bezárás

Szobrász Tanszék

Általános ismertető

A szobrász szakra felvételt nyert hallgatók a graduális képzés ideje alatt a plasztikai tudás és az önkifejezés lehetőségeivel, a szobrászatban felhasználható anyagokkal, valamint a különböző tradicionális és újszerű technikákkal ismerkedhetnek meg. A tanszéken, egyedülálló módon, az összevont első évfolyamos hallgatók alapozó képzésben részesülnek, melynek célja a főbb szobrászati tendenciák, technikák és anyagok általános vonásainak alkotóhelyzetben történő tanulmányozása. A tanmenet a felsőbb évesek számára tematikus feladatokkal, kiállítási koncepciók megtervezésével, magyar és külföldi vendégelőadók meghívásával egészül ki. A tanszék ugyancsak egyedülálló módon, éves rendszerességgel, saját szakmatörténeti és szobrászatelméleti kurzusokat indít, Modern magyar szobrászat  címmel. Továbbá külön kurzus foglalkozik a Szobrászat építészeti térben való megjelenésének problémájával. Az epreskerti Kálvária kiállítóterében és a Parthenón-fríz Teremben a hallgatóknak lehetőségük nyílhat műveik bemutatására. Művésztanárok irányításával igénybe vehetők a gipsz-, fém-, kő-, és bronzöntő műhelyek is. A Szobrász Tanszék néhány évvel ezelőtt elindított egy kiállítás-sorozatot, melynek keretében  a magyar szobrászat jelentős modern mestereit mutatja be az egyetem reprezentatív kiállítóterében, a Barcsay Teremben.

Mintatanterv: Szobrászművész mesterképzési szak

A tanszék oktatói:

műhelyvezető
professor emeritus,óraadó tanár
művésztanár
egyetemi docens,tanszékvezető
professor emeritus,óraadó tanár
műhelyvezető
műhelyvezető
műhelyvezető
egyetemi adjunktus
egyetemi docens
egyetemi adjunktus
Ybl díjas tájépítész, óraadó tanár
művészettörténész, óraadó tanár