Azok a felejthetetlen napok, a melyeket e télen Zichy Mihálynál töltöttem, meggyőztek arról, hogy a mester művészetét tulajdonképen csak az értheti meg egészen, a ki pétervári munkáit is ismeri, mert ezeknek óriási tömegéhez képest az Európa egyébb részeiben szétszórt Zichy-művek valósággal csak mutatványok. Igaz, hogy ezek is rávallanak a kivételes nagyságú mesterre, de összevéve is csupán hézagos képet adnak művészete sokoldalúságáról.

Száz meg száz festett és rajzolt művet rejt magában a cári palota, a nagyhercegek galeriái, a képtárak és Zichy műterme. Ki tudná mindezt átkutatni, áttanulmányozni? A művek jó része különben is hozzáférhetetlen s az is marad minden időkre. Azokat az illusztrációkat értem, a melyeket Zichy Mihály a cárok naplóihoz készített s a melyeken a cárok életének nevezetes és intim eseményeit örökítette meg. Most is ideje java részét ennek a munkának szenteli s e műveket csak az láthatja, a kit épp keletkezésük idején részesít ebben a szíves figyelemben a mester. Zichy, a ki illusztráló tehetségének és ritka ízlésének oly pompás példáját adta a magyar remekírókhoz készített rajzaiban, egész nagyságában áll előttünk, ha e finom, delikát lapokat nézegetjük.

Nem volt titok eddig sem, hogy a mestert e bizalmas munkára kérte fel Miklós cár, elődei példájára. Hogy minők ezek az illusztrációk, arról természetesen fogalma sem volt eddig a közönségnek, mert e művek érthető okokból sohasem kerültek reprodukció alá. Az egyik itt közölt fénykép legalább külső formájukat mutatja. A fegyverdíszes műterem falát ékesíti néhány; imént elkészült darabok, a melyek nemsokára elvándorolnak a cár hozzáférhetetlen dolgozószobájába, hatalmas kapcsos emlékiratai, naplójegyzetei közé.

Ezek az illusztrációk többnyire fehér kartonpapiroson készültek, 50 x 35 cm. nagyságban. A legtöbbje tollrajz, de van közte egyszínű ecsetrajz és vízfestmény is. A naplójegyzetek egy-egy címlapja színezett tusrajz és a címbe írt gondolatot érzékíti meg. A temérdek rajz külön kötetekre oszlik, a szerint, hogy az ábrázolatok társadalmi vagy politikai vonatkozásúak avagy a cári család életéből vett epizódokat tartalmaznak.

Arra az önkénytelenül feltoluló kérdésre, hogy mekkora ezeknek az illusztrációknak száma, hozzávetőleg sem tudnék válaszolni. A mester 1847 óta kevés megszakítással dolgozott ezen a párját ritkító sorozaton, sőt visszamenőleg kiterjeszkedett azokra a cári feljegyzésekre is, a melyeket odáig nem dolgoztak fel. Mondanom sem kell, hogy ezek az illusztrációk már természetüknél fogva ezernyi ezer hű és találó arcképet rejtenek magukban, valóságos ikonográfiáját a jelen s a félmúlt Oroszországa szereplőinek.

Van azonban a mesternek egy hatalmas illusztrációs műve, a melyről még kevesebbet tud a világ, mint a cárok számára készült napló-képekről. E nagy művet napokon át forgattam, elmerültem egy-egy darab részleteibe s alig bírtam megválni tőle. Nemcsak művész, de tudós munkája is ez a négy-ötezer kép, még pedig olyan munka, a melynek nem csak művészek vehetik hasznát, hanem a magyar néprajzi tudomány is, a mely e műben valóságos kincses bányát nyer.

A vaskos vázlatkönyv magvar, orosz, tatár népek s ezek rokonfajainak ruházatát, fegyvereit, ékszereit mutatja. Rendkívül tiszta, pontos, alapos tanulmánynyal készült rajzok: a legapróbb motívum is precíze s érdekesebb részleteiben külön is meg van rajzolva s a mű becsét rendkívül emeli az a körülmény is, hogy minden egyes alaknál pontosan és jellemzően fel van tüntetve a ruha viselőjének faji jellege is. Hasonló kitűnő kosztümkönyvet eleddig nem adott ki senki sem. Minden egyes vázlat jegyzetekkel van ellátva, a melyek felvilágosítást adnak a színekre, a korra, a vidékre s arra az időre vonatkozólag, a meddig az egyes helyeken a lerajzolt viseletet hordták. Ez a könyv orbis pictusa az Oroszországban élő népfajoknak, ruházatuknak, jellemző típusaiknak, de egyúttal kiterjed a magyar típusokra is és a magyarral rokon népek külső megjelenésének és kéziiparának is kimerítő, teljes képét adja. Nem tudjuk, mit bámuljunk meg inkább: a mester nagy rajztudását, graciózus vonalait, vagy hatalmas jellemző erejét, a melyet még ezekre az apróka alakokra is oly bőséggel pazarolt. Csodálatos, hogy Zichy Mihályban mily erős hangon szólal meg a lelkiismeretes, pontos, semmi apró részletet meg nem vető tudós. E kosztümrajzoknál például még azt is pontosan meglátjuk, hogy egy redőzet véletlenül képződött-e vagy a ruha szabása, varrata hozta-e magával. Rögtön felismerjük azt is, hogy miféle anyagból készült a ruha: posztó, vászon, selyem, bőr-e. A zsinóros dísznél még a zsinór fonásának karaktere is tanulmányozható, bár egyetlen ily alak sem haladja túl a 12 centiméter magasságot. Mily páratlan tankönyve volna ez a mű az összehasonlító kosztüm-tudománynak, a néprajznak ! Minő szolgálatot tehetne művészeinknek is ! Remélhetőleg gyönyörködve okulnak majd egyszer a magyar művészek ebből a nagy műből, a mester legalább azt mondta, hogy lesz rá gondja, hogy ez a munkája a legjobb helyre kerüljön Magyarországon.

E két nagy sorozatos munkán kívül a mester fáradhatatlanul dolgozik ma is apróbb, nagyobb műveken, rajzokon s festményeken vegyest, a melyek a legelőkelőbb orosz képtárakba kerülnek. Pétervárott igen sok Zichy-kép van a téli palotában, a Nikolájev- és Alexandrovna-képtárakban, Alexisz nagyherceg palotájában. A pétervári társadalom előkelő tagjai közt alig van, a ki ne bírna legalább egy eredeti Zichyvel.

Mind e műveket csak cím szerint is összeírni, kis kötetet tenne ki. Nem is sikerülne soha megbízható katalógust összeállítani a mester élete művéről, ha ő maga nem jött volna segítségére a kutatóknak. A mesternek van egy naplószerű jegyzéke, a mely ugyancsak rávall nagy rendszeretetére. Ebbe a jegyzékbe pontosan beírta, hogy melyik műve mikor látott napvilágot s mennyi időt fordított a mester az elkészítésére. Minden műnek meg van határozva mérete, anyaga, eredetileg megállapított s később esetleg módosult ára, kiállítása helye, vevőjének neve és címe, esetleg megjelölése annak, hogy gazdát cserélt s ez idő szerint hol található. A cár tulajdonába átment művek a jegyzékben egy-egy vörös ponttal vannak megjelölve. A többi műről azt is feljegyezte a mester, hogy melyik minő kitüntetést kapott s megbízásból vagy a mester ötletéből készült-e. Ennek a naplónak pontos vezetését 1847-ben kezdte meg, a midőn először került Oroszországba.

Talán nem érdektelen fölemlíteni, hogy a mester rengeteg sok rajzának javarésze éjjelenként készült. Ennek oka a pétervári éghajlat különlegességében rejlik, a melynek folytán az emberek ott más életrendhez kénytelenek szokni, mint Európa egyéb részeiben. A pétervári hosszú tél idején napközben oly rohamosan s minden átmenet nélkül csap át a hőmérséklet az egyik szélsőségből a másikba, hogy minden percben halálos meghűlés fenyegeti az embert. Éjjel azonban, bármily hideg is a levegő, legalább egyenletes hőfokú. Innen van, hogy Pétervárott jóformán este kezdődik az élet s benyúlik a hajnali órákba. Délután háromkor ébred a társaságbeli ember, esti kilenc tájban van az ebéd, éjfél után a vacsora. A munka ideje is az estére és éjszakára esik télen.

Pétervári remek otthonában készültek s készülnek mind e művek. A mester engedelmével néhány fényképet készítettem művészi ízlésű s keleti kényelmű pompás szállásáról és műterméről. E remek környezetben tölti munkás élete javarészét. Hál'isten, hetvenöt éve ellenére is jó egészségnek örvend. Most is edzi magát, műtermében ott a súlyzó és az amerikai izomerősítő. Az asztalokon a kéz és az ujjak erősítésére való apró készülékek vannak elhelyezve. Talán részben ennek az okszerű edzésnek köszöni rugalmasságát, viruló arcszinét. Ha a legkisebb baj bántja: a cár személyesen intézkedik, hogy személye körüli orvos-specialistáinak legügyesebbjei ápolják a mestert, a kik aztán nyomban referálnak a tett intézkedésekről a cárnak. Mint a hogy az oroszok uralkodója egyébként is a legnagyobb szeretettel és becsüléssel viseltetik a nagy magyar művész irányában. Erről közvetlen forrásból szereztem meggyőződést.

Úgy történt, hogy a mester szállásán egy kedélyes ebéd alkalmával megismerkedtem Francois Roubaud Münchenben élő francia csataképfestővel, a ki erre az ebédre egyenest a cártól jött. Roubaudnál ugyanis a cár egy százezer rubeles nagy festmény-ciklust rendelt meg, a krimi hadjárat epizódjainak képeit s ezek tervezeteit s az idevágó szerződést maga a cár állapította meg vele. Midőn később Roubaud-val Pétervárról Varsóig utaztam, a francia művész hosszasan elmondta nekem, hogy minő elragadtatással beszélt a cár Zichyről, menynyire becsüli benne az embert s a művészt. Szinte emberfeletti lénynek tartja s nem fogy ki a magasztalásából. Gyakran a legintimebb kérdésekben is kikéri tanácsát, a művészeti ügyek intézésében pedig föltétlenül döntő befolyást juttat neki. Zichy Mihály ugyanis az oroszországi képzőművészeti ügyek főtanácsosa s minden idevágó kérdés eldöntésénél elsősorban az ő véleményét kéri ki a cár. Ily módon közvetlenül befoly művészi megbízásoknál, pályázatoknál, kiállítási ügyeknél, a cár vagy a nyilvános képtárak számára vásárlandó művek kijelölésénél. A művészeti iskolák felügyelete szintén az ő hatáskörébe tartozik.

Tanítványa ez idő szerint csak egy van : Anna Gonsevna, egy előkelő orosz család sarja, a kinek kiválóan művészi, szinte férfias erejű munkáin meglátszik a mester jótékony befolyása.

Talán mondanom sem kell, hogv a mester most is épp oly élénken érdeklődik a magyar művészeti viszonyok iránt, mintha csak itthon élne közöttünk. Őszintén meglepett, mennyire ismeri művészeti ügyeinket. Minden idevágó eseményt szemmel tart, sőt tudomást szerez az érdekesebb művészeti produktumokról is. Egy-egy magyar tárlat megnyitásakor gondoskodik róla, hogy megkapja az összes ismertetéseket, a katalógust, azonfelül magánlevelezés révén is tudomást szerez művészeti állapotainkról. A mester véleménye szerint a magyar művészet most átmeneti korszakot él. Elismeri, hogy sok nagytehetségű művészünk van, de kevésnek találja azt, a mit tárlataink figurális művekben nyújtanak. Kevesli az ötletet, az invenciót: a legtöbb vászon csak technikai virtuozitást mutat. Ezt annak tudja be, hogy nincs olyan közönségünk, a melyre mű-vásárlás dolgában számítani lehetne. Persze, a kormány sem vehet meg mindent. Innen van aztán az, hogv a művészek csak olcsón előállítható dolgokat produkálnak, a figurálishoz hiányozván a nagy összegeket kitevő modell-pénz.

Hosszasan és behatón beszélt a művészeti oktatásról. Ennek részletes elmondását máskorra kell tartogatnom, most csak egy-két jellemző nézetét jegyzem ide. A mester meg van róla győződve, hogy a művészeti oktatás csak úgy vezet célhoz, ha az iskolákban a szabadkézi rajzot helyesebb módszerrel oktatnák, mint most. Előbb persze oda kellene hatni, hogy az összes tanárok támogassák a rajztanárt. Ne az legyen a főcél, hogv a tanuló korrektül, hiba nélkül rajzoljon, hanem hogy a mit lát: helyesen lássa és érezze. A formaérzék fejlesztése a legfontosabb követelmények egyike. A rajztanár csak természet után rajzoltasson. A rajzok ám legyenek kezdetlegesek: fontos az, hogy így foglalkozva a tanuló a természet intenzív szemléletével, érezni fogja az anyagút és fejlődni fog a szép iránt való érzéke. A művészeti oktatást tehát ne kezdjük műtörténeti előadással, képtárak mutogatásával. Ezt sokkal későbbre kell hagyni, a mikor a tanuló mű-I vészi érzéke már bizonyos fokra nevelődött a természet szemléletén.

Mindezt bőven, részletesen fejtegette a mester. A ki így hallgatja folyamatos, szép előadását, érzi, hogy nemcsak nagy művészszel, de egyúttal bölcs emberrel ül szemközt. Ezeknek a beszélgetéseknek rendkívül termékenyítő, lelkesítő a hatásuk. Alig várom már az alkalmat, hogy megismételjem látogatásomat s lemintázzam ezt a jóságos, művészi lendülettel és bölcseséggel teljes főt, a mire a mester utolsó látogatásom alkalmával engedelmet adott.