|
A SUMÍR NÉP MŰVÉSZETE
Hol a szentírás tanai szerint az Éden kertje állt s az első emberpár élte bűntől még tiszta ifjú napjainak derült reggelét; a hol később, nagy idők multával, az ókor egyik leghatalmasabb birodalma. Babilon alakult: megszámlálatlan évezredekkel ezelőtt ott, az Eufrát-Tigrisközön egy nép ütött tanyát. Későbbi kultuszának s kultúrájának számos tünetéből az gyanítható, hogy nem autochton volt a két folyam közén, hanem a keleti hegységeken át nagy messzeségből, talán Ázsia belsejéből vándorolt oda s beköltöztekor halászat volt a főfoglalkozása. A létért való küzdelem azonban csakhamar érvényesítette rajta átalakító hatását. A halásznép földmívelővé vált, kiszárítván a mocsarakat s vízlevezető meg öntöző csatornákkal szelvén körösztül-kasul az országot. Fényes városokat alapított aztán, azokban isteneinek roppant templomokat, fejedelmeinek tágas palotákat emelvén. Kereskedelmi hajói a folyamokon, tengereken, karavánjai a kontinenseken messze vidékeket összejártak, a népre nagy jólétet, dús gazdagságot árasztván, a mi viszont a művészet magas fejlődését eredményezte. De jöttek nehéz napok. Idegen csordák törtek a népre, hogy szorgalmának gyümölcsét tőle elrabolják, értelmessége által hihetetlenül buja termékenységűvé tett földjét eltulajdonítsák. Századokig, nem is, évezredekig folyt e küzdelem, mígnem az ős nép végre letörött s részben kibujdosott, részben beleolvadt a győztesek tömegébe. Majd ezek fölött is "beteljesedének az idők". Újabb és újabb népfajok követték egymást s váltották föl az uralomban. Fű verte föl az egykori fényes városok rombadőlt templomainak, palotáinak a helyét. Folyvást növekvő földréteget borítottak föléjük a múló századok, évezredek s a késő nemzedék emlékéből nevük is végkép kiveszett azzal a népével egyetemben, a melynek létezésüket köszönhették.
A jó sors korunknak tartotta fönn, hogy ezt az átkot, ezt az igézetet megtörje. Hogy fölszakítsa azt a hétszeres pecsétet, a mely ezeket az emlékeket koporsóba zárta évezredeken át.
Míg eladdig csupán néhány szemes utazó ejtett el egy-egy, szót a perzepoliszi romok közt látott sajátságos betű-idomokról: a múlt század negyedik évtizedének végén rendszeres kutatás indult meg az Eufrát-Tigrismelléken, Bábel, Ninive s némely más hajdankori város romjai között. Bő zsákmány jutalmazta a fáradozást s midőn a legkitűnőbb nyelvészek vállvetett összeműködésének sikerült a talált nagyszámú fölírásos téglák s kő-lapok szövegének értelmét fölfejteni: egészen új látókör nyílt meg a tudomány előtt, a mely Babilon és Asszíria történetét s népéletét eddig nem is sejtett világításban tüntette föl.
Bár e leletek túlnyomó többsége ékjegyek-ben irott volt és sémi nyelven szólt: akadt köztük egy-két darab, a melynek írástipusa a többitől nagyon elütő, azoknál sokkalta ódonabb volt s nyelvének szerkezete amazokétól szintén jelentékenyen különbözött. A műtárgyak közt is akadtak olyanok, a melyeknek alakjai nem asszír, hanem egészen más népfajra mutattak. Végre a fölfejtett semita szövegekben is számos jelenség valamely előző műveltség léteztére engedett következtetést. S megindult a tudósok közt a vita, egyik állítván, másik tagadván, hogy a semita kort más műveltség előzte meg.
A hetvenes évek folyamán De Sarzec, a francia köztársaságnak akkor bassorai alkonzula, a Tigrist és Eufrátot összekötő Sat-el-Hai alatt 10-12 kilométer hosszúságban elnyúló tellohi dombokra lett figyelmetessé s kezdett bennük ásatást. Rendkívüli volt az eredmény, mely az érintett vitát is, minden elfogulatlan tanulmányozó előtt, az előzetes civilizáció léteztét vallók javára döntötte el. Ékjegynek, semita nyelvnek itt már híre sincs a nagy mennyiségben kibontott leleteken s az írás-típus végtelenül archaikusabb még azokénál is, melyek az előző leletek közt a legódonab-bak voltak. Szinte megdöbbentő ezek mellett az az ellentét, melyet a kiásott műtárgyak mutatnak. Számos darab közülök az alkotási képesség, a művészet csecsemő-, sőt embrió korára mutat ugyan; igen sok azonban a fejlettség oly magas koráról, oly tökélyről tanúskodik, mely a későbbi babiloni, de kivált asszír alkotásoknak messze fölötte áll. Némely szakember állítása szerint bízvást a görög művészet legfényesebb szakába volna beosztható e műtermékek egynémelyike, ha fölírásaik jellege és tartalma el nem árulná, hogy nem is századokkal, hanem évezredekkel előző kor maradványai.
Szintén a múlt században, a kilencvenes évek közén, az úgynevezett Pennsylvanián expe-dition Babilonnak egy másik vidékén, Nipfer-ben, az egykori Bél-templom romjai közt tett mélyreható kutatást, csaknem 30 méter mélyen, egészen a vadföldig lehatolván a csákánynyal. Műkincs tekintetében a zsákmány itt nem oly bő mint amott, némely darabja azonban még távolabbi időkre nyúlik s a kibontott romok az ős építkezésnek is számos értékes részletével ismertetnek meg.
Mostanig ennyi az egész. Mert noha most már kétségtelen, hogy Babilonnak még számos telije (romhalom) telve hasonló történetírási és műkincscsel: azokat eleddig jóformán csak megpiszkálgatták a kutatók. No de majd rákerül a sor ezekre is.
Beérhetjük ezzel az eredménynyel is, legalább egyelőre. A két helyen meg-megújuló s napjainkban is folyó kutatások újabb meg újabb leleteket hoznak napvilágra, megismertetvén a világot azzal az évezredek előtt kihalt nemzette], mely az első írásjegyek megalkotásával a történelmi kort megnyitotta s polgárosodásban, tudományban, iparban, művészetben legrégibb, sőt első úttörője volt az emberiségnek, megismertetvén vele, hogy tisztelettel adózzunk emlékének.
Ez a nép a sumír nép volt. Hova-tovább kétségtelenné válik, hogy tagja, talán első kiágazója az ural-altáji népeknek, a kihez tehát minket magyarokat is a vérrokonság számos köteléke fűz. Sumírnak mondjuk bizonyosabb név hiányában. Mert hogy a maga nyelvén mikép nevezte magát, arra nézve saját fölírásain még nem találkozott semmi útbaigazítás. Babilon nagy királya, Hammurabi azonban, ugyanaz a fejedelem, kitől a halálos döfést kapta, sumír néven említi. Ugyanazért megnyugszunk benne, hogy csakugyan úgy hívták.
E bevezető sorok után áttérhetek a sumír nép művészetének főbb vonásaiban való ismertetésére s kezdem az építészeten. .Sajátságos volt ez a sumír építészet. Nem igen volt mássa sem- az ó-, sem az újvilág akármelyik kultur-területén.
Könnyű volt Egyiptom faraóinak megépíteni a szfinxeket, piramisokat, roppant templomaikat, szobraikat. A Nilusvölgy keleti szegélyét képező hegyláncolatban kéznél kapták építkezéseikhez a legkitűnőbb anyagot. Aztán kész minta állt már előttük, a melyből okulhattak, a melyet sajátságos ízlésük szerint fejleszthettek.
Nem így a sumírok.
Az Eufrát-Tigrisköz föl Bagdadig, vagy még tovább, merő allúvium, honnan a folyamok hordaléka csak nagy lassan szorítgatta alább és alább a tengerárt. A végtelen rónaságon semmi hegy, szikla, kő, legfeljebb ha a tavaszi áradat egy-két kisebb vagy nagyobb kavicsot dob a folyamok valamelyikének a partjára. Talán még régi hazájukból ismerték a sumírok a kő becsét. Hanem hogy itt, az új honban e drága anyaghoz juthassanak, az arab félsziget körülkerülésével hajókat kellett Maganba, a Vörös-tenger északkeleti partvidékére járatniuk, vagy a Felső-Eufrátot szegélyező hegyláncolatokhoz s Keletre a perzsa hegyek alá küldeniök. A követ ugyanazért nem is vesztegették holmi apró építkezésekre, hanem csak szobrokat faragtattak, vagy fogadalmi táblákat, szentelt pecséthengereket stb. készíttettek belőlük. Sirbarla hires patíszije (patíszi-- "papfejcdelem"), Gudia (Kr. e. 3100) egyik szoborfölírásán büszkén hirdeti, hogy az a szobor ". . . nem ezüstből, sem lapisz lazuliból, nem is rézből, sem ónból, sem pedig bronzból, hanem . . . dioritból készült"; Úr város ős királya ("király" = lugal) Lugal-kigub-nidudu (a Kr. e. VI. évezred elején) pedig Inlil (Bél) isten nipuri templomát egy márványtömbbel ajándékozván meg, a kegyelet még kétezer év múlva is érintetlenül őrizte a drága adományt.
Szűkében volt az ország a gerendának s födélzethez, födemezéshez való fának is, miután a pálma, a mely helyben is bőven került volna, erre a célra nem volt alkalmatos. Az Amanus és Libanon hegyvidékeiről, nagy messzeségből, nagy fáradsággal, teketóriával kellett szállítniok a cédrust meg a ciprusfenyőt, a melyeket tehát szintén nem vesztegethettek aprólékos dolgokra.
Hanem a mit a természet a sumírok földjétől egy irányban megtagadott, némi kárpótlást nyújtott azért más irányban, egyszersmind alkalmat szolgáltatván a nép szellemi képességének kifejlődésére, találékonyságának, ügyességének érvényesülésére. A két folyam közén a televénydús allúvium alatt vastag rétegekben fekszik az agyag és csapóföld, a mely főkép vályogvetésre, téglaégetésre alkalmas. S ehhez kiválóan értettek is a sumírok. Tanúság erre azok a két láb hosszaságú és szélességű s öt hüvelyk vastagságú téglamonstrumok, melyek a nifferi romokból kikerültek; meg a kisebb dimenziója többi tégla, melyeknek beégetett fölírásait annyi évezred viszontagsága sem bírta lekorhasztani. Az Alsó-Eufrát mentén továbbá a számos naftaforrás ma is bőven adja a legkitűnőbb ragasztékot, maltert szolgáltató földszurkot. Végre a földmívelés korán fölvirágozván, volt elég polyva is, a minek sumír ga-ras neve éppen "építő anyag" jelentéssel birt. A sumír ész csakhamar eltalálta, hogy mindez együtt mire is használható; ugyanazért közönséges építkezésnél fecskerakás, vert- és vályogfal volt az átalános.
Természetes, hogy az anyagnak ez a kvalitása szabályozta a nagyobb, a monumentális építkezést is. Hozzájárult ehhez a talaj alacsony fekvése, vizenyőssége, a mi magas feltöltést, mély alapozást tett szükségessé s a falak roppant vastagságát vonta maga után. Nin-Girszu istennek Ur-Bau (Kr. e. 3300.) által emelt katedraléja az E-ninnu, tíz sing magas földhányásra volt fölépítve. A tellói, mukajári, varkai stb. romokban pedig közönséges a 3-4 méteres falvastagság, sőt a nifferi templom bástyafala még ezen is túltesz, ez a fal nem kevesebb, mint 131/4 méter vastag lévén, (l-2. kép.)
1. GUDIA TELLOHI PALOTÁJÁNAK ALAPRAJZA
2. GUDIA TELLOHI PALOTÁJÁNAK OSZLOPZATA
De a sumír élelmesség tudott segítni a fa-hiányon s az építkezésnél ebből származó kalamitáson is. Az egyik mesterfogás erre nézve abból állt, hogy a folyosókat, termeket, szobákat, kivált eleintén, aránytalanul keskenyre hagyták, úgy hogy a födémezésnél a rövidebb, gyengébb gerenda is eléggé megtette a szolgálatot. Utóbb, midőn a libanoni és amanusi erdőségekből Gudia 25, 50, sőt 75 singes gerendákat szállíttatott, ez a kényszerhelyzet nagyot javult s az ő termei már meglehetősen arányosak. A magukon-segítés másik módja az álboltozat alkalmazása volt: előbb-előbbre bocsátották a téglasorokat, mígnem utoljára hegyes csúcsban záródtak, (3. kép.) Sőt hogy ismerték a boltozatépítés tökéletesebb módját is, tanúság arra nézve az a bolthajtásos csatorna, melyet az Expedition Pennsylvanian első vezetője Haynes, mélyen a nifferi templom legrégibb burkolata alatt fedezett föl s a melynek kiömlő szádája az építészet történetében bizonyára a legelső zárköves ív (keyston arch) (4. kép.) Az elliptikus idomú ív 71 cm. magas, 51 cm. fesz-távolsággal és 33 cm. emelkedéssel. A téglák, melyekből épült, igen jól kiégetettek', planokonvex formájúak voltak s domború oldaluk volt kifelé fordítva. Buborék tehát az építészeti irodalomnak az a hagyománya, mely az ivezet föltalálását s első alkalmazását az etruszkoknak tulajdonítja. Hol volt még akkor az etruszk nép, mikor a sumírok a bolthajtást Nifferben s több más helyen és pedig nem csupán földalatti csatornáknál, pöce-árkoknál, hanem kapunyilások-nál, sőt némely termeknél is már széliében alkalmazták!
3. Ó-SUMÍR ÁLBOLTOZAT
4. NIFFERII ZÁRÓKÖVES BOLTHAJTÁS
Ugyancsak a nifteri templomtelepen Haynes az alsó burkolat alatt egy 11 méter hosszú, 3.54 méter széles, 2.60 méter magas termet bontott ki, a melynek áttöretlen masszív falán semmi nyílás, vagy ajtó-nyom, úgyhogy kétségtelenül fölülről történt bele a lejárás, tehát valóságos pince volt. Hasonló - bár valamivel nagyobb - földalatti helyiséget De Sarzec is talált Telióban. Úgy itt, mint amott égetett téglából rakott keskeny polc futotta körül a terem belvilágát, mindkét oldalán ellátva alacsonyabb fekvésű padkákkal. A nifteri helyiség csaknem teljesen üres volt, ellenben De Sarzec a tellói terem polcán és padkáin mintegy harmincezer darab beírt téglatáblát, kavicsot, hengert, apró szobrot stb. talált, a miből kétségtelen, hogy - egymás analógiájára - mindkét pincehelyiség levéltárul és raktárul szolgált, hol a templom védőistenéhez intézett fogadalmi fölírások, kegyes adományok, vagy az ő szentséges őrizetére bízott okmányok voltak elhelyezve.
Szintén a kő- és fahiány szülte legsajátosabb specialitása volt a sumír építészetnek az emeletes- vagy torony-templom, az E-si-un, szokottabb babilon-semita nevén zikkurát, a melyből formálták - Hommel szellemes meg-okolása szerint - az egyiptomiak is a maguk piramisát. A sumirok a szó mai jelentésének megfelelő emeletek rakásához nem értettek. Hogy azonban isteneik dicsőségét és hatalmát a számukra emelt templomok nagy magassága által is kitüntessék: azzal a mesterfogással éltek, hogy a magas földhányásra rakott s legnagyobb részben tömör alépítmény fölé folyvást kisebbedő szakaszokat halmoztak. Ily módon minden szakasz fölső síkja terrasz-szerű térség volt, melyből a kisebb tériméjű új emelet, ebből hasonló módon egy másik stb emelkedett ki, míg aztán a legfölső szakasz csonkakúp idomban végződött, ez lévén egyszersmind az istenség-szentélye. Voltak három- egész hétemeletes ily zikkuratok, melyeknek egyes szakaszait széles följáró kötötte össze az alább eső terraszszal, vagy a melyekre sikló-szerűén, csigavonalban történt a följárás. (5., 6. kép.) Fekrajzuk legtöbb esetben egyenoldalú,néhánynál hosszúkás négyszöget formált. Ilyen volt a nifferi is, 59 méter hosszasággal, 39 m. szélességgel, tehát 2300 []-méter alappal.
5. ZIKKURAT. ALAPRAJZ ÉS REKONSTRUKCIÓ
6. ZIKKURAT. ALAPRAJZ ÉS REKONSTRUKCIÓ
Mint a sumír nép magas fejlettségű csillagászati tudásának egyik bizonyítékát, fölemlítem még, hogy fekvésükre nézve mind a templomok és zikkuratok, mind a fejedelmi paloták pontosan tájoltak voltak. Azzal a különbséggel csupán, hogy a sumíroknál a mi északnyugatunk, északkeletünk, délkeletünk és délnyugatunk volt a négy főirány ; ezt a beosztást szolgai utánzóik a babiloniak és asszírok szintén megtartották.
Hanem az az agyag és csapóföld, melyet a két folyam közének allúviuma borít, vályogvetésre, téglaégetésre kitűnő ugyan, azonban nem eléggé finom szemcséjű s nem eléggé összetapadó. A babiloni és asszír gerencséripar nem is birt fölvirágozni s e két nép cserépedényei, vázái soha nem állottak nagy becsben. Annyival nagyobb a sumír ügyesség és művészet érdeme, hogy az anyagnak e selejtességén is diadalmaskodni birt és oly készítményeket produkált, a melyek Haynes-t a következő magasztalásra ragadják : ,,... Ha ezeket a tárgyakat a fölsőbb rétegekben leltük volna: minden habozás nélkül görög eredetűnek tartanok őket, vagy legalább a görög művészet befolyásának tulajdonítanák tökéletességüket". - Vonatkoznak az előkelő amerikai archeológusnak és kutatónak ezek a szavai azokra a váza- és edény-töredékekre, melyeket mélyen a nifferi templomnak Sárgon és fia Nárám-Szin (Kr. e. 3800) által épített alsó burkolata alatt talált.
7. VÁZÁK ÉS EDÉNYEK ÉGETETT AGYAGBÓL
Igen szép ily edény-darabokat szolgáltatott a tellói kutatás is, a melynek leletei közül néhányat mellékelve mutatok he. (7 kép.)
De a sumír gerencsérség nem szorítkozott csupán fazekak, tányérok, vázák s más ilyenfélék készítésére, hanem - mint azt több különböző helyről származó lelet tanúsítja - fa és kő hiányában foglalkozott sírboltok, sőt koporsók előállításával is. Különösen a varkai (Uruk = Erech város) és mukajari (Úr város) romok tartalmaznak számos ily cserépkoporsót, magasabb fekvésénél fogva e mindkét hely fő-fő nekropolisa leven a sumír előkelőségnek. (8., 9. kép.)
8. CSUKOTT SÍR
9. ZOMÁNCOS CSEREPKOPORSO FEDÉLLEL
Hogy a sumír művészetben a festészet bizonyára képviselve volt, arra abból az egyszerű tényből vonhatunk következtetést, hogy a nyelvben megvolt a "festeni" ige és a "kép" főnév egyenértékese. A talált műtárgyak, rajzok, karcolatok, aztán az edény és váza-töredékek stb. egynémelyikén csakugyan észrevehető is a festés, színezés nyoma s a fölírásokból tudjuk, hogy a paloták, de kivált a zikkuratok külső falait különböző színre zománcozott téglaborítékkal díszítették, a mely színezés némely Zikkuratnál emeletenkint másmás volt. Legdöntőbb bizonyítéka mindezek mellett a festészet léteztének mégis Gudia egyik szoborfölírása, a mely arról ad értesítést, hogy a Sirbulának ez a patíszije az Ama-nus erdőségeiből hozatott cédrusgerendák egy részét Nin-Girszu isten E-ninnu nevű kathed-raléja számára ajtókká dolgoztatta föl s ezekre az ajtókra "pompás képeket festetett".
A dolog természetében fekszik azonban, hogy a romok fölött évezredeken át összehalmozódott sorszoros földréteg alatt ezek a festmények végkép elmosódtak, fölemésztőd-tek s az egykori színezésnek még a korha-dással dacolni biró tárgyakon is legföljebb ha itt-amott maradt némi sejthető nyoma. Dőre kísérlet volna ugyanazért a sumír festészet állásáról, fejlettségi viszonyairól csak szólani is, nemhogy róla ítéletet mondani.
Hasonlíthatatlanul kedvezőbb a helyzet a sumír képfaragás és szobrászat tekintetében. A már is nagymennyiségű s úgyszólván naponta szaporodó leletek* nemcsak léteztüket emelik evidens bizonyossággá, hanem - mintegy panoptikumban - elléptetik őket előttünk, hogy fejlődésüket a csírából a legmagasabb tökélyre jutás stádiumáig s csaknem megsza-kadatlan láncolatban, megfigyelhessük.
A sumír - mint emiitettem - a nagy messzeségből nagy fáradsággal kerített gránit, diorit, bazalt, márvány s más egyéb követ nem igen pazarolta holmi építkezésre, hanem részint fölírásos táblákat, részint különféle műtárgyat készített, később pedig szobrokat faragott belőlük. Ugyanez a sors várt arra az egy-két kavicsra, mely a folyamok partján megrekedt. Akad néhány oly műtárgy is a leletek között, a mely kagylóból készült. Jelentékeny szerepköre volt ezek mellett a sumír művészetben az agyagnak, márgaföldnek is, a mely lemezekké égetve, részint fölírásokhoz (10. kép), részint a rajztábla céljaira lett fölhasználva, sőt a melyet domborművekké is faragtak. Végre hogy az érceket ismerték, tanúság arra Gudia föntidézett fölírása. Ugyanő Miluhhából és Hahumból aranyat és aranyport szállíttatott, Kimasban rézbányákat tartott rendszeres művelés alatt s a nyert anyagot műtárgyakká dolgoztatta föl, a miből az is kitetszik, hogy az érc- és fémművészet a sumíroknál már abban az időben igen kifejlett iparág volt. Sőt az volt nagy idővel Gudia
előtt, mint arról Intímína ezüst serlege meg azok a bronz öntvények tanúskodnak, a melyek Telióban az Ur-Nina korát előző réteg alól kikerültek. Csupán a vasat nem ismerte még a sumír, mert ezzel az érccel az emberiség, vagy legalább Élő-Ázsia és az akkori civilizáció székhelye, a Földközitenger vidéke, csak a Kr. e. XV. évszázadban s a khéta nép útján ismerkedett meg.
10. INTÍMÍNA TÉGLAFÖLÍRÁSAÁtírás: T. 1. dingir Nin-Gir-szu, 2. ur-szag dingir Tn-lil-ra. 3. In-tímí-na, 4. pa-tí-szi, 5.Sir-bur-Ia-ki. II. 1. sag-pad-da 2. dingir Nina 3. pa-tí-szi gal 4. dingir Nin-' ' Gir szu-ka; 5. dumu In-an-na-du 6. pa-tí-szi. III. 1. Sir-bur-la(-ki)-ka(-gi), 2. galu ab ninnu 3. dingir Nin-Gii'-Rzu-ka 4. ru-a 5. dingir-ra-ni. 6. dingir Nun (?) . . . sir. IV. 1. (ud)-ul-la-ku 2. nam-ti-la-ni--u. 3. dingif Nin-Gir-szu-ra. 4. í ninnu-a 5. lii-na-ku-tuni.
Fordítás: 1. 1. Nin-Girszu istennek 2. Inlil- isten hősének 3. Intímina 4. patíszí(-je) 5. Sirburla város(-nak). II.
1. szív-kivátasztntt(-ja) 2. Nina istennő(-nek), 3 nagy patíszi'-jej 4. Nin-Girszu istennek 5. fija Inannadu fnak), 6. patíszi(-jének). III. 1. Sirburla város-(énak),
2. a ki az ötvenes szám házát 3. Nin-Girszu istennek 4. építé, 5. az ő istenének 6. .... IV. 1. Jövő időkre 2. az ő jó sorsáért 3. Nin-Girszu isten számára 4. az ötvenes szám templomában 5. álljon fönn.
A sumír képzőművészet fejlődésében három fő korszakot különböztethetünk meg: a kezdetet, melyet Ur-Ninával, körülbelül a Kr. e. 5000-4500 táján zárhatunk ; a sirburlai "ó"-patisziken, aztán Sárgonon, Nárám-Színen át Ur-Bau-ig, a Kr. e. 3300-ig lenyúló, gyorsabb menetű fejlődési kort; végre a Kr. e. 3000 táján Dungival záruló virágzás szakát, innentől kezdve a sumír közreműködés jóformán megszűnvén s a helyébe lépő semita vezetés alatt a művészet mindinkább el-silányodván.
Azt tartom, nem igen fogok hibázni, midőn ebben a sorrendben a de Clerq-féle gyűjtemény (Ménant: "Catalogue métho-dique ét raisonné de la Collection de Clerq") karcolatait (11. kép) állítom a sumír képzőművészet alkotásainak élére. Hogy a letűnt aeonok tömkelegének melyik évezredéből származnak: ki birná azt meghatározni? Talán első megnyilatkozásai az ember szépészeti érzékének; első kísérletezés a gondolatnak nemcsak hallhatóvá, hanem már láthatóvá is tételére. Az egyik tábla alakjai még merő fatuskók, a melyeknek csak alsó és felső nyúlványai gya-níttatják, hogy bennük az ős-Pálik állatokat és embereket iparkodott bemutatni. A többi táblán fokozatos előmenetelű az ügyesedés. Az alakok mindjobban fölismer-hetökké válnak. Sőt kezdjük eltalálni, hogy karcaival mire törekedett a művész. Az egyik táblán mintha a létért való küzdelem szemléltetése lett volna a cél: idomtalan madarak szertelen csőreikkel, karmaikkal vagdossák a négylábú monstrumokat. Jtt-ott fa emelkedik a sumír hitregében jellegzetes hét ággal, vagy egy-egy hal látható szakasztott azzal a formával, melylyel a sumír írástudomány az ideogrammok közé is fölveszi. Ismét más kép az állatszelídítés első mozzanatainak ábrázolását célozza kétségtelenül. Jelentkeznek végre zsámolyon ülő istenalakok, fejükön a később is szokásos kétszarvú föveggel, előttük a napkoronggal.
11. LEGRÉGIBB SUMÍR KARCOLATOK
12. LEGÓDONABB PECSETHENGER
Lassankint izmosodik a művészet. Szintén a de Clerq-gyűjtemény egy másik darabja (12. kép) a rajta levő fölírás szerint Girszu valamelyik ős patíszijének pecséthengere, már nem karcolat többé, hanem kész dombormű, melyen a Gilgamisz-mithoszból vett alakok elég jól idomítvák. Tetszetős darab a tellói leletek egyike a "toll-bokrétás ember" is (13. kép), melyen egyszersmind föltűnik az első ruha, a Heuzey által kaunakesnek nevezett lebernyeg, a meztelenül hagyott mell alatt deréktól lefelé szoknyaként födvén az altestet. A vállra leomló dús hajzat hálóba van szorítva, némi nőiességet kölcsönözvén az arcnak, a mit azonban a pofa két oldalán s az áll alatt mutatkozó és bizonyára szakált jelképező hullámvonások mégis eléggé ellensúlyoznak. Az alak előtt hatalmas bunkókban végződő három pózna mered, bizonyára emberünk polgári vagy egyházi előkelő állását jelképezvén, a mit még valószínűbbé tesz a fejét díszítő s sioux-indián főnökökre emlékeztető két csomó tollbokréta, melytől a kép "l'homme aux plumes" francia nevét is kapta. A tábla mindkét oldalát legódonabb típusú írás borítja, a mely azonban nagy korhadtsága miatt nem volt kibötűzhető.
13. A TOLLBOKRETÁS EMBER
14. BRONZBÓL KÉSZÜLT FOGADALMI ALAKOK
Szintén e korból valók a már említett bronzöntvények. (14. kép.) Az emberalakokat föltüntető s tetszetős kivitelű darabok valószínűleg fogadalmi tárgyakul szolgáltak s nyélszerű alsó nyujtványaiknál fogva voltak valamely székesegyház raktárában a polcokon vagy padkákon levő lyukakba tűzdelve.
15. OLTÁRDISZ1TMÉNY
16. OROSZLANFEJES KŐBUNKÓ
Érdekes maradványa az ős domborművé-szetnek az a darázskő- ("tuf") töredék is, a melyet de Sarzec szintén a tellói romok legalsóbb rétegében talált. (15. kép.) Formája arra enged következtetni, hogy valamely kerek-ded oltár diszítményének része, a mely diszít-mény hasonló faragványokkal körítetté az oltárt. Töredékünk izmos vállaikkal szorosan egymáshoz simuló négy ember-alakot tartalmaz, hosszudad nagy szemekkel, hatalmas sasorral, hosszú tömör hajjal és szakállal, ezek göndörségét, hullámzását vastag csíkok jelölik. A test fölső része itt is meztelen s csak derékban mutatkozik a kaunakés kez-dődése. Szakértelem és ízlés tekintetében a kidolgozás fölötte áll némely későbbi darabénak is és főkép a keblen összekulcsolt kezek kivitele arról tanúskodik, hogy a művész magasan kiemelkedett egykorú szaktársai köréből. Méltó párja ennek Míszilim király fütykösének oroszlánfejes kőbunkója, a mely szintén a tellói romok alsó rétegéből került elő. (16. kép.)
GALGÓCZY JÁNOS
(Folyt. köv.)
* Eltekintve Bottá, Piacé, Layard, Sinith, Lenormant, Babelon stb. régibb műveitől, különösen gazdag illusztrációkban van bemutatva az ős-sumír művészet Menant "Catalogue méthodique ét raisonné de la collection de Clerq", "Les cylindrcs orientaux du cabinet royal, de la Haye", "Recherches sur la glyptique orientale", Perrot ét Chipiez "Histoire de l'art. Tom. II.", de kivált de Sarzec ,, Découvertes én Chaldée" és León Heuzey "Les origines oricntales de l'art. Premiere partié" című munkáiban.
|
