SZEMLÉR MIHÁLY

Érdemekben megőszült magyar festőművész szállt ez év februárjában sírba:

Szemlér Mihály, a régibb festőnemzedék igen buzgó, szorgalmas, de a nyilvános szerepléstől mindig szerényen visszahúzódó tagja. Még a régibb kiállításokon is alig vett részt, az újabbakon sohasem szerepelt, majd minden műve a saját gyönyörűségére készült s egyenest műterméből került a mostani birtokosokhoz. Művészeti bibliográfiánkban is alig hogy nyomát találjuk Szemlér nevének, pedig a hetvenes és nyolcvanas évek képes folyóiratai, illusztráltköny-vei tele vannak műveivel. Éltében tartózkodott attól, hogy pályafutásáról számot adjon a művészeti íróknak ; az alább következő életrajzi adatokat is csak elhunyta után lehetett hátrahagyott feljegyzéseiből, levelezéséből összeállítani. Ezt a bonyolult munkát a művész unokája, Szemlér Lőrinc végezte, eredményét az ő szeretetteljes buzgalmának köszönjük.

Szemlér Mihály élete a magyar művészettörténet ama korszakával forrt egybe, amely Székely, Lotz, Munkácsy, Zichy nevével ékes. A nagy kezdeményezés időszaka az. Művészi életről még szó sem volt Pesten. A mai Képzőművészeti Társulat elődjei ügygyei-bajjal tengették életüket. Külföldről importált metszetek, kőrajzok voltak a széles rétegű közönség vajmi szerény művészeti kosztja. Ily körülmények közt a festészet és a grafika felvirágzása is csak lassan folyt. A talajt elő kellett készíteni, fáradságos buzgalommal, sőt önfeláldozással. Azok közé, akik ily módon egyengették az utat a jövő nemzedék számára, tartozott Szemlér Mihály is, sőt szerepe e részben jelentékeny volt.

A nyolcvanas években Szadán rajzolt tanulmányaiból látjuk, hogy tehetsége művészi inspirációval tapadt a természethez: e rajzok és tanulmányok revelálják benne az igazi festőt. Mégis jó ideig tehetségének csak felét fogta szorosan vett festői munkára, más felét arra a hálátlan, de szükséges műre fordította, a melyet a közönség művészi nevelése címen foglalhatunk egybe. Nézzük csak, mint dolgozik vasszorgalommal azon, hogy a német és bécsi genrekép helyébe magyar kép jusson, mint nyúl a kőrajz, a rézkarc, a grafika akkor ismert minden technikájához¹ , hogy részben érdeklődést keltsen a honi művészet iránt, részben kiszorítsa a külföldi, legnagyobbrészt alacsony szintű műlapokat. Felfedezi a közönség számára a honi történeteket, előadja a magyar parasztot, a magyar tájat. Maga is sokat járt a nép közt, (egyszer kellemetlen kalandja volt az Alföldön szegénylegényekkel: de Szemlér sorra lerajzolta őket s nem esett bántódása), a magyar falu akkor is legnagyobb gyönyörűsége volt, amikor mái-nem is gondolt arra, hogy ilyfajta tanulmányait kiállítási képekké dolgozza fel. Csöndes, zajtalan agitációja más térre is vitte: látta, hogy nem elég magyar képet adni a közönségnek, míg az meg nem érti a rajz művészetét. Mintalapokat készített tehát a rajz gyakorlására, a rajz finomságainak megismertetésére. És az ifjúsági iratok egész sorát illusztrálta, hogy már a gyermekben is feléleszsze a művészet iránt való szeretetet. Végül tevékenyen közreműködött, hogy a Képzőművészeti Társulat talajra találjon a közönség körében.

PATAK PARTJÁN
SZEMLÉR MIHÁLY FESTMÉNYE

Íme, egy széleskörű, helyesen meglatolt programm. Midőn ma erről hallunk, az első percben talán nem is jut eszünkbe, hogy minő roppant küzdelmet jelentett akkor egy ily programm keresztülvitele. És csak halvány sejtelmünk lehet arról, hogy minő fokát kívánta az az önfeláldozásnak. Mert a festő, amidőn ily akcióra adja magát, számol azzal, hogy tehetségét nem fejlesztheti e temérdek munka közepette oly mértékben, mintha semmi mással sem törődve, pusztán a festésnek él. Hogy pedig Szemlér voltaképen épp a festést tartotta élete igazi tartalmának, arról ismerősei az ő életének legutolsó évében győződhettek meg: az aggkor súlya kissé ránehezedett, szemei gyengülni kezdtek s érezte, hogy mindenkorra félre kell tennie az ecsetet, rajzeszközeit. Hirtelen céltalannak, tartalmatlannak látta további életét. Az atlétatermetű öregúr valósággal megroppant. Ez a belső tragédia siettette halálát.

Így végződött egy termékeny, önzetlen munkában eltelt élet. Megható sors, de oly jól talál egy művészhez.

Szemlér Mihály művészete első korszakában a história-képhez nyúlt. Tudjuk, hogy ez természetes kifejezése volt az elnyomatás szomorú kora hangulatának. A felbuzdulás idejében a magyar népélet vonzotta leginkább, végre pedig a mindennel megbékéltető, derűs, szabad természet. Finom rajzónnal vetette papírra, szinte napról-napra a kis falu képeit, s ezeken a rajzokon nyilvánul talentuma a legszabadabb, a legeredetibb módon. Olajvázlatai, amelyek ebből a korból valók, ugyanarról a megható természetimádásról szólnak.

Szemlér Mihály 1833-ban született Pesten. Egyszerű polgári családnak volt gyermeke, első tanulmányait a pesti piarista gimnáziumban végezte. Ott, az iskolapadon hallotta a nagy nemzeti riadót, 1848-ban. S rögtön beállt a honvédség soraiba. A hagyatékában talált iratokból kitűnik, hogy mint tizenötéves ifjú végigküzdötte a szabadságharcot, a 140. zászlóaljban, s miután megbízatásainak sikeresen eleget tett, 1849 augusztusában Guyon hadnagyi ranggal táborkarába osztja be. A temesvári csata (1849 aug. 9.) után Orczyfalva helysége mellett az osztrákok fogságába kerül, Temesvárra viszik, megfosztják kardjától és tiszti ruhájától s mint rabot, durva munkára kényszerítik. De sikerül megszöknie, mielőtt még az osztrák ármádiába soroznák s hosszas bujdosás után, szeptember vége felé rongyosán, fáradtan, kiéhezve hazavetődik Pestre. Anyja föl sem ismeri, hanem bujdosó honvédnek nézi s szánalmas külseje miatt alamizsnával kínálja. A halálos csönd szomorú napjaiban támad föl benne a művészvágy. Történelmi festőnek készül, felvéteti magát a Marastoni Jakab alapította "Pesti Első Magyar Képző Művészetek Akadémiájá"-ba, a hol már 1850-ben és 1851-ben elsőfokú kitüntetésre s oklevélre érdemesítik. 1852-ben a bécsi Képzőművészeti Akadémiába lép át, a hol két éven át Ruben történelmi mesteriskoláját látogatja. Visszatérve Pestre, pályázat útján az "Első Magyar Festészeti Akadémiá"-nál segédtanítói állást nyer s mint ilyen működik 1855—1857-ig. 1858-ban a pesti reáliskolánál a szabadkézi rajz segédtanítója, 1860-ban a pestvárosi községtanács határozata következtében ugyanazon intézet helyettes tanára lesz és 1859 óta — s azon túl 4 éven át -a kegyes tanítórend gimnáziumában is mint rajztanár működik. 1861-ben rendes tanárrá választják a pesti reáliskolán s ott tanít szakadatlanul 32 éven át.

FALURÉSZLET SZADÁN
SZEMLÉR MIHÁLY RAJZA

De a tanári működés nem meríti ki teremtő erejét s marad ideje rá, hogy a művészetnek éljen. 1858-ban Prágában, 1864-ben és 70-ben Olaszország nagy városaiban, Velencében, Firenzében, Rómában, Milanóban, Nápolyban jár és mélyreható tanulmányokat végez. Megfordul Berlinben, Münchenben, Nürnbergben is. 1868-ban festi nagy történelmi képét "Gara megvédi Mária királynét a lázadó horvátoktól" (Budapest főváros múzeuma), mintegy félesztendei szorgos kutatás és tanulmány után.1 Históriai tárgyú kőrajzainak legnagyobb részét is a 60-as években alkotta. Néhány nyár terméseként, melyet a Somssich grófi családnál tölt asomogymegyei Mikén, a magyar néptipusok és néprajzi tanulmányok megbecsülhetetlen tárházát hagyja ránk. A magyar nép karakterét, életfilozófiáját, ruházatát senki nála hívebben, magyarosabban elő nem adta. Egyik képére (Biró uram, 1885.) Munkácsy mondotta többek előtt:

"Ez az igazi magyar tipus, nem pedig a milyet ti pingáltok, csupa tótot".

A 80-as években tájfestésre adja magát. Szadán teremnek szebbnél szebb falusi tájrészletei, - - olajképek, akvarellek, kréta- és szénrajzok. Illusztrátori működése is jelentős. Egész kis könyvtárt tennének ki a mesés-, verses- és képeskönyvek, melyek az ő képeivel jelentek meg. E téren nálunk teljesen járatlan úton kellett haladnia és úttörő munkát végzett. Hogy csak a legelterjedtebbekre utaljunk, felemlítjük Radó Vilmosnak 1883-ban, Gyulai Pálnak 1889-ben, Halász Ignácnak 1897-ben és 1899 ben megjelent meséskönyveit, melyek illusztrációi a legkisebb iniciáléig és záródíszig az ő művei. Sokat dolgozott az "Ország-Világ" - ba és más képes lapokba, karikatúrái a "Bojtorján''-bán jelentek meg. Alig van neme a sokszorosító művészetnek, melylyel meg ne próbálkozott volna. Készített kőraj-zokat, rézkarcokat s nem egy műlapja (pl. a Fóti dal, Petőfi halála) országszerte elterjedt és ma is ott található egy-egy magyar udvarház tágas szobájának falán. Pedagógiai célokat is szolgált rajzmintáival. Thánnal, Székelylyel, Telepyvel, Újházival, Orlai Somával és Jakobey Károlylyal (1873) iskolai szemléltető faliképeket is rajzolt. Foglalkozott egy "Egyetemes stilisme" és a "Viseletek története" megírásának eszméjével is és gazdag anyagot gyűjtött e munkához.

1890-ben odahagyta tanári székét, hogy a jól megérdemelt nyugalomba vonuljon. De még ezután is élénk részt vett a millenniumi kiállítás szervezésében, mint a XV. csoport csoportbiztosa.

A folytonos szellemi munka következtében teljes súlyával ránehezedett az aggkor terhe, teremtő ereje hirtelen megcsappant s 1904 febr. 28-án agyszélütés oltotta ki munkás életét.

SZEGÉNYLEGÉNY
SZEMLÉR MIHÁLY RAJZA