BUDAPEST MAGÁNKÉPTÁRAI

A LEDERER-GYŰJTEMÉNY

Már az orvosszövetség kiállításán lekötötte a figyelmemet a Lederer-féle gyűjtemény. - - Mindenekelőtt feltűnt az összeállítása. A tizenhat kép háromnegyed része olasz, s csak négy németalföldi. Ez a gyűjtemény tehát erősen elüt a budapesti ízléstől, amely mindenekfelett a németalföldieknek kedvez. Még feltűnőbb volt azonban a képek elnevezése. Teszem az olaszok közt csaknem kizárólag oly nevek szerepeltek, amelyek az átlagos műtörténeti kézikönyvekben a harmadik, negyedik rangosztályban húzódnak meg s nem örvendenek a nagyközönség kegyeinek. De éppen e neveket juttatta a modern műkritika a megérdemelt becsüléshez. A képek meghatározásával szemben nem lehetett semmiféle alapos kifogással élni. Már eleve nyilvánvaló volt, hogy itt nem egy, a képeibe szerelmes gyűjtővel, hanem a művészettudományban otthonos tudóssal van dolgunk, amit különben a Giovanni Morelli és dr. Frizzoni műveire való ismételt hivatkozásból is láttunk. Ezt az első benyomást megerősítette Lederer Sándor úrnál tett látogatásom. Csakugyan, igazi tudósa a művészetnek, aki kitűnően ismeri a régi képírást, kivált a XV. és XVI. századbeli olasz festészetet. Lederer Sándor annak az exakt stiluskritikának híve, amely Giovanni Morelli-ben tiszteli megalapítóját és mesterét. Képeinek ismertetésénél tehát abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy egészen a gyűjtő elnevezéseivel élhetek s egyben felhasználhatom az ő kritikai megjegyzéseit is. Köszönetemet rovom le, hogy szabad volt rendkívül tanulságos jegyzeteit felhasználnom.

A Lederer-gyűjtemény képeinek nagyobb része Észak-Olaszországot, főképp Velence, Treviso és Verona, Bergamo, Brescia és Milano környékét, azután Piemontot juttatja emlékezetünkbe. Firenze gyengébben van képviselve. S e képek egyik érdekessége az, hogy majdnem mindegyik élénkenjellemzi a mesterét, majdnem mindegyik nagy határozottsággal szól a szerző egyéniségéről. Belelátunk e kisebb mesterek műhelyébe s észreveszszük, hogy hol s miben függnek a nagy mesterektől. Kiváló példa erre Rocco Marconi műve: "Krisztus és a házasságtörő nő". Ez a művész a XVI. század első negyedében Trevisoban működött, de eszejárása velencei. Velencében van legszebb képe is, a keresztlevétel. Bár eleinte Giovanni Bellini befolyása alatt állott, később mégis kortársának, Lorenzo Lottónak körébe jutott, aki ifjabb éveiben szintén Bellini követője vala.

Mivelhogy Marconi nem volt túlságosan önálló elme, más nagy mesterek is hatottak rá. így mindenekfelett Jacopo Palma. Ez a befolyás jellemzően jelentkezik például a házasságtörő nő alakján, a haj és test szőke tónusán, erélyes színezésén, amelyet Burckhardt joggal mondott pozitív jellegűnek.

Ez annyira megy, hogy az első hirtelen megszemlélésnél e képet Palma valamely tanítványának tulajdoníthatnék. Bővebb vizsgálat aztán oly vonásokat is derít ki, amelyek teljességgel távol állanak Palma iskolájától. Azonfelül a kép kétségtelenül hitelesen szignálva is van a művész teljes nevével: Rochus de Marchonibus P. Még ez aláírásnál is hathatósabban szólnak Marconi szerzősége mellett bizonyos sajátosságok, mint azt Lederer helyesen kiemelte. Teszem az alakok egytől egyig mikro-kefálok s piciny kezűek, mint Marconi alakjai általában. Különben Marconira jellemző a házasságtörő nő előadási módja is. A kép a bécsi Klinkosch-képtárból származik.

A NAPKELETI BÖLCSEK IMÁDÁSA
BONIFACIO MŰHELYÉBŐL
A LEDERER-GYŰJTEMÉNYBŐL

Hasonlóképp Velencére utal a gyűjtemény egy másik képe: " A napkeleti bölcsek imádása". Ez a mű minden ízében jellemzi a Bonifazio-művészcsaládot. A rendkívül gazdag tájrész, a sok levél, madár s egyéb mellékholmi, a háttérben levő zöld szikla sárga sávos megvilágításában, az öltözetek égő, csaknem piros színe, s végre az előtérben térdelő ősz király típusa egészen világosan Bonifazio Il-re utal. Bár Gustav Ludwignak 1901-ben a "Jahrbücher der königl. preussischen Kunstsammlungen"-ban közzétett kutatásai ennek a művészcsaládnak régibb beosztását teljesen halomra döntötték, Lederer mégis joggal úgy vélekedik, hogy ez a kép csak Bonifazio de Pitati de Verona műhelyéből való. A mű egy velencei magángyűjteményből került Budapestre.

SZENT KATALIN ELJEGYZÉSE
GIROLAMO DA SANTA CROCE FESTMÉNYE
A LEDERER-GYŰJTEMÉNYBŐL

Bergamoba vezet minket a gyűjtemény egy harmadik képe: "Szent Katalin eljegyzése", szerzője Girolamo da Santa Croce. Bár ennek a művésznek java munkássága a XVI. századba esik (Trevisoban 1548-ig nyomon követhetjük), mégis úgy ő, mint bátyja, Francesco még egészen régiesen fest. Megérzik rajta mesterének, Bellimnek befolyása. A mi képünk több arctipusa is elárulja Bellini modorát, Santa Croce ezenfelül itt a madonna bizánci ékszereiben Carlo Crivellitől, a nagy velencei archaistától is kölcsönkért valamit. A szakállas szentek arctipusa és mintázása Jacopo Palmának egészen enyhe és futólagos behatására is utal. Bizony Santa Croce is, mint korának akárhány kisebb mestere, eklektikus volt. Jellemzi ezt a festőt a nagyon világos, csaknem üveges színezés, azonfelül az apró, gömbölyű fák, amelyekkel képein találkozunk. A deszkára festett kép Heinrich Theodor Höch müncheni gyűjteményéből való.

MADONNA A GYERMEK JÉZUSSAL
GIOVANNI FRANCESCO CAROTO FESTMÉNYE
A LEDERER-GYŰJTEMÉNYBŐL

Veronai eredetű a gyűjtemény két nagyon szép képe. Az egyik Juditot ábrázolja. A berlini Schönlang-féle gyűjteményből való, ahol Bayersdorfer tanár megvizsgálta s Paolo Maranda, köznéven Cavazzola veronai festő munkájának ismerte fel. Ezt a meghatározást Bode és újabban, budapesti tartózkodása alkalmával Venturi is megerősítette. A kép később Bambergbe került a Buchner-féle gyűjteménybe, ahonnan Ledererhez jutott. A test aranyos zománcán, a széles ecsethúzásokon, a sötét s meleg színharmónián megérzik Tiziano hatása, azonkívül az arc típusa, mint a gyűjtő finoman megjegyzi, nem esik távol Callisto da Lodi modorától, ami arra mutatna, hogy ez a kép Cavazzola kései idejéből való, amit a kép pompás kivitele is megerősíteni látszik. Veronai a "Madonna a gyermek Jézussal" is. Ez Giovanni Francesco Caroto munkája s a kasseli Habich-gyűjteményből való. L. Mont annak idején az Eastlake-féle árverésen szerezte meg s erre a képre hivatkozik egy helyen Lermolieff is a "Studien über Italienische Maierei" című művében. Finom és bájos kései műve ez Carotonak, mégis a rajz és szín akadémikus korrektsége s a Madonna semmitmondó pózja máris elárulja annak az üres klasszicizmusnak hatását, amely ma Giulio Romano műveit oly unalmasaknak mutatja.

SZENT JEROMOS
ANDREA PREVITALI FESTMÉNYE
A LEDERER-GYŰJTEMÉNYBŐL

Még nyugatabbra visz minket egy kicsiny, deszkára festett "Szent Jeromos", amely kép dr. Frizzoni meghatározása szerint Andrea Previtali ecsetjének tulajdonítható. Itt azonban nem látjuk viszont Previtali korai munkáinak világos és sima festését, amely inkább bájt, mint erélyt sugároz s amelyek velencei behatás alatt készültek. Igaz, hogy ezen a képen is velencei emlékekre utal a jellemzetes feszület s a háttérben látható kikötőváros. De Jeromosnak egy bergamói parasztra emlékeztető tipusa, (amely Previtali egyéb képein is visszatér), a bergamasco hegyvidék, az alak erélyes mozdulata s végre a mély és világító színek dr. Frizzoni megjegyzése szerint is már Lorenzo Lottóra utalnak, akivel Previtali kései korában összeköttetésben állott s akitől átvette a drámai előadást is.

Bresciából való Giovanni Battista Moroni két kis képe. Ez a művész ugyan Bergamoban működött és halt meg, Lederer is innen szerezte, egy magánképtárból, mind a kettőt, mégis Bresciához tartozik mestere, Moretto révén. A képek kicsinyek, fönt félköralakú fülkébe zárulnak és János evangélistát és szent Luciát mutatják. Mesterüket jól jellemzik abban a korai időben, amidőn még vereses színezése révén a már öregedő Moretto befolyása alatt állott. Moroni később tudvalevőn inkább az ezüstös tónust szerette.

MADONNA A LEDERER-GYŰJTEMÉNYBŐL
GIROLAMO ROMANINO FESTMÉNYE

Ugyancsak Bresciába vezet minket a gyűjteménynek legszebb képe, a Girolomo Romanino madonnája. Romanino, aki nevezetes vetélytársa Moretto di Bresciának, mint ezen a képecskén is látszik, erőben és színben túlszárnyalja amazt. A kép színezése tüzes és minden tekintetben elsőrangú mesterre vall; mint reprodukciónkból is kitűnik, nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy ez a kis kép a felső-olaszországi madonna-festészetnek egyik remeke. A kép az ösmert Bonomi-Cereda gyűjteményből származik.

Kiválóan képviseli a milánói iskolát a "Szent Tekla" czímű kis kép, amelyet Lederer dr. Frizzonival egyetértőn Giampetrinonak tulajdonít. Szent Tekla alakja egészen lionardesco jellegű, viszontlátjuk rajta azt a sajátságos belső mosolyt, amely ezen iskola műveinek oly különös bájt kölcsönöz s kivált a női alakokat az érzelem gyengéd szemérmetességével díszíti. Nézetem szerint ennek a képnek körvonalai sokkalta lágyabbak, színezése sokkalta melegebb, semhogy Giampetrinonak tulajdoníthat-nók, aki meglehetősen száraz, kemény körvonalú utánzója vala Lionardonak. Lederer ugyan azt véli, hogy e megjegyzésemmel megbántom Giampetrinot, akinek nagy műhelye volt Milanóban s aki igazán jelentékeny művész volt: azok a kemény képek pedig, amelyek oly sokszor vándorolnak Giampetrino neve alatt, az ő németalföldi számos tanítványainak művei; - mégis azt hiszem, hogy ebben a kérdésben aligha várható döntés, mielőtt az összes lionardesco művek alapos megrostálás alá nem kerülnek. A deszkáról vászonra átvitt kép egy milánói jótékony egyesület tulajdona volt.

A milánói iskolára vezeti vissza a gyűjtemény tulajdonosa egy másik kis képét a deszkára festett "Ecce homot". Jó mintázása révén java festőre utal ez a mű. Mielőtt e gyűjteménybe került, Marco Palmezzano nevét viselte ez a kép s ha a Krisztusfejnek nem volna határozottan lombárdiai tipusa, úgy a köpeny és a zöld töviskoszorú színe, valamint a test zöldesszürke tónusa jogossá tenné ezt az elkeresztelést.

SZENT JÁNOS NÉVADÁSA DEFENDENTE FERRARI FESTMÉNYE A LEDERER-GYŰJTEMÉNYBŐL

Egy kis predellakép még nyugatabbra vezet. Szent János névadását mutatja, szerzője Defendente de' Ferrari piemonti festő. Ezt a művészt, akinek csak igen kevés képe került külföldre, jóformán csak Torinóban ismerhetjük meg kellőképpen. De ez a kép kiválóan jellemzi. Bár egészben véve kémény, éles s a mozdulatok sok tekintetben hirtelenek, mégis van benne bizonyos naiv szeretetreméltóság, amely nem annyira archaikus, mint inkább vidékies. A színek élesek, csaknem égnek, de mégis harmonikusak. Nyilvánvaló, hogy Ferrari nem élt a renaissance nagy áradatában. -Északra való s valószínűleg egy bresciai nagyobb képnek töredéke : egy szentnek feje, pálmával, zöldesszürke háttéren.

Fizenzei keletű a gyűjtemény több darabja. Mindenekelőtt említésre méltó egy "Szent család", derekas, jó karban levő, deszkára festett kép, amely azelőtt dr. Rost dessaui gyűjteményében volt, aztán H. T. Höch müncheni gyűjteményébe került, ahol mostani tulajdonosa megvette. Aranyos, meleg zománca, szép sfumatójá határozottan Andrea del Sarto festési módjára emlékeztet. Régebben épp ez okból a nagy mester egyik tanítványának, Domenico Puligonak neve alatt szerepelt. De mert az öltözék szélesen van odafestve s mert a madonna arctipusa egészen egyénies és éppen nem Sartoé, tulajdonosa inkább egyszerűen, mint a firenzei iskolából való művet mutatja be. Ugyanígy járt el a finom műértő egy másik, kisebb Madonnával, amely kép azelőtt Giulio Bugiardini nevén szerepelt. Bár a kép vereses színe Bugiardinire emlékeztet, s bár gróf Bor-romeo milánói gyűjteményében ennek a művésznek egy, a mi képünkhöz felette hasonló műve látható: Lederer mégis inkább elejti ezt a nevet, főképp azért, mert a Madonna arctipusa Andrea del Sartora emlékeztet. Igaz, hogy ez még nem volna elégséges érv Bugiardini ellen, mert, ha ez a festő hol Michelangelo, hol Ghirlandaio, hol Franciabigio hatása alatt dolgozott: bizonyára olykor Andrea is hatott rá.

SZENT KATALIN ELJEGYZÉSE
PIETRO DA CORTONA FESTMÉNYE
A LEDERER-GYŰJTEMÉNYBŐL

Felette érdekes "Szent Katalin eljegyzése", amely egy milánói magángyűjteményből származik s amelyet Lederer dr. Frizzonival egyetértőén, Pietro da Cortona művének tart. Cigoli e tanítványán itt megérzik Correggio behatása is, főképp a női arcokon, miáltal mélyebb hatást gyakorol ránk, mint többi, nagyobbára dekoratív képei.

A pármai iskolára vezethető vissza a gyűjtemény egy másik kis képe, amely a kasseli Habich-gyűjteményből ered. Lombkoronáktól árnyékolt kertben ül a Madonna a gyermek Jézussal, két angyalka eltávozik tőlük, már a rács közelébe jutottak, ahol más két angyal lebeg. Az iskolát és a keletkezési időt (a XVI. század második fele) még Giovanni Morelli határozta meg. A sienai iskolát egy kis vázlat képviseli. "Madonna a gyermek Jézussal és szent Katalinnal." Szerzője Domenico Beccafumi. Az érdekes képecske, amelyet szintén Morelli határozott meg, s amely Beccafumit Sodorna befolyása alatt mutatja, a kasseli

Habich-gyűjteményből való. Végül megemlítjük még Elisabeta Sirani egy Madonnáját a gyermek Jézussal. Ez a festőnő Guido Reni tanítványa és követője volt, épp úgy, mint atyja, Giovanni Andrea Sirani. A kép egészen a kései bolognai klasszicizmus jellegét viseli magán. A gallér és ujj szegélyén ott van a szerző teljes neve s az 1663. évszám is.

A gyűjtőnek legújabb szerzeménye egy kis olasz kép, mely Szűz Máriát ábrázolja. A kép Tiepolo-tól való s igen jellemzően tünteti fel a mester ecsetvonásait.

Érdekes képekkel szerepel ebben a gyűjteményben a németalföldi iskola is. Mindenekelőtt említésre méltó Jan van Goyen egy kiválóan érdekes tájképe, amely a kasseli Habich-gyűjteményből került ide s mesterének aláírásával is el van látva. A kép határozottan van Goyen korai műve, mert még azt a szürke tónust mutatja, amelyet Jan a mesterétől, Esaias van de Veidétől sajátított el. Mi ezt a festési modort főképp a berlini képtár három kis kerek képéről ismerjük, amelyek, bár teljesen ugyanazt a festői előadást mutatják, mégis különböző emberek művei. Az egyiken ugyanis de Velde neve olvasható, míg a másik kettő van Goyen nevét s az 1621-és évszámot viseli. A kép általános tónusa zöldesszürke. Ez tudvalevőleg később elváltozott mesterünknél : barnás, aztán barnaszürke lett, míg végre megérkezett az ismert finom hideg szürkéhez. De e kép a tónusa ellenére is bizonyos fokig melegnek, sőt színében élénknek mondható s így a mester java műveinek sorába tartozik. A németalföldi aprólékos festésnek szép példája a gyűjtemény egyik képe: "A kisértés", Frans van Mieris műve, amely e mester nevével s az 1669-es évszámmal van jelölve. Egy ehhez hasonló képet ismerünk a drezdai képtárban is (1672. szám), ezt még Fleming táborszernagy vásárolta Erős Ágost számára s ott Jan Verkolje nevén szerepel. A drezdai kép egész előadásánál fogva későbbi, mint a Lederer-féle s így valószínű, hogy a budapesti képre vezethető vissza. Gyűjteményünkben különben van egy finom eredeti Jan Verkolje-kép is, a mester monogrammjával. Arcképcsoportot mutat. Ez azelőtt a berlini Schonlank-gyűjte-ményben volt, s onnan Burger-Thorénak, az ismert francia művészeti írónak birtokába került s szerzőjének egyik legjobb műve. Kivált a legkisebb részletekre is kiterjedő kidolgozásával kelt figyelmet. Egy másik kép (zenélő társaság) hamisított Terborch-jelzéssel van ellátva, talán azért, mert az egyes alakok arc-tipusa részben erre a mesterre vezethető vissza. Másrészt Coquestől sincs távol. A kép azonban mindenesetre egy későbbi kismester keze munkája. Egy ideig Barend Gael neve alatt szerepelt, de ezt az elnevezést bajos volna föntartani.

Mert bár Wouwermann ez ügyes tanítványának képei nagyobbára jelesebb nevek alatt szerepelnek, ez a mű mégis keveset mutat az ő sajátságaiból.

Caspar Netschert egy kis festmény képviseli: "Beteg asszony az orvosával". Ennek a tárgynak pontos ismétlését megtaláljuk a drezdai képtárban, ott Mieris néven szerepel. Mintázásának és színeinek derekassága révén említésre méltó még egy kép, egy fiatal lány mellképe, amely a müncheni Höch-gyűjteményből való s annakelőtte Jan van Ravesteyn néven szerepelt. Lederer azonban inkább Jacob Gerritz Cuyp kezevonásait véli rajta viszontlátni s bizonyára okkal: erre a mesterre utalna a kissé száraz felfogás is.

A flamand munkák közt első helyen említésre méltó egy kicsiny, deszkára festett kép (45X55 cm.): Krisztus megsíratása. Lederer Rubens iskolájának tulajdonítja ezt, de kitűnő minőségénél fogva nem valószínűtlen, hogy ebbe maga a nagy mester is beledolgozott. Pontos ismétlése Bécsben látható (Kunsthis-torische Sammlung, Neuer Führer, 839. szám), egy másik Antwerpenben (319. szám). A bécsi kép, amely névvel s az 1614-es évszámmal van jelölve, felvilágosít minket arról, hogy miféle időből származhattak az efajta képek.

Ugyanez a kompozíció, életnagyságban, megvan a Lichtenstein-képtárban, ez Van Dyck műve, bizonyos rokonvonásokat találunk Rubens és Van Dyck nem egy képén.

Mestermű a maga nemében egy "Dorbézolás", amely M. Ch. B.*** lyoni gyűjteményéből való. Ennek árverésén a Hotel Drouotban Eugen Feral teljes joggal mint Jan van Balen művét határozta meg. Graciózus kompozíció, amely Tiziano "Vénuszünnep" című madridi képének hatása alatt készült. Feral meghatározásának helyességét nemcsak az a körülmény bizonyítja, hogy ez a festő egy más művész kompozícióját veszi át, hanem egyúttal a testrészek sajátos vereses tónusa és a barnásszürke árnyékok is.

Végül még egy kis képet említünk meg, amely rézre van festve s a gyermek Jézus imádását mutatja. Ez a mű Johann Rotten-hammerre vezethető vissza, s az olasz befolyás alá került müncheni mesternek minden sajátosságát híven mutatja.