|
|
|
MAGYAR MŰVÉSZETI IRODALOM
AZ IPARMŰVÉSZET KÖNYVE. A Magyar Iparművészeti Társulat megbízásából szerkeszti Ráth György ülnök. Első kötet, 287 szövegképpel és 111 műmelléklet-tel. Budapest, 1902, az Athcnacum kiadása. Ö32 old. -Néhány évvel ezelőtt azt a nagy és hasznos feladatot tűzte maga elé az Iparművészeti Társulat, hogy gazdagon illusztrált könyvet ad ki, a mely a művészi ipar minden technikájának múltját és jelenét beható, szakszerű, de egyúttal élvezetes formában adja elő. Ily könyvünk eddig nem volt, a közönség teljesen tájékozatlanul állott szépen fellendült iparművészetünk termékei előtt s az iparművészeti múzeum érdekességeit sem tudta haszonnal a maga tudása és ízlése gyarapítására fordítani. A feladat kitűzése tehát teljesen indokolt volt, annál több nehézséget okozott a megoldás. Ráth György elnök, a ki szívesen vállalta magára a nagy mű szerkesztésének fáradságait, megtudta a mű számára nyerni a közoktatásügyi és kereskedelemügyi kormány érdeklődését és támogatását is, de bizonyára sokkalta nagyobb nehézségeket gördített műve helyes megoldása elé az a körülmény, hogy hazai iparművészetünk múltja még ma is meglehetősen ösmeretlen és hogy csak sporadikusan elszúrt kisebb tanulmányok állottak rendelkezésére a liazai szakirodalomban. A szükséges nagy monográfiák, a milyen például Mihalik műve a kassai ötvösség történetéről, igazán oly gyérek, hogy az anyag legnagyobb részét úgy kellett kikutatni. Épp oly sok nehézséggel járt a hazai idevágó régiségek hiteles képeinek beszerzése. Csak a szakember tudja méltányolni azt a rengeteg fáradságot és kitartást, a mibe e nehézségek leküzdése kerül. Végre azonban mégis meglett a nagy mű, a melynek első kötete, az előttünk fekvő, októberben került a könyvpiacra. S mindjárt hozzátehetjük, hogy teljesen megfelel a várakozásnak, sőt dísz dolgában többet is ad, mint a mennyit remélhettünk. Pontos, megbízható, helyesen tájékoztató, e mellett könnyen olvasható, a mi nem minden szakmunka erénye. Szükséges ezt külön is kiemelni, mert a könyv nemcsak az iparművészettel foglalkozók számára készült, hanem a nagy közönség tájékoztatására is s a benne felhalmozott becses anyagnál fogva a művelt magyar családok könyvtárából nem hiányozhatik. Más országok múltjában a festészet és a szobrászat a kultúra virága, nálunk speciális viszonyainknál fogva e két művészi technika kevéssé fejlődhetett, az iparművészetnek sok ága azonban oly gyönyörűen virult, hogy kultúránk, faji jellegünk, művészi temperamentumunk fokmérője gyanánt is szolgálhat. Ránk nézve tehát ez a könyv jóval több a szakmunkánál : a magyar művelődéstörténet egész korszakai csillognak ki belőle s ha e kötetben közvetlenül összehasonlítjuk valamely technika külföldi és hazai sorsát, bízvást mondhatjuk, hogy derekasan megállta a maga helyét e téren is a magyar nép. Ily összehasonlításra lépten-nyomon nyílik alkalmunk a mű szerkezeténél fogva. A könyv a nagy anyagot nem időrendben, hanem egyes technikák szerint tárgyalja, a mint azok a múltban kifejlődtek s a milyeneknek azok ma mutatkoznak, a külföldön is, itthon is. E mellett természetesen kapjuk minden technika mesterségbeli leírását is, megösmerkedünk fogásaival, anyagával, szerszámaival, az előállítás régi és mai módjával. Az első kötet ezenkívül két bevezető cikkben tájékoztatja az olvasót mindarról, a mi a következő tanulmányok helyes megértéséhez szükséges. Az első fejezet a művészi stílusok fejlődéséről szól (írta Gróh István), adja tehát azt a tág keretet, a melybe aztán az iparművészeti technikák időről időre illeszkednek. Bizonyos, hogy az iparművészet mindig hozzásimult a kor általános ízléséhez, stílusához, de ennek keretén belül aztán önállóan, függetlenül is alakult új mesterfogások, esetleg új anyag felfedezése, új gyakorlati célok követése révén. E fejezet után megösmerkedünk a másik fontos faktorral : azokkal az emberekkel, a kik az iparművészeti technikákkal foglalkoztak, azaz az iparososztály-lyal, a melybe sok időn át szervesen beleilleszkedett a műiparos. Ennek történetét Marczali Henrik írta meg. Fontos e nagy osztály sorsát ösmernünk, mert az természetszerűen visszahatott magának az iparművészetnek sorsára is. sokszor felvirágoztatta, de sokszor, a midőn az iparososztály mostoha körülmények közé jutott, a szép technikák is csak tengették éltüket. E két bevezető fejezet után a legrégibb technikák egyikének, az éremkészítésnek múltjával és jelenével ösmerkedünk meg. Ezt a nagy fejezetet Ráth György írta. Ez a kétszáz oldalas rész különálló könyvnek is beillenék, de az anyag nagy hősége és sokféle vonatkozása indokolja a terjedelmes bemutatást. Nálunk nincs még egyetemes numizmatikai kézikönyv : Ráth György dolgozata az első, a mely e hiányt pótolja, még pedig kimerítően. Kétszáz oldal merő numizmatika talán kissé soknak tűnik fel az első tekintetre, de a szerző oly élvezetes formába tudta önteni tudományos anyagát, hogy az kellemes olvasmányul is szolgál és szerencsésen nélkülözi az érmészeti iratok szokásos szárazságát. Még azok a részek is, a hol a nem éppen regényes súlyrendszer-elméleteket tárgyalja, lekötik figyelmünket. A többi részben a szerző a legnagyobb súlyt az érmészet művészi oldalára helyezi és rendkívül világosan és meggyőzően ösmertet meg minket az érem stílus-változataival s e technika nagy mestereivel. Kiemeljük itt azokat a részeket, a melyek a szicíliai görög, a renaissancekori és a modern éremről, emlékéremről és plakettről szólnak. Végül megkapjuk a magyar éremvésők kicsiny, de érdekes családját is, a minek megírása ismét a legfáradságosabb kutatásokkal jár. Az éremről szóló egész fejezet oly kiváló munka, hogy jó lenne külön könyvben kiadni azok számára, a kiknek speciális numizmatikai kézikönyvre van szükségük. - Az érmet követi a sok tekintetben rokon pecsét-vésés technikája, ezt dr. Aldássy Antal mutatja be, ismét külön súlyt vetve a magyar részre. A mozaikról Lyka Károly irt röviden, ezt ismét egy nagyobb monográfia követi a sokszorosító művészetről. Két szerző egyesült e fejezet megírására : dr. Éber László az általános részt adja elő s bemutatja a külföldi technikák fejlődését, Czakó Elemér pedig a hazai részt tárgyalja. Különösen az utóbbi rész érdekel minket, ez is az első ilynemü tanulmány irodalmukban. Itt megint csak ismételhetjük, hogy nagy kutató munkának kellett e fejezet megírását megelőznie. A fametszet és rézkarc nem örvendhetett nálunk nagyfokú viiágzásnak, de azért mégis érdeklődéssel fordulunk feléjük, mert egy sor derekas munkát hagyott ránk a múlt. A fametszet nálunk párhuzamosan haladt a nyomdaiparral, mint annak szoros kiegészítője, nyomdászaink egy része pedig künn tanult és vándorolt s ott a nyomtatással együtt kiképezte magát a fametszésben is. A hol nagy nyomda-központok voltak hazánkban, ott virágzott ez a technika is. Bármily sok újat gyűjtött is egybe a szerző, e téren még sok kéznek kell a múlt felkutatásán dolgoznia. Valamennyi fejezethez jellemző kép-anyagot gyűjtött a szerkesztő, a magyar művek közül sok most lát először napvilágot reprodukcióban. Ennek az anyagnak összegyűjtése is nagy szorgalmat, sokoldalú szakismeretet és ügyesen kutató kezet igényelt. A remekművek egész galériáját kapja itt az olvasó. Az előrajz szerint a befejező két kötet, a mely l903-ban jelenik meg, a következő anyagot fogja tartalmazni: II-ik kötet: A miniatura, Varjú Elemértől. A gliptika, dr. Ráth Istvántól. Az agyagművesség, Wartha Vincétől. Az üveg, Wartha Vincétől. Az üvegfestés, Lyka Károlytól. A bútor, Gaul Károlytól. A fafaragás, Divald Kornéltól. A csontfaragás, Diner-Dénes Józseftől. A lakk, Divald Kornéltól. III. kötet: A fémek az iparművészetben, A vas, Edvi Illés Aladártól. A bronz, dr. Éber Lászlótól. Az ötvösség és zománc, Mihalik Józseftől. A fegyverek, Nagy Gézától. A szövőipar, Radisich Jenőtől. A könyvkötés, dr. Dézsi Lajostól. A sokszorosítás modern eljárásai, Szőllősy Mihálytol. A modern iparművészet, dr. Meller Simontól.
ZICHY MIHÁLY. ÉLETE, MŰVÉSZETE ÉS ALKOTÁSAI. Tizennyolc szövegképpel és negyven műmellék-lettel. A Pesti Napló ajándéka. Budapest, 1902. az Athe-naeum kiadása. 76 oldal szöveg, 41 tábla. - Ez a nagy albumalakú könyv helyes módon igyekszik Zichy Mihály művészetét népszerűsíteni, a mire csakugyan szükség van, mert Zichyvel behatóbban foglalkozó önálló mű alig van irodalmunkban. Igaz, hogy e nagy művész neve országszerte ösmert s az egész magyarság büszke rá, de a hire nagyobb, mint művészetének ösmerete. Élete folyásáról, a mely rendkívüli, hamis legendák keringenek igaz adatokkal vegyest. Ily körülmények közt kívánatos és hálás vállalkozás e publikáció s úgy, a mint előttünk fekszik, kiválóan meg is felel a feladatának. Zichy ezernyi, nagyobbára hozzáférhetetlen művei közül mutatóba kapjuk a legjellemzőbbeket, sok olyant is, a melyeket még egyáltalán nem ösmer a magyar közönség. A féltve őrzött "cári krónikák" közül négyet látunk e könyvben, a melyek fogalmat adnak e gazdag sorozatról. A negyven műmelléklet pedig főként Zichy remek illusztrációiból mutat be válogatott darabokat, nagyobbára a nálunk kevéssé ösmert, orosz írók költeményeihez készített rendkívül jellemző, fantáziában gazdag műveket. Kiváló elös-merés illeti a szövegírók munkáját. Nekik jutott az a meglehetősen nehéz feladat, hogy Zichy élete regényét az igazsághoz híven elmondják, összegyűjtsék az idevágó adatokat, megszerkeszszék e rendkívül érdekes ember és nagy művész jellemrajzát, meghatározzák a helyet a melyet művészettörténetünkben elfoglal. Három író végezte ezt a munkát: Lándor Tivadar, Gerő Ödön és Londesz Elek. Lándor az első fejezetben Zichy életrajzát adja, de tanulmánya túlterjed az egyszerű biográfián. Műve oly találó képet ad Zichyről, hogy elolvasása után duplán élvezzük Zichy művészetét, megösmervén mindazon lénveges körülményeket és jellemvonásokat, a melyek műveiben oly gazdagon csapódnak le. A midőn a szerző megvilágítja Zichy vérmérsékét, nevelkedését, vágyait, világnézetét, egyúttal bevezet minket annak megismerésébe, hogy miért kellett okvetlenül nagyszabású ilusztrátorrá fejlődnie, miért telvék festményei is az emberi erkölcsökre, az emberi jogokra való vonatkozásokkal. Zichy életpályájának sok a rejtélye. Hogyan kerülhetett ez a függetlenségre szomjas művész a legautokratább fejedelmi udvarba ? Miért kedvelték őt ott s miképen bírt évtizedeken át ebben az állásában megmaradni ? Lándor tanulmánya megfelel e kérdésekre s kimutatja, mily kevéssé mond ellent Zichy jellemének a helyzete. Azután: miért maradt mindeddig külföldön, miért nem marasztalták itthon, hogy lehet, hogy mégis magyar művész maradt odakünn is? E pontok fejtegetésénél egész kis korrajzot ad a szerző. A hetvenes és kilencvenes években itt járt Zichy s szó volt arról is, hogy itt marasztalják, megteszik az Országos Képtár, majd a Mintarajztanoda, majd meg a Képzőművészeti Társulat igazgatójává. Ezt persze inkább a sajtó követelte, a hivatalos köröknek mások valának a protegáltjaik. Különben, mint Lándor tanulmányából látjuk, a mesternek nem is lehetett nagy vágya itthon maradni. A midőn miss Maryvel zalai kastélyában időzött, a lapok a legfantasztikusabb cikkeket közölték róla, egyszeribe cifra regényhőssé tették, a mi bánthatta a világfi finom lelkét. Művészi fejlődése is rendkívül érdekes : Lándor rövid, de szines és meggyőző képet ad róla. Tikos, a pesti kontár, Marastoni, az ideszakadt velencei piktor és Waldmüller, a bécsi akadémia akkori "szecesszionistája," - ime a fontosabb állomások a fiatal Zichy festőpályáján. Mesterei igazán jelentéktelenek voltak, talán szerencséjére, mert független és önálló lett a művészete. Hogy milyenne fejlődött ez, arról Gerő Ödön ad képet. ,.Az ember Zichy Mihály művészetének problémája." Művészete elárulja, hogy Ziehyben egyként működik a költő érzése, a filozófus taglaló gondolkodása, a festő gyönyörre vágyó lelke és a modern apostol, az agitátor heve. A szerző meggyőzőn elemzi s egyesíti azt a sok paradoxont, a mi látszólag benn rejlik Zichy művészetében. Zichy azok közé tartozik, a kik "mint művészek a tudósokkal, a költőkkel, az apostolokkal, az igaziakkal egy hivatást teljesítenek." Gerő nagyon szépen fejtegeti ebből az ötletből az art pour l'art igazi értelmét és jogosultságát s polemizál azokkal, a kik e jelszónak dogmatikusaivá válva ki akarják rekeszteni a művészetet a kultúrával való szolidaritásból. Ez a fejtegetés éppen e Zichy művészetéről szóló tanulmányban van helyén. Végül Londesz Elek kiséri tárgyi és történeti magyarázatokkal a könyv összes képeit és műmellékleteit. Nem csekély feladat éppen Zichy műveinél, de hálás oly előadásban, mint a milyen Londeszé. Annál a gondolatgazdagságnál fogva, a mely a mester műveit jellemzi, némelyik magyarázat kis irodalomtörténeti vagy erkölcsrajzi útmutatóvá válik. A könyv úgy illusztrációinak gazdagsága, mint szövegének értékesség révén méltó Zichy Mihályhoz.
AZ AESTHETIKA TÖRTÉNETE, írta Jánosi Béla. Három kötet. Budapest, 1899 - 1901. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. Érdemül tudjuk be a Tudományos Akadémiának, hogy ennek a munkának kiadásával meggyarapította a magyar közönség fogyatékos esztétikai olvasótárát. Ezt a sajnálni való fogyatékosságot erősen érezheti az Akadémia, mert úgy látszik rendszeresen adja ki az idevágó munkákat. 1897-ben lehetővé tette Pékár Károly Positiv aesthetikájának megjelenését, most pedig az olvasó publikum asztalára került Jánosi munkájának harmadik, befejező kötete. Reméljük, hogy nem sok idő múlva megkapjuk a szerzőnek azt az új művét is, a melyet mostani munkájának harmadik kötetében igér, t. i. a magyarországi műelmélet és műbirálat történetét. Ez szervesen csatlakozhatnék a jelen munkához, a melyben a dolog természete szerint össze kellett vonni a magyar részt a megengedhető minimumra. Nem áltatjuk ugyan magunkat azzal a vélekedéssel, hogy sok és jelentékeny esztétikusunk volt, azzal sem, hogy új alapokat teremtettek volna, vagy befolytak volna az idevágó külföldi munkákra. De magyar emberek voltak, vér a mi vérünkből, hatottak a mi művelődésünkre s nem mindig rajtuk múlt, hogy nagyobbat nem alkottak. Midőn a szerző ez igéretének beváltását várjuk, ezzel egyúttal bizonyos kritikát mondtunk előttünk fekvő munkájáról is. Derekas, nagyon hasznavehető mű s az első ilynemű könyv irodalmunkban. Mivelhogy a megírásnál tekintettel volt az olvasóközönség szélesebb rétegeire, s előadása világos, érthető és folyamatos, nélkülözhetővé teszi a magyar könyvesházban a hasonló, idegcnnvelvű kézikönyveket. De a szakembernek is jó szolgálatot tesz ez a munka, mert áttekinthető és adataiban alapos. Az első kötet, a melyet az akadémia a Gorove-díjjal jutalmazott, a görögök esztétikájáról számol be a reflexió felébredésétől Filosztrátoszig. Ez a kötet a munka legértékesebb része, különösen szépek azok a fejezetek, a melyek Platón és Arisztotelész esztétikáját adják elő. A második kötet, a mely a középkori világfelfogás zsengéitől Baum-gartenig terjed, kevésbbé világos, de hisz maga az anyag is töredékes és zavaros a középkorban, a melylyel a szerző mintegy ötven oldalon végez. A renaissanceban már egész sor művészet-tudományi író akad a festők és szobrászok közt : a teoretikusok. Ezek kissé szükecske helyen vonulnak meg s nézetünk szerint bővebb és oly áttekinthető tárgyalást igényelhetnének, mint a milyen a munka többi részéé. A harmadik kötet Baumgartentől máig terjed, tehát felöleli a rendszeres esztétika egész területét. Ebben a fejezetben a könyv természeténél fogva a legtöbb hely azoknak a gondolkodóknak jutott, a kik rendszeres esztétikai műveket hagytak hátra. Mások, a kik ily művek híjján is erősen hatottak kortársaik eszté-kájának kialakulására (például a németeknél Nietzsche, nálunk Beöthy Zsolt és Gyulai Pál, az angoloknál Rus-kin) részben csak pár sort kapnak, részben annyit sem. Ezt azonban nem róhatjuk fel hibául a szerzőnek, a ki úgy is felette nehéz munkát végzett, a midőn a temérdek elmélet harcát s e harcok epizódjait egyetlen kötetben ily tömören írta meg. Műve mindenképen becses meggyarapítását jelenti idevágó irodalmunknak.
AZ ÚJ ORSZÁGHÁZ. Kiadták Csányi Károly és Birchbauer Károly. Hat ív szöveg és hatvan műlap. Budapest, 1902. Ez a gondos és ízléses kiállítású album-mű ismerteti az új országház építésének történetét, adja annak művészi és berendezési szempontból való bemutatását, részletesen leírja a palota külsejét, belső beosztását, díszítéseit, felszerelését. Steindl Imre építőművész életrajza egészíti ki ezt az ismertetést, a ki minden művészi tudását éppen ebben az alkotásban összpontosította. A mű a szakemberek és a művelt nagyközönség számára is készült, könnyen érthető a beszéde, képdísze pedig gazdag és kifogástalan.
A NAGYVÁRADI NYOMDÁSZAT TÖRTÉNETE. Irta Naményi Lajos. Két melléklettel és a szöveg közt hét hasonmással. Budapest, 1902, az Athenaeum könyvnyomdája. 79 old. - Más helyen hivatkoztunk arra, mennyire együtt járt a múltban a hazai sokszorosító művészet sorsa a nyomtatás iparának sorsával. Az egyiknek története belekapcsolódik a másikéba s azért, a ki grafikánk múltjával foglalkozik, kénytelen lesz nyomdászatunk történetét segítségül hívni. Sok idevágó munkánk nincs, Ballagi áttekintő, adatgyűjtő könyvet adott, mások egyes városok nyomdászatának történetét írták meg. Ez utóbbiakhoz sorakozik Naményi, a ki ezúttal Nagyvárad nyomdászatát dolgozta fel, a kezdet korától máig. Különösen a XVI-ik és XVII-ik századra vonatkozó rész ad adalékokat a könyvnyomtató jelvények, metszett címerek reprodukciója, leírása, származásuk kikutatása által a hazai fametszők történetéhez. Különösen érdekes jelenség a Bécsből hozzánk szakadt Hoffhalter, a ki egykor oly művészeket is foglalkoztatott, mint Lautensack és Hirschvogel. Vele kezdődik a nagyváradi nyomdászat története, a melynek legkiválóbb terméke Szenczi Kertész Ábrahám hires bibliája. A jól megírt monográfia a műtörténetírót is érdekelheti.
Aesthetika. Irta dr. Bartha József. Stampfel-féle tudományos zsebkönyvtár ; Pozsony-Budapest. Stampfel Károly, 6l. oldal.
Göcseji házcsúcsok írta Gönczi Ferenc. Ethnogra-phia, szeptemberi szám.
A modern színfelfogás eredete, írta Lázár Béla. Magyar Nemzet, okt.16i.
Zichy Mihály és az oroszok, írta Pintér Ákos. Budapesti Hírlap, okt. 19.
Krisztus a Kálvárián. Renaissancekori bronz dombormű az Iparművészeti Múzeumban, írta Divald Kornél. Magyar Szemle, okt. 19.
Alté Kunst. írta D- r. Neues Pester Journal, okt 21.
Petőfi szobra. (Esti levéli Pesti Hírlap, okt. 21.
Történelem-hamisítás műemlék-felállítással. Irta Timon Zoltán. Alkotmány, okt. 22.
A jövendő Budapestje, írta P. M. Pesti Napló, okt. 24.
Elkeseredett művészek, írta Viharos. Pesti Napló. okt. 25.
Egy fölösleges művész. A hetvenötéves Zichy Mihály, írta Lyka Károly. Új Idők, okt. 26.
Egy síremlékről. (Kallós Kozma-emlékműve.) írta b. s. Magyar Hírlap, okt. 31.
Eugéne Müntz. (Esti levél). Pesti Hírlap, nov. 1.
A művészet egy igaz apostola, (Lichtwarck újabb munkái). Magyar Iparművészet, 5-ik szám.
Brit iparművészeti kiállítás Budapesten, írta Spiegel Frigyes u o.
Az új országházról (Steindl Imre halála alkalmából.) írta Csányi Károly, u. o.
Egy díszes armális a XVIII-ik századból. Irta Varjú Elemér, u. o.
Felsőmagyarországi képfaragókról, írta Kemény Lajos. Arehaeologiai Értesítő, 4. szám.
Paál László 12 festményének elpusztulásáról tudósítást közöltek a napilapok, nov. 4. és 5-iki számai.
A régi görög templomok finom görbéiről. Irta dr. Pékár Károly. Uránia, nov. 1.
A szobor. Irta Malonyay Dezső. Új Idők. nov. 2.
Művészeti könyvek. Új Idők, nov. 9.
Kallós Ede. A Hét. nov. 9.
Egy magyar művész viszontagságos pályája (Barabás Miklósról), írta Birkás Géza. Magyar Szemle, nov. 9.
Új síremlékek a kerepesi temetőben. Vasárnapi Újság, nov. 9.
Valentiny János hátrahagyott műveinek kiállítását ismertették a napilapok nov. 12-iki számai.
Brit iparművészeti kiállítás. Irta gt. Magyar Iparoktatás, 11-ik szám.
Műkiállitások. Irta g. Pesti Napló, nov. 13.
Vernissage írta b. Magyar Hírlap, nov. 15.
Zichy Mihály orosz világításban. Irta Vodicska Sándor. Magyarország, nov. 16.
Telcs Ede. Irta m. g. A Hét, nov. 16.
Taine ifjúsága. Budapesti Hírlap, nov. 17.
Der Fall Böcklin. írta Balduin Groller. Neues Pester-Journal, nov. 18
Paál László festményeinek kiállítását ismertették a napilapok nov. 23-iki számai.
Műtárgyak szalonja. Irta Martos Ferenc. Egyetértés, nov. 26.
A Nemzeti Múzeum jubiláns kiállítását ismertették a napilapok nov. 26-iki számai.
A Brunsvik-képtár. Magyar Hírlap, nov. 28.
A Képzőművészeti Társulat téli műtárlatát ismertették : Budapesti Hirlap nov. 14., Budapesti Napló nov. 16., 21., Egyetértés nov. 14., 15., Független Magyarország nov. 14.. Hazánk nov. 14.. Hét nov. Ki., Magyar Hirlap nov. 14., Magyarország nov. 14.. Neues Pester Journal nov. 14.. Pester Lloyd nov. 14., 16., 25., Pesti Hirlap nov. 14.. Pesti Napló nov. 14., Új Idők nov. 23., 30.
LEJÁRÓ PÁLYAZATOK
1902 december 20-án délelőtt 11 órakor lejár a pozsonyi posta- és távirda-épület terveire újonnan kiírt pályázat. Ebben csak hazai építészek vehetnek részt. A pályázat nem titkos, hanem nyilt. A tervek l : 200 léptékben készítendők, melyekhez a műszaki leírás és hozzávetőleges költségvetés csatolandó; az utóbbi az épület által elfoglalt köbtartalom szerint köbméterenként 14.5 korona alapul vételével számítandó. Az építési költség legfeljebb 530,000 korona lehet; ezen összegben a csatornázási, villamos világítási, fűtési és szellőztetési berendezések költségei is bentfoglaltatnak. A pályázók kötelesek minden emeletsornak egy alaprajzát, az épület mindenik homlokzatáról egy homlokzati rajzot és a tervezet megértésére szükséges két metszetrajzot benyújtani. Az építési programm és területkimutatás, valamint a teleknek a lejtmérési és a városi csatorna áthelyezésérc tartozó adatokat is tartalmazó helyszínrajza a kereskedelemügyi miniszt. VII/C ügyosztályánál (II., Albrechtút 3. sz.) és a pozsonyi m. kir. posta- és távirdaigaz-gatóságnál szerezhetők meg. A pályatervek "Pályaterv a pozsonyi posta- és távirdaépületre" című borítékban lepecsételve a kereskedelemügyi minisztérium segédhivatalának igazgatóságánál elismervény ellenében nyújtandók be. A kitűzött határidőn túl benyújtott pályaművek figye-lembe nem vétetnek. Az első díj 1500 korona, a második 1000 korona, a harmadik 600 korona. A pályadíjak a beérkezett pályaművek között a programm követelményeinek megfelelő három legjobb műnek kiadatnak. A kereskedelemügyi miniszter föntartja magának azt a jogot, hogy a díjazott tervek bármelyikét fogadhassa el a kivitel alapjául vagy esetleg azoktól el is tekinthessen. A díjazott tervek a kincsár tulajdonába mennek át. A pályaterveket kilenctagú bíráló-bizottság fogja elbírálni ; ítélete végérvényes. Ez a bizottság következőképen fog összeállíttatni : hat tag (beleértve az elnököt is) a kereskedelemügyi minisztérium VII. szakosztálya és a pozsonyi posta- és távirdaigazgatóság részéről, két tag a kereskedelemügyi minisztérium II. szakosztálya részéről és egy tag a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet részéről. A pályaművek a bírálat befejezése után a kereskedelemügyi minisztérium VII. szakosztályában három napon át közszemlére lesznek kiállítva.
1902 december 31-én lejár a vallás- és közoktatásügyi miniszter által tíz történelmi szemléltető képre kiírt pályázat. (Bővebbet 1. Művészet 3-ik szám).
1903 január 5-ikén lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1902. évi nagy pályázata. (Bővebbet 1. Művészet 3-ik szám).
1903 január 15-én lejár a Mátyásföldön. Mátyáskirály-téren építendő rom. kat. templom tervpályázata. Az építés költségei legfeljebb 40.000 koronát tehetnek ki. A pályázat titkos, a tervek l : 100 mértékben készítendők s jeligés levél kíséretében benyújtandók Paulheim Józsefnél, az építőbizottság elnökénél (Budapest, Rottenbiller-utca 6. sz. I.), a kinél a pályázatra vonatkozó többi tudnivaló is beszerezhető. A héttagú bírálóbizottságban van a Mérnök- és Építész-Egylet három kiküldöttje is. Első díj 500 korona, második díj 200 korona. ezek okvetlenül kiadatnak.
1903 január 25-én lejár a zágrábi "Croatisch-Slavonische Landes-Hypotheken-Bank" palotája terveire kiírt pályázat. Pályázhatnak; magyar és osztrák művészek. Első díj 2500 korona, második díj 1800 korona, harmadik díj 1200 korona. Az első díj nyertese okvetlen megkapja a megbízást a részletes tervek elkészítésére. Az építési költség legfeljebb 500,000 korona lehet. A pálya-biróság tagjai: Ohmann építész (Bécs), Czigler építész (Budapest), Vaidmann műszaki tanácsos (Zágráb). Bővebb felvilágosítással a pályázatot kiíró zágrábi bank igazgatósága szolgál.
1903 január :3l-én lejár Velence város nemzetközi érempályázata. (Bővebbet l. Művészet 5-ik szám).
1903 március 31-én lejár a pozsonyi új középület tervpályázata. (Bővebbet l. Művészet 5-ik szám).
1903 május 3l-én lejár az Erzsébet-emlékmű pályázata. (Bővebbet l. Művészet 3-ik szám).
Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY
Kiadótulajdonos: SINGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.
|
|
|
|
