Fiatal, reményteljes művészélet záródott le hirtelenül Münchenben: Nécsey István festőművész saját kezével vetett véget életének. A golyó, a melyet mellébe röpített, halálos sebet ütött rajta, de fiatal, erős szervezete még három hétig kibírta a harcot, míg végre március legutolsó napjaiban örök álomra hunyta szemét. Nagypénteken kisérék ki barátai a temetőbe.

Nécsey nevét aligha ismerik a budapesti műtárlatok látogatói. Talán sohasem állított ki a műcsarnokban, de Münchenben egyszer-kétszer résztvett egyik-másik tárlaton. Ideje javát komoly természetrajzi tanulmányok foglalták el, s ezekkel kapcsolatban rendkívüli szorgalommal készítette a legfinomabb akvarelleket és rajzokat: a madarak és lepkék ezerféle fajtáját, mintaszerű s a maguk nemében elsőrangú illusztrációkat.

Nécsey István Verebélyen töltötte gyermekkorát, gimnáziumi tanulmányait a szomszédos Nyitrán és Léván végezte. 1887-ben, az érettségi vizsgálat után, művész-vágyainak engedve Münchenbe utazott.

Már a szülői házban megismerkedett a régi remekművekkel. Atyja, a ki akkoriban postamester volt, szép könyvtárt gyűjtött össze, nagyon szerette a régi metszeteket (gazdag Merian-gyűjtemény is ékeskedett a könyvespolcon), azonfelül egész sorát szerezte meg a régibb keletű olajfestményeknek, a melyek a fiatal diákot erősen foglalkoztatták. Korán fogott a rajzoláshoz s egész mappára való tanulmányfejjel indult ki Münchenbe, a mely eket egy éppen Nyitrán működő festőművész, Rajzó Miklós korrektúrájával készített.

Münchenben Hollósy Simon lett az első mestere. Nagy hévvel fogott hozzá a tanulmányokhoz s minden idegszálával hozzáfűződött az akkor hirtelenül föltűnt nagy naturalista művekhez. Akkor látták a müncheniek először Bastien-Lepaget és Dagnan-Bouveret-t. Egy-két évi rajztanulmányok után megfestette első képét: egy intérieurt, piros téglapadlóval, sok beözönlő verőfénynyel. Egymást követték az ilyen kísérletek, a melyeket otthon, Verebélyen is folytatott a nyári hónapok alatt. De mint a vele egyívású müncheni magyar festőket, őt is hajtotta a vágy a modern művészeti irányok tűzhelyéhez: Parisba ment, a hol a kilencvenes évek elején javában folyt az újabb impresszionistáknak, a Rose+Croix csapatának, a pointilleuröknek harca. Ebbe az ideges, izgatott világba került Nécsey. A fiatal hév s a benne lakozó erős temperamentum az újítók és küzdők táborába vitte: azok iránt érzett legtöbb rokonszenvet. De mikor azután visszakerült Magyarországba: e csöndes világban annyi feltorlódott tapasztalat után elkövetkezett a kontempláció korszaka. Szolidabb, biztosabb táplálékra vágyott a lelke. Künn a falvakon elmerült a természet szemléletébe, tanulmányozta a nép életét, szokásait s nem érve be a dilettáns kedvteléseivel, szakszerű néprajzi tanulmányokba merült. Szorgalmasan s nagy talentummal gyűjtötte össze a népies művészkedés motívumait, rajzolgatta a nép ornamentumait, gyűjtötte faragott, vésett holmiját. Minderről kimerítő s értékes cikkeket és rajzokat közölt az "Ethnographiá"-ban.

Másrészt vonzották a természet dús és ragyogó szépségű miniatűr-festményei: a pilleszárny, a madár zománcos tolla. Nécsey ennek a stúdiumnak is oly komolyan neki feküdt, hogy kitűnően tájékozott lepidopterologus lett belőle. Lepkegyűjteménye egyike volt a leggazdagabbaknak - ma az Erdélyi Múzeumé - ő maga pedig tudományosan, rendszeresen lefestette a lepkefajok ezreit, oly minuciózus pontossággal, a milyenre nem ismerünk példát s a mellett oly teljes művészettel,hogy e nembeli munkái messze fölötte állanak a külföld bármely ilynemű publikációinak. Ennek híre járt a külföldön is s két-három évvel ezelőtt Nécsey meghívást kapott Tifliszbe, Vladimír orosz nagyherceghez, a ki szenvedélyes lepidopterologus.

Hasonlóképen érdekelte a madarak világa. Budapesten összeköttetésbe lépett Hermán Ottóval s még néhány kitűnő ornitologussal, a kik csakhamar bőséges munkával látták el. Akkor készült a magvar ornitologiai központ nagy kiadványa, ennek szövegrajzait s akvarell-melékleteit Nécsey István rajzolta és festette. 1898 márciusában ezek a bámulatosan finom s e mellett körömszakadtig pontos illusztrációk ki voltak állítva a magyar képviselőház egyik termében. Két évvel előbb, 1896-ban az ősfoglalkozások köréből vett képekkel díszítette a millenár kiállítás főjelentését. Illusztrálta továbbá a Zichy Jenő-féle ázsiai expedíció néprajzi és archeológiái eredményeiről szóló munkát, azután azt a katalógust, mely Bíró Lajosnak újguineai gyűjteményéről szól. Mindezek az illusztrációk első sorban tudományos célt szolgáltak, tehát tökéletes pontosságot és érthetőséget követeltek. De a kitűnő szakmíveltségű Nécseyben a tudós mellett mindenkor helyt állott a komoly művész is. Bármily minuciózus volt is rajzbeli előadása, mindig megérzett rajta a művészet zamatja.

Bár éveket töltött Budapesten is, alig járt a művészek társaságába. Kis szobája valóságos múzeum volt, abban s a Nemzeti Múzeum gazdag gyűjteményében töltötte napjait. Ezek a komoly természetrajzi stúdiumok elvonták őt a társasélettől. Az utóbbi években Kolozsvárott is sokat időzött, míg legutóbb Münchenbe ment, hogy egy nagyobb festményhez fogjon.

S Münchenben fejezte be fiatal élete napjait.

Szive bánatában nyúlt a fegyverhez, hogy meg váljon az élettől, a melynek még deléig sem jutott el. Nemcsak a művészet vesztett benne jelentékeny tehetséget, de a magyar néprajz és természetrajzi tudomány is.