l. GILGAMIS LÁNDZSÁJA

Úgy művészi becséért, de még inkább sajátszerűségénél fogva megérdemli itt a bemutatást az úgynevezett Gilgamis-lándzsa is. (1. kép.) A szárastól együtt 80 cm. hosszú roppant lándzsa-vég legnagyobb lapszélessége 14 cm. A lapon primitív kivitelben, ágaskodó oroszlán látszik, sörényét pikkelyszerűleg odavetett vonalak jelzik; a száron levő négy lyuk pedig arról tanúskodik, hogy azokon át szögekkel volt a nyélre erősítve. Magát ezt a nyelet ugyan nem találta meg de Sarzec, hanem talált helyette, közel a lándzsavég lelhelyéhez egy ólomlemezekből készült, három méter hosszúságú csövet, a mely minden valószínűség szerint a belőle kikorhadt fanyél borítéka volt. A lándzsaszár manchette-jén látható írásjegyek és az oroszlán állásából az következtethető, hogy a lándzsát nem föl, hanem lefelé volt szokás tartani.

Néhány igen érdekes műtárgyat szolgáltatott ugyane korból az Expedition Pennsylvanián nifferi kutatása. Különösen figyelmet érdemlő közülök Ur-Inlil-nek „az élet jóságos asszonya "-hoz, Nin-din-dug istennőhöz intézett fogadalmi táblája. E tábla fölírásának három első sorát a 185. oldalon mutatom be, különösen figyelembe ajánlván itt a Nin-din-dug összetett név kifejezésére szolgáló első jegycsoportot, mint az emberiség történetében szereplő legelső monogrammot.^* A kékes-szürke mészkőtábla két mezőre van beosztva, melyeknek fölsőjén a teljesen csupasz Ur-Inlil, kezében egy kávés ibrikhez hasonlatos kehelylyel, tiszteleg a trónusán ülő s nyakig fölöltöztetett istennő előtt, a mely csoportosítás ugyané mező másik oldalán ismétlődik. Az eddig ismertetett ábrák alakjai egytől-egyig dús hajúak és sza-kálasak lévén, Ur-Inlilnek erőteljes vonásokkal megrajzolt alakján ugyanazért szembeötlő mindenek fölött, hogy teljesen kopaszra van nyírva, borotválva. Az a tanulság ebből, hogy a sumíroknál épp úgy divatos volt a haj és szakái megnövesztése, mint a nyiratkozás-borotválkozás, minélfogva ez az utóbbi mód nem mondható náluk jellegzetesnek. Érdekes az alsó mező is, a melyen — már „kaunakés"-be öltözött - - két férfi, fején az egyik valami kosárszerű hordó-készülékkel — egy kecskét és egy valóságos magyar bürgét hajt. (3. kép.) Az úgy ezen, valamint számos más fogadalmi tábla közepén mutatkozó nagy kerek lyuknak az volt a rendeltetése, hogy háncsot vagy más egyéb kötőszerfélét fűztek bele s a táblát annál fogva akasztották föl a templomi tárház polcának valamelyik fogasára. Úgy a tipus, mint a művészeti kivitel teljes egyöntetűségénél fogva szintén Ur-Inliltől származik, kétségtelenül a konstantinápolyi császári múzeum egyik - - szintén két mezőre osztott fogadalmi táblája. (2. kép.) A fölső mezőben itt is egy - - kezében kelyhet tartó -meztelen férfi alak áll a trónon ülő istenség előtt, a kit azonban tiarájának sajátosságánál s a szakált jelző kezdetleges vonásoknál fogva már nem nő-, hanem férfi-istennek, talán Nin-Girszu napistennek kell tartanunk. A tábla bal oldala le van törve, de a megmaradt nyomok arra mutatnak, hogy az istenalak ott is ismétlődik. Az alsó mezőn bokrok közé menekülő zerge látható, mögötte a kezében íjjat tartó s ugyancsak tollbokrétás vadászszal.

E korszak művészetének ismertetését azzal a fogadalmi táblával hiszem legméltóbban zárhatni, a mely Ur-ninát családjával együtt bemutatja. (4. kép.) Családjával mondom. Mert a fején áldozati kosarat emelő s a többi alaktól termete által is nagyon megkülönböztetett Ur-Ninával a tábla fölső mező-jen szembe állitott alakban én nem - - mint Heuzey után általában tartják - - az ő leg-idősb fiát, hanem a feleségét gyanítom. Érveim erre nézve: ruházatának még az Ur-Nináénál is nagyobb dísze, gazdagsága, jobban kicsip-kézett több fodra, holott a többi négy alaké egyszerű zsákburkony; bal vállára, sőt a karján alól is messze leömlő dús hajzata, a többi, magát Ur-Ninát sem véve ki, merő tarfejű; meztelen jobb keblének feltűnően nőies formája, végre a feje bal oldalánál olvasható Lid-da név első, „lid" szótagjának „tehén" jelentése. Igaz, hogy az ő neve mellett is ott van a „dumu" = gyermek szó, de a név után s attól erős vonal által elkülönítve, úgy hogy szinte a következőkre látszik utalni. Ezek közül az első Akurgal, Ur-Nina követője az uralkodásban ; hozzá sorakoznak Lugal-hir (?), Dakurrani és Murikurta, a dumu szó mindeniknél a név előtt áll van. Az alsó mezőn, a be-végzett áldomás után trónján pihen a derék király és jó családapa, hihetőleg gas-t „erjesztett italt" szürcsölgetvén a kezében tartott serlegből, melyet a mögötte és előtte álló két pohárnok, amott Szagantuk, emitt Danita, bizonyára szorgalmasan töltögettek. Emez utóbbi méltóságos úr mögé ismét három kis királyfi sorakozik, kik közül a két első most már olvashatatlan, a harmadik pedig a Nina-kuturda névre hallgatott földi életében. Ezek is valamennyien tarfejűek. Ur-Ninának ezen s még egy pár hasonló tábláján, az előzőleg ismertetettekkel szemben kivált a ruházat tökéletesebb, részletesebb kidolgozásában jelentkezik igen észrevehető haladás.

2. UR-INLIL FOGADALMI TÁBLÁJA

3. UR-INLIL FOGADALMI TÁBLÁJA

4. UR-NINA ÉS CSALÁDJA

A második korszak, úgy látszik, nem volt kedvező a sumír művészetre. Legalább azon a két kultur-központon nem, a hol eddig mélyebbre ható, alaposabb volt a kutatás. Nagyon háborús idők jártak. A nép, illetve fejedelmei közt folytonossá vált a villongás. Majd teljes vehemenciával megindult a semita invázió, gyakran megakadályozván a békés foglalkozást s lerombolván, elpusztítván a multak emlékeit. Szembeötlő mindamellett a haladás, mely az ez időszakból ránk maradt műtárgyakon látható. Maga az írás tetszetősebbé válik s ellentétben a vonalak eddigi monotóniájával, kezd megalakulni az ékidom. Sőt megkezdődik az ideogrammoknak szótagjegyekké változása s az írásjegyek többé nem csupán sumír, hanem idegen nyelvre, nevezetesen a semitára is alkalmazása. Mert kétségtelen, hogy azok a semita nyelvű fölírások is, a melyek Alu-sarsidtól, Sárgontól, Naram-szintől stb. a sémi népeknek ebből a még teljesen bárdolatlan és analfabéta korszakából ránk maradtak, kizárólag sumír dubsar-ok „táblaírók" művei s pecséthengereiket, domborműveiket szintén sumír szobrászok készítették.

5. A KESELYŰ-TÁBLA -- 6. INTÍMÍNA EZÜSTSERLEGE -- 7. A KESELYŰ-TÁBLA

E korszakot az úgynevezett stéle des vau-tours, „keselyű-tábla", I-dingiranagin (a franciák olvasása szerint E-anna-du) patíszinek diadal-emlékköve nyitja meg, a melynek számos töredéke közül itt pár darabot bemutatok. (5. és 7. kép.) Az egyik töredéken karmaikban emberkoponyákat, kar- és lábszárakat tartó keselyűk röpködnek, könnyen felismerhetők szárnyuk állásáról, csupasz fejükről, görbe, nagy csőrükről s hosszú nyakukról. A másikon már össze vannak gyűjtve s máglyákra halmozva a meztelen hullák, melyek közt fejükön áldozati szerekkel megtöltött kosarakat emelő férfiak — hihetőleg a zomo-tort végző boncok - - sürgölődnek. A hullák egytől egyig nyírott, kerek fejűek, tehát sumí-rok, erős vonásokkal, hajlott sasorral, mely az előrenyuló homlokkal, kidudorodó szemöldökkel egyetlen ívet képez. Úgy a részletekben, mint az összeállításban meglátszik ugyan, hogy a szobrász az arányokkal és a távlattal még nem egészen volt tisztában; iparkodott azonban lehetőleg utánozni a természetet s jól domborítani az idomokat.

8. KAGYLÓ-MŰTÁRGYAK

Igen érdekes darabja e korszaknak I. Inannatum zöldes dioritból faragon gahunatörő mozsara; még inkább az Intímina bronztalapzatú ezüst serlege (6. kép); néhány darab kagyló műtárgy pedig szinte remekbe készültnek mondható. (8. kép.) Kiváltkép csinos faragvány köztük a szökő zergét ábrázoló darab; a többi is rajza elevensége által tűnik ki.

A nagymennyiségű s legtöbbnyire mithologiai motivumú pecséthengerek közül szintén bemutatok itt egy pár darabot, megjegyezvén egyszersmind, hogy valamennyijük fölírása semita nyelvű. (9—11. kép.)

Némikép zavarba vagyok iránta, hogy Naram-Szin diarbekiri domborművű bazalt táblája e korszak művészetének alkotásai közé beosztható-e. Fölírásának archaizmusa teljesen ide utalja ; a stilizált haj és szakál azonban, meg a rideg arc vonásainak merevsége nagyon új-asszir műízlésről tanúskodnak. Ellenben kétségtelenül egykorú és sumír munka Nárám-Szinnek az a sztéléje (14. kép), a melyet Morgan talált Szusza romjai között, a hová hihetőleg vagy Kudur-Nanhundi a Kr. e. XXIII., vagy pedig Sutruk-Nanhundi a Kr. e. XII. századbeli elámi becsapások alkalmával hurcolta el. A kidolgozás teljesen egyezik a keselyű-tábláéval s mosolyra gerjesztően jellemzi, hogy a végtelen lapályhoz szokott sumír művésznek milyen volt a fölfogása a hegyvidékről.

Elerkeztünk a sumír polgárosodás és művészet fénykorához, a Gudia korához. Elné-niult a csatazaj. A semiták - - legalább egy időre meglapultak Észak-Babilon és Mezopotámiának szomszédos részeiben. A Kingit, „a hazát" lakó sumír nép ismét visszatérhetett békés foglalkozásaihoz, hogy ápolja a földmívelést, meg a tudományt, ipart, művészetet. Az előző idők zivatarát alig bizonyíthatná hangosabban valami, mint az a tény, hogy Sirburlában és környékén Ur-Baunak tizenegy templomot kellett újraépítenie.

Hogy a semita uralom megszakadatlan fönnállását annál inkább evidenssé tegye, újabban néhány német assziriolog - - példa rá Bezoldnak „Ninive und Babylon" cím alatt néhány hét előtt megjelent műve - - azzal a fogással él, hogy Gudiát Sárgon és Nárám-Szin elé helyezi. A nifferi ásatások arról tanúskodnak azonban, hogy Ur-Gur zikkuratjának alapzata a Sárgoné fölé van lerakva, minél fogva Ur-Gurnak nagy idővel, több évszázaddal kellett Sárgon után élnie. Viszont a British Museum 78., 12—18., 1. sz. fölírásában Ur-Ningirszu főpap udvari ötvöse Bau-ninan az Ur-Gur fia Dungi jósorsaért tesz áldozatot, ez az Ur-Ningirszu pedig Découv.

Pl. 37. No. 8—9. szerint a fia Gudiának, a ki ennélfogva nem Sárgon előtt élt, hanem Ur-Gurnál legföljebb ha egypár évtizeddel volt idősebb.

Az első igazi szobor, melyet a képzőművészet ismer, Sirbulának e korszakot megnyitó első „ifjabb" patíszijét, Ur-Baut ábrázolja. Kissé kezdetleges még s egyes részletekben jóval mögötte áll a Gudia-féléknek, igazolván azt a föltevést, mely e két patíszi közt 150 — 200 évre becsüli a korkülönbséget, Hanem már kész szobor, s ez az egyszerű tény egymaga nemcsak a múlttal szemben tanúskodik a haladásról, hanem e művet a késő kor alkotásai közt is előnyösen kitünteti. Kétezerötszáz évvel később, mikor az asszir művészet fénykorát élte, az ő királyszobrai csupán domborművek voltak csak, elől kidolgozva, hátul azonban elnagyolva is alig. Mintegy arra szánvák, hogy valamely falhoz támasztassanak. Ur-Bau szobra ellenben szabatosan, egyöntetűen ki van dolgozva minden oldalán, tehát csakugyan szobor a szó valódi értelmében.

13. DUNGI PECSÉTHENGEREI

14. NARÁM-SZIN KŐTÁBLÁJA

Még tökéletesebbek a Gudia-félék. Nem is említvén a Babelon „Histoire de l'Orient" című munkájának IV. kötetéből ismeretes, ugyané korból való s bizonyára szintén Gudia művészeinek keze alól kikerült gyönyörű „sumír lány "-t (15. kép), a melynek az ő hullámzó, leeresztett hajfonatával, pártaszerű fejékével, gömbölyű arcával, fitos orrával, mandula idomú szemeivel, piciny szájával akárcsak valamely alföldi szép magyar lány ült volna mintát. A többi Gudia-szobor is (18—22. kép) kész bizonyíték, hogy művészüknek már teljesen hatalmában állott a véső s azt ügyesen tudta kezelni. Alaposan tanulmányozta a természetet, tudta arányosítani a részleteket s életet tudott lehelni az otromba dioritba, a melyből emberi alakokat varázsolt. Egynémelyik szobron kiváltkép mintaszerűek a meztelen testrészek : a vastag rövid nyak, a ruha által födetlen hagyott izmos váll és jobb kar; az erekben szinte lüktet a vér s a kezek és lábak ujjai minden izületükben, egész a köröm feketéjéig kidolgozvák.

15. SUMIR LEÁNY

Kár, hogy ezeknek a szobroknak nagyobb része torzó, letörvén, hiányozván róluk a fej, mi által csökken némileg az összhatás. Ezek a fejek jobbára szintén megkerültek ugyan-(16—17. kép) és belőlük a nép fajára is következtetés vonható. Különösen jellegzetes az egyik fej, a maga túri süveg-szerű fövegével. Még különb az egy zöldes szalonnakőből (stéatite) faragott, .4 cm. nagyságú, nyírott kerek fej (19. kép), a melyet Heuzey természetes arányúvá nagyobbítván, mosolygó, gömbölyű kedves gyermekarcot ismert föl benne. A szürkés mészkőből vésett, 6 cm. magas leányfej pedig (20. kép), halántékára omló pártaszalagjaival, kontvba szedett hajával, finom arcvonásaival, szinte valóságos remekmű.

16. SUMIR FEJ -- 17. SUMIR FEJ

18. GUDIA-SZOBOR

19. SUMÍR GYERMEKFEJ

Dungi idejében a kőfaragványok mellett kivált a trébelt és öntött bronz műtárgyak készítése van előtérben. Ezeknek alakjainál Perrot és Heuzey különösen a ruha fodrainak, redőzetének gondos kidolgozását dicsérik s ebben némi haladást látnak még a Gudia korával szemben is. Egyik igen szép maradványa a Dungi korszaknak egy női alakot föltüntető bronz kanefora (21. kép), a melyet Rim-Szin is csaknem azonosan megismételt. Még szebb Bau istennő meztelen szobrocskája. Igen tetszetősek s gondos kivitelűek azok a pecséthengerek is, a melyek tőle és apjától ránk maradtak. (12—18. kép.)

20. SUMIR LEANYFEJ

Vele azonban véget ér a sumír művészet önállósága. Ismét előtörnek a semiták, megerősödve vérrokonaik, a kanaaniták éppen megindult áradata által. A hosszú küzdelem most már csakugyan az ő teljes diadalukkal végződik s a bár származásáira, nézve elamita, mindazonáltal a még valódi sumír nemzetiség utolsó képviselőjének tekinthető Rim-Szin, illetve Iri-Agu s ennek apja Kudur-Mabug elamita fejedelem leveretése után Hammurabi a larszai királyság romjain fölépíti az első bábeli nagyhatalmasságot.

Állapodjunk meg itt egy kissé. Kivált mióta a Morgan által Szusza romjai közt fölfedezett Hammurabi-féle törvényeket Winckler népszerű kiadásban megismertette, az utóbbi időkben sok szó esett nálunk is Hammurabiról. S szerte ismétlődik róla Wincklernek az a kijelentése, hogy „ő volt Amraphel". Heuréka!

Fölteszem, hogy Winckler magyar excerptálói tisztában vannak magukkal Amrafel egyéniségére nézve. Mégis talán nem lesz itt felesleges, iránta egy kis közelebbi tájékozás.

Mózes I. könyvének XIV. része tudvalevőleg az Ábrahám korában, még Sodorna és Go-morra elpusztulása előtt történt sziddimi csata körülményeit beszéli el. A Jordán-völgy fejedelmei Elam királyának, Khédorlaomernek tizenkét éven át adófizetői lévén, a tizenharmadikban megtagadták az adót. Hogy őket megbüntesse s újból adófizetésre szorítsa : Khédorlaomer a tizennegyedik évben haddal megy rájuk, magával vivén — kétségtelenül mint hűbéreseit — Thidált (a Septuaginta szerint Targhalt) a gojim, Ariokhot Elazár és Amrafelt (szintén a Septuaginta szerint Amarpalt) Sinar királyát. Ez az utóbbi volna az a szentírásbeli alak, a kit Winckler (s előtte jó 25 évvel Halévy) Bábel nagy királyával, Hammurabival azonosít. Ha a Szentírás vonatkozó kortani adatait egybeállítjuk : ennek a sziddimi csatának, azok szerint, a Kr. e. 2060—2075. évek közt kellett esnie.^** Amrafelnek tehát ugyanekkor kellett élnie.

Lássuk most már, hogy e megállapítással szemben Hammurabi korára nézve mit tanulunk a babiloni kútfőkből.

A mezopotámiai leletek egyik legértékesebb darabja az úgynevezett „bábeli nagy király -liszta", mely a régi birodalom utolsó fejedelmétől, Kandalanu-tól (meghalt Kr. e. 525-ben) kiindulva, föl egészen a Kr. e. XXIV. évszázad második feléig, Bábel valamennyi királyának nevét, uralkodásuk tartamának kitüntetésével s őket dinasztiánkint csoportosítva, szakadatlan sorrendben tartalmazza. A liszta itt-amott kissé hézagos ugyan, a több mint harmadfél ezer éven át vastag földréteg alatt korhadó kőtábláról némely helyt lekopván az írás ; más oldalról rendelkezésre álló adatok segélyével azonban sikerült eme hézagok lényegesebbjeit teljesen kitölteni. S habár különösen a kasz-szita dinasztia tagjainak névsora és sorrendje tekintetében még mindig nincs meg az apo-diktikus pontosság: a kortani megállapítás, nagy egészében, kifogásolhatatlanul szabatos. Peiser, Gutschmid és Rost mellett kiváltkép nagy az érdeme e kronológiai kérdés tisztázásában Lehmannak, kinek megállapításaihoz Berozus és Kalliszthenesz ismert adatai is teljesen hozzá-illenek.

A bábeli királyság, mint kezdetben még csupán a város szűkebb területére szorítkozó vazallus-fejedelemség, e királyliszta szerint Kr. e. 2360-ban alakulván, tizenegy tagot számláló s tintiri vagy uru-azagi nevet viselő első (A.) dinasztiája 304 éven át, Kr. e. 2056-ig uralkodott. S ennek a dinasztiának volt Hammurabi a hatodik tagja a Kr. e. 2249—2194. közé eső ötvenöt uralkodasi évvel, minélfogva a szid-dimi csatának a bibliai kortanból rezultálódó időpontja előtt jó 125—130 évvel már nem élt.

S nem javítunk ezen a discrepantián, ha egyet csavarítunk is a dolgon. A különben teljes kortani szabatosság elismerése mellett vita tárgya nevezetesen a lisztáról, hogy első két (A. és B.) dinasztiája közül melyiké az időbeli elsőbbség. A táblán tagadhatatlanul a Hammurabi dinasztiája áll legfölül s utána jön a 368 uralkodasi évvel szintén tizenegy tagot számláló Sisku-dinasztia, melyet aztán, 576 3/4 évvel, a kasszita-uralom követ. Megoldatlan talány azonban, hogy míg az A-dinasztia valamennyi tagja, nevében is, csupa semita és pedig kanaanita: a tizenegy Sisku-király közül legalább is nyolc sumír nevet visel. Mikép egyeztethető ez össze azzal az állítással, hogy Ham-murabi teljesen kiirtotta, vagy beolvasztotta a sumirságot s Babylonban végkép megalapította a semita hegemóniát ? Föltűnő az is, hogy míg az A-dinasztia valamennyi tagjától került elő több-kevesebb fölírás: a siskuiak közül mindeddig egyetlenegytől sincs; holott ha ezek voltak a későbbiek, az ő emlékeiket őrző törmeléknek amazoké fölött álló réteget kellene képeznie szükségkép. A sisku-emlékek e teljes hiá-nyozásának kimagyarázására nem szolgálhat az a föltevés sem, hogy elpusztították a kassziták, mert nem adja okát, hogy mért nem tették ugyanezt az előző kor semita és semita-sumír maradványaival. Ellenben a még sumír hegemóniát föltételező sisku-dinasztiának adván az elsőbbséget, e részben is sokkal megállóbbá válik az a megfejtés, hogy a sumír-uralmat megtörő Hammurabi és utódai iparkodtak annak emlékét is megsemmisíteni. A Hammurabi-féle dinasztia első helyre állításában még nagyobb bökkenőt képez azonban Asurbanipal egyik adata, a melynek kronológiai teljes hitelessége és szabatossága általánosan el van ismerve. Nyolcadik hadjárata alkalmával, Kr. e. 645-ben ugyanis Asurbanipal egész Elamot bebarangolván-földulván, annak fővárosában Szuszában megtalálta, s onnan nagy diadallal hazaszállította erechi Nana „az istenanya" bálványképét. Hogy az asszírok mily nagy fontosságot tulajdonítottak ennek a leletnek, kitűnik már csak abból is, hogy vele Asurbanipal legalább hat fölírásán eldicsekszik, kiemelvén róla egyszersmind, hogy ugyanaz a szent kép, a melyet Elam egyik ó-kori királya, Kudur-nanchundi, 1635 évvel előbb, tehát 645 + 1635 = Kr. e. 2280-ban vitt el Erechből. Hogy bál-ványának elhurcolásával Kudurnanchundi éppen Erechet tüntette ki: ez a körülmény arra utal, hogy az ő idején Babilonban ez a város vitte a vezérszerepet. Ugyanerről tanúskodik a Nimród-, helyesen Gil-gamis-eposz, melynek abban a földolgozásban, a hogy ránk maradt, éppen Erech királyainak, kiváltkép Szin-gasidnak az elamitákkal való küzdelmei szolgáltatták a történelmi hátteret. A Kudur-nanchundi betörését jelző Kr. e. 2280. évnek ennélfogva még az erechi dinasztia korában kellett esnie. S miután Hammurabi kortársa, sőt éveken át hűbér-ura Rim-Szin az erechit követett larszai dinasztiának nem is első, hanem éppen utolsó tagja volt és legalább 30 évig uralkodott: a Hammurabi trónra léptének idejét (Kr. e. 2248.) a Kr. e. 2280-tól elválasztó 82 év nem elégséges a közbeeső események befogadására.

22. GUDIA-SZOBOR

Mint mondtam, a bábeli A. és B. dinasztia kortani egymásutánja iránt még nem hangzott el a meg-felebbezhetetlen döntés. Ha tehát az imént vázolt érvek előtt zászlót hajtva, a siskuiaknak adjuk az elsőbbséget: Hammurabi korával a Kr. e. 1881 —1826. évek közé, tehát a sziddimi csata bibliai dátumánál kétszáz-kétszázötven évvel későbbre jutunk le.

De ha Mózes kortani adata sem egyik, sem másik módon nem is illik a történelmi keretbe: akárhol vette legendájának a magvát, szinte meghökkentő az a különbeni tájékozottság, a melyet tanúsít. Kézen fekvő ugyanis, hogy az ő négy királyának legfőbbike, Khédorlaomer senki más, mint Rim-Szin apja, a történelmi Kudur-Mabug, a kiről saját fölírásaiból tudjuk, hogy csakugyan ura volt Martu-nak, azaz a Földközi tenger keleti partvidékének s abban - - természetesen -a Jordán-völgynek. Nem igényel bővebb taglalást nevezetesen, hogy a bibliai Khé-dor az elamita Kudur egyszerű eltorzí-tása. Több nehézséget okoz a bibliai név Laomer tagja, mely a másik név Mabug részével csakugyan nem kvadrál. Azonban szintén Asur-banipal egy Lagamaru nevűt is említ azok közt az istenek között, „kiket Elam királyai speciálisan tiszteltek", többi isteneiket a köznép imádatának engedvén át. Egyszerű ebből az a következtetés, hogy Kudur-Mabugnak éppen ez a Lagamar volt ily speciális istene, a kit egyebek közt azzal is kitüntetett, hogy nevét alkalomadtán a magáéhoz kapcsolta.

Hogy Elazar a Larsza, Ariokh pedig a Rim-Szin sumír Iri-Agu nevének az egyszerű el-torzítása: arra nem szükséges a szóvesztegetés. Épp így kétségtelen, hogy a ,,pogányok" vagy a „gojim" név alatt csak a Babilon északi tartozékát képező Gutinin guti = kuti népe értendő. Ezek királya Targhul nevének a khéta névösszetételekben is gyakran előforduló Tar-chu istennévei való frappáns hasonlatossága pedig arról tanúskodik, hogy a kuti-, valamint a khéta-nép sem semita, sem árja nem volt, hanem az ural-altáji családnak ahhoz az ágához tartozott, a melyet némelyek már nálunk is „alarod" néven emlegetnek.

Hogy Mózes, illetve azok a szent írók, kik az ő nevén szereplő könyveket megszerkesztették, a Sinár, Sinear név alatt általában Babilont, speciálisan Bábelt értették : tanúság arra nézve I. Móz. XI., a mely szerint a bábeli torony is épp ugyanott épült.

Hanem Amrafel. Ez a bibliai alak már nemcsak kortanilag, de etimologice sem talál össze Hammurabival, kit a kétnyelvű királyliszta szerint Kimtu-rapastunak még talán igen, Amrafelnek azonban soha nem neveztek. Mind a mellett akad itt is némi Ariadne-fonalunk. Hammurabi apjának ugyanis Szinrosuballit volt a neve, Szin egyik mellékneve viszont Amarbanda-anna, "az ég hatalmas erejű bikatornya" vagy röviden Amar ,,a fiatal bölénybika" volt s ezek a nevei a tulajdonképenit helyettesíthették is. Megvan rá ennélfogva a lehetőség, hogy Szin-muballitot köznyelven Amar-niuballitnak vagy rövidesen, a toldalék első és hátsó szótagjának kihagyásával Amarbalnak is nevezték", mint a hogy nevét a Septuaginta is adja.

A bibliai Amrafel tehát, ha egyáltalában a babiloni királyok valamelyikével, csupán Szinmuballittal azonosítható, a ki a Kingi-ki-Bur-bur, azaz egész Babilon nagykirályának, Rim-Szinnek szintén va-zalja lévén, ha a sziddimi hadjárat valóban megtörtént,abban hűbérura oldalán s annak apja Kudur-Mabug fővezérlete alatt csakugyan részt vehetett. A nélkül természetesen, hogy e hadjárat tényleges ideje a bibliai kronológiával szükségkép találkozzék s egyéb körülményei a Szentírásban előadottakkal egyezzenek. A mint hogy bizonyára nem komolyan veendő Ábrahámnak az a virtuskodása (l. Mózes XIV. 14—16.) sem, hogy Khédorlaomer és társainak az öt ellenkirály fölött győzedelmeskedett s zsákmánynyal megrakodtan hazafelé iparkodó hadait háromszáztizenkilenced magával vitézül megrohanta és szétverte.

Noha azonban az Amrafellel való személyazonosságnak egyébiránt meglehetősen prekarius érdemét Hammurabitól ezekben el is kellett vitatnom: csakugyan ő volt az, a ki Bábelt az előbbi jelentéktelenségéből kiemelvén, Elő-Ázsia politikai és kulturális intézményeinek irá-nyozását végképen benne és a semiták kezében összpontosította. S az államélet mozgalmainak vezetésével ezek veszik át a vezérletet a művészetben is, hogy aztán azt elposványo-sítsák. Ettől kedve megszűnik e tájakon az egészséges természetszemléleten alapuló naturalizmus s helyébe a formák merevsége, a majdnem hieratikus stilizálás lép. Nem ecsetelhetném ezt a fordulatot találóbb színekkel, mint hogy ismertetésem záradékaképen -- idézem itt Tiele a kitűnő assziriologus szavait:

"... az ó-khaldeai művészet alkotásai oly magas tökélyűek voltak, hogy a későbbiek túl nem haladták, sőt csak ritkán közelítették meg azokat. Itt tehát ugyanazzal a tünettel találkozunk, mint Egyiptomban hol p. o. a szobrászat a IV. dynasztia korában oly fejlettséget ért el, a mely mellett minden későbbi visszamaradt s a legrégibb műtermékek oly becscsel bírnak, milyet a következő századok egyiptomi szobrászati munkái távolról sem igényelhetnek ... S én nem fojthatom el azt a sejtelmet, hogy ennek oka a fajkülönbözésben rejlik. Azok a művészek, kik Sznofru király szobrait vésték, épp oly kevéssé voltak semiták, mint -minden valószínűség szerint s az ábrázolt alakok arcjellegéből is következtetve - - azok a szobrászok, a kik Gudiát megörökítették. Egyiptom népét utóbb a semita elemek mindinkább áthatották, átalakították s ennek a semita befolyásnak, jellegnek túlsúlyra emelked-tével egészen lehanyatlott a művészet, mely aztán csak a — bizonyára nem semita vérrel elegyedett népfajból származó - száiták alatt vergődött ismét az ó-birodalom fénykorára emlékeztető virágzásra. Ugyanígy az ó-khaldeus művészet is. Anyja volt a babiloninak és asszírnak. Babilon és Asur semitái azonban utánzásnál többre nem vitték és soha nem alkottak e téren valami oly eredetit, a mely az ó-khaldeus mellé volna állítható. S minél mész-szebb esnek azoktól az ős központoktól, melyekben az egykor oly magas fejlettségű művészet hagyománya élt: annál selejtesebbek csinálmányaik. Bizonysága ennek Asszíria, hol a semita vér tisztább maradván, Babilonnak messze mögötte maradt a művészetben s bizonyságai Fönicia, Palesztina meg Arábia ... Midőn a semiták az általuk legalább nagyjában mégis megőrzött hagyományokat az árjáknak: a perzsáknak és görögöknek átszolgáltatják, akép-zőművészet terén csak akkor indul meg újabb fejlődés". („Babylonisch-Assyrische Geschichte" 587—588. lap.)

A hollandi tudós nem habozik tehát, magát a görög klasszikus művészetet is sumír alapra visszavezetni. S midőn az árja föllépést csak a közbenső semita után következteti : implicite azt is beismeri egyszersmind, hogy ez a sumír nép uralaltáji volt. A mi vérrokorrunk, ha mindjárt a hetvenhetedik nagybátyánk is. A komoly, nem csupán sportszerű magyar tudomány mégis közönyösen tekint reá; tudomást sem akar venni róla. Holott éppen az ő hivatása, talán kötelessége volna, hogy élére álljon annak a mindinkább erősbödő mozgalomnak, a mely e nagy múltú nép emlékezetét a sok ezer éves sírból életre serkenteni iparkodik.

^* Valamivel később túllicitált ezen is Ur-Nina családi táblafölirása, melyen a legifjabb királyfi, Nína-ku-tur-da nevének négy ídeogrammja van monogrammá egyesítve.

^**

A Salamon-féle templom építésének kezdete Josephus adatai szerint          Kr.  e.  957  év

az Egyiptomból kijövctel óta eladdig lefolyt idő (I. Kir. VI., 1.)                  480

az Egyiptomban lakás tartama (II. Móz. XII., 40.)                                   430

Jákob kora a beköltözés idején (I. Móz. XLVII., 28.)                                130

Izsák kora Jákob születésekor (I. Móz. XXV. 26.)                                     60

PÖRGE GERGELY VÁZLATKÖNYVÉBŐL