Harmadik évfolyam, 1904    |   Hatodik szám    |    p. 405-420.    |   Facsimile
 

 

HAZAI KRÓNIKA

A MŰVÉSZETI PÁLYÁZATOKNAK TÖRVÉNNYEL VALÓ SZABÁLYOZÁSÁRÓL már megemlékeztünk e lapok hasábjain, bírálat tárgyává téve az idevágó tervezeteket. Míg az az idő elkövetkezik, hogy a tervezetből törvény lesz, igen sok pályázat fogja még izgatni a művészeket és a közönséget egyaránt, sok kisebb-nagyobb kavarodás támad a juryk ítélete, a megbízások kiadása körül. Egy budapesti művész-egyesület, a Magyar Építőművészek Szövetsége nem látja célszerűnek a törvénytervezet által igért szebb időket tétlenül várni, hanem a maga kebelében kidolgozott egy pályázati szabályzatot, amely az egyesület jellegénél fogva csakis az építészeti pályázatok körét öleli fel. A Szövetség elvárja tagjaitól, hogy valahányszor pályázatban részt vesznek, vagy pályabirák gyanánt szerepelnek, e szabályzathoz ragaszkodjanak.

Hogy mily nehéz ilyesmit valóra váltani, mutatja az is, hogy a Szövetség csak elvárja tagjaitól a szabályzat betartását, de erre semmiféle szankciót nem állapít meg. Bajos is volna, mert hisz a legtöbb építészeti pályázatot úgy hirdetik ki, hogy nem kérik be előbb a művészeti egyesületek tanácsát, a legtöbb esetben tehát már a pályázati feltételek hibásak, már magukban rejtik a később bekövetkezendő fonákságokat. Azonkívül a pályázó MÉSz-tag a többi pályázóval szemben könnyen hátrányos helyzetbe kerül, ha csak egymaga fogadja el magára nézve a szigorított feltételeket. Kétségkívül szép s a MÉSz-hez méltó cselekedet volt e szabályzat elfogadása, a baj csak az, hogy a pályázati szabályok nem kötelezik az összes hazai építészeket. Ez csak akkor fog bekövetkezni, még pedig más formában, ha az új törvénykönyv fog diktálni ily esetekben.

A becsületes művészi törekvésnek félreismerhetetlen becses dokumentuma ez a tervezet. Részleteivel nem foglalkozhatunk. Mily derék dolog volna, ha hasonló szabályzattal korlátozni lehetne a szobrászati és festészeti pályázatok körül oly sűrűn fölmerült visszaéléseket! A szobrászoknak és festőknek könnyebb volna a feladatuk. Hisz körülbelül minden magyar festő és szobrász - - kivéve a kezdőket - tagja a Magyar Képzőművészek Egyesületének, az itt elfogadott szabályzat kötelezővé válnék a tagokra, tehát az összes szobrászokra és festőkre nézve. Miután ez az egyesület nevezetes jogokat gyakorol és kiváltságokat élvez: nem lehet közömbös egy magyar festőre és szobrászra nézve sem, vajjon tagja-e az egyesületnek vagy sem s e tagságot aligha vetné kockára egy mindig kétséges eredményű pályázat miatt.

Radikálisan csak törvényhozási úton lehetne ezt a kérdést megoldani. De kétséges, vajjon a megoldás módozatai helyesek lesznek-e.

 

ÚJ SZOBORMŰVEK. Október 23-ikán leplezték le Török-Szentmiklóson Kossuth Lajos szobrát, a melyet Horvai János készített. Október 26-án leplezték le a farkasréti temőetben Tahi Antal festőművész síremlékét, a melyet dr. Ambrozovics Dezsőné kezdeményezésére a művész barátai állítottak neki. Az emlék építészeti része Bálint és Jámbor, szobrászati része Zala György műve. November 7-én leplezték le a kerepesi temetőben Erkel Ferenc síremlékét, a melynek szobrászati része Kallós Ede, építészeti része Márkus Géza műve.

 

KITÜNTETÉSEK. A gyulafehérvári törvénykezési épület és fogház tervpályázatára beérkezett 28 szerző 25 műve. A biráló-bizottság a 2000 koronás első díjat szótöbbséggel Gerster Kálmánnak, a második, 1400 koronás díjat szótöbbséggel K. Császár Ferenc és Jakabffy Zoltánnak, a 800 koronás harmadik díjat szótöbbséggel Marton Ákosnak ítélte oda. A kassai honvédszobor biráló-bizottsága a megismételt, szűkebbkörű pályázaton Horvai János és Szamovolszky Ödön mintáját fogadta el s e szobrászokat hízta meg a szobor elkészítésével.

A Sáros- és Rudasfürdők terveinek eszmei pályázatára beérkezett pályaművekre nézve a biráló-bizott-ság a következő döntést ajánlotta: 1. Sárosfürdő, 3000—3000 koronás díjjal jutalmaztassák Hegedűs Ármin és Sebestyén Artúr, Stárk Izidor, Alpár Ignác, Petz Samu. 2. Rudasfürdő, 3000—3000 koronával jutalmaztassák Tőry Emil, Pártos Gyula, Hültl Dezső, Vágó József és Vágó László. Ugyanezek a művészek szűkebb pályázatra szólíttassanak fel.

Az aradi ág. ev. templom és bérház pályázatán a biráló-bizottság a templomtervek közül Sztehlo Ottó és Gerey Ernő, a bérháztervek közül Biró és Szőke műveit ítélte legjobbaknak.

A zentai gimnáziumi épület tervpályázatán Lei-tersdorfer Béla nyerte el a pályadíjat.

A trencséni leányiskola és internátus terveire hirdetett pályázaton a 2000 koronás első díjat Orth Ambrus és Somló Emil, az 1000 koronás második díjat Gerster Kálmán, a 600 koronás harmadik díjat Körösi Albert kapta.

A st. louisi világkiállításon a magyar művészek a következő kitüntetéseket kapták: Lotz Károly diplom of honor és aranyérem, László Fülöp és Thorma János aranyérem, Zemplényi Tivadar, Perimutter Izsák, Poll Hugó és Szinyei-Merse Pál ezüstérem, Mendlik Oszkár, Szenes Fülöp, Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Bihari Sándor és Réti István bronzérem, Zala György grand prix, Ligeti Miklós aranyérem, Teles Ede és Damkó József ezüstérem, Vastagh György bronzérem, Szikorszky Th. aranyérem, Horti Pál ezüstérem, Betlen Gyula, Kriesch Aladár, Rappaport O., Tarján Oszkár bronzérem, Horti Pál diplom of honor és aranyérem, Bachruch A. grand prix, Rappaport 0., Wisinger Mór és Tarján Oszkár ezüstérem, Túli Viktor, Fischhof Jenő és Belmonte Leó ezüstérem, Simay Lajos, Vukovics és Kaufmann aranyérem, Bődön Károly és fia, Mócsai József, Schmidt Miksa ezüstérem, Lindner Manó, Rozolofszky Ágoston, Radócz János bronzérem, Kissling Rudolf aranyérem, Mirkovszkyné-Greguss Gizella, Horváth Jolán aranyérem, Kabay Dánielné, Kovalszky Sarolta aranyérem, Agbaba Adél, Szalay Mária, Szüts A. bronzérem, Zsolnay Miklós grand prix, Fischer Jenő aranyérem, Vögerl Gusztáv aranyérem, Fischer Emil ezüstérem, Nagy Zsigmond és Ferenc bronzérem, Roth Miksa grand prix, Kossuch János aranyérem, Sovánka István aranyérem, Dékáni Árpád grand prix, Farkas Gizella aranyérem, Faragó Ödön aranyérem, Wiegand Ede és Nagy Sándor ezüstérem, S. Undi Mariska, Pálinkás Béla, Menyhért Miklós bronzérem, Kriesch Aladár aranyérem, Klein Miksa aranyérem.

 

KRIESCH ALADÁR rajzolta az e füzethez csatolt mellékletet.

MÁRKUS GÉZA rajzolta a 353—356-ik oldalon levő kolumna-díszt.

LOTZ KÁROLY kartonrajzaiból reprodukálunk egy sorozatot, amely a Szépművészeti Múzeum birtokában van. Lotz Károlynak egy olajfestésű tanulmányát közöljük a 372-ik oldalon, eredetije Jasznigi Sándor gyűjteményében van. A mesternek egy legyező-rajzát közöljük a 373-ik oldalon Lotz Kornélia szíves engedélyével. Lotz Károly arcképét közöljük a 377-ik oldalon, ezt Udvary Géza rajzolta, rézbe karcolta Vadász Miklós.

LAKATOS ARTÚR rajzolta a 358-ik oldal fejlécét.

SZENTMIKLÓSSY ZOLTÁN rajzolta a 382-ik oldal fejlécét.

NOVAK SÁNDOR vázlatkönyvéből közlünk egy tanulmányt a 385-ik oldalon.

NOVÁK SÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBOL
NOVÁK SÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBOL

VESZTRÓCZY MANÓ rajzolta a 388-ik oldalon sokszorosított "Csornákon" című képet.

CSOLNAKON VESZTRÓCZY MANÓ RAJZA
CSOLNAKON
VESZTRÓCZY MANÓ RAJZA

NAGY ISTVÁN tanulmányrajzát közöljük a 389-ik oldalon.

TANULMÁNY NAGY ISTVÁN RAJZA
TANULMÁNY
NAGY ISTVÁN RAJZA

FALUS ELEK műve a 390-ik oldalon levő fejléc.

GRÜNWALD BÉLA vázlatkönyvéből közlünk egy rajzot a 392-ik oldalon.

GRÜNWALD BÉLA VÁZLATKÖNYVÉBOL
GRÜNWALD BÉLA VÁZLATKÖNYVÉBOL

KERNSTOK KÁROLY műve a 393-ik oldalon közölt tanulmányrajz.

TANULMÁNY KERNSTOK-KÁROLY RAJZA
TANULMÁNY
KERNSTOK-KÁROLY RAJZA

DEAK-EBNER LAJOS "Lacikonyha" című képét sokszorosítjuk a 396-ik oldalon. A kép a Műcsarnok téli tárlatáról való, mi a Könyves Kálmán műkiadó-társaság jogosításával közöljük.

LACIKONYHA DEÁK-EBNER LAJOS FESTMÉNYE A MUCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN
LACIKONYHA
DEÁK-EBNER LAJOS FESTMÉNYE
A MUCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN

POLL HUGÓ "Fürdés után" című pasztell-festményét közöljük a 397-ik oldalon. A kép a Műcsarnok téli tárlatáról való, mi a Könyves Kál-mán-műkiadó-társaság jogosításával közöljük.

FÜRDÉS UTÁN POLL HUGÓ PASZTELLFESTMENYE A MUCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN
FÜRDÉS UTÁN
POLL HUGÓ PASZTELLFESTMENYE
A MUCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN

JÓZSA KÁROLY egy eredeti fametszetét közöljük a 399-ik oldalon.

JÓZSA KÁROLY FAMETSZETE
JÓZSA KÁROLY FAMETSZETE

PÓR BERTALAN "Gyermekarcképtanulmány" című képét közöljük a 400-ik oldalon. A kép a Műcsarnok téli tárlatáról való.

GYERMEKARCKÉPTANULMÁNY PÓR BERTALAN FESTMÉNYE A MŰCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN
GYERMEKARCKÉPTANULMÁNY
PÓR BERTALAN FESTMÉNYE
A MŰCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN

VEDRES MÁRK "Bronzcsoportját" reprodukáljuk a 401-ik oldalon.

BRONZCSOPORT VEDRES MÁRK MŰVE A MŰCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN
BRONZCSOPORT
VEDRES MÁRK MŰVE
A MŰCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN

BIHARI SÁNDOR "Pipára gyújtó paraszt" című festményét közöljük a 403-ik oldalon. Eredetije a Műcsarnok téli tárlatáról való, mi a Könyves Kál-mán-műkiadó-társaság jogosításával közöljük.

PIPÁRA GYÚJTÓ PARASZT BIHARI SÁNDOR FESTMÉNYE A MUCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN
PIPÁRA GYÚJTÓ PARASZT
BIHARI SÁNDOR FESTMÉNYE
A MUCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN

ZOMBORY LAJOS "Istállóban" című festményét reprodukáljuk a 404-ik oldalon. Eredetije a Műcsarnok téli tárlatáról való. Mi a Könyves Kál-mán-műkiadó-társaság jogosításával közöljük.

ISTÁLLÓBAN ZOMBORY LAJOS FESTMÉNYE A MŰCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN
ISTÁLLÓBAN
ZOMBORY LAJOS FESTMÉNYE A
MŰCSARNOK TÉLI TÁRLATÁN

VONDRA BÉLA műve a 402. oldal fejléce. ÁCS LIPÓT műve a 405. oldal fejléce.

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

 

A PÁRISI SALON D'AUTOMNE. Az október 15-én a Grand-palais-ban megnyílt második kiállítása a Salon d'Automne-nak oly szépen kidomborítja a megalapítók és szervezők azon tendenciáját, hogy egy kiállítás anyagának megválasztásánál csak a l'art pour l'art legyen a vezető gondolat, ezenfelül annyi ízléssel van rendezve, hogy, szerintem, ezen kiállításával jövőjét biztosította. Mily óriási kontraszt e kiállítás a tavalyihoz képest, amely a Petit-palais rosszul világított földszinti helyiségeiben talált menedéket Paris városának szívességéből. Szerencsére a tavalyi alkalmatlan helyiségben is megérthető volt a Salon d'Automne célja és fül-tanúja voltam, amidőn már a megnyitás alkalmával Chaumié, szépművészeti miniszter, megajánlta a jövőre támogatását. A fődolog az volt akkor, hogy az első kiállítás megszülessék, mert akadályai legyőzhetlennek látszottak, ahogy a tavalyi közgyűlésen szellemesen és mulatságosán ismertette ezeket Franz-Jourdain, a kiváló építészmérnök, a Salon d'Automne alelnöke, akinek oroszlánrésze van a Salon d'Automne megalakulásában. Művészek, közönség egyaránt bizalmatlanul fogadtak egy harmadik nagy Salont, fölöslegesnek tartották, még ha ez egy más évszakra esik is. A "Művészet" olvasói bizonyára tudják, hogy Parisban évente tavaszszal nyitja meg kapuit a két nagy Salon : a Société des artistes fransais, az akadémikusok Salonja (ez a legrégibb) és 14 év óta a Société nationale des Beaux-Arts tagjainak modernebb Salonja. Az előbbieket röviden Champs-elysées-istáknak is nevezik, mert régtől fogva a Champs-élysées-n tartották kiállításaikat, utóbbiakat pedig Champs de Mars-istáknak, mert a Champs de Mars-on mutatkoztak be először.

A Champs-elysées-istákat kezdetben nem igen bántotta a Salon d'Automne megalakulása, sokkal nagyobb volt a háborúság, amikor tizennégy év előtt egy sereg kiváló ember elvált tőlük, hogy Meissonier és Puvis de Chavannes vezetésével megalapítsa a modernebb művészek otthonát. Ezeknek a kiválására főkép az vezetett, hogy a Champs-elysées-n túlságosan megszaporodott a "hors concours"-ok száma, elfoglalták a legjobb helyeket és a fiatal új erők érvényesülése lehetetlenné vált.

És a Champs de mars-i Szalon tizennégy kiállításával tényleg igen nagy szolgálatokat tett a francia művészetnek, úgy hogy ma hivatalosan is ugyanazon jelentőséggel bír, mint az akadémikusok régi Salonja; sőt akadémikusok is kerülnek ki tagjaiból, ilyen Dagnan-Bouveret; a tavaszszal beválasztották Carolus-Durant s proponálták León Lhermittet.

Azonban, fájdalom, minél erősebb lett e társulat, annál inkább beleesett a régi Salon bűnébe. Eltörölte a kitüntető érmeket és az ezen alapuló "hors concours" rendszert, de évente sociétaire és associé-ket vett fel az érdemes kiállító művészek közül, akik szintén felvételi bírálaton kívül állnak és pedig az előbbiek hat-hat, az utóbbiak egy-egy művel és most úgy áll a helyzet, hogy ezek lefoglalnak 900—1000 helyet, természetesen a legjobbakat, a még fennmaradó, rendelkezésre álló 2—300 helyre pedig nem kevesebb, mint 4000 festmény pályázott évente.

Ilyenformán az új, friss tehetségek érvényesülése ismét módfelett megnehezült - - stagnáló vagy esetleg visszafejlődő "hors concours"-ok és sociétaire-ek miatt. A helyzet tarthatatlanná vált, mert a két régi Salon zsűrije évenkint 8—10,000 művet kénytelen visszautasítani és korántsem volt ez az egészséges művészi fejlődés hasznára.

Kétségtelenül jól átlátta ezt a szépművészeti miniszter és főleg a Roujon örökébe nem régen lépett új directeur des Beaux-Arts, M. Marcel, amikor a mostani kiállításra megajánlta a Salon d'Automne-nek az állam tulajdonában lévő Grand-palais-t. Nagy háborúság tört ki erre a két előbbi Salon részéről : Bouguereau és Carolus-Duran elnökök siettek a szépművészeti direktort szándékának megmásítására bírni, de ez nem engedett, azzal okolva meg álláspontját, hogy a fiatalabb nemzedék csoportosulása tényleg jogosult a régieb-bekkel szemben, akik önzőén minden előnyt maguknak foglalnak le. Különösen nagy lett a háborúság a Champs de Mars-isták közt, mert épp ezeknek a helyiségét engedték át a Salon d'Automne-nak az őszi hónapokra. Tiltakoztak, hogy az ő fali szöveteiket a Salon d'Automne használhassa, amelyek nem az állam, hanem a társulat tulajdonát képezik és csakugyan ezek fölé a Salon d'Automne újakat helyezett, a melyeket természetesen kénytelen lesz a kiállításai bezárásával mindig leszedni, hacsak a két társulat valami békés megegyezésre nem jut.

Új rendszabályt is hozott a Champs de Mars, hogy aki a Salon d'Automne-ban kiállít, az náluk nem állíthat ki és első sorban kívánták, hogy Eugéne Carriére és Albert Besnard, a Champs de Mars két legkiválóbb oszlopa, lépjen vissza a Salon d'Automne díszelnökségéről, hová a fiatalság -szeretete és bizalma emelte őket. Besnard engedett, de Carriére a Salon d'Automne januári közgyűlésén egy elragadó beszédben tiltakozott a művészi szabadságnak ily brutális megtámadása ellen, még a nyáron köriratban is felkeresett bennünket, akik sociétaire-jei vagy kiállítói vagyunk a Champs de Mars-nak, hogy álljunk melléje és tiltakozzunk az új rendszabályok ellen, amelyekkel a Champs de Mars hűtlen lett eredeti szelleméhez.

A háborúságnak még nincs vége, de Carriére kijelentette, hogy ő a fiatalsággal tart, a Salon d'Autonomne-val, amely liberális művészi elveket írt zászlajára. Ezzel bebizonyította Carriére, hogy amilyen nagy humanista, szocialista művészetében, épp olyan az életben is, mint ember. Csak meg kell nézni azt a kollekciót, amely ott van most tőle a Salon d'Automne-ban : mennyi mélységes érzelem van azokon a vásznakon ! Kevés élő művész van, aki jobban átérezné és kifejezőbben tudná előadni azt a miszticizmust, amely körülünk a világegyetemben és bennünk él . ... azt, ami bennünk halhatatlan. Egy anyát a gyermekével több melegséggel, megindítóbban nem festett még senki. Elég erre ő néki két-három szín. Ügyes dolog volt e kiállításra megszerezni néhány apostol: Puvis de Cha-vannes, Cézanne, Renoir számos művét. Puvis de Chavannes-tól sok még ki nem állított mű van itt és mindegyikén rajta van a mester széles koncepciója és finom költészete. Cézanne az impresszionisták egyik apja. Munkáiban még sok a nyerse-ség, de kollekciója sok műtörténet" és művészi értékkel bír. A kiállításnak talán a clouja Renoir gyűjteménye, aki egyik Szalonban sem állított eddig ki, illetőleg régebben mindig visszautasították. Van itt sok azok közül és refuzálásának okát csak abban lelhetem, hogy annyira szakított minden banalitással. Rendkívüli életteljesség jellemzi minden munkáját és valami igen szubtilis, egyénies megfigyelés. Van benne sok abból a finom francia esprit-ből, amit Watteau és Fragonard-ban találunk, de azért egészen modern. Nagy számmal vannak a kiállításon Claude Morey követői: ilyenek Loiseau, Maufra stb. Nem látszik kívánatosnak, hogy bővebben ismertessem a kiállítókat, csak azt hangsúlyozom, hogy igen sok köztük az egyéniség. Néhánynak a nevét jegyzem még fel: Desvalliéres, Wéry, Mademoiselle Dufan, Robert Besnard.

A szobrászatban kiemelem Trubetzkoy herceget 60 darabból álló gyűjteményével. Nem kell, hogy a cím elfogulttá tegyen bennünket vele szemben. Meg kell hajolnunk művészi nagysága előtt. Egy olyan zseniális szobrász, amilyennel kevés nemzet dicsekedhetik. Van műveiben valami abból a nagy faji erőből, amit az orosz nagy íróknál találunk. Szobrai jelenetek az életből és arcmások, mint Tolsztoj és Segantini rendkívül jellegzetes szobrai.

Minthogy Parisban mindig támogatásra talál az, ami az igazság és előrehaladás jegyében születik, kétségtelen, hogy a Salon d'Automne nemcsak sikerekre számíthat, de jelentős elemmé válhat a francia képzőművészet történetében.

DR. KUNFY LAJOS

 

PARIS. - - Maret Henry, a francia szépművészeti minisztérium államtitkárja november hó elején terjesztette a képviselőház elé a szépművészetek költségvetésére vonatkozó jelentését, mely úgy tartalmi, mint stiláris tekintetben messze kimagaslik a szokásos, szürke jelentések semmitmondó tömegéből. A jelentés bennünket már csak azért is közelebbről érdekel, mert sok olyan kérdést érint, mely nálunk is állandó vita és érdeklődés tárgya.

Így például Marét a leghatározottabban ellene nyilatkozik minden úgynevezett "állami művészet"-nek, de viszont balgaságnak tartja azt a mozgalmat, a melyet legutóbb néhány fiatal író és művész a szépművészeteknek az államtól leendő teljes elválasztása érdekében megindított.

"Ha igaz volna az, - - úgymond Marét - - hogy az állam közbelépése a művészet szabadságát szükségképpen korlátolja, úgy az állami szubvenciók ellen intézett támadásokat már maga ez eléggé indokolná, s ilyen körülmények közt a művészekre nézve ezerszer jobb volna, ha egyáltalában nem részesülnének támogatásban, mintha ezt a támogatást bármi néven nevezendő függéssel, vagy szellemüknek a megalázásával kellene megfizetniök. De így nem szabad a dolgot fölfogni; az állami szubvencióknak egészen más a jelentőségük; azok a művészeket nem vezetni, hanem egyszerűen csakis támogatni akarják.

Minden művész előtt, föltéve, hogy őt ez a cím megilleti, szabad kell hogy legyen a pálya. Az állam egyetlen föladata az, hogy őt egyrészt a művészetében való kiképzés, másrészt pedig alkotásai számára piacz teremtése által támogassa. Ez a szépművészetek igazgatásának legelső föladata. De van ezenkívül még egy másik föladata is, és ez abban áll, hogy azokat a kincseket, a melyeket a múlt örökségül hagyott reánk, megőrizze és mindenkire nézve hozzáférhetővé tegye. Erre valók aztán a múzeumok ..."

Érdekesek azok az észrevételek is, a melyeket Marét a gobelin-gyárakhoz fűz. Elmondja, hogy nézete szerint azok a művészek, a kik most ezzel foglalkoznak, semmi tekintetben sem kicsinylendők, de nem képesek olyan remekműveket alkotni, mint a régiek, mert a leglehetetlenebb követelésekkel állanak szemben. A festők a legesztelenebb színárnyalatokat kívánják meg tőlük, úgy, hogy a gyár munkásainak mindig a Chevrcul által megállapított 14420 színárnyalat közül kell a megfelelőket kiválogatniuk. E mellett azonban megfeledkeznek a textildíszítés voltaképpeni czéljáról és az ezek elérésére szolgáló eszközökről. Annakelőtte 150 színárnyalattal a legnagyszerűbb mesterműveket alkották.

A rendkívül érdekes és magvas jelentés ezekkel a nagyon megszívlelendő szavakkal végződik : "Phidias egyetlen szobra több dicsőséget szerzett Görögországnak, mint Nagy Sándor összes diadalai együttvéve!"

Vajha végre a mi intéző köreink is átlátnák az ebben a rövid mondatban foglalt mély igazságot!

 

BÉCS. - Októberben a bécsi Künstlerhaus termeit Lobmeyr L. nagyiparos gyűjteménye foglalta el. A temérdek mecénás közt, aki a bécsi művészetet talpra segítette, ez a gyűjtő kiváló helyet foglal el. Bár egyes jó külföldi és régi képek is tarkítják a galériát, mégis bécsi ízű az: a helyi művészet utolsó hatvan-hetven évét láthatjuk e szép kollekcióban, amely itt 772 darabot számlál. Legszebbek a rajzok, vázlatok, természettanulmányok s ezek során Pettenkofen félszáznál több, azután pedig Rudolf Alt még számosabb munkái kötik le első sorban érdeklődésünket. Csak a tanulmányok e gazdag tömegében válik nyilvánvalóvá, mily úton fejlődött Pettenkofen. Legtöbb darabja magyarországi eredetű: alföldi vásár-, paraszt-, cigányjelenetek, fürge ecsettel, nagy impressziót keresve festette oda mindezt. Jól esik látnunk, mily távol áll ez a jelentékeny művész az unalmas miniatűrtől, amely még Meissonier képein is szorongató érzéssel tölti el az embert. A miniatűr-festők legsűrűbb és legkellemetlenebb hibája az, hogy apró alakjaikon kínos és ijesztő pepecseléssel zsúfolják a részletek ezreit: szinte úgy jelenik meg előttünk a kép, mintha kicsinyítő lencsén át néznők. Ez aztán elvágja a festett képnek a természettel összekapcsoló fonalát. Pettenkofen teljesen ment ettől a kiirthatatlannak látszó hibától: egy vásári jelenete, ha még oly kicsiny méretű is, néhány összefoglaló és széles ecsetvonással van megfestve s mégis elevenen fölkelti bennünk a változatosság és temérdekség benyomását. A Lobmeyr-kiállításon levő természettanulmányaiból kiolvashatjuk, miképpen jutott e le-bilincselőn érdekes előadáshoz. Igazán az intenzív természetszemlélet és semmi más festő képéről való abstrakció vezette ide. A mozgalmas vásárképet korántsem fagyasztja a vászonra azzal, hogy a miniatüristák példájára még a mozgó holmiról is leszámlálná és garasonkint leolvasná a részleteket: futtában kapja le azokat épp oly fürge és eleven vonásokkal.

Rudolf Alt a legjava rajzaival és akvarelljeivel van képviselve. Ő is egyéni módon adja vissza a szemlélt képet, de már a természetadta impressziók (utcasarok, házak, kalyibákl is megengedik itt a beható részletezést. Canon néhány festett feje jelentékeny erejében mutatja ezt a Rubenshez közelálló festőt. Munkácsy Mihálytól néhány duplikátumot láttunk itt, a Mozartot, a Pilátust, a Miltont stb., negyedéletnagyságban, ami rovására van a képek hatásának, mert azok nyilván nem ebben a méretben voltak elgondolva. Mindezek mellett sokat veszít Makart: csaknem csupa külsőséget ad itt, rajzbeli gyöngesége nagyon is kirí. Meglepő Calame egy svájci tanulmánya: ritkán látni tőle ily egészséges munkát. Alig van az ötvenes és kilencvenes évek közt szereplő bécsi festő, akit egy-két műve ne képviselne itt s tegyük hozzá: rendesen nagyon előnyösen.

A minket különben alig érdeklő kisebb festők is megérdemlik itt a figyelmet. Nem kész munkáikban, hanem egyszerű természettanulmányaikban leljük itt örömünket. Az első percben nem érti az ember, hogy ugyanazok a festők, a kik e friss és artisztikus stúdiumokat készítették, mint válhatnak hirtlelenül oly szörnyen unalmasakká, mihelyt "befejezett", "kész" képet festenek. Rögtön megérthetjük e szomorú jelenséget, ha eszünkbe jut ez a szó: akadémia. Az akadémia szigorú daccal megkövetelte, hogy a képet "be kell fejezni'", "ki kell dolgozni". Az ilyen "értéktelen, csak magánhasználatra készült stúdiumokkal" pedig nem szabad a világ piacára kiállani. Mennyi szép talentum itta meg a levét ennek a "kidolgozásnak!" A világ persze azóta meggondolta magát s az akadémia minden szép teóriája ellenére is, jobban szereti azokat a friss, üde, közvetlenséggel és szeretettel teljes természettanulmányokat, mint ugyanezen festőknek parádés, kifent, megfésült, "kész" olajfestményeit. Lobmeyr százszámra vásárolta össze ezeket a kiátkozott stádiumokat. S már ezzel is bebizonyította, hogy nemcsak mecénás hanem igazi műértő.

 

ELHALT MŰVÉSZEK.

Arden, Leó festő (szül. 1860-ban) meghalt Bruxellesben,
Bérone, Viktor festő (szül. 1871-ben) meghalt Aixben.
Bischop, Christaffel festő (szül. 1828-ban) meghalt Amsterdamban.
Cériez, Th. festő (szül. 1831-ben) meghalt d'Ypresben.
Coosemans, Joseph tájfestő (szül. 1828-ban) meghalt Bruxellesben.
Dehn, Georg festő (szül. 1845-ben) meghalt Münchenben.
Drumm, August tanár és szobrász (szül. 1862-ben) meghalt Münchenben.
Giaconelli festő, ki madárképeiről volt ismeretes, Mentoneban 83 éves korában elhunyt.
Höllrigl, Ernst akadémiai szobrász (szül. 1862-ben) St. Ulrichban agyonlőtte magát és meghalt.
Juillerat, Gérard Clotilde, a legidősebb francia festőművésznő (szül. 1806-ban) meghalt Parisban.
Jauslin, Kari festő (szül. 1842-ben) meghalt Baselben.
Knorr, Hugó tájfestő (szül. 1834-ben) meghalt Karlsruheban.
Löwe, Emil műépítő (szül. 1842-ben) meghalt Drezdában.
Malichev, Nicolas orosz festő (szül 1850-ben) meghalt Péterváron.
Monchablon, Jan festő (szül. 1854-ben) meghalt Parisban.
Morton, Jacques festő (szül. 1862-ben) meghalt Chambéryben.
Petry, Heinrich szobrász (szül. 1832-ben) meghalt Majna-Frankfurtban.
Scháfer, Laurenz festő (szül. 1840-ben) meghalt Düsseldorfban.
de Sionac, Henri tájfestő (szül. 1832-ben) meghalt Saint-Sulpice-sur-Lézeben.
Szvjedomszkij, P. A. festő (szül. 1849-ben) meghalt Péterváron.

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTENETÉHEZ

 

MARKÓ KÁROLY LEVELEIBŐL. Az első európai hírű magyar tájképfestő tüneményes pályája, nehéz viszonyok között is kivívott nagy sikereivel, oly váratlanul jött és meglepő jelenség a magyar géniusz történetében, hogy minden kis adatot örömmel kell fogadnunk, mely megértéséhez közelebb visz. Különösen, ha tekintetbe veszszük, hogy Markó, mint egyik magyarázója, Keleti Gusztáv írja, a saját ügyeit és személyét illetőleg "oly zárkózott és szűkszavú volt, hogy önéletírására vonatkozó adatokat mindvégig és mindenkitől makacsul megtagadott". (Keleti Gusztáv, idősb Markó Károly, 10. 1.) Valóban nagy szerencsének kell tartanunk, hogy Szana Tamásnak sikerült a művész családjánál némi kézirati forrásanyagot megtalálni, aminek azután Markó Károlyról írt művében jó hasznát is vette.

Ennek kiegészítésére szolgálhat a mesternek az a néhány levele is, melyekre a modern magyar művészet történetére vonatkozó kutatásainkban a Magyar Nemzeti Múzeum és a bécsi cs. és kir. udvari könyvtár kézirattáraiban akadtunk s amelyeket ezúttal ismertetni szándékozunk.

Elsőrangú fontosságú adatokat nem tartalmaznak ugyan e levelek, de némely élet- és jellemrajzi vonások kidomborításánál igen jó szolgálatot tehetnek.

Az első levél ezek között 1831 deczember 31-ikén kelt s Bermann Sigmund bécsi műárúshoz intézte azt a művész Kismartonból, ahová Bécsből ebben az időben igen gyakran kirándult természeti tanulmányok céljából.

Hosszas megpróbáltatások után akkor kezdett először Markó művészi hírneve emelkedni, ami a nehéz anyagi viszonyok között, rá nézve elhatározó jelentőségű volt. Jellemző a levél akkori elfoglaltságára s arra a lelkiismeretességre, mely művészi munkásságában egész pályáján keresztül végigkísérte. Közöljük egész terjedelmében:

"Auch wenn mir Euer Wohledelgebohren den Rest des Betrages auf die zweyte Landschaft nicht geschickt hätten, was mir unvermuthet kam und was ich blos der Besorgniss des Herrn Schrozberg um mich (was ihm keine Schande macht) zu verdancken habe, so hätte ich die zweyte Landschaft auf alle Fälle schon in der Arbeit. Sie wird beyläufig in vier Wochen fertig, jeh später umso besser für das Bild, wenn nehmlich die Unterlage zum Austrocknen Zeit hatt. Das Übereilen kann dem ersten geschadet haben, wovon ich mich in einem finstern Gewölbe noch nicht überzeugt habe. Auf Ihr mir schmeichelhaftes Zutrauen erwiedere ich blos, dass wenn die bereits gelieferte Landschaft Mängel haben sollte, dass ich zum Glück noch lebe um alles gut zu machen. Ich glaube aber die Ursache dieses Geredes zu können und freue mich über die Art wie Sie dasselbe aufnehmen. Ihren Wunsch eine dritte Landschaft zu erhalten werde ich desshalb auch ohne Drangabe zu erhalten, befriedigen nur muss ich um die nöthige Zeit bitten bis meine längst versprochenen Arbeiten mir es zu thun erlauben ; und indem ich der Kürze meines Schreibens wegen um Vergebung bitte, verbleibe ich mit Hochachtung Dero ergebenster Diener Carl Marko".

A második levél — ez az egy az említett bécsi gyűjteményből való, míg a többieket a M. Nemz. Múzeum őrzi - 1839 december 25-ikén már olasz földön kelt, a Pisa melletti San Giulianoban, a hova Markó pár évi római tartózkodás után különösen megrongált egészségének helyreállítása végett 1838-ban költözött. Hosszú levél ez; egyik jóakarójához, bizonyos báró Haanhoz intézve, zilált anyagi viszonyainak őszinte feltárásával s azzal a kéréssel, hogy két festményének zálogba vétele mellett bizonyos összeget kölcsönözzön neki. A különben teljesen reális alapon nyugvó kölcsönügylet részleteit mellőzhetjük. Annál érdekesebbek azonban azok a sorok, amelyekben a művész az önérzetes őszinteség hangján megismertet pályájának sok kellemetlenségeivel, íme, a lényeges részletek :

"Die Theilnahme an meinem Schicksale die Hochdiesclben mir bezeugten, die Winke die Sie mir hinsichtlich der gegen mich angewendeten Umtriebe gaben, sind mir ja auch ein Grund mehr zu hoften, dass Hochdieseiben mir die Vermeidung des Umständlichen gefälligst nachsehen, und im Falle Sie eine genauere Kenntniss des Ursprungs meiner gegenwärtigen Lage wünschen oder für nöthig erachten sollten, die nöthige Entdeckung zu machen mich auffordern werden. In Kürze also nur so viel. Von der ersten Zeit an, als ich in der Kunst etwas zu leisten anfing, hatte mich ein besonderer Unstern, wenige Ausnahmen abgerechnet, in die Hände solcher Menschen geliefert, die es nicht ganz redlich mit mir meinten, wess-halb während diese durch den Ankauf meiner Arbeiten ihr Vermögen gewiss nicht verminderten, ich das meinige nicht in den Stand bringen konnte um sorgenfrey leben zu können. Wie boshaft viele handelten, die unter den Versprechungen mich weiter zu empfehlen, mir meine besten Arbeiten unter dem Werthe des dabey sparsam verzehrten Betrages ablockten, und mehrere dieser Abnehmer mir dann nicht zu berechnenden Schaden durch Ausstreuung böser Gerüchte zufügten, wäre lang zu erzählen. So war ich gezwungen Schulden zu machen. Genug wollte ich emporkommen so müsste ich anderwärts mein Glück versuchen. Von Geld Schulden gedrückt ging ich nach Rom. Die ungünstigen wegen der Cholera herbeygeführten Jahre vereitelten grössten theils meine Bemühungen, die Nachteile auszugleichen, die mir meine frühere Verhältnisse zugezogen hatten. Ich grämte mich, wurde krank, endlich so sehr, dass der Arzt als einzieges Mittel meine Wiedergenesung zu erlangen, eine Badekur erklärte. Ich ging nach Pisa, wo ich ganz abgeschnitten von der Kunstliebenden Welt, in einem kleinem Orte, Dorfe zu bleiben mich entschloss. Kaum im Bade angekommen verlohr ich meine grösste Stüze Herrn Bauer wahrscheinlich durch böse Menschen. Von allen Arbeiten, die ich seit einem Jahre verfertigte (abgerechnet eine kleine Landschaft, die ich hier an einen durchreisenden Fremden verkauft hatte) war bis zum 15. Nov. 1. J. nichts verkauft worden."

És itt következik egy pár anyagi kellemetlenség részletezése. Nekünk azonban elég, ha kiérezzük a közölt sorokból, hogy a szárnyait éppen akkor erősebben bontani kezdő művészlélekre mily ólomsúlylyal nehezedtek az élet prózai gondjai. S találkozunk a kiváló emberek környezetében majdnem szükségképpen megjelenő jóbarátokkal is, akik, ha használni nem tudnak, ártani semmi esetre sem mulasztják el.

A következő két levél azonban az őszinte jóakarók egyikéhez, gróf Wimpfen Ferencnéhez vezet. Különösen az első érdekes, mert Mark ó művészetének technikai oldalát is érinti. 1850 január 15-én kelt Appeggi-ben s egész terjedelmében így hangzik:

"Excellenz! Hochgeborne, gnädige Gräfin ! Schon mehrere male hatte Herr Baron von Metzburg mich theils mündlich, theils schriftlich angeeifert mich mit einem Schreiben an Hochdieseiben zu wenden, indem der Herr Baron mich von Dero gütigen Absicht, meine Landschaft, die Waldpartie ankaufen zu wollen, versicherte: da ich von diesem Ihren gütigen Entschlüsse auch durch. Herrn Ricci schon in Kenntniss gesetzt war, von ihm aber auch vernahm, dass Hochdieseiben mich mit dem Auftrag beehrten ein Blatt für Dero Album zu malen, so scheute ich mich den Mahnungen des Herrn Baron Folge zu leisten, bis dieses Album-blatt nicht fertig seyn wird. Ich kann wahrscheinlich und grösstentheils einem vor 20 Jahren von mir mit dem grössten Fleisse verfertigten Albumblatte das Misslingen meiner Hoffnungen zu schreiben, wesshalb ich mir vorgenommen hatte nie mehr für Album zu malen und so war ich für diese Art Malerey weder mit Farben noch sonstigen Requisiten versehen und weil ich seit zwanzig Jahren keine Übung hatte, so müsste ich jetzt wenigstens einige Proben machen, damit meine Arbeit in dem Album Euer Excellenz: wo gewiss vorzügliche Arbeiten von Künstlern seyn werden, nicht am schlechtesten sich ausnehme. Ich hoffe dass aus diesen Grunde Euer Excellenz die so sehr verzögerte Vollendung des Albumblattes mir vergeben werden. Aquarell habe ich nie gemalt sondern er. Gouache, und in dieser Art ist auch diese Arbeit, welche vor einigen Tagen Hr Ricci dem Herrn Legazionssecretair Grafen von Paar zur gefälligen Absendung an Eurer Excellenz einhändigte. Ich hoffe: dass beym Eintreffen dieser Zeilen das Albumblatt bereits in Dero Besitze seyn wird.

Nebst der Bitte diese meine Arbeit mit gütiger Nachsicht beurlheilen und als Zeichen meiner Hochachtung gefälligst annehmen zu wollen, bitte ich zugleich meines innigsten Dankes versichert zu seyn, von welchem ich mich desshalb belebt fühle, dass Euer Excellenz in dieser Zeit wo Kunst und Gewerbe den härtesten Schlag erlitten haben, durch den Ankauf der von mir gemalten Waldpartie mir meine schweren Sorgen erleichtern. Ich glaube diesen neuen Beweis Ihres Wohlwollens nicht besser zu verdienen, als indem ich versichere, dass ich schon im verfl. September dem Hr Ricci sagte, dass wenn Euer Excellenz die Landschaft zu acquisiren geneigt wären, ich den Preis auf 300 Francesconi herabsetze. Da Herr Baron von Metzburg mir so sprach als ob ich 360 Francesconi verlangt hätte, so kann das nur auf einen Irthum beruhen und indem ich diesen hiemit aufgeklärt zu haben glaube, zeichne ich mich, mich Dero besonderem Wohlwollen empfehlend, mit vorzüglichster Hochachtung Euer Excellenz ergebenster Diener

Carl Marko

Életrajzi érdekességű Markó visszaemlékezése a húsz év előtt készített albumlapra, melynek a levél szerint oly nagy következményei voltak. Hogy miben áll ez a dolog, eddig nem sikerült megtudnom.

A második levél Wimpfen grófnéhoz 1850 április 3-ikán kelt, s ez is telítve van az őszinte hála nyilatkozataival: "für den Beystand, welchen Hoch-dieselben mir in diesem für Künstler critischen Zeitpunkt durch die Abnahme meiner Arbeit zu theil werden Hessen."

A Nemzeti Múzeum birtokában levő Markó-levelek között időrendben az utolsó 1854 január 5-ikén kelt szintén Appeggiben s Blumauer Carl vöcklabrucki aranyműveshez van intézve. Hogy Markó ebben az időben mennyire el volt foglalva, s hogy különösen széleskörű levelezése mily sok idejét rabolta el, már más forrásokból is tudjuk. Úgy látszik, jobbra-balra elpanaszolta azt. Szana is idézi egy részben hasonló tartalmú levelét (Markó Károly és a tájfestészet. 63. 1.) Érdemes lesz azonban meghallgatni magát a zsémbes mestert, annyival inkább, mert levelünk egy pár olyan sort is foglal magában, melyek Markó művészi eljárására vonatkoznak. És ismét az a lelkiismeretes művész fog megjelenni előttünk, akivel már az 1831-iki levélben találkoztunk, íme:

"Wohlgeborner Herr! Ihr geehrtes Schreiben von 25. Dec. 1853 kann ich erst heute beantworten. Vergeben Sie mir diese Verspätung und so auch die Kürze, der ich mich möglichst befleis-sigen muss, wenn ich es vermeiden will, dass ich durch übermässige Correspondenz im gegenwärtigen Jahr nicht eben so zu Schaden komme, wie im verflossenem Jahr, in welchem ich nie vor 11 Uhr Vormittags den Pinsel in die Hand nehmen konnte und zwar gröstentheils wegen Schrei-bereyen und zum Theil wegen Beschäftigungen die nicht im entfernsten zur Kunst gehören, mithin meiner Arbeiten nicht nur um keinen Pinselstreich vorwärts bringen, sondern ihnen wegen dieser Zeitverluste ausserst nachtheilig sind. Denn Sie werden es begreifen, da Sie selbst mahlen, dass ich früher anlegen und im immerwährenden Arbeiten die Zeit abwarten muss, bis die ühlfarbe anzieht um dann besonders wenn es ausgeführte Arbeiten sind, das erforderliche Detail und Leben hineinzubringen; im Sommer braucht die Farbe 4 Stunden wenigstens dazu, im Winter 5 Stunden und mehr; wenn ich nun um 11 Uhr den Pinsel in die Hand nehme und 4 bis 5 Stunden abwarten muss bis die Farbe gehörig angezogen hatt, woher nehme ich dann die Zeit um zu vollenden? Und so entsteht sehr oft ein ausserordentlicher Nachtheil für meine Arbeiten, denn ich sehe mich meist wegen Mangel an Zeit genöthigt das fleissige und Bedachtsamkeit erfordernde Vollenden der Arbeit zu übereilen.

Mich hatt weder der von Ihnen ausgesprochene Preis von 40 fl. beleidigt, noch hatte ich die Absicht Ihnen wegen dieses Preises mein Versprechen zurück-zuziehen und somit können Sie daraufrechnen, dass Sie von mir eine kleine Landschaft erhalten werden, nur muss ich Sie bitten noch einige Geduld zu haben, bis ich diejenigen Arbeiten vollendet habe, mit welchen ich oben angezeigte Verluste wegen so sehr im Rückstand bin, und die ich schon im October abzuliefern versprach.

Indem ich Sie bitte, Ihnen in Zukunft über mein etwaiges Schweigen keine Gedanken machen zu wollen, verbleibe ich mit besonderer Achtung Dero bereitwilligster Diener Carl Markó. NS. Es ist 9 Uhr 50 Minuten Vormittags und um 5 Uhr Morgens habe ich schon Licht in meinem Zimmer und noch muss ich einem Ändern Brief schreiben, dann diese und die bereits geschriebene siegeln. Wann werde ich den Pinsel in die Hand nehmen?"

Mily türelmetlenség a nem művészi teendőkkel szemben. De mily türelem azután, ha az ecset végre a kezébe került. A két jelenség talán némileg magyarázza is egymást.

Már egy ízben hangoztattam a művész-levelek összegyűjtésének fontosságát. (Műcsarnok, 1902. évf.) Vajha jelen közleményem újra ráterelné a figyelmet a magyar művésztörténeti forrásanyagnak erre a fontos részére! —143.

ESZTEGÁR LÁSZLÓ

 

A SZÉPMŰVÉSZETEK ÁPOLÁSA HAZÁNKBAN NEMZETI KÖTELESSÉG. Éppen száz éve, hogy ennek a jellegzetes mondásnak lelkes szószólója akadt irodalmunkban. Az mindenesetre mellékes dolog, hogy Schauff Nep. János, a "rajzművészetek" tanítója Pozsonyban, német nyelven írott cikkében ("An die edle ungrische Nation !") mondta el gondolatait; mert az a folyóirat, amelynek hasábjain cikkecskéjét közölték (Zeitschrift von und für Ungern 1804. VI. K. 2. füzet) a pesti tudomány-egyetem magyar aesthetica-tanárának, a magyar színészet első dramaturgjának, Schedius Lajosnak szerkesztésében jelent meg. Abban az időben még az idegen nyelven író hazai írók is oly lelkes magyarok voltak, hogy hazafias érzületök szeplőtlen tisztaságához a gyanúnak még árnyéka se férkőzhetett. Mint egy átmeneti kor embere, német tanultsággal bírt Schauff is, mint sok más kortársa, de ennek daczára a nemzettel együttérzés ott lüktetett minden írott sorában.

Cikkének nemcsak záradéke, de kiinduló pontja is Magyarország művészi hivatásának szép eszméjéből indul ki. Midőn ugyanis a szépművészetek kifejlesztésének, az emberi művelődésre való nagy jelentőségéről szól, megemlíti, hogy a közműveltség általánosítása szempontjából éppen a Magyar Királyságnak a legfontosabb szerepek egyike jut osztályrészül, az t. i. : nehogy a nyugoti műveltség hatása megszűnjék kellő továbbfejlesztés hiányából, annak itt hazánkban kell új gyújtópontba gyűj-tetnie, hogy sugarai új erővel tovább terjedhessenek s így idők multával a sötét Kelet innen kapja a világosságot. Hazánknak ekként művészi tekintetből a legszebb hivatások egyikét tűzi ki: hogy a nyugoti műveltségnek ne csak felfogadója, hanem kifejlesztője és továbbterjesztője legyen. Már e tény egymagában is elég bizonyság arra nézve, hogy Schauff hazafias érzése egy cseppet se volt kisebb azokénál, kik magyar szóval szolgálták a magyar közműveltség ügyét.

E cél elérésére a legalkalmasabb módnak azt tartja, hogy az ország különböző helyein Múzeumokat állítsanak föl, hogy a nemzet egyelőre legalább a művészetek létezéséről vehessen tudomást s azok iránti érzéke kifejlődjék, de meg azért is, hogy ezzel a tehetségek felserkentetvén, megnyilatkoznának s ismertté lehetnének. Ez lehetségessé tenné aztán e tehetségek foglalkoztatását s egygyé csoportosítását. A legalkalmasabbnak azt gondolja, ha az ezen irányban teendő első lépések célszerű magánvállalkozások támogatásával tétetnének meg, hogy így a kormány tevékenysége már biztos alapokra juthasson. Szükséges volna emellett, hogy a kiválóbb művészetek ismerete tudományos oktatással terjesztessék, mert a nemzet jelleme inkább hajlik a morális, mint a fizikai tevékenységre.

Miután ily módon a hazai tehetségeket fölserkentettük s itt-ott már foglalkoztattuk is, ekkor már föl lehetne állítani a szépművészetek rendes Akadémiáját, azaz tulajdonképen az abszolút képzőművészet ("Bildungskunst") Akadémiáját. E kifejezéssel Schauff szerint "jelenleg az architectura legtávolabbi jelentésben" értetődik. Szerinte ez az oktatás inkább illik nemzetünk hősies szelleméhez is. Az architektonikus tanulmányok inkább a férfias szellem foglalkoztatására és táplálására valók és nem egykönnyen vezetnek a valóságos elfogulásra.

Schauffnak egy kissé homályosan megfogalmazott soraiból körülbelül ez volna kiolvasható : a művészi továbbképzésnek alkalmazkodnia kell a nemzet jellembeli sajátosságaihoz. E jellemvonás nálunk: a hősies szellem. Ehhez inkább illik az architektúra, mint a többi művészetek, melyek inkább finomabb érzést követelnek. De ezeket sem volna szabad elhanyagolni, bár ezek csak, mint segédforrások volnának igénybe veendők.

A szépművészetek magyar Akadémiájának eszméje kétségkívül homályosan van Schauffnál körülírva. De cikkében nem ez a lényeg. A fő az, hogy "mit" akart. A "hogyan" kérdéséhez úgy is sok szó fért, mert hiszen a kezdet legkezdetén állottunk. Az ügy maga első sorban pénzkérdéssel állott kapcsolatban és csakis akkor lehetett volna e kérdés lényegéről beszélni, mikor ez tisztába volt volna hozva. Schauff cikkében az eszmekeltő elem a fő. Az öve mindenesetre az érdem, hogy irodalmunkban elsőnek tette szóvá egy Szépművészeti Akadémia felállítása közműveltségi jelentőségének szép gondolatát. A részletek kidolgozásához nem volt elég tanultsága; az intézmény megteremtéséhez hiányzott nála a szervező tehetség. Inkább azzal volt tisztában, hogy egy ily intézmény milyen műveltségi tényezővé válhatik, mint azzal, hogy miként kell azt megteremteni, kifejleszteni, hogy azzá vál-hassék. Hatásaival volt csak tisztában, nem pedig az azt lehetővé tévő eszközökkel. Ezért ismételjük, hogy cikkének csupán eszmekeltő oldala ér valamit. Ebből a szempontból ide jegyezzük okulásul cikkének összefoglalását.

Ő hiszi ugyanis, hogy nemzetünknek nagyobb belátással bíró fele ezen nyilvánvaló tényeknek nem fog ellentmondani és pedig : l. hogy nyugoti Európa nemzetei a művészetek és tudományok fölvirágoz-tatása útján jutottak ahhoz a magas műveltséghez, melynek segélyével jelentős és érezhető fölényre tettek szert; 2. hogy csak hasonló lépések megtételévellehetünk mi velők egyenlőrangúak ; 3. hogy ez okból a művészetek kezdeteire hivatalos előkészületeket kell tenni, mert minél tovább halogatjuk ezt, annál fokozódottabb arányban fog ez a nemzeti méltóság rovására történni ; és 4. ez okból a művészetek megindítását és ápolását hazánkban úgy az egész emberiségre, mint a dologra magára nézve nemzeti kötelességnek kell tekinteni.

Ha Schauff cikke egészben véve nem volna is értékesnek mondható, ezért az egy gondolatáért megérdemli, hogy nevét a XIX- ik évszázadi magyar művészet története az érdemesebbek közé jegyezze föl.

-144. BAYER JÓZSEF

 

NEYGASS festőről ír Kazinczy Szentgyörgyi Józsefnek, 1811 november 6-ikán. "Most Pesten egy Neygass nevű Festő van. Nagy művésznek tar-tátik, mert drága s csillogó ruhákat fest. Báró Prónay Simonné ezidén küldé nekem 2 portraitját, hogy válaszszak és az egyiket küldjem vissza. Eggy lineába teszem Stünderrel, de úgy, hogy Neygass még is többet ér, mert jobban talál; Stünder jól színei, Neygass feketébe csap 's a piros nála szederjes. Osztán az angyali lelkű, szép, jó és minden Grátziákat még arcán is viselő Hirgeist Nini (Prónay Simonné) vénebb, húsosabb. Találva van, de ez nem a schönes zartes Weib, hanem eine korpulente Hetäre, fast frech auf Eroberungen ausgehend. A ki magát festetni akarja, menjen Bécsbe Fügerhez vagy Kreutzingerhez. Az én képem, mellyet Kreutzin-ger 1808 festtett (l 1/2 láb magasságú vásznon 's fejem a csecsbimbómig fért a vászonra - - barátságból csak 100 frtot vett érte) olly mű, hogy még az is gyönyörűséget lelhet nézésében, a kit épen nem interessálok. Csak az kár, hogy szenvedőt és nem mást mint szenvedőt, még pedig asszonyi nyavalygásokkal szenvedőt festett - - pedig tanúm társaim, hogy én úgy nem szenvedtem. Midőn Csúry Ferenc Bécsben meglátta a képet, így kiálta fel: "Wer wird in diesem Bilde den Dichter finden ?" s eggy jelenvaló Festő azt mondta rá : "Trotz dem ist das so gcmachlt, dass wenn Kreutzinger sterben wird, so wird das Bild für das Belvedere gerne gekauft". -145.

 

KÄRGLING HENRIETTE, FESTŐNŐ. Az e folyóiratban már említett Kargling festőnek leánya. Pesten született és az 1840. évi júliusi képtárlat bírálója ezt írja a Honművész 1840. évi II. félévi 429—445. 1. "Pesti hazánk leányáról, kivel csendélet, virág s arcképfestményekben még gyakran találkozunk, elég legyen szintén általánosan elmondani : hogy a csendélet és virágfestményekben ritka szerencsével és hűséggel dolgozik". -146.

NEMÉNYI LAJOS

 

MŰVÉSZETI IRODALOM

 

AZ ŐSKOR MÉSZBETÉTES DÍSZÍTÉSŰ AGYAGMŰVESSÉGE. Székfoglaló értekezés, Wosinsky Mór l. tagtól. Olvastatott a M. Tud Akadémia II. oszt. 1903 december 7-ikén tartott ülésén. Budapest, 1904, kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. 166 1. és CL tábla.

- A művészi ornamentum lebilincselően érdekes hajnalkorába vezet minket Wosinsky Mór e becses mono-grafiája, amelynek kiadásával az Akadémia jelentékeny szolgálatot tett nem egy tudomány-ágnak. Wosinsky az őskor agyagművességét dolgozta itt fel, tárgyul vevén belőle az agyagmunkák azon érdekes körét, amely mészbetétes díszítésével különödik el a többitől. A szerző revideálja az összes hazai és külföldi idevágó leleteket s így jóformán ezek korpuszát is adja e kötetben. Az első lapok nemcsak rendszeres beosztását adják az ősi agyagművességnek, hanem egyben rövid bevezetésül is szolgálhatnak a nem-szakbeli olvasó számára Az őskori mészbetétes díszítést legelőször azokon az agyagedé-nyeken találjuk, amelyeknek benyomott díszítése zsinór segítségével készült. A mészbetétes technikának tulajdonképen az a célja, hogy az agyagba vájt mintákat az alap fekete vagy ritkábban vörös alapszínéből fehér anyag berakásával kiemelje s szembetűnőbbé tegye. A még égetetlen edénynek puha felületére hegyes eszközzel vájták be a mintát s ebbe került aztán a íehér anyag. Hogy ez utóbbi miből állott, arra nézve a legkülöfélébb feltevések, sőt hibás vegyelemzések is foglaltatnak az idevágó irodalomban. A szerző Wartha Vincét kérte fel az anyag megállapítására, aki kétséget kizáró módon kimutatta, hogy ez az anyag égetett csont hamuja. Sőt készített is mindjárt ily díszű edényeket, amelyek az őskoriak minden tulajdonságát mutatják. Mi lehetett ezeknek a mészbetétes edények rendeltetése? Alakjuk és nagyságuk azt mutatja, hogy nem a mindennapi közhasználatra készültek. Lelőhelyük - sírok — is ez ellen bizonyít. Arra a következtetésre jut a szerző, hogy ezek az edények a halottak tiszteletére, a szeretet jeléül, azok földi maradványainak megőrzésére készültek.

Hazánkban sok ily maradványt találtak a kutatók. Felsőmagyarországon ez a tecknika nem volt elterjedve. Az ország többi részeiben talált daraboknak ötféle típusát különbözteti meg a szerző s azután sorra, ahol kell: bőséges megjegyzésekkel kísérve leírja az összes idevágó leleteket. Épp így dolgozza fel a külföldi leleteket is. Az utóbbiakat a középtenger-partvidéki, a nyugat- és északeurópai s végre a középeurópai csoportba osztja, amiből képet kapunk a mészbetétes technika nagy területi elterjedtségéről. vajjon közös eredetre vezetendő-e vissza ez a technika? A szerző külön fejezetet szentel e kérdésnek s arra a következtetésre jut, hogy e díszítő technika felfedezése a prehisztorikus népeknél nem történt külön-külön, hanem kulturáramla-tok terjesztették s fejlesztették azt az akkori népeknél. Az európai prehisztorikus népeknél is csak egy bizonyos korban volt alkalmazásban, a kőkortól a La Téne periódus kezdetéig, amikor aztán úgy eltűnik, mintha sohasem ismerték volna. A díszítési minták kezdetben kizáróan geometrikusak s az egyenes vonal legváltozatosabb összetételeiből állanak s csak jóval később jelentkezik az inda, ív és spirális s ez is csak Közép-Európában.

Meglehet határozni egyes díszítő minták terjedési irányát is. Ilyen például a ferde kereszt, szegélyezett mezőben: ez Boszniából Horvátországon, Szlavónián és Karinthián át vonul észak felé.

Ugyanez irányban halad e motívum Spanyolországból Franciaországon át észak felé. Wosinsky nem hiszi, hogy a technika ily széles terjedése valamely újabb néptörzs vándorlásával függne össze, amely a technikát egyben terjesztette volna. Valószínűbbnek tartja, hogy a díszítés e fajtája a szomszéd népek érintkezésével s legfeljebb ügyes gölöncsérek vándorolgatásával terjedt el. E lassú közvetítés mellett szól az a hosszú időköz, amelyre az elterjedésnek szüksége volt. Az elterjedés kiindulási pontja valószínűleg a Földközi-tenger partvidéke ; legrégibb kiadásával Egyiptomban ismerkedünk meg, mintegy 3000-ben Kr. e. Ausztriában, Felső-Olaszországban fentartotta magát - - bár gyéren - - még a hallstadti periódusban is. E kései korban még feltűnő újítással is találkozunk: a gölöncsérek vörös anyagot, gyantát, érclemezt rakosgatnak edényeik falára. De ez csak szórványos kísérlet maradt.

A szerző végül azt a kérdést veti fel, hogy mi okozhatta a mészbetétes díszítés megszűnését Erre nézve a következőket írja: " E díszítési technika, amint más országban, különböző korban jelentkezett, úgy különböző időben is szűnt meg. Egyiptomban, Erdélyben stb. a kőkor végén szűnt meg, Ciprusban, Angliában stb. a bronzkor első felében. A Kaukázusban, Csehországban, Magyarországon a bronzkor második felében. Bajor-, Franciaországban stb. a vaskor kezdetén. Néhol, mint Magyarországon, kétszer jelentkezett s szűnt meg . . . De a vaskor kezdetén egész Európában eltűnik". Azonkívül "e mészbetétes edények nagyon távol eső országokban terjedtek ugyan el, de aránylag mégis csak csekély számban találhatók. Vannak igen nagy területek, ahol egyáltalán nem fordulnak elő". Mindez úgy magyarázható, "hogy a kőkorszakban úgy, mint a bronzkorszakban az edényeket általában házilag készítették ugyan, de amellett voltak már egyesek, akik' e téren ügyességükkel sokkal nagyobb tökélyre vitték s akik az agyag-művességgel iparszerűleg foglalkoztak. Az agyagművesség terén is feltehetünk egy bizonyos ipari mozgalmat: a csak rövidebb ideig megtelepedett gölöncsér-mester is féltékenyen őrizte mestersége titkait. Ilyen lehetett az égetett csontporhói készült pépnek titka is, melyet, ha a mester odább költözött, hiába próbált utánozni az edényeit házilag gyártó ember". Ilyesmire elég adat van e technika hosszú történetében.

Ezernél több kép kiséri a tudós szerző fejtegetéseit s támogatja bizonyítékait.

 

VÁROSRÓL-VÁROSRA. Olaszországi képek, írta Szana Tamás. Budapest, 1904. Hornyánszky Viktor kiadása. 262 1. - - Szana Tamás kötetbe gyűjtötte azokat a tárcacikkeket, a melyeket olaszországi úti élményeiről, benyomásairól írt. így hát a mi szempontunkból is közelről érdekel minket ez a könyv, amely szerzője egyéniségénél fogva is tele van művészeti vonatkozással, sőt néhány fejezete kizárólag művészetről szól. Ilyenek első sorban azok a rövid élet- és jellemrajzok, amelyeket Francesco Vinea, Angelo Dall'Oca Bianca, Vincenzo Gemito, Lodovico Passini életéről és munkálkodásáról írt. Ezek közül Gemito, bármily érdekes szobrász is, tudtunkkal teljesen ismeretlen irodalmunkban. E művészeket a szerző közelről ismerte, egyik-másikuknak személyes jóbaratja is volt, ismerte ideáljaikat, törekvéseiket, kész munkáikat. Szana jóformán az egyetlen magyar író, aki a legújabb olasz művészetet évek hosszú sora óta szeretetteljes figyelemmel kiséri, tanulmányozza s színes képeket ad nekünk fejlődéséről, kimagasló mozzanatairól. Jól ismeri e művészet kulisszatitkait is, az idegenekre számító műkereskedő, antikvárius, hamisító fogásait is. Rendkívül érdekes, amint e könyvben a többi közt feltárja nekünk, mint készül iparszerűen a sok régiség, mint foglalkozik annak terjesztésével a mediatore, az alakoskodó közvetítő, mint támadt végre a Bondi testvérek laboratóriuma, csodás terrakotta- és egyébb anyagokat utánzó másolataival, így látjuk e könyv lapjait forgatva, miképpen válik éppen olasz földön forgalmi cikké, ravasz kereskedés tárgyává mindenféle művészi technika. Több fejezet, mint már említettük, a legújabb olasz festészet és szobrászat képviselőiről szól : ezek alakja mögé híven festi a lokális hátteret: Veronát, Velencét, Firenzét s becses vázlatokat, pillanatnyi felvételeket fest nekünk olyan karakteres városokról is, mint Siena, Ravenna. Pistoia, Ferrara, Murano. Megismerkedünk e városok napi életével s az ebben fölmerülő különleges alakokkal, mint amilyen például az immár szintén elhalálozott Carlo Carafa dúca di Noja. Egy harmonikus, nyugodt élet filozófiája csillog e cikkeken : az író rokonszenve körülöleli tárgyát, a szép Itália imádata, a művészetek mély szeretete szabja meg hangját.

 

A MŰKEDVELŐ FÉNYKÉPEZÉS KÉZIKÖNYVE. írta dr. Meczner Sándor. Huszonnégy szövegképpel, négy melléklettel 8°. 238 lap. Sárospatak. Trocsányi Bertalan kiadása. -- Dr. Meczner Sándor, úgy tudjuk, a sárospataki jogakadémia professzora, s most kiadott könyvének bizonysága szerint, Magyarország legképzettebb amatőrfotografusainak egyike. A fényképezésről föltalálása óta, sokat és sokfélét írtak. Voltak, akik már kezdetleges szakában is azt hitték, hogy a festészet veszedelmes versenytársa lesz s azt teljesen a háttérbe fogja szorítani. A fényképezés azóta szinte művészi lendületre jutott, még sincs festő vagy műértő, aki a képírás versenytársát látná benne. Bármily tökéletes is a fénykép, mindig csak gépi munka marad, mely híjával van a művészi alkotásoknál nélkülözhetetlen temperamentumnak. Tagadhatatlan, hogy a sokszorosító művészetet a fényképezés nagy mértékben a háttérbe szorította, de alighanem pusztán azért, mert ez utóbbi, a fotográfia tökéletesedésével, ezzel igyekezett versenyre kelni. Sorsát így megérdemelte, a fotográfia pedig más téren tette jóvá hibáját és a művészi alkotásokat sokszorosításaival oly széles rétegekben tette népszerűekké, hogy ily elterjedésről a művészi sokszorosítás aligha álmodott valamikor. Azonkívül amatőrjei révén egész nemzedéket nevelt képkedvelőkből, akik korunk lázas forgatagában máskülönben sem festett, sem fotografált képekkel nem igen értek volna rá törődni. Igen helyesen jegyzi meg Meczner Sándor, hogy «abban áll éppen a műkedvelő fényképezésnek megbecsülésre leginkább méltó egyik hatása, hogy képszerető, tehát a művészet iránt is fogékonyabb lelkű embereket nevel a nagyközönség ama széles rétegeiben, ahol az ecset és rajzón, melyet kezelni nem akárki tanul meg, erre nem képes». Meczner könyvének célja az amatőrfényképészeket a fotográfia minden teknikai fogásával megismertetni, de egyben jóízlésre is szoktatni. Céljának pompásan megfelel e könyv, amelynél nagyobb gonddal megírt munkát tudományos irodalmunk is csak ritkán mutat föl. Melegen ajánlhatjuk Meczner művét mindazoknak, akik a fotografálás iránt érdeklődnek s ezzel akár kedvtelésből, akár hivatásosan foglalkoznak. Meczner könyve mindazon teknikai vívmányoknak és újításoknak is valóságos kompendiuma, amelyek a fotográfia terén napjainkig fölmerültek.

 

MINTALAPOK iparosok és ipariskolák számára. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából kiadja a Magyar Iparművészeti Társulat. Szakbizottság közreműködésével szerkeszti Ráth György. Budapest, 1904, Athenaeum. Új folyam, II. (X.) 1—4. füzet. -Amilyen nagy e vállalat külső dísze, épp oly értékes és művészi a tartalma. A "Mintalapok" friss fejlődése képet ad iparművészetünk fellendüléséről is. Gondoljunk vissza tíz év előtti állapotainkra s bízzunk e művészi technikák jövőjében, hisz már a jelen is örvendetes képet ad. E pompás folio-táblákon, amelyek egy része színes és el van látva, ahol szükséges, a természetes nagyságban készített részletrajzokkal is, a legkülönfélébb iparművészeti technikák vannak képviselve oly összeállításban, hogy az iparos ezek segítségével munkakörének bármely szebb feladatát sikeresen megoldhatja. De inspirálják a gyűjtemény java alkotásai tervelőinket is, akik a "Mintalapokéban nemcsak legjobb munkáikat adhatják közre, hanem itt egyben a nemes verseny zajtalan arénáján találkoznak. Természetes, hogy a "Mintalapok" nem adhatnak jobbat, mint amit iparművészetünk produkál, de bátran állíthatjuk, hogy ezen a téren sok tekintetben már mesterművek teremnek szemünk előtt. Itt elsősorban Nagy Sándor kompozícióira gondolunk, e bőrmetszés számára készített mintáknál eredetibb s egyben szebb dolgokat alig találunk másutt. E négy füzet minden mintája jó és művészi színvonalon áll, mégis külön ki kell emelnünk Wiegand Ede bútorait, Kriesch szőnyegét, Molnár Géza falidíszét, Horvát Antal síkdiszítményét, Horti nem egy rajzát, Pálinkás Béla friss bútorait, Dékáni csipkéit. Hozzájuk csatlakozik a többi szerző, még pedig java munkáival: Nagy Lázár, Háry Gyula, Györgyi Géza, Menyhért Miklós, Raffai László, Árkay Aladár, Fehérkuthy Bálint, Dósa Lukács, Undi Mariska, Hauber Alajos, Beck Ö. Fülöp, Aichenauer Brúnó, Wünsch Ernő, Bodor Aladár. E névsorból is látnivaló, hogy iparművészeink legjelesebbjei adnak egymásnak találkozót e füzetekben. Nem emelhetjük ki eléggé e lapok hasznosságát és ízlést nemesítő erejét: ha igy folytatódik ez a publikáció, úgy felette egészséges irányba terelődik egész iparművészeti munkánk, amelylyel szemben ma még úgy az iparosok, mint a nagyközönség nem csekély része teljesen indokolatlan szkepsissel viseltetik. Kívánnunk kellene, hogy e lapok mentül több példányban eljussanak iparosaink, ipariskoláink és közönségünk körébe, csak ezzel hódíthatunk teret eredeti, autochton művészi iparnak. Kiemeljük még a képes táblák kiválóan jó és ízléses reprodukcióit, a melyek szintén jelentékeny fejlettséget bizonyítanak.

 

MODERN FESTŐK. Eredeti színekben és magyarázó szöveggel. Szerkeszti: dr. Térey Gábor. Budapest, 1904, Franklin-Társulat kiadása. IX. füzet. A "Modern Festők" gyorsan népszerűvé lett díszes füzetei közül az imént a kilencedik jelent meg. A magyar festészetet ebben Balló Ede képviseli, a kinek Szilágyi Dezsőjét látjuk itt viszont. A külföldi művészek közül Charles Cottet, L. Alma Tadema, Max Liebermann, Alexandre Struys és Rudolf Alt szerepel egy-egy képpel. A színes nyomatok a modern sokszorosító technika színvonalán állanak s kivált azok a darabok szemléltetők, amelyeket nem kellett nagyon redukálni, vagy amelyeknek eredetije sima festésű s így nem érezteti a papiroson a vastag olajréteg hiányát. Ily szempontból kiemeljük e sorozatból Alma-Tadema képét, amelynek kivált felső fele találó, ugyanez áll Liebermann képéről és Struys egész festményéről. A szöveg jellemző jegyzeteket ad egy-egy művészről.

 

A MAGYAR FESTŐMŰVÉSZET ALBUMA. A magyar festészet fejlődése a régiektől az újakig. Tíz színes műmelléklettel, számos műlappal és szövcgképpel. A Pesti Napló előfizetőinek készült kiadás. Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája. 140 1. Ez a díszes kiállítású album nem a rendszeres műtörténet kötött útirányán vezeti az olvasót, hanem inkább szabad szemlét tart a hazai festészet régibb korszakai felett oly módon, hogy először is áttekintést ad a legrégibb időktől a legújabb modern törekvésekig tartó fejlődésről, azután néhány régi jellemzetes művész-ahkot mutat be koruk miliőjében, végre rövidre fogott anekdotikus életrajzokat ad a XIX. század első kétharmadának magyar festőiről.

Az első részt, - - a legnagyobbat, - - Gerő Ödön írta, a másodikat Pekár Gyula, az életrajzokat pedig Dingha Béla, Dömötör István, Kovács Zoltán, Londesz Elek és Tábori Róbert.

Gerő Ödön a tanulmánya elején helyesen állítja fel programm gyanánt, hogy a "magyar festés mérföldmutatóit manapság másként állapítják meg, mint még két évtizeddel ezelőtt is. Akkor inkább históriai, ma inkább szigorú művészi szempontok szerint történik az a megállapítás". Csakugyan elődeink érdemes előmunkálatai után most már bizonyos mértékben összeállíthatjuk a magyar festészet fejlődésének képét, arra vetvén a legfőbb súlyt, hogy a tisztán festői elem, az önálló egyéniség mily fokban s mily formában jelentkezik festőink művein. A múltra nézve a szerző mérföldmutatók gyanánt állítja elénk Kupeczkyt, Mányokit, Brockyt, Markó Károlyt. "S azután jóval később jönnek München és Paris nagy magyar festői,élükön Munkácsy Mihályijai." íme, a programm s íme, a vezető szellemek, kik közül egész sor jóravaló művész szorgoskodott". Gerő e kimagasló mesterek élete művét jellemzi, még pedig programmja értelmében legelső sorban festői minőségeiket elemezve. A feladat ily beállításban új s bizonyára a legnehezebbek egyike, azonfelül nem meríthető ki teljesen a rendelkezésre jutott téren. De hisz nem is műtörténet! kézikönyv akar ez az album lenni, hanem művészi szellemű felvilágosítója a közönségnek. Még egy szempont igazolja ezt a rövidséget. Bármily érdekes is a magyar műtörténetíróra nézve minden szerényke adat, amely jegyzeteinek anyagát meggazdagítja: a döntő erejű egyéniségek mégis a legfontosabbak, mert ők kormányozzák a fejlődést. A szerző tehát épp őket jellemzi első sorban. S e jellemzések során nem egyszer más beállításban, más megvilágításban látjuk e szereplőket, mint ahogy eddig megszoktuk, így például kiemeli az eddig meglehetősen elhanyagolt Borsos Józsefet. Mészölyben nem a magyar motívum külsőségeit méltatja, hanem festői látását. Thán Mór csak "a történelem illusztrálója, de nem a festő, hanem a költő szellemével nézi a históriát". "Munkácsy kiszabadítja a magyar genre-festést a szépség-ideál, az etnográfiai érdekesség kereséséből", holott "vallásos képeiben racionalista lett". Jól s tömören felvilágosító és jellemző megjegyzések. Már ezekből is látnivaló, hogy a szerző más elemekben keresi a művészi értéket, mint azt rendesen keresni szokás. Hogy pedig miért alakult régibb művészetünk éppen oly formára, mint amilyennek ma ismerjük, azt rövidre fogott miliő-rajzokban magyarázza meg. E miliőben nevezetes helyet foglal el a sajtó, a publicisztika, amely sok esetben egyenest programmal kedveskedett a festőknek.

A magyar primitíveket, Aquila Jánost, Pannóniai Mihályt, továbbá Kupeczkyt és Mányokit méltatja Pékár Gyula tanulmánya. Sajnos, hogy e mesterek egyikének sem ismerjük még teljes oeuvrejét : nap-nap után újabb felfedezések várhatók ezen a téren. A kötet másik felét kitevő életrajzok Rombauer János, Brocky Károly, Markó Károly, Barabás Miklós, Marastoni Jakab, Kiss Bálint, Canzi Ágoston, Heinrich Ede, Weber Henrik és Ferenc, Ligeti Antal, Borsos József, Orlai-Petrics Soma, Kovács Mihály, Molnár József, Bó'hm Pál, Kelety Gusztáv, Thán Mór, Greguss János, Telepy Károly, Brodszky Sándor, Jankó János, Dósa Géza, Lotz Károly, Liezen-Mayer Sándor, Madarász Viktor, Zichy Mihály, Vastagh György, Székery Bertalan, Wagner Sándor, Benczúr Gyula, Horovitz Lipót, Mészöly Géza, Munkácsy Mihály életrajzi adatait tartalmazzák, amelyek közt van nem egy kevéssé ismert adat. Gazdag képdísz ékesíti ezt a könyvet, amelynek tipográfiai kiállítása méltó tartalmához.

 

FRIEDRICH PRELLER D. A. írta Július Gensel. 134 képpel. Lipcse, 1904. Kiadja Velhagen & Klasing (Künstler-Monographien, 69. kötet. 184 1. - - Az idősb Prellert általában mint az Odisszea illusztrátorát ismerik, művei tömérdek reprodukcióban bejárták az egész világot. Gensel, aki a mesternek személyes ismerőse is volt, ebben a monográfiában nemcsak mint a «heroikus tájkép» művelőjét mutatja be hősét, hanem egész sor kevéssé ismert oly tanulmányt és képet ír le és közöl e kötetben, amelyek motívumait Preller az erdő belsejéből, a sziklás tengerpartról hozta. Kiválóan érdekesek azok a ceruzarajzai, amelyeket hosszú olaszországi tartózkodása alatt a római campagnán, Caprin. Sorrento-ban, Tivoliban készített. Preller fejlesztette a németek közt a legmagasabb fokra a tájképnek azt a nemét, amelyet Goethe idejében és azután is heroikus tájképnek neveztek. Preller művészete is Goethe esztétikájának jegyében született meg. Jelentékeny stilizáló erő jelentkezik ama művein is, amelyekben a mai nemzedék talán a dekoratív elem túlságos hangsúlyozását kifogásolná. Semmi esetre sem lehet azonban őt teljesen akadémikus festőnek mondani. A szerző a jóbarát szeretetével mondja el nekünk Preller élettörténetét, sok hiányos adatot egészít ki s újakat hoz nyilvánosságra. Ebből a célból áttanulmányozta Preller kiterjedt levelezését és kritikával használta a már öreg művész emlékiratait is. Preller életrajza jó betekintést enged az akkori német művészvilágba : a legnagyobakkal barátságot tartott s a kor egyébb nevezetes embereivel is sokszoros vonatkozásban állt. így a minket közelebbről érdeklő Liszt Ferenccel és Joachimmal. A kimerítő életrajz Preller születésének (1804) századik évfordulóján jelent meg.

 

SEGANTINI. írta Marcel Montandon. 97 képpel és 4 színes melléklettel. Bielefeld és Lipcse, 1904. Velhagen & Klasing kiadása. (A «Künstler-Monographien:> LXXII. kötete.) 122 1. - - Giovanni Segantini kétségkívül legérdekesebb alakja az újabb olasz festészetnek. Kora ifjúsága valóságos regény, fejlett férfikora tiszta, mint egy szenté. Festői előadása, művészi nyelve egészen egyéni. E könyvben életrajzírója nem ok nélkül idézi szószerint Segantini nyilatkozatát az ő színbontó előadásáról: sokan ugyanis azt állítgatják, hogy Segantini ezt a festési módot másoktól, talán francia művészektől vette át. De az Alpesek e finomlelkű festője maga is súlyt helyez arra, hogy e részben semmit sem kölcsönzött másoktól, legkevésbbé a pointillistáktól, akiket pedig vonatkozásba szoktak hozni az alpesi mesterrel.

Montandon folyamatosan elmeséli e könyvben Segantini élete folyását s száznál több válogatott képben mutatja be művészetét. Ezek közt sok olyant is találunk, amelyekben ugyanaz a motívum korai és későbbi feldolgozásban tér vissza, tanulságos összehasonlítást kínálva. Ilyen képeknél látni leginkább, mint figyel Segantini arra, hogy képe valóban festői kép legyen s ne csupán egy téma előadása, ennek értelmében csiszol, alakítgat, formál a vázlatain addig, míg som kibontakoznak a tulajdonképpeni festői erények. A szerző nagy szeretettel mutatja be nekünk hősét és annak műveit s kiváló súlyt helyez Segantini lelki életének feltárására. Azonkívül sok, immár közkeletűvé lett téves adatot is igazít helyre.

 

DER VERLAG EUGEN DIEDERICHS IN JENA. Szövegképekkel és mellékletekkel. Jena, é. n. 92 lap. — Sajátszerű, mindenképen érdekes szerepet vállalt magára a németországi művészeti irodalom egyik legkiválóbb kiadója, az Eugen Diederichs-cég. Kiadványainak sorozata magában kerek kulturprogramm, amely kapcsot állít a múlt nagy elméi és a Tolsztojok, Ruskinek, Emersonok által sejtett és ígért tisztább, magasabbrendű jövendő kultúrája közt. Diederichs sohasem adott ki semmi olyan könyvet, amely e keretbe ne illett volna, úgy hogy kiadványainak sora maga is egységes mű, egységes vezetőelv értelmében csoportosítva. Minket kiadványainak épp az az értékes csoportja érdekel közelebbről, amely művészeti vonatkozású. Szerzői e csoportnak Obrist, Ruskin, Kunovsky, Taine, Behrens, Miss Duncan, Dresdner, Muthesius. Schultze Naumburg stb. Ezeknek válogatott művei rendkívül sok és érdekes oldalról világítják meg a művészetet, mint a kultúra legszebb gyümölcsét s lelki életünk egyik irányítóját. A jelen könyv magában foglalja e kiadványok jegyzékét és az egyes művek ismertetését, azután több szerző tollából magvas programmcikkeket tartalmaz, amelyek közül minket leginkább Dresdner cikke érdekel, amely kimutatja az újabb művészeti irodalom s kivált Ruskin és Taine művészi világnézetének a helyesen felfogott morális érzésekre való mély hatását s a művészet kulturális fontosságát. Artisztikus könyvdísz ékesíti Diederichs-nek ezt a füzetét is, mint minden kiadványát.

 

GAINSBOROUGH. írta Gustav Paul. 80 képpel. Bielefeld és Lipcse, 1904, kiadja Velhagen & Klaring. 108 l. Gainsborough ismét divatos festő lett, mint amilyen volt mintegy másfél évszázaddal ezelőtt. Az angol gentry és high-life ünnepelt arcképfestője ma a műbarátok osztatlan rokonszenvét bírja, képei, ha árverésre kerülnek, mesés áron kelnek el. Gainsboroughnak, e jóformán magától lett festőnek, immár felkutatták csaknem teljes oeuvrejét, tekintélyes monográfiák elemzik művészetét, modern írók kutatgatják a modern festészetre gyakorolt befolyását. Gainsborough ma még inkább él a köztudatban, mint ünnepeltetéseinek idején : amatőrjeinek köre legalább is megtizszeresedett. Az egykori vidéki autodidakta Pauli művében is mint jelentékeny, igen kiváló mester lép elénk : Mint arcképfestő kezdte s mint olyan fejezte be pályáját - - írja a szerző -mint olyan él az utókor emlékezetében az ő híres képei révén. Fonák dolog volna azonban e tényekből oda következtetni, mintha Gainsborough a szíve sugallatát követve ezt a művészi feladatot élete legnemesebb céljaként tartotta volna szem előtt. Festett arcképet, hogy legyen miből élnie s mert az arckép volt a festmény egyetlen formája, amelynek révén azokban az időkben a művész jóléthez, tisztességhez juthatott". Pauli Gainsborought a legnagyobb koloristák közé számítja és arcképein kívül utal tájképeire is, mint amelyeket méltatlanul mellőztek a kortársai. Talán Ruskin volt az első, aki helytálló s megokolt művészi méltatásban részesítette, azóta egyre emelkedett Gainsborough becse s nyilvánvaló lett, hogy a modern angol festészet kialakulására jelentékeny befolyással volt. Pauli modern szemmel nézi az ő művészetét s nagy szeretettel írja le nekünk fejlődését, mutatja ki művészi erényeit egész élete művén. Lelkiismeretes és rokonszenves életrajzot ad róla, könyvének mintegy felét pedig arra szánta, hogy behatóan megismerkedjünk a mester műveivel, az egyes művekben kiválóan jelentkező jellemző vonásokkal. Rövidre fogott, de beható monográfiáját jellemzetes képek díszítik.

 

ÁLTALÁNOS MŰVÉSZETI CIKKEK

A művész és az eladott mű. Budapesti Hírlap, nov. 1.
A trónörökös magángyűjteményei, írta Zoltán Vilmos. Budapesti Hírlap, november 8.

 

FESTÉSZET

Hozzuk haza Zichy Mihályt. Irta —e. Pesti Napló, október 15.
Lotz Károly életrajzát közölték a napilapok október 14-iki számai.
A szolnoki művésztelepről. Irta Nógrádi László. Egyetértés, okt. 16.
A Szalon őszi kiállítása, írta —o. A Hét, okt. 16.
Herbstausstellung' im Nemzeti Szalon, írta Max Rothauser. Pester Lloyd, okt. 16,
Lotz Károly. Irta Gerő Ödön. Művészeti Krónika, I. 7.
Lapok a művészettörténetből. I. Fornarina. II. A nagy művészek és az embertan. III. Műremekek ára. U. ott.
Magyar képek a magyar király palotájában. U. ott.
Fritz Strobentz, ein ungarischer Meister dér Farbe. írta Arthur Roessler., Pester Lloyd, nov. 2.
Hollósy Simon és tanítványainak külön kiállítását ismertették a napilapok nov. 4-iki számai.
Neogrády Antal külön kiállítását ismertették a napilapok november 4-iki számai.
Strobentz Frigyes képeinek külön kiállítását ismertették a napilapok nov. 6-iki számai.
A magyar díszletfestészet (Spannraft Ármin Ágostról). Irta Andor Károly. Ország-Világ, nov. 6.
Egy ismeretlen Kupeczky-kép, írta dr. Nyári Sándor. Vasárnapi Újság, november 13.

 

SZOBRÁSZAT

Fa és szobor, írta Viharos. Pesti Napló, okt. 21. A Hunyadiak síremlékei, írta dr. Éber László. Archac-ologiai Értesítő. U. f. XXIV. 4.

 

ÉPÍTÉSZET

Az otthon problémája, írta Viharos. Pesti Napló, október 19.
Meinig Artúr. Budapesti Építészeti Szemle, XIII. 18.
A Gellérthegy rendezése és művészi kiképzése. U. ott.
A szepesjakabfalvi gör. kath. templom (Bobula János műve.) U. ott.
Unokáink fővárosa (városrendezésről), írta Viharos, Pesti Napló, október 23.
Pályatervek, írta Ezrey. Vállalkozók Lapja, okt. 26.
Modern városrendezés, írta Pirovits Aladár. Budapesti Hírlap, okt. 26.
A pécsi postapalota alatt kiásott régi falak, írta dr. Gereczc Péter. Archaeologiai Értesítő, U. f. XXIV. 4.
A szó'reghi templomromok. Irta Tömörkény István. Ugyanott.
Szcpcs vármegyei templomokról. Irta Kemény Lajos. Ugyanott:
A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1903/4. évi építészeti nagypályázata (Pogány Móric, Gerey Ernő, Jónás Zsigmond művei'. Magyar Pályázatok, II. 8.
Magyar pallérstilus. írta Komor Marcell. Vállalkozók Lapja, nov. 16.

 

IPARMŰVÉSZET
A mértani rajz a mesterszedés szolgálatában, írta Lőwy Salamon. Grafikai Szemle, XIV. 10.
A könyvnyomtatás díszítő eszközei. Irta Augenfeld M. Miksa. U. ott.
A könyvkötés története, írta Zoltán Vilmos. Budapesti Hírlap, nov. 2.
Iparművészeti dilettantizmus, írta Györgyi Kálmán. Magyar Iparművészet, VII. 5.
St.-louisi kiállításunk. U. ott.
Kalotaszegi kályhacsempék és utcaajtók, írta Undi S. Mariska. U. ott.
Az Iparművészeti Múzeum japán sablonjai, írta Czakó Elemér. U. ott.
Újabb magyar ex-librisck. Irta Rozsnyay V. H. Kálmán. U. ott.

 

LEJÁRÓ PÁLYÁZATOK

1904 december 15-én lejár a marcali izr. templom tervpályázatának határideje. Kívántatik egy mind a négy oldalon szabadon álló, a déli hoszoldalon és a nyugati bejárati oldalon díszesebb homlokzattal tervezendő templom. A rendelkezésre álló térnek a templom hosszirányának megfelelő mérete 41.0 méter, az erre és az utcára merőleges méret 81.0 méter. A templom 160 férfi és 140 nő számára tervezendő. A tervezethez költségszámítás csatolandó. A pályanyertes, illetve elfogadott terv 400 korona díjazásban részesül, de a terv és költségvetés a hitközség tulajdonában marad. Az építési költségek körülbelül 30,000 koronát tehetnek ki. Pályázó csak magyar állampolgár lehet. A pályaművek a marcali izr. hitközség elnöksége címére jeligével ellátva küldendők.

1904 december 20-ikán délben lejár a Győr város által a kiskúti ligetben mintegy 30,000 korona költséggel építendő vendéglő terveinek elkészítésére kiírt pályázat. A pályaterveket zárt borítékban, jeligés levélkékkel ellátva a városi mérnöki hivatalhoz kell benyújtani, ahol a közelebbi feltételek és adatok is megtekinthetők. Pályadíjak : 300 és 200 korona.

1904 december 28-ikán lejár a Magyar Iparművészeti Társulatnak cserépkályha tervére kiírt pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évfolyam 5. sz.. 352-ik oldal.

1904 december 30-ikán lejár a Losoncon, Deutsch Jakab szállodás telkén építendő emeletes épület (70,000 korona építési költséggel) tervpályázata. Kívántatik a pince, földszint és emelet méretjelzett alaprajza l : 200 léptékben, az épület minden részéről felvett keresztmetszet és homlokzatrajz l : 100 léptékben. A pályázat nyílt. Pályadíjak 400 korona és 200 korona. Bővebb felvilágosítást az építtető ad.

1904 december 31-én lejár a zólyomi hitelbank r.-t. által egyemeletes intézeti ház terveire hirdetett nyilvános pályázat. Az elfogadott terv készítője 500 korona tiszteletdíjat kap. Bővebb felvilágosítást a hitelbank igazgatósága ad Zólyomban.

1904 december 31-ikén lejár a Kunmadarason építendő emeletes községháza építési terveire és költségvetésére hirdetett pályázat. Kívántatik a pince, földszint és emelet méretjelzett alaprajza l : 200 léptékben, a szükséges keresztmetszetek és a homlokzatrajz l : 100 léptékben. Pályadíjak 400 és 200 korona. A telekre vonatkozó adatokat, helyszínrajzot és az épületben elhelyezendő helyiségek bemutatását az elöljáróság kívánatra megküldi.

1905 január 1-én lejár az újmalomsoki ág. evang. templom terveire kiírt pályázat. Építési költség 40,000 korona. Pályadíj 200 korona. Bővebb felvilágosítást az újmalomsoki ág. év. lelkészi hivatal ad. (Győrmegye, u. p. Marcaltő.)

1905 január 9-én lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1904—5-ik évi nagypályázata. Bővebbet lásd "Művészet" III. évf., 3-ik szám, 216-ik oldal.

1905 január 10-én délben lejár a nagybecskereki törvénykezési épület és fogház építési terveinek beszerzésére az igazságügyminiszterium által hirdetett pályázat. Építési költség 650,000 korona. Csak vázlattervek kiván-tatnak l : 200 léptékben és pedig minden emeletsor egy-egy alaprajza, homlokzat- és metszetrajzok. Pályadíjak 2000 kor., 1400 kor. és 800 korona. Bármely terv a nem díjazottak közül is 400 koronáért megvehető. A jeligés levéllel ellátott pályatervek a minisztérium segédhivatali főigazgatójához nyujt-mdók he és ugyanott az építési programm, valamint a teleknek a lejtméreti adatokat is tartalmazó helyszínrajza díjtalanul átvehető.

1905 január 10-ikén délben lejár a Magyar Iparművészeti Társulat által a kereskedelmi minisztertől kapott alapból a következő négy tervezetre hirdetett pályázat: 1. Csomózott szőnyeg tervére (első díj 300 korona, második díj 200 korona). 2. Faragott aranyozott képkeret tervére, (első díj 300 korona, második díj 200 korona). 3. Ingaóra-szekrény tervére, (első díj 300 korona, második díj 200 korona). 4. Sodronyzománc-díszítésű tárgy (serleg, kancsó, talpas tál, hordozható szekrényke, váza) tervére, (első díj 400 korona, második díj 300 korona). A társulat csupán teljesen eredeti munkát díjaz, vagy vásárol meg, ennélfogva sablonos munkák és utánzatok pályadíjat nem kaphatnak. A pályázaton csak magyar állampolgár vehet részt; pályázni lehet névvel, vagy jeligés levéllel. A pályaműveket a Magyar Iparművészeti Társulat titkári hivatalába (Budapest, IX., Üllő'i-út 33/37.) kell küldeni, ahol a részletes főtételek is megtudhatók.

1905 január 15-ikén lejár a kézdivásárhelyi ev. ref. egyház által építendő bérház tervpályázata. 37 méter hosszúságban egyemeletes oly épület tervezendő, melynek földszinti helyiségei az egész utcai vonalban üzlethelyiségek számára alkalmasak legyenek és raktárral, illetve mellékhelyiségekkel bírjanak. A hátulsó épületszárnyakba esetleg bérlakások helyezendők el. A tervezés költségvetése legfeljebb 100,000 koronáig terjedhet. Jeligés levéllel ellátott pályázatok Kölönte Mózes főgondnok címére az év. ref. egyház építtető bizottságának küldendők Kézdivásárhelyre s ugyanott kaphatók az esetleges felvilágosítások is. Első díj 500 korona, második díj 300 korona. Mindkét terv az egyház tulajdonában marad.

1905 május 31-én lejár a Budapest székesfőváros közönsége által egy Kossuth-szobor és egy Szabadságszobor vázlatos tervére hirdetett pályázat. Bővebbet 1. "Művészet", III. évf., 1. szám, 71. és 72-ik oldal.

 

KIÁLLITÁSOK NAPTÁRA

1904 december 26-ikán záródik a bécsi Genossen-schaft der bildenden Künstler Wien's őszi kiállítása.

1905 január 15-ikcn záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása.

1905 február 1-én jár le azoknak a magyar művészektől való műveknek a beküldési határideje, amelyek a jövő évi két párisi Salon és a veneziai nagy nemzetközi kiállításra vannak szánva. A művek a nevezett határidőig a városligeti műcsarnokba küldendők be. Megjegyzendő, hogy a kormány csak azoknak a műveknek a Budapestről Parisba, illetve Veneziába és vissza való szállítási költségét vállalta el, amelyek az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat művészeti szakbizottságának az előzetes elfogadása alapján a műcsarnokból küldetnek el rendeltetési helyükre. A műcsarnokba akár Budapestről, akár vidékről vagy külföldről való beszállítás költségei az illető művészeket terhelik.

1905 ápril 22-én nyílik meg a veneziai nagy nemzetközi kiállítás.

1905 június 1-én nyílik meg a müncheni nagy nemzetközi kiállítás.

 

Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY
Kiadótulajdonos: S1NGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.
 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002