Származásra nem a mi vérünk, bölcsője a csehek földjén ringott, de munkás élete, egész alakja a mienk. Egy kis túlzással, kedves elfogódással és szeretettel Bártfát magyar Nürnbergnek szoktuk nevezni, - - s ezen a helyen, a régi művészet még érintetlenül hagyott emlékei közt fejlett ki Hölzel Mór faragó tehetsége. Élethistóriájának első pontja Prága, ahol 1841-ben született, január 18-án. Családjában nemzedékről nemzedékre szállt a fafaragás s úgy látszik, családi tehetséget és foglalkozást jelentett.

Első kiképzését Prágában nyerte, az iparművészeti iskolában. Innét Bécsbe került, ahol Enger és Bauer professzorok mellett fejezte be tanulmányait. Miután elbúcsúzott az akadémiától, Kletus müépítő hazánkba, Mária Cellbe küldte, hogy egy csúcsíves tornyot építsen. Hölzel jelesen megfelelt ennek a feladatnak. Ekkor fordult feléje Simor János, akkori győri püspök figyelme, aki Győrbe hívta a karmeliták templomának restaurálása céljából. Legújabb állomása újra a császárváros, honnét gróf Athems Ottokár hercegpüspök megbízásából G rácba utazik s restaurál egy templomot. Átmegy Mar-burgba is, s itt a gróf Brandis-féle palotán Netzer költő szobrát készíti el. 1868-ban már Magyarországon találjuk, s a geniális Izsó műtermében több esztendőn keresztül dolgozik. Ami a kettőjük közti viszonyt illeti, erre nézve a halála alkalmából irt nekrológokban azt olvassuk, hogy a "Búsuló juhászt"-t Izsó kis modellje után részben ő dolgozta volna ki, s része lett volna a "Fonó lány" megmintázásában is. Erre nézve Izsó élő öcscse : Izsó József színész egy napilapban nyilatkozatot tett közzé, melyben megcáfolja ezt a passzust.

Miután megvált Izsótól, Steindl Imre két feladatot ruház rá: először a máriafalvi templom diszítő-szobrászati műveit, majd a kassai dóm déli kapuja hiányzó szobrait. Erre Trefort kultuszminiszter Bártfára küldi, hogy a templom belső szobrászi díszítéseit, felszereléseit végezze. A magyar Nürnberg megfogta szívét: itt maradt, letelepedett és hosszú éveken keresztül azon igyekezett, hogy a nálunk hamupipőke sorsban levő fafaragás nekilendüljön. A milléniumi örömünnepkor nagy aranyéremmel és oklevéllel tüntették ki. - S ő az egyszerű, csendes és szolid munkában megvonult szobrászmester boldog volt, mert látta, hogy amibe minden kedvét és munkaerejét beleöntötte: a bártfai szobrásziskola évről-évre növekszik. 1902-ben nagy csapás érte. Bártfán kegyetlen tűz pusztított és Hölzel iskolája sem maradt ép. Munkásságának sok gyümölcse, dolgos napjainak sok tanulmánya lett a lángok martaléka. S ettől kezdve olyan volt, mint az apa, mikor elveszti fiát: megtört fehérhajú öreg. A katasztrófa után nemsokára elkövetkezett életének katasztrófája : meghalt ebben az évben, július 24-én.

Egyszerű, szerény munkásságú szobrászmester volt. Talán magányos percekben, a műterem szótlanságában álmodozott halhatatlanságról is, nagystílű monumentumokról, melyek nagy tereken beszélnek az embersokadalmaknak ezer és ezer évekig.

Hölzel művészember volt, de hogy nem pályázott monumentumokra, hogy műveit nem őrzik szalonok és múzeumok - ennek nyitja ő maga, aki tisztában volt feladataival és arra termett képességével. Művei leginkább templomokat díszítenek.

Van egy pont, honnét átpillanthatjuk munkásságának teljes értékességét. E pontban találkozik egyrészről a bártfai szobrásziskola, melynek ő volt kifejlesztője és lelkes tanítómestere, másfelől ő maga, a diszítő szobrász, ki a fafaragás, a templomok belső szobrászata terén valójában hiányt pótolt. Jó időn keresztül a múlt században a cseh és tiroli faszobrászok elégítették ki a szükségletet. A nagy kereslet következtében gyárilag rendezkedtek be, és csak úgy ontották a szellemtelen, sablonba fulladt gépies munkák egész raját. A magyarországi templomok tiroli és cseh földről szerezték be felszereléseiket. Ez veszteséget jelentett nemcsak művészi, hanem gazdasági szempontból is. A bártfai szobrásziskola hivatása lett, hogy megszületésével kiszorítsa

ezt a külföldi özönlést. Hogy dekoratív magyar szobrászokat neveljen, kik értsenek a fafaragáshoz, a templomok belsejét diszítő felszerelések : oltárok, szobrok stb. készítéséhez. S ez sikerült is. A bártfai szobrásziskola hamarosan hírre vergődött, tanítványai évről-évre szaporodtak. A tanítványok legtöbbje persze külföldre került, mert itthon nem volt akkora kereslet, hogy mind dologhoz jutottak volna, másrészről sajnos: a bártfai szobrásziskolát elismert jelessége daczára, is, sokszor mellőzték - itthon.

Az iskola Hölzel magánvállalkozása volt, de állami támogatásban részesült. A tanulók leginkább a néposztályból kerültek ki, s köztük nem egy istenadta tehetsége sugallatára került oda. Itt tanult a többi közt Róna József szobrász is. Maga az iskola nem is volt a szó modern értelmében vett iskola, padokkal, kiszabott órarenddel, elméleti és gyakorlati tárgyakkal. Műhely volt, ahol mindenki dolgozott kedve szerint, a tanítómester Hölzel Mór közvetlen utasítása, beledolgozása, oktató szavai szerint. Szervezete a műhelyoktatáson alapult, épp úgy, mint régen, a renaissance mestereinek idejében. Főtörekvése odairányult, hogy a tanulók megismerjék a technikai eljárások, a kivitel minden csinját-binját, hogy teljesen tisztában legyenek az anyagokkal, melyek formáló kezük alá kerülnek. Nemcsak templomi felszereléseket, festett oltárokat és szobrokat produkált ez az iskola, hanem házi iparcikkeket is. Immár két évtizede lesz, hogy fönnáll s mint ilyen is szép emléke Hölzel Mór munkás életének.