Zichy Mihálynak két fényképe ismeretes Magyarországon. Az egyik: egy fiatalabbkori arckép után készült, amit tanítványa Mary, a későbbi Eristov hercegnő készített; a másik egy prémeskabátos, komoly, öreg művészfejet ábrázol.

Az elsőben benne van a tanítvány rajongása a mester iránt, csupa idealizmus, szépítés, beállítás, - - az asszony elismerése és gyengédsége a kiváltságos férfi iránt. Mindez a mestert csak egy világításban mutatja be.

A második - - ott volt a Nemzeti Szalon Zichy-katalogusán - nagyon kifejezéstelen, vasárnapias: ebből a mestert sohse lehetne megismerni.

Zichyt az ő selymes-prémes hálókabátjában, otthon kell látni, műhelyében, kényelmében, egyszerűségében. Amint Rodin és Falguiére szobrot akarván faragni Honoré de Balzac-ról, nem tudtak egyebet, mint egy hálókabátos, hanyagul öltözött, borzasán fésült alakot teremteni, az örökké munkás íróról, azonképpen Zichyt is legjobb közvetlen közelről, levetkőzve, otthonában megismerni. Mert, amint Balzac nagyságából nem von le semmit a hálókabát, azonképpen Zichy is csodálatraméltó marad az ő milieu-jében is.

Zichy egyike azoknak a meglepően jellegzetes alakoknak, akik még a legoroszabb környezetben is telivér magyar külsejűek. Nagy sávos selyem-hálókabátja orosz subaformájú, belül orosz bárányprémmel van bélelve, csizmája, egy oroszos, varrottas kis, színes csizma - mégis a fej, ha nem volna Zíchy-fej teljesen, akkor is ősmagyarra emlékeztetne. Ez az ősmagyar fej nagyon érdekesen művészi jellegű. A szemei nem a hetvenötéves emberek bágyadt szemei, de fénylők, mosolygók, ragyogóan lelkesek. Ez a karaktere az egész arcnak: a szemek derűje végigömlik az egész arcon. Erős orra, finoman, keskenyre metszett szája harmonikussá teszi arca kifejezését és kedvesen övezi arcát a hófehér, kurtára eresztett szakáll. Beszéd közben a szemek megélénkülnek, ha kedvenc tárgyról szól, akkor meg éppen szinte foszforeszkálóan fényesek - gesztusai kisérik a beszédet, kivált, ha jellemezni, leírni akar valamit, annyira kifejezőén, hogy az páratlan. Csontos, finom kezein az ujjak mozgékonyak s acélosak, bizonysága ennek az, hogy még ma is - - hatvan évi szakadatlan munka után, hatalmas szorgalommal dolgozik munkáin és ha ezek a munkák nem volnának egy hetvenötéves "ifjú" munkái, azt mondanók, hogy egy lángeszű ifjú kezétől való.

Magyarországnak ez a nagy embere, Oroszországnak is nagy embere. Napról-napra a legkülönfélébb emberek keresik fel - barátainak százai jönnek-mennek nála s nem ülhet le egy nap se reggelijéhez, vagy ebédjéhez, hogy társasága ne legyen. Nem kell barátainak külön meghívás, aki jön, az ott is marad s nolens-volens (nem is kérdezik meg) annak idejében asztalhoz vezetik.

A legkülönfélébb emberek, mondom. Mert nála nincs válogatás a személyekben, se rang, se név, se nemzetiség, se vallás szerint. Egy és ugyanazon asztalhoz, egyazon szíves barátsággal fogadják és ültetik le a mindenható kormányzó urat, aki esetleg herceg, vagy a francia bárót, az orosz kis művészeket, az opera zsidó ballettáncmesterét, vagy a honfitársakat, bárki légyen is az.

Ez a különbség az ő vendégszerető háza és a Munkácsy párisi háza között. Itt a társaság nincs se tizedelve, se válogatva, célt se szolgálnak, hasznát se nézik - - mindenki a vendége és egy figyelem központja. Amíg Munkácsy párisi házáról éppen magyar művészeink mesélik, hogy őket a mester így mutatta be én bloc a társaságnak : "Voila mes com-patriotes. Les artistes hongrois !", addig Zichy-nél mindenki egy ember és külön figyelemre méltó.

Az ő nagy jelleme, amelyik mindenkit megért, roppant sok barátot szerzett neki egész életében. Itt ülvén közöttük, a mester mellett, meg lehet mindezt érteni is. A beszéd mestere ez az ecset nagymestere - nincs ember, métier, vagy rang, akivel - a maga nyelvén - elbeszélgetni nem tudna. Katona, politikus, tudós, művész, író, kereskedő, bankár - nyíltan beszél vele; tudja, hogy megértik és tudja, hogy egészséges, bölcs véleményt hall. A tanácskérők seregestül keresték fel minden időkben, - ennek bizonysága egy egész levelesláda. Hát még aki élőszóval fordult hozzá.

Külön fejezetre tartoznak a hölgyvendégek. Az asszonyok, hogy enyhén szóljunk -- egyszerűen szerelmesek az ősz mesterbe. De mi, fiatalok, járjunk is hozzá iskolába, ha udvarlást akarunk látni. A magyar lovag tiszteletteljes hódolata, a francia elmés bókolása, az angol figyelme, az orosz becsülése egyesítve egy ragyogó beszédű készséggel, amely négy-öt európai nyelven egyformán harcra kész - ezek Zichy előnyei az asszonyok előtt. Ő mosolyogva mondja ugyan, hogy a rajongás, amellyel az asszonyok körülveszik, a hetvenötéves kor előnye, - - s a csókok is, amelyet egy asz-szony se enged el neki, mind annak tudhatok be, - - mi, többiek, akik úgy látjuk a derűs, bájos jelenetet, ha asszonyokkal mókáz, érezzük, hogy a hetvenötéven túl kell egyéb is annyi szeretet inspirálásához.

S amilyen jól ért az ő udvarlásaihoz, vagy a tereferéhez, éppen olyan kész a legmélyebben járó gondolatokról való vitázásra. Óriás olvasottsága, európai műveltsége, erős kritikai judiciuma csak tekintélyt szerez véleményének, ha bármennyire távol esik is a tárgy, amelyről szól, az ő territóriumától. Mindig művész és mindig festő is. Szavai színesek, leírók, találók; hasonlatai meglepőek s ha így beszél, azt vélné az ember, hogy írónak is olyan nagy lett volna, mint festőnek. Levelei, minden pongyola, erőteljes kifakadásai mellett, irodalmi becsűek. Különösen azok, amelyekben vagy a művészet kérdéseiről, egy ehhez közelálló kérdésekről szól. Véleményében egyenes, szókimondó, szinte harcias; de forradalmár és aggressziv a művészeti kérdésekben. Mindenek felett a művészeti érdek ! - Soha más szempont nem vezeti s ha véleményét megkérdezik egy és más tárgyban, amely a művészet kérdése, felel, de nem hímez és hámoz, hanem tisztán, érthetően, egyenesen elmondja, amit elmondhat.

A művésztől az embert különválasztani Zichy Mihálynál nem lehet - - az ő egyénisége bélyege a művészetének, az ő művészete hű képe az egyéniségének. Sohase jutott ellentétbe még az ember a művészszel, bármennyire követjük pályáján a legkülönbözőbb korszakokban - még ott is, ahol kiváltságos művészi állásánál fogva, a cári udvarok körül félős volna, hogy Prokrustes-ágyba szorítják a művészetét, mely szolgálatukba szegődött.

Az embert hát nem úgy kell keresni Zichy-nél, hogy - Rousseau példáján - következetlenségeket keressünk életében, - hanem egyszerűen tekintsünk el az ezernyi-ezer művész-ötlettől, amely keze alatt hol filozófiát, hol háborút és vezércikket, hol epigrammot, hol lírát, máskor meg kedélyes egyszerűséget teremtett, geniális vásznain s kartonjain. Keressük az embert az ötleteken kívül, munkaasztalán túl, selymes, prémes hálókabátjában, amint a társaságban, a társaság kedvéért devalválódik a többiek nívójára.

Az embert is, éppen úgy, mint a művészetét, csapongó, szabad szellem jellemzi, amely játszi könnyedséggel száll alá szédítő mélységekbe és emelkedik mérhetetlen magasságokba. Amellett azonban közöttünk, a mi apró-cseprő bajaink, gondjaink, örömeink és szomorúságaink között biztos, öntudatos, majdnem a szigorúságig energikus a fellépésében - amellett, hogy soha követelőén nem várja az ő túlsúlyának a priori elismerését: megjön az magától is. Ennek fényes példája a párisi Magyar-Egylettörténete, amelynek Zichy második apja volt s amely a legutolsó időkig is (amikor csődött mondott az ellentétes idegen áramlattal szemben) az ő szellemében, demokratikusan humánus útmutatásában fejlődött. Ez a demokratikus hajlandóság, amely absolut tisztasággal megvan a mesterben, az ő szabad szelleméből folyik - minden nobilis születése, katholikus neveltetése, családjának arisztokrata hajlandóságai mellett benne tiszta, modern jellem fejlődött ki, amely kozmopolita és vallásnélküli az emberszeretetben, ámbátor magyar és katholikus az utolsó leheletéig. Soha előnyöket, kiváltságokat nem várt a születésétől, de még a művészetéért sem, a munkájáért jutalmat nem várt, az elismeréseket, kitüntető megkülönböztetéseket le tudta szállítani a maguk értékére. Fényes bizonysága ennek az a némileg rebellis hangú válasz, amit a "Művészek Klubja "-bán Pétervárott Sollogub grófnak adott. Egy álarcos bált tervezett a klub és a nemes gróf Zichyhez így szólt:

- Meg kell nemesíteni a művészek mulatságát, le kell szállni hozzájuk és tenni valamit az érdekekben. Én és Ön (egy kitüntető megkülönböztetés révén) volnánk alkalmasak ennek az ujjáteremtésnek a munkájára.

Zichy így válaszolt:

- Mikor hagyják már abba, hogy követ vessenek azokra, akik a legkevésbbé szolgáltak rá, stb. stb. Még a lomhák is inkább sajnálatra, mint szemrehányásra méltók. Le a kalappal, Messieurs les Correcteurs, adják meg a tisztes munkának a tiszteletet. Azzal kezdjék, hogy foglalkozzanak a munkáinkkal, vagyis : vegyék meg, - - de még ezután sincs semmi joguk, hogy dirigálják a mi mulatságainkat. Soha meg nem fogják érteni a mi lármás, látszólag vad örömeinket. Egy piszkos leányzónak a szemöldökei, vagy melle nekünk egy Madonnaképet inspirálhat! ....

Az emberi gyengeség nem veri le a lábáról a mestert: ha őt kivételnek teszik meg, hogy a többieket szidják, nem rázogatja a fejét beleegyező önteltséggel, de leszáll a védtelenekhez és magát közéjük számítván, megvédi őket az ő lelkes, színes, majdnem rapszódikus beszédjével.

Valóban ilyen lángoló beszédű mindig, nagy kérdéseknél. Az ecset ékesszólása mellett megvan nála a szó ékesszólásának adománya is és szinte azt mondanám, hogy majdnem akkora gyönyörűség őt hallgatni, mint nézni a munkáit.

Filozófushoz méltóan nagy, kedvenc eszmékkel gyötrődik s ha nagyrészt az eszmék kifejezésre is találtak munkában, van temérdek, amely vagy kifejezhetetlen, vagy csak terv és így csak kevés embernek jutott a szerencse, hogy megismerkedjék azokkal.

Az ő vallási kérdései nagy stílűek, mélyenjárók. Ezek az eszméi nagyrészt meg vannak festve. A pápakérdés, teljes tisztaságában ott van a Messiás-képen, de ami ebben a képben benne van, azt végigtanulmányozni egész köteteken át lehetne. Amit meg élőszóval erről a kérdésről beszélni tud, külön fejezetet érdemel. Hatvan esztendei tapasztalat - - érintkezés a legdivergálóbb egyházi elemekkel s kezdve a maga katholikus egyházán, át: a reformáción, a héberségen - - legnagyobbrészt azonban a mindezekkel hadilábon álló és azokat új, külön világításban ismerő orosz egyházon, az egyházfejekkel temérdek vitája volt és ő is, aki mint az oroszok nagy írója, Dosztojevszky, a krisztusi egyszerűség harcosa, sikerrel vívta ki művészetének és egyéniségének a papok gyűlöletét azzal a nyíltan hangoztatott meggyőződésével, hogy Jézus Krisztus, ha ma visszatérne, a maga hívőitől jutna keresztfára. Egy másik nagy eszméje, amelynek temérdek tanulmányt szentelt és gyűjtött hozzá anyagot szeretettel, az a kérdés: honnan datálódik az emberek szemérmetes szégyenkezése, attól a momentumtól kezdve, amikor a szerelem élettanilag jelen meg. Mindent szépnek, poétikusnak, isteninek szeretnek nevezni a szerelemben: a lírai érzések költői mindent glóriával öveznek - egészen eddig a momentumig. Itt kezdődik a fügefalevél, a lepel, a fátyol - - a szégyenkezés pírja, a hallgatagság, a nevelés ezer óvóeszköze és ijesztése, a kétértelműségek skálája, a suttogás, a titok, a homály. Ebben a kérdésben nincs harcoló műve a mesternek más, mint az Erotikák. Ezt a híres munkát, amely százakra menő kartonból áll s az egész világon szétszórt apró cyklusok gyűjteménye, névről mindenki ismeri, de kevesen látták színről-színre. Nem a nyilvánosságnak szánt munkák ezek, főképpen férfitársaság élvezheti, férfikezekben is van - jól eldugott albumokban. Csupa intimitás a szerelem élettanának köréből. Persze, a szűkebbre látó, felületes szem ezeket a munkákat szereti leszállítani a maga szellemének alacsony nívójára és dugdosva élvezi, mint egy úgynevezett "pikáns újság" művészi tökélyű illusztrációit s nem is sejti, hogy ez "carton combattant"-ja a mester eszméinek. Az ember hajlandó az egész természetet csodálni, mint egy isteni munkát, szépségétől elkábul és főképpen attól a mérhetetlen logikától, mely átvonul az egész teremtésen. Mindent ösztön-szerűleg tisztel - - azzal az egyszerű ösztönnel, ami az állatok életét is irányítja s ösztönét ősidők óta változatlanul követi, mint a többi isten teremtményei. Ez az egy momentum teljesen elüt a természettől beléoltott ösztöntől : szegyenli és takarja a nuditást. Mióta ? miért ? ezek a kérdések foglalkoztatják Zichyt, az embert, a művészt és gyűjti adatait, hogy erről, nagy munkát csináljon. A kiásott antikoknak szándékos megcsonkítása, régi képek takaratlan egyszerűségén az "elfestések" mire valók? Az ő művészlelke imádja a nuditás báját és fenségét s megérteni nem tudja, hol és minek kezdték meg ezt a leplezgetést.

A halálról, a félelemről is megvannak a maga eszméi. Miért féli az ember a halált? Hisz egész élete nem más, mint lázadás e sorsa ellen. Erről a tárgyról szól "Faust" vagy más néven, "Tehetetlenség". A tudós hatalmába hajtja az erőket és megfenyegeti velük az eget, mondván: Csak azért is! mégis! Én is úr vagyok a végzeten! Kis hatalmában kevélykedik éppen, amikor érte jön a kaszás halál. És ezzel vége mindennek, hatalomnak, erőnek, - az utód elölről kezdheti a küzdést.

Ez a félelem, úgymond, nem lehet természeti ösztön, belénk nevelik. Hiszen a gyereket ijesztgetik a halállal, hogyne félne hát tőle. Az állat elmegy minden megdöbbenés, félelem, vagy szomorúság nélkül a dög mellett - méghozzá is szagol; az ember nem láthat halottat szorongás nélkül, egy szobában vele élni nem tud és sír fölötte. Holott egész élete készülődés erre a pillanatra. Lassan, nagyon lassan szokik hozzá a gondolathoz s csakugyan, nyugtalanságot főképpen az ifjúságnál lát az ember ennél a kérdésnél. Az öregség nyugodtan tud meghalni; még utolsó pillanatában is, ha eszénél van, elbúcsúzik, meggyón, vigasztaltatja magát, papot kivan. Voltaire, aki egész életében nyugtalan gúnynyal csúfolódott a vallással, az utolsó percében meggyónt. Kibékült a végzetével.

Mind e kérdések szenvedélyesen foglalkoztatják elméjét és egyre újabb meg újabb képtárgyakat talál kifejezésükre.

- Ezt mind meg kell még csinálni, mondogatja.

És valóban, most, hogy felépült betegségéből, amely miatt hat hónapja nem dolgozott már, hozzáül majd "restanciái"-hoz s az ő példátlan munkabírása mellett meg is csinálja.

Egy képtárgy foglalkoztatja különösen: a magyar papságról szóló; ezt egyre tervezi, egyre csinálná. Ez a református papságot tárgyalná, mint amely, szerinte, legjobban közelítette meg Magyarországon hivatásának ideálját.

KAUKÁZUSI LEGENDA
ZICHY MIHÁLY RAJZA