Negyedik évfolyam, 1905    |   Első szám    |    p. 1-10.
 

 


SZIMBOLIKUS RAJZOK

Éppen napjainkban nem időszerűtlen olyan művekkel foglalkozni, amelyeket általában szimbolikus rajzoknak szokás nevezni. Könyvekben, folyóiratokban, rajzmappákban és kiállításokon egyre sűrűbben találkozunk velük, s ha ösmerjük a modern művészeti irányok történetét, úgy nem is csodálkozhatunk megsokasodásukon. Nem mintha a grafika e faja merőn új vagy éppen a mi korunk gyermeke volna. Bizonyos időszakokban megleljük, szép számban és viruló fejlettségben a múltban is. Eszünkbe jut -hogy csakis a grafikánál maradjunk — Dürer gyönyörű "Melancholiája" és a kisebb művészek szimbolikus lapjainak egész sora. Ez a művészi kifejezésforma rendesen oly időkben válik közkeletűvé, amidőn a művészek éppen elhagyták naturalista felfedező-korukat. A legtöbb talaj akkor kínálkozik számukra, amikor a művészet útjai ily korszakok után a stilizálás felé vezetnek. Magának a grafikának nobilis fajtái szinte feltételezik a stilizálásban való örömöt. E percben nálunk a művészet sok jeles képviselője ezt a korszakot éli, aminek kétségkívül örvendenünk kell, mert ily formán sok eddig mellőzött artisztikus érték kerül felszínre. Művészeink átlaga évtizedeken át a rajzot mellékes segédeszköznek, a kifejező készség egyik mankójának tartotta : megtanultak rajzolni s rajzoltak, mert e nélkül sem festeni, sem mintázni nem lehet. De rajzot adni, puszta grafikai élű rajzot s ezt fejleszteni oly fokra, amilyenre az fejleszthető : ezzel alig törődtek. Ha a Szépművészeti Múzeum gazdag kartóngyűjteményét egy napon együtt láthatja majd a publikum, meggyőződhetik róla, hogy a rajzbeli készség jeles példái találhatók nálunk is. De e kartónok csupán segédeszköz gyanánt szerepeltek, a festők csak annyira fejlesztették azokat, amennyire a főcél: a freskó elkészítése megkívánta. Hogy azok önállóan tovább élhessék életüket, arra nem igen gondoltak. De meg maga a puszta muzeális célra készített rajz, amennyiben nem szerepelt mint segédeszköz, a legkevesebb esetben lépte át az egyszerű természettanulmány szerepét s legfeljebb annyiban különbözik a festett tanulmánytól, hogy anyaga más. A grafikai él, a vonal jellemvonásainak kifejtése nem volt döntő szempont sok időn át. Aránylag kevés esztendeje, hogy nálunk e részben változtak az állapotok.

S íme, alig hogy az önálló rajz megkapja az őt megillető helyet: szemünk láttára egész sora teremtődik a szimbolikus rajzoknak. A közönség már láthatta e művek legjavát: mi e füzetben Kriesch Aladár és Nagy Sándor kiadatlan munkáinak egy sorát reprodukáljuk e gyűjtemény gyarapítására. S felhasználjuk az alkalmat, hogy néhány jegyzetet igtassunk ide a modern grafika e friss és jelentős gyermekeiről.

Szimbolikus rajz - - ez a két szó mindenekelőtt azt a benyomást kelti bennünk, hogy a művész itt egyebet is akart nekünk adni bizonyos természeti jelenségek képénél. Mint a szimbolikus vers, úgy az ilyen rajz is elvárja a maga közönségétől, hogy az ne vegye betű szerint az ábrázolást. Ha Klinger valamely metszetén ott áll egy csontváz, kaszával a csontkezében : bizonyára nem ilyennek kell ezt az ábrázolást felfognunk, hanem -s ezt ma már a gyermek is tudja - - ezt a kaszás csontvázat a halál szimbólumának kell értelmeznünk. S ha ennek az alaknak aktiv szerep jut a képen: úgy e cselekvését is átvitt értelemben kell felfognunk. Szóval az egész képből az első pillanatban más eszmét merítünk, mint amit az tulajdonképen, szósze-rint véve. mutat.

Mit szóljunk a művészi alkotások e fajához, amely, mint már ebből is nyilvánvaló, más egyebet is rejt magában a pusztán művészi erényeken kívül? Hisz itt szerep jut oly gondolatoknak is, amelyek nem grafikusak, sőt amelyek minden grafikai eszköz nélkül is közölhetők. Ha egy szimbolikus rajz azt mutatja, hogy "a szellem győz a nyers anyagi erő felett": ezt a gondolatot másként is közölhetjük embertársainkkal, nemcsak a vonal művészetének segítségével, így tehát az ily grafikai lap talán már kívül is esik a képzőművészetek határain, mert hisz esetleg a nyelv vagy a zene segítségével is átvihető más emberek lelkébe.

Hivatkozunk itt egy cikkünkre ("Művészet", III. évf. 232. 1.), amely éppen ezzel a tárgy-gyal foglalkozott s negative körülvonalazta a kép, a szobor, a képzőművészeti alkotás lelkét, azt, ami egy ilyen alkotásban döntő súlyú, amivel él-hal a kép, a szobor. Az ott kifejtettek után elég lesz itt röviden utalni arra, hogy a példa gyanánt bemutatott szimbolikus rajzról e puszta tartalmi felsorolás nyomán még legkevésbbé sem lehet megállapítani, vajjon az a rajz művészi vagy jelentéktelen-e. A szimbolikus rajznál is, mint minden képzőművészeti alkotásnál az a döntő, vajjon az előadás, itt tehát rajz dolgában művészi-e ? A szimbolikus rajznál, annak természeténél fogva, mindenek felett két cél lebeg a művész szeme előtt: hogy szimbolikusan közöljön velünk valamit s hogy művészi módon közölje. Vajjon e kettő egyenrangú-e ? Vagy talán az egyik fontosabb a másiknál? Amiket e tárgyról elmondtunk, abból az következik, hogy művészi szempontból e két elem nagyon is egyenlőtlen fontosságú, és hogy itt is, mint minden képzőművészeti alkotásnál, nem az irodalmi gondolat, nem a szóval is kifejezhető tárgy a döntő súlyú. Ennek könnyen megcsinálhatjuk próbáját. Állítsunk egymás mellé két szimbolikus rajzot : az egyiket egy gyönge rajzoló készítette, de a kifejezendő eszme világosan megérthető« (például : a Tél szimbolikus alakja sorra tönkreteszi a virágokat), a másik rajzból viszont a legnagyobb fejtöréssel sem lehet kihámozni a szimbolikus tartalmat, de a kép tele van a művészi rajz jelességeivel. Habozás nélkül ezt az utóbbit tartjuk amannál jobb műnek, amiből az következik, hogy az utóbbi képen a művész kevésbbé lényeges követelményen tette túl magát, mint versenytársa. Hogy még élénkebben szemléltessük ezt, képzeljük egymás mellé helyezve a katakombák valamelyikének egy teljesen művészietlen, kontár kézzel festett szimbolikus képét, például egyikét a "Jó Pásztor "-oknak és Tiziano "Égi és földi szerelmét". Amabból ma már minden gyermek, ha túl van a katekizmus ismeretén, kiolvassa, hogy mit is akar az a "Jó Pásztor" jelenteni, emebből még eddig senki sem betűzhette ki kétségtelen biztossággal a szimbolikus tézist. Pedig nincs az a művészi érzékű ember, aki azt a dilettáns torzalakot többre becsülné, mint Tiziano eme festményét.

Mi tehát a szimbolikus rajznál is döntő és előrangú fontosságúnak tartjuk a tisztán grafikai erényeket. Ezzel azonban nem mondjuk azt, hogy tehát maga a szimbolikusan előadott eszme ily rajzokban semmis és értéktelen.

Lehet az jelentékeny is, sőt esetleg mélyen meghatja érzés- és gondolatvilágunkat. Oly eszméket fejezhet ki a rajzoló, amelyek temérdek reflexiót keltenek bennünk, függetlenül attól, vajjon mi, szemlélők, művészi érzésű emberek vagyunk-e vagy sem. S éppen a sokat reflektáló művészek szeretik a közlés e formáját választani. Olykor sikerül a szándékuk, igen gyakran azonban hajótörést szenvednek. Szándékuk teljesen kárba vész, mihelyt nem mesterei a rajznak. Ezen kívül is többféle veszedelem fenyegeti az előadás e formájának művelőit. Ha sok ily rajzot nézegetünk, nem egy tanulsággal gyarapodunk e részben is.

Vannak kigondolt, a reflexió egész apparátusával megalkotott eszmék, amelyeket egyáltalában kár más emberekkel közölni, történjék ez akár rajz, akár zene, akár írás útján. Vannak gondolatok,- amelyek immár teljesen közhelyekké lettek, útszéliek, ezerszer hallottuk életünkben s úgy megszoktuk már, hogy a legcsekélyebb hatással sern lehetnek ránk. Ily banalitások újjászülése teljesen fölösleges. Vannak továbbá eszmék, amelyeknek szimbolikus rajz után való közlése már eleve ki van zárva, ilyenek például az abszolút geometria eszméi. Mindkét esetben részben meddő a rajzoló iparkodása: speciális célját el nem éri. Adhat esetleg kitűnő rajzot s mi gyönyörködni fogunk ennek szépségeiben, de ezen kívül nem kapunk tőle egyebet. Más esetben találkozunk a szimbolikus rajzok oly példáival is, amelyek már szinte a képrejtvények kategóriájába tartoznak. Akiben csekély a rébusz-fejtő tehetség, az sohasem fogja ezekből kihámozni a beléjük temetett értelmet. Hogy egy ilyen rajz szimbolikus jelent-menye világosan megérthető-e vagy sem, az néha egyszerűen idő kérdése. Vannak ugyanis szimbolikus képek, amelyek teljesen érthetők voltak a maguk korában és a maguk míve-lődési körében, de más korbeli és más míve-lődési lépcsőn állók előtt érthetetlenek. A művész ugyanis ily képeit is csak a természetadta formákból állíthatja össze s ezeknek kölcsönös egymásra vonatkoztatásával világítja meg tézisét. Csakhogy az e czélra felhasználható természeti formák hely és idő szerint más-más értelműek, más-más konvenció fűződik hozzájuk. A szamár például a Keleten bölcseséget jelent, nálunk épp az ellenkezőjét. Igen jól elképzelhető egy oly kor vagy egy oly kultúra, amidőn Klingernek fent idézett csontváz-rajzát senki sem értelmezi "halál "-nak. Tekintsük csak meg Dürer "Me-lancholiáját" : mennyi apró tárgy, műszer, eszköz rajza került erre a képre, mind csupán azért, hogy e tárgyak ábrázolásai magyarázzák, egyre jobban megvilágítsák a szimbolikus tézist. Mily könnyen képzelhető el. hogy e tárgyak mindegyike teljesen idegenné válik egy új kultúr-körre nézve s mihelyt ez megtörténik : elvesztik minden megvilágító, magyarázó erejüket. A szimbolikus jelentménynyel bíró alakokat mind az a veszedelem fenyegeti, hogy ma ezt, holnap azt jelentik, ma közismeretű a bennök rejlő célzás, holnap már megszűnt ez a konvenció. Sőt vannak egészen helyhez kötött szimbolikus jelentmé-nyű formák is, amelyek mellékérteménye néhány száz kilométerrel odébb "már teljesen ismeretlen. Aki tehát ily irodalmi, bölcseleti ízű jelentményeket használ fel rajza szimbolikus tézisének megvilágítására, könnyen abba a bajba kerülhet, hogy csak maga érti meg művének rejtett értelmét.

Azt mondhatnók, hogy ez nem jelentene nagy szerencsétlenséget a szerzőre nézve, ha műve egyébként tele van rajz-szépségekkel. Ne törődjünk tehát azzal, hogy e képen egy másodrangú elem, a szimbolikus jelentmény, nem beszél világosan. Vegyük egyszerűen szép rajznak s becsüljük fel ebbéli értéke szerint. Hisz tudjuk, mily sok gyönyörű emberi vonást tükröz az igazi művészi rajz magában is.

A legtöbb amatőr valószínűleg erre az álláspontra fog helyezkedni. Nem tagadható azonban, hogy bizonyos fonákja mégis van az ily dolognak. Gyakran azt érezzük ugyanis, hogy bizonyos szándék íme a szemünk láttára kudarcot vallott. A rajzoló - - ezt világosan látjuk művén — nem csak természeti jelenségek rajzát akarta adni, hanem ki akart fejezni alakjaival, vonalaival valamely bölcseleti, erkölcsi, szociológiai stb. tézist is. És ha rajz-szándékai sikerültek is, szimbolizáló szándékai íme csütörtököt mondtak. Ez kétségkívül kissé bánt némely nézőt, és pedig leginkább akkor, ha a rajzon nagyon meglátni, hogy mily fontosságot tulajdonít a szerző ama tézis világos közlésének.

Ezt a bizonyos mértékben szorongató érzést nem könnyű elfojtani. Bánt minket, többi embereket, egy nobilis emberi szándék kudarcának szemlélete. S bánt ebben az esetben annál inkább, minél nyilvánvalóbb, hogy a rajzban a rajzerények nem oly ragyogók, hogy egészen le tudnának minket bilincselni. Tiziano említett képénél ez a szorongató érzés teljesen megszűnik, mert ott maga a tisztán festői tartalom oly dúsgazdag, hogy egészen elfoglal minket.

Oly esetről szóltunk, amidőn a grafikus nem tudott egy bölcseleti, irodalmi, erkölcsi stb. tézist rajzában világosan és meggyőzőn közölni. A hiba itt a képnek egy másodrangú elemét sértette, műve mégis remekmű lehet, ha a döntő elem, a grafikus elem tökéletes. Vegyük azonban ama ritka és vonzó esetet, hogy a rajz mint rajz kitűnő s egyben valamely mély bölcseleti vagy erkölcsi igazságot meggyőzőn tud az emberekkel közölni. Az ilyen művek sokféle érdekes jellemvonást mutatnak.

Sokszor meglepőn belevilágítanak a művészi koncepció rejtélyes laboratóriumába. A rajz magán viseli születésének bélyegét, lelki nacionáléját. Oly fürgén; oly rövid idő alatt készül a papiroson vagy az ezt helyettesítő rézlapon, hogy még megláthatjuk rajta keletkezése menetét. E friss növevényen még rajta vannak a csírázás stádiumának szíklevelei. Egyetlen egy képzőművészeti előadásforma sem oly friss és gyorsmenetű, mint a rajz. Ha egy gondolat megérett a rajzoló fejében: a kéz aránylag hirtelenül s az eredeti koncepció szűziességében vetheti papirosra. A rajz még ugyanabban a hangulatban, ugyanazon lelki hőfok alatt készülhet el, amelyben első vonása készült. Mily lassú jártú hozzá képest az olajfestmény, a freskó, a kőszobor vagy a többi technika ! Hetek, hónapok, évek múlnak el az első és az utolsó ecsetvonás, simítás közt. E hosszú idő alatt százféle hangulat vehet erőt a művészen s jöhetnek oly lelki diszpozíciói is, amelyek merőn ellentétesek azokkal, amelyeknek képén, szobrán uralkodniuk kellene. Megváltozhatik ily idő alatt még technikai készsége, világnézete, művészi hitvallása is. Mindez érezhető módon beavat-kozhatik a kép és szobor kialakulásába. Ezzel szemben a mozgékony s gyorsjártú rajz jóformán a perc impresszióját képes adni. Minden ízében híven képes tükrözni azt a lelkiállapotot, amelyben e vonásokat a kéz meghúzta. Hosszabb fejtegetés nélkül is világos lehet előttünk, mily fontos e jellemvonás a szimbolikus rajznál. Itt a rajzoló grafikai gondolatokon kívül erkölcsi, szociális, bölcseleti, vallásos meggyőződéséről is ad beszámolót vagy vitára kel valamely elv, valamely eszme érdekében. Belső meggyőződéseit igyekszik .belénk, többi emberekbe oltani, oly meggyőződéseket, amelyek benne forrongnak, amelyek őt hevítik, egy darabját adják nemes belső életének. Mily előny, hogy a rajz fürgesége nemcsak a száraz és többnyire elvont axiómát képes velünk közölni, hanem közli azt az átérzés leghevesebb stádiumában azon mele-giben, a még javában lobogó fanatizmus, meggyőződés hevével. A közölt eszmébe vetett hit rendíthetetlensége íme képpé alakulhat, mielőtt még egy következő hét vagy hónap lappangó szkepszise e hevet kissé lelohasz-taná, e meggyőződés hirdetését félénkebbé, határozatlanabbá, talán óvatosabbá tenné.

Kétségtelen, hogy nem minden szimbolikus rajz eszméje ötletszerű, azaz nem mindegyik terem meg hirtelenül, váratlanul, egy szempillantás alatt. Némely ily fajta eszme hetek, hónapok, talán évek reflexióinak gyümölcse. Ámde igen valószinű, hogy a rajzoló akkor véli papirosra, amikor a meggyőződés feszültsége a legnagyobb energiával kívánkozik kifejezés után. S ezek drága és becses pillanatok: ezek az izzás, forrongás órái, azok az órák, amikor a láva folyam épp áttörni készül a kráter utolsó falát. Ha a művész kezén, az ő formáiban és vonalaiban a meggyőződés e heve tükrözik : duplán értékessé válik műve.

Miért s hogyan ?

E pontnál kapcsolható a szimbolikus eszme a tisztán grafikai erényekbe. Az a hév és energia, amely ezekben az órákban a rajzolóban él: benne lüktet pulzusában, vonalakat húzó ujjaiban is. Szinte fiziológiai jelenségről beszélhetnénk. - - S a gondolat, amely így alkotásra serkenti a rajzolót, a maga jelleme szerint rányomja bélyegét a formákra a vonalakra is. E formák és vonalak magukra vehetik az uralkodó hangulat, az eszmétől teremtett lelki diszpozíció jellemvonásait. Támadhatnak ilyképp sötét, elfulladt, vagy száraz, rideg, kegyetlen, aszott formák és vonalak. Lehetnek fürgén kanyarodó, tombolva szö-kellő, vagy nyugodt, leszűrt, kristálytiszta változatúak. Lehetnek fantasztikusak, nőiesen omlatagok vagy vaserélyt sugárzók; koldús-szegénységűek, káprázatosán telítettek és dúsak. Válhatnak elméssé, pikánssá vagy zor-donan fenyegetővé. Ismételjük: mindezt a vonal vezetéséről, a forma alakításáról és csoportosításáról mondjuk s nem csupán arról, hogy minő hangulatot vált ki belőlünk. Egy-egy rajz szimbolikus tartalma tönkremehet, mihelyt a vonal húzása, a formák alakítása vele ellentétes hangulatot kelt bennünk. Lehet egy szfinkszet úgy rajzolni, hogy megdöbbenünk lapidáris komolyságától és a beléje zsúfolt misztériumoktól. De lehet ezt a szimbolikus alakot úgy is formálni, hogy kokett és negédes játékszer benyomását kelti. A vonal és forma ezerféle változata tehát intenzívvé teheti a szimbolikus eszme kifejezését, de torzalakká is. Nem új dolog, hogy maga a puszta vonal is kelthet bennünk bizonyos benyomást: a nyílegyenes vonal a merevség, a hullámvonal az élet nyughatatlanságát tükrözi bizonyos mértékben. Ha a vonal ily kifejező, akkor nyilván jó tolmácsa a művész lelkiállapotának is. S ha e lelkiállapoton a rajzolás óráiban egy erőteljes meggyőződés, egy szimbolikusan kifejezhető eszme uralkodik, akkor ennek az eszmének jellemvonásai uralkodhatnak magának a vonalnak vezetésén, a formák kialakításán, azok egybefűzésén is. Itt tehát a szimbolikus tézis bizonyos fokig beavatkoz-hatik a kéz rajzoló munkájába is; a grafikai jellemvonások belekerülnek egy nem pusztán művészi eszme hatásának körébe is.

Ez a hatás természeten csak bizonyos fokig fontos.Ezer s ezer mesteri rajz támadt nélküle is.

Szeretnénk még e tárgy kapcsán utalni arra a narkotizáló befolyásra is, amelylyel némely szimbolikus tézis a rajzoló rajz-fantáziáját hevíti. Ennek temérdek meglepő, új forma, sok gazdag ornamentum köszöni születését. Vessünk egy tekintetet Nagy Sándornak itt közölt "Ambíció" című rajzára, amelyen az égbe kapkodó száraz fa alakja nemcsak új, de meglepőn kifejező és grafikailag is érdekes. Vagy a "Fantázia-láz" című rajzra, amelyen a formateremtés buján sarjadzik ki. Ugyanitt, vagy Kriesch Aladár "A jövő" czímű s egyéb rajzain minden más művészi zamaton kívül is milyen élénk játékot varázsol elénk az ornamentika. És így tovább.

A java szimbolikus rajzok zamatos virágai a grafikának. De nem nyithatnák csudálatos, bűvös kelyhüket, ha egy nedvdús törzs és erőteljes gyökérrendszer nem hajtaná beléjük az éltető nedvet. Ez a törzs és gyökér pedig a tiszta művészi rajz.

LYKA KÁROLY



MŰTEREMBEN FERENCZY KÁROLY OLAJFESTMÉNYE
MŰTEREMBEN
FERENCZY KÁROLY OLAJFESTMÉNYE

A JÖVŐ KRIESCH ALADÁR RAJZA
A JÖVŐ
KRIESCH ALADÁR RAJZA

BUGA JAKAB ÉNEKE KRIESCH ALADÁR RAJZA
BUGA JAKAB ÉNEKE
KRIESCH ALADÁR RAJZA

AZ EMBER A HALÁL NYOMÁBAN KRIESCH ALADÁR RAJZA
AZ EMBER A HALÁL NYOMÁBAN
KRIESCH ALADÁR RAJZA

A HALÁL AZ EMBER NYOMÁBAN KRIESCH ALADÁR RAJZA
A HALÁL AZ EMBER NYOMÁBAN
KRIESCH ALADÁR RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003