Negyedik évfolyam, 1905    |   Negyedik szám    |    p. 255-264.
 

 


LIGETI MIKLÓS

A művészetek egyik ágában sem ismétlődött oly gyakran a szabály és a törvény tragikus fölcserélése, mint éppen a szobrászatban. Winckelmann, a mozgalmas barokmozulatok idején, törvénynyé emelte a görög szobrászat egyik irányát, a mely a nyugalom, a statikus hatások visszaadásában kereste művészi feladatát, ezzel, megteremtve a klasszicista szobrászatot, jó időre megkötötte a szobrászok képzeletét. Az akadémiák kiépítették ez alapon a szabályok rendszerét, belefojtva igen sok nemes érzést, a képzelet szabad szárnyalását, új ideálok érvényesülését, diadalmasan küzdve a romantikus irányzattal, mely dinamikus hatásokat, a belső mozgalmasságot, a való élethez való közeledést, az elvont jelvények mellőzését követelte. Hasztalan mutattak rá görög őseikre, renaissance-kori testvéreikre, az akadémiák antik alatt továbbra is a nyugalmat értették, plasztikus alatt a hagyományokhoz tapadt formakészletet, szigorú kánonokkal, megállapított jelvényekkel. A szobrászat már-már kővé meredt.

Ezenközben pedig testvére, a festészet mind szabadabbá lett. A mozgó, hullámzó, levegőbe állított élet visszaadását hódították meg művészetök számára. Az atmoszférikus hatásokat kutatva, a barbizoni mesterek észrevették a levegő, az ég, a fény szín- és térteremtő, egységbe foglaló erejét és mozgalmasságát, melyet az impresszionista iskola a fény probléma megoldásáig fejlesztett.

Nem természetes-e, hogy a szobrászokat, a maguk művészete szempontjából, érdekelni kezdette a világítás kérdése, mely a festőket oly lázasan foglalkoztatta ?

Pedig voltak hangok, melyek óva intették tőle. Lessing - - Laokoon-jában - - a festészetet és a szobrászatot még egynek vette, de Taine - - A művészet filozófiájában -ebben már hanyatlási jelt lát, mert "egy plasztikus mű szépsége mindenekelőtt plasztikai".

A kérdés ma is nyilt. Táborokra szaggatja a modern szobrászokat.

Levegő, fény, világítás, — mi közünk mindehhez nekünk? - - szólottak az inkarnatus szobrászok. Ami a szobrászt érdekli, az csak a forma, a maga színtelen voltában. A szobor a természettel szemben izoláltan, elkülönítve áll. (Hildebrand.) Az ő világa a forma kontúrjain belül kezdődik, ami a környezetből kiszakító kontúron kívül esik, azt a szobrász nem látja, csak magát az abszolút formát. Éppen ebben különbözik a festőtől, aki nem magát a három kiterjedésben megjelenő formát, hanem csak annak benyomását adja vissza, azokkal az elemekkel együtt, a melyek ezt a benyomást előidézik. Ha a szobrász a formát teremtő benyomásokkal is számol, művészete alapelveivel jő ellenmondásba, s stílszerűtlensé-gekre ragadtatja magát. Az antik és renais-sance szobrász így gondolkozott. Ebben klasz-szicista és romantikus egyaránt megegyezett.

De igazuk volt-e?

Tegyük fel, hogy az antik és a renaissance szobrász - - nem látva még az új problémát, a mely -a levegőbe állított, a világítási hatások teremtette formák játékának visszaadásában áll, - - megelégedett a kontúron belül létező formák szigorú formálásával: nem szabad-e azért az új művészetnek új problémákat felállítani ? A szobrász a tömegekkel, azok köbtartalmával számol, de van-e tömeg, melyet ne folyna körül a mindent átfogó fluidum, az atmoszféra, a fény, ami örök mozgást teremt, a formák szakadatlan mozgását? Ezt a harcot, a formák harcát a világossággal, amely csodálatos szépségeket teremt, első sorban magán a formán, emelkedéseket és mélységeket, gyöngéd árnyalatokat és heves kiugrásokat, mért mellőzze mindezt formaalakítás közben a szobrász, mikor látja, mikor hatását érzi, mikor hangulatát, érzelmeit, képzeletét ingerii, formálja, alakítja, befolyásolja ?

Rodin erre gondolhatott, mikor így definálta a szobrászatot, az ő szobrászatát: "la sculpture, c'est l'art du trou et de la bosse." (A szobrászat a púp és lyuk művészete).

Erre az akadémikusok azt felelték: A világítási hatás tudatos keresésével olyan hatással számolnánk, a mely a szobrász feladatán kívül esnék.

Ez érv volna, ha a szobrász magát a fényt is formálni akarná. Ez azonban félreértése a problémának. A fiatal Ruskin már ezt észrevette, mondván: "A szobrásznak festenie kell vésőjével." (Az építészet hét lámpása, 1849.) Azaz vissza kell adnia a hatást, amelyet a formákra a világosság gyakorol. A formák ilyeténkép átalakulnak, s a művésznek ezt az átalakult formát kell ábrázolnia, így értette ezt maga Hildebrand is, amikor nem a lemért, a való formák, hanem csak az optikai benyomás visszaadását követelte. Tiltakozott is félreértése ellen. "Ha a formák optikai képpé egyesíttettek, művészileg csak akkor léteznek... csak a plasztikusan kikutatott, az élettől elhódított forma a művészi." (Süddeutsche Monatshefte. 1904. aug. füzet.)

Különben is talán öntudatlanul, művészi intuíciótól vezettetve, de minden időben foglalkoztatta a szobrászatot ez a festői probléma. Még pedig mindig a — festészet hatása alatt. A IV. század görög festészete, Zeuxis, Apelles fényfestők voltak, s a szobrászokat, elsősorban kortársukat, Praxitelest már a fény és árnyék hatása alatt kialakult formák visszaadásának problémája izgatta. A renaissance idején Donatello, s akire Ruskin is hivatkozott, Mino da Fiesole nem keresték-e tudatosan a fény- és árnyjáték hatása alatt kialakult formák játékát, Leonardo sfumatoja hatása alatt, annak csodás finomságait szerető szívvel igyekezve visszaadni?

A problémának azonban kétségkívül a modern szobrászat adott hangsúlyt, a belső mozgás kutatója Carpeaux, domborműveiben Meunier, de élére állítva Rosso és Troubetzkoy. Az ő kísérleteiken alapul Rodin művészete. Ligeti Miklósé is.

I.

Ligeti Miklós 1871-ben született, korán elvégezte az iparművészeti iskolát, ahol Mátrai Lajos vezette be a mesterségbeli készségbe, majd a mintarajziskola szobrászati osztályán Stróbl Alajos növendéke volt, s rövid bécsi és hosszabb párisi tanulmányok után, a kilencvenes évek elején egy Ámor szobrocskával mutatkozott be. Azóta itthon él művészetének, tejesen eltávolodva első tanítóinak irányától.

Képzeletét elejétől fogva a futó, illanó, pillanatszerű mozgások minél közvetlenebb meg-rögzítése foglalkoztatta, ez felelt meg villámgyors benyomások iránt fogékony lelkének, izgékony temperamentumának, mely mint a stagniol-lemez, a leggyöngédebb érintést is felfogja, hogy azokat elemeire szétbontva, újjá alkossa, képzeled képpé kombinálja, új formába öntse, — érzése, hangulata hatása alatt. Érzése uralkodik képzeletén, de érzését a természetnek csak bizonyos, szigorúan körülhatárolt részlete illeti meg.

A művészeti iskolákban elsősorban dekorativ, stílusokba zárt feladatok megoldására vezettetve, csak a barokformák, a heves mozgás, az iskolás kompozíciók sémáiban maradhatott. Képzeletét a hagyományok sokáig fogva tartották, Bécsben és eleintén Parisban is, noha a bensőséges érzések minél intenzivebb kifejezésére való törekvés már ezidétt mind világosabban kezd nála jelentkezni. A tatai színház kis me-nuette-jén, a mozdulat gyermeki bája finom könnyedséggel nyilatkozik meg, bátor első kompozíciói: "A rákász", "A csirkés leány",az "Árván" szinte érzelgőssé váló érzel-mességükkel, igen is genre-szerű felfogásukkal, még a hagyományos formalátás bilincsei közt mutatják. Egyéb dekorativ feladatokkal való küzdelmei közben (Adria-palota, Kereskedelmi r.-t. palotája) a pillanatszerű mozgás mind erősebb elmélyítésére törekszik, természetesen egyelőre a hagyományos formanyelven beszélve.

E küzdelmei közben, mesterségbéli tudásban megerősödve, megnyílott előtte a világ, az ő világa. Az emberi lélek rejtelmeibe való el-merülés útján. Megérezte azt a misztikus kapcsolatot, mely a lélek és formája között viszonylatokat teremt, titkos átmeneteket, csodás egymásbaolvadásokat, rejtelmes szálakkal egymásba fonódva. E rejtelmes szálak a fénysugarak, melyek lerakódnak a formákra, bujkálnak, táncolnak rajtuk és hihetetlen titkokat regélnek. Meg kell érteni nyelvüket, hogy testvérükké fogadjanak, aki előtt nem lesz többé titkuk.

Új szépségek tűnnek fel, - - most egy eladdig nem látott hajlásban, majd egy puszta tekintetben, melynek mélységeiből árnyak emelkednek, - - s mindez megnyilatkozásszerűleg, egy odavetődött fénynyaláb gyöngéd játékából, hirtelen, viziószerűleg.

Mi az, mi az a babonás erő, mely földöntúli varázserejével odaláncol egy Rodin-portraithoz, — kérdezzük magunkban, mialatt megdöbbenve nézzük azt a leleplezett lelket, mely a mester J. P. Laurens portrait-ja szeméből titkos sugarakat lö-vel felénk ? Mi az, mi az a pokolbéli szenvedély, mely diabolikus hatalmával egész érzéstengert kavar fel lelkűnkben, nézve Rodin kúszó, remegő, szerelmet epedő Szirénjeit ? A formákon végigsuhanó, most tréfás bujókát, majd halálos bujdoklást rendező fénynyalábok azok, melyeknek játékos küzdelme képzeletünknek titokzatos mozgalmasságot suggerál. A fénybe merült természet csodás formavilága, mint belső érzelmek nyilatkozatai, Ligeti képzeletét is elvezették az Ígéret földéhez. Mind világosabban felfogta a nagy mester intencióját s újabbnál újabb fel nem fedezett földrészeket szakított ki a természetből magának. Érzései megihlették képzeletét, mely villámgyorsan alakítja képzeleti képeit. Érzéseit kell hát kifaragni, — a női báj, a szem titkos rezgése, a töprengő akarat, a magamaradt titkos múlt láttán támadtakat, amint az érzés látható formát ölt, megőrizve keletkezése pillanatszerűségét, születése misztériumát, amint a sötétből kiemelkedik, a fény és árny csodás küzdelmében.

Az ő képzeletének elég a futó benyomás, egy véletlen formaalakulás, hogy revelláljon egy emberi lelket, - - a szem felcsillanása, az ismeretlen megsejtése, a gyöngéd mosoly, a közöny álarca, a befelé néző szem elég ahhoz, hogy ismeretlen világokat teremtsen. Egy remegő váll, melynek apró formáin megtörnek a fénysugarak, egy meghajlott hát, melynek formációja szaggatott, egy roskadozó láb, mely belső fájdalomtól hajladoz, - elég, hogy vele földöntúli fájdalmat éreztessen. Min zokog ez a test ? Mi remegteti meg e hatalmas formákat ? Tudatára jött valaminek, ami lelkét öli ? A tudás fájához borul talán ?

Ligetit csak érzése vezeti, nem keres hozzá szimbólumokat, neki a formamozgás elég beszédes, nem keres hozzá hamis képzetkapcsolatokat. Egy délben Thorwaldsen éppen ebédre indult, mikor egy boltajtóban megpillantott egy fiatal római legényt, félig álló, félig ülő helyzetben, igen elegánsan megoldva a felbomlott és visszaállított egyensúly problémáját. A mozgás eredetisége megkapta. Sietve megebédelt, hogy otthon lerajzolhassa. De Thorwaldsennek évek kellettek hozzá, míg a finoman meglesett mozgást képzeletében az Argusölő Mercur alakjává alakíthatta át. - - Ligeti képzeletét maga a mozgás, s a benne rejlő erő ihleti, még pedig a minél illanóbb, a minél intenzivebb, kifejező mozgás. -Víziója az egyesből, a részletből alakul ki, hogy annál gazdagabb harmóniákat teremtsen. Nem válik azért sohasem túlértelmessé. Az ő világa a sejtelmek, álmok, a félig kimondott szavak, a formákhoz fűződő csalóka illúziók, a röpke mozgások titokzatos világa, amely a kecses mozdulatokban, az arc földöntúli megnyilatkozásaiban, a magába vonult lélek megrezzenő gesztusaiban keres alakot. Lelkében így élt Anonimus alakja, amint kucsmáját homlokára tolva, ül szétterpesztett karral a kőpadon, körülötte "lebeg a zordon enyészet", dantei komorság, a viharos múlt, a zivataros századok komor emlékei. Van ebben a mozdulatban valami a magára maradt, végtelen csöndből, amelyből rejtelmes érzelmek áradnak felénk, valakik csak ismerjük multunk tragikus mélységeit. A szerencsés mozdulat, mely gazdag formajátékra ad alkalmat - - a kis modellnek éppen ezért mélyebb is a hatása, - - régóta kisértette Ligetit. Ott találjuk egy korai vázlatában, mely az üldözött Salamon királyt ábrázolja, amint a viharverte fejedelem buj-dosásában lerogy egy padra. Vesztett remények, testi-lelki kínok, a kimerültség fájdalma vonaglik végig e testen. Anonimushoz nem illett lethargikus mozdulat, koncentráltabb, magába mélyedőbb, de sejtetőbb mozdulatot keresett, amelyen végigfuthasson a fényárny misztikus játékkal, apró formákra bomolva, formarészleteket gazdagon mutatva.

A clair-obscur az ő világa, amint a félhomályból tüzek lövelnek ki, melyeket képzeletében egybefogva, egységes, mély hatóelemmé egyesít. Ha ellesheti modellje titkos érzéseit, amint azok egy főhajlásban, egy hanyag leülésben, csodálkozó vagy mosolygó, magára hagyott vagy viaskodó tekintetben felcsillámlának, művészetének ezek a leginspiráltabb pillanatai. A képzeleti képet immáron megfogta. Most már csak keresnie kell az eszközöket, amelyekkel kifejezheti.

II.

A szobrász más szemmel nézi a világot, mint mi, mert őt nemcsak a való forma érdekli, hanem képzeletében azonnal átdolgozza azt ható formává, azaz a maga művészete eszközei vei gondolkozik, anyagával lát, kutatva, miként lehetne a természet meglesett formáit a maga eszközeivel úgy kifejezni, hogy azok csakugyan való formáknak hassanak. Nem másol, nem mér, nem ad tényleg létező formát, mert ezt adva nem érne el hatást. Keresnie kell azt a formát, mely valónak hat, miközben a valót megváltoztatja.

A nagy művész, aki, mint ahogy Dürer kivánta, kiszakít magának egy új darabot, egy új szépségformát a természet véghetetlen formakincséből, kell, hogy megkeresse magának azokat az eszközöket is, amelyek segítségével anyagát úgy idomítja, hogy abban képes is legyen az új szépségformát kifejezni. Amikor a festői szobrászat problémáját kutatták művészeink, új formamegoldások elé kerültek, mert a régi eszközökkel csakugyan lehetetlen volt akár a bronzban, akár a márványban a levegő-hatás alatt megváltozott formajátékot visszaadni. Egy-egy válságos pillanat megrögzítése volt a feladat. A lélek legmélyebb titkát hirtelen eláruló formaalakulás megrögzítése, melyet villámgyorsan feltárt egy kóbor fénysugár. Ezt a formahatást kőben, bronzban kellett kikeresni. A teknikát az érzéshez kellett alakítani. Keresni a márvány, meg a bronz titkát. Mindegyik anyagnak más a természete. A márványt szerelmesen ölelgeti a fény, s félig áttetsző anyagán finoman porzanak végig a sugarak. A bronz opákos anyagán csak sötét foltokat teremtenek és megtörve szakadoznak erős rajzú fényfoltokba. A márvány gyöngéd, pasztozus színt nyer a fénytől, a bronz éleket, szögeket követel, hogy éreztesse a fényhatást, kiemelje az árnyékokat, de a márvány kerek formákat a fényben, melyeken finoman suhanhat végig, a legpuhább átmenetet is éreztetve.

A kísérletek éppen abban az időben indultak meg, főleg Parisban, mikor Ligeti is ott tartózkodott, s egész szenvedélylyel vetette magát az experimentálásra. Természetesen az agyagon keresztül, a mi a feladat első részének, a pillanatszerű mozgásnak visszaadásában kitűnő segítőeszköz is lett. Ám a formáknak a világossággal folytatott harcánál, ahol az anyag karakteréhez kellett simulni, kerékkötőnek bizonyult. Az agyagnak ugyanis megvan a maga sajátságos agyagkaraktere, s mikor a szobrász bronznak vagy márványnak dolgozik, tulajdonkép halálos viaskodást folytat anyagával az agyaggal, mely természetesen folyton arra csábítja, hogy az ő karakterét is számon vegye. Troubetzkoy herceg bronzai éppen ezért nem bronzok. Rosso megmaradt a viaszknál. Az első, aki az experimentálók között eredményeket ért el, mindnyájuk mestere, Rodin volt. Ligeti is az ő sikerein nevekedett.

Egyszerűen azt keresték, hogy hogyan dolgozik a természet ? Belehatolni a természet szellemébe, kifürkészni hatása titkát, ez a teremtő elme feladata. Akár a nagy egészből induljon ki a művész képzelete, mint a Rodin-é, akár a finom formákból, hogy aztán harmo-niás egységbe foglalja őket össze, mint Ligeti képzelete, — a feladat lényege a döntő formák kikeresésében áll. Mi az, ami a levegőhatás alatt megváltozott formajátékot teremti, ami a maga sajátos kifejező erejével ismeretlen lelket, eladdig nem sejtett tartalmat ad a formának, — szóval, mi teszi döntő hatásúvá a formarészletet ? Ez volt kutatásuk tárgya, igyekezvén belenézni a természet műhelyébe, kutatni az illúziót teremtő fogásokat. A génuai paloták párkányzatai - - a szűk utcákra való tekintette], a hol a palotákat csak alulról lehet látni -- egészen máskép építvék, mint ahogy látszanak. A művészetben a hatás fontos, azt előidézni a teremtő művész legfőbb gondja.

Ezt a hatást a fontos, a döntő formák fokozásával, túlzott kiemelésével érték el, ami magához vonzza, a fényt, kiugrásaival jelentőséget ad neki és a mellette kialakult mélyedéssel szigorú plasztikát. A döntő forma az, amely a mozgást vezeti, s éppen azért ízlés, művészi finomság vezetheti csak a művészt, nehogy formarészletei ahelyett, hogy kifejezők legyenek, deformáltakká váljanak. Rodin, ott, ahol nagy távolsághatásra számított, nem riadt vissza az egyes formák túlzott modellirozásától sem "en vue d'un renforcement de l'expression." A calais-i polgárok szertelen tagjai, szertelen mozgása az érzelmek végtelen fokozatait fejezik ki, tragikus fenséget, megsemmisítő bánatot. Akadémikus szemmel nézve, nem találunk exakt formákat, de a művészi igazság magasabb kritériumának igenis megfelelők. Ligeti behatolt mestere szellemébe és mind öntudatosabban alkalmazza ezt a jellemzés és a festői hatás kifejezésére. A tudás fájához borult férfialakján a vállformák hatásos kiemelésével fejezi ki érzését. Hatalmas végignyúló csuklyás izom, belső izgalomtól remegő, amelyet a vállak apró formáinak, a deltaizmok mozgásának túlzott kiemelésével éreztet, a kétségbeesés néma jelzője. Ott koncentrálta minden kifejező erejét, hogy az erős model-lirozás által finoman kiemelt részlettel középpontot teremtsen, a fény játékát helyhez kösse, s egységi benyomásba, nagy harmóniába kapcsoljon össze minden alárendeltebb formát. Mennyire más, mint Telcs formafelfogása, aki nagy síkokat teremt, s egyszerre látja az egészet, egyforma súlyt ad minden lapnak, a világítási formajátékkal nem törődve.

De formai felfogása simul az anyaghoz is, - márványnak is, bronznak is megadja a maga karakterét, azaz márványban vagy bronzban gondolkozik. A márványnál megőrzi annak kőszerűségét, köbtartalmából mintegy kiszál-lani érezzük alakját, magában a kiszállás pillanatában látjuk ; az egyes, s mindig a döntő formák kiemelkednek, mások még bennrekedtek a kőben, egygyé válva az élettelen anyaggal, csak sejtetve inkább, semmint mutatva a benne rejtőző alakot. A kész kidolgozott formák sietnek a fény felé, miközben minden izmuk megremeg belé, telve az élet forró vágyával, éltető melegével, amit fokozottan emel a kőbe rekedt formák hideg élettelensége.

A szerelem lázas szenvedélye csap felénk "A csók" férfialakjának heves mozdulatából, melylyel egész testével hozzásímul, szinte beleolvad hullámsírból kiemelkedő szerelmesébe, egygyé válva véle egy utolsó forró csókban. A márványkő karakterének megfelelően, egymás mellett helyett egygyéválás, két alak helyett kettős alak, a márványtömbben felismert alakok kifaragása. Egyes helyeken sejtelmes átmenetek, a lány hullámzó haja mint olvad be a kőbe, csak azt és csak annyi formát szabadítva ki, a mennyi a fényjáték visszaadására, diszkrét formasejtetéssel elegendő. A megmunkálás váltogatásával a benyomás egységének megőrzését éri el, itt lágy és finom, amott széles modellirozással, megmenti a vizió vázlatszerűségét, közvetlenségét, képzeletünk foglalkoztatásával pedig mozgalmásságot, színt ad, színt teremt. Tetézi ezt a márvány finom felületének helyenkénti gyöngéd kidolgozásával, főkép női portrait-inál, amiáltal a női teint, a hús színes felületeinek, a bőrön átsugárzó erek lüktetésének illúzióját fokozza, megáldva azzal az eminenter szobrászi tehetséggel, amit a franciák "sentiment de peau"-nak neveznek.

Ha víziója erőteljesebb mozgásban jelenik meg, a bronzhoz kell fordulnia. A vezető kontúrvonalnak nem állja útját a bronz, mely hajlik és hajlítható, de mert elnyeli az árnyékokat, "nagy púpokat és mély lyukakat" követel. A fénysugár elmerül a mélyedésekbe, s amint kipattan belőlük, fokozza a kiugrás illúzióját, körülöleli a belső formákat, segíti és jelzi az átmeneteket, tehát erős hangsúlyt kíván a test tektonikájának éreztetésénél, hogy ilykép felbomoljanak a belső formák, a fényjátékkal életet teremtve, mozgást, szenvedélyt. A márvány gyöngéd átmenetei helyett biztos kompozíciót, kiszámított tömegelhelyezést, erősen hangsúlyozott kiugrásokat, s mozgalmas körrajzot követel. A fényárny miszticizmusát jobban elviseli. Képzeletünkre mozgásirányítólag hat. Íme az "Anonimus" hatásának titka, tele van kiszögelésekkel és bemélyedésekkel, a fényhatás vezetésére, melyek belehatolnak mélységeibe és a formák mozgalmasságának illúzióját teremtik.

III.

A művészet, látjuk, alapjában érzés, sok érzés, túláradó érzés, de meg egy darab matematika. Ki akarod fejezni impresszióidat ? Számítsd ki az eszközöket. Mértéket nem vehetsz, - hiszen akkor lábtyúművész vagy — mondta Boecklin, - - mert ha egy orr vagy szem uralkodik egy arcon, akkor nagyobbá teszem, hangsúlyozom, amíg csak ki nem hoztam azt a — hatást. (Floerke, Zehn Jahre mit Boecklin.) Amíg a művész tapad a hagyományhoz vagy a modellhez, s nem keresi a dolgok mögött rejlő titkokat és azok kifejezésére szolgáló eszközöket, csak mesterember, abbozzatore, (márványmunkás), ahogy az ilyeneket Michel Angelo nevezte. A természet telve új lehetőségekkel, új mozgásárnyalatokkal, melyeket az új érzések teremtenek. Értsd meg a lelket a formákon keresztül s tedd mindnyájunk előtt értelmessé, - - ez a feladatod művész.

Színes világ Ligeti világa, színes, mert tele van mozgással. Álljanak vagy üljenek alakjai, befejezett vagy transitorikus mozgásban, érzések hajtják, mozgatják lelkűket és formáik a lélekállapot rajzai. Nézzük Hoyos grófnő kis álló bronzszobrát, abban a finoman megrögzített mozgásban, amint a karcsú, magas úriasszony távozóban még visszafordul, miközben keztyűjét gombolja és szórakozott, futó pillantással néz maga elé. Egy esetleges pillanat, mely kifejez egy lelket. Egy kecses mozdulat, egy új gesztus, kikeresve száz megnyilatkozásból, összeállítva megfigyelésroncsokból, egészszé, egységessé, leleplezve egy lelket, magyarázva egy temperamentumot. Közvetlenségével, összbenyomásával léleklátásra tanít. Úgy képzelem, hogy ebben a lélekben minden rendben van. Nem szántották fel nagy szenvedélyek, nem izgatták meg nem oldott problémák. Áll a távozás izgalmának egy még nyugodalmas pillanatában, az átmeneti mozgás finom leszögezésével. Az angol posztóruha nagy, széles ráncai természetes súlyukkal hullanak alá. A vonalak sehol sem keresztezik egymást, minden egymásba fut, széles foltok keletkeznek, erős ellentétek, s nem az arc kifejezésében, hanem az erőteljesen hangsúlyozott ízületekben rejlik a mozgás kifejező ereje.

Az ülés méltóságát a vonalvezetés finom bájával, minő matematikai biztonsággal kombinálja Erzsébet királynő ülő alakján. Nyugalom, egyszerűség, lelki finomság árad felénk ez alakról, mindezt a formák tektonikai biztonságával hozva ki. A felső és alsó rész ritmusa egymásba folyik, vonalvezetésének bája telve finom átmenetekkel, s a habos, széles foltokat vető selyemruha plasztikus forma-hatásokat teremt.- Mindez összefut a hatás középpontját alkotó fejtartásban, az előrehajló fej bájos vonala gyöngédséget, finom érzést, sugárzó jóságot áraszt felénk.

S hogy össze van hangolva e formakezelés az anyaggal, melyből keletkezik: Hoyos grófnő bronzszobránál a körrajz biztonsága adja a mozgást, teremt színeket, ad fényjátékot, Erzsébet királynő márványszobránál az arckifejezés finom részletrajza, a gyöngéden kezelt textúra-játék, a sok apró belső rajz, a szigorúan összetartott formák adják a kőszerűség benyomását, teremtik meg a fény és árny gyöngéd átmeneteit, egy nagy egységes vízióba foglalva.

Fokozottan számbavéve találjuk mindezt aktjainál és főkép portrait-inál, mint ahol legszívesebben figyelte meg a momentán benyomást előidéző fényvezetés egységét. Ez ad irányt, mozgást, színt aktjainak, de egyszersmind mélyebb lelki tartalmat a belső izgalmat éreztető formáknak, s fejlődésének iránya éppen csak az lehet, hogy az egységes összhatások szigorú megőrzésével az egyelőre egyoldalúan reliefszerű felfogásból a statuaris formaképzéshez jusson el. Ha a probléma megoldásánál következetes marad irányához, ha a valeur-ök figyelembe vételével a három dimenziós volumenek kiképzéséhez is eljut: bízhatunk a modern magyar monumentális szobrászat eljövetelében ...

Hiszen arcképszobraiban a közvetlenséget nem egyszer monumentális elevenséggé tudja fokozni. Rippel-Rónai, Hegedűs, Grünwald Béla arcképeiben bámulatos biztonsággal kereste ki a jellegzetes formát, amelyet uralkodóvá tett, s ezzel az állandót adta meg az egyénben. De mindamellett mindegyik a pillanat egy meglopott kifejezése. Ez ellentétesnek látszó két elembe harmóniát bevinni: a modern portrait-szobrászat legnehezebb feladatai közé tartozott. Élővé tenni, érzéssel felruházni, kifejező erőben koncentrálni, s amellett a lélek nagy egységeibe olvasztani az alakot csak az képes, aki a formákon szuverén uralkodik. Válogatni a benyomások tömkelegében, meglesni és kiemelni szinte túlzott részletrajzzal azt a lényeges formát, amelyre fényt vezetve megadhatjuk a jellem legbensőbb lényegét, árnyékba helyezni minden lényegtelent, s a fényjáték delikát átmeneteivel mozgást teremteni az izmok és formák játékában: ez volt a feladat. S íme, a gondolkozó homlok, melyet a rávetődő sugár apró formákra bont (Grünwald Béla portrait-ján), a hatalmas szemöldök, a mélyen beesett szemek, s az egységes masz-szákba egybefoglalt hajzat (Rippl-Rónai por-trait-ján), az elmúlt évek bánatáról beszélő félig nyitott szemhéj (br. Orczy Istvánné portrait-ján), s ezzel ellentétben az élettitkoktól meglepettnek látszó felszakított pillák (Pirret baronesse portrait-ján), mind csupa fénybe merített, kiemelt forma, amelyek körül lágy árnyéklatokat teremt a mindent körülfolyó gyöngéd fluidum, az atmoszféra, melyet meg nem munkált, csak sejtetett, itt-ott pusztán csak jelzett, elmosódott formák hatásában elősegítenek, így lehel formáiba életet, ad mozgást, színt és igazságot Ligeti, az egyesből az általánoshoz, az individuálisból a tipikushoz, majd a monumentálisán egyszerűhez közeledve, gazdag formakiképzéssel, miközben egyre mélyebben hatolva be a formák mechanizmusának, kapcsolatainak, belső összefüggésének világába. Szobrászatunk jellemző stádiuma ez. Ott állunk a nagy feladatok előtt. Akik a hagyomány rozsdás fegyvereivel akarják megoldani : kudarcot vallanak. Az új feladatok új embereket, új érzések új kifejező formákat követelnek.

DR. LÁZÁR BÉLA


BÁRÓ ORCZY ISTVÁNNÉ ARCKÉPE LIGETI MIKLÓS MŰVE
BÁRÓ ORCZY ISTVÁNNÉ ARCKÉPE
LIGETI MIKLÓS MŰVE

ARCKÉP. 1900 LIGETI MIKLÓS MŰVE
ARCKÉP. 1900
LIGETI MIKLÓS MŰVE

CSÓK. 1902 LIGETI MIKLÓS MŰVE
CSÓK. 1902
LIGETI MIKLÓS MŰVE

LIGETI MIKLÓS SZOBORMŰVE 1892
LIGETI MIKLÓS SZOBORMŰVE 1892

ÁRVÁN. 1895. LIGETI MIKLÓS MŰVE
ÁRVÁN. 1895.
LIGETI MIKLÓS MŰVE

GRÜNWALD BÉLA ARCKÉPE. 1901 LIGETI MIKLÓS MŰVE
GRÜNWALD BÉLA ARCKÉPE. 1901
LIGETI MIKLÓS MŰVE

RIPPL-RÓNAI JÓZSEF ARCKÉPE. 1900. LIGETI MIKLÓS MŰVE
RIPPL-RÓNAI JÓZSEF ARCKÉPE. 1900.
LIGETI MIKLÓS MŰVE

ANONIMUS LIGETI MIKLÓS MŰVE
ANONIMUS
LIGETI MIKLÓS MŰVE

A TUDÁS FAJA. 1901 LIGETI MIKLÓS MŰVE
A TUDÁS FAJA. 1901
LIGETI MIKLÓS MŰVE

SALAMON KIRÁLY LIGETI MIKLÓS VÁZLATA
SALAMON KIRÁLY
LIGETI MIKLÓS VÁZLATA


 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003