Hetedik évfolyam, 1908    |   Második szám    |    p. 124-144.
 

 

HAZAI KRÓNIKA

"DIE WERKSTATT DER KUNST" című műveszeti folyóiratban egy lelkes hangú felhívást olvastunk, amelyben a Német Szobrászok Szövetsége arra szólítja fel a német művészeket, hogy támogassák a Szövetséget egy széles alapon megindított, nagyfontosságú akciójában, amelynek a célja a német művészetnek külföldön és legelső sorban Amerikában piacot teremteni.

A felhívás értékes adatokat közöl a mozgalom geneziséről s ezenkívül tanulságos dokumentumokkal szolgál arról az őszinte és gyakorlati értékű érdeklődésről, amellyel Németországban a kormány és a társadalom minden rétege a művészet ügyei iránt viseltetik, nemkülönben arról az emelkedett szellemről, amellyel a művészek minden egyéni és elvi ellentéteken felülemelkedve, magasabb és közös célok érdekében egyesülni tudnak.

Kimondja a felhívás, hogy a Német Szobrászok Szövetsége a múlt év elején indította meg alapos tanulmányok kapcsán a mozgalmat, melynek propagálására bizottságot is alakított. Ez a bizottság mindenekelőtt a német szobrok Amerikába való kivitelének a kérdését tette tanulmány tárgyává és már 1907. évi július 7-én terjedelmes memorandumot nyújtott át a birodalmi kancellárnak amelyben a németországi művészeti viszonyok tárgyalása kapcsán újabb külföldi piacok teremtésének a szükséges voltát fejtegette és ehhez az állam támogatását kérte.

A memorandumra már július 24-én, tehát alig 17 nap alatt megjött a kimerítő válasz, amelyben a birodalmi kancellár a legnagyobb készséggel hajlandónak nyilatkozott a nagy horderejű vállalkozás támogatására s egyúttal közölte, hogy megbízza a belügyi államtitkárt, hogy a Szövetség és a porosz és a birodalmi központi hatóságok, a külügyi hivatal, a belügyi és a kultusz-kormány közt az ügy érdekében szükséges érintkezésnek az útját egyengesse.

Ezen a széles alapon azután a festőművészet és az iparművészet bevonásával már 1907 november 16-ikán megalakították a német művészet külföldi propagálására szolgáló egyesületet. Az új egyesület tagjainak a száma az eredeti 35-ről hamarosan felszökött 200-ra és a tagok sorában a művészeken kívül ma már az irodalom, a tudomány, az ipar, a kereskedelem, az arisztokrácia és a pénzvilág kiválóságai is képviselve vannak. Maguk a művészek pedig, minden néven nevezendő ellentétek félretételével, siettek a vállalkozás támogatására, úgy hogy a névsorban például Begas mellett ott látjuk Liebermann, Knaus mellett Leistikov és Olbrich stb. nevét.

A felhívás annak az - - előzmények után teljesen jogosult — reménynek a hangsúlyozásával végződik, hogy a német művészek most, amikor a maguk elhatározásából első ízben vonulnak ki a külföld meghódítására, teles nemzeti egyértelműségről (nationale Einmütigkeit) fognak tanúságot tenni, mely az igazi sikerek egyedüli biztosítéka!

A fönnebb ismertetett felhívás tulajdonképpen maga helyett beszél. Azok a viszonyok, amelyek ezt a mozgalmat Németországban létrehozták, nálunk is megvannak. Nálunk is évről-évre sürgetőbben merül fel a művészet számára új piacok teremtésének a szükségessége, mert a művészi túltermelés — amelynek legkiáltóbb bizonyttéka az, hogy Budapesten 1907 szeptember 8-ikától 1908 mácius 8-ikáig nem kevesebb, mint huszonkilenc művészeti és iparművészeti kiállítás nyílt meg! -hovatovább teljes csőddel fenyegeti művészi életünket. Nálunk is van kormány, vannak művészek, írók, tudósok, ipari, kereskedelmi kiválóságok, arisztokraták és pénzemberek, - és az égető szükség orvoslására még sem történik semmi!

Annyi badarságban utánoztuk már a külföldet, hogy igazán elkelne, ha már egyszer valami okosat is tanulnánk tőle.

 

A SVÉD MŰVÉSZETI AKADÉMIA A MAGYAR MŰVÉSZETI VISZONYOKRÓL. "Meddelanden fran kgl. Akademien för de fria konsterna 1907" címmel megjelent a svéd királyi művészeti akadémia legújabb jelentése, amely minket azért is érdekel, mert 53—56. oldalán beszámol a svéd művészeknek a budapesti Műcsarnokban rendezett kiállításáról és egybefoglalja a svéd megbízottnak a magyar művészeti viszonyok körül szerzett tapasztalatait. Bár e jelentésbe apróbb tévedések is csúsztak, mégis érdekesnek látjuk közreadni. A cikk idézett része szószerinti fordításban így szól:

"Most már saját országunkhoz értünk s néhány szóval a svéd művészet helyzetéről fogunk szólani, elsősorban is művészetünk részvételéről a kontinens művészi mozgalmaiban. A méltányosság követeli, hogy legelőször budapesti kiállításunkról beszéljünk, amelyet bővebben ismertethetünk, hála annak a nyilvánvalóan gondos jelentésnek, amelyet Anshelm Schultzberg, a svéd osztály kiküldötte terjesztett az akadémia elé.

E jelentésben Schultzberg úr a kiállítók nevében hálás köszönetet mond az akadémiának azért a jóakaró érdeklődésért, amely lehetővé tette művészetünknek, hogy egy új alkalommal tanúságot tegyen a külföld előtt arról a jó híréről, amelyet már előző kiállításokon való részvételével szerzett a svéd szépművészet.

Küldeményünk a következő volt: 90 olajfestmény, 17 akvarell, 34 szobormű, a "Handarbetets vanner" (Kézművesek barátai) 12 darab dekorativ szövött munkája, egy nagyobb csoport metszet, különösen a "Grafikai művészek egyesületének" albumából és a Tallberg-iskola metszeteiből.

Azután ezeket írja Schultzberg úr:

Midőn november 2-ikán Budapestre érkeztem, fokozódó kíváncsisággal siettem a műcsarnokba, amely a városligetben, az Andrássy-út végén áll. Már külsejével imponál a kiállítási helyiség, úgy nagyságával, mint méltóságteljes görög stiljával. Az épületet, amelyet az állam a város által adott területen 680,000 kor. költséggel építtetett, a Magyar Országos Képzőművészeti Társaság kapta ajándékba. A palotában csak műkiállításoknak lehet helye s vannak tényleg október 1-től május 15-ig. Nyáron zárva van. Az épületben 15 kitűnő, kisebb-nagyobb, felülről világított helyiség, buffet és egy ízlésesen berendezett előcsarnok van.

Mint említettem, számunkra a legnagyobb terem volt kijelölve. A szobrok számára reám bízták, hogy válasszak helyet a pompás szobrászati teremben, ahol kitűnő hátteret képeztek a Handarbetets vanner szőnyegei. Ugyanannak a teremnek az oszlopfolyosóján helyeztük el a grafikai munkákat, amelyek így némi összeköttetést nyertek a szobrokkal s egy közeli teremben kaptak helyet az akvarellek. Mindenben a legnagyobb előzékenységgel és áldozatkészséggel találkoztunk.

November 14-ikén nyílt meg a kiállítás a meghívottak számára. Sajátságosképpen, valószínűleg, hogy a meghívottak jobban beoszthassák idejüket, a meghívás öt és nyolc óra között szólt. A villanyfénynyel gazdagon megvilágított termekben a műalkotások pompásan érvényre jutottak, különösen a plasztikai alkotások. Ez alkalommal mindjárt meg is vásárolta Andrássy belügyminiszter Pelle Svedlund "Naplementét" s zárjel között legyen megemlítve, a miniszternek egy nagyon szép és értékes gyűjteménye van.

A közönség érdeklődése igen nagy volt s érthetőleg főleg a meghívott svéd művészek munkái köré csoportosult. Művészek és műbarátok több alkalommal biztosítottak róla, hogy Svédország áll az első helyen. Sajnálkoztak afölött is, hogy Zorn, Karl Larson és Liljefors elmaradt. Törekvésem azonban, hogy ezek a művészek is kiállítsanak, nem sikerült, mert ezek itthon és külföldön is rendesen önálló kiállítást rendeznek. Kiállításunkat különösen azért dicsérték, mert egy bizonyos egységesség vonult végig rajta, bár amellett minden művész megőrizte egyéniségét úgy motívumainak megválasztásában, mint kifejezési formájában.

A múzeum a következő műveket vásárolta meg: Vilh. Smith "Tengeri kikötőjét", Schultzbergtől "Téli est az erdőben", plaketteket Erik Lindbergtől, "Stina" márványszobrot és "Burgonyaszedők" című gipszszobrot Hermann Neujdtől. Összesen öt tárgyat.

Egyébként a svéd szobrászatot jellemzően képviselték Börjeson, Sigrid Blomberg és a Millais testvérek munkái. A vásárlások összege, a mely 26 darab kép, szobor és metszet árában 22,900 magyar koronát eredményezett a svéd művészek számára, elég érthetően mutatja kiállításunk sikerét.

Most már nem ismeretlen Magyarországon a svéd művészet s azt a jó hírünket, amelyet a Svéd Művészek Egyesületének kiállítása megalapított 1903-ban, mostani, kiállításunkkal csak megerősítettük. Akkor a múzeum megvette Zorntól "Az anya és gyermeke", Kallsteniustól "Ősi sírok az erdőben" című festményeket. E kiállítás alkalmával további öt svéd műtárgy került budapesti gyűjteményekbe, amelyek egy újonnan épített, pompás és sok értékes műtárgyat tartalmazó múzeumba vannak elhelyezve.

A magyar törvényhozás már tíz év óta évi 200 ezer koronát szavazott meg, amelyből százezer korona külföldi műtárgyak vásárlására fordítandó. Mert bár egy kiváló magyar személyiség azt mondta nekem, hogy Magyarország egyike Európa legszegényebb országainak, mégis enormis összegeket költ a művészetek felkarolására. Például, nemrég egy országházat épített 36 millió korona költséggel. Pompás, szép arkitekturájú építményekkel-díszítették Budát. Ax Andrássy-szobrot, egy hatalmas lovas-monomentumot, oldalán reliefekkel, egyidőben leplezte le a király, hogy beszentelték a nagy dómot is, amelyet 40 év óta építenek. S most még egy lépést lesz Magyarország művészetének buzdítására, amennyiben a velencei Giardino Pubblicoban magyar költségen kiállítási épületet emel, közvetlenül a nemzetközi kiállítási épület mellett. Teszi ezt Olaszország, illetve a velencei művészegyesület igazgatóságának felszólítására.

Azt a panaszt kell, hogy hangoztassam, végzi Schulzberg úr, hogy mi Svédországban nagyon, nagyon csekély eszközzel kell, hogy dolgozzunk, amikor művészetről van szó. Mint érdekes és felfrissítő szellők jönnek a meghívások nagyobb külföldi kiállításokon való részvételre s megfigyeléseim alapján az a véleményem, hogy messzemenő fontossága van annak, hogy Svédország részt is vegyen e kiállításokon s iparkodjék megtartani azt a kiváló helyet, amelyet, hála eddigi diadalainak, sikerült elfoglalni. Azt mondják, hogy az "egyesülés jegyében" élünk, s politikai körülmények egyesítőleg hatottak minden téren. De bármiképpen van másutt, annyi bizonyos, hogy művészi körökben sohasem volt nagyobb a szétvonás és sohasem volt idegesebb és finomabb bőrű az érzékenység. Például, némely körök úgy találják, hogy ha csak egy körlevél, csak egy felszólítás érkezik egy taghoz, hogy részt vegyen valamely kiállításon, megfelelni egy felszólításnak "tolakodás". S ez a dolog annál sajnálatosabb, mert művészetünk hatalmas eredményeket érhetne el, ha kicsinyes kotteria és személyi érdekek nélkül összes "legjobb erőink" egyesülnének."

 

KARDOS GYULA. Utóbbi években tárlatokra már alig küldött valamit s azelőtt is nem a szaporaság, nem a termelés bősége volt az, amivel a figyelmet magára vonta. Lassan és keveset dolgozott, aminek oka, legalább e végső esztendőkben, legyengült, beteg szervezete. Azelőtt pedig az ok talán a "szép élés", az ökonomikusan konstruált, számítással keresett és szürcsölt gyönyörűségek, amelyekről, mondják, hogy igen precíz teóriákat tudott, maga és mások elé szabni, de amelyeknek ő maga inkább csak álmodója, csendes fantasztája volt, semmint részese, gazdag és pazarul tékozló fiúja. Azok közé tartozott, akik egész galériákat gondolnak el, de ami utánuk marad, ebből nem telnék kis galériára való. Azok közé tartozott, akikben bár heves a művészi vágy, aki telefesti a levegő végtelen régióit, lankadó karokkal és meredt szemekkel néznek maguk elé, amikor a megcsinálás hosszú és izgalmas folyamata, a munka gyötrelmes, fizikailag fárasztó pillanatai közelítenek. Kifelé, a világnak, az embereknek, kollegáinak, akik csak távolról, műhelynyelven szólva perspektívából szemlélték s nem kerülhettek vele intim közelségbe, amit így "ad oculos" demonstrált ,az egy finom úr, gáláns allűrökkel fellépő alakja. Valójában pedig úgy vonult át az életen, mint oly sokan mások, bús lovagok, Schlemilek, akik legtöbbet saját árnyékukkal disputáinak, problémákat akarnak megoldani s fennakadnak a legelső problémán, önmagukon. Haláláról Monte-Carloból érkezett a távirat. Gyötrelmes időket töltött a játékbank zöld asztalánál, a szerencse-hajszolók internacionális forgatagában, sok bizalommal egy fixa ideához, egy biztos rendszerhez, amelylyel végre is kormányozni fogja a rouge et noir-t. A csengő aranyak azonban csak revolverdörrenésének lettek kísérői.


Kardos Gyula 1857-ben, Baján született. Gimnáziumi tanulmányainak elvégzése után Budapestre jön s beiratkozik a mintarajziskolába. 1877-ben, stúdiumainak befejezése végett Münchenbe megy s hat esztendőt tölt a müncheni akadémián. Amikor újra hazatér, Benczúr Gyula mesteriskolájában dolgozik vagy három évig. Ez idő alatt készülnek Jób, a Szerelmes triton, Krisztus gúnyoltatása című festményei. Ez az utóbbi Budán, a királyi palotában van. Később, a mesteriskolából kilépve, újra felkeresi Münchent. Ekkor kezd foglalkozni miniatűrrel. Természetének az a piktori műfaj felelt meg leginkább. Idetartozó művei közül jelentékenyebbek a Hegedű-virtuóz, A felolvasó, Rendezvous. Sok gondos odaadás, sok rokokofinomsag nyilvánul bennük. Egyébként kívül állt azokon a váltakozó áramokon, amelyek a magyar pikturát, kezdve a kilencvenes évekkel, keresztüljárták. Festését ezek az új törekvések nem érintették. Mindvégig megmaradt miniatűr-stílusánál, nem közönséges tudással és talentummal. Vásznai a tárlatok képerdőjében diszkrét szavú vendégek voltak. Inkább az amatőrök keresték, nézték és értékelték őket, semmint a közönség mindennap szenzációkkal táplálkozó fórumai. Nem egy dolga angol és amerikai műkereskedőkhöz, köztük Carmelhez került. Meghalt január 26-án.

 

AZ ÁLLAMI MŰVÁSÁRLÁS FOGYATÉKOS ügyrendje ellen számos panaszt támasztottak a művészek a legutóbbi téli műtárlat alkalmából. A kormány ezúttal is, mint minden hasonló esetben, bizottságot küldött ki a műtárlat ama tárgyainak kijelölésére, amelyeket az állam költségén s valószínűleg a Szépművészeti Múzeum számára meg akar vásárolni. A bizottság, információink szerint, jó későn fogott ehhez a munkához s jelenlését átadta a kultuszkormánynak. A kultuszkormány pedig egyáltalán nem is döntött a jelentés felett a tárlat bezárása előtt. Végre, jóval a kiállítás leszerelése után, megjelent a napilapokban egy kommüniké, amely hírül hozta a döntést.

Teljes joggal panaszkodnak a művészek az efféle eljárás miatt. Mert az ily huza-vonának nincs sem elfogadható oka, sem fontos célja. Ellenkezőleg: hátrányára van úgy a művészetnek, mint a művészet iránt érdeklődő közönségnek. Mi több: tetemes kárt is okoz. Magunk is ismerünk oly eseteket, amidőn a "vásárló-bizottság" valamely művész képéi kombináczióba vette s így az a végleges döntésig nem volt eladható. Bár a tárlat folyama alatt jelentkeztek vevők, a képeket vissza kellett tartani, mert azokat "feltételesen lefoglalta" a bizottság az állami vásárlások céljára. Végül nagysokára megjött a döntés. Az államnak nem kellett a kép. Azalatt a festő elesett másik vevőjétől is.

Ilyesminek nem volna szabad megtörténnie. Mi több, az államnak, mint egyik legrangosabb mecénásunknak, jó példával kellene előljárnia a vásárlások terén is. Nem tesszük fel a vásárló-bizottságról, hogy a műtárgyakat mindjárt a tárlat elején ne tudná épp oly jól vagy épp oly rosszul kijelölni, mint hetek múlva. Nem tesszük fel a kultuszminisztériumról, hogy ezt a jegyzéket ne lenne képes mindjárt a beterjesztés után jóváhagyni vagy korrigálni. Miért húzódik ez az eljárás heteken, hónapokon át? Miért sértik ily módon minden elfogadható ok nélkül a művészek érdekeit?

S miért teszik ezzel lehetetlenné azt is, hogy a művészet iránt érdeklődő közönség szemmel kisérhesse, hogy mily műtárgyakat vásárol az állam közpénzen. Ha a tárlat bezárulta után teszik közzé a megvásárolt tárgyak lajstromát, úgy senki azokat a többi műtárgygyal egybe nem vetheti s így a vásárlás nyilvánossága teljesen illuzórius.

Midőn a vásárlás így kivonja magát a nyilvános kritika alól, még a kisebbik bajt szenvedi. A nagyobbik az, hogy a közönség vásárló kedvén is megérzik ez a mulasztás. Kétségtelen hatással volna a művásár fellendülésére, ha az állami vásárlás a tárlat legelejére esnék. S fokozná a közönség bizalmát a tárlat iránt is. Ezek oly elemi dolgok, amelyekkel tisztában van minden kezdő műtáros is.

Végül nem egy esetet ismerünk, hogy a festő munkája heteken, hónapokon át félbemaradt. Nem bírta azt folytatni, mert információiban bízva heteken át várta az állami vásárlás eldőltét. Művészeink, sajnos, nem tőkepénzesek, minek anyagi gondjaikat, a bizonytalanság érzetét ezzel is növeszteni.

Ha tehát ez a hosszas halogatás ennyi bajnak és helytelenségnek okozója, ha egyenest káros is, vajjon miért nem segít rajta a kultuszkormány?

 

FÉNYES ADOLF "Úton" című pasztellrajzát közöljük a mellékletünkön.

MEYER ANTAL rajzolta e füzet fejléceit. JUSZKÓ BÉLA rajzolta a 87-ik oldal záródíszét.

HARMOS KÁROLY rajzolta a 10G-ik oldal záródíszét.

UNGHVÁRY SÁNDOR rajzolta a 11 t-ik oldal záródíszét.

KARDOS GYULA arcképét az elhunyt művész barátjának, Garami Béla dr.-nak amatőr-fényképe nyomán adjuk közre.

 

HIBAIGAZÍTÁS. A "Művészet" VI. évfolyamának 384. lapján, a 2-ik hasáb 12-ik sorában értelemzavaró hiba maradt a szedésben, amelyet ezennel helyreigazítunk. "És 3. egyet Fried címmel..." helyébe ez teendő: "És 3. egyet Fried nevű..."

 

KITÜNTETÉSEK. A Törley-perzsgőgyár plakát-pályázatán az első díjat Makó Ernő, a második díjat Földes Imre, a harmadik díjat Gergely Imre nyerte.

A szigetvári községház tervpályázatán az 1000 koronás első díjat Schiller Jenő nyerte, a 000 koronás második díjat Kruzslicz Károly.

A nagyváradi Szt. László-téri vashíd pályázatán az első díjat Tóth Róbert, a második díjat Kohn János, a harmadik díjat dr. Mihailich Győző és Löllbach Kálmán közös pályaterve kapta.

A Rákóczi-siremlék-pályázaton három egyenkint háromezer koronás jutalomdíjat kaptak Beck Ö. Fülöp és Hikisch Rezső, Füredi Richárd és Lech-ner Jenő, Lukácsy Lajos és Lux Kálmán pályaművei. Három egyenkint kétezer koronás jutalomdíjat kaptak Markup Béla és Sztehlo Ottó, továbbá Holló Barnabás, Tóth István.

A losonci Kossuth-szobor-pályázaton a szobor kivitelével Csordás Józsefet bízták meg.

 

KIÁLLÍTÁSOK. Január 30-án nyílt meg- Udvardy Ignácz Ödön gyermekrajz-kiállítása a New-York-kávéház souterrainjében. Január 31-én nyílt meg Kuszka Jenő festményeinek kiállítása az Urániában. 1-én nyílt meg a Kéve művészegyesülct kiállítása a Ferenciek-tére 2. sz. házban. Február 7-én nyílt meg Zemplényi Tivadar festményeinek kiállítása a Könyves Kálmán szalonjában. Január 26-án nyílt mei: Axel Gallén Kallela grafikus kiállítása a Szépművészeti Múzeumban.

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

PÁRISI LEVÉL. (Van Gogh képei. -- "Néhány modern művész", iparművészei-történeti kiállítás. Sisley képei. -- Erisztoff herczegnő kiállítása.) Van Gogh, e különös és egyéniségében nagy művész, kit most két nemzet vitat magáénak, ismét megjelent, ezúttal a Bernheim-galériában. Kezdettől fogva kiérezzük, mennyire törekedett és tudott erőre jutni az egyéni felfogásban és meglep bennünket az új út, az új technika, melyet talán verejtékes küzdelmek és önvívódások között ért el. Ami a természetben határozott vonal, nála naiv bizonytalanság; ami ott halvány, elmosódó détail, nála vibráló élet, égő sárgában vagy ultramarinban. Akik az első pillanatban hitetlenül állnak meg a művész arcképe előtt, hol a szemek zöldek, a hajzat zöld, vörös és kék -- - lassan megejtődnek itt a színek költészetétől, a naiv erőtől, a tiszta művészi hittől és a lelkiismeretességtől. Mert különösen a lelkiismeretessége megkapó a művésznek s az odaadó, lelkes szeretet, mellyel az ő legapróbb "coin"-jait visszaadja.

A "kávéháza" tragikusan életteljes. Sohasem látott bútorok, a fények és foltok, a zöld különböző változataiba és tónusaiba öltöztetve. A fény teljesen egyéni, szinte belehangolva e tragikus harmóniába, hóimét kiérezzük a "zöld szirén", az abszint szimbólumát. Úgy tetszik, Van Gogh ezt akarta itt kifejezni.

Parisi részleteiben hasonlóan passzionátus és lelkiismeretes. Élete utolsó éveiből valók az antver-peni részletei, de itt már kiérezzük a nagy művész-leiek összeomlását.

... "Néhány modern művész" néven egyesült egy csapat művész, a legkülönbözőbb irányok képviselői. Az elnevezés többet mond, mint a tartalom, de ez így van minden cégérnél. Bizarr tete a tété-ben látunk itt olaszosító Toudouze-okat, Manetistákat, Whistleristákat - - sőt Marlboroughistákat... És mégis, e "néhány modern művész" jól összefér. Az itt szereplő művészek carriere-jökben nem fiatalok, nem vethetjük szemükre tehát, hogy nem tudnak szabadulni az impressziójukra nehezedő más egyéniségtől. Íme, e kiállítás, e kis kiállítás legjobban tanúskodik, hogy mi a visszaesés és mennyire eszményietlen és veszedelmes annak a hangoztatása, hogy "fikció az önállóság már kezdettől fogva, minden művésznek kell vezető művészi "ideáljának" lenni" stb. Bizonyíték itt Caro-Delvaille, ki éppen Giorgione-t és Manet eresztette fel modern iskolás sauceban, a Marlboroughos és Whistleres Ernest Laurent, kinek arcképei életteljesek egyébként, de túlságosan bevégzettek. A legerősebbek itt Jules Adler, Belleroche, a kiváló litografáló-müvész, kitől néhány intim arcképet látunk, a német Félix Borchardt, ki teljesen otthonossá lett a párisi szalonokban. Képeiben leginkább a krómot, ezüstszürkét, veronai zöldet és inkább enyhe színeket variálja teljesen franciás frisseségben.

A dekorativ művészeti múzeumban nagyon érdekes iparművészei-történeti kiállítás nyílt meg. Kezdve a középkortól, kiállították a perzsa, örmény, arab, mór szöveteket, csipkéket; a tizenhetedik századból, hindu-portugál kárpitokat stilizált virágok, arabeskekkel eleven színekben, kárpitokat XIII. és XIV. Lajos korából; viszontlátjuk a milánói kiállításon szerepelt női paszománymunkák tárlatát és a múlt század elhalt hírneves franczia iparművész, Rongueux házdekorációit, ötvös- és könyvrajzait.

Más retrospectiv kiállítás nyílt meg az impresszionista mester, Sisley műveiből. Durand-Ruelék összegyűjtötték a mester 1871 — 1888-ig terjedő működésének eredményét. Legfrissebbnek éppen az első években látszik, itt a tavaszi és téli világítások különösen meggyőzőek és igazak. Ilyen az "Almafa-virágzás" és a Marlyban a hetvenes években festett művei.

Zichy Mihály emlékezetében bennünket is érdeklő egyéniség Erisztoff hercegnő, kit odahaza Miss Mary néven ismerünk. A mesternek tanítványa volt gyermekkorától és később évek során át hűséges útitársa. Családi nevén tudvalevőleg Etlinger Mária, atyja az orosz cári udvar orvosa volt, egyik legmeghittebb barátja Zichy Mihálynak. Még talán tizenegy éves volt a leány, mikor atyja hirtelen meghalt, anyját később az őrültek házába vitték, hol még ma is sínylődik. Az orvos végrendeletéből kifolyólag vette magához Zichy Mihály a gyermeket és nagykorúságáig gondoskodott róla. Mikor Zichy megházasodott, Etlinger Mária Jeruzsálembe ment és innét Palesztina egyes vidékeit kereste fel magányosságában és festegette a biblikus föld tájszépségeit. Később visszajött és Erisztoff herceghez ment nőül.

Ezidőszerint állandóan Parisban lakik s a Mary Kazak művészi néven szerepel a tárlatokon. E sorok írója felkereste a művésznőt, ki nagy tisztelettel említi első mestere nevét és érdekes ama visszaemlékezése, hogy Zichy kezdettől fogva az egyéniséget helyezte mindenek fölé s a maga művészi stílusát vagy akaratát sohsem, még csak halvány nuance-ban, sem oktrojálta sem rá, sem későbbi kevés tanítványára.

Eristoff hercegnő Mary Kazak néven állított ki most a Georges Petit-szalonban. A művészetében alig találjuk meg a női karaktert, előadása intenzív, tájképeiben nem találjuk a nőies szentimentálizmust, de inkább a kifejező erőt. Különösen arcképeiben impresszionista, fokozatosan a legutóbbiakban, minők Ivonne de Tréville, Dolgorucky hercegnő, Jacobson Alice stb. Tájképeiben kezdetben müncheni behatás látszik, később mindinkább egyénivé lesz. Mintegy negyvenöt tájkép és tizenhat arckép van itt együtt. risztoff hercegnő gyakran jár Magyarországon és több vázlatot csinált Zalamegyében, hol Zichy Mihálynak volt birtoka.

LENDVAI KÁROLY

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉHEZ

ÚJABB ADATOK ROMBAUERRÖL. Rombauer János festőművészről a "Művészet" 1904. évfolyamában közölt életrajzunk arra ösztönözte Faragó József urat, az akkoriban tervezett eperjesi műtárlat rendezőjét, hogy e mű-kiállításon Rombauernek Eperjesen található képeit felkutassa s a kiállításon bemutassa. A folyóiratunk hasábjain már ismertetett képek közül a következők szerepeltek az eperjesi műtárlaton: "A hitetlen Tamás" bibliai kompozíciója, "Lilia Boldizsár"", "Kéler István", "Kéler Istvánné" és "Noszticius" arcképe, "Steinhübel Lajos" kisebb arcképe, "Ganzaugh János" port-réjc Dessewffy tulajdonából, a "Krisztus feltámadását" ábrázoló vázlat, "Mattyasovszky Sándorné" arcképe a kassai múzeumból. Ezeken kívül Faragó Józsefnek 16 olajfestményt sikerült Rombauertől összegyűjtenie, amely addig ismeretlen volt s amelyek lajstroma a következő:

1. Ismeretlen férfi arcképe, prémes zöld bársony kabátban, borzas sűrű fekete hajjal, oldalszakállal, borotvált arccal, bozontos szemöldökkel; fekete szem, erős egyenes orr, húsos ajk, fodros gallér. Jobbját mellén átvetve a kabát szélét fogja, mely alól a vörös-fekete mustrájú mellény széle látszik. Magassága 91 cm., szélessége 61 cm. Jegye: Joh. Rombauer St.-Petersbourg 1811. Tulajdonosa Rombauer Emil tankerületi királyi főigazgató Budapesten.

2. Férfi-arckép. Elmélyedő kifejezésű fiatal embert ábrázol gesztenyeszín hajjal, kék szemmel, leheletnyi oldalszakállal, piros bársony karosszékben, hanyagul ülő helyzetben, a támlán nyugtatott balkézzel. Fekete vastag kabátot, sárgás-barna mellényt visel, nyakán zöld selyem kendőt. Méretei: 73— 63 cm. Jegye nincs, de minden ízében Rom-bauerre vall s alighanem a mester fiatalkori önarcképe. Tulajdonosa Rombauer Emil.

3. Ganzaugh József arcképe. A Dessewffy tulajdonában levőhöz azonos helyzetben ábrázolja alakját. Az asztalon iratcsomó és levél. Ez utóbbin a következő felirat: Spectabili ac Generosi Domino Josephe Ganzaugh Comts I. S. Cottuum Tlae ludriae Asse-sori nec non 111. Collegii District. Evangeli: Aug. Conf. addictorum Eperjesiensis Inspectori locali Domini mihi singuli colendissimo Eperjesini. Méretei: 102—76 cm. Jegye: Joh. Rombauer pix. Anno l 836.

4. Kardos Sámuel arcképe, javakorabeli férfit ábrázol hódprémes, paszomántos fekete mentében, zsinóros dolmánnyal, magas gallérral, melyet fekete nyakkendő övez. Arca hosszúkás, piros; ritkás gesztenyeszín haj, lecsüngő szőke bajusz, egyenes orr, sötétkék szem, eleven kifejezéssel. Méretei: 70—55 cm. Jegye: Joh. Rombauer pinxit Anno 1836. Tulajdonosa Semseyné Kádas Natália.

5. Kardos S'ámuelné arcképe, 30—35 éves asszonyt ábrázol, szép szabályos arccal, eleven fekete szemmel, vuklis fekete hajjal, fején struc-tollas kalappal, melyet álla alatt szalag köt meg. Kék kivágott selyem ruhát visel, nyakán három sor gyöngy, vállán csipkés általvető. Mérete, jegye és tulajdonosa az előbbiével azonos.

6. A tavasz. Állítólag a művész ifjú leányát ábrázolja fehér kivágott empir ruhában, arany övvel, göndör fürtű fején rózsakoszorúval. Bal vállán általvetett virágfüzér. A háttérben sűrű lombok, bal felől mély távlatban hegyek, amelyek felé jegenyefasor vezet. Méretei: 44—34 cm. Jegye nincs, de a kép Rombauerre vall. TulajdonosaBalpataky Imredr.

7. Villecz Jánosné Szentiványi Jozefa arcképe. Térdkép, vörös kárpitos ablaknál karosszékben ülve karcsú fiatal asszonyt ábrázol, vuklis fekete hajjal, empir ruhában, felálló fodros gallérral. Jobbjában könyv, baljában keztyű. Az ablakon keresztül mély távlattal, alkonyati felhős háttérrel a sárosi vár látható. Jegye: Joh. Rombauer p. Anno 1830. Tulajdonosa Villecz István.

8. Villecz János arcképe. Fiatal szőke férfiút ábrázol, zöld hajtókás, ezüst gombos fekete ruhában, fekete nyakkendős magas gallérral, oszlopos tornácon ülve; keztyűs jobbjával márványasztalon könyököl, amelyen korsó s egy antik stílű épület rajza látható. A tornác oszlopára drapp színű kárpit csapódik. A háttér nyilt, sárosi jellegű, zöldelő dom-'bos táj. Jegye: J. Rombauer pinx. 1829. Tulajdonosa Villecz István.

9. Villecz Mihályné szül. Záborszky Róza arcképe. Fekete bodros főkÖtőben jóképű Öregasszonyt ábrázol, nyakán hat sor gyöngy, csipkegallér. Ruhája fekete, mellén fehér betéttel. Fatámlás széken ül, asztal mellett, melyen bal keze nyugszik. Jobbjában selyem kendőt tart. A háttér jobb sarkában anti-kizáló pillér, amelyre olajzöld kárpit borul. Méretei: 46 — 37 cm. Jegye: J. Rombauer Anno 1826 pixt. Tulajdonosa Villecz Kamill.

10. Villecz Mihály arcképe. Borotvált képű, gesztenyeszín hajú férfit ábrázol, magas szemöldökkel, katonatiszti ruhában: sárga zsinóros, prémes szegélyű fekete kabátban, arany fonálból sodort övön ezüst markolatú karddal, fekete nyakkendős magas gallérral. Balja csípőjén, jobbja asztalon nvugszik; ezen nyitott levél hever. Jegye: Joh. Rombauer pinxit Anno 1826. Méretei és tulajdonosa az előbbiével azonos.

11. Paner János Gottfried arcképe. Kissé merev kifejezésű, dús fekete hajú, kicsiny bajuszú, apró oldalszakállas férfit ábrázol, asztalhoz támasztott jobbjában nyitott levéllel, fekete ruhában, aranylánccal. A levélben ez a dátum olvasható: Wien d. 10 Septm. 1844. A vászonkép 70 cm. magas, 56 cm. széles, hátsó oldalán jegye: Johan Rombauer pinxit Anno 1844. Krayzell Kálmán tulajdona.

12. Schréter Gusztávné Kéler Friderika arcképe. Ovális keretben, fiatal, ábrándos kifejezésű asszonyt ábrázol, kemény rajzzal. Méretei: 24— l8 cm. Jegye nincs. Nem is hiteles Rombauer-kép. Tulajdonosa: Vandrák Vilma.

13. Tahy Boldizsárné Szinyei M erse Ágnes arcképe. Bájos fiatal asszonyt ábrázol eleven felfogással, acélszürke szemmel, vuklis fekete hajjal, sárga selyem empir ruhában, oszlopos erkélyen ülve. zöld kárpitos mennyezet alatt. Jobb felől a háttérben a Strázs hegye látszik. Méretei: 66 — 54 cm. Jegye: Joh. Rombauer pixt. 1829. Tulajdonosa Tahy Boldizsár.

14. Id. Tahy Boldizsár arcképe. Fekete hajú, ki fent bajuszú fiatal férfit ábrázol, dúsan zsinóro-zott katonatiszti ruhában, keresztbe font karokkal, asztal mellett, amelyen kócsagtollas, vörös bélésű csákó hever. Mérete, jegye és tulajdonosa az előbbiével azonos.

15. V. Ferdinánd arcképe. Tanulmányfej az Eperjes város tulajdonában levő nagy olajfestményhez. Méretei: 72—56 cm. Podhorányi Bálint tulajdona.

16. V. Ferdinánd király arcképe. Térdkép, jobb felől asztal koronával, bal felől trónus. Háttér vörös kárpittal bevont kettős pillér. Méretei: 200— l 50 cm. Jegye: Joh. Rombauer Anno 1840 pinxit. Tulajdonosa Sáros vármegye közönsége.

A "Művészet"-nek 1904-ben közölt Rombauer életrajza keltette fel Hvozdovics Mihály cerninai (felső-csernyei) plébános úr figyelmét az ottani g. kath. templom ikonosztáz festményeinek mesterére, aki a fen-maradt szerződés bizonysága szerint szintén Rombauer János volt. A tót nyelvű szerződés, melynek eredetijét most a "Sárosvármegyei Múzeum"-ban, Bártfán őrzik, arról szól, hogy az ikonosztázt újból aranyoztatják s egyes képeit újonnan festetik meg.

Hogy mely képek kerültek ki Rombauer ecsete alól, azt ma már alig lehet megállapítani, mert az ikonosztáz képeit pár év előtt kontár módon erősen átfestették.

Csak egy próféta mellkép, amelyet deszkája korhadt volta miatt újjal kellett pótolni, kerülte ki az átfestést. Ez Rombauer ecsetére vall s szintén Bártfára a Sárosvármegyei Múzeumba került. A cerninai ikonosztáz festményeiért Rombauer 735 ezüst forintot kapott, társa, aki az ikonosztárt újból megaranyozta, Román György eperjesi képfaragó volt, akinek munkájáért 335 frtot fizettek. A szerződés Cerninán 1844-ben szeptember 5-én kelt s Jakovics Antal makovicai esperessel és Hvozdovics Mihály akkori cerninai plébánossal élén, a hitközség tíz írástudatlan elöljárója, valamint a két mester írta alá. Festőnk aláírása ez: Johann Rombauer, Akademischer Mahler. —x. —240.

 

HESZ MIHÁLY (1768—1830). A magyar születésű Hesz Mihály bécsi képíróról úgy emlékszik meg Kazinczy Ferenc, 1810-ben írott egyik levelében, mint aki a képírásban Balkay Pálon kívül a következő magyar művészeknek is mesterök volt, u. m.-: Nagy Sámuelnek, Marczinkey Eleknek, Vándza Mihálynak és Kis Sámuelnek. Az idegenbe került magyar művész ekként központja lett azon magyar ifjaknak, kiket a művészet ösztöne e kevés anyagi kilátással kecsegtető pályára vonzott. Épp ez a körülmény meg is könnyítette a magyar ifjak munkáját, mert a mester legalább magyar nyelven oktatván őket, a dolgok lényegének megértetését elősegítette. A magyar haza nem tudván értékesíteni a maga művészi erőit itthon, azok a külföldön teljesítették hazájuk iránti kötelességeiket, midőn a magyar ifjak mesterei lettek.

Nagyon valószínű, hogy a hazában mitsem, vagy nagyon keveset tudtak Hesz János Mihályról midőn a Tudományos Gyűjtemény 1818-ban "A Honnyi Mívészek Esmertetése" c. rovatában (IV. k., 140 — 141. 1.) e "betses képíró-földink-ről" megemlékezett. A róla való megemlékezés fölfedezés-számba mehetett. El kellett mindenkinek ismerni, hogy magyar ember létére Hesz Mihálynak nagyon kiváló tehetségűnek kellett lennie, hogy Bécsben a "Ts. kir. földmérési Akadémiánál a rajzolás Professera" lehessen. Hesz tényleg korán fejlődő, nagy művésztehetség volt, aki hazája határain túl is nagy hírnévre tudott szert tenni. Egerben született 1768 szeptember 18-án. Már 15 éves korában értett volna az olaj- és freskó-festészethez; 21 éves korában a bécsi szépművészeti akadémiába került, hol, mint Maurer Hubert tanítványa, 1794-ben első díjat nyert ily című képével: Priamus Hektor holttestét kéri Achillestől. Mint 26 éves fiatal embert, ebben az évben kinevezték a bécsi mérnök-akadémiához a szabadkézi rajz tanárává s -"ettől kezdve szabad óráiban történeti festészettel foglalkozott.

Nem érdektelen dolog, hogy képeinek legnagyobb része Magyarországba került, részint közintézetek, részint magyar főurak birtokába. Wurz-bach (VIII. k. 424—25. 1.) fölemlíti azt a négy képet, melyet az egri püspöki papnevelő számára festett, valamint azon 5 oltárképet, melyet gróf Széchenyi Ferenc családi sírboltja és kápolnája számára készített. Festett ezenfelül özv. gróf Széchenyiné szül. gróf Festetich Júlia számára egy András vértanú keresztrefeszítését és gr. Keglevich számára egy Patrona Hungariaet.

Hesz következő képeiről azonban mit se tud Wurzbach s azért azokat művészettörténeti érdekből egy más forrásunk alapján idejegyezzük.1 l. Ürményi Miksa helytartósági tanácsosnak egy kis oltárképéről, mely Sz. Annát ábrázolja. 2. Károlyi grófné számára egy nagyobb képről: József a gyermek Jézussal. 3. A Zichy-grófok számára egy Sz. Istvánról. Függő képeiből több darab a következőknél található: a) Rudnay Sándor hercegprímásnál, b) Adamovich cs. k. udvari tanácsosnál és c) Bécsben "bei der permanenten k. k. Kunstausteilung bei St. Anna". Az Ürményi-képről a Tudományos Gyűjtemény azt jegyzi meg, hogy az a fehérmegyei agárdi új templom főoltára számára készült "szép ízlésű építtetőjének, Ürményi Maximiliánnak ajándékából". Megjegyzi aztán a lelkesedés szokott modorában, hogy "a hazafit, ki csinálta, és a honnyi mívész-rokont, ki csináltatta, ezen szép mű egyaránt dicsőíti, s mindkettőnek Árpád jövendő nemzetségénél is még becsülést, hálaadást fog szerezni".

Hesz legkiválóbb alkotása az az oltárkép, melyet az esztergomi főtemplom számára festett Rudnay hercegprímás megbízásából, s melynek tárgya Sz.-István megkereszteltetése. Dr. Rumy, aki e képet idézett cikkében részletesen méltatja, megemlíti, hogy a vászna hazai készítmény s szélessége technológiai szempontból külön is figyelemre méltó. Esztergomban szőtték egy olyan szövőszéken, melynek megszerkesztése 11 heti munkába és a vászon megszövése 4 heti munkába került. Egy ekkora terjedelmű vásznat az egész osztrák császárságban eleddig nem szőttek Rumy szerint.

Hesz magyarországi képei közül Wurzbach meg azt a 4 oldaloltár-képet említi, melyet a szamosújvári templom számára festett. Megjegyzi azonban, hogy ezek a kezdőművész kezére vallanak.

Rumy úgy emlékezik meg 1828-ban Heszről, mint aki már 34 éve tanárkodik Bécsben. Annál csodálatosabbnak fog föltűnni, hogy Wurzbach halálozása évét így említi: "um das Jahr 1830".

E szórványos adatokból is láthatjuk, hogy Heszt nemcsak a külföld, de a saját hazája is megbecsülte. Főpapok, főurak megrendeléseikkel halmozzák el s tényekkel igazolták s elismerték azt. amit róla 1818-ban a Tudományos Gyűjtemény írt: "hogy képei akadémiai klasszikussággal bírnak, mire nézve dicső tanítója (t. i. Maurer Hubert) s minden mívészrokonok, ha termékeit szembe vehetik, telve vannak tisztelettel eránta".

A Tudományos Gyűjtemény egy későbbi kötete2, még néhány oly művét sorolja elő. melyről Wurzbach Lexikona szintén nem emlékezik.

Nagy-Szalatnyai B. Fischer István egri érsek megbízásából lemásolta Rafaelnek, Mechcttitől Rómában az eredetiről készült másolata alapján a "Szűz anyát Jézussal és Jánossal" című képét. E képet Hesz Budán kiállította. Forrásunk ezt írja róla: "meg kell egyenest vallanunk, hogy e kép, minden egyebeknél, melyeket e honnyi Mívész kezéből ismerünk, jelesen tetszetősben hatott reánk és ábrázatja kellemességével s tetszetősségével, előre föltévén, hogy a feladott rézkép az eredetinek hív másolatja, amit a híres rézmetszőről igen is fel kell tennünk, Rafael remekét megelőzi". (!!!)

Ez alkalommal 8 rézkarca is ki volt állítva. Kettő a saját képei után, és pedig l. egy "Ecce homo", 2. Krisztus sírbatétele és 3. egy nagyobb, mely Krisztus születését ábrázolja, Mengs festménye nyomán. Ez utóbbit Károly főhercegnek ajánlotta 1812-ben s a második kettő 1816-ból való. "Mind a három... bizonyára minden rézkép kedvelőtől és gyűjtőtől megszereztetni méltó." Mind a három "oly szép karcolású képlap, hogy első tekintettel a nagyot és kisebbet (1. sz.) rézmetszésnek (Kupferstich), a középsőt pedig rézvakarásnak (Geschehene Arbeit) tarthatni". (V. ö. a Művészetnek Heszre vonatkozó adataival, 1902. 76. és 215. lap és 1905. 138. lap.) —241.

BAYER JÓZSEF

 

1 Lásd dr. Rumy ily című cikkét: Das Altarbild für den Hochaltar der neuen Domkirche zu Gran, gemalt von Professor Job. Mich. Hesz in Wien. (Iris. Beilage 1828. Monat September. Herausgeher und Redakteur C. Stielly in Pestii.)

2 1818. XII. k., 113—114. lap. V. ö. gr. Eszterházy Károly egri érsek életrajzával: Tud. Gyűjt. 1819. V. k, 12. lap.

 

 

KASSAI KÉPÍRÓK A XIX. SZÁZADBAN. Kassa XIX. századbeli műtörténetének szálai a bécsi képzőművészeti akadémiához vezetnek vissza. Ennek az akadémiának igazgatója, Schmutzer — Kazinczy Ferenc szerint "az a nagy mester a vonásos metszésben" — volt első sorban hatással rajzoktatásunkra. Schmutzer vezetése alatt képezte ki magát Simay Kristóf, irodalmunknak is ismert alakja, a kassai normális iskola rajztanítója a XVIII. század végén; bécsi tanára, akiről Kazinczy Kassa városához intézett hivatalos megkeresésében így ír: "einen Künstler, dessen Namen Rom, London, Paris und Petersburg mit Hochachtung nennt", - maga ajánlta Simayt, mint olyant, aki összes magyar származású tanítványai közül a legkitűnőbb. Simay az 1790-ik évben Kassáról Körmöcbányára került. Utódja, az 1804-ik évben elhalt Schrott Erazmus, szintén ott szerezte meg az "akademischer Maler" címet, valamint Fáy Albert, Roth Imre és Klimkovics Béla.

Schrott utódja a rajztanításban, Bellaágh József, egyúttal Kassa város építőmestere volt. A kassai múzeum és a városi levéltár őrzi több rajzát; az első helyen van egy nyolcadrétű albuma; benne a város tiszti karának és közgyűlési tagjainak több évről szóló névsorát találjuk s a fejezeteket akvarellek díszítik a kor ízlésében, melyeknek allegorikus alakjai nagy hasonlatosságra mutatnak a városháza lépcsőházában levő, a magyar jog allegóriáját ábrázoló falfestménnyel s kivált színpompájuk vall Bellaágh esetére. Bellaágh tervei szerint állították lel az általa "szomorkúposzlop"-nak keresztelt ravatalt a sz. Erzsébet-egyházban az 1847-ik évben József nádor rekviemé alkalmából, melyet képben valószínűen Werfer kőnyomóintézetében sokszorosítottak.

Ez évben festette meg Fáy Albert az István nádor Kassára való bevonulását.

Bellaágh utóda a városi rajziskolában Studier Antal lett, akinek emlékét - - meghalt 1872. március hó 23-án - arcképei tartották fenn. Az 1857-ik évben megtartott első kassai iparkiállításon több festménye volt látható.

Művészeink e korban vándoréletet éltek; így fordult meg Kassán Révész György és Latkóczy Imre; az első mint oltárképfestő, utóbbi mint arcképfestő.

Roth Imre, több társa példájára, mint fényképész telepedett meg Kassán. A kassai múzeumban több olajfestménye látható.

A megélhetés kényszeríti Klimkovics Bélát, hogy az 1860-ik évben a kassai főreáliskola rajztanári állását elfogadja. Festményei közül "Ki a legény a csárdában" ismeretes; az ő rajza után készítette Faragó a branyiszkói honvédemléket; oltárképe az abauj-radványi kath. templomban; a pezsgő allegóriáját ábrázoló képe Kassán a Salkház-szálló kapubejáratában; Szemere Bertalan arcképe Borsod-vámegye székházában; a honvédéletből vett 12 képe Kassán magántulajdonban. Ő alapította a kassai múzeumot.

Tanártársa és részese a múzeumalapításban Myskovszky Viktor, aki ismeretessé tette műemlékeinket számtalan ábrázolatban hazánkban és a messze külföldön s ma is fáradhatatlanul festi róluk művészi akvarellképeit.

Studier utódjától, Müller Frigyestől, bírjuk a régi, a restauráció előtt fennállott kassai dóm hű képét.

A kassai születésű Plath Nándor (1826—1892.) a kassai vértanúk (1619) három festményét a kassai múzeum őrzi; ő festette a Wirkner-családnak a kassai Kálvária-hegyein álló kápolnájában levő oltárképét, amelyen a családnak több tagját is arcképi hűséggel megörökítette.

Jogot formálunk Benczúr Gyulához is, aki Kassán nyerte az első oktatást művészetében; több arcképe van itt.

A kassai születésű Doby Jenő hírét rézmetszetein kívül Henszlman Imre arcképe s több festménye hirdeti múzeumunkban.

Az abaujvarmegyei Rozgonyban született Horovitz Lipót ifjúságát Kassán töltötte s több képe van a családtagok birtokában.

Kassa tavaly elhunyt egyházfejedelme, Bubics Zsigmond több, virágokat stb. ábrázoló képe a kassai múzeumba került.

A múlt század utolsó éveiben itt működtek Stegmüllerné Gerster Mária és Csányi Gizella, az első a virágok, a második a női- és gyermekarcképek festője; az oly korán elhunyt Aranyossy Ákos a karcoló tűnek is mestere; e nemben jeles műve Bubics Zsigmond püspök arcképe; Greguss Imre a főreáliskola rajztanára volt, valamint Ágothu Imre is; Hegedűs István és Kövér János oltárképfestők, az első jelenleg Észak-Amerikában él; ifj. Eder Gyula, akinek több freskóképe van itt; Csordák Lajos és Halász Elemér tájképfestők. Lengyel Reinfusz Ede csata- és állatfestő, a kassai főgimnázium rajztanára. —242.

KEMÉNY LAJOS

 

HORVÁT ISTVÁN MŰVÉSZETI JEGYZETEI. Abban a százakra terjedő kézirati kötetrengetegben, mely Horvát István után - a Nemzeti Múzeumra maradt, van egy 456. Quart. Hung. jelzésű kötet, melyet ez ideig nem méltatott senki sem figyelemre. Abszolút becse majdnem semmi, mert nem tartalmaz sem nagyjelentőségű feljegyzéseket, sem befejezett, rendszeres munkát, de kulturhistoriai értéke mindezek ellenére nyilvánvaló, művészettörténeti szempontból pedig egyenesen az úttörés s az alapvetés ténye biztosít számára jelentőséget. Bizonyítja ez a kötet is, hogy Horvát István a magyar művelődéstörténetben a dolgosoknak azt a ritka tipusát képviseli, mely a szó legnemesebb és legeurópaibb értelmében való kulturösztönökkel vizsgált minden művelődési jelenséget. Ő maga művészettörténetben és művészi stúdiumokban sem szakember, sem dilettáns nem volt. Tanulmányai körén kívül esett ez a tudomány, de tudta jól -erre vallanak jegyzékei, - - hogy jönni fog idő, mikor azok a szerény próbák, naiv kísérletek és tapogatózások, melyek az ő korában a magyar művészet terén jelentkeztek, a más viszonyok között dolgozó művészethistorikust s magát a magyar művész és műpártoló közönséget is érdekelni fogják. Ennek az eljövendő és az ő korában még csak feltételezett érdeklődésnek kielégítésére hordott egybe ő néhány adatot s egy pár ötletszerű jegyzést azzal a törekvéssel, hogy kiegészítve őket, megírja a magyarországi művészet történetét. A kézirat múzeumi jelzete: "Horvát István: Adatok Magyarország művészettörténetéhez. Cod. Sec. XIX. (l 83 l )", a Horvát István által adott általános cím pedig ez: "Magyarországot Illető Képgyűjtemény. Összeszedte Horváth István A' Széchényi Országos Könyvtár Őrzője. Pesten, M.D.CCC.XXX." A kötet egyébként a kézirattár kvart alakú hungarikáinak osztályában 456. szám alatt található fel.

Kétségtelen, hogy Horváth István magyar vonatkozású művészettörténetet akart írni s 1831-ben megkezdte az előmunkálatokat e dolgozatához. Vagyis: gyűjtötte az adatokat, egyelőre minden rendszeresség nélkül, csupán arra ügyelve, hogy minél több legyen. Feljegyezte például Kelemen Imre jogtudósról, hogy rézbe vésett képét 1814-ben és 1818-ban készítették s magyar törvényének mindkét kiadásához hozzácsatolták. Az 1814. évi képét Kaergling nevű festő festette és Neidl nevű rézmetsző metszette. Az 1818-ild képet pedig Donát festette és Höfel Balázs metszette. Verseghy Ferencnek 1825-ben "Maradványai és Élete" mellett jelent meg rézmetszetű arcképe. A rajzot Avenarius, a metszetet Höfel Balázs készítette. Üres lapok következnek ezután a kötetben, miből csakis arra következtethetünk, hogy. Horvát István időközben szerzett adatai bejegyzésére tartotta készen e lapokat. Pár lappal odább azonban új fejezet kezdődik, ami alighanem egy új dolgozat tervezetét sejteti. Címe: "Művész T ár Magyarországira Nézve". Nem tartalmaz azonban semmit, csak üres oldalakból áll. Ezután ismét új fejezet kezdődik, olyan módon írva, mint ahogy az önálló munkákat szokás jelezni. Ennek címe: "Magyar Országi Művészek". Ez a fejezet legtartalmasabb és legérdekesebb. Régi rézmetszők és festők munkáinak repertóriuma gyanánt tekinthető ez a rész, melyben fel van tűntetve az egyes munka készítője, a készítés éve és a munka holléte. A jegyzék Assner J. rézmetszővel kezdődik, ki 1795-ben Tolnay Sándor "Barmokat Orvosló Könyv" című munkája elé készített rézmetszetet. A következő ismét egy Assner L. nevű pozsonyi rézmetszőről szól, ki Klein Mihály német nyelvű, Pozsonyban és Lipcsében 1778-ban megjelent munkáját illusztrálta. Avenarius képíróról a következő jegyzés olvasható: "Budán és Pesten 1825—1831 's Válban". Avenarius készítette különben 1825-ben Verseghy Ferenc arcképét. Donát festőről is megemlékezik egy rövid jegyzés: 1818-ban lefestette Kelemen Imrét. -Du Gr eux francia származású képíró Mária Terézia képét készítette Nyitray Mátyás jogi tartalmú értekezése elé. Bauer János György ecsete alól került ki egyik Hadik gróf és leányának, Lichnovszky hercegnőnek arcképe 1778-ban. Höfel Balázsról 'a már ismertetett adatokat mondja el Horvát másod-szor, hasonlóképen Kaerlingről. Jaresch János rézmetsző szintén Pesten dolgozott s 1817-ben már megjelent két metszete Czövek István Bátori István életéről szóló értekezésében. Karats Ferenc neve és munkássága a régi magyar rézmetszők között legismertebb, Horvát István mindössze egy adatot tudróla, hogy t. i. 1823-ban Kmeth Dániel: "Astronomia Popularis" című munkájához ő készítette a metszeteket. Mansfeld J. E. rézmetsző Nyitrai törvényes értekezése elé készítette Mária Terézia arcképét, Szakáts J. rajzoló és rézmetsző pedig 1807-ben illusztrálta Fáy András "Bokréta" című kötetét.

Nagyjában e kivonatolással elmondtuk a kötet tartalmát, mely így, ahogyan van, nem egyéb száraz repertóriumnál, de az is bizonyos, hogy nagyértékű gyűjtemény lehetett volna még ebben a jellegében is, ha adatai a magyar rézmetszők, képírók, szobrászok és általában a XVIII. és XIX. század művészeiről rendszeres és részletes bibliográfiát tartalmaznának. A dolgozat azonban töredéknek maradt, amiben Horvát Istvánra utólagos vád semmiesetre sem hárulhat. Aki látta valaha a Nemzeti Múzeum kézirattárában levő óriás tömegét hátramaradt irományainak, tisztelet és megdöbbenés nélkül alig gondolhat arra az emberfeletti szorgalomra, mellyel Horvát István dolgozott. Nyomtatásban megjelent munkái és értekezései is kitesznek meglehetős tömeget, de ott van ezeken kívül a hagyatéka, mely a legtúlzóbb magasztalásnál is beszédesebben mondja el, hogy a kultúrának minő nemes rajongója volt a múlt századi agitációs irodalomnak ez a magas karakterű, becsületes magyarja. Művészeti kéziratának is ez a szempont ad jelentőséget. Ha bele nem zavarodik az elképzelhetetlenül nagytömegű anyag feldolgozásába s ha megadatott volna számára, egy kéz helyett tízzel való dolgozás lehetősége akkor ama keskeny életpálya alatt, mely részéül jutott, bizonyára készen adta volna a magyarországi művészkedés históriáját. Korai halála akasztotta meg e terv megvalósításában s ez okozta, hogy kézirata, mely eredetileg előtanulmány gyanánt önálló művészettörténeti munkának készült, repertórium alakjában maradt fenn, egyedül azt példázva, hogy Horvát István olyan korban, mikor nálunk a köztudatban a művészet iránt semmi fogékonyság nem volt, a körülötte végbemenő apró jelenségekben is felismerte kulturális fontosságukat. — 243

BÁNYAI ELEMÉR

 

KRAUSZ JÓZSEF. Széki id. Teleki Ádám gróf egyike volt a XVIII. század legmíveltebb és sokoldalúbb erdélyi főurainak. Ifjúságából éveket töltött külföldön, hol fejedelmi és királyi udvaroknál fordult meg. Ott ismerkedett meg Mányoki Ádámmal is. Egy ideig katonáskodva résztvett a hétéves háborúban; majd elhízván, mint tábornok került haza Kendi-Lónára, honnan csak birtokaira s Kolozsvárra járt el gyakrabban. Számos költeménye, verses önéletrajza s több száz érdekes levele irodalomtörténeti feldolgozásra vár. Minket ez alkalommal csak költségnaplói és konvenciós könyvei érdekelnek; mert ezekből kitűnik, hogy Krausz József nagyváradi festőt éveken át foglalkoztatta. 1760. március 23-án - mint a festő alább közlendő konvenciója mutatja - - rendszeresen szerződtette "régi királyoknak lefestésére", a költségnaplókban azonban már 1758. nyarától adatokat látunk arra, hogy udvaránál festő volt, s 1759-ből a költségnapló adatai és a festő egy levele egyaránt bizonyítják, hogy Krausz József dolgozott nála.

Az 1758. évi költségnaplóban június 14-től augusztus 5-ig négyszer fizettek festékért, timsóért és enyvért; de az utóbbi dátum alatt lévő följegyzés azt mutatja, hogy a. festékre a széki ev. ref. templomhoz volt szükség. Ott tehát asztalosfestékek kellhettek. Augusztus 22-én azonban már 2 frt 33 krt a képírónak adnak festékekre. Szeptember 20-án és október 7 én újra festékekre van kiadás, október 18-án pedig Teleki följegyezte, hogy a képírónak maga kívánsága szerint mindenekről megfizettem 20 frt 50 kr.-t. Valószínű azonban, hogy még tovább is dolgoztatott, mert 1759. január 19-én minden hátralék fejében fizetett festőnek újra 2 frtot s e napon festékek árát is egyenlített ki. Ugyanazon év februáriusában (11. és 13.) egy fehér láda festéséért fizetett a képírónak, március 5-én pedig 5 frt előleget adott neki. Ekkor már valószínűleg azokon a festett asztalokon munkálkodott, melyekről Telekinek Uzdiszentpéterre címzett, következő levelében ír:

Méltóságos imperialis Gróf és generális úr! Méltóságos és kegyes patronus uram!

Alázatosan jelentem Ngodnak mlgos Gróf úr, hogy már én az asztalokat elkészítettem kevés híjjával, úgymint még aranyozás és kevés gyan-tározás kívántatik neki, melyeket arany erekkel csináltam és arany vadkecskékkel. De mivel még a megírt defectusa vagyon az asztaloknak kevés aranyozás és gyantározás hátra lévén, alázatosan instálok Ngodnak, hogy aranyat és gyantát vehessek vagy hat frtokat küldeni méltóztassék Ngod. Ezeket pedig ha aranyra és gyantára kivántató hat frtokat elküldeni méltóztatik Ngod, hamar elvégezvén, annak utána nem lészen munkám, csak hijában töltöm az időt. Kire nézve méltóztassék Ngod mature dolgot adni, hogy az idő haszontalan tőlem ne menjen, mivel ha itt dolgom nem lészen, az időt kárommal nem tölthetem, másuvá kénteleníttetem munkálódni menni; azután úgy eshetik, hogy munkára kapván, egész nyáron is oda leszek, Ngodnak pedig ezzel nem akarnék fogyatkozást szerezni.

Ezeknek utánna nagy alázatossággal revereálván mgs Gróf generális úr Ngodat a mgs Grófné asszonnyal és mgs Gróf úrfival együtt, a következendő sz. húsvéti innepi napokra Isten ő szent felsége által tévén Ngtokat, annak minden részeit áldja meg Ngtoknak, részesítvén Ngtokat az úr Jézus Krisztus halálával s feltámadásával szerzett jókban, többeknek elérésével is örvendeztesse meg. Midőn Ngod további gratiájában alázatosan ajánlanám magamat és várván kegyes gratiáját, vagyok Mgs imp. Gróf és generális úr Ngod

K.-Lona, die 12-a Apr. 1759.

alázatos szegény szolgája Képíró Krausz József mp.

P. S. Alázatosan instálom Ngodat, az ünnepek által méltóztassék Ngod valami italkát rendelni, hogy szokásom szerint az innep italocska nélkül tőlem el ne menjen.

Az Erd. Nemz. Múzeumban levő Teleki-féle levelek közt nincs nyoma annak, hogy a festő ott töltötte-e az évet? A költségnaplók alapján inkább azt hihetjük, hogy nem. A következő év tavaszán azonban újra ott van Lónán s szerződik a gróffal. Konvenciója egész terjedelmében így hangzik:

Képíró Krausz József conventioja.

Anno 1760 die 23-dik Martii mtgs imperialis gróf és generális Széki Teleki Ádám úr őméltó-sága nemes magyarországi, nagyváradi Pikinér Krausz József képíróval alkudott meg vállogatott munkával régi királyoknak lefestését e szerint:

l-mo. Hogy Krausz József ő kglme maga tulajdon acquiráló festékéből a megnevezett mgs gróf és generális úr ő mga számára cum suis recquisitis necessariis et competentibus a mgs prof intentiojának alább megírt módja szerint tizenkét királyoknak képeit a már lefestett hét kapitányok után cum emblematum descriptionibus dicséretesen és csinosan lefesti.

2-do. A dominus Záhoczkit magával együtt számomra csinosan lefesti.

3-tio. Minthogy egyik kéz a másikat mossa, közben-közben holmi apróságot is fest, melyért is mlgs tit. gróf úr őmgával Krausz József ő kglmével alkudott meg nyolcvanöt % 85 magyar forintokban, addito hoc: minthogy majd a bekövetkezendő tavaszi és nyári idők bekövetkezvén, és mind mgs gróf úr, úgy mgs grófné asszony ő ngok innét divertálván, étele, itala iránt ne panaszolkodhassék, rendeltem még tizenöt magyar forintokat, in summa fi. h. 100.—.

NB. Maga tartozik ő kglme vásznat, festéket és firnájszt, egyszóval minden hozzá kivántató appertinentiákat megszerezni a magáéból.

Mely alkalmat is mind mgs gróf és generális úr ő mga, mind pedig Krausz József ő kglme mielőttünk kéz beadással confirmálának; írtuk meg mi is futura pro cautela et testimonio tulajdon subscriptiónkkal és usualis pecsétünkkel corrobo-ralva fide nostra mediante. Signatum K.-Lona, anno et die ut supra Michael Horváth mpr. et Samuel Sarkadi mpr.

jur. cancellista.

Adatainkból látható, hogy Krausz szerette az italocskát, s amint a szükség kívánta, egyaránt festett ládát, asztalt és arcképeket. Az utóbbiakból bizonyosan máig is több meglesz a Teleki grófok tulajdonában. —244.

KELEMEN LAJOS

 

MŰVÉSZETI ÉLET A XIX. SZÁZAD ELEJÉN MAGYARORSZÁGON. Repertoriumi adatokkal is lehet immár igazolni, hogy művészeti élet és művészi törekvések a XVIII-ik században és a XIX-ik elején is voltak Magyarországon s hogy az ekkor bontakozó kulturmozgalmak lassú árja a művészeti élet összes tényezőit előresodorta egy-két képviselőjében. Vannak festők, rézmetszők, rajzolók, műgyűjtők ebben a korszakban s habár hihetetlennek hangzik, de műpártolók is vannak. Igaz ugyan, hogy mikor hazai művészeti mozgalmakról és művészeti típusokról beszélünk, abszolút mértékről, európai színvonalról sohasem lehet szó. E tény konstatálásával a hazai művészettörténet búváraira még mindig komoly feladat hárul, hogy felkutassák, ami felkutatható és megismertessék velünk, ami ebből a szempontból megismertetésre érdemes. Speciálisan lokális, jobban mondva nemzeti ügy, hogy azokat a törekvéseket ismerjük bár, melyek ezen a téren lova indultak és megérlelődtek művészi értékükre való tekintet nélkül. Az adatok összegyűjtésére tehát a levéltárakban való kutatás nélkülözhetetlen követelés, továbbá a művészeti vonatkozású munkák, nevezetesen: naplók, emlékiratok, levelezések, régi hírlapi cikkek, folyóiratok stb. rendszeres feldolgozása. Ilyen kísérlet az is, melyet e közlésünkben végzünk Kazinczy Ferenc levelezése alapján.

A Magyar Tudományos Akadémia kiadásában Váczy János előszavával és kommentárjaival most jelent meg ugyanis Kazinczy leveleinek tizenhatodik kötete. Ebben a hatszázötven oldalra terjedő gyűjteményben számos olyan levél van, mely régi művészeti törekvésekre figyelmeztet és régi magyar művészeti viszonyokról nyújt igen hasznos tájékoztatást. Kazinczyt a maga korszakában helyesen csak úgy értjük meg, ha úgy képzeljük el, mint egy nagy műveltségű, lelkes, nemes ösztönű riportert, aki kora életének minden nevezetesebb mozzanatát feljegyzi s akinek mások is szívesen bocsátanak rendelkezésére ilyen " emberi dokumentumokat". Művészi kérdésekben Széphalom éppen olyan döntő fórum volt, mint irodalmiakban vagy nyelvészetiekben. Levelezésben állott Magyarország majdnem összes művészemberével, de rajtuk kívül számos bécsi, lipcsei, berlini és prágai festővel. A magyar művészeket ezenkívül személyszerint is mind jól ismerte. Ha valamelyik írótársával bizalmasabb baráti szövetséget kötött, nem késett figyelmeztetni őket portréik elkészíttetésére. Őt már gyermekkorában érte az az öröm, hogy képmását művészi festmény alakjában megörökítve látta, de 1819-ig nem kevesebb, mint huszonhárom arcképe van, festmény és rézmetszet, kicsi és nagy, hazai és külföldi egyaránt.

Donát festő egyike a legnépszerűbb magyar piktoroknak. Pesten élt állandóan s Kazinczy annyira meg volt elégedve munkájával, hogy sokszor magasztaló szavakkal emlékezik meg róla. Legtöbb magyar írónak Donát volt ugyanis a megörökítője. Ő festette le Kazinczyt, Rumy Károlyt, Cserey Farkast, Dessewffy Józsefet, Kulcsár Istvánt, Helmeczy Mihályt, Döbrentei Gábort, Kis Jánost, Horvát Istvánt, hogy csak néhányat említsünk. Nagy esemény volt a magyar író életében ez az állomás. Donát elé kerülni s az ő ecsete által a halhatatlanság számára megörökíttetni, egyet jelentett az írói munkásság elismerésével. Kazinczy megírja barátainak az eseményt, a képről készített rézmetszetet megküldi bizalmasainak s azzal a pepecselő fontoskodással, mely más dolgaiban is jellemzi, vitatja meg apróra a halhatatlanná vált magyar orrát, száját, szemeit az örök szép törvényei alapján. Rumy Károly Györgyhöz 1819 aug. 31-én írott levelét Donát festő és Neidl rézmetsző munkáinak ismertetésével kezdi. Azt mondja, hogy Donát és Neidl olyan képet készítettek Rumyról, melyben felülmúlták magukat. És pedig Neidl azért multa felül önmagát, mert tapasztalta, hogy Donát is majdnem felülmúlja maga-magát. A fejről az a nézete, hogy szép, jól kidolgozott művészi munka, mely a Donát anatómiai ismereteit is bizonyítja. Donát festési modorát különben azzal az axiómával jellemzi, melyet Wieland mondott az írókról: Az a kívánság, hogy valamit nagyon jól csináljunk, rendesen azt eredményezi, hogy a munka rosszul sikerül. Ilyen Donát is, kinek sok munkája emez okokból lett rosszá, ellenben ismét számos képe a legkényesebb igényeket is kielégítheti. Rumy képénél Donátot Kazinczy szerint a grafika múzsája vezette, úgy hogy jobb már nem is lehet, habár maliciózusan felhozza, hogy fagyos orrot csinált a képre. Ámde kis hiba ez, majd el fogja tüntetni Neidl, a rézmetsző, kiről Kazinczy szintén nagyon jó véleménnyel van annak ellenére, hogy apósáról olyan réztáblát csinált, mely 60 fillért sem ér meg, noha 60 forintba került. Egy másik, 1818 okt. 27. keletű levelében ismét Rumyt értesíti ezúttal saját képéről, melyet Donát festett, kit, úgy látszik, ő is, Helmeczy is mindenféle tanácsokkal láttak el. Helmeczy például azt kívánta, hogy élettől duzzadó, merész szellemet és magas röptöt tükröztető tekintetet varázsoljon a képre, ami Donátot olyan konfúzióba hozta, hogy nagyszerűt akarván csinálni, karrikaturát csinált belőle. Kettejökön kívül még egy Simon nevű kolozsvári metszőről, aki azonban anyagi gondok miatt egyelőre pecsétnyomók s más effélék készítésével foglalkozik és Kármán debreceni festőről emlékezik meg e kötetében igen röviden Kazinczy. Ezek mellett egyes műgyűjtők törekvéseit ismerteti. "Erdélyi Leveleinek" kinyomatásával foglalkozván, a nagyszebeni Bruckenthal báró képtáráról leveleiben is külön megemlékezik s mikor Fáy János, majd a Kászonyi képgyűjteményét ismerteti, nyomatékosan kiemeli: Kászonyinak gyönyörű képeit végignéztem és aligha benne azt a gondolatot nem támasztottam, hogy az affélék becsléséhez értek annyit, a'meny-nyit az érthet, a'ki Bécsben soha nem lakott, s a' külföldiek kincseit nem nézhette, mívészekkel sokat nem társalkodóit - - mert erre nem elég a természet adománya. Kászonyi valóban látta, hogy értem mit lehet 's kell becsülni az effélékben." Gróf Dessewffy Józsefhez van intézve ez a levél, melynek ez a passzusa is mutatja, hogy nemcsak Kazinczy, hanem az ő köre is érdeklődött kora priprimitiv művészi próbálgatásai iránt.

Fáy János egri képgyűjteménye apropójából keresi fel Balkay Pál festő és művészeti író 1819 junius 5-én Kazinczy t több szempontból érdekes levelével. Művészet-hisztorikus, nézetünk szerint, ezt a levelet nem mellőzheti adatainak érdekes voltánál fogva. Egy elégedetlen művészembernek a panasza ez a levél egy csomó furcsa kitétellel, furcsa helyesírással, de a viszonyokat őszintén jellemző bizonyságokkal. Fáy János az egri líceumban kiállította ugyanis képgyűjteményét, nyilván azzal a szándékkal, hogy eladja. Balkay első sorban azt tudatja Kazinczyval, hogy a képek iránt Egerben senki sem érdeklődik, sőt még a műveltek, az újságolvasók és az esztétikusok is "bolondságnak" nevezik Fáy kollekcióját. Az érsek szereti ugyan a képeket, de "pénzt" nem örömest ad érettük, más pedig ki vegyen? Talán Fájer György nagyprépost? Ő még kevésbbé, mert habár tanult, literátus ember, de odáig még nem jutott, hogy belátta volna, hogy oltárképekre művészi munkák kellenek. Az ilyen képekért, igaz, hogy vagy száz forinttal több honorárium kellene, de épen ez a száz forint a bökkenő. Azért ő továbbra is másolókkal és "aranozók"-kal festeti az oltárképeket, "akik nem hogy hozá értenének, de még beszélni sem tudnak rúla, oly rút, hogy undorodva szalajtatya ahoz értő nézőket". Balkay levelének ezután következő passzusa érdekes, de még ma is csak jámbor óhajtásokat feszeget. A művészek és művészetek ügyét az országgyűlésen akarta ugyanis szóba hozatni, még pedig azzal az indítvánnyal, hogy biztosítsa az országgyűlés a tehetségesebb magyar művészek jövőjét, hogy képesek legyenek minden időjüket hivatásuknak szentelni. Érdemes ezt a részletet a maga egészében ideiktatni: "A' Nemzet tehetne az Ország gyűlésébe a' Felséges haza előt egy buzdítást ez iránt: hogy a'kik a' Szép Mesterségekre adják magokat, azok nyugodalomba élhetnének, mint más palérozot Nemzeteknél, anyival inkáb, mert a' magyar leginkáb dicsekszik szabatságával, 's az tudományokval öszveköttetet Szép Mesterségeket nem kellene rabláncokra fűzni. a'.Szabad mesterségek régebben megmutathattyák szabatságokat, mint akár mely nemzet; azt is sajnálom, hogy tsak képeknek dicsíretirül szóllok, Másolásokrúl meg Másolókrúl el halgatok és így meg ösmértetni, hogy az nem mind kép a'mi képnek látszik, 's nem mind képíró az, a'kit annak hínak ".

Balkay ugyanis ez időtájban Egerben dolgozott és jobbára oltárképeket festett. A miskolci minoriták számára Szepcssy prépost rendeletéből ő festette "Mária mennybemenetele" című képét, "felső része Quidó, az alsó új actiókal, 17 suk, 1/2 magos". Kazinczy, úgy látszik, szintén tett nála rendelést, mert Gaudentio Ferrari Nativitásának másolatát télre ígéri 4 suk és 7 col magosságban, 4 suk és 6 col szélességben, mindössze száz forintért, de ezt is csak úgy, ha nem sérti meg az árával. Mi lenne azonban akkor, ha megsértené? Semmi. Mindössze egy kis árleengedés a művész részéről, de már ekkor nem olyan gondossággal "dolgozhatna", mert 50—60 forintért nem a legfinomabb ecset dukál. De ha hirtelenében kellene, - - írja 1819 július 20-iki levelében Balkay - akkor az ár ismét emelkedne; "ennek pedig (az) az oka, hogy más munkákat fére kellene tenni". Egy pár ilyen odavetett megjegyzésből a múlt század eleji magyar művészek javadalmazási viszonyairól is értesülünk. Donát festő pl. száz, százötven, kétszáz, olykor háromszáz forintot is kapott egy-egy képeért, a kezdő festőket 50—60 forinttal honorálták, a rézmetszők díjazása pedig a munkák természete szerint 60—100—120 forint között váltakozott. Világhírre bizony egy sem emelkedett közülük, de Bécsben már ismerték őket s egyik-másik megrendelőre is talált a császárvárosban Kazinczy levelezésének legújabb kötete, íme, ezeket a műtörténeti vonatkozásokat tárja fel. Az eddigi és a még ezután megjelenő kötetek a XVIII. századi és XIX. elejei magyar művészeti kérdésekről nagyon sok adatot tartalmaznak, miknek összegyűjtésével, kiegészítésével és jó magyarázatával egy jóformán tökéletesen ismeretlen világ életéről nyerhet tájékozást a magyar közönség. —245.

BÁNYAI ELEMÉR

 

NAGY SÁMUEL rézmetszőt, mint ismeretes (L. Művészet 1903. 4. sz.), különösen Döbrentei Gábor foglalkoztatta, mikor ez az "Erdélyi Múzeum "-öt megindította. Döbrentei eleinte meg volt vele elégedve, mert különösen az 1806-ban készült Bethlen Gábor képe volt az, mely tetszését megnyerte. Később ez a jó vélemény nagyon is megváltozott Nagy Sámuel felől, ki, mikor gróf Haller László képét metszette, késedelmezésével is magára vonta a neheztelők rossz véleményét. Trattner János Tamás mikor meghallja, hogy ez a kép Nagy Sámuelnél készül, szinte fél ettől és ki is jelenti, hogy e képnek "akkor nem veheti hasznát". Döbrentei már előbb is panaszkodott Kazinczynak, hogy "az az ember felejt, nem hogy elémenne", pedig sokat tett érte. Csakhogy kenyérhez juttassa, ajánlotta Bethlen Gergely grófnak, Kenderessynek és mindennek eredménye is volt, mert "a kollégyiomhoz rajzolás Professorának 300 Rhf. fizetéssel betették". De ez a jóindulata kárba veszett, mert Nagy Sámuel nem dolgozott úgy, mint ezt Döbrentei óhajtotta. Mint írja egy alkalommal: "egyenesen megmondani néki, hogyha nem csinosan dolgozik, munkáját el nem veszem", de az ily fenyegetéseknek sem volt eredménye, mert azt a niveaut, melyen Bethlen képe állott, nem sikerült elérnie. Kazinczy e visszaesésnek okát akarja adni és erről így ír: "A mi művészeinknek nagy bajuk az, hogy ők mindenek akarnak lenni. Falka, az olly igen szép betűmetsző, még Portraitekat is, pecsétnyomókat is, architektúrái rajzolásokat is, vignetteket is metsz. Más nemzeteknél ritkán van példa az ilyetén művességre és ők azért mennek elébb, mint mi szoktunk. Próbálgatni mindent hasznos, de aztán eggy Fach mellett kellene maradni. Az elszórt erő az embert Himpellérré, Pfuscherré szokta tenni, így bánt Czetter is, Kiss Sámuel is, így a debreceni Mappa-metszők, kik igen szép Mappák helyébe typographiai betűket metszenek, még pedig ollyanokat, hogy a kacagást rajtok megtartóztatni lehetetlen! Sajnálnám Prof. Nagy urat - végzi e megjegyzéseit Kazinczy — ha vagy a szükség, vagy a mások unszolása erre kényszerítené". A Haller gróf képe sehogy sem akart elkészülni és így Nagy Sámuelről Döbrentei azt mondja: "Ez egy szavát meg nem tartó, magát dolgozásaiban elveszellett ember". Más alkalommal, mikor azt írja Kazinczynak, hogy jó lenne, ha Nagy Sámuel Haller gróf képét jól is készítené, hozzá teszi: "jól úgy-e? de nem lehet!" A sok sürgetés sem használt, mert Nagy Sámuelben is "meg van a Művészek könnyen ingerelhetősége'' ha sokat sürgetik, csak azért nem dolgozik s haragszik. Ekkor különben is el volt halmozva sok dologgal, leckeadással is és ezért nem igen ment előre a munka. De aztán, mint kiderült, az is befolyásolta Nagy Sámuelt, hogy gróf Haller egy más, általa készített képért adósa volt és ez elejét vette annak, hogy Haller László képén kedvvel dolgozzék. Nem lesz itt érdektelen feljegyezni, hogy e képért, a gróf, illetőleg Döbrentei 100 Rhforin-tot fizetett Nagy Sámuelnek, tehát harmadát annak, mit ő az iskola részéről, rajztanításért, évi fizetésként húzott.

De azért voltak nagy Sámuelnek oly képei is, melyekért még többet kapott. Cserey Farkas, mikor megrendelte atyja képének rézmetszetét, előre kijelentette, hogy sikerült képért még többet is ad, mint 100 Rhforintot. S valóban 200 Rhforinttal honorálta Nagy Sámuelt a kész képért, ezer darabnak nyomatásáért pedig 120 Rhfrtot fizetett. Pedig ez a kép sem volt a legjobb. Döbrentei írja Kazinczynak (1815. XI. 10.), hogy. "Cserey Farkas atyja rezét kiküldte, mely itt nem létemben készült nem művésziesen, Nagy a' festést adta okul. Eleget prédikálám, hogy a művész hagyja meg a' lineamentumokat, de teremtsen a rézből is szépet. Már látom, Nagy nem fog haladni. Azt mondja, hogy az ő munkája van ollyan, mint Johné. Itt vége a tökéletesebbre lángoló igyekezetnek". Az a kijelentése Nagy Sámuelnek, hogy rézmetszetei vetekednek a korabeli legjobb rézmetsző, John munkáival, Kazinczy Ferencet is bántotta. Mint írja (1815. XI. 30.): "Nagy felől desperálok, ha magát Johnhoz hasonlítani meri. Az a bolondságnak első neme, ha magunkat olly nagyoknak tartjuk; akihez nem hasonlítható senki Ausztriában! Parisban is kevés". Mikor Dessewffy József képét készíté Nagy

Sámuel, ezt írja a grófnak Kazinczy (1816. VII. 16.): "Nagy Sámuel rézmetsző rosszul metsz; mi tehát mindnyájan kértük Döbrenteit, hogy a képét ne ezzel, hanem valamelly Bécsi jó metszővel metszettesse meg.....Ne azért fizess, hogy képed metszetik, hanem azért, hogy jól metszettessék... Irtóztató az, midőn a jó emberek képe rosszul metszetik".

Nagy Sámuel működéséhez, még két adattal kívánunk járulni. Az egyik pótlás a "Művészet" fent említett közleményéhez. Itt ugyanis meg vannak említve azok a képek, amelyeket Nagy Sámuel mellékletképpen az "Erdélyi Múzeum "-hoz metszett. Kimaradt azonban Consiliarius Kenderessy képe, mely e folyóirat III. füzetéhez volt mellékelve, mert a Nemzeti Múzeumban is hiányzik e metszet a füzet mellől.

Ugyanott említettük, hogy Nagy Sámuel bécsi tanuló korában lemásolta Füger után Antiochus Stratonice, Erasistratus képét, melyekért jutalmat is kapott az akadémia igazgatóságától. Nem lesz itt érdektelen megemlítenünk, hogy e képet Döbrentei vette meg Nagy Sámueltől, mint "egy művésztelen nemzetbelinek munkájá"-t és ezért 18 Rhforintot adott, ami elég olcsó ár. —246.

 

HESS JÁNOSNAK, a magyar származású festőnek egy képét említjük fel e helyen, mely már azért is figyelmet érdemel, mert ezen még Hess jelezte magyar voltát. A kép alján ugyanis oda van írva, hogy: "Hess Hung. pinx". A kép Károlyi József, a nemesi felkelés vezérének arcképe. Alján középen a Károlyi-család címere, mely körül négy zászló, két ágyú és fegyverek vannak ügyesen csoportosítva. Jobboldalt a felkelési seregek elhelyezésének tervrajza, míg balra ott van a vezér csákója, kardja és tarsolya. E képről az orosházi születésű Czetter Sámuel készített rézmetszetet. -247.

 

SZEKERES teljesen ismeretlen nevű festő, ki a XVIII. század utolsó évtizedében élt. Eddigelé csak egyetlen egy festményről van tudomásunk. Ez arckép kis-viczai Viczay Józsefet, Torna város orvosát ábrázolja. E képet Szekeres 1793-ban festette. Metszet is készült utána Czetter Sámuel által. -248.

 

PESCHKY JÓZSEF festő működéséről Szana Tamás nem tud részletes adatokat felsorolni. Egyedül csak ott említi, mikor Kozina Sándorról, a festőről szól, kinek mestere volt. Annál becsesebb tehát az adatunk, mely egy arcképéről szól. Ez Kubinyi Pétert ábrázolja, ki a festmény után Höfel Balázsnál rézmetszetet is készíttetett, hogy arcképét ismerősei körében, így megsokszorosítva, szétoszthassa. —249.

NAMÉNYI LAJOS

 

A MAGYARORSZÁGI KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉS VELE ROKONSÁGÚ IRODALOM TERÉN 1904-IG MEGJELENT KÖNYVEK KIMUTATÁSA

I. RÉSZ: ÁLTALÁNOS BETŰREND

(Folytatás.)

DIESENER H. A kőművesszerkezetek. A 3. javított kiadás után németből fordította Mühlstein Mihály. 274 ábrával. (8-r. 217 1.) Bpest, 1898. U. o. 8'80

- Az ácsszerkezetek, tekintetbe véve a fontosabb vasszerkezeteket, a fa- és szilárd hidakat, a gátszerkezeteket, parterődítéseket, duzzasztóműveket és zsilipszerkezeteket, továbbá a gátakat és gátzsilipeket. A 3. javított kiadás után fordította Ritter Ignác. 502 ábrával és 10 mintalappal, (n. 8-r. IV. 240 1.) Bpest, 1898. U. o. 10-80

— Ábrázoló geometria. Gyakorlati kézikönyv építőiparosok számára. A 3. javított kiadás után németből fordította Mühlstein Mihály. 300 ábrával, (n. 8-r. VI. és 151 1.) Bpest, 1899. U. o. 7.—

- Költségvetéstan a magasépítmények köréből, az építőanyagok és munkák leírásával, melyeknek ismerete a költségvetés elkészítéséhez szükséges. Gyakorlati és iskolai használatra. A 2. javított kiadás után fordította és magyar viszonyokra alkalmazta Ritter Ignác. 48 ábrával és 6 rajzmelléklettel, (n. 8-r. VII. és 211 1.) Bpest, 1899. Krausz Henrik. 8 K. Vászonba kötve 9'—

- A magasépítmények szilárdságtana. Számos példával, kimerítő számításokkal és táblázatokkal a fa-kő- és vasszerkezetekhez. A gyakorlati építészek számára írta —. Fordította Ritter Ignác. 223 fametszettel, n. 8-r.) Bpest, Keil József. 13'60

- Építkezéseink költségvetése. Az építő anyagok és munkák tárgyalásával, melyeknek ismerete elengedhetetlen kellék a költségvetéshez. A magyarországi és különösen a budapesti építésügyi szabályokkal bővített kiadás. For-díottá Ritter Ignác. 48 fametszettel és 6 táblával, (n. 8-r.) Bpest, U. o. 8'—

DILLMONT THÉRESE DE —. Encyklopaedia. A női kézimunkák ismerettára. 888 ábrával, (n. 8-r. 6 és 598 1.) Dornach, 1897 Th. de Dillmont kiadása. (Bpest, Lampel R.) Vászonba kötve 5'-—

DiNER-DÉNES JÓZSEF. A csontfaragás. Ld.: Ráth György. Az iparművészet könyve.

DISZITMÉNYEK. Kiváló —, az 1881. évi orsz. magyar műiparkiállításból (2-r. 25 1.) Bpest, 1882. Kiadja a földmív. ipar- és keresk. m. kir. minisztérium. Kozmata Ferenc fénynyomdája K. 330

DIVALD KÖKKEL. A fafaragás. Ld.: Ráth György. Az iparművészet könyve.

DIVALD KORNÉL. Művészettörténeti korrajzok, bevezetésül a képzőművészetek egyetemes történetébe. Első kötet. 86 képpel. (8-r. 238 1.) Bpest, 1900. Szt-István Társ. 2 K., kötve. 2'40

- U. a. Második kötet. 75 képpel. (8-r. 264 1.) Bpest, 1901. U. o. 2-40. Kötve 2'80

DIVALD KORNÉL. A felsőmagyarországi renaissance építészet, (n. 4-r. 48 1. és 39 kép.) Bpest, 1900. Szerző kiadása. Pátria r.-társ. könyvny. 3'—•

DIVALD KORNÉL. A régi Buda és Pest művészete a középkorban. Mütörténeti és topográfiai tanulmány. A Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának felolvasó üléséből. 41. sz. (n. 8-r. 104 1.) Bpest, 1901. Szent István Társulat 1'60

DIVALD KORNÉL. A sárospataki vár. Ötven képpel. (4-r. 48 1.) Bpest, 1902. Lampel Róbert bízom.

DIVALD KORNÉL. Magyar városok művészete. Eperjes templomai. Adatok Rombauer János festőről, 23 képpel. v8-r. 100 1.) Bpest, 1904. Singer és Wolfner 1'50

DIVALD KORNÉL. Budapest művészete a török hódoltság előtt. Ld.: Művészeti könyvtár.

DIVALD KORNÉL, A lakk. Ld.: Ráth György. Az iparművészet könyve.

— Az üveg. Ld.: U. o.

DOMOKOS KÁLMÁN. A gazdasági építkezés kezikönyve. A szöveg közé nyomott 238 ábrával. 2 rész. (N. 8-r. 251. 1.) Budapest, 1894. Eggenberger 6.—

DONATELLO. Ld. Művészeti könyvtár.

DÖLLE ÖDÖN. A rajzolás az elemi iskolában. Tanítók és tanítójelöltek számára. 483 kőre metsz. ábr. 2. kiad. (8-r. 52 1.) Pest, 1866. Lauffer V. 1.60. — 3. kiad. 52 tábláv. (8-r. 44 1.) 1871. U. o. 1.60. - U. a. 3 füzetben. Pest, 1868. U. o. 1. fűz., a II. oszt. szám. 10 tábláv. —.40. — 2. fűz., a III. oszt. szám. 16 tábláv. —.60. — 3. fűz., a IV. oszt. szám. 26 tábláv. —.80 — Rajzolási vezérfonal 6 füzetben a népiskola 6 oszt. számára beosztva. (U. 8-r.) Budapest, 1873—78. Lauffer V.

I. íüzet az I. oszt. számára. Tábla l —12. —.40

II. " a II. " " " 13—22. —.40

III. " " III... " " 23—44. —.80

IV. " " IV. " " 45—75. l,—.V. " az V. " " " 76—128. 1.80 VI. " a VI. ".. , 129—184. 2.—

- Rajztanítási vezérkönyv tanítók számára. 184 táblával. (N. 8-r. VIII. és 142 1.) Pest, 1873. Lauffer V, Kötve 7.20

DÖMÖTÖR LÁSZLÓ. Az aradi 1890. évi alföldi és délmagyarországi ált. kiállítás XVI. csoportjának tárgymutatója. Régészet, ipar- és műipartörténet, művészet, és szabadságharci ereklyék. (8-r. 21 1.) Arad, 1890. Gyulai István könyvny. —.20

DUBOVSZKY GYULA. Utasítás a majolika-festéshez. (16-r. 54.1.) Budapest, 1887. Pfeifer Ferdinánd 1.60

- U. a. 2. bővített kiadás (K. 8-r. 59 1.) Bpest, 1891. U. o. 1.60

DUDÁS GYULA. A szegedi alsóvárosi templom mű-régészeti szempontból. Szeged, 1887.

DUMESNIL ALFRÉD. Művészi benyomások Rembrandtól Beethovenig. Franciából fordította De Cerando Antonina. 18-r. 188 1.) Kolozsvár, 1892. Horatsik János. 2.—

DÜRER ALBERT. Ld.: Beszédes Sándor. — Haan Lajos. - - Henszlmann Imre. -- Szendrei János alatt.

DÜRER. Országos képtár. Grafikai kiállítás. (8-r. VIII. és 48 1.) Bpest, 1900. Hornyánszky Viktor könyvny.

DVIHALLY EMIL. A házi-ipar kézikönyve. Gyakorlati útmutatások a lombfűrészelés, műfaragás, berakott (mosaique) munka, kalitka-készítés, könyvkötői és "natúr" munka önszorgalmából való megtanulására. 68 kőnyomata táblával. (K. 8-r. 79 1. és l kőnyom, tabi.) Bpest, 1877. Tettey és Tsa biz. 2.40

- LI. a. 2. kiad. 150 kőnyom, ábrával. (8-r. X. és 158 1. és 6 tábla.) ü. o. Bpest, 1881. Nagel B.. 2.80

DVORCSÁK Fi'KKNC. Antwerpeni iskola. Ld. Henszlmann Imre.

Hollandi iskola. Ld.: U. o.

- Olasz iskola. Ld.: U. o.

EBENHÖCH FERENC. A Budapesten rendezett iparmű-és történelmi emlékkiállításra dr. Zalka János győri püspök által küldött egyházi műtárgyak és régiségek. (8-r. 8 1.I Győr, 1876. Sauervvein G. könyvny.

ÉBER LÁSZLÓ DR. A művészi ábrázolás az olasz és németalföldi festészetben. Tanulmány. (8-r. 53 L) Bpest, 1804. Márkus Samu könyvny.

- Néger rabszolga bronz szobrocskája az aquincumi múzeumban. Ld.: Budapest régiségei VI.

SZÉKELY DÁVID

 

MŰVÉSZETI IRODALOM

A MŰVÉSZI FÉNYKÉPEZÉS ÉVKÖNYVE. II. kötet, Szerkeszti br. Purcell Béla és Sternád Béla. 138 1. -A budapesti Photo-Club e második évkönyvének tartalma is, reprodukciói is figyelemre méltók. Az előszón kívül húsy szakközleményt tartalmaz dr. Tótvölgyi Elemér, báró Purczell Belane, Hutflesz Károly, dr. Kelen Béla, Papp József, dr. Mocsáry Pál, R. Domachy E. C. Puyo, báró Purczell Béla, báró Vay Imre, dr. Ledenig A., Ja-kobci Gyula és Pillér Ferenc tollából. Ezek a szakcikkek nemcsak buzdításul szolgálnak a magyarországi amatőr-fényképezőknek a művészi fényképezés továbbfejlesztésére, hanem igaz mivoltukban mutatják be a művészi amatőrfényképezés különböző nehézségek is. Az évkönyv nem kevesebb, mint 38 kitűnő amatőr-fényképlevonatot tartalmaz, melyek között a világ első amatőrfényképező művei sem hiányoznak. A magyarországi amatőrök művei közül megemlítendők Feledi Dezső, nagyrévi Haranghy György, Szvetics Emil. Róttig Ottó, Kiss Zoltán, Bel-házy Imre, gróf Teleki Sándor, Hofmann Henrik, Faragó Géza, Sternád Béla, Semessy Béla, Harmatzy Dezső, Friedrich Kálmán képei. Az évkönyv kiadásával a budapesti Photo-Club ismét bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy a magyar fényképező közönségnek igaz művészi munkát akar rendelkezésére bocsátani. A külföldi amatőrökkel és egyletekkel szemben ezzel az évkönyvvel a budapesti Photo-Club méltón képviseli a magyar művészi fényképező gárdát. A budapesti Photo-Club tagjai tagsági illetményük fejében díjtalan kapják az évkönyvet.

 

FRANZÖSISCHE PLASTIK UND ARCHITEKTUR des XIX.. Jahrhunderts, írta Karl Eugen Schmidt. E. A. Seemann kiadása. Lipcse. 1907. 108. 1. — Rövid száznyolc oldalon visszaadni egy nagy nemzet száz éves plasztikáját és építészetét, nehéz és hálátlan feladat. Alig is volna e mű egyéb egy szép képeskönyvnél, ha szerzője kelletlenül ledarálná pár oldalon az obligát névsort, meg nem pihenne a nagy mestereknél, minden gondosságát, minden lelkesedését Rude, Carpeaux, Barye, Rodin, Dalou és Bartholomenek szentelve.

E művészekkel igazán benső ismeretséget kötünk és amennyire a dolog természete engedheti, képek nyomán fogalmat is alkothatunk szoborműveikről.

Hangulatkeltőül adja Houdon utólérhetlen Voltaire szobrát. Ő utána hosszú ideig a Dávid klassizismus-a uralkodván zsarnoki módon festészet és szobrászat fölött, nem is termett egyéb, antikutánzatoknál, melyek "szorosan előírt szabályok szerint mozgatták akadémikus tagjaikat".

De ott dolgozik már apja bádogosműhelyében Francois Rude, aki csak a fujtato tüzének kialvása után élhet egyedüli gyönyörének"; nevetve beszélte később: "Talán még a kút fenekén is modelliroztam volna". Bejut nagynehezen az akadémiába, el is nyeri a római díjat 1812-ben, de nincs pénz a napóleoni háborúk idejében művész-ösztöndíjra. Napóleon bukásakor mégis útnak indul, ekkor sem jut azonban tovább Dyonnál, ott éri Napóleon vissza-jövetelének híre a császárimádó fiatal művészt. Maroknyi csoporttal útját állja a korzikai sas ellen vonuló Neynek és a császár éltetésével magukkal ragadják az egész sereget, mely most már nem Napóleon ellen, de elé siet.

Tizenkét évi önkénytes száműzetés volt lelkesedésének bére, melyet Brüsszelben töltött el.

Rude névét minden időkre a nagy diadalkapu "Marseillaise" csoportja őrzi meg, a mindent magával ragadó lelkesedés szimbóluma. A harcosok kivonuló csoportja fölött viharként szádulgó phrygiai sipkás nőalak nyitott szájából szinte harsog a forradalmi induló, mámoros lelkesedésbe ejtve a harcba induló aggot és ifjút, katonát és polgárt. És e vad indulatokban tobzódó csoport a formák eszményi szépségében alig áll az olimpusi nyugalmú antik szoborművek mögött.

Ney marsal is szilajon rántja ki kardját és nyitott szájából hallani véljük az.,En avant", míg a sírjából halhatatlanságra ébredő Napóleon szinte borzalmas halotti merevségében. —

Barye a nagy állatszobrász előtt soha senkinek eszébe nem jutott az ezer számra faragott vagy ércbe öntött oroszlánokat és tigriseket természet után tanulmányozni. Meg volt e fenevadak heraldikus vagy dekorativ sémája és avval tökéletesen beérték. Ő az első, ki az állatban is meglátja az egyént, ki felkeresi a való életben és rendkívüli tehetségével és szédületes technikájával a bronzból majd a tigris bársonyos simulékonyságát, majd az oroszlán felborzolt sörényét, majd a krokodil vas-kemény páncélját, majd a fogoly puha pihéjét varázsolja elénk. A párisi botanikus kert felé szögellő Szt. Lajos szigetén saját műveiből állítottak neki emlékszobrot. Ott van a remek Centaur és Lapitha küzdőcsoportja és ott a kígyóra berzenkedő oroszlán.

A párisi nagy opera kábító pompájú díszítése,.aranyozott bronz kandelábereinek csillogása, száz szobrának tarka tömkelegéből egy csoportozat válik ki magasan, eltörpítve még a nemzeten uralkodó, líráját diadalmasan égnek emelő Apollót is.

Ez Carpeaux "Tánc"-a, mely Rude Marseillaise-ével együtt a dekoratív skulptura legfölségesebb alkotása. Ujjongó, mámoros jókedvében áll középen Apolló és belemarkol lantjába, melynek hangjára vadul keringő münadok meztelen teste merész mozdulatokban csúfolja ki a polgári illemet. Ellenállhatatlanul ragad magával e fékeveszett vidámság, e tobzódó pogány életöröm.

Szelídebb húrokat penget a Tuilleriák egyik pavillonján elhelyezett Flóra-relief. Félköralakú fülkében utánozhatatlan bájos mozdulattal térdel Flóra és virágot, gyümölcsöt szór a körülötte ugrándozó, táncoló gyermek-seregnek.

A fékevesztett, kicsapongó jókedv e művésze csodálatosképen a legszámítóbb, legmakacsabb üzletember volt, ki szívós kitartással üldözte a sikert és valósággal kierőszakolta az udvari szállító jövedelmes tisztét. Csinos adoma kering arról, hogy lett ő a harmadik császárság udvari szobrásza. A Szalon egyik tárlatán kiállítja "Abdelkader III. Napóleon előtt St. Cloud"-ban czímű reliefjét, de oly magasra helyezik, hogy a császár meg sem látja. Sebaj! Várják a császárt Valenciennes-be; elviszi oda, kiállítja a városházán, de a kenyérirígységnek sikerül művét meg nem láttatni. Carpeaux keresztül tolakszik a méltóságok szorosgyűrűjén, hogy maga mutassa be magát a császárnak, de utolsó pillanatban lefogják, a császár tovább megy anélkül, hogy őt észrevenné. Most üldözi reliefjével Napóleont Lille-ben, Arras-ban, de hiába. Végre Amiens-ben, miután végigkilincselt prefektust, érseket, polgármestert és minden számottevő embert, sikerül a császár figyelmét művére irányozni. Alig áll meg az uralkodó reliefje előtt, kérdést sem várva, előrohan Carpeaux és kiált: "Én csináltam". A császár nagyot néz, de a művész elérte célját, megkapja a márványban való kivitel megbízását.

Így küzdi fel magát az udvar szobrászává és e legalább is szokatlan buzgalmának köszönhetjük számos élettől sziporkázó, elmés mellszobrát, melyekben ugyanazon "verve endiablée" nyilatkozik meg, mint a Marseil-laisc-ben és a Flora-ban.

Carpeaux boszorkányos ügyességű mintázó volt; megtette azt is, hogy bekötött szemmel formálta meg pajtásai arcképét, mire egy szobrásztársa kifakadt: "Ha Carpeaux fejet levágnánk, újjai azért tovább modelliroznának".

A mai köztársaság három nagy szobrásza: Dalou, Rodin és Bartholomé közül, melyiknek nyújtsuk a pálmát? Dalouról könnyebb ítélkezni, az ő élete bevégzett egész, ott pompázik remeke "a köztársaság diadala" a Place de la Nation-on, emlékművei és mellszobrai, melyeket szerző Houdon és a renaissance remekei mellé sorol, csak csodálókat vonzanak.

Nem úgy Rodin, neki egyaránt vannak bámulói, akik egyenesen istenítik és vannak ócsárlói, szerencséjére azok, akik az akadémikus cukrász-remekeken túl már nem bírnak lelkesedni.

Mindkét tábor az 1900. világkiállításon megtalálhatta fegyvertársát, hol Paris városa elég nagy területet juttatott Rodinnak, egész élete művének bemutatására. Bámulói itt szemtől-szemben gyönyörködhettek felséges portrait-i és szobraiban, melyek a felfogás emelkedettsége, sziporkázó elmééi és tökéletes. kivitel dolgában a firenzei remekek mellé állíthatók. Ellenségei pedig hivatkozhattak a mester szertelen elbizakodottságára, mely nagyképűsködő komolysággal állítja, ki pillanat-ötleteit, a futólagos karcolatot és a felületesen elnagyolt agyaggöröngyöt, de gondoskodik arról, hogy ne hiányozzék katalógusában a kellő dicshimnusz egy jelentéktelen holmiról sem.

Schmidt nem Rodin monumentális dolgait tartja a legjobbaknak. Felhozza a calais-i emléket, melyet ugyancsak körül kell gyalogolnunk, míg összeszedjük az egymáshoz tartozó fejet és lábat. És mégis! Egy-egy vállban vagy kézben mily csodás ereje lakozik az érzelemnek, mennyível több lélek sugárzik ki belőle, mint más mesterek egész alkotásában. Neki nem a nagy koncepció az igazi ereje, ő nem a formák és vonalak mestere, mint Dalou és Bartholomé, de érti a titkot, mint senki más, behatolni az emberi lélek legmélyebb örvényeibe és amit onnan felszínre hoz, azt érezzük vibrálni kőben, ércben. Élettől pihegnek alakjai, forró vér hullámzik ereikben, érzéki szenvedély remegteti meg testüket. Legnagyobb ő az érzékiség visszaadásában, a »csók«-ban vágytól izzik az egymáshoz tapadó két alak és az erő tikus szenvedély lázától szinte vonaglik a márvány.

Rodin hatása korunk szobrászatára óriási, pedig Schmidt szerint, senkisem való kevésbbé mesternek, mint e különálló, apart egyéniség. Tanítványai és utánzói azt tanulták meg leghamarabb tőle, ami sok munkájának külső ismertetőjele, de nem belső értéke: a vázlatszerűt, bevégezetlent, elmosódottat.

Bartholomé festőnek készült és arcképeivel nevet is szerzett már magának, mikor hirtelen otthagyva az ecsetet, véső után nyúlt. Van sok apró szoborműve, de egy nagy munkája, mely Rude Marseillaise-ével, Carpeaux Tánc-aval, Dalou Republika-jával minden időkre hirdeti a XIX. század francia szobrászatának dicsőségét. Ez a Pére Lachaise temetőben lévő, a Monument aux morts. A halál birodalmának nyitott kapuja felé zarándokoló, a halálfélelem minden formájában remegő férfi, nő és gyermek; az alsó fülkében fekvő halott emberpár, felettük a feltámadás angyalával; a nemes egyszerűség, a tömegek és fonnák ritmikus elosztása, a mély megindultság, mely minden egyes alakot áthat és ezáltal benső egységbe olvasztja a nagy művet: — mindez a holtak emlékművét megrázó eposzává avatja az emberi élet hívságos semmiségének.

Több mint négyezer építőművészt képezett ki a párisi nemzeti művésziskola a XIX. században; kerek számban háromszáz nyerte el a római díjat és e seregből egy nevet sem mer Schmidt jólélekkel a halhatatlanok közé sorolni. Nincs a középszerűségek ez óceánjában egy oly nagyobbacska sziget sem, amilyenen a szobrászat és festészet áttekintésénél megpihenhetni. Tisztes középszerűségek, kétes sikereiket jól megválasztott és híven követett előképeiknek köszönhetik. Uralkodik a Dávid-féle klassziczizmus a diadalkapun, feltámad a görögség és nyugodalmas derűje alatt zsivajg a börze,- megelevenedik a mai kor és elénk varázsolja a Sacré Coeur-teinplomot a Montmartre-en, még Byzanc is felkerekedik és otthagyja látogatási jegyét a marseille-i kathedrálisban.

Az epigonok e sivár tömegéből az egy Charles Garnier válik csak ki, aki 29 éves korában alkotta meg a nagy operát, korának, a második császárság gazdag és hivalkodó pompájának c hű tükrét.

ÖZV. BÁTHORY NÁNDORNÉ

 

INTERNATIONALE BIBLIOGRAPHIE DER KUNSTWISSENSCHAFT. Szerkeszti dr. Otto Fröhlich. IV. kötet, 1905-ik év. Berlin, B. Behr kiadása, 1908. 433 1. — Szivesen látott vendégként köszöntött be ennek a nemzetközi művészet-bibliográfiai évkönyvnek negyedik kötete, amely a művészet világirodalmában 1905-ben megjelent könyveket, tanulmányokat, cikkeket ismerteti. Címlapjáról eltűnt alapítójának Jellinek Artúrnak neve: az ő gondos és körültekintő munkásságának véget vetett a halál. Az új szerkesztő, mint e kötetből kitetszik, gyakorlott bibliográfus, e mellett nem kis előnye, hogy maga is munkása a művészeti irodalomnak. Néhány kisebb változtatás, amelyet a kötet áttekinthetősége szempontjából tett, csak előnyére vált a műnek. Természetes, hogy ily könyvek nem számíthatnak a közönség körében való elterjedésre: ezt is csak úgy lehetett kiadni, hogy három ország közoktatásügyi ministeriumai támogatják: az osztrák, a magyar és a porosz. A magunk szempontjából lapozgatva a könyvben, jól esik látnunk, hogy az a hazai művészeti irodalom minden bibliográfiai értékű termékéről beszámol.

A művészeti irodalom Európa minden müveit országában oly szaporává lett, hogy rendszeres és pontos bibliográfiai vezető nélkül ma már lehetetlen benne eligazodni. Igaz, hogy a művészeti szakfolyóiratok is azon vannak, hogy számot adjanak az idevágó tanulmányokról, de éppen e szaklapok is úgy megszaporodtak, hogy ma már indexeik átnézése is rengeteg időveszteséggel jár s azonfelül megkívánja, hogy mind e sok folyóirat a kutató kezeügyébe essék. De hol van az a könyvtár, amely a világ összes művészeti folyóiratait gyűjtene! Az előttünk fekvő bibliográfia felment minket az ily áldatlan keresgéléstől s leghasznosabb tanácsadóink egyikévé lett. Kívánatos, hogy a szorgalmas munka e derék terméke továbbra is évről-évre beköszöntsön a művészet barátainak hajlékába.

 

VINCENT VAN GOGH, BRIEFE. Bruno Cassirer, Verlag Berlin. A japániak voltak a mintája, a hollandusok az ideálja. Minta és ideál nem változtak meg, megmaradtak nála, örökké egyenlő távolban, örökké függőn egymástól. Lemondott arról, hogy valaha úgy festhessen, mint az ő legnagyobbjai. Saját nagy stílusának lelki végoka rezignáció. Rezignáció indította meg azt a fejlődést, melynek eredményei számunkra szokszor mélyebbek, nagyobbak, sarkalatosabbak és sugarabbak a nagy korszakok nagy eredményeinél: van Gogh művészetét.

"Nem tudok valőrt festeni", beismeri és hiánynak tudja be, csakhogy látja már azt az időt, amikor erről a hiányos pikturáról ők fogják elismerni, "hogy az azért lehet nem kevésbbé igaz". Bemard barátjának azt írja: "a fehéret és a feketét, ahogy a boltban kapjuk őket, merészen a palettámra akarom tenni és úgy használni, ahogy vannak — mert hiszen a japáni abstrahál a reflexektől és egyszerű lapos tónusokat tesz egymás mellé". Csakhogy a japáni abstrakciója nem valami művészi értelemben vett abstrakció, hanem egyszerűen a színes fametszet teknikáiának kényszerű következése -- az olajtekni-kában szükség erre nincs. Hogy van Gogh megcsinálta mégis, annak első oka, hogy jobban nem tudta (amint előbb láttuk), másik oka, hogy belátta e hiány jó oldalát; ennek következménye pedig, hogy ez lett az új igazság. Mert bennünk él valami nagy és szerves szükséglete az egyszerűségnek. E szükségletünket pedig véletlenül teljesen fedi a japániak egyszerűsítési módja, pedig az nem szerves, hanem mechanikus szükségletből fakad. Van Gogh igaz hogy csak azért láthatta meg ezt a kongruenciát, mert az az ő hiányait igazolta — hiszen a látás stílusát mindenkor a tudás maximuma határozza meg — mégis, amit így megalkotott, csak tökéletes valamivé lehetett, mert szükségszerű volt.

Van Gogh művészete és Gauguiné nem más lényegében, nagy benső érték nekünk ma. És mögöttük mit látunk? Tehetetlenséget, félreértést, rezignációt a priori. De ne nevetve lássuk meg ezt, mint valami furcsa és páratlan esetet, hanem avval a históriai komolysággal amelyet egy mélyen tipikus eset megkövetel; még a kortársaktól is megkövetel.

POPPER LEÓ

 

SZABAD MŰVÉSZET címmel december óta új félhavi művészeti folyóirat jelenik meg Budapesten Bencze Ferenc és Szalkay Gusztáv szerkesztésében. A lap szövegének legnagyobb része azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek legközvetlenebbül a még ismeretlen nevű, egészen fiatal művészgárdát érintik. Azok érdekeit propagálja, akik szűkös viszonyok közt, gyakran a tárlatokról is visszavetve proletáréletet folytatnak. Közöl idevágó cikkeken kívül a művészettörténet kimagasló alakjairól rövid ismertetéseket is. Az egyszerű kiállítású folyóiratban, sajnos, nem érvényesülhetnek a szövegbe nyomott képek.

 

FESTÉSZET

Barbison. Irta Claude Anet. Pester Lloyd jan. 9.

Érmek és plakettek. Irta Alexander Magda. Budapesti Hírlap jan. 12.

Tornai Gyula kiállítása. Irta Henry de Lamout. Az Újság jan. 12.

M. i. e. n. k. Irta Marco. A Hét jan. 12.

A festőművészet és az állatvilág. Irta Gyulai György. A Kor jan. l

Zombory Lajos kiállítását ismertették napilapok jan. 4., hetilapok jan. 12.

A magyar impresszionisták és naturalisták körének kiállítását ismertették napilapok jan. 11., hetilapok jan. 17.

Az impresszionizmus. Irta Márkus László. Az Újság jan. 14.

Modern francia mesterek. Irta dr. Rózsaffy Dezső. Magyar Hírlap jan. 16.

Firenze és művészete. Irta Klimó István. Szabad Művészet. II. évf. 2. sz.

Téli tárlat. Irta Bencze Ferenc. U. o.

M. i. e. n. k. Irta Szalkay Gusztáv. U. o.

Magyar naturalisták és impresszionisták. Irta Lyka Károly. Új Idők jan. 19.

Rajzolók és humoristák. (Wilhelm Busch.) Irta Lakos Alfréd. Pesti Hirlap jan. 19.

Száz jó kép. (M. i. é. n. k.) Irta Lengyel Géza. Nyugat L, 2. sz.

Brocky Károly élete. (Szenklárai J. könyvének ismertetése.) Jeltelen cikk. Budapesti Hirlap jan. 21.

Magyar vonatkozású modern képek a római Vatikán-lián. Irta Ballá Ignác. Budapesti Hirlap jan. 22.

A japán festészet. (Jeltelen cikk.) Rajzoktatás jan. 15.

Az őszi műtárlatokról. Irta Fráter Aladár. Budapesti Szemle. Január.

Kardos Gyuláról. Irta gé. Pesti Napló jan. 30.

Udvardy Ignác Ödön gyermekrajz-kiállítását ismertették napilapok jan. 30.

Kuszka Jenő festményeinek kiállítását ismertették napilapok jan. 31.

A "Kéve" kiállítását ismertették napilapok febr. 1., hetilapok febr. 9.

Türelmetlenség. (Jeltelen cikk.) Esti Újság jan. 31.

Híres férfiak festőnője. (Parlaghy Vilma.) Irta Prém József. Pesti Hirlap febr. 'í

Cézanne. Irta —iksz. Az Újság febr. 2.

M. I. É. N. K. Irta Kuma—Rom. Magyar Közélet febr. 1.

Művészeti krónika. (Kardos.) Irta L. A. Magyar Szó. febr. 5.

Zemplényi Tivadar gyűjteményes kiállítását ismertették napilapok ítebr. 7., hetilapok febr. 16.

Kéve. Irta Lyka Károly. Új Idők febr. 9.

Axel Gallen Kalela. Irta (d.—) U. o.

Brocky Károly. Irta Szenkláray Jenő. Szépirodalmi és szépműtani közlemények. Negyedik kötet. Arany János-Társaság kiadványa, Temesvár.

Sécession in Budapest. Irta Hevesi Lajos. Pester Lloyd febr. 7.

Művészet és szocialismus. Irta P. I). Népszava febr. 8.'

Polnische Kunst. Irta Hevesi Lajos. Pester Lloyd febr. 9.

Akseli Gálién Kalela kiállítása. Irta Térey Gábor. Vasárnapi Újság febr. 9.

Kardos Gyula. Irta Kacziány Ödön. Vasárapi Újság febr. 9.

-Egy óriási pogromkép. Irta Lakos Alfréd. Egyenlőség febr. 9.

Fabijanoki pogromképe. Irta Lakos Alfréd. Budapesti Napló febr. 11.

Austeilung englischer Meisterwerke in Berlin. Irta Lothar Rudolf. Pester Lloyd febr. 11.

Forradalom a festőművészetben. (K. Lippich Elek nyilatkozata ultramodern fiatalokról.) Jeltelen cikk. Budapesti Napló febr. 16.

A Kéve kiállítása. Irta Szalkay Gusztáv. Szabad Művészet II., 4. sz.

A festészet célja. Irta Kürtös Béla. U. o.

Linek. (Jeltelen cikk.) Aradi Közlöny febr. 16.

A kék fiú. (Angol arcképfestők kiállítása.) Irta M. Az Újság febr. 21.

Van Gogh. Irta dr. Rózsaffy Dezső. Magyar Hirlnp febr. 23.

Egy új festőművésznő. (Wolf Erzsiké.) Irta H. N. Ország-Világ febr. 23.

Új freskók. Irta Marco. A Hét febr. 23.

Bosznay István kiállítását ismertették napilapok febr. 27.

Új freskoképek. Irta Lyka Károly. Új Idők mare. 1.

Willi Geiger. Irta Gallorich Károly. Népszava marc. 1.

Velazquez, (Jeltelen cikk.) Szabad Művészet I. évf. l.sz.

Téli tárlat Irta Bencze Ferenc. U. o.

Nemzeti Szalon. (Francia impresszionisták.) Irta Szalkay Gusztáv. U. o.

A firenzei festészet kibontakozása. Irta dr. Czakó Elemér. Népszerű Főiskolai Tanfolyam LXX. syllabusa. Budapest, 1908., 8 1.

Gauguin. Irta Béla Lázár (franciául.) Paris, 1908. Office Central de Libraire. 37. 1. (Különlenyomat a L'Art moderne-bol.)

 

IPARMŰVÉSZET

A finnek. Irta Koronghi Lippich Elek dr. Magyar Iparművészet. XI. évf., január.,

A finn művészet és iparművészet. Irta Stjernschantz Frigyes. U. o.

A magyar díszítményekről. Irta Bujnovszky Rezső. Magyar Nyomdászat. XXI. évf., január.

A modern ipar és műízlés. Irta H. K. Vállalkozók Közlönye jan. 15.

Axel Gallen Kalela grafikus-kiállítását ismertették napilapok jan. 26., hetilapok febr. 2

A magyar díszítő stílről és annak jövőjéről. Irta Taffernér Béla. Szépirodalmi és szépműtani közlemények. Negyedik kötet. Arany János-Társaság kiadványa.

Néhány szó az újabbkori könyvművészetről. Irta Koczifál József. Magyar Nyomdászok Évkönyve 1908.

Magyar díszítő stílus a könyvnyomtatásban. Irta ifj. Aigner Antal. Magyar nyomdászok évkönyve 1908.

A plakát. Irta (Ba.) A Reklám. II. évf., 1. szám.

Vom Arbeitsfeld des Dilettantismus. (Lichtwark könyvének ismertetése.) Irte Bárdos Artúr. Nyugat 3. sz.

Magyar díszítő művészet. (Groh könyvének ismertetése.) Rajzoktatás 3. sz.

Wiener Porcellan. Irta Hevesi Lajos. Pester Lloyd febr. 23.

A könyv szépsége. (Falus Elek.) Irta (d.—) Új Idők febr. 23.

Művészet otthon. Irta Mutainur. Az Újság mare. 1.

A sztropkói miseruha. Irta dr. Pogány Kálmán. Archaeologiai Értesítő. XXVII. 5.

 

ÉPÍTÉSZET

Távlatképek nem készítendők. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja jan. 15.

A modern színház. Irta L—r. Vállalkozók Közlönye jan. 15.

Építészeti kiállítás. (Műegy. hallg, kiállítása.) Irta S. Rajzoktatás jan. 15.

A Margitsziget műemlékei. (Jeltelen cikk.l Vállalkozók Közlönye jan. 22.

Nemzeti Múzeum cs Nemzeti Színház, lila L—r. U. o.

A budapesti főpályaudvar. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja jan. 22.

A szerzői jog védelme az építészetben. (Jeltelen cikk.) U. o.

Budapest szabályozó terve. Irta Ezrcy. Vállalkozók Lapja jan. 29.

A műtermekből., Vágó László és József. (Jeltelen ciklO Magyar Építőművészet, VI. évf., 2. szám.

A fiatalok.. (Építészeti hallgatók kiállítása, i Irta Málnai Béla. U. o.

Pallér-iskola. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja febr. 12.

Építőművészet és kerámia. (Jeltelen cikk.) U. o.

Építőművészet és kerámia. Irta Székely Zsigmond Vállalkozók Közlönye febr. 14.

Modern építkezési módszerek Amerikában. (Jeltelen cikk.) Vállalkozók Lapja febr. 19.

Építőművészet és kerámia. II. Irta Székely Zsigmond. Vállalkozók Közlönye febr. 2(5.

lluszka József az Istenfa motívumról. (Jeltelen cikk. U. o.

lluszka József. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja febr. 2(5.

Az újvidéki Matica Srbska pályatervei. (Reich József & Unger Lajos, Himmler Miksa, Baumhorn Lipót pályatervei.) Magyar Építőművészet VI. 1.

Varosszabályozási kérdések. Irta Palóczi Antal. Vállalkozók Közlönye jan. 1.

Az építészet története. (Jakabffy Ferenc könyve ismertetése.) Irta E. Vállalkozók Lapja jan. 1.

 

SZOBRÁSZAT

Beck Ö. Fülöp. Irta Lengyel Géza. Nyugat 2. sz.

Magyar művészet Mexikóban. (.Maroti Rintel.) Jeltelen cikk. A Nap jan. 23.

Rákóczi-síremlékek. Irta Rózsa Miklós. Egyetértés febr. 12.

A forma jelentőségének empirikus vizsgálata a művész alkotás pszichológiájában, különös tekintettel Michelangelo szobrászatára. Irta Kenczler Hugó Athenaeum. XVII. évf., 1. szám.

IL Rákóczi Ferenc síremléke. (Jeltelen cikk.) Vállalkozók Közlönye febr. 12. t

Művészeti jegyzetek. (Rákóczi-síremlék.) Irta Obser-vator. Magyar Hírlap febr. 16.

Az éremkedvelők egyesületének magyar érem- és plakettkiállítása. Irta Supka Géza. Numismatikai Közlöny L,

Kossuth-cmlékek. Irta Marko Miklós. Pesti Hírlap febr. 21.

Rákóczi síremléke. Irta Lengyel Géza. Nyugat 4. sz.

Thorwaldsen. Irta Csudáky Bertalan. Vasárnapi Újság febr. 23.

Szobrok.(Kossuth-szobor.) Irta Elle. Egyetértés febr. 27,

Michelangelo' scultore. Irta Kenczler..Hugó. Budapest, 1907., 54. 1. (Különlenyomat az "Athenaeum"-ból.)

 

VEGYES

Virágok a művészetben. Irta dr. Rottcnbiller Ödön. Független Magyarország jan. 1.

A Morosini kincsek. Irta Marco. A Hét jan. 5.

A porcellánokról (III.) Irta L. S. Az Újság jan. 5.

Művészet és üzérkedés. Irta Ambrus Zoltán. Új Szemle jan. 1.

Magyarország műemlékei. Irta Fischer Colbrie Ágost. Alkotmány jan. 15.

Legyünk magyarok. Irta Kádár Béla. Szabad Művészet jan. 15.

Művészet és műkedvelés. Irta Egerváry P. Ágost. LI. o.

Műalkotások bemutatása és ismertetése. Irta Csizik Gyula. Rajzoktatás jan. 15.

Műemlékeink és az iskola. Irta Hoffmann János. U. o.

Rajzolás emlékezet után. Irta Bereczk Kornél LI. o.

A vázolás jelentősége a rajztanításban. Irta —ka -- U. o.

Hadjárat a remekművek ellen. Irta Fráter Aladár. Vasárnapi Újság febr. 2.

Klikk és művészet. Irta Szalkay Gusztáv. Szabad Művészet 3. sz.

Egyet-mást a művészetről. Irta Kádár Béla. U. o.

A gypsmuseum célja és berendezése. Irta Hekler Antal. Uránia IX. évf. lebr.

Erinnerungen an Franz Pulszky. Irta Berzeviczy Albert. Pester Lloyd febr. 10.

Halálesztétika. (Balázs Béla könyvének ismertetése.) Irta P. O. Szeged és Vidéke febr. 9.

Szana Tamás + Napilapok febr. 12.

Szana Tamás. Irta Piém József. Pesti Hírlap febr 13.

Szana Tamás. Irta Csudáky B. Magyar Hírlap febr. 14.

Középiskolai rajzoktatásunkról. Irta Kovách Géza. Rajzoktatás 2. sz.

Gyermeki diszítmények. Irta —de. U. o.

A Nemzeti Szalon botránya; Irta Rózsa Miklós. Egyetértés febr. 21.

A Nemzeti Szalon botránya. (Művészek nyilatkozatai.) Irta Rózsa Miklós. U. o. febr. 21.

Hétezernegyven korona. (Kormány-vásárlás.) Irta Ouintus. Az Újság febr. 23.

A Nemzeti Szalon botránya. (Hivatalos körök nyilatkozatai.) Irta Rózsa Miklós. Egyetértés febr. 23

Egyéniség. Irta Alfa. Budapesti Hirlap febr. 25.

A Nemzeti Szalon esetéhez. Irta Bárdos Artúr. Egyetértés febr. 23.

A templomok művészete. Irta Marco Fiore. Az Újság febr. 28.

Törmelék. (Pusztuló műkincsek.) Irta Lakatos László. Pesti Napló febr. 28.

A finnek és a finn művészet. Irta Koronghi Lippich Elek. Budapest, 1908., 45. l (Különlenyomat a Magyar Iparművészeiből.)

Vittore Pisano. Irta Nécsey László. Budapest, 1907.., 40.1.

MÉZESHETEK KARDOS GYULA FESTMÉNYE A KÖNYVES KÁLMÁN JOGOSÍTÁSÁVAL
MÉZESHETEK KARDOS GYULA FESTMÉNYE A KÖNYVES KÁLMÁN JOGOSÍTÁSÁVAL

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003