Első évfolyam, 1902    |    Ötödik szám    |    p. 359-363.    |    Facsimile
 

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉHEZ

A KOLOZSVÁRI KÉPÍRÓK CÉHSZABÁLYAI. Barabás Samu a Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1898-ik évfolyamában (l 12) az Orsz. Levéltár gyulafehérvári káptalani osztályában őrzött Liber Regius-ból (XXV. köt. 200 1.) két céhszabályzatot közöl, a melyek a XVII. század elején Kolozsvárott szervezkedő magyar képírókra vonatkoznak. A kiválóan érdekes közlést Tagányi Károly látta el jegyzetekkel, a melyeknek nyomán bő kivonatban érdemesnek tartjuk mi is ismertetni.

Külföldön a képírás eleinte mint "liberalis ars" csakis a kolostorok falain belül virágozhatott és csakugyan onnan kerültek ki a leghíresebb festők. Mikor a kolostorokból és templomokból a palotákba költözött át a művészet, a világi festők mindenütt céhkényszer alatt állottak. Ismeretes a firenze céhszabályzat 1310-ből s Franciaországban is már a XIII. század folyamán fennállott az "ymagiers-tailleurs" és a "peintres" céhe. Nálunk azonban a szórványosan előforduló képíró és szobrász mesterek szövetkezése - úgy látszik -jó ideig nem mutatkozott szükségesnek. A zománcolók "tűzben pik-turálásá"-ról megemlékezik néhány régi okirat, az ötvösöknek sokszorosítási művészkedéséről céhszabály is szól. Az 1639-iki kassai regesztrom szerint: "A te tiszted ez is leszen, hogy rezeket faragsz, lyukas tizenkét darabot, hogy mikor szabadon akarod mondatni magadat, azokat te tülled az böcsületes céhben elkérik, mert másképen szabadon nem mondanak, ezekhez tarcsjad magadat." De festők céhéről csak ennek a két céhszabályzatnak útján értesülünk behatóbban.

Az egyik tulajdonképen egy latin nyelvű kiváltságlevél, szerzé Bethlen Gábor 1618. febr. 1-én, a melyet jóváhagyás végett II. Rákóczy Györgynek is bemutattak 1653-ban Váradi Márton és Nagv-bányai István kolozsvári képírók céhének fő- és al-céhmesterei. Ebben a fejedelem Székesfehérvári István kolozsvári képíró kérésére engedély-levelet ad az odavaló képírótársaság szabályaira. A céhszabály szerint: 1. Vándorló vagy idegen képírók csak akkor gyakorolhatják mesterségüket, ha más adófizető lakosok példájára megnősülve letelepszenek vagy, ha valamelyik kolozsvári festőhöz szegődnek bérért. 2. A kolozsvári többi mesterek, nevezetesen az asztalosok közül senki a kolozsvári képírók mesterségébe, - a mint ezt a képírók régi törvénye is tartja - belékontárkodni ne merjen s a mint mondani szokás, "kaszáját azok füvébe ne vágja." 3. A növendékek az inasévek eltöltése után kötelesek a többi képírók céhébe és társaságába beavattatni magukat, máskép társaságon kívül a képírást űzniök nem szabad.

A másik egy magyar nyelvű céhszabály. A Bethlen Gábortól nyert kiváltságlevéllel egyidejűleg a megnevezett céhmesterek még egy szabályzatot is bemutattak II. Rákóczy Györgynek, ki a kiváltságlevél folytatásaképen ezt is átírta és megerősítette. Keletkezésének ideje 1618 és 1653 közti időre tehető. A zamatos magyarsággal szerkesztett irat mint nyelvemlék is kiváló. Főbb cikkelyeit lehetőleg az eredeti kifejezésben itt adjuk: 1. Esztendőnként az képírók közül egy czéh atyja választassák és melléje egy kolczos mester. 2. Az czéhatya kántoronként (évnegyedenként) tegyen czéhgyűlést és akkor más czéhbeli embereket kettőt, avagy, ha az szükség ké-vánja, négyet közikben behívasson. 3. Legyen négy képíró ez városba, hogy ha urunk ő nagysága szolgalatjára kívántatik, az kettei itthon maradván, az kettei oda mehessen és így szükségképpen megfelelhessenek illendőn. 4. Ha valamely képíró legény találkozik jőni az városra, ki igazán képíró mesternél töltötte apród esztendejét és arról jó testimoniális levelet mutathat és itt akar megtelepedni, elsőbben tartozzék egyik képírónál esztendeig lakni fizetésért szolgálván, annakutána nemzetséglevelét hozván ilyen móddal vétessék be az czéhben : az czéh ' atyjánál letévén tizenhat pénzt gyűjtse egybe az képírómestereket és egy forintot letévén az mester-remeket kövesse fel; mester-remekben tartozzék leírni a maga képit talpig olajfestékkel és vízfestékkel is egy holnap alatt elkészítvén, annak bemutatásakor tartozzék egy tisztességes vacsorát adni az mestereknek és az czéhládájában tizenhat forintot beadni; esztendő eltelvén pedig tartozzék mint egyéb czéhben mester asztalt adni tisztességesen, addig se inast, se legényt ne legyen szabad tartani. .5. Ha valamely ifjú ezt a mesterséget akarja tanulni, próba hetet lakj ék az gazdájánál egy holnapig, annakutána tartozzék az czéhben adni két forintot, tizenhat pénzt penig az özvegyűlés-ért; az atyamester beszegődtetvén négy esztendeig, állasson az inas két emberséges embert kezesnek, hogy apród esztendejét jámborul kitölti, az ura is, ha igazán az inas szolgálja, az ura szabad legyen félesztendejét elengedni. 6. Hogyha képíró fia akarja tanulni, tartozzék letenni egy forintot és három esztendeig szolgálni, esztendejét eltöltvén tartozzék az czéh testimoniális levelet adni az czéh pecséti alatt ; az idegen tartozik az pecsétlésért adni ötven pénzt, az képíró fia huszonöt pénzt. Hogyha penig az minálunk tanult képíró legények idegen helyre kimenvén kontárkodni és jövendőben az czéhben be akar állani, külömben be ne állhasson, hanem az kontárkodásért fizessen elsőben tizenkét forintot; ha penig he nem akar állani, hanem csak legényül akar szolgálni, fizessen hat forintot. 7. Hogyha képíró legény jün a városra, külömben ne mun-kálkodhassék, hanem elsőben lakjék az atyamesternél egy holnapig, azután ahhoz mehessen, az kihez akar menni. Hogyha olajfestékkel tud munkálkodni, heti bért az ő tudománya szerént közönségesen rendeljenek neki ; ha csak viztestékkel tud. annak is az ő tudománya szerént az mint érdemli. Hogyha az gazdáját elakarja hagyni, az előtt két két héttel tudtára adja az gazdájának, hogy elakar menni, hogy valamiképen az urának szoros dolga lévén kárt ne valljon miatta. Ha penig a képíró legények magokat úgy nem viselnék, az mint műves legényekhez illenék, az ezéhen megbüntethessék érdeme szerint. 8.Ha valamelyik képíró az másik legényét elhitegetné avagy fizetést többet ígérne akármi szín alatt, tartozzék büntetésben adni öt forintot és az legény is tőle elvétessék. 9. Ha valamelyik képíró egyik az másikat diffamálná. vagy munkáját gyalázná, tartozzék büntetésben adni öt forintot toties quoties. 10. Hogyha zászlót avagy czímert vinnének valamelyik képírónak, hogy tisztességesen és hamarébb elkészíthessék, tartozzék közre bocsátani az olyan képírókkal, az kik tudnak az zászló és czímeríráshoz és olajfestékkel tudnak munkálkodni ; hogyha penig ez ellen cselekedni compe-riáltatik, tartozzék büntetésben adni huszonöt forintot toties quoties; ha penig az ellen kétszer vagy háromszor impingálni fog, legyen czéh nélkül és ne legyen szabad munkálkodni mindaddig, valamig újólag annak rendi szerént be nem áll az czéh ben. 11. Ha valamely képíró aranyat, avagy valami festéket venne, tartozzék közleni, ha kívántatik az mint vötte nyereség nélkül. 12. Ha valamely képíró legény itt a városon titkon munkálkodnék, biro uram erejével megdúlhassuk, ahoz való műszerét egyetmását elhordathassuk tizenkét forintig, akár minemű marháját is, ha az műszere fel nem érne, az czéh atyja házához vitessék, melynek két részz az czéhé, az harmada penig az tanácsé, l3. Az szabad sokadalmakon kívül sehonnat eladásnak okáért képeket, kárpitokat ne hozhassanak, az sokadalom napjától fogvást harmad napig (ne) árulhassák az marhának elvétele alatt, melynek az két része az czéhé és a harmada a tanácsé legyen. 14. Az asztalosok közül, ha valamelyik értene is az képíráshoz, czímeríráshoz, aranyozáshoz, kárpit íráshoz, falravaló festegetéshez, mivelhogy nem őket illeti, ne követhessék, de az inasok szokása szerént fára, deszkára virágokkal czifrázzanak, a mint az asztalosok szoktak ; ha ki penig az ellen impingálna, biró uram erejével tizenkét forint érő zálaga vétessék ahsque ullo personarum respectu, mely nek két része az czéhé, az harmada az tanácsé legyen. 15. Hogyha fejedelem urunk dolgára kelletik valamelyiknek menni és az alatt a többinek czímer avagy zászló írása találkoznék, tartozzék azzal közre bocsátani, a ki az fejedelem dolgára leszen; de az is ott, a mit munkája által talál, tartozzék igazán dividálni. Hogyha penig az otthon levőnek olyan munkája nem találkoznék, a ki oda munkálódott, illendőképpen rendeljenek faradságáért illendő fizetést. Hogyha penig valamelyik maga munkájára idegen helyre találkoznék menni ez országban és az alatt zászló avagy czímírás találkoznék, és az munkára haza nem találkoznék jőni, a kik munkálódnak, illendő fizetést vehessenek az munkának mivolta szerént, az többi penig közre bocsátassék; de az is a mi hasznot szerez oda jártába, közre bocsássa. 10. Mivel ez országban mikor kívántatik, legkiváltképpen mind urunk ő nagysága, mind penig ez ország szükséges dolgaiban, mikor ő nagy ságok parancsolnák, nekünk kelletik szogálnunk, afféle maculálók, asztalosok, képírók, a kik adót senkinek, sem penig kegyelmes urunknak is sem mit nem szolgálnak, az olyan maculáló asztalosokat, kik az képírásban elegyítik magukat, két mélyföldig megdúlhassuk szolgabíró által huszonöt forintig, melynek két része a czéhé, az harmada az szolgabiráké legyen. -35.

CZAKÓ ELEMÉR

 

A BÁRTFAI SZENT KÖVED-TEMPLOM ÚJABBAN ELENYÉSZETT MŰEMLÉKEI. A bártfai plébánia-templomnak Myskovszkv Viktor nagy művében ösmertetett műkincsei közül a templomnak három évvel ezelőtt befejezett restaurálása folyamán a következők enyésztek el :

1. A XVII. századbeli főoltár predellájának képe: az utolsó vacsora Stöckel Pétertől. Myskovsz-kyn kívül ösmertette Henszlmann Imre a Kunst u. Alterthum in Oesterreich l846. évf.-ban.

2. Janofszky András szenátor epitáfiuma l628-ból az utolsó ítéletet ábrázoló festménynyel.

3. Az alamizsna-szekrény felett levő kép : Krisztus búcsúja Máriától, Festette 1522-ben Koeller János bártfai festő. Renoválta s renaissance keretbe foglalta 1614l-ben Grünwaldt János bartfai festő. A Holbein modorára emlékeztető kép a templom legbecsesebb festménye volt.

4. Augern Joachim feslett epitáfiuma 1567-ből.

5. Czebner Oyörgy epitáfiuma l 610-ből faragványos keretben a Krisztus mennybemenetelét ábrázoló festménynyel, predelláján a Czebner-család kereszt előtt imádkozó tagjainak arckép-csoportozatával.

6. Farsch János főbíró epitáfiuma 1616-ból. Oazdag renaissance faragványokkal ékes festett és aranyozott mű.

7. Haid Lénárd főbiró epitáfiuma 1662-ből, gazdag renaissance keretben a Megváltó olajfes-tésű mellképével Grünwaldt János bártfai festőtől.

8. Greiffenzweig János szenátor epitáfiuma 1622-ből, az utolsó ítéletet ábrázoló festménynyel.

9. Weigmann Márton ágostai lelkész epitáfiuma 1625-bol Krisztust a háborgó tengeren ábrázoló festménynyel, mely Grünwaldt Máté bártfai festő műve volt. Az emléktábla predellájat az elhunyt arcképe díszítette.

10. Blimberg Tamás epitáfiuma l626-ból, középső festményén Blimberg és neje magyar ruhás s a feszület előtt térdeplő alakjával, predelláján "Noli me tangere" kép, mely Krisztust mint kertészt ábrázolja, a mint föltámadása után Magdolnának megjelenik. A festmények a monogramm szerint Grünwaldt János művei voltak.

11. Wolf János epitáfiuma l628-ból. Felső részén a halolt meggyilkoltatására célzó s Kain testvér-gyilkosságát ábrázoló festmény volt; az alsó rész a halott szakállas magyar ruhás alakját ábrázolta oszlopos csarnokban álló feszület előtt imádkozva.

12. Az utolsó vacsora oltára, festett szárnyas oltár a XV. sz. végéről. A kassai dómnak ajándékozták, a hol ma is látható.

l 3. Günther Richárd rektor epitáfiuma l645-ből a halottnak és feleségének feszület előtt imádkozó festett alakjával.

14. Klősz Jakab szenátor és bartfai nyomdász epitáfiuma l 650-ből, felső részén az utolsó ítélet képével, az alsó részén a feszület előtt imádkozó, díszmagyar viseletben ábrázolt Klősz és fiainak alakjával.

l5. A régi XV. századbeli főoltári bársony brokát antipendiuma, közepén a trónoló Madonna, két végén szent Egyed és K. Szent János medaillonba foglalt hímzett alakjával s Bártfa város és egy másik címerrel. Rajzát közölte Myskovszkv a stuttgarti "Gewerbehalle" 1876. évfolyamában.

Mindezek az emlékek, a legutóbb említettnek a kivételével a templom hajójában voltak s a hajó újjáépítésének egész folyamán helyükön maradtak. Csak a midőn az építkezést befejezték s a templom falait bevakolták távolították el innen ezeket s vissza nem is helyezték többé, holott a mostanában kopár falakra keresve sem alkalmazhattak volna pompásabb díszítést, mint a minő ez az epitáfium-sorozat volt, a melynek minden egyes darabjában XVI. és XVII. századbeli festészetünk történetének egy-egy nevezetes adaléka veszett el.

A föntebbiekben felsorolt műemlékeket a templom restaruálása után a város erődítményeinek dél keleti nagy bástyájában raktározták el, a mely nyitott ablakaival s nyirkos falaival vajmi kevéssé óvhatta fára festett emlékeinket az enyészettől, l902-ben a nagy tűzvész a bástyát is tövig égette ki s az ott elhelyezett emlékek mind elvesztek.

Valóban itt volna az ideje annak, hogy a műemlékek vagy pedig a múzeumok országos bizottsága legalább a monumentális épületekben őrzött ingó

műemlékeket szintén gondozása alá venné, ezeket lajstromoztatna s a midőn egy-egy régi épületünk restaurálás alá kerül, ennek belső fölszerelését leltár mellett adná át az építkezés vezetőségének, a melytől a restaurálás befejeztével a leltár alapján venné ismét át. -.36.

 

ÉSZAK-ITÁLIAI MESTEREK MAGYARORSZÁGON A XVII. ÉS XVIII. SZÁZADBAN. A XVI. századtól kezdve, hogy az olasz renaissance művészet híre betöltötte egész Európát, ennek különböző országait csapatostul keresik föl Itália építészei, szobrászai és festői, a kik többnyire másodrangú művészek, mindazonáltal divatossá válván az olasz modor, a bennszülött mestereket mindenfelé a háttérbe szorítják. Magyarországon már a XV. századtól sűrűn fordulnak meg olasz mesterek s ezek sorában olyanok is. a kik műtörténelmi nevezetességre tettek szert. Mindazonáltal, a mint azt emlékeink és irott adatok tanúsítják, az idegenek mellett még a XVI. és XVII. században is, a hazaiak szintén képesek érvényesülni. A XVII. és XVIII. században is csak oly helyeken túlnyomó az olaszok működése, a melyek a török hódoltság alá kerültek volt. Az ez alól fölszabadított városainkban, a melyeknek a háborús idők folyamán többnyire törzsökös lakossága is kiveszett, a jövevény olasz mestereknek versenytársak híján tág működési tér nyílik.

Oldelli Gian Alfonzo 1807-ben Luganoban megjelent művében, a mely a Ticino kanton hires szülötteinek életrajzát közli lexikonszerűen, több olasz mesterről szerzünk tudomást, a kit a bécsi és a lengyelországi udvar foglalkoztatott s a kiről így valószínű, hogy hazánkban is működött; azonkívül szó van itt néhány olyan mesterről, a kinek szerzőnk magyarországi működését is kiemeli.

Oldelli könyvének a címe ez; "Dizionario Storico Ragionato degli Uomini lllustri del Canton Ticino. Lugano 1807". A művészek, a kikről föltehető, hogy nálunk jártak s a kikről a szerző maga is kijelenti, hogy Magyarországon működtek, a következők :

Artaria Giambattista született 1660 körül, stucco-műves volt, a ki társaival Giambattista Genone-vel egyetemben java működését Fuldában és Rastadtban fejtette ki.

Bussi Santino stucco-műves, meghalt l 730 körül. Bécsben 1. József és VI. Károly császár és király megbízásából, valamint Savoyai Eugen és Schwarzenberg herceg számára dolgozott.

Maderni Pietro Magno kőfaragót (lapicida ossia tagliatore di pietre) III. Ferdinánd 1649-ben magyar nemessé teszi.

Ricca Giambattista építész meghalt l756-ban s java működésének Magyarország volt a színhelye. Nagy-Váradon a püspöki palotát, a szeminárium és a kórház épületét tervezte. Gyöngyösön is épített, azonfelül Pozsonyban, a hol a prímás kedvence volt. Külföldi főművei : egy kastély Auster-litzben és vileggiatura Schönbrunnban.

Stella Giovani da Melanót l665-ben János Kazimir lengyel király dicséri egyik oklevelében; valószínű, hogy nálunk is járt.

Stazio Abondo stucco-műves 1675-ben halt meg s Németországban dolgozott. Társa volt:

Tencalla festő, a ki 1623-ban született és 1685-ben halt meg s Magyarországon freskókat festett. Főműve hazájában Marchese Trezi bergamói palotájában "a hajnalt" ábrázoló festmény.

-37.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002