Harmadik évfolyam, 1904    |   Negyedik szám    |    p. 266-280.    |   Facsimile
 

 

HAZAI KRÓNIKA

A MŰEGYETEM TANÁCSA FELHÍVTA a műegyetem építészeti szakosztályát, hogy gondoskodjék az építészhallgatóság önállóbb és művészibb kiképzéséről. Ez a hír a napilapok révén június elején jutott köztudomásra s mert azóta sem cáfolták meg, hinnünk kell valódiságában.

Ha nem csalódunk, úgy ebben a kebelbéli felhívásban látjuk viszont szegényesen összeaszott formában a magyar művészek többsége által propagált ama tervet, amelyet a magyar építészeti mesteriskola cím alatt mi is többször ismertettünk. Nem csoda: a művészek koncepciója bizottságok szűrőjén ment által s nagyon is jól tudjuk, hogy minő áldás van a bizottságok munkáján. Nem csodálkoznánk, ha az egész terv ebben az árva felhívásban csendülne ki. A különféle bizottságokban ugyanis nagyon is különféle észjárású és értékű emberek ülnek, akiknek valamely ügyben oly határozatot kell hozmok, amely e sokféle ízlést kielégíti. A békés és kényelmes együttmunkálásban sajátságos munka-pragmatika született meg a legtöbb művészeti bizottságban: mindenki némi engedménynyel kedveskedik felebarátjának s belemegy abba, hogy a tervből ez vagy az a pontocska lemetél-tessék. Végre a sok koncesszió következtében az életerős tervet annyira körül-amputálják, hogy csak a puszta váz marad meg, amely immár életre képtelen. Attól tartunk, hogy a magyar építészeti mesteriskolának egészséges magva is ily semmivé fog összezsugorodni. Talán csak egy felhívás szövege marad fönn belőle, puszta szó, amelylyel azonban mégis kényelmesen lehet manipulálni a kimutatásokban, a banketteken, az ékes szónoki előadásokban. Ezzel talán megelégszik a közönség is.

Bár mindössze e kebelbéli felhívásról értesítenek a lapok, mégis már magából a tényből kiolvasható a műegyetemi tanácsnak az a meggyőződése, hogy az építészet artisztikus oktatása körül jelentékeny hiányosságok tapasztalhatók műegyetemünkön. Mert más esetben a felhívásnak nem volna semmi értelme. Az ok alaposságát, amely a magyar művészek ismert memorandumát szülte, ennélfogva alaposnak ismeri el a műegyetemi tanács is. A felhívás puszta ténye igazat ad azoknak, akik nincsenek megelégedve fiatal építészeink artisztikus nevelésével. Ezen túl azonban bizonyára nagy űr választja el a műegyetem nézetét a magyar művészekétől. Az utóbbiak ugyanis különálló építészeti mesteriskolát kértek, még pedig kifejezetten olyan magyar építőművész számára, aki egészen más tanokat hirdet, mint a műegyetem tanárai. Már a Képzőművészeti Tanács - szintén egy sokfejű bizottság - - úgy vélekedett, hogy ezt a kívánságot nem lehet teljesíteni, de hogy miért nem, arra nézve a Képzőművészeti Tanács elaborátumában nem találtunk egyetlen olyan okot sem, amely a logika és művészet szempontjából számbavehető volna. Úgy látszik, hogy a mostani felhívás sem céloz egy ilyen szabad, csupán artisztikus elveknek hódoló, a társművészetek egybevo-násán alapuló, modern ízű mesteriskolát s így mindenképen valószínű, hogy a műegyetemen erről a kérdésről körülbelül úgy elmélkednek, mint a Képzőművészeti Tanácsban. Valószínű tehát, hogy bár a művészek és a műegyetem véleménye egyezik a reform szükségességét illetőleg: a reform kivitelének módjában nagyon is kétfelé válnak az útjaik. Kíváncsian várjuk, hogy a fontos cél elérésére minő hathatós módot találnak a műegyetemen, hisz ettől függ néhány magyar-építész-nemzedék artisztikus sorsa. Egyet mármost is bátrak vagyunk megjegyezni: itt csak gyökeres, a kérdés lényegéig menő reformok segíthetnek. Jobbra-balra alkudozó, lesimított, a régi keretekbe illeszkedő tanterv-átalakítások már természetüknél fogva sem vezethetnek célhoz. Minő lesz a műegyetem e radikális lépése, azt természetesen nem tudhatjuk. Kívánjuk a magyar építőművészet érdekében, hogy a felhívásra az építészeti szakosztály radikális, modern értelemben cselekedjék.

 

KIÁLLÍTÁSOK. Május és június hónapokban a műtárlatoknak egész sora nyílt meg Budapesten és a vidéken. Az utóbbiak között a legtöbb művet tartalmazta a nagyváradi műtárlat, amely május 21-én nyilt meg. Ugyanerre a napra esett a szabadkai nemzeti kaszinó helyiségeiben rendezett kiállítás megnyitása, amelyben szabadkai magántulajdonban levő képek, szobrok, gobelinek, iparművészeti tárgyak voltak láthatók, továbbá aznap nyílt meg Újpesten az újpest-rákospalotai Atlétái Klub által rendezett műkiállítás és a Nemzeti Szalonnak saját budapesti helyiségeiben rendezett nyári kiállítása. Május 22-én a pozsonyi Képzőművészeti Egyesület nyitotta meg a maga tavaszi kiállítását Pozsonyban, javarészt odavaló művészek és dilettánsok művei kerültek a falakra. Május 29-én nyílt meg Eperjesen az odavaló Széchenyi-Kör műtarlata, amelyen íestmények és iparművészeti tárgyak voltak láthatók, az előbbiek során Rombauer János több műve. Június 7-én mutatták be a közönségnek a budapesti iparrajziskola helyiségeiben azokat a gyermekrajzokat, amelyek az új rajztanítási terv szerint az iskolákban természet után készültek.

 

KÉP-GYÁRAK. Magyarországon, ahol az igazi művészet igazi amatőrjeinek száma még szomorúan gyér, támadtak immár gyárszerű iparvállalatok is, amelyek újabban sűrűn becsapják a közönség szélesebb rétegeit. - Ezúttal nem azokról a "művészi arcképekről" szól a dal, amelyeket tíz forinttól felfelé lehet megrendelni némely fényképésznél "akvarell- vagy olaj-kivitelben", "keretestül vagy szecesszió-passepartout-val", hanem még sokkal alantasabb színvonalon álló "szabadkézzel festett", "gazdag barokk-kerettel ellátott" olajfestményekről, amelyek öt forinttól felfelé kaphatók "dús választékban" itt is, ott is. Többnyire ügynököknél, akik a kész "műremekkel" házról-házra járnak. Rendületlenül bizonyítgatják e férfiak, hogy a kínált ötforintos mű, amelyhez, ha tetszik, szállítanak "pendant"-ot is, valóban "szabadkézzel festett olajfestmény". Ebben igazok van. Megnevezik a szerzőt is, sőt annak neve oda is van írva a képre: Feszty, Nógrádi és a többi. Ismert nevek. A publikum örül az "alkalmi vásár"-nak. Ebben azonban már van némi hamisság Mert a Feszty, Nógrádi név, amelyeket játszi könnyedséggel vet oda az ügynök úr, korántsem Feszty Árpádé vagy Neogrády Antalé, hanem figyelmes szemlélet után bárki kikutathatja, hogy a kép sarkába Feszty Ö. vagy Nógrádi E. van írva. Azonban mely vevő nézi az ily aprólékos eltérést ? Különösen azok a vevők törődnek az ilyesmivel kevéssé, akik egy olajfestményért öt forintot szándékoznak adni. Ez tehát határozott hamisság, sőt a tisztességesen gondolkozó emberek fogalmai szerint szimpla becsapást jelent, törvény laza paragrafusai közt tán elsiklanak az ügynökök, de aki itt világosan látja a célzatot, elítéli a becsapás e módját.

Denikve öt forintért Magyarországon immár kapható szabadkézzel végrehajtott olajfestmény. Ha a jó közönség tudná, minő módon készülnek ezek! Pár sor tán nem árt meg: a tárgy közérdekű.

Vannak nálunk kisebb ipartelepek, ahol az ilyfajta képeket gyárilag készítik. Egy-egy "festő", aki egy ily telepen "alkalmazást" kap, naponkint legalább 3—4 ily olajfestményt készít s kap ezért napi 3 — 6 korona bért. Az "alkalmazottak" egyrésze félbenmaradt rajztanárjelölt, félbenmaradt dilettáns. Egy ily "vállalat" "igazgatója" azonban saját nyilatkozata szerint leginkább a félbenmaradt "címfestőkkel" van megelégedve, mert ezek több munkát "szállítanak" megszokott rutinjuknál fogva, mint az "eltévélyedett rajziskolai növendékek", akik nem ismerik a modern gyárüzemnek azt a mottóját, hogy az idő pénz. Számos ily vállalat van Budapesten, mégis, a publikum körébe és otthonába kerülő ily képek egy része nem a hazai r művészet" terméke, hanem külföldi "mű". Bécsi gyártmány. Ott persze a "vállalatok" még nagyobb szabásúak és az "igazgatók" még "szélesebb látókörűek". Ők két országra spekulálnak egyszerre. Ausztria falvain végigcipeltetik képeiket ezzel a címmel "Tiroli hegyvidék", "Havasok Salzburg mellett", "Csehországi falurészlet" s ha ott nem üt be a vásár, hozzánk hozzák ugyanezeket a képeket ily címmel: "A Tátra", "Erdélyi havasok", "Magyar falurészlet". Valaki talán azt mondhatná, hogy ennyire talán még sem lehet el-bolondítani a közönséget. Lehet. Nem sok idővel ezelőtt egy erdélyi városban a helyi hatóságok és notabilitások lelkes közreműködésével valóságos tárlat nyílt meg s épp ezek a képek szerepeltek ott egy hivatalosan átengedett hivatalos helyiségben. Mert hát - úgymond - pártját kell fogni a művészetnek, amely "kulturális faktor". Annak idején nagyon mulatságosán leplezte le ezt a "mű-tárlatot" Tóth Béla és az "Új Idők".

Bizony megesik nálunk az efféle dolog. Mi vagyunk azok a szerecsenyek, akiket hitvány üveggyöngyökkel be lehet csapni.

Felhívjuk a közönség figyelmét az efajta "művészetre". Érdemes egy kicsit résen lennie.

 

MŰVÉSZETI EGYESÜLETEINK BESZÁMOLÓJA. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1903 őszétől mostanig összesen nyolc kiállítást rendezett, ebből hármat Budapesten és ötöt a vidéken. A Budapesten rendezett 1903/4. évi Téli és 1904. évi Tavaszi, valamint az Eisenhut Ferenc, Ipoly Sándor és Schuster Ferenc hagyatékában talált művekből a múlt őszszel tartott kiállításnak összesen 114,129 látogatója volt s a három kiállításon összesen 680 mű kelt el 210,795 korona értékben. Az említett öt vidéki kiállítás Kolozsvárott, Debrecenben, Szegeden, Nagy-Váradon és Eperjesen volt, ahol a társulat az illető városokban lévő művészeti, illetve kulturális egyesületeknek a tárlatok rendezésében segítségére volt.

A Nemzeti Szalon az elmúlt évben tizenkét kiállítást rendezett, nyolcat a fővárosban és négyet vidéken. Kollektiv kiállításon kerültek bemutatásra Margitay Tihamér, Ferenczy Károly, a tizennyolcadik század angol nagymestereinek és a barbizoni-iskola művészeinek művei, úgyszintén külön tárlaton mutatták be a grafikai műveket is. A rendes évi őszi, téli és tavaszi tárlatokkal kapcsolatosan bemutatta Pettenkofen Ágost, Munkácsy Mihály és Szemlér Mihály festményeinek kisebb kollekcióit. Vidéken Temesvárott, Aradon, Zomborban és Nagy-Becskereken rendezett tárlatokat. A kiállításokat összesen tizennyolcezer fizető látogató tekintette meg. Az eladott képekért befolyt összeg nyolcvanezer koronára rúg, melyből a kormány vásárlásaira huszonnégyezerötszáz korona esik.

 

ÚJ SZOBROK. Három új szoborral szaporodott a főváros a nyár elején. Május 29-én leleplezték a Gyár-utcában Irányi Dániel szobrát, amelyet Kallós Ede mintázott. A mű legnagyobb része fehér márványból készült s ezáltal s még néhány jelentéktelen részében különbözik az Irányi-síremléktől, amelyet Kallós a Kerepesi-temetőben állított fel. Aznap leplezték le az új Országháza díszlépcsőcsarnokában Steindl Imre mellszobrát is, amelyet Stróbl Alajos készített. Ugyancsak e művész alkotása Trefort Ágost szobra, amelyet június 5-én avattak fel az élettani intézet homlokzata előtt. Június l 2-én történt meg Szegeden Tisza Lajos gróf szobrának leleplezése. Ezt a művet Fadrusz János mintázta. Ugyanaznap avatták fel Csáktornyán Zrínyi a költő emlékoszlopát, amelynek plasztikai dísze Szász Gyula műve.

 

SZLÁNYI LAJOS festette a "Szolnoki tájkép" című mellékletünket. Eredetije olajfestmény. Ugyanettől a művésztől valók a 217-ik. 224-ik, 227-ik, 232-ik oldalon levő fejlécek.

SZOLNOKI TÁJKÉP SZLÁNYI LAJOS OLAJFESTMÉNYE
SZOLNOKI TÁJKÉP
SZLÁNYI LAJOS OLAJFESTMÉNYE

PETTENKOFEN ÁGOST "Sebesültek" című olajfestményét reprodukáljuk a 218-ik oldalon.

MIHALIK DÁNIEL "Tájkép" című művét közöljük a 220-ik oldalon. Eredetije olajfestmény.

TÁJKÉP MIHALIK DÁNIEL FESTMÉNYE
TÁJKÉP
MIHALIK DÁNIEL FESTMÉNYE

FÉNYES ADOLF "Szolnoki legény" és "Tanulmány" című műveit közöljük a 221-ik és 225 ik oldalon. Eredetijük szénrajz.

SZOLNOKI LEGÉNY FÉNYES ADOLF RAJZA
SZOLNOKI LEGÉNY
FÉNYES ADOLF RAJZA

TANULMÁNY FÉNYES ADOLF RAJZA
TANULMÁNY
FÉNYES ADOLF RAJZA

ZOMBORY LAJOS vázlatkönyvéből közlünk három rajzot a 224-ik, 230-ik és 231-ik oldalon. Eredetijük krétarajz.

ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL
ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL

ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL
ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL

ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL
ZOMBORY LAJOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL

OLGYAY FERENC művei a "Tájkép" és "Holdvilág" című képek, amelyeket a 228-ik és 236-ik oldalon közlünk. Ugyané művész vázlatkönyvéből való a 233 ik oldalon közölt ceruzarajz.

OLGYAY FERENC VÁZLATKÖNYVÉBŐL
OLGYAY FERENC VÁZLATKÖNYVÉBŐL

HOLDVILÁG OLGYAY FERENC FESTMÉNYE
HOLDVILÁG
OLGYAY FERENC FESTMÉNYE

TÁJKÉP OLGYAY FERENC FESTMÉNYE
TÁJKÉP
OLGYAY FERENC FESTMÉNYE

BIHARI SÁNDOR műve a 229-ik oldalon sokszorosított "Precesszió" című kép. Eredetije olajfestmény. Ezt a művet a Könyves Kálmán r.-t. jogosításával adjuk közre.

PROCESSZIÓ BIHARI SÁNDOR FESTMÉNYE
PROCESSZIÓ
BIHARI SÁNDOR FESTMÉNYE

HEMBACH GYULA rajzolta a 226-ik oldal záródíszét.

LIGETI MIKLÓS "Vörösmarty Mihály" című szoborművét reprodukáljuk a 237-ik oldalon. Eredetije gipszmű.

VÖRÖSMARTY MIHÁLY RÉSZLET EGY VÖRÖSMARTY-SZOBORMŰRŐL GIPSZÖNTVÉNY MINTÁZTA LIGETI MIKLÓS
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
RÉSZLET EGY VÖRÖSMARTY-SZOBORMŰRŐL
GIPSZÖNTVÉNY
MINTÁZTA LIGETI MIKLÓS

HEGEDŰS LÁSZLÓ műve a "Szolnoki Művészeti Egyesület" oklevele, amelyet a 240-ik oldalon közlünk.

A SZOLNOKI MŰVÉSZETI EGYESÜLET OKLEVELE HEGEDŰS LÁSZLÓ RAJZA
A SZOLNOKI MŰVÉSZETI EGYESÜLET OKLEVELE
HEGEDŰS LÁSZLÓ RAJZA

BITTLINGMAYER JÁNOS rajzolta a 241-ik oldal fejlécét.

MÁRKUS GÉZA műve a 244-ik oldalon közzétett könyvdísz.

KÖNYVDÍSZ MÁRKUS GÉZA RAJZA
KÖNYVDÍSZ
MÁRKUS GÉZA RAJZA

SARKADI EDE rajzolta a 245-ik oldalon levő fejlécet.

FEHÉRKUTI BÁLINT egyik fejléc-rajzát közöljük a 249-ik oldalon.

SZENTGYÖRGYI BÉLA műve a 258-ik oldalon reprodukált fejléc.

MUHITS SÁNDOR rajzolta a 261-ik oldalon közölt fejlécet és a 265-ik oldalon sokszorosított ex-libris rajzot.


HAZAY ALADÁR készítette a 263-ik oldal fejlécét. Ugyanő rajzolta a 239-ik oldalon közölt ex-librist.

EX-LIBRIS HAZAY ALADÁR RAJZA
EX-LIBRIS
HAZAY ALADÁR RAJZA

FADRUSZ JÁNOS műve Tisza Lajos gróf szegedi szobra, amelynek képét a 264-ik oldalon mutatjuk be. Leleplezték 1904 június 12-ikén Szegeden.

TISZA LAJOS GRÓF SZOBRA SZEGEDEN FADRUSZ JÁNOS MŰVE
TISZA LAJOS GRÓF SZOBRA SZEGEDEN
FADRUSZ JÁNOS MŰVE

KARL ERNŐ rajzolta a 276-ik oldalon levő fejlécet.

 

KITÜNTETÉSEK. A Pesti Napló szerkesztősége által bekötési táblára hirdetett pályázatra 49 művésznek 76 rajza érkezett. A 200-koronás díjat Helbing Ferenc műve kapta.

A pécsi jótékony nőegylet házának szűkebb tervpályázatán a kivitellel való megbízást Pilch Ödön kapta.

A zilahi év. ref. egyház templomának tervpályázatára 4 pályamű érkezett. Az 500 koronás pályadíjat Papp és Szabolcs tervének ítélték oda.

A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által a Kossuth-szobor elhelyezési tervrajzára hirdetett pályázatra 14 pályamű érkezett. Az első díjat Lechner Jenő, a másodikat Rainer Károly kapta.

A szegedi fogadalmi templom tervpályázatára 32 mű érkezett. A bírálóbizottság ítélete szerint a 4000 koronás első díjat nem adják ki, a 2500 koronás második díj nyertese Aigner Sándor és Rainer Károly, az 1.500 koronás harmadik díj nyertese Förk Ernő és Sándy Gyula.

A nagyváradi izr. iskola tervpályázatára nyolc pályamű érkezett. Ezek közül a 200 koronás első díjat Krausz Ármin és Porgesz Emil kapta.

A Magyar Iparművészeti Társulat által elemi iskolai tanterem teljes berendezésére hirdetett pályázatra hét pályamunka érkezett be. A biráló-bizottság az 500 koronás első díjat nem adta ki. A 300 koronás második díj nyertese Löffler Béla, a 200 koronás harmadik díjat Fehérkuti Bálintnak és Dósa Lukácsnak ítélték, 100 koronáért megvették Wiegand Ede pályaművét.

A Kecskeméti Iparos-Otthon tervezésére hirdetett pályázatra 16 pályamű érkezett be. A 600 koronás első díjat Komor Marcell és Jakab Dezső, a második 400 koronás díjat Dvoracsek József és Lajos kapták. 200 — 200 koronával megvételre ajánlotta a zsűri Stobbe Kálmán és Palotás János terveit.

Az Iparművészeti Társulat által ízléses és ötletes gyermekjátékokra kiírt pályázaton tizenöt pályamű vett részt. A 200 koronás első díjat nem adták ki. A 100 koronás második díjat Undi S. Mariska nyerte el. A pályabiróság 60 — 60 koronájával megvásárolta Ürmössy Jenőné, Wessely Vilmos, Sommer Vilmos pályaműveit.

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

PARIS. — A "Société des Amis du Luxembourg" nagyon életrevaló eszmével fogja a francia képviselőházat megkeresni. Ez az egyesület, amely eddig is üdvös tevékenységet fejtett ki, most azt kéri, hogy műtárgyak árverésénél az eladási összeg egy százaléka mindenkor a művésznek vagy törvényes örököseinek jusson, így legalább némiképpen jóvátételnek az az igazságtalanság, hogy egyes művészek nevetséges áron eladott képei néhány év múlva nagy áron kerülnek nyilvános árverésen eladásra, anélkül, hogy a művek időközben történt nagy áremelkedéséből a szerzőnek valamelyes haszna volna. Az újabb műtörténet nem egy oly festményt ismer, amelyet egy nagy művész a nyomor napjaiban 2-300 frankon adotl el s amelyek még a szerző éltében tíz-, sőt százszoros áron keltek el árveréseken. Az egész hasznot az első vevő, többnyire műkereskedő vágta zsebre: méltányos volna, hogy ebből a haszonból legalább egy szerény százalék a művésznek is jusson.

 

FRANKFURT. - Egy évvel ezelőtt több neves építész állott össze, hogy egyesületei alapítsanak "oly építészek munkájának védelmére és tekintélyük emelésére", akik művészi szempontok szerint folytalják gyakorlatukat. Az egyesület, amely e programm szerint hasonló a Budapesten már régebben megalakult MÉSZ-hez, most kiadta bővebb programmját, amelyből a következő, minkéi is érdeklő részleteket közöljük :

Művészi életünk egyik legnagyobb ellenségét a ,vállalkozók' szellemének felburjánzásában látjuk, amelyet nem ideálok kormányoznak, hanem csupán nyers haszonlesés. Utcáinkon minduntalan a hideg üzleti szellem néz ránk, alig-alig találkozunk felvillanásával az igazi művészi akaratnak. A művészi módon működő építész rég elveszítette befolyásai az új utcák és új városrészek tervezésére. Itt bő tere nyílik az egyesület működésének. Befolyást kell szereznünk az új utcák, az új városrészek tervezésére, az építési szabályzatok átalakítására. Más veszedelem fenyegeti az igazi művészetet középületek emelésénél, ahol a különböző műszaki hivatalok illetéktelenül és szomorú eredménynyel működtek eleddig. Az egyesület szabályozni óhajtja az építési pályázati ügyeket, be akar folyni a fiatal építészek kiképzésére, építészi becsület- és választott bíróságokat akar szervezni, végül több életet kivan önteni az épílészeli kiállításokba. Látnivaló, hogy a külföldön is ugyanazok a bajok nehezednek az építőművészetre, mint nálunk. S bár nálunk ezek ellen korábban álltak a hivatásos építőművészek sorompóba, Németországban talán a nagyközönség és a hivatalos világ gyorsabban fogja átlátni az építőművészek eltagadhatatlan igazát, mint hazánkban.

 

ELHALT MŰVÉSZEK

Andrea, Karl Christian festő (szül. 1823-ban), meghalt Sinzig-ben.
Cappeler Viktor szobrász (szül. 1867-ben), meghalt Stuttgartban.
Cassar Carl szobrász (szül. 1856-ban), Mann-heimban meghalt.
Champion Henri műépítő (szül. 1851-ben), meghalt Parisban.
Grosz Heinrich, a kir. iparművészeti iskola tanára (szül. 1835-ben), Stuttgartban meghalt.
Mayer Fritz festő (szül. 1835-ben), meghalt Grácban.
Müller Rudolf, történelmi festő és műtörténész (szül. 1815-ben), meghall Reichenbergben.
Naberl Wilhelm tájfestő (szül. 1830-ban), meghalt Düsseldorfban.
De Roffignac Martial állatfestő (szül. 1845-ben), meghalt Fadize-ben.
Schaefels Henry festő (szül. 1826-ban), meghalt Anvers-ben.
Sergent Lucien festő (szül. 1849-ben), meghalt Parisban.
Siepen Adolf festő (szül. 1851-ben), meghalt Düsseldorfban.
Verdier Joseph tájképfestő (szül. 1819-ben), meghalt Sant-Gervai s-ben.

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉHEZ

 

EGY SZEGEDI FESTŐ EMLÉKE A XVI. SZÁZADBÓL. A krakkói egyetemen tanult magyar ifjak 1490—92 táján saját külön otthont kaptak, amolyan convictus-félét, amelyet magyar bursának hívtak. A magyar bursa lakóiról rendes névjegyzék maradt fenn, amely névjegyzékben 1515-ből a következő feljegyzés maradt reánk:

Valentinus de Zegedino Baccalarius filius Stephani Pictoris.

Érdekes az, hogy e feljegyzések mindig egyszerűen a tanuló keresztnevére vonatkoznak, amely után illetőségének helye áll, például: Lucas de Tisauarsan (Tisza-Varsány). Egyedül fentemlített Szegedről jött, Bálintunk neve mellett találjuk atyjának, Istvánnak nevét, aki festő volt. Vajjon akad-e valaha több adat erről az Istvánról ? Megjegyzem, hogy Bálint nevével sem találkozunk több helyen.

-119.

 

RICHTER - MANSCHGÓ. Szana Tamás becses művészettörténeti munkája, "Száz év a magyar művészet történetéből", nem említi a múlt század húszas éveiben Pesten működött arcképfestőt: Richtert.

Kazinczy Ferenc Széphalmon, 1828. évi november 22-ikén kelt s az akkori esztergomi gimnáziumi igazgatóhoz, a lelkes Szeder Fábiánhoz írt levelében találom nyomát e festőnek. A levél e passzusa így szól :

"Richter pesti festő, a Leopold-utczán, szomszédjában a' Notre-Dámáknak, ha tudniillik így neveztetnek azon apáczák, kik leánygyermekeket nevelnek (ezeknek templomjok és a Richter háza közt csak egy keskeny úcza megyén le a' Dunára) engem feste, 's képemet en profil hirem nélkül kőre metszette. A' munka durvácska, de a' rajzolat igen jó, 's képem minden barátim ítéletek szerint el vagyon találva. Kérem az Urat Director Urat vétessen meg belőle hármat, eggyikét magának, másikát Guzmics-nak, harmadikát Prof. Rumy barátomnak, ki, a' mint látom leveléből már Esztergomban van, 's vegyék azt mindhárman úgy, mintha ajándékban vennék tőlem. Azért bátorkodom ezzel alkalmatlankodni, mert kevésbe kerül a' három kép, és mert úgy hiszem, hogy az Úr Director Úr ezzel Guzmics és Rumy barátimnak örömmel fog örömet nyújtani."

Kazinczy így folytatja fentebbi levelét:

"Ha Pestre jő az Úr Director Úr, és képe talán még festve nincs, üljön Richternek és ne másnak. Czuczor barátunkat is ő festette. Sőt utasítsa ehhez és ne máshoz mindazokat, a' kik magokat festetni akarják."

Richter alkalmasint idegen ember volt s így a magyar művészettörténetben nem mint magyar tehetség nyer helyet, hanem mint a magyarországi művészet egyik munkása.

Ugyancsak ezen levélben a következő művészettörténeti adalékokra találunk:

"Tewrewk barátom Nov. 10. d. érkezek meg hozzám Manschgó festő útitársával. Patakon (t. i. Sáros-Patakon) sokakat festete (sic!), a' két Herczeg Breczenheimot, 's a' Pataki Collégium sok Pro-fessorait, de nem Kövyt, ki magát erre megkéretni teljességgel nem engedte. Ujhelyben csak a Prédikátort, nálam feleségemet olajban en miniatűre, lyányomat aquarellben. Mikóházán az Abaúji tisz-teletes Diétái követet Vice-Ispán Comáromy Urat tuschban feketén, az asszonyt aquarellben. Onnan Nov. 14. ment le Kassára 's a mint leveléből értem ott sokakat festete (így!). Holnap várom, 's véle megyek Miskolcznak, Egernek, Pestre. Egerben már volt, mert az Erseket még egyszer akarja festetni, nincs megelégedve az Érsek rézmetszeteivel és azzal, amit Manschgó dolgozott vala az ő Gyűjteményére. Én Nov. elsőjén vettem levelét az Érseknek, mellyben jelenti, hogy Olaszországban hat esztendeig gyűjtött képeinek eggy Galleriát készíttet, 's tavasszal akarja megnyitni; akarja, hogy lássam. Ott nagy örömem lesz, mert nékem a' kép az, a mi a' borszeretőnek a' bor; de valóban inkább fogom csudálni ezt a' csuda nagyságú férfit, mint Gyűjteményét."

A levélben jelzett Tewrewk: Ponori Thewrewk József, akinek Dürerről irt kis dolgozata 1844-ben jelent meg németül Pozsonyban, s aki foglalkozott művészettörténettel.

Manschgó-ról bizony nem tudok felvilágosítást adni s hálára kötelez, aki rávezet a nyomra, a mely élete és művei megismeréséhez juttatna.

A "csuda nagyságú férfi", Eger érseke, természetesen nem más, mint a nagy Pyrker János László, velencei pátriárka, s 1827-ben kinevezett egri érsek. A gyűjtemény az 1836-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott rendkívül becses Pyrker-kép-tár, amelynek a kiváló műbarát épületet emeltetett bár, s amelyet mégis elajándékozott.

A becses művészettörténeti adalékokkal telt eme levél a pannonhalmi kézirattárban őriztetik s megjelent az Irodalomtörténeti Közleményekben. -120. REXA DEZSŐ

 

PETRICH ANDRÁS, cs. kir. vezér-őrnagy. Tájképfestő, rézmetsző és főleg térképrajzoló Már 1805-ben, mikor az osztrák birodalom fölméretett, reábízták Salzburg felvételét, mi az akkori topo-graphiai művek közt a legjobban sikerült. Számos ilyen műve mellett igen sikerült Budapest környéke, mely rézbe metszve megjelent 1820-ban. Továbbá Tihany, melyet Axmann József beedzése szerint acélba metszett Blaschke János 1822-ben. -121.

 

RÖMER, FESTŐ. Kazinczy Ferenc egy ízben említi levelezésében és ez az egyetlen adat is, mit felőle tudunk. 1811 október 3-án írja gróf Dessewffy Józsefnek: "1808-ban a Diäta alatt én eggy éltes Festőt látogattam meg Pozsonyban ; a neve Römer, a szállása pedig eggy Suburra volt a' Szent Mihály kapujánál. Igen derekasan dolgozott olajban. Kérlek, nyomozd ki, ha él-e? és ha él, festesd magadat in Lebensgrösse, aber in einem kleinem Format ... Én Magyarországon még nem találtam jobban festő Festőre, mint ez a Römer. Báró Prónay Simonné most küldé meg nékem a' Pesti híres Neygass által festett képét, de ez igen rút munka, er arbeitet in das schwärzliche. Hamisabb coloritet alig ismerek, mint a Neygassé". -122.

 

KÄRGLING JÁNOS TÓBIÁS, ARCKÉPFESTŐ.

Született 1780 febr. 9-én, meghalt 1845 ápr. 11-én Pesten. Igen korán, már tizennégy éves korában jeleit adta a művészet iránti hajlamainak s miután szülővárosában egy ideig képezte magát, 1801-ben Bécsbe ment tanulmányait folytatni s itt a belvederei képtár igazgatójával, Krafft Péterrel szoros barátságot kötött, 1809-ben jött Pestre és itt élt haláláig. Arcképfestményeit általában nagyon dicsérték akkoriban hűségök, a kivitel gyöngédsége, üde színük miatt. (Wurzbach X. köt. 351. 1.)

Pestre jöttekor Berzsenyi Dánielt is festette. Kazinczy ekkor ezt írja róla, 1810 október 16-án, Vitkovicsnak : "Lakása az új nagy Piatzon, az úgynevezett Gabler Házban vagyon. Berzsennyit 50 f. festette. Most szinte ollyan formában 60 f. lefest akár kit. Ezt a képírót képvonásairúl és a Német szó ejtésérűl zsidó nemzetségűnek nézem. Fiatal az ember, egészen a Portraitok festésének adta magát. Sokakat láttam általa lefestve, sőt önmagát is: mondhatom, helyesb Eltalálót nem kereshetsz".

Virág Benedeknek is őt ajánlja Kazinczy, mikor arról van szó, hogy verseit kiadja és képével akarja illusztrálni. Ezt "a Publicumnak bírnia kell, még pedig a' Kaergling (így!) rajzolása után ;. mert ez a Kiningeré sem jó, hát még a Stünderé !"

Vida László, Rákóczy Ferencz, Spissich János, Majláth György, Péczeli Józseí, Trattner János Tamás és Szögyény Zsigmond arcképeit is megfestette és ezek nyomtatásban is megjelentek. Ezek leginkább a Tudományos Gyűjtemény mellékletei voltak, az 1821., 1823., 1826. és 1828. évfolyamokhoz.

-123.

 

NEIDL JÁNOS, RÉZMETSZŐ, keresztnevét gyakran Józsefnek írja. Grácban született 1776 március 20-án. Pesten halt meg 1831 augusztus 3 1 -én. Neidl eleinte az ötvösséget tanulta és csak utóbb lett rézmetsző. Kazinczy levelezésében akkor említi először, 1803 okt. 1-én írt levelében Kozma Gergelynek, mikor Virág Benedek illusztrációiról szól. Itt az óda-költő képén magyarul van jelezve, hogy "Neidl Bécsben metsz. 1803." A Nemzeti Múzeumban van egy eredeti levél is tőle 1803 okt. 20-iki kelettel, mely szintén igazolja, hogy Kazinczy ekkor már vele összeköttetésben állott. Három levonatot küld a kiváló írónak, sajnos azonban, nem említi levelében, hogy e levonatok miről szólanak. Sejthetjük azonban, hogy ezek talán "Irásai"-nak első kötetéhez készülő rézmetszetek levonatai.

1806 febr. 12-én már azt írja Kis Jánosnak, hogy Wesselényi Miklós képét Neidl megküldé. "Igen jól van eltalálva." Alája azt akarja vésetni : "Praeter laudem nullius avarius. Horat". Ezt a képet az "Irásai"-nak első kötete előtt akarja közölni. A többi négy kötet előtt Báróczi, báró Vay Miklós, Pász-thory Sándor, gróf Török Lajos képeit szánta.

Cserey Farkasnak is őt ajánlja, mert "John fIzethetetlenül drága, s ő ollyan, a ki ha nem szép a festés, a' képet fel sem vállalja. Báró Vay László urat egyenesen abweisolta magától, noha Ő Méltósága tulajdon érdemes személyében kereste fel Johnt." Cserey Farkas el is fogadta Kazinczy tanácsát és atyja képét általa metszette rézre.

Kis Jánosnak is őt ajánlja és mikor "historisch kép"-ről van szó, akkor azonban inkább a szintén magyar származású Blaschket ajánlja, ki ilyet jobban végez, mint Neidl. Ellenben arcképre őt ajánlja. A saját képéért fizetett 1803-ban 25 forintot, oval alakban, mint egy ív negyedrészének nagyságában. Kis János fel is kereste Bécsben 1812 májusában, de nem tudtak megegyezni, mert Neidl 100 forint v. cédulát kért.

Berzsenyi Dániel képének elkészítésére is őt ajánlja Helmeczy Mihálynak, míg Dayka Gábor képét inkább Gerstner által óhajtja elkészíttetni, mert ennek költségét Trattner fedezi és Gerstner olcsóbb, mint Neidl.

Pápay Sámuelnek írt levelében 1812 aug,16-án, már ismét Neidlt helyezi előtérbe. Kis János képét, mit Niedermann festett, Neidl által óhajtja metszve látni. Őt ajánlja majd Trattnernek is (1812 november 15-iki levele Kis Jánoshoz).

Helmeczy Mihályt 1813 március 18-án ismét arra buzdítja, hogy adja ki képét is készülő kötete előtt, de ezt Neidl-lal végeztesse "olly ígéret mellett, hogy a munka nem lesz rosszabb, mint a' Wesselényi képén". Mikor Rumy Károly György is képét metszetni óhajtja, neki is Neidlt ajánlja. "Er wohnt in Wien, Josephstadt, beym grünen Baum. Er sticht es nicht theuerer, als Blaschke, und besser als Blaschke, denn Blaschke sollte keine Porträte arbeiten, sondern Vignetten und historische Stücke".

Mind e munkákról Wurzbach (XX. köt.), sem Nagler (X. köt.) nem tesznek említést. -124.

 

SIMON JÁNOS a XIX. század elején Kolozsvárott élt, mint rézmetsző és véső. Származása bizonytalan, csak annyit tudunk felőle, hogy Nürenberg tájékáról jött Erdélybe. Az "Erdélyi Múzeum" 1814. I. fejezetében, 166. 1. megemlíti, hogy Kisfaludy Sándornak regéjéből Bakácsnak Lórától való búcsújelenetét véste ügyesen egy magyar mágnás gyűrűje kövébe. Kazinczy is találkozott vele Kolozsvárott, mint az "Erdélyi Levelek" 16. 1. említi. Azt írja róla, hogy "még jobban gyűrűköveket farag réztáblák és antikok után, és mivel a sok gyermekű atyának az nem ad elég élelmet, pecsétnyomókat. Egy épen nem nagy carniolján, melyet Petersburgból vett hagyás után készíte, egy nyargaló vitézt látni francia körülírással, mely azt hirdeti, hogy német birtokosa lelkét Istennek, életét urának, szivét kedvesének tartja, mint igazi lovanc".

Először Cserey Farkas említi Kazinczy előtt 1807 június 21-iki levelének utóiratában: "Küldök eggy kártyára le nyomot mettzést — eszt Kolosvárt eggy Simon János nevezetű mettző Erdélyi chalcedonra mettzette : még nincsen egészen készen — én fogok vele holmikat mettzetni". Kazinczy érdeklődik iránta, mert válaszában ezt írja : "Simon Jánosnak isme-rettsége előttem kedves. Hány esztendős ember és micsoda ? deák-e vagy proffessionista. A' Satzot jól csinálta, noha nem minden hiba nélkül. De hiszen hibák a régiek kövein is vannak. - - Osztán szeretném tudni, ha ezt rézmetszés után csinálta-e vagy pecsétnyomóról. Ezt a ritka tüneményt elő kellene segéllnetek. Melly szerencsétlenség, hogy ezt Simonnak és nem Enyedinek, Szentmiklósinak vagy valami illyen formának hívják ! így kiki Magyarnak ismerné. De annak ismeri-e, a ki nem tudja, ha azt olvassa felőle gravé par Simon vagy gestochen von Simon. Éppen ez a baj Czetterel; kit arra kértem, hogy a Czetter nevet rúgja el magától s nevezze magát Orosházinak".

Erre aztán felvilágosításul megjegyzi Cserey Farkas 1807 július 13-iki levelében: "Simon János graveurságot oda fel tanult és most ezen professio-jábul él Kolosvárt. - - Küldöm néked adressit. A mely lenyomást minap neked küldöttem, aszt réz mettzés után csinálta".

Többször Kazinczy levelezésében nem fordul elő.

-125.

 

FARAGÓ JÓZSEF, SZOBRÁSZ. A "Művészet" I. évf. 1. számában Czakó Elemér megemlékezett e naturalista szobrászról, ki béres volt egy papnál s aztán a fővárosba került. De nem említi születési helyét és évét, ép úgy, mint Szana Tamás sem. Születési évét feljegyzi már Wurzbach (1822.), de csak azt említi: "geboren in Ungarn". A Magyar Nemzeti Múzeum irodalmi kézirattárában őrzik Bártfay László naplóját. (Quart. Hung. 1122.) Most ennek alapján nemcsak születési helyét tudjuk meg, hanem egyet-mást tehetségéről és egy Kölcsey-szoborról is.

"1840 május 26. - írja Bártfay - Antal Mihály hozzám hozta azon selmeci fiút, ki olly sok tehetséget mutat a szobrászatra. Nálam Kölcsey képét tekinté meg (azt, mit Szatmár vármegy részére festett Einsle, a bécsi festő) 's azt szándékozik kőből kifaragni."

"26d. kedd. Faragó (a gyámolított naturalista) mintegy délelőtti 10-kor hozzáfogott Kölcsey arcának faragásához tajték-pipamasszából s valóban rendkívüli ügyességgel s igen hamar dolgozik, úgy, hogy estig a fej már nagyon hasonlított. Kár, hogy a faragvány nem nagyobb valamivel s hogy olajfestmény után készülvén, lehajtott vagy inkább görbe fejjel van képezve."

"27d. szerda. Faragó elvégzé a Kölcsey képe faragvány át: ma is, tegnap is itt tartottuk őt ebéden." Faragó eleinte mindent tajtékpipa-masszából készített. Tudva most már, hogy selmeci születésű, bátran következtetjük, hogy azt az ügyességet, mit akkoriban annyira megcsodáltak, bizonyára a selmeci pipakészítő iparosoknál sajátította el. Hová lett ez az elkészített Kölcsey-szobor, ki tudná azt megmondani ? -126.

 

KEMERLING, FESTŐ. Sem Wurzbach, sem Nagler nem ismeri. Egyedül Kazinczy ír róla. Vitkovics említi ugyanis, hogy Berzsenyi Dániel lefesteté magát, Kemerling nevű pesti iffiu Festő által. De a képet úgy eltalálva látni, mint ez vagyon, ritkaság. Ugyan ez a Festő kedvelted neve kimettszettetésére egy várban lakozó Ehrenreich Mettszőt ajánla", ki száz forintot kért munkájáért. Szemere Pál is ír e festőről Kazinczynak: "Délután a Portrait-mahlerhez vezettük Pesten (Berzsenyit). Megalkudott ; - - vagy inkább egyszerre megígérte azt, a mit ez kért. -S leüle neki. A' festőnek értésére adtam, hogy a Múzsák és a Grátziák kegyeltje az, a kit másol. A festő munkájához fogott s másfél óra alatt elkészítette az első rajzot. Berzsenyi magyar mentében van festve. Csak a legfelsőbb gomb van begombolva". Más adatunk e festőről nincs. -127.

 

PERLASZKA DOMOKOS, rézmetsző. Wurzbach azt állítja, hogy magyarországi származású, de születési helyét és évét nem említi. Nagy Iván szerint valószínűleg csak beszármazott Magyarországra. 1815—1845 közötti időszakban főleg divatlapjaink számára rajzolt. 1838-ban Arnot Antallal kiadta a "Srbske novine"-t és abba is készített metszeteket. 1839-ben kiadta a "Sveobsti magazin obrazah"-t. Ez "Altalános Képcsarnok "-ban számos metszete van. Az 1838. évi pesti árvízről több képet metszett. Wurzbach még a következőket említi: Kollár "Slavy dcéra"-jához több metszet, továbbá Ankona éjjel és Milutinovi, a költő és a lengyel tábornok Chlopicki arcképe.

Magyar vonatkozású és a többi metszetei a következők :

1. Dr. Cseh-Szombati Sámuel arcképe. (1. Cseh-Szombati Sámuel sirhalma. Pest, 1815. 8r.)
2. Martinus Bolla ex Scholis Piis. Arckép. 1831. 4r.
3. Donna Maria da Gloria, Königin von Portugal. 8r. Acélmetszet.
4. Mahmud II., türkischer Kaiser. Acélmetszet. 8 r.
5. Sultan Mahmud in neuen militärischen Cos-tum. Acélmetszet.
6. Laurentius Freiherr von Orczy. Lieder Fe-rencz után. Acélmetszet.
7. Gróf Dessewffy Antal ravatalán. 1842. Acélmetszet.
8. József főherceg nádor és családja. Steinrücker rajza után. (Ujabban megjelent az "Iparművészet Könyve" 1902. LXXXV. mellékleteként.)
9. Bertha. Weide után. Acélmetszet. 12r.
10. Földváry Gábor. Acélmetszet. (1. "Buda." Zsebkönyv. 1839.)
11. Esztergom vára. (Regélő. 1835. 8r.)
12. Mehádia. (Regélő. 1836. 8r.)
13. Fraknó vára. (Regélő. 1837. 8r.)
14. Tájkép címlapon. (Szemere Bertalan: Utazása. Pest, 1845. 8r.)
15. Kertészleány. (1. Uránia. Zsebkönyv. 1832. évf. 12r.)
16. Az oroszlánszabadító. (1. u. o. I2r.)
17. A szerelmesek. (1. u. o. 1833. évf. 12r.)
18. Kisfaludy Károly emléke. (1. Aurora. 1832. évfolyam.)
19. Éjjeli temetés. Rajzolta gróf Andrássy Manó. (Emlény. Zsebkönyv.) -128.

 

EHRENREICH SÁNDOR ÁDÁM, RÉZMETSZŐ. Született Pozsonyban, 1784. Halálozási éve bizonytalan. 1835-ben még élt. Már atyja rézmetsző volt; tőle tanulta a rézmetszést. Tizenkilenc éves korában már abból élt. 1803-ban Bécsbe ment, hol a képzőművészeti akadémián nyerte kiképez-tetését. 1806-ban rajzból az első díjat nyerte. De több hajlammal bírva a rézmetszés iránt, Budára ment és ott letelepedett. Csakhamar felköltötte az érdeklődők figyelmét. Különösen két munkájáról szólottak nagy elismeréssel. Canova képéről és Mitterbacher tanár képéről. 1823-ban egy nagyobb-szabású művet indított meg: Icones Principum, Procerum ac praeter hos illustrium Virorum, Matro-narumque Veteris et praesentis aevi, quibus Hungária et Transylvania clarent. Opera plurium arti-ficum et Sculptorum celebra torum aeri incisae ct per Adamum Ehrenreich Sculptorem editae. A Magyar Nemzeti Múzeumban "100 jeles magyar képe" cím alatt címlap nélküli példányban található, megvan itt azonban a József nádornak szóló ajánlás. E 100 kép kit ábrázol, azt ezúttal mellőzni óhajtom, fentartva ennek közlését. De szükségesnek tartom megjegyezni, hogy számos kép alatt ott szerepel a festő neve is, több képen pedig megvan jegyezve, hogy "eleven képéről rajzoltatott."

1825-ben Bécsbe költözött. Perger által szerkesztett belvedere-i képtárról szóló díszműben szintén vannak általa metszett képek. Művei legnagyobb részt pontozó modorban készültek.

Említett rézmetszetein kívül még a következők ismeretesek;

1. Jáprai Spissich János, zalai alispán arcképe. Kargling után. (l. Kazinczy Ferenc munkái. Pest. 1815. VI. köt. 8r.
2. Id. Wesselényi Miklós báró arcképe (l. u. o. VII. köt. 8r.)
3. Gróf Kollonics László Leopold kalocsai érsek arcképe. (1. Szemes Imre Halotti beszéde előtt. 1817. folio.)
4. Egy régi óntábla rajza a Nemzeti Múzeumból. Weide rajza után. (1. Tudományos Gyűjtemény. 1817. III. köt.)
5. Ürményi József országbíró arcképe. Donát képe után. (1. Tud. Gyűjtemény. 1818. VIII. köt. 8r.)
6. Báró Fischer István, egri érsek. Felsenburg képe után. (1822. folio.)
7. Ferdinándm cisarra kuski kraluherski. (l 825. 8r.)
8. Csáky László gróf címzetes püspök, nagyváradi prépost. (Nagy Pauli História Universalis. Budáé. 1825. III. 8r.)

A Nemzeti Múzeumban őriztetik még (Art. 776.) egy "Oel-Gemälde-Anzeige", mit, úgylátszik, Budán adott ki, mert hivatkozik Bécsben és "itt" (hely megnevezése nélkül) elért sikereire. A kép kiállítás helye "auí dem Paradeplatz der Hauptwache gegenüber ober dem Caffehaus." -129.

 

PROKES MÁRTON, rézmetsző Nagy-Szombaton, a XVIII. század első felében. Wurzbach nem ismeri. Rézmetszetei közül ismeretesek:

1. S. Ivó Advocatus Pauperum. (1. Szegedy Tripartitum Juris Hung. Tyrocinium. Tyrnaviae. 1733. P. I. 12r.)
2. Arbor Porphyriana. (4r.) -130.

NAMÉNYI LAJOS

 

MŰVE5ZETI IRODALOM

A KÉPZŐMŰVÉSZETEK TÖRTÉNETE, írta dr. Berecz Sándor. Szentes, 1904., a szerző kiadása. 70 képpel. 200 1. - - Ez az összefoglaló műtörténet első sorban a középiskolai tanuló számára készült s előadja a képzőművészetek történetét oly arányban és keretben, amelyben ez a tanuló ifjúságnál feltételezhető ismereteknek megfelel. Mindenesetre többet ad, mint amennyi a középiskolai oktatás keretében érvényesíthető s a szélesebb rétegű közönség számára is alkalmas vezérfonalat ad. Természetes, hogy kétszáz oldalon csak a legfontosabb dolgok számára jut hely, de hisz a bevezetésnek éppen csakis a fontos mozzanatokra kell szorítkoznia. A mi művelődésünk arányához képest ez a könyv az egyes népek, korszakok fejlődését az építészet, festészet cs szobrászat együttes ismertetésével mutatja be, hogy így a lehetőséghez képest kerek képet, jó áttekintést adjon. Mint vezérfonal kivált azokat a pontokat hangsúlyozza, amelyeknél egy nép, egy korszak eltér a másiktól: a többit természetesén csak futólagosan ismerteti, így is nehéz feladat ily szűk helyre szorítani a képzőművészet történetét, főképp, ha még képeknek is helyet kell juttatni. A kis könyvnek jó hasznát veheti úgy a tanár, mint az érdeklődő közönség, mert az anyag világosan könnyen áttekinthető módon van csoportosítva.

 

A GÖRÖG MŰVÉSZET KIVÁLÓBB ALKOTÁSAINAK ISMERTETÉSE, írta Zsámboki Gyula. Budapest, 1905., kiadja a Franklin-Társulat. 65 képpel. 121 1. -Az 1903-ik évi tanterv a gimnáziumi VIII-ik osztály tanulóinak a görög nyelv helyett a görög művészet remekeinek szemlélet alapján való történeti ismertetését írja elő fakultative s erre 24 órát engedélyez. Természetes, hogy a művészeti oktatásnak ez a fajtája nem lehet gyümölcsöző. Amolyan félrendszabály, ennek minden gyengéjével. Hozzá még belátható időn belül nem is lesz meg az iskolákban az a szemléltető anyag, amelyre itt gondolni kell: a szobrok gipszmásolatai. Mert szobor helyett képet mutatni s képeken magyarázni a plasztika elemeit - - nagy előkészületet feltételez. Mi tehát nem várunk a tantervnek ezen intézkedésétől még annyit sem, amennyi plasztikai intelligenciát az egyszerű kézügyesítő, a slöjd eredményez. E könyv szerzője szintén érezhette a pusztán filológiai szempontból szerkesztett tanterv e gyengéjét és azt óvatosan körüievezni igyekezett : egy sor kiváló műemlékhez fűz magyarázatokat s ezeket viszont műfajok szerint csoportosítja. A fejezetek nagyobbik része házi olvasmánya a tanulónak, csak az összefoglaló fejezeteket kéri számon a tanár. Ez lehetővé teszi, hogy a fejezetek egy részén rövidesen átessék a tanuló s tanár, a rendelkezésére álló csekély idő lefolyása alatt. Az így kitűzött feladatot Zsámboki jól megoldotta s ha képes lesz ily módon eredményt felmutatni, úgy azt bizonyára a tanterv ellenére érte el. A mi álláspontunk itt teljesen elkülönödik a tantervétől: mi nem műtörténetet kívánunk az iskolában előadatni, hanem azt óhajtjuk, hogy a gyermek az iskolában megtanulja, miképpen kell képet, házat, szobrot nézni, megfigyelni. Nem speciális műtörténeti adatok kellenek a tanulónak, hanem szoktatás a műtárgyakban rejlő fontosabb művészeti elemek megértéséhez, így például fontosabbnak tartjuk, ha a tanuló megtudja, miként alakítható egy adott anyagból, kőből, fából, vasból egy oszlop, mint az, hogy képes legyen megkülönböztetni a dór oszlopot az ionitól. Az anyag s annak megdolgozása legyen a kiinduló pont, ezt könnyebben megérti a tanuló, sőt játszva megtanulja s csak ha ennek birtokába jutott, akkor mondjuk el neki, nem műtörténeti rendszerben, hanem példaképpen, hogy a keletázsiai népek, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak, a középkori és renaissance-építészek minő formákat találtak ki az oszlop számára. Ha a tanulóban már vérré vált az anyag megmunkálásának ismerete : mindezen oszlopokat rendkívül könnyen megérti, sőt magától rájön, hogy az oszlop egy-egy tagja miért változott el. Ugyanezt a rendszert kellene követni a szobrászat, festészet, iparművészet gimnáziumi ismertetésénél.

A szerző a száraz adatokat annyira redukálta, ameny-nyire a tanterv éppen megengedi. Itt tehát dicséretes munkát végzett a tanterv keretén belül. Mondottuk, hogy mi a tantervnek ily intézkedését nem tartjuk helyesnek, de még ez élettelen kereten belül is szükségesnek tartanok a plasztikai anyag nagyobb hangsúlyozását. A mi meggyőződésünk szerint éppen az anyagnak nagyon is döntő szerep jutott a művészetek történetében, sőt ha ezt a szempontot mellőzzük: érthetetlenné válik nekünk a műtörténet bármely korszaka. A görög szobrászat ismertetésénél mindjárt hangsúlyozni kell, hogy miképpen vezette a fa. a kő, a bronz a szobrász kezét, sőt egész plasztikai gondolkodását. A szerző egyes műveknél megemlíti, hogy ennek vagy annak a műnek eredetije bronzszobor volt, mi azonban csak márványmásolatában ismerjük. Ez ilyen formában csupán egyszerű adat még. Rá kellene mindjárt mutatni arra, miért formálhatta a művész a bronzszobrot oly sokkal szabadabban, mint a márványszobrot. Nem egy görög szobor kötött formáit, testhez simuló tagjait, mellékholmiját csak úgy értheti meg a tanuló, ha világosan megmagyarázzuk neki. hogy ezt a kötöttséget a kőanyag szabta meg, amelyet a görög művészek a jó időkben mindig respektáltak, sőt a kőanyag szellemében komponálták műveiket. A messze kiterjesztett karok stb. már a bronzanyag lehetőségeiből koncipiálódtak. Itt az anyag beleszól a mű első konceptusába is, tehát többet jelent a helytelenül lenézett egyszerű technikai elemnél. A szerző is tudja, érzi ezt, egy helyen (88. 1., a Periklész-képmás szakái-Iának kezelése) futólag céloz is rá. Igen fontosnak tartanok ezt a szempontot következetesen érvényre juttatni az egész könyvön át. A jelszó ez lehetne: mentül kevesebb filológia, mentül többb tárgyiasság. Egy második kiadás bizonyára alkalmat ad erre, azonkívül új klisék készítésére is.

 

MINTALAPOK iparosok és ipariskolák számára. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából kiadja a Magyar Iparművészeti Társulat. Szakbizottság közreműködésével szerkeszti Ráth György. Budapest, 1903, új évfolyam I. (IX) 5. és 6. füzet. — Ez a publikáció beváltja a hozzá fűzött várakozást: modern, a hazai viszonyokhoz alkalmazkodik és az élet számára dolgozik. Legjobb tervelőink munkáival találkozunk pompásan kiállított, nagyobbára sokszínű lapjain, amelyek a legkülönfélébb technikák számára adnak mintát s ahol kell, természetes nagyságú részletrajzot is, úgy, hogy e lapok birtokában a műiparos kész munkát végezhet. E két füzetben képviselve van a bútorvasalás (Abt Sándor, Tálos Gyula, Bauer Gyula, Schwarcz Mariska, Friedmann József), az ékszerészet (Apáti Abt Sándor), a könyvkötészet (Horti Pál), a bútoripar (Menyhért Miklós, Bodor Aladár), a csipke (Dékáni Árpád), a síkdiszítés (Stiasny Aladár, Nagy Sándor, Horti Pál, Dobay Jenő, Kohn Antal, Pillo Sándor), a bőrművesség (Nagy Sándor), a szövőipar (Horti Pál). Rövid áttekintés után is tisztában vagyunk vele, hogy a szerkesztés súlyt helyez a tervek anyagszerűségére, keresi a magyar ember ízlésének leginkább megfelelő formákat, kerül minden üres túlzást. Körülbelül az a jellemvonás látható meg e publikáción, amely az Iparművészeti Társulat kiállításait jelemzi s ezeket oly hamar népszerűkké tudta tenni. Kívánatos volna, hogy ezek a füzetek kiszorítsák a sok, nagyobbára selejtes külföldi mintalapokat, amelyeket még mindig túlságos előszeretettel használgatnak műiparosaink. De egyben missziót teljesítenek e tervek azokon a tereken is, ahol eddig a divatlapok úgynevezett műipari vagy kézimunka-mintái garázdálkodtak : értjük a kézimunkával foglalkozó hölgyek munkaasztalát. Míg a divatlapok kéthetenként leronthatnak mindent, amit oly fáradsággal épít össze kiállításain az Iparművészeti Társulat, addig felette nehéz lesz az egészséges művészi stílus számára otthont találni a magyar családoknál.

 

INTERNATIONALE BIBLIOGRAPHIE DER KUNSTWISSENSCHAFT. Szerkeszti Arthur L. Jelliek. I. évf. 1902 ápr.—1903 júl. Kiadja B. Behr's Verlag, Berlin. X és 366 1. — Aki csak valamely vonatkozásban áll is a művészetekkel, nem hálálhatja meg eléggé Jellineknek, hogy megteremtette ezt a fáradságos munkát. Nem kisebb dologról van szó, mint hogy ez a bibliográfia, amely negyedéves füzetekben jelenik meg, összegyűjtse és számontartsa azt a temérdek, a művészeti irodalomba vágó cikket, tanulmányt, könyvet, folyóiratot, amely Európa összes nyelvein megjelenik. Ezt így összeállítani már magában véve is oly feladat, amely a legnagyobb respektust kelti: Jellinek azonban ezenfelül oly ügyesen és áttekinthetóen tudta a roppant anyagot csoportosítani, hogy annak mindenki, bármely szempontból érdeklődjék is a művészeti irodalom iránt, minden fáradság nélkül hasznát veheti. Hogy némi fogalmat adjunk a mű sokoldalúságáról, egyszerűen utalunk tartalomjegyzékére, amelyből mindjárt az is kiviláglik, hogy mi mindenre terjed ki e bibliográfiai füzetek mindegyike. E fejezetek a következők: bibliográfia, lexikonok, új folyóiratok, esztétika, művészetbölcselet, művészettan, művészeti nevelés, a művészet ápolása, műtörténet, építészet, szobrászat, festészet, grafikai művészetek, iparművészet. A hat utóbbi cím ismét alcímekre oszlik, amelyek egyike általános vonatkozású, másika korszakok, országok, harmadika egyes városok, műtárgyak, negyedike egyes művészek stb. szerint csoportosítja az anyagot. Új momentum az, hogy a szerkesztő minden egyes címszó alatt a címbe írt tárgy egyéb vonatkozásaira is utal. így például a «műtörténet» rovatban az «egyes művészek» c. fejezetben találjuk a Steindl Imréről szóló cikket, amelyet Csányi Károly írt s amely megjelent a «Művészet» I. évfolyam 334—339. lapjain. Itt rövid jegyzetet is találunk arról, hogy Steindl Imre magyar építész volt s élt 1839 — 1902-ig. Ugyanerre utal az «építészet» rovat «egyes művészek» c. fejezete. Végre ráakadhatunk a cikkre úgy is, ha a szerzők névsorában a Csányi nevet keressük ki. Ez a példa mutatja, mennyire megkönnyíti ez a publikáció a műtörténész, a művészeti író, a műbarát számára gyors megtalálását mindazoknak a cikkeknek és könyveknek, amelyek egy általa keresett művészre, technikára, korszakra, városra, országra stb. vonatkoznak. Ez az első évfolyam nem kevesebb, mint 5524 címet rejt magában, egész tárházát a nemzetközi művészeti irodalomnak, sőt a szerkesztő még a szomszédos területeket, így a heraldikát, a numizmatikát stb. is belefoglalta művébe. Rengeteg munkát, fáradságot jelent ez, egyben azonban semmi mással sem pótolható sorvezetőt ad a szakembernek, amiért a művészeti irodalom minden munkása őszinte hálát érez úgy a buzgó szerkesztő, mint a vállalkozó kiadó iránt.

 

THE ART OF JAMES McNEILL WHISTLER. An appreciation. írta T. R. Way és G. R. Dennis. London, 1904. George Bell and Sons kiadása. Második kiadás. 53, részben színes képmelléklettel. 128 1. -Whistler egyike volt azoknak a nagy modern festőknek, akiket leginkább félreértett a kritika és a közönség. Művészi előadása oly újszerű, művészi elvei oly radikálisak, meg nem alkuvók voltak, hogy szinte megijesztették a műbarátok és festőkollegák ama részét, amely már-már biztonságban érezte magát fáradságosán megszerzett művészeti elvei boldog birtokában. Whistler, a félelmes tudású rajzoló, festő és egyben író is, kiforgatta őket a megszokott pályákból. Elkeseredett polémiákat kellett kiállania. Visszautasították képeit. Ráfogták, hogy futóbolond. Emlékezzünk csak vissza Ruskin ellen folytatott pőrére, hogy magunk elé képzeljük azt az ádáz helyzetet, amelybe őt a helyesnek fölismert elvekhez való kitartó ragaszkodás sodorta. Ma természetesen másként vélekedik a világ a nagy művészről, mint a Ruskin-pör idejében. De mégis kétséges, vajjon mindenképpen érdekes művészetét a maga egészében megérti-e minden muharát. Way és Dennis, e pompásan kiállított könyv szerzői, épp e részben igyekeznek az olvasó szolgálatára lenni. Ez a könyv nem holmi krónika Whistler életéről és élményeiről, hanem elsősorban mélyreható méltatása az immár holt festő művészetének. Sok év tanulmánya gyülemlett össze e lapokon : a szerzők régóta fölismerték Whistlerben a nem mindennapi tehetséget, az eredeti géniuszt s régóta kisérik figyelemmel fejlődésének minden alakulását. Ki kell jelentenünk, hogy a szerzők határozottan és nagy lelkesedéssel Whistler pártján állanak, de rögtön hozzáteszszük, hogy e rendkívül finoman méltató könyv maga is a festő pártjára téríti az olvasót. Aki úgy belelát egy finomlelkű művész bensőjébe, annyira megismeri artisztikus intencióit, mint ahogy a két szerző s mint ahogy a bizonyos fogékonysággal bíró olvasó teheti e könyv elolvasása után, azt Whistler művészetének különálló jellege, a maga nemében ritka mélysége, tősgyökeressége bizonyára meghódítja. Whistlernek ilyen méltatása könnyen elcsalogatja az írót a regényes életrajz, a túlzott magasztalás, hangulatfestés nem éppen instruktiv előadásához. A szerzőknek, bármennyire lelkesednek is hősükért, mégis sikerült tárgyiasan elemezni az ő művészetét. Sok rejtett vagy nehezen megközelíthető vonást fednek fel számunkra, amit a könyvbe fűzött színes képek, hű hasonmások felette megkönnyítőnek. Dicsérő szóval kell megemlékeznünk magának a kötetnek díszes és a nagy művészhez méltó előkelő kiállításáról.

 

GEORGE ROMNEY. írta George Paston. London, 1903, M Methuen & Co. kiadása. 40 képmelléklettel. 213 1. - Romney egyike a XVIII. században szerepelt legérdekesebb festőknek (szül. 1734). Szerény sorsból küzdötte föl magát s jó ideig, mint afféle kósza piktor csatangolt a vidéken. Minden vágya Londonba vonzotta, a nagy arcképmegrendelések híres városába, ahol Gains-borough és Sir Joshua Reynolds friss sikereit láthatta. Angol kortársainak jó része Reynolds mellé, sőt fölé -is emelte Romneyt, amiből heves antogonizmus támadt a két művész közt. Reynolds képviselte a Royal Academyt, Romney tehát megtagadta, hogy egyetlen művét is kiállítsák ebben a híres intézetben. Ezzel eljátszotta az akadémiai tagságot is, amelyre kortársai deszignálták. Leghíresebb képei lady Hamilton arcképei különféle színpadi és színpadias megjelenésben. Paston nem egyszerű életrajzát adja ennek a művésznek, hanem szerető kézzel igyekszik elhárítani hőséről azt a sok mendemondát, ami nevéhez tapadt. A Reynolds-szal való ellenséges viszony London összes műbarátait két ellenséges táborra osztotta s a két tábor nem kimélte egymás hősét. Különösen kifogást emeltek Romney családi élete ellen s hibáztatták a legalább is kétes előéletű lady Hamiltonnal való barátságát. A szerző e pontoknál Romneyt védelembe fogja, diszkréten, lovaglásán s azután helyes érzékkel megjelöli azt a helyet, amelyet Romney művészi készségénél fogva az angol festészet ez érdekes korszakában elfoglal. A könyv műmellékletei kiválóan szépek.

 

KULTUR UND KUNST. Gesammelte Aufsätze über künstlerische Fragen der Gegenwart, írta Hermann Muthesius. Jena és Lipcse, 1904., Eugen Diederichs kiadása. 155 1. - Jól megokolt elmélkedések, kritikai jegyzetek a modern művészetről s főképp azokról a vonatkozásokról, amelyek a mai művészet és a mai művelődés közt fönnállanak : ime e könyv tartalma. A szerző nemes és magas nézőpontból tárgyalja az e körbe tartozó jelenségeket s a tárgy kitűnő ismeretével bizalmat tud kelteni az olvasóban kritikai megjegyzéseinek igazsága iránt. Új művészetünk van, - ezt halljuk úton-útfélen. De vajjon ez az új művészet tényleg egy új világnézlet, egy új kultur-hitvallás szülötte, avagy talán csak néhány kitűnő művésznek műhelyébe, néhány kiváló amatőrnek otthonába szorul ? Muthesius midőn e kérdésre választ keres, első sorban a németországi viszonyokból indul ki, fejtegetései azonban közelről érdekelnek minket is, mert következtetései, levezetései így is temérdek igazságot, elfogulatlan ítéletet tartalmaznak. Németország az utolsó emberöltőben gazdag iparosállammá lett s ezzel új társadalmi kaszt jutott ott a felszínre: a gazdag iparosé és kereskedőé ; ez az új osztály a régi arisztokratát igyekszik utánozni s értelmetlenül majmolja szokásaiban, házi és családi életében, otthona berendezésében. Ebből temérdek visszásság támadt, s csak ez a felszínes utánzás tette lehetővé az ú. n. Jugend-Styl elterjedését. Igazi kultúrára van mindenekelőtt szükségünk : ebből majd igazi művészet fejlődik, széleskörű, egész társadalmi rétegek művészete - erre a következtetésre lyukad ki a szerző. Egy másik fejezetben színesen írja le, mint alakultak át esztétikai nézeteink. Ez az átalakulás kisérő jelensége a társadalmi rend, az ipar, a tektonika átalakulásának. A divat s főképp a férfi öltözéknek a merőn egyszerűre való törekvése meglepő analógiákkal szolgál e részben. Örömmel olvastuk a családi ház architektúrájáról szóló fejezetet, amely meggyőzőn illusztrálja a XIX. század legnagyobb részének építészeti dekadenciáját. A régi emlékművek restaurációjáról körülbelül azokat a nézeteket vallja, amelyeket régebben Ruskin adott elő. Végül igen okos tanácscsal szolgál a rajzoktatás reformjára nézve s természetesen kikel az iskolákban oly sűrűn tanított, de terméketlen stilustanok ellen. A könyv egyszerű és élvezetes előadása e fontos igazságokat mindenki számára könnyen érthetőkké teszi.

 

HANS VON BARTELS. írta Ed. Heyck. 104 képpel és 15 melléklettel. Bielefeld és Lipcse, 1903. Velhagen & Klasing kiadása. (A «Künstler-Monographien» LXVII. kötete.) 116 1. - Kevés festő művei alkalmasak oly annyira a modern háromszínnyomással való sokszorosításra, mint Bartels vízfestményei, amelyekkel ez a könyv a szokottnál gazdagabban van ellátva. Bartels művészi jellemvonásai ezekben a vízfestményekben mutatkoznak leghívebben. Csodálatos a készsége, ritka az előadási bravourja. Pedig aránylag fiatal ember még (szül. 1856), aki bizonyára még ezután is fejlődni fog. Hogy már e korában is megérett egy monográfia kiadására, az mutatja, hogy Németország amatőrjei mily becsben tartják munkáit. A mi Szépművészeti Múzeumunk is megszerezte négy adriai vizfestményét. Bartels eleme a szín, még pedig az erősen világító, a tüzes, jelentékeny szerepű szín. Hamburgi ember létére erősen vonzódik a tengerpart ily színes jelenségeihez, legtöbb műve az Északi-tenger partjain született. Kétségkívül ma első akvarell-festője Németországnak, friss, temperamentumos tehetség, aki vasszorgalommal tökéletesbítette technikáját. Heyck tanulmánya minden adatot magában foglal, amely iránt a művésznél érdeklődhetünk. De egyben apró korképeket is fest azokról a művészeti viszonyokról, amelyek közepette Bartels megkezdte tanulmányait, a nyilvánosság elé lépett és sikereket aratott. Különösen szépen fejtegeti, hogy minő módon idomította Bartels az akvarellfestés eljárásait korszakról-korszakra a maga művészi szándékai szerint. A könyv színes műmellékletei becsületére válnak a modern háromszínnyomásnak.

 

LEONARDO DA VINCI. Irta Edward McCurdy, M. A. London, George Bell and Sons kiadása, 1904. 42 képmelléklettel. 139 1. (A «Great Masters in Painting & Sculpture» című sorozatból.) - - A jeles angol szerző e műben Lionardo da Vincinek, a művészet és művelődés e csodájának világát nyitja meg a közönség számára. Ma, a midőn Lionardo kevésszámú reánkhagyott műve oly sokoldalú megvilágításban részesül, mint még eddig soha s a midőn az érdeklődés nagy publikációk révén hátrahagyott iratai felé egyre nagyobb mértékben fordul, szükség volt egy oly műre, amely lelkiismeretesen összefoglalja a legújabb eredményeket, óvatosan mérlegeli a sokféle magvas, de épp annyi alaptalan Lionardo-teoriát is. Ezt a föladatot higgadtan, a tárgy nagy ismeretével s az előadás eleganciájával oldotta meg a szerző. Óvatossága, a melyre az ily munkánál nem csekély a szükség, meglátszik azokon a fejezeteken, amelyek a Sforza-szoborról vagy a Verrocchio-kép két angyaláról szólnak : itt sok könnyelmű ráfogás, egybevetés, kombináció merült már föl, amelyeket a Lionardo-kutatónak természetesen ismernie kell, de amelyeknek erősítgetése vagy hosszas cáfolata nem tartozik az olvasóközönség ama rétegei elé, amelyek elsősorban képet akarnak kapni Lionardo művészi jelleméről. E részben McCurdy könyve jóleső kivétel: az újabb műtörténeti kézikönyvek, még a tisztán népszerűsítő célzattal bírók is, gyakran belezavarják a legártatlanabb olvasót is a polémiák egész sorába, amelyek nem folynak mindig a tudományhoz méltó hangon s amelyek a tárgy élvezete helyett izgató zavart keltenek.

McCurdy könyvében megvan a legújabb idevágó kutatások eredménye is. Jól esett olvasnunk (102. 1. , hogy a szerző tudomást vett (igaz, hogy a könyv terjedelméhez mérten röviden) az afforii Madonnáról, amelynek Lionardo da Vinci-hez való vonatkozását egy magyar műtörténész, Diner-Dénes József vitte a tudományos világ elé. Diner e Madonnát az Új Időkben és a Frankfurter-Zeitungban ismertette, az utóbbiból átment tanulmányainak eredménye a milánói lapokba is, amelyek most angol szerzőnknek is forrásul szolgáltak. McCurdy az afforii képben esetleg Luini másoló kezét véli látni. A kérdés végleges tisztázása természetesen nem tartoz-hatik egy ily kézikönyvbe, amely inkább eredményekről számol be és összefoglaló képet ad.

A könyvet a Mona Lisa gyönyörű fénymetszete és majdnem félszáz képmelléklet díszíti.

 

ELFENBEINPLASTIK SEIT DER RENAISSANCE, írta Christian Scherer. 124 képpel és egy műmelléklettel. Kiadja Hermann Seemann Nachfolger, Lipcse. 144 1. (A "Monographien des Kunstgewerbes" VIII. kötete.) -A plasztikának az a finom ága, amely az elefántcsontot használja anyagul, sok lelkes műbarátra és kutatóra talált újabb időben is. De a legtöbb monografus csupán a középkornak termékeire szorítkozott, amelyek bizonyára rendkívül érdekesek és fontosak, de mégsem jelentik e plasztika egyetlen virágzási korát. A barokk kor, amely ismét virágzását látta e technikának, felette mostoha bánásmódban részesült mindeddig. Hisz a XIX. században nagyjában azt tartották a barokk-stílusról, hogy az egyebet sem jelent nagyszabású elvadulásnál. Ez a felfogás természetesen teljességgel tarthatatlan. Scherer, akit e téren kiváló specialistának ösmerünk, egész könyvével rácáfol erre a felfogásra. Hisz tárgyul épp e régebben annyira lesajnált időszakot vette, amelynek ismertetését azután külön fejezetben kiterjeszti a jelenkorra is. Könyve tehát ott kezdődik, ahol a legtöbb specialista szomorodott szívvel bejelenti e művészet elmúlását. Egy pillantás a renaissance elefántcsont-plasztikájára szükségesnek mutatkozott bevezetésül már azért is, hogy az olvasó megösmerkedjék a barokk-művészek közvetlen elődeivel, részben tanítómestereivel. A renaissance nem hagyott valami gazdag örökséget ebben a technikában. Annál több remekművű munka dicséri az utána következő századokat. Az elefántcsont-anyag számos oly mozgalmas motívum feldolgozását engedte meg, amelyre a kő és a bronz már alig mutatkozott alkalmasnak, még az anyag természetét nem mindig respektáló barokk műve-szek kezén sem. A szobrászat elvilágiasodása is hozzájárul e technika újjáéledéséhez. A nagy művészek nemes munkáin kívül, igaz, sok stilisztikai határsértéssel is találkozunk itt, legalább ennek veszszük a sok befestett genrefigurát vagy Zickék furfangosan átlyukasztott mes-ter-esztergályozásait Ezekért aztán kárpótol Barthel, Opstal s mások nemes művészete. A szerző e könyv megírásánál egészen az önálló kutatás alapján áll s ennélfogva meglehetősen új képet ad nekünk e technika újabb kialakulásáról. A képanyag gazdag, szemléltető. A könyv maga pedig érezhető hiányt pótol.

 

BÖCKLIN. írta Fritz von Ostini. Bielefeld és Lipcse, 1904, Velhagen & Klasing kiadása. 106 képpel és egy színes melléklettel. 125 1. (A "Künstler-Monographien" LXX. kötete.) -- Mit jelent Böcklin a német mű--vészet keretében írja a szerző e könyv végén - - ki tudná megmondani? Hisz azt sem tudjuk még, mit jelentett nekünk. Ma ismét oly módon kezdik birálgatni ezt a mestert, ahogy egykoron, a legszánalmasabb reakció idején birálgatták. Ennek az áramlatnak nemzetközisége nem tud megbarátkozni e művész ősnémet lényével. De Böcklin művészete egyre jobban befészkeli magát a német nép szívébe s lehet, hogy a német művészet legközelebbi nemzedéke a maga munkáját ahhoz a hatalmas örökséghez fűzi, amelyet Böcklin raja hagyott. Nem az az ő legbecsesebb hagyatéka, hogy a ragyogó szín művészetét revelálta számunkra, nem az, hogy a fantázia csodás mezőire utat nyitott, hanem művészi hitvallásának tisztasága s tökételes fensége: ez az örökség. Körülbelül e mondatokba foglalja Ostini Böcklinről táplált véleményét. A nagy művész így nemzeti hőssé válik s a szerző körülbelül őt tartja a XIX. század legnagyobb művészének. Sokan lesznek, a kik másként vélekednek róla, bármennyire is meghódoljanak e kivételes tehetség alkotásainak. Az ily appreciáció egyéni érzület dolga: van egy bizonyos határ, amelyen túl a művészet legnagyobbjait már csak a szívünk érzése szerint osztályozhatjuk rangsorba, ha ugyan erre egyáltalán szükség van. Hogy Böcklin mily lebilincselőn érdekes jelensége az újabb művészetnek, arról ennek a könyvnek képanyaga és szövege meggyőző bizonyságot tesz. A Böcklin-irodalom nőttön nő Németországban; a mester több barátja és tanítványa kiadta azokat a naplójegyzeteket, amelyeket napról-napra írtak Böcklinnel való együttlétük idején. Ostininek most módjában állott ezt a kétségkívül becses anyagot is felhasználni s összefoglalni azt a temérdek adatot is, amelyek Böcklin halála óta sokfelé elszórva jelentek meg. Egyik érdeme a szerzőnek, hogy világosan mutatja be Böcklin fejlődése menetét. Ez olyasmi, ami a műtörténészt és a laikus közönséget egyaránt érdekli.

 

FRANZ FLAUM. Fünf Essays írták: Stanislaw Przy-byszewsky, Rudolf von Delius, S. Lublinski, dr. Emil Geyer és Cesary Jellenta. Berlin, 1904., Karl Schnabel, Axel Junckers Buchhandlung kiadása. 41 1., XVI táblakép. -- Flaum neve nem ismeretes nálunk: Kelet-Németországban a műbirálók egy tábora hathatósan száll síkra érdekében, kiváló tehetségét pedig még művészi előadásának ellenzői is elismerik. Ezeknek kifogása abban csúcsosodik ki, hogy Flaum túlságosan átvette Rodin előadási módját, Rodin plasztikai érzületét. Az e könyvbe foglalt öt tanulmány hevesen védi e vád ellen s hangsúlyozza, hogy bár Flaum bizonyos előadásbeli rokonságot mutat a irancia mesterrel, egész világfelfogása merőn elüt Rodinétől. Az egyik szerző így jellemzi a döntő különbséget: Flaum germán ember némi litván vérrel, teljesen az érzés embere, közvetlen, szenvedélyes, alkotásközben homályos érzések rezegtetik meg; - Rodin román vér, elmés, világos, mindent finoman latolgató, temperamentumos, de a hatásokat minden részükben a legbiztosabban kiszámítja. Egy másik tanulmány Flaum lelkivilágát elemzi. Művész, -úgymond - akinek felfogása teljesen a nemek misztériumában gyökerezik, akire nézve a nő az átkos csábítót képviseli, minden rossznak okát, beteges vágyak élesztőjét. Ez a felfogás, ez a hangulat tükröződik legtöbb művében. Mind az öt tanulmány különleges helyet juttat Flaumnak a német szobrászat fejlődésében. A művész még fiatal ember s mint e tanulmányok írói mondják, most is érdekes tanulságokkal szolgál művészetének legújabb evolúciójával. A szép kiállítású füzet kiváló reprodukciókban mutatja be Flaum legnevezetesebb műveit.

 

ÁLTALÁNOS MŰVÉSZETI CIKKEK

Eperjes templomai. Adatok Rombauer János festőről, írta Divald Kornél. 23 képpel. 100 1. Különlenyomat a «Művészet»-ből.
A császár kritizál, írta Lakos Alfréd. Egyetértés, június 21.
A modern művészet apokalipszise, írta Kriesch Aladár. Magyar Iparművészet, VII. 3.
A pécsi régi egyetem helye és címere. Irta Gerecze Péter dr. Archaeologiai Értesítő, új folyam, XXIV. 3.
Műtörténeti adatok Kassa múltjából (művészek és műiparosok 1395 — 1782). írta Kemény Lajos. U. ott.
Magyar stílusú rajzminták (Gróh István könyvének ismertetése). Budapesti Építészeti Szemle, XIII. 12.
Bögre és kultúra (a modern rajztanításról), írta Dömötör István. Egyetértés, június 28.
Firkálás az iskolában (a modern rajztanításról). Irta Lyka Károly. Új Idők, jún. 26.

 

FESTÉSZET

A (nagy-)váradi képtárlat, írta dr. Némethy Gyula. Tiszántúl (Nagyvárad), máj. 22.
Arbe Antal. Ország Világ, június 5.
A XIX. század festőművészete. Irta Montanus Pan-nonicus. Alkotmány, jún. 23.

 

SZOBRÁSZAT

A Kossuth-szobor. Független Magyarország, máj. 26. Az Országház-tér szobrai. Magyarország, jún. 2. A Kossuth-szobor helye, írta Művész. Magyar Szó, jún. 8.
Két szobor (Kallós és Stróbl művei). Budapesti Hírlap, máj. 30.
A gyászoló szobor (Kallós Ede műve). Irta Marco. A Hét, június 5.
Szécsi Antal életrajzát közölték a napilapok június 16-iki számai.
Két magyar szobrász (Kallós Ede, Telcs Ede). Irta Márkus László. Művészeti Krónika, I. 6.
Őskori bálványfej és kőbányászati emlék a dévai várhegyről, írta Téglás Gábor. Archaeologiai Értesítő, új folyam, XXIV. 3.
Római emlékekről Győr város területén, írta Börzsönyi Arnold. U. ott.
A Kossuth-szobor helye. Budapesti Építészeti Szemle, XIII. 12.

 

ÉPÍTÉSZET

Steindl Imre. Vállalkozók Közlönye, máj. 31.
Tervpályázati mizériák, írta Figyelő. Vállalkozók Közlönye, jún. 7.
Pallér és művész. Magyar Estilap, jún. 8.
Az óvári klastromról. írta Herrmann Antal dr. Erdély, XIII. 3-4.
Az elpusztítás alá került fatemplomok. Irta Téglás István. I. U. ott.
Ösztöndíj (bécsi, építészeti), írta Ezrey. Vállalkozók Lapja, jún. 22.
Kassai építőmesterek, írta ifj. Kemény Lajos. 12 1. Különlenyomat a «Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Köz-lönyé»-ből.
A nagykanizsai főgimnázium és társház tervpályázata. Bálint és Jámbor, Boszrucker Lajos, Sándy Gyula és Förk Ernő, Hajós Alfréd és Siklós Árpád, Vágó László és József, Steinhardt Antal, Rauscher Miksa, Stróbl Miksa pályatervei. Magyar Pályázatok, II. 2.
A Steindl-ünnep (Hieronymi Károly beszéde). Budapesti Építészeti Szemle, XIII. 12.

 

IPARMŰVÉSZET

Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum hímzés-és szövetkiállítása, írta R. J. Magyar Iparművészet, VII. 3.
A soóvári csipke, írta Tarczai György. U. ott.
A gyermekjátékokról, írta Czakó Elemér. U. ott.
Két sodronyzománcos emlék a Nemzeti Múzeumban. Irta dr. Éber László. Archaeologiai Értesítő, U. f. XX1V. 2.
Ornamentika a honfoglalási kor emlékein, írta Hampel József. U. ott.
Kályhafiókok a XVI. századból. Irta dr. Szendrei János. U. ott.
A szent kehely, írta dr. Némethy Gyula. 50 1. Különlenyomat a «Religio-Vallás»-ból.
A keresztény nő hivatása a hímzőművészet terén, írta dr. Némethy Gyula. 8 1. Különnyomat, Nagyvárad, Szent-László-nyomda, 1904.
A modern iparművészet, írta Leszih Andor. 23 1. Különlenyomat az «Ellenzék»-ből. (Miskolc.)
Őskori és római leletek Magyarországból a bécsi udvari természetrajzi múzeumban, írta Hoernes Móricz. Archaeologiai Értesítő, új folyam, XXIV. 3.
Adatok az őskori mészbetétes agyagművességhez. írta Wosinsky Mór. U. ott.
Festett keramika az oltmelléki őstelepekről. írta Teutsch Gyula. U. ott.
Újabb leletek a petrisi őstelepről, Szamosújvárt, írta Orosz Endre. U. ott.

 

MŰVÁSÁR

VÁSÁRLÁSOK AZ ORSZÁGOS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT 1904. ÉVI TAVASZI KIÁLLÍTÁSÁN.

 

a) A király vásárlása.

Zombory Lajos : Szántók. Olf.
Poll Hugó : Salgótarjáni bányavidék. Pastell.
Borúth Andor : Utczai énekes. Olf.
Telepy Károly : Tátra-Lomnicz. Olf.
K. Kovács László : Közelgő vihar. Olf.

 

b) A kir. várpalota számára.

Magyar-Mannheimer Gusztáv : Olasz temető-út. Olf.
Vágó Pál: Reggel. Olf.
Olgyay Ferencz : A bihari hegyekből. Olf.

 

c) Az állam vásárlása.

Poll Hugó: Falu vége. Pasztell.
Poll Hugó : Száraz fa. Pasztell.
Zemplényi Tivadar : Nagypéntek. Olf.
Olgyay Ferencz : Hold feljötte. Olf.
Edvi Illés Aladár : Kalotaszegi varró asszony. Vízf.
Edvi Illés Aladár: Kalotaszegi menyasszony. Vízf.
Borúth Andor : Arckép. Olf.
Zombory Lajos : Tehénfogat. Olf.
Nyilassy Sándor : Kártyázok. Olf.
Bosznay István : Tavaszkor. Olf.
Túli Ödön: Utca. Olf.
Kacz Endre : Csönd. Olf.
Székely Árpád : Est. Aquatinta.
Székely Árpád : Felgyógyi részletek. Rézkarcok.
Benkó István : Gellérthegyi pantheon.
Markup Béla : Medve. Gypsz-szobor.
Vedres Márk : Éneklő fiú. Bronz-szobor.

 

d) Magánosok vásárlása.

Tölgyessy Arthur: Zivatar után, olf. vevője Edels-heiin Gyulai Lipót br., Budapest.
Poll Hugó : Iskolás leány, pasztell, vevője Mayer Ignácz dr., Budapest.
Vedres Márk: Táncosnő, bronz-szobor, vevője Herzfeld Frigyes, Budapest.
Vastagh Géza: Tyúkok, olf., vevője Hagenmacher Oszkár, Budapest.
Ujváry Ignácz : Téli reggel, olf., vevője Rosenberg Gyula, Budapest.
Ifj. Berkes Antal: Várakozás a műteremben, olf , vevője Schlesinger Rikhárd, Budapest.
Vastagh Géza: Kakas tyúkokkal, olf., vevője Zsigmondy Béla, Budapest.
Markó Ernő: Naplemente őszszel, olf., vevője Cebrián Mária grófnő, Budapest.
Paczka Cornelia: Varróleány, olf., vevője Saxlehner Árpád, Budapest.
Edvi Illés Aladár : Templomba menet, vízf., vevője Zichy Jenő gróf, Budapest.
Zombory Lajos: Fahordás, olf., vevője hevesi Hevesy-Bisicz Lajos, Budapest.
Rosenmayer Ferencz: Vásári részlet, olf., vevője hevesi Hevesy-Bisicz Lajos, Budapest.
Mihalik Dániel: Tehenek a Balatonban, olf., vevője Schneller Alajos, Budapest.
Frecskay Endre: Szolnoki füzes, olf., vevője Kerekes Géza, Szolnok.
Zombory Lajos : Jó barátok, olf., vevője Almássy Imre gróf, Budapest.
Kann Gyula: Utca St. Margeritában, olf., vevője a Lipótvárosi Casino, Budapest.
Szlányi Lajos: Nádas, olf., vevője a Lipótvárosi Casino, Budapest.
Baditz Ottó : Menyecske, olf., vevője a Lipótvárosi Casino, Budapest.
Brück Miksa: Sió torkolata, olf., vevője a Lipótvárosi Casino, Budapest.
Gross Béla: Ágnes, olf., vevője a Lipótvárosi Casino, Budapest.
Peske Géza: Ez se' könnyű! olf., vevője Unger Alajos, Budapest.
Jendrássik Jenő : Emlékek közt, olf., vevője Havas Ágoston, Budapest.
Csók István: A mézevés, olf., vevője Saxlehner Árpád, Budapest.
K. Spányi Béla : Árokpart, olf., vevője Beér Oszkár, Budapest.
Székely Árpád: Tölgyek, rézk., vevője Reitzer Gyula, Budapest.
Feiks Jenő: Karikatúrák, tollrajz, vevője Reitzer Gyula, Budapest.
Edvi Iliéi Aladár: Búzahordás, vízf., vevője ifj. Hintzig Jánosné, Budapest.
Edvi Illés Aladár: Aratók, vízf., vevője ifj. Hintzig Jánosné Budapest.

 

e) Az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat vásárlása a Nemzeti Múzeum számára.
Züinbory Lajos : Szolnoki vásár, olf.

 

f) Társulati nyerő tagok vásárlása.

Tull Ödön: A Themse partján, olf., vevője Arlow Gusztáv lovag, Budapest.
Székely Árpád : Est, rézk., vevője Menyey László, Budapest.
Kapás Sándor: Ave Maria, gypsz-szobor, vevője özv. Ganz Ábrahámné, Budapest.
Bosznay István : Az északi tenger öble, olf., vevője Csáky Albin gróf, Budapest.
Túli Ödön: Naplemente a pusztán, olf. vevője Szalay Imre, Budapest.
Major Jenő : Téli világ, olf., vevője Bőhm Miklós, Kétegyháza.
Soós Géza : Angol agár, gypsz-szobor, vevője Buday Zádorné, Budapest.
Nagy Zsigmond: Elhagyott család, olf., vevője dr. Bürger Gézáné, Budapest.
Magyar-Mannheimer Gusztáv : Tájkép, olf., vevője Erdélyi Mór, Budapest.
Brück Miksa: Elhagyott park kapuja, olf., vevője Weinmann Fülöp, Budapest.
Székely Árpád: Fatanulmány, rézk., vevője Rakovszky István, Budapest.
Frecskay Endre: Pityó-parton, olf., vevője Császár Imre, Budapest.
Tull Ödön : Hollandi szélmalom, olf., vevője Bem József Balaton-Földvár.
Gyulai László : Tarló őszszel, olf., vevője Gy. L., Budapest.
Nagy Vilmos: Végszó, olf., vevője dr. Sacher Róbert Budapest.
Kacz Endre: Az előszobában, olf., vevője Cserhalmay Vesztróczy Mária, Budapest.
Zombory Lajos : Szántás, olf., vevője Szeged szab. kir. város.
Nagy Lázár: Virágos kert, olf., vevője dr. Mellei-Izsó, Budapest.
Czigány Dezső : Veréb, olf., vevője Machat Ottmár, Budapest.
Nádler Róbert: Sziklás tengerpart, olf., vevője N. R., Budapest.
PollHugó: Naplemente, pasztell, vevője Barcza Lajos, Budapest.
Bosznay István : Nyári felhők, olf., vevője Batthyány Lajos gróf, Budapest.

 

LEJÁRÓ PÁLYÁZATOK

1904 szeptember 15-én lejár a vallás- és közoktatásügyi kormány által a trencséni állami felsőbb leányiskola és internátus terveire kiírt pályázat. Kívántainak az emeletsorok alaprajzai l : 200 léptékben, ugyanígy az összes eltérő homlokzatok és metszetrajzok. Az építés maximális összege 300,000 korona. A pályázat titkos. Első díj 2000 korona, második díj 1000 korona, harmadik díj 600 korona. Bővebb felvilágosítással a vallás-és közoktatásügyi ministerium segédhivatali főigazgatója szolgál.

1904 szeptember 15-ikén lejár a főváros nagy festménypályázata. Bővebbet 1. "Művészet" II. évf. 5-ik szám, 359-ik old.

1904 szeptember 30-án lejár a budapesti szabadságharc-szobor pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 1. szám, 71-ik old.

1904 szeptember 30-ikán lejár az aradi ág. ev. egyházközség templom- és bérház-pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 2. szám, 144-ik old.

1904 október 1-én lejár a pancsovai ág. ev. egyházközség templomának terveire kiírt pályázat. A beérkező legjobb terv 1000 korona jutalomdíjat kap. Bővebb felvilágosítást a pancsovai ág. ev. lelkészi hivatal ad.

1904 október 30-ikán lejár a "Blanco y Negro" Don Quijote-pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 1-ső szám, 72-ik old.

1904 október 31-ikén lejár a budapesti Kossuth-szobor pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 1-ső szám, 72-ik old.

1905 január 9-ikén lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1904-5-ik évi nagypályázata. Tervezendő egy, a főváros közterén teljesen szabadon álló építészettörténeti múzeum. Bővebbet 1. «Művészet» III. évf. 3-ik szám, 216. old.

 

KIÁLLÍTÁSOK NAPTÁRA

1904 szeptember 15-ikén záródik a berlini Seccssio kiállítása.
1904 október 1-én záródik a salzburgi Künstlerhaus und Kunstverein kiállítása.
1904 október 2-ikán záródik Berlinben a nagy nemzetközi kiállítás.
1904 október 15-ikén jár le a bécsi Genossenschaft der Bildenden Künstler Wien's őszi kiállításának a bejelentési és beküldési határideje.
1904 október 23-ikán záródik a düsseldorfi nagy nemzetközi kiállítás.
1904 október 25-ikén jár le az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállításának a beküldési határideje.
1904 október 31-ikén záródik a müncheni Secessio kiállítása.
1904 október 31-ikén záródik a müncheni Glaspalast kiállítása.
1904 október 31-ikén záródik Münchenben a Deutscher Künstlerbund kiállítása.
1904 október 31-ikén záródik a veneziai VI-ik nemzetközi kiállítás.
1904 október 31-ikén záródik a drezdai nemzetközi kiállítás.
1904 november 1-én nyílik meg Bécsben a Genossenschaft der Bildenden Künstler Wien's őszi kiállítása.
1904 november 15-ikén nyílik meg az Országos Képzőművészeti Társulat téli kiállítása.
1904 december 26-ikán záródik a bécsi Genossenschaft der bildenden Künstler Wien's őszi kiállítása.
1905 Januar 15-ikén záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása.

 

Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY
Kiadótulajdonos: SINGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.
 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002