Erasmus pályázat 2011/2012
A Magyar Képzőművészeti Egyetem pályázatot hirdet a 2011/2012-es tanévben külföldi tanulmányutakra az Erasmus program keretén belül, az alábbi feltételek szerint.
- Ösztöndíj támogatásban várhatóan kb. 41 fő részesül a tanszéki rangsorok alapján.
- A fennmaradó helyekre kb. 12 további jelentkező pályázatát várjuk (un. Label hallgatók), akik vállalják, hogy az utazás teljes költségét maguk teremtik elő.
- Az Erasmus ösztöndíj összege 2011/2012-ben 3-5 hónapra hallgatónként előreláthatóan kb. 1300-1350 EUR lesz. Amennyiben a hallgató rendelkezik deviza alapú számlával, ezt az összeget az Egyetem EUR-ban is tudja utalni. (A megélhetéshez szükséges további költségeket a hallgatóknak saját forrásból kell majd fedezniük.)
- A pályázatokat az MKE adott tanszéke bírálja el.
- A hallgatónak a fogadó intézményben tandíjat fizetnie nem kell, az MKE pedig a külföldi tartózkodás idejére is folyósítja a hallgató tanulmányi ösztöndíját.
Negyedéves hallgatók (akik jövőre ötödévesek lesznek) csak mestertanári engedéllyel és kizárólag az első félévben utazhatnak. 2011-2012 lesz az utolsó tanév melyben ötödéves hallgatók Erasmus tanulmányutat valósíthatnak meg. Ezzel a diplomaévben történő Erasmus tanulmányút lehetősége meg fog szűnni. → Harmadévesek figyelem! Ez azt jelenti, hogy idén jelentkezhettek utoljára, mivel jövő évtől negyedévesek már nem adhatnak be Erasmust! - A választható célintézmények linkjei. (Az ápr. közepén tartandó Információs Nap keretén belül még lesz mód a célintézmény esetleges változtatására.)
A jelentkezés feltételei:
- magyar/EU állampolgárság vagy tartózkodási engedély
- a jelentkező az MKE beiratkozott hallgatója (aktív félév, a tanulmányút ideje alatt is), és legalább 3 lezárt féléve van
- szakmai és nyelvi felkészültség (beszél vagy angolul, vagy a célország nyelvén)
A pályázathoz szükséges dokumentumok:
- Jelentkezési lap 2 példányban! Figyelem! A választott célországon/intézményen később még változtathatsz! (fszt. 7., illetve letölthető itt)
- Önéletrajz (angol típusú, max. 1 oldal magyarul és angolul/ vagy a célország nyelvén)
- Munkaterv (max. 1 oldal magyarul és angolul/ vagy a célország nyelvén)
- Nyelvvizsga bizonyítvány, ha van (fénymásolat)
- Portfolió (max. A4–es méret, max. 15-20 munkáról fotó, dia, videó, név, szak, évfolyam a portfolió külső borítóján feltüntetve!)
- Negyedéveseknek mestertanári engedély!
A pályázat leadási napja:
2011. április 1. (péntek) 11 és 14 óra között, külügyi iroda (fszt. 7.)
Figyelem! Későn beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni!
A pályázatok elbírálásának határideje várhatóan: 2011. április 8.
További információk:
Rudnay Zsófia, külügyi iroda, fogadóóra hétfőtől csütörtökig 11.00-14.00
tel: 478-0980, email: foreign@mke.hu