AZ ERDÉLYI FATEMPLOMOK DISZE
A fatemplomok erdélyi építőmesterei diszítésbeli ügyességüket leggyakrabban a templomajtókon fejtették ki. A szabadból vagyis a tornácból a templomba rendesen egy, ritkábban két ajtó vezet. Ha egy ajtó van, az mindig a templom pitvarába nyílik. Széles gerendákból áll az ajtó kerete és azt csaknem minden fatemplomnál faragott dísz ékesíti, néha színes festéssel is pompázik. Nem ritka az oly ajtókeret, melyet csaknem méternyi szélességben borítanak a domború, vagy a vésett s hornyolt díszítések változatos sorai. Erdély középrészén s Torda-Aranyos vármegye területén a kenderből font kötelet utánzó motívum van leginkább elterjedve. Az ily dísz azonban nemcsak az erdélyi, hanem a balkáni s nevezetesen a romániai szent épületeken is nagyon gyakori, sőt el van terjedve a nyugati országokban is, hisz Portugáliában a belemi kolostor mesés szépségű épületein is ott látható. Néhány templomon a kötélszerű díszítés nemcsak az ajtókat kereteli, hanem végigvonul az épület egész külsején, így a különben is gazdag faragott díszével kitűnő nagyoklosi gör. keleti és az asszonyfalvi gör. kath. fatemplomok hajójának s szentélyének gerendáit az ily faragott kötél mintegy összetartani, összekötni látszik. Egyike a legrégebb ily díszítésnek a mezőkeménytelki gör. kath. templom ajtaját kereteli s az ajtó felett, valamint két oldalon egy-egy koszorút is képez. A szintén díszítés-számba vehető cirill-betűs felirat elkopott állapotában is hirdeti, hogy ezt az ajtót Apaffi király 1670-ben (tehát még a gör. kath. vallás elterjedése előtti időben) készíttette.
Kétsoros kötéldiszítés domborodik a m.-szentjakabi régi fatemplom törpe ajtója körül. Itt a két sor kötéldísz közötti teret zig-zug vonal tölti ki s a mélyedésekben fenmaradt festék tanúsága szerint régebben az egész ajtó színes festéssel volt bevonva. Úgy a zig-zug vonal, mint a szentjakabi ajtón látható rozetták alkalmazása, igen gyakori. A rozetták többnyire az ajtófélfák tövén a díszítésnek mintegy kiinduló pontjául szolgálnak.
A topánfalvi havasok között fekvő Felsőgirdán a gör. keleti fatemplom ajtóján a kötéldísz mellett borostyánlevelek bevésett sora vonul végig s indul ki egy az ajtófél tövét díszítő keresztvirágból.
Feltűnően gazdag a nagyoklosi fatemplom ajtóinak ékessége. A kötéldísz itt alárendel-tebb szerepet játszik s inkább csak szegélyül van alkalmazva; a főbb szerep a kidomborodó díszedényeknek, a renaissance-stílusú virágoknak és a bemélyített kis gödrökből alakított soroknak s csoportoknak jut. Szinte kár, hogy itt a faragómester a rendes szokástól eltérve, ezt a díszítést nem keményfába, hanem csak fenyő-gerendába véste.
Kis-Okloson a kötéldísz mellé a ferdén elhelyezett négyszögekből alakított; mélyített és azáltal részben domborított diszítés sorakozik. (Ily díszítéshez, valamint részben a nagy-oklosihoz és több más templomajtóéhoz hasonlóan ékesített, 1755. évszámmal ellátott ajtórészletet találtak közelebbről egy régi ház lebontása alkalmával Tordán. Miből azt következtetem, hogy régebben ez a diszítés vagy Tordán is használatban volt, avagy a vidéken előforduló ily díszítések egy részét is tordai mesteremberek faragták. A tordai régi ajtófél rajzát szintén bemutatom.)
Figyelemreméltó a félreeső kis Szelistye község gör. kath. fatemplomának ajtaját ékesítő csipkeszerű, széles diszítés is, mely háromféle motívum egymásmellé helyezett soraiból van alakítva. Itt az ajtó bélletére derékszöget képezően kis hengerek vannak faragva. Ehhez hasonló sajátságos díszítést bár ritkábban, de széles területen találtam s bizánci ízlésűnek vélem.
A mezőuralyi fatemplom ajtaját a magyaros ízlésű virágok kidomborodó sora koszorúzza, melyhez hasonlót Hesdáton s Lunka-Újfalun is láthatni.
Néhol a díszítések között vagy azok mellett feliratok s évszámok is vannak bevésve s gyakori, hogy a betűk monogrammszerűen vannak egyesítve. Például Várfalván, hol egy hosszabb felirat utolsó sora a következő : 1744. Esz. VARFALY OLAH ECCLESIA.
Ez a felirat azt is igazolja, hogy akkor Erdélyben még a görög kath. templomon is alkalmazták a magyar feliratot s éppen nem találták szégyelni valónak a nép régi „oláh" elnevezését.
A templomba vezető ajtó ritkán négyszögletű, de gyakrabban köríves s legtöbb esetben oly törpe, hogy csak alázatosan meghajolva lehet a templomba belépni. Régebben a fatemplomok ajtaján fából volt a zár is, de a haladó korral azok a legtöbb helyen úgy eltűntek, hogy ma már nyomuk is alig ismerhető fel. Én használatban csakis Asszonyfalván, Kis-Fenesen és Felsőfülén találtam. A felsőfüleit rajzban is bemutatom. A hozzátartozó kulcs vasból van s a falusi cigány kovács primitív műve. Ez egy kis cséphez hasonlít s rövidebb szára úgy van a hosszabbhoz erősítve, hogy szabadon lóghat. Miután a kulcsot az ajtókeretbe fúrt lyukon át vízszintes irányban bedugjuk, a kulcs kisebb szára függélyesen aláhull és hegye a zárat képező s vízszintes irányban előre és hátra tolható gerenda rovátkáinak egyikébe akad. Most hogyha a kulcs hosszabb szárát jobbfelé csavarjuk, a rövidebb szár a gerendát jobbra, azaz hátrafelé tolja. Egy újabb csavarintásra a kulcs hegye kiugrik a rovátkából és az időközben a kulcslyuk alá jutott második rovátkába helyezkedik el s annak segélyével folytatja a gerenda hátrább tolását, míg a templomajtó kinyílik. Az asszonyfalvi templom zárja is ehhez hasonló, de kulcsa annyiban különbözik, hogy az nem áll két részből, hanem csak egyetlen nagy horgot képez. Ott a kulcslyuk valamivel nagyobb s a horgot dugják azon keresztül és a horog vége tolja a gerendát rovátkáinál fogva előre vagy hátra.
A görög vallásúak temploma három részből: pitvar, hajó és szentélyből áll. Legelőbb a pitvarba lépünk. Ez a fatemplomok legnagyobb részénél egy alig 2-5 méter magas s 30 négyszögméter terjedelmű törpe, szűk és szerfölött hiányosan világított kis helyiség, melyen néhol ablak nincsen is, de a legjobb esetben is csak egyetlenegy van és az is alig pár arasznyi nagyságú. A régebbi templom-pitvarok a hajótól annyira el vannak különítve, hogy a pitvarban ajtatoskodó asszonyok a hajóba nyíló keskeny és törpe ajtón kívül csakis két ablakszerű nyíláson át tekinthetnek a templom belsejébe s néhány templomnál még az a két ablak is rácscsal és fatáblákkal elzárható. Ülőpadok vagy székek a pitvarban nincsenek. Ritkaságszámba megy, hogy néhány templom pitvarában az egyik ablak közelében egy keskeny kis pad áll, melyen a papné foglal helyet. A templom ezen előcsarnokának falait és lapos deszkamennyezetét meglehetősen kezdetleges kivitelű festmények borítják s azonkívül néhány szentkép is függ ott. A festmények tárgya rendesen a szentírásból van véve, de itt a tornác felé nyíló ajtó mögötti falterületen van számos régi templomban a pokol borzasztó-ságait feltüntető festmény is, míg a pitvar északi falát a tíz okos és tíz balgatag szűz alakja foglalja el. Mindannyian egy-egy díszes edényt tartanak, de a balga nők úgy tartják, hogy tartalmuk kicsorog. A pokol kapuját egy iszonyú állat nagy fogakkal megrakott tátott szája, a mennyországét pedig egy díszes tornyos kastély kapuja személteti.
A hajóba vezető ajtó a legtöbb templomban faragással s festéssel ékes. A hajó fölött a mennyezetet elég magasra felhatoló íves boltozat képezi, mely a hajó hosszának megfelelő hosszúságú gerendákból ügyesen van összeállítva. A hajó mintegy 40 — 50 négyszögméter terjedelmű helyiség, hová az északi oldalon is egy és a déli oldalon is egy kis keskeny ablakon át szűrődik be némi kevés világosság. A fal mellett egyszerűen minden dísz nélkül faragott székek sora áll, melyen az öregebb vagy előkelőbb férfiak foglalnak helyet. Azonkívül az északi ablak közelében a gondnok, a déli oldalon lévő ablak mellett pedig a kántor számára emeltebb helyen áll egy-egy pad. Ezeket „strana"-nak hívják s előállításukra a régebbi időben szintén több gondot fordítottak. A m.-szilvási régi strana magyaros ízlésű virágokból alakított díszítése 1802-ből való.
A hajónak a szentély felé eső vége, egy lépcsőfokkal magasabbra emelkedett kis terület. Ez az isteni tiszteletre van szánva. Ott állanak a színes takarókkal letakart s szentképekkel és díszes faragású keresztekkel megrakott szent asztalok mellett az oszlopszerű s igen sok községben nagy gonddal és ízléssel faragott vagy esztergályozott hatalmas nagy fagyertyatartók s a szent asztalok fölött csüngenek a sok községben szintén helyi háziiparként előállított csillárok, melyek közül nem egy a figyelemre méltó díszes munka. A gyertyák gyér világánál csak homályosan látszik a magas boltív és az ikonosztáz minden szabadon lévő területét elborító szentképek nagy sokasága. Az ide-oda lobogó lángok gyér világánál a merev állású s komoly tekintetű szentek mintegy kilépnek a sorból és mozogni látszanak. Kiválóan az éjjeli istentiszteletek s nevezetesen a havasi községekben itt-ott még gyakorlatban lévő fureszálás (átokmondás) alkalmával, midőn a magát megnevezni nem akaró, avagy jelentkezni nem akaró bűnösre a pap a gör. keleti szent könyvben előírt átkokat felolvassa s midőn a stranából fel-felhangzik a kántor siralmas éneke és a pitvarból behallszik a megborzadt asszonyok suttogása és zokogása, nem csoda ha a kemény, edzett férfiakat is megszállja itt az ily környezetben a bűnbánat.
Az ikonosztázon három ajtó nyílik a szentélybe, azok függönyökkel vannak ellátva s a középső ajtó alsó felén kétfelé nyíló ajtószárnyak is vannak. Ezen ajtószárnyak ékes faragással, lombfűrész-munkával, vastag aranyozással, angyalok és szentek képeivel teljesen el vannak borítva. Ez a szent ajtó, melyen át csak a szolgálattevő papnak szabad belépnie. A szentély három ajtaja mellett jobbról is, balról is, összesen négy régi szentkép függ, melyek fára vannak festve s keleti stílusú aranyozott széles keretekbe vannak foglalva. Ezeket szokták ünnepek alkalmával a hívek rendre megcsókolni.
A szentély a hajónál törpébb s alig 15— 20 négyszögméter terjedelmű kis helyiség, mely a legtöbb fatemplomnál poligon záró-dású. Közepén áll a kőalapra helyezett kő-asztal, vagyis az oltár. Azonkívül a szentélyben- rendesen csak egy szerény polc, egy kis láda és egy fogas található. A szent edények és a szent könyvek nincsenek elzárva s a papi ruhák nagyobb része is a fogason függ. Igen gyakran itt a szentélyben vannak felhalmozva a hívek által egyes ünnepek alkalmával a pap számára hozott ajándékok is, minők pl. : faedények, csuprok stb., stb. A strana, a szent asztalok és az oltár többnyire színes háziszőtt takarókkal vannak beterítve, azok között gyakran láttam fáradságos szedett szövéssel vagy stilizált hímzett díszszel ékesített darabokat is s találtam olyanokat is, melyek magyar eredetűek. Az alsó-detrehemi fatemplomban egy vörös és kék fonallal hímzett térítőn olvasható : „Az All. Detrehemi Unita Eklesi számára készítette T. Thót Józsefné Deési Anna 1840."
A szentélyben gyakran falkrónika maradványai is láthatók, melyek nagyobb része a templom építésére, kijavítására vagy kifestésére vonatkozik, de néha más eseményre is kiterjed, így Muncselen viaszgyertya segélyével a falra mázolt cirill betűk hirdetik, hogy "1780. 1804. 1807. cindu au nins holdele". Azaz ott akkor aratás előtt nyomta el a vetést a hó.
A szentélyt rendesen két ablak világítja s egy harmadik ablak helyén lévő vakablak a szentelt gyertya s tömjén stb. elraktározására szolgál. Sok helyen az ablakot lombot utánzó stilizált vasrostély, avagy mint Gyéresen is, csak egy egyszerű vaskereszt védi.
A szentély külsejének sajátságos képet nyújt a több szög minden egyes záródásánál a fal felső néhány gerendája végeinek lépcsőzetesen kinyúló csoportja, mely nemcsak ékesség, hanem a- gerendák egybekötését is szilárdítja s a szélesre kinyúló födélnek is biztosabb támaszt nyújt. Itt-ott a szentély külsejére is, sőt a tornác falára is festettek szent képeket; ma már azonban a templom belső részének kifestését is sok helyen beszüntették. A régebbi fatemplomok mind ki voltak festve. Ezen célból a templom egész belsejét, azaz a kifestendő területet beragasztották vászonnal s arra a vászonra festette azután a festő a megrendelt képeket. Az a vászon egyszersmindt arra is jó volt, hogy a fal gerendák közötti részeit betakarja.
A görög vallásúaknál több száz éves szokás alakította, szinte megmerevítette azt a stílust és rendet, melyhez a templom kifesté-sében a festőnek alkalmazkodnia kell s így egyéni ízlése, ügyessége és tehetsége ezen munkájában meglehetősen korlátozva van. Az igaz, hogy a mi erdélyi szegényes fatemplo-maink kifestésére nem is vállalkoztak világhírű művészek. Itt a festők is csak az egyszerű falusi emberek sorából kerültek ki és soha semmiféle festőiskolát nem látogattak, legfeljebb a nikolai barátok primitiv festésű szent képeit tanulmányozták s egy-egy öregebb falusi festő munkáját kisérték figyelemmel. A veres, fehér, sárga, zöld, kék és fekete s kiválóan a fekete színnel ugyancsak merészen bántak, a távlat elméletének gyakorlati alkalmazásától pedig gyakran eltekintettek, de az egyszerű, igénytelen festők sorában is találunk olyanokat, kik csekély tanulmányaik mellett is figyelemre érdemes munkát végeztek s kiválóan a szegély-, a párkánydísz és a háttér mintázásában igen jól sikerült stilizált ornamentumokkal remekeltek s igazolták be jó ízlésüket. Sajnálom, hogy jelen czikkem keretében nem térhetek ki ezen érdekes díszítések ismertetésére is.
A régebbi templomok festései az évek hosszú sora alatt megkoptak s a gyertyák f üstjétől csaknem láthatatlanná feketedtek, minek következtében gyakran kellett azokat megujít-tatni avagy részletesen kijavíttatni. Ez lehet az oka, hogy bár számos fatemplom festését megtekintettem, eddigelé 1700-nál régebbi időből festő nevét feljegyezve nem találtam. A mezőkeménytelki templom cirill betűs felirata szerint ott 1711-ben Bán Vaszilia festő működött. Asszonyfalván így találtam feljegyezve : „Anul Domnului 1706 acesta santa biserice sau sugravit cu chietuala satuim prin George din Agris". (Az Úr 1766-ik. évében ezt a szent templomot a falu költségén kifestette György Ruhaegresről.) Maros-Keczén egy hosszabb felirat végső sora szerint 1783-ban Nikoláj Popa Fajszról volt a festő. Csákón 1795 ben Boér György, a Jakab fia festette ki, még pedig kívül-belül a templomot.
A már lebontott sósszentmártoni régi fatemplomban talált felirat szerint ott Teodor inakfalvi festő és két fia Jakab és Nikuláj 1806-ban munkálkodtak. Ez az Inakfalva a Maros partján fekvő szerfölött szegényes kis község, ahol ma semmi nevezetes nincsen, de a múlt század elején az ottani festő-család révén számos község templomában jegyezték fel a nevét. A havasok között fekvő Lupsa gör. kath. templomában magam is olvastam: „Simon Selasi din Abrud, Nikulai Csungar din Inoc Zugrav 1810." E szerint tehát ott egyszerre két festő és pedig az abrudbányai Selasi Simon és az inakfalvi Csungar Miklós végezte a festői teendőket. Lupsán is volt egy festő-család, melynek tagjai bejárták a fatemplomos vidékeket s a maguk módja szerint javították ki a templomok falképeit. Ez a Kuk-család volt. Nikuláj Cuc 1827-ben Szártoson, 1843-ban Nagy-Okloson, Jüan Cuc pedig Kunkon jegyezte fel a nevét.
Meg kell még emlékeznem arról is, hogy néhány fatemplomon nincsen torony s ott a harangok elhelyezésére haranglábat építettek. Sok helyen a harangláb külsejét igen érdekesen borították be deszkával vagy zsindely-lyel s néhol az ily campanile alul kiszélesedik s felül kicsiny toronyban végződik, mi által igen érdekes képet nyer.
TÉGLÁS ISTVÁN
