Úgy hisszük: e név viselője nem ismeretes a közönség előtt. Míg élt, nem igen emlegették. S hogy augusztus 15-én elhalálozott, a napi sajtóban hiába kerestünk róla valami kis elbucsúztatót. Csendesen, zajtalanul hagyta itt a földi siralom-völgyet az öreg úr. Lippert Józsefet annál jobban ismerték ott, a hol élt s szorgalmasan dolgozgatott : Esztergomban. Működésének legtöbb dokumentuma ott található. Hosszú időn át a mi művészi feladat a primási udvarban kínálkozott, annak Lippert volt végrehajtója, vagy irányitója.

Lippert az esztergomi primási udvar építésze volt. Vagy mint hivatalosan nevezték : primási főépítész. Nem nagyszabású teremtő talentum, kinek minden vonásán s építészeti gondolatán kifejeződik az erős egyéniség. Szolid, szerény munkás volt, nem számított halhatatlanságra, csupán becsülésre és elismerésre. A mihez jogot is formálhatott komoly munkaszeretete s hasznothajtó műízlése révén. A népszerűség ezt a szerényen munkálkodó, szorgalmas építészt elkerülte. De ő nem is a sikernek s a tapsoló közönségnek dolgozott. Tisztában volt talentumával, s pegazusával nem akart vágtatni a Parnasszus orma felé. Mert az oda-vágtatás, az ugrásokban való haladás szép dolog, de veszélyes: a gyengemarkú lovas kiesik nyergéből. Mikor a vágy, a lázas ambíció nem áll arányban a talentummal s alkotó képességgel, úgy megtörténik az összeütközés, a mi művészembernél rendszerint tragikus. Lippert életében nem fordult elő ez az emeltyű-billenés. A feladatok, a miket megoldott s a tehetsége harmonizáltak egymással.

Egész élete nem tisztán abban telt el, hogy eredeti nagystílű alkotások hordozzák nevét. Inkább az volt a szerepe, hogy művészi ízléssel s tudással helyreállítson régi műemlékeket, megmentsen veszendőbe ment régi műtárgyakat. Ez a visszakonstruáló tehetség volt jelessége. Stílusérzéke, csiszolt ízlése mindig érvényesült az ilyen feladatokban. Vannak azért eredeti alkotásai is, többnyire re-naissance stílusváltozatban. S itt azt látjuk, hogy a stílusnyelvet, melyen kifejezte magát, alaposan ismerte.

Hogy az életére térjünk: született 1826-ban. A szép marosmenti város: Arad volt születése helye. Itt járta iskoláit, s mikor legényember lett, az architektúra iránt érzett hajlama az akkor világhírű bécsi akadémiába hajtotta, hogy építészszé képezze magát. 1833-ban a bécsi Ernst műépítő oldala mellett dolgozgatott. Ugyanitt feltűnést keltett főleg régi stílusokban tett tanulmányaival. S ezért megbízást is kapott régi műemlékek felvételére, így utazta be a műtörténelmi bizottság megbízásából Ausztriát, majd aztán végigtanulmányozta Németország, Dánia, Anglia, Franciaország s Róma építészeti emlékeit. Föntjárt Svéd- és Norvégországban is, hol a középkori fatemplomokat kutatta.

Életének egyik legfontosabb időpontja 1856. Ekkor ismerkedik meg Simorral, a későbbi hercegprímással. Simor ezidőtájt már miniszteri tanácsos volt, s érdeklődéssel fogadta Lippertet, mert Kemény Zsigmond a "Pesti Napló"-ban nem egyszer emlékezett meg róla. S midőn Simor győri püspök lett, magához vette Lippertet is. E művészetszerető főpap vele akarta végeztetni egyházművészeti terveinek megvalósítását. Ennek egyik legszebb példája a győri székesegyház építése 1864-ben. Már akkor, püspöksége korában is eleget foglalkoztatta Simor Lippertet. A mint pedig a hercegprimási széket elfoglalja, Lippert tevékenységi köre is megnő. Primási főépítész lesz, s mint ilyen minden egyházművészeti kérdés és feladat megoldásában illetékes. Szoros és benső kapocs fűzte őt a hercegprímáshoz, s ezt a viszonyt ő arra használta föl, hogy Simort majd ilyen, majd amolyan művészeti megrendelésre ösztökélje. Az ő hatása alatt végeztette Simor restaurálásait s egyéb építkezéseit. Minden ilyen restaurálás Lippert terve szerint készült. Nagyobb művei: az esztergomi bazilika előcsarnoka, a bazilika belső díszítése, a primási palota, az ősrégi szent István-kápolna s a pozsonyi koronázási dóm restaurálása, a vágújhelyi prépostsági templom s ezenfelül számos kisebb templom, kápolna, iskola, kórház stb. Nemcsak építői, de iparművészeti feladatokkal is foglalkozott. Tervei szerint sok egyházi tárgy: úrmutatók, kelyhek, ereklyetartók, olajedények stb. készültek, melyek nagyrészt az esztergomi főszékesegyház kincstárban láthatók. Szerény, dolgos ember volt, s ha nem is lépett föl nagy stílű teremtő művészként, a maga idejében s a maga helyén föltétlenül jelentős szerepet töltött be. A primási udvarban szószólója lett a művészeti szempontoknak, így például nagy érdemei vannak az esztergomi hercegprimási képtár és metszetgyűjtemény létesítésében. Működése kiterjedt a külföldre is. Így restaurálta a német lovagrend kápolnáját Bécsben, ugyanott felszerelte az Erzsébet-templomot s az ő tervei nyomán építettek templomokat Olmützben és Kremsierben is.

Simor halála után Bécsbe tette át lakását, de az év nagy részét Magyarországon töltötte. A halál Gutensteinben, egyik kedves nyaralóhelyén érte utói. Tisztes öreg kort ért, s egész életén keresztül a művészet érdekeinek szolgált.