A székesfővárosban folyamatban levő és még inkább a végrehajtott városrendezési műveletekről sokat írnak, de még többet beszélnek. Elvétve dicséret is hangzik fel, de sokkal hangosabb a panasz, a leszólás, az elítélés. Városrendezésünkben hiányzik a művészet. Az illetékes hatóságoknak az a nézete, hogy a város építése anyagiak gondozásával járó gyakorlati műszaki föladat, a hol művészetről nem lehet szó, művészi tekintetekre nem kell figyelni.

Hát igaz, hogy a városrendezés föladata és tárgya főleg gyakorlati problémáknak a megoldása körül forog. Az utak, utcáktól képezett forgalmi hálózatnak a megállapítása, terek, parkok kijelölése és megalkotása, a középületek helyeinek kitűzése, a magán-építkező tevékenység számára alkalmassá teendő terület föntartása, stb. stb., ezek mind a gyakorlati élettel kapcsolatos ügyes-bajos dolgok, fontosak is és fölötte nagy anyagi érdekek gondozásával is járnak.

De nem-e gyakorlati, anyagi kérdés valamely háznak, palotának a fölépítése is ? Nem-e az anyagiakba vágó dolog valamely bútort, avagy teljes lakásberendezést készíteni ? Még sem szenved semmi kétséget, hogy ezeket tervszerűen kell végezni és koncipiálásuknál és a foganatosítás közben a művészetnek kell szerepelnie, művészet hijján nem lehetnek. Úgy az építőművészet, mint az iparművészet, a művészi ipar e céloknak él.

ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL

A város rendezése, tágabb értelemben : a város építése - művészet. Előállítja és célozza a szépet, azzal hat a kedélyünkre, fejleszti az ízlést, nevel a nemes élvezetre. A tér művészete. Minden gyakorlati, technikai, anyagi oldala mellett, művészi elveknek, esztétikai szempontoknak hódol, hasonlólag az építő művészethez, a melylyel legközelebbi rokonságban áll.

A városépítő művészetnek feladata az utcáknak, a tereknek, az őket határoló házak-kal és egyéb berendezési tárgyaival akként való kialakítása, hogy e közműveket nemcsak a célszerűség szempontjából hozza egymással kapcsolatba, de azonfelül azokat kellően megválogatva, térarányaiban egymáshoz mérlegelve: jól rendezett, összhangzó és a művészi szép hatásával ékeskedő egészszé olvaszsza össze. Megteremti a művészi szép városképet.

Perspektívákat, valósággal élőképeket varázsol szemünk elé, azzal, hogy művészi formaérzékkel alkotja meg külső keretét, foglalatát a városi élet és forgalom színhelyének.

Mintegy közszemlére gyűjti és állítja ki a járó-kelők elé a képzőművészetek, különösen az építő- és szobrászművészet, továbbá a kertészet és a művészi ipar ama tárgyait, a melyekkel az utcát, a tért, városi környezetünket ellátjuk.

Ezen, mintegy szcenikai rendező tevékenységében művészi érzékkel kell eljárnia, művészi szellemben kell alkotnia, annál is inkább, mert a város alkotásaiban és csoportosításaiban megnyilatkozó művészi szellem és tartalom nagyban elősegíti és éleszti a város lakóiban a városukhoz való ragaszkodás és szeretet hő érzetét, - - lobogó lánggá szítja azok patriotizmusát.

De minden idegen látogatóra is csak a művészi széppel ékeskedő város bir hatással, vonzerővel. Legszebb álmaink közé sorozzuk az utazási emlékeinket. Az egyszer élvezett gyönyörű városképek, emlékművek, szép terek, fényes paloták, nagyszerű perspektívák és kedves tájak, ahányszor elvonulnak lelki szemeink előtt, mindannyiszor új és újból élvezzük át azok bájait, a miket valamikor színről-színre látni és csodálni szerencsések valánk.

ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL

Páratlanul remek fekvésű székesfővárosunkban az emberi kéz alkotta szép városkép még csak elvétve fordul elő, a városrendezés művészete szilárd talajra még nem talált.

Vannak ugyan szép számmal fényes középületeink, érdemes építő alkotásaink, de szerteszéjjel szórva a városban, művészi kéz nem foglalta össze, s hatástalanul elvesznek khaotikus rendetlenségben. Sokszor még a hasznossági, a célszerűséggel kapcsolatos gyakorlati követelmények sem találnak kellő méltatásra, nem nyerik kielégítésüket.

Pedig a művészi igények nem állanak szemben a célszerűségi, a hasznossági követelményekkel. Sőt a forgalomnak, a beépítésnek s a közegészségnek a város építése irányában támasztott föltételei karöltve járnak a szép-ségi követelések érvényesítését célzó követelésekkel. Oly szoros kapcsolatban állanak azok egymással, hogy ha a város rendezésében a művészet igényeit kellőkép érvényesítenék, bízvást következtethetünk arra, hogy akkor az a célszerűség és egyéb gyakorlati követeléseknek is a legjobban megfelel... Térjünk azonban konkrét esetekre.

Nézzük Budapest legújabb és nagy költség árán létesített átalakítását, a melylyel az eskütéri híd megépítése miatt egyrészt a Belváros újítását, szabályozását, másrészt a jobbparton való újabb rendezést megkezdték.

Bár az újabb útvonalakon fényesebbnél fényesebb paloták emeltettek - - a Kossuth Lajos-utca folytatásában keletkezett új városrész nem hat a szépnek varázsával, nem ad térbeli arányaival összhangzó, vonzó városképet. Térhatása üres, és a mint a Kossuth Lajos-utcából az új rész felé haladunk az első kérdés: miért a szemlátomást sértő törés a főútirányban ? Mindenki ezen akad fönn, ennek tulajdonítja a tagadhatatlanul kedvezőtlen térhatást.

PITVAR GRÓF ZICHY ISTVÁN KŐRAJZA

Nem lehet elvitatni, az átmenet kiképzése útról-útra nem sikerült, itt művészi, esztétikai hiba rejlik, a melyen segíteni, sajnos, nem lehet.

De rámutatni, megmagyarázni lehet, sőt szükségnek ismerjük, mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy az eddig felhangzott vélemények felszínesek, nem a dolgok mélyére látó biztos ítéleten alapulnak.

Általános ugyanis az a hiedelem, hogy ha egyenes vonalban folytatják a Kossuth Lajos utcát a Dunán át Budára, akkor a Kerepesi út és Kossuth Lajos-utcával gyönyörű szép utat, s ezzel jó szabályozást is nyertünk volna.

Pedig ez nincsen úgy, azaz : nem a valódi, az igazi oka, a miért az itt végrehajtott szabályozás elhibázott, a miért a térhatás itt annyira kedvezőtlen.

A városépítésnek a tapasztalat és észlelés alapján leszürődött esztétikai tételei ugyanis nem hódolnak föltétlenül ama nálunk hangos kívánságnak, a mely azt tartja, hogy minden körülmény közt szép az egyenes hosszú út.

Csak bizonyos föltételek közt valósul az egyenes útnak szép hatása, még pedig:

1. ha szélességével hossza oly arányban áll mint 1:20, legfeljebb l : 25-hez, és

2. az esetben, ha ennél hosszabb, akkor vagy profilban kell változnia, avagy homorúan kiképzett nívóval kell rendezve lennie.

A vízszintes egyenes, vagy egyenletesen emelkedő, egyforma széles út hatása merev, üres, érdektelen, esztétikailag közömbös.

Szép a hatása annak az útnak, a mely a vízszintes nívóból fokozatosan tér át a nagyobb és nagyobb emelkedésbe, az tehát, a mely homorúan van lejtmérezve.

Az ily út alulról fölfelé és fordítva is nézve a legszebb térhatású. Ezen tapasztalati szabálynak helyes voltáról azzal szerzünk meggyőződést, ha a térhatásokat összehasonlítjuk.

A vízszintes síkon álló néző előtt nemde az elül lévő tárgyak elfödik, takarják az utánuk következőket, az útnak előrészét látjuk csak a közönséges szemhatár magasságából perspektíva ekkor nem támad. Viszont a homorú út-kiképzés szebbé teszi az utat, képét gazdagabbá, a perspektívát hatásosabbá s a rajta való forgalmat áttekinthetőbbé.

Néhány szép példa: Parisban az Avenue des Champs Elysées, Brüsszelben a Boule-vard du Midi, Rómában a Via Nazionale, Genuában a Via Roma s számos más. Az ily homorú kiképzés tereknél is előnyösen jól hat - - pl. Rómában a Szt. Péter-térnél.

De hibás és rosszhatású, ha az út úgy van lejtmérezve, hogy emelkedésből esésbe tér át, azaz ha domború a felülete, ha nyerget formál.

E tételek és elveknek érdemben való meg-szivlelésével teljesen tájékozódhatunk a szóban forgó szabályozás értéke felől.

Csak azt kell tisztáznunk, vajjon kellett-e ott az utat megtörni avagy kikerülhető lett volna a törés ?

Erről 1895. márc. 13-án az Országos Iparegyesületben tartott felolvasásban, a mely akkor külön lenyomatban is megjelent, hosszas és alapos fejtegetést adtam.

Abból csak a következőket ismételjük:

Az új hídtengely elhelyezésekor a Duna mindkét partján fekvő város helyi viszonyai veendők tekintetbe.

Budán a hídfő leghelyesebb fekvése a Döbrentei téren vagy ennek közeli környékén van.

Pesten az új hídnak a Kerepesi út és Kossuth Lajos-utcával kell szerves kapcsolatban állani.

A Döbrentei térről áthúzott tengely 120--130 méterrel fekszik feljebb attól a ponttól, a hol a Kossuth Lajos-utca meghosszabbítása a Dunapartot éri. A két parti városrésznek főútirányai tehát "egymáshoz képest el vannak tolva, ezeket összehozni nem lehet.

A Dunán keresztül a hidat a két partra merőlegesen kell átvezetni, ámde a Dunára merőleges irány nem esik össze a Kossuth Lajos-utca tengelyével, elhajlik tőle, vele szöget képez.

A hídtengely és úttengelyben tehát a törés el nem tüntethető.

Kérdés hová helyezzük a törést ?

Erre kedvezően kínálkozik a Kossuth Lajosutcának mai végpontja, illetőleg a Ferenciektere, mivel az először is magasan fekszik — az útvonalban tehát nyerget képez, s minthogy továbbá éppen itt nyílik igen kedvező mód a Kigyó-utcát (mint az ide irányuló főútvonal egy mellék-kiágazását) az elhajlás motívumául célszerűen felhasználni.

A híd tengelye ily módon közel akkora hosszúságú új útiránynyal mintegy 800 m. hosszú úttengelylyé kiegészíttetvén, esztétikailag is impozánsabb képet nyújthat az útiránytól eltérő és esetleg magában álló hídtengelynél.

SZÜLEIM RIPPL RÓNAI JÓZSEF PASZTELLRAJZA

Az akkor mondottakat egész terjedelmükben tartjuk fönn. A városrészek szituációjában fekszik a törés kényszerűsége, de nem ez a hiba, hanem a töréspont körül megejtett helytelen, hibás megoldás.

Ez a megoldás nem arra törekedett, a mire annak idején utaltunk, hogy térkiképzéssel és a magassági viszonyok felhasználásával a törést maszkírozni vagy éppen észrevehetetlenné tegye hanem éppen ellenkezőjét állította ide: a helytelenül alkalmazott út-szimmetriával a törést mesterségesen kiemelte és nyomatékkal hangsúlyozta, még pedig a szituáció teljes félreismerésével és a nivó-viszonyoknak a legkedvezőtlenebbül való megoldásával.

Mert egy utat bevégezni, vagy elhajlítani, az önmagában teljes jogos és indokolt s szükséges, ha a helyi viszonyok követelik.

Honnan vegyük az útperspektivákat, az úttengelyben álló látképeket ha az utat el nem vágjuk ?

Az új Eskü-út elején álló két Klotildpalota keskeny tornyos homlokzatával egy egységes összfrontot, teljes képet ad, amely közepével valamely út tengelyébe beállítva, szép hatásúnak is bizonyulna. Azonban nem az összképet állították be a Kossuth Lajos-utca tengelyébe, hanem annak csak egyik részét, csücskét, oly épülethomlokzatot, mely a sarkon lévő torony miatt egyoldalú, és így hatásos záró képéül az útnak nem szolgál. S még nagyobbítja a bajt, hogy ez az épület nem az út nívója magasságában, hanem az útban levő nyereg után következő lejtő alapján van elhelyezve.

Tehát a jóvá nem tehető esztétikai hibák a következők: a Klotild palotákkal képezett összképnek hibás beállítása az úttengelybe, illetőleg középtengelynek el- és félre tolása, s az épületek előtt levő térnek nivó-sülyesztése.

Ezek a körülmények keltik a rossz hatást, zavarják, illetve megszakítják az esztétikai kapcsolatot a két út között és bemutatják az új városrészt mint teljes függetlenül és önállóan álló alkotást, melynek semmi szerves összefüggése nincsen a Kossuth Lajosutcával, e miatt nincs összhang a térhatásban.

De azonfelül még a gyakorlati élet kívánalmainak, e városrész szituációjához kötött igényeknek sem tesz eleget e szabályozás.

A Belváros ugyanis természetszerűleg az üzleti forgalomnak, a boltkirakatoknak a helye. Oly utca vagy tér, a mely e célnak van hivatva szolgálni, nem szerkeszthető tágasnak, túl szélesnek. Mert az üzleti forgalom nem szereti az űrt, a széles utat, idegenkedik tőle. A tapasztalat itt is megállapította, hogy az üzleti forgalom számára szolgáló útnak maximális szélessége a 26 m.-t nem haladhatja túl. A mint e mértéket az út túlhaladja, megszűnik az üzleti forgalom előnyére lenni és luxus-úttá, séta-úttá válik.

A Kossuth Lajos utca pl. elég széles -(az üzlet-tulajdonosok még túl szélesnek tartják), teljesen fölösleges volt az Eskü-utat ennél még 4 méterrel szélesebbre szabni s ezzel az útszélesség és hossza közt l : 5-hez kedvezőtlen arányt létesíteni. A mellett pedig a gyalogjárókat nagyon is szűkre vették. Épp ott, hol a gyalogforgalom messze felülmúlja a kocsiforgalmat.

Helyén valónak látjuk itt ismételni, a mit 1895 április 5-én mondottunk az akkor a közgyűlés által elfogadott tervről:

„A kontemplált szabályozás célszerűségét a leghatározottabban kétségbe vonom ; e szabályozás túlszéles útjaival, hely és térpazarlásával semmi esetre sincs helyén ott, hol az üzleti forgalom irányai első sorban mérvadók", így nyert a megnagyobbított Kígyó-tér túlságos terjedelmet azzal, hogy ott hármas út-perspektivát - - az úttörésnek még erősebb kiemelését ,— kívántak nyitni. Ez útperspek-tivákat azonnal értéktelenné is tették, megsemmisítve hatásukat, hogy a főutat kisérő két utcába való betekintést egyszeribe elépítették, eléje állított házzal elzárták.

Kár volt a városépítésnek e művészi és hathatós motívumát cél- és haszontalanul diszkreditálni.

Tévedésbe ejtette az embereket a papíron látható szép térkép! Terv - és természeti hatás két külön dolog, s jól gyakorlott szem kell hozzá, hogy a tervről a térbeli hatásokra következtethessen.

A tervben oly momentum tárul elénk, a mely a természetben soha elénk nem kerül. Még a madártávlatból sem látjuk és ítélhetjük meg a szituációt. A természetben előttünk mindég csak egyes részek tűnnek föl egyenként és egymás után, csak annyit és azt a hatást észlelhetjük, a mit az utca határfalai közt bezár. E hatás megítélésénél teljesen mellékes a háztömbök alakja.

HEGEDŰS LÁSZLÓ RAJZA

Sohase látjuk a térben, hogy szabályos idom-e vagy sem. Ebben tévednek nálunk rendesen, a midőn a tervből kiindulva, annak hatására vonnak következtetést. Nem a természetben látható utca és tér űrmértékeit hasonlítják össze, hanem a házblokkok szabályos vagy szabálytalan voltát. E mellett tekinteten kívül hagyják a nivóviszonyokat, a melyek pedig a művészi hatás szempontjából igen nagy szerepet játszanak.

Így alakítottak a régi Váci-utcát és az újat (a régi Lipót-utca) összekötő különlegesen kiképezett utórészt, a melylyel a bécsi „Graben" mintájához hasonló városképet véltek megalkothatni.

Ez is igen rossz helyen van alkalmazva. Ez útszakaszt az Eskü-út forgalma szeli két részre, még jobban választja széjjel az út nyerge a nívóban. Be fog bizonyulni a híd megnyíltával, hogy az a „Graben"-nek tervezett útszakasz nem egyéb, minc fikció.

Nem hagyhatunk érintés nélkül egy szabályozási eljárásunkat jellemző körülményt.

Hogy a hidat meg lehessen építeni, szükséges volt a Belvárost szabályozni, ennek pedig útjában állott első sorban a belvárosi plébánia-templom. A tervezésnek kiinduló pontja lett a templom új elhelyezése. S készül a híd, szinte végrehajtva az egész szabályozási művelet - - a templom sorsa ismeretlen. A minek első dolognak kellett volna lenni, az maradt legutoljára.

A természetes sorrendet tehát egyenest megfordították. Hogy ily eljárástól sem gyakorlatilag, sem művészileg háládatos eredményt nem várhatunk, bizonyításra nem szorul.

De vessünk még egy rövid pillantást a jobb part rendezési munkálataira.

Mikor készül el az épülőfélben levő híd - miután már harmadszor halasztották el megnyitását - nem tudjuk. A hídpályán tehát még nem haladhatunk. De ott a parton túl megkerülték a hídról levezető úttal a Rudasfürdő gépházát, hogy mennél mélyebbre jussanak be a Gellérthegy szikláiba.

Ott áll most a gépháznak éktelen tűzfala. Lábához ütközik a híd feljárójának gránit mellvédfala, mellette óriási kőrakás, szabad lép-csőzet, vízesés, emlékszobor, oszlopsor egyesítve nagy építőművé.

Mekkora kőhalmaz! A hová az ember csak lát: nyerseségre, faragatlan durvaságra esik tekintete.

Park, fürdőfal, drága emlékmű, keskeny utak egyesülnek itt oly térhatásba, a mely egy elhangolt hangszerekkel eljátszott zenedarab kétes élvezetével azonos.

A túlsó parton térpazarlás, itt az ellenkezője. Minden szűk, zsúfolt, az utcák, a körút keskenyek, csupa görbület, szöglet, nívó változás föl-le, sokszorosan ismételve. Ez a rendezés távolról sem üti meg azt a mértéket, a mit egy nagy város fölállít és követel és művésziet-len annyira, hogy intő, elrettentő például szolgálhat.

Kevés tehát a köszönet, a mit a legújabb városrendezési művelettel elértek. Nemcsak hogy a kérdésnek művészi részét látjuk elhanyagolva, a gyakorlati szempontoknak sem felel meg az itt alkotott új városrész. De azért nagy luxussal csinálták, óriási kiadásokkal is járt.

Vigasztaló momentum alig van. Még legkevésbbé vigasztaló az a tudat, hogy e szabályozással nincs még vége a tévedések láncolatának. Ujabb alkalommal ismét csak ott leszünk, a hol most, inert a művészi elveknek a város építésében nem nyitnak tért, nem hajlandók elismerni a városépítést művészetnek.

Művészi alkotást az egyén, a művész teremt. Ő adja nevét művének, a melylyel dicsőséget arat, vagy bukást.

A város-szabályozásoknak soha sincsen szerzője. Azokat zárt falak mögött végezik hivatalból, többen, egész bizottság.

„Bizottsággal műalkotást létesitesíteni nem lehet" - mondja Sitte, e körülményt állítja oda a városrendezés a hibájául.

A művészi eszme csak művész-egyénben, az ihlet percében szólal meg — de nem bizottsági működés közben. Míg hivatalból végzik a művészi feladatokat - mindaddig várnunk kell a városépítő művészetnek szép városunkba való diadalmas bevonulására.

ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL