Hetedik évfolyam, 1908    |   Ötödik szám    |    p. 281-295.
 

 

A MODERN MŰVÉSZET KEZDETEI

(MUNKÁCSY ÉS SZINYEI-MERSE)

1867 nyárutója felé lázas nyugtalanság fogta el a müncheni festőakadémiai ifjúságot. A még egy pár év előtt rendszeres és öntudatos munkától hangos mesterműtermek immáron szenvedelmes vitáktól visszhangzottak. Új igazságok híre hatolt be közéjük. Ismét Paris a kiinduló pont, a világkiállítás, az ott folyó művészi vetélkedés, miközben a német művészet súlyos megtámadtatásokat szenvedett. A német művészet - - s elsősorban München, tehát Piloty és Kaulbach, s így az akadémia. Akik az újságoknak nem hittek, hinniök kellett azoknak, akik megjárták Parist és elragadtatással beszéltek az új művészetről. A konzervatív érzésűeket bántotta a tekintélyek ellen megindított küzdelem, s az ifjúság kettészakadt. Mihamar nemzetiségi kérdéssé igyekeztek kiélesíteni a tisztán művészeti problémákat s franciáskodó lett mindenki, aki, - mint Courbet, — a holland mesterek módján tonusszépségeket keresett.

Ezidőbcn megszűnt ugyan már az az éles ellentét, mely a szín jogait hangsúlyozók és a rajz kizárólagos művészi fensőbbségét kiemelők között fennállott. Az Akadémia igazgatója, maga Kaulbach is meghajolt a szín fontossága előtt, ha a rajz kultuszát, mint a kompozíció, a szabatos arányok ismeretének eszközét, sohasem szűnt is meg hirdetni.

A harc régi, a bolognai iskolában csakúgy megvívták, mint a párisi Akadémiában s mindkét helyen csöndes megalkuvásra vezetett, hogy aztán — egy-egy újonnan fellépő művésztemperamentum új természet-látásánál - - a régi makacs szenvedélyességgel törjön ki. Le Brun nem döntötte el, mikor a világítás szeszélyes alkotásaitól függő színt, ami tehát un accident tout pur, az örök, megdönthetetlen szabályokon alapuló rajzzal szemben mellékesnek deklarálta.1 Nyolcvan év múlva (1750) a kérdést Desportes újra felvetette, megjegyezve, hogy a rajz hívei úgy tesznek, mint akik egy szép épület láttán az alapozásért rajonganak.2 A vita folyt tovább, egyelőre lappangva, Diderot idejében hangosabban, 1840 táján szenvedelmesen, főleg Ingres és Delacroix közt; ekkor már a rajz a plasztika kifejezője, a szín a drámai kifejezés eszköze. Ingres szemében a rajz lesz a főerény, az alap, c'est tout, mint mondotta, s tanítványainak lelkére köti, hogyha a Louvre-ban Rubens előtt haladnak el, hunyják le szemüket s Rafael legyen az ideál.3 Delacroix-nak szemére hányta alakjai mozdulatainak hevességét, a szimmetrikus felépítés hiányát, egyes részleteinek kevésbbé szabatos voltát, nem véve észre, hogy e mozgalmasságban élet van, hogy színeinek tüze a szenvedély féktelen megnyilatkozása. Ez ellentétből az akadémiák levonták a tanulságot s a kompoziciós kánonok tiszteletben tartásával, a szabatos rajz félősen hajszolt keresésével a színezést is kultiváljak a Delaroche, de főleg a Couture-iskolában Parisban, Gallait és de Biefve mellett Anvers-ben. L'école c'est la tradition - hirdették mindenütt s hogy Piloty a müncheni akadémiára került, a tradíció ott is e kompromisszumból alakult ki.

A tárgy és a forma kettészakításán alapszik e kompromisszum. A tárgy az élet költői megvilágítása, melyre legjobban a múlt tanít, belőle közvetve szól hozzánk a jelen. Geschichte ist die Religion unserer Zeit, mondotta Kaulbach s a történelemben megnyilatkozó filozófiai megismerés ábrázolását, az emberiség legfőbb érdekeinekbemutatását tekintette a művészet feladatának, míg Piloty — a reálistább - - a történelem megrázó, izgató, pathosztól hangos jeleneteihez fordult, Knaus pedig leszállott már a népélet derűs és mozgalmas ábrázolásához, de a jelentőst, a köznapiból kiemelkedőt, a derűs vagy tragikus páthoszt sem ő, sem követőik szem elől nem tévesztették soha. Ertindung: ezt követelték a festőtől elsősorban, de nem a formába beleolvadó, azzal egygyé váló tartalmat, hanem egy különváló életet élő irodalmi mesét. Pedig a feltalálás a festészetben csak a kidolgozásban nyilatkozhatik meg, a módban, ahogy a természetet látja és bemutatja a művész, a festői megjelenítésben, a formában, képzeled képeit ábrázolva.

Maga a forma csak kísérőjévé lett a tartalomnak. Az alapgondolat minél élesebb, meglepőbb kifejezése kedvéért az alakok csoportosításából színpadias, mesterkélt hatások alakultak ki, melyeknek vonalvezetése lassankint néhány merev, a tradícióból merített sémába jegecesedett, pl. piramisszerű felépítés, fölfelé vagy lefelé haladó mozgásmotivumokkal stb. A valószerű hatást egyes részletek okmány-szerűleg igazolható ábrázolásával, virtuóz megoldásokkal, hatásos rövidülésekkel s főleg csendéletszerű texturahatásokkal, tarka, részletről részletre haladó és össze nem hangolt kiszí-nezéssel igyekeztek elérni. Már Böcklin is kifogásolta, hogy a jelentéktelent igenis halmozzák, hogy meglepni, megdöbbenteni akarnak egyes részletek raffinait visszaadásával, ami által lehetetlen "das Gesamte zu beurteilen".4 Az egységet mellőzték. Bürger-Thoré a mélyébe látott e művészetnek is, mondván: "hiányzik belőle a természet és a kor életének szeretete".5

 

I.

1. Az akadémiai ifjúság öntudatát azonban csak 1867 nyarán - - a párisi világkiállítás idején - zavarta, fel az új művészet híre. Addig a biztosan felösmert cél, az iskola elveinek rendíthetetlen igazságába vetett hit vezette őket. Az első, akit a kétely elfogott, Munkácsy Mihály (1844—1900) volt. Az ő fejlődése nem haladt eddig sem az iskolai sablonok kitaposott útján s a tradíció föltétlen tisztelete nem is fejlődhetett ki benne. Asztaloslegény volt, mikor Szamossy Elek (1826— 1888) festő mellé került, hogy ezután művészi hajlamainak szentelhesse magát. Minden iskoláztatás nélkül, szelleme, érzése és kézügyessége mohó és rendszertelen fejlesztésének élve, anyagi gondokkal küzdve, sokáig kizárólag Szamossy utasításai szerint kísérli meg benyomásait, érzéseit kifejezni.

2. Korán árvaságra jutva, vagyon nélkül, rokoni kegyelemre szorult. Volt pedig Berlin városában tekintélyes családi alapítvány, amelyet csodálatos előresejtéssel egyik őse annak a leszármazottjának kiképzésére hagyományozott, aki majdan képesnek mutatkozik valamely "hasznos művészség" megtanulására.6 De erről már nem tudott senki. A fiút asztalosinasnak adják, ami mély sebeket ver a lelkébe és egész, életeben komor, vigasztalan emléke marad. Szerencséjére belébetegszik és mialatt nagybátyja házában, Gyulán, üdül, rajzolgatni kezd, másolgatja a falon függő rézkarcokat, ami felkölti nagybátyja figyelmét és odaadja egy Fischer nevű rajzmester mellé. Ott ismerkedik meg Szamossy Elek festővel, aki ekkor a Wenckheim-palota régi családi képeit restaurálgatta s felösmerve tehetségét, magához veszi s magánál is tartja vándor-útjain mintegy másfél évig (1862—1863). Ez idő alatt rendszertelenül, de a végsőkig fokozott érdeklődéssel szedi magába az új benyomásokat, Szamossy utasításait s aWenckheim-, Zselénszky-, Karácsonyi-palotákban, Ormos Zsigmond gyűjteményében látott régi és újabb képek tanulságait. Ő maga ezidétt csak rajzol, komponál, főleg másol, Szamossy révén belekerülve ilykép a bécsi iskoláztatás hagyományos módszerébe.

3. Mert Szamossy Elek igazi "akadémiai festő", amint az Münchenben némely műterem ajtaján ma is olvasható. A szabadságharc után Bécsbe ment, belépett Rahl Károly (1812- 1865) festőiskolájába, hogy ott rendszeres tanulmányokat folytasson. Magában Rahlban, kolorisztikus hajlandóságai mellett, elevenen élt a Cornelius-kartoniskola hagyománya. A bécsi opera függönyén az Orpheus-legenda hatásos csoportozatait klasszikus emlékek benyomásai alapján építette fel, a kései Rafael-tanítványok képzeletvilága, vonalvezetése, csoportosítása - - hazajáró lélekként -kísértenek kartonjain, főművén, a Tedesco-palota Paris-legendáján éppen úgy, mint Nero bevonulását az égő Rómába, vagy Manfréd fogadtatását Luceriában ábrázoló kompozícióin. Csupa idealizált alak, lágy egymásbaomlások, gyöngéd vonalhullámzások s kevés egyénítés. Corneliust elragadta formafelfogásának biztonságával, de koloritjának veneziai fel-fellobo-gása nyugtalanságot kelthetett benne. Léptennyomon észrevesszük, hogy Rahl ösmerte a veneziai színeket, ami kárnációjának fojtott tüzéből felénk csillog. Arcképeinél ki-kitör színsóvárgása, nem apró formahalmozásokkal, hanem színbenyomások egységének visszaadásával szeretne jellemezni. Az ilyen sokrétű lélek gazdag forrás a tanítvány számára a lappangó hajlamok napfényre csalogatásánál. Iskolájában rajongó szeretettel vették körül és Than, Ligeti - - s mint mondottuk Szamossy is — tőle kapták az egész életükre kiható ujj mutatásokat. Minekutána szorgos rajztanulmányok után felébresztette Szamossy-ban is a színek szeretetét, elküldte Olaszországba, hogy megismerje Tiziano és Veronese színcsodáit. És Szamossy útra kélt. Volt Rómában, Milanóban, de legtöbbet Veneziában tartózkodott, a hol Tiziano-,. Tintoretto-, Veronese- és Palma Vecchio-másolatokból élt s csak 1859-ben jött vissza; előbb Bécsbe, aztán Pestre, ahonnét a Wenckheim-család meghívására Gyulára került.7 Ez időben már biztoskezű rajzoló, aki kissé kemény vonalvezetéssel, a formák apró szétszedésével, édeskés profilkereséssel szokta női arcképeit összerakni. Ehhez az alaphoz, minden szenvedély nélkül, de finom szinutánérzéssel, lágy, de élénk színharmóniákat keresett. Férfi arcképeiben is a rajzos alapra építi fel színharmóniáit.

Mint a Szépművészeti Múzeumban látható Madonna-képen, a tompa piros, a gyöngéd sárga és az olajbarna alkotják szinakkordjának elemeit, amelyhez kitűnő,főleg veneziai példákon nevelt ízléssel, tájképi háttért teremt. Vékony ecsettel, simára lazurozva, rakja fel a színeket, odaadó gonddal, pepecselő szeretettel. A rajzzal megteremtett forma-alap az 'uralkodó művészi gyakorlatában mindvégig és így természetes, hogy fiatal tanítványánál is rajztudásának fejlesztésére fordítja a legnagyobb gondot.

4. Azokban a kezdetleges rajzokban, melyeket a fiatal asztaloslegény néki megmutatott, a jellegzetes kikeresése, az arányok és formák viszonyának intuitiv felfogása már kétségtelenül megnyilatkozott. A legnagyobb része ugyan csak másolás, de amit közvetlenül a természetből vett pl. Röck bácsi gunyhója,8 Röck bácsi arcképe,9 vagy ennek itt először közölt változata - - bátor, biztos vonásaikkal, a formák megértésével mind azt bizonyítják, hogy a részlethalmozás helyett öntudatlanul egység visszaadásra törekszik. Szamossy azonnal felismerte feladatát. Rendszeres akadémiai tanításról szó sem lehetett, csak a tanítvány lelkében szunnyadó ösztönök kifejlődését, a lappangó hajlamok napfényre csalogatását ösmerhette fel a legelső teendők egyikének. Az a másfél év, amelyet Munkácsy mellette eltöltött, nem állott puszta másolásból, gipszkopirozásból, hanem a szellemfejlesztő irodalmi és történelmi tanulmányok mellett anatómiai ismeretek szerzéséből, sőt szabad komponálásból is.10 Később Aradon másolta Szamossy arcképeit, rajzolt továbbá emlékezetből, szerkesztett apró kompozíciókat. "Reggel a piacon csináltam természet utáni vázlatokat - írja emlékezéseiben11 —, egyáltalán ha tanácsra, felvilágosításra, egy mozdulat, testtartás megismerésére volt szükségem, lefutottam az utcára, hogy megkeressem. De azt hittem, hogy művészvoltom ellen vétkezem, ha modellt állítok magam elé, hogy lemásoljam. Legfeljebb annyit engedtem meg magamnak, hogy részlettanulmányt csináltam, melyet később beszorítottam kompozíciómba." Ez a módszer alapjában véve a bécsi iskola módszere, ahol a természetből csak a részleteket gyűjtötték, hogy aztán azokat kartonjaikon összekomponálják és végül a rajzkompoziciót kiszínezzék. Ezt gyakoroltatta Szamossy is tanítványával, úgy hogy mellette nem is kezdett el festeni soha. Csak amikor elszakadt tőle, a Karácsonyi-kastélyból jövet, Aradon vett először festéket, "me proposant de commencer a peindre aussitôt rentré chez l'oncle".12

5. Festeni is úgy festett, ahogy Szamossytól látta - a bécsi iskola módján. Emlékezéseiben ilykép írja le:. (otthon, Gerendáson) hozzáfogtam egy képhez... Nagysága? Természetes nagyság, ha megengedik! Et d'un lampion je tirai mon effet de soir. S mindezt oly magától értetődő, végtelen biztonsággal, mintha az ecset a legjobb barátom lenne. Felbátorított Szamossy módszere. Nem mondta-e, hogy a képet grisaille-ban (egyszínű aláfestésben) kell kezdeni és azután lazurokkal színezni? Azt állította, hogy a régi mesterek is így tettek — s egynémelynél talán csakugyan igaz. Én azonban úgy okoskodtam, hogy a grisailleban festésnél úgy kell eljárnunk, mintha ceruzával vagy szénnel rajzolnánk. Először ügyet se vessünk a színekre. Hogy színezni mikép kell, arról ráérünk később gondolkozni...."13 E technikai eljáráson nem változtat Munkácsy jó darabig. Inkább a rajzos alap a fődolog, semmint a színes megjelenés és első művei a rajz jegyében fogantak. A Gerendáson festett képek közül való a nemrég felszínre került Regélő honvéd,14 mely teljesen megfelel keletkezése körülményeinek. Mikor 1894-ben Munkácsynak bemutatták ezt a képét, "régi művével való találkozása kellemesen lepte meg — írja Telepy Pongrácz Gézánénak, a kép tulajdonosának —, mert meggyőződött róla, hogy ezen festménye 30 év alatt nem változott". Nem is változhatott, mert nem színre van felépítve. A fényforrás egy mécses, melynek rezgő fénye széles sávokban hatol be a szoba homályába, éles fényfoltokat teremt s elvész, elenyészik a sötétséggel folytatott küzdelemben. Ez a mesterséges világítás különösen kedvelt festői problémája volt egy holland iskolának, a fiatal Rembrandt is gyakorolta, Geraerd van Honthorst (1590—1656) a legismertebb mestere. Honnét került ez a hatás a fiatal festőhöz? Látott talán hasonló estivilágítású holland képet a Wenckheim, Zselénszky, Karácsonyi grófok gyűjteményében, vagy Buziáson Ormosnál? Mindenesetre a grisaille-ban való festéshez a legegyszerűbb megoldásnak kínálkozott, mert a mécses fénye nem engedi jogaihoz a színeket és mindössze az a feladat, hogy a fény és árnyék küzdelmének visszaadásánál az átmenetek, fényértékek és félárnyékok pontos és meggyőző ábrázolására törekedjék. A fiatal kezdő természetesen éppen ebben vétett. A fényforrás sokkal kisebb erejű, semhogy indokolná a falon végigsikló fény erejét, mely igen is erős fényfoltot vet a szoba balsarkában a földre tett tálból ivó kutya hátára, sőt fénybe meríti a háttérben lévő ládán szundikáló legényt, átfut a vetett ágyon és elhal az előtte álló dézsa felső peremén. A színeket alig juttatja jogaikhoz, csak a gyermekét karján tartó nő zöld köténye, a regélő honvéd piros vitézkötése és a bor vörös színe tudnak úgyahogy a nagy sárgás-barna összhangból kicsendülni. A jellemzés a fődolog, melynél a rajz eszközeivel élhetett. Azt a telki mozzanatot ábrázolja, amikor az élményeit nagy tűzzel beszélő honvédot áhítatos szívvel hallgatják. Arckifejezés és mozdulat ezt az érdeket lekötő, szívvel-lélekkel odafigyelő, mélyen meghatott, az elbeszélő leikével egybeolvadó figyelmet magyarázzák. A pszichológiai mozzanat visszaadásával ime, már most, első, ismert kompozíciójánál is találkozunk. Ki tudta ezt fejezni a nagy rajzhibák ellenére is: annyira jellemző a gyermekét karján tartó nő testtartása, hogy nem látjuk, mint tapad a háttérbe; oly élénk az elbeszélő honvéd mozdulata, hogy nem is vesszük észre, mily aránytalanul nagy a kést tartó jobbkéz; a bort töltő nő karjának s a földön fekvő fiúnak arányai is hibásak; s mégis már benne van a későbbi nagy művész kompoziciós elve s a gyermekét karján tartó figyelő, néző vagy hallgató asszony alakjával később is gyakran (Siralomház, Zálogház, Krisztus Pilátus előtt, Ecce homo) találkozunk.

6. Pestre érkezve ( 1863), a Nemzeti Múzeumban új benyomások várják és megismerkedve az akkori festőkkel, Than, Ligeti, Jankó János közelében, azok biztatására folytatja tovább tanulmányait, ugyanazon irányban, amelyben azokat, Szamossy útmutatása mellett, megkezdte volt. Hiszen ők is nagyrészt a bécsi iskola hívei, egyrészük Rahl-tanítvány s a múzeumi képek is ezt az irányt tükrözik. A rajz kizárólagos hívei kompozíciók alkotására biztatják. Rajztanulmányai mellett háttérbe szorul még a szín. A kifejezés intenzi-vitására tör ezentúl is. Folytatja a Regélő honvéd problémáját s a mélyen elmerülés, a felolvasásra figyelés lelki állapotát adja vissza jellemző, kifejező mozgásokban egy másik, ezidőben készült művében, melynek Felolvasás a címe.15 Most már zártabb a kompozíciója, a központ felé törés piramisszerű elrendezésével a hangulat egységét jobban megőrzi s a figyelő, érdeklődő alakok mozdulat- és arckifejezése ez egységet csak fokozza. Valami nagy haladást ne keressünk se a részletrajzban, se a színezésben. A nagy szürke aláfestésből csak itt-ott hangzik ki egy-egy erősebb helyi szín, a lány piros köténye, a padkán olvasó legény kék ruhája s a baloldalt ülő legény gyolcsingének szürke fehérsége. Egyébként sok az alak és kevés az intérieur levegője. Ez is inkább színezett rajz, semmint festmény. Bécsben Rahl mellé kerül, (1865. jan. 1-én), de csak rövid ideig hallgathatja lelkes szavait, a mester egypár hónappal azután, hogy iskolájába felvette, hirtelen meghal (1865 július 9-én) és a fiatal festő támasz nélkül marad. Eközben azonban jelentős benyomást tesz reá Knaus Lajos egyik képének — a Taschenspieler-nek — megtekintése. "Valóban meg voltam hatva, midőn megláttam Knaus művét" — írja 1865 március 15-én Ligetinek — s egykorú tudósításokból is ismerjük azt a nagy hatást, melyet reá a düsseldorfi festő finom humorral megfestett képe gyakorolt.16 Az a Knaus, akit most Munkácsy megismert (szül. 1829.), festői látás szempontjából nem igen tért el előbbi mestereitől; alapjában rajzoló volt ő is, aki elbeszélni, részletezni, illusztrálni szeret, a csendéletrészletek halmozásával, gondos előtérbe helyezésével keresi a hatást. Mindent előad, amiről tud, a háttér részleteit egyazon szorgos kirajzolással tárja elénk, mint az előtérbe helyezett alakok halmozott formáit, "fettig, mit spitzen Pinsel".17 Az új, ami Munkácsyt meglepte, felfogásának szubjektivitása, világlátásának derűje, emberjellemzésének szeretettel teljes vidámsága. Odaállott a világ és a néző közé s magyarázta nékik a világot, akkép ábrázolva azt, amint derűs lelke felfogta. Munkácsynak az élet nélkülözéseitől elkomorult kedélyére az újság varázsával hatott ez a művészi hitvallás. A sors kezdett most reá is mosolyogni. Titkos álmai betelnek, festő lesz, ha nehezen is, de megél, érzi, hogy halad a pályáján, barátai szeretettel fordulnak feléje. "Valóban elszomorodtam Knaus műve láttán, mert láttam, mily magas fok az, mit művészetnek nevezhetünk — írja már említett levelében Ligetinek —, ámde a következő percben lelkesülve vevén kezembe az ecsetet, küzdeni a művészetért, vagy esni érte — elgondoltam, hogy az út talán előttem is megnyílhatik, a célt talán megközelítem s e gondolat vezérel pályámon." Ez a hit, mely lelkében most gyökeret ver, megedzi őt a további küzdelemre s ebben rejlik Knaus első hatásának termékenyítő ereje. Legközelebbi kompozicióin ez a hatás meg is látszik. A "Húsvéti locsolás" vidám derűjében, a "Tollfosztás közben" groteszk humorában, a "Részeg ember" gondtalan vidámságában, de elsősorban a szín élénkségében. Újra a lámpavilágítás többször megkísérelt hatásával kísérletez, tollfosztás közben elszundikáló anyókát ábrázolva, amit a legény arra használ fel, hogy áthajolva rajta, orsót pergető kedvesét átölelje. A lokális színek erősebbek s az ablakon át beszűrődő kékes holdvilágfény igazsága azt mutatja, hogy ébredez művészünkben a kolorisztikus érzék. A korcsmából dűlöngve kilépő ember rajzában is derűs érzés nyilatkozik, de a talaj festésében már textúra-hatást keres s a dűlöngő férfit bámuló kislány ruháján színek csillognak fel, a részeg emberre pedig ráhull a reggeli napfény, ha nincs is még igazi tüze. Új hatások előtt megnyílott hát a szive és színek megfigyelésére kezdi gyakorolni a szemét. Most tehát vágyik Knaushoz, de Ligeti tanácsára és szűkös anyagi viszonyai miatt egyelőre Pesten marad (1865 szeptemberétől 1866 októberéig), amikor végre Kaulbach-hoz szóló ajánlólevéllel Münchenbe megy. Ezidő alatt tetszést arat egy illusztrációs képe - Petőfi búcsúja, 18 ahol a túlságosan nagy alaknak lendületes vonala, derűs, bizalommal teljes kifejezése és a háttért alkotó csoportozat egysége a rajzolásban való haladását mutatja. Két női arcképe19 hasonlókép csak színezett rajz, az arcszínnek finom, emailszerű a teinte-je, gyöngéd, lágy átmenetekkel, - - a szürke háttérből alighogy kimodellálva —, csak a pruszlik határozott színe (az egyiknél kék, a másiknál fehér), az arany karkötő és a hajdísz (piros rózsakoszorú) az egyik nő fején, adnak pozi-tiv színeket; az összhatást, főleg a karaktert apró formák részletrajzával hozza. ki. A formalátás fejlesztését tűzték ki eiibé követendő célul, de a lappangó kolorisztikus hajlandóságok alkotás közben öntudatlanul is ki-kitörnek.

7. Fejlődésének ezen a pontján kerül (1866 végén) Münchenbe egy magyar művésztanár, Wagner Sándor mellé, ki ezidétt maga is Piloty-tanítvány s hűségesen követte mestere művészi és pedagógiai elveit. Felismerte Munkácsynak hiányait és erős oldalát egyaránt, Látta, hogy a rajzban igen gyönge, főleg "a természet után készült" modelltanulmányban, amint egy 1897-ben kelt levelében olvassuk,20 ami annyit jelent, hogy a részletező, a formaelemző, a minden formarészletet visszaadó bravúrt hasztalan követelte tőle. De érdekelték kompoziciói, "melyekben komoly és mély érzést s feltűnő képzelőtehetséget tanúsított". Mi természetesebb, minthogy Munkácsynak szigorú modelltanulmányokkal kellett volna most foglalkoznia. De, sajnos, viszonyai ezt nem engedték meg, a megélhetés kényszere kompozíciók és festmények készítésére utalták, természetesen emlékezet után, legfeljebb ha egy-egy részletet tanulmányozhatott meg külön-külön. Ekkor festette a "Zivatar a pusztán" 21 c. képét, melyen a kolorisztikus értékek már erősen egyensúlyozzák a szürkében, nem egy részletében kitűnően megrajzolt csoportozatokat. Különösen az ekhós szekérbe fogott, a közelgő zivatartól megrémült és egymásba bújó lovak csoportja igen jellemzetes megfigyelés: él, érez, fél, szűköl a három ló s a pásztortüzet hirtelen eloltó gyermek mozdulata is igaz. De a színhatás kezd uralkodni a képen. A nagy, ól mos viharfelhők súlyosan ereszkednek alá s elfogják a látóhatárt, a lemenő nap csak nehezen tud a felhőkön át réshez jutni, hogy végigszaladjon a középtéren, teret teremtve, narancssárga fénylepelbe vonva a rétet, melyen sietős munkában elfoglalt emberek dolgoznak. Itt-ott egy-egy élénkebb szín: pirosszoknyás női alakok, az embereket összehívó gyerek vörös kendője s az előtér árnyalataiba elszórva a halavány rőt árnyék. Az egészen pedig valami tompa, izgató, fuldokló érzést teremtő szürkeség. Alig készült el e képpel, hozzáfogott egy másik kompozícióhoz: az 1838-iki pesti Árvíz egy jelenetét festve meg.22 Ismét drámai jelenet, vagy jobban mondva jelenetek sorozata, melyet a vonal ereje tart össze. Egy új elem jelenik meg művészetében, ez már München hatása. Hat hónapig volt már a bajorok fővárosában, ez idő alatt sokszor megnézhette az akadémia igazgatójának. Kaulbachnak kartonjait, az angol kert árkádjainak akkor még friss hatású freskóit s inspirációt merített belőlük. Vitte is egyenesen hozzá a 'kész vázlatot "A lelkesedéstől majd szétpattanó kebellel jövölt Kaulbach atelierjéből, hónom alatt hozva az Árvíz vázlatát, mellyel az öreg úrnak irántami jóindulatát úgy látszik megnyertem",23 írja Ligetinek. Ami kétségkívül igaz volt, mert Kaulbach azonnal megérezte, hogy a fiatal művész a vonalvezetést, a csoportok elrendezését tőle tanulta. Tutajon jönnek az árvíztől már-már összeroskadó házak fedelén menedéket keresők segítségére, ami apró csoportok keletkezésére ad alkalmat. Csupa egymásba olvasztott, egymásba omló alaksorozat, vonalaik mind - piramisszerűen - a vihartól szétroncsolt háztetőn összegyűlt alakokban futnak össze. Gomolygó szürke viharfelhők lepik el az eget. Félhomályon tör át az esti fény. Kísérteties vörös árnyékok suhannak át az alakokon. A tompavörös dominál s beleolvad a hamuszürke tónusegységbe. Ha a részleteket nézzük, igazat kell adnunk Wagner Sándornak, a rajzhibák számosak (feltűnően nagy a keze az előtérben ülő s fejét kezére hajtó nőnek, más és más az egyes alakok aránya stb.), de a kompozícióban élet, a mozdulatokban kifejezés és a színharmóniában drámai elevenség van. Sőt ki tudta fejezni a démonikus hatást is azzal a Goyára emlékeztető silhouette-csoporttal, amely egyik gyermekét hátán vivő, másikát kézen fogó apát ábrázol - csak masszában, mint egy árnykép — amint törtet előre, fatönkre támaszkodva. A lappangó kolorisztikus hajlandóságok alkotás közben mind tudatosabban ki-kitörnek.

8. Eközben stipendiumot kér s július végén megkapja, ami egy sovárgva óhajtott vágyához juttatja. Egyre írja Ligetinek, mint vágyik ki a párisi világkiállításra. A levegő akkor tele volt csodás hírekkel a kiállításon látható nagy alkotásokról; Rousseau, Millet, Courbet, főleg ez utóbbi a jelszó, aki a kiállítás előtt barakkot állított, mely egész életének alkotását magában foglalta s rajta az ige: Realismus. A Parist megjárt festők be nem tudtak telni az ott nyert benyomások festésével s már puszta elbeszéléseik alapján frakciók keletkeztek, Courbet, helyesebben a tónusfestés és a való élet ábrázolása mellett vagy ellen. Munkácsynak Parisba kellett mennie, megkapja a stipendiumot, egyet gondol s október tizenötödikén elutazik.

9. Egészen más a fejlődése az akadémia másik növendékének, akinek öntudatát a párisi hírek hasonlókép megzavarták, Leibl Vilmosnak (1844—1900), de benne nem ébredt fel kétely, csak az az erős elhatározás, hogy a párisi tanulságokat, melyeket társaitól hallott, megszívleli. Leibl fejlődése egyenes, céltudatos és minden zökkenéstől mentes. Atyja is művészember volt, jó állású zenész Kölnben, aki neveltetéséről mindvégig gondoskodik. Elvégezve a középiskolákat, a fiatal Leibl szivében két érzés kelt harcra. Hatalmas testiereje valamely fizikai tevékenységre serkentette, korán megnyilatkozó művészi hajlama24 pedig a festői pályára szólongatta; először a testi erejét érvényesítő lakatosmesterség győzedelmeskedett benne, de csak rövid ideig, mert szabad idejében rajzolgatva, a gazdája hazatessékelte, mondván: eredj festőnek fiam! Ment is. Még azon évben (1860) Becker Hermann - gyenge Piloty-tanítvány - mellé kerül, hogy néhány évvel később (1864-ben) a müncheni akadémián jelentkezzék. Ott természetesen, mint kellőleg előkészített növendéket, igen szívesen fogadták, előbb Strähuber antik osztályára, aztán Anschütz festőosztályára vették fel, hogy 1866-ban br. Ramberg mesteriskolájában tanuljon tovább. Még pedig a szó legszorosabb értelmében. Amit az akadémia megadhat a növendékének, Leibl mindent megkapott; első volt az elsők között, növendéktársai bámulták, mesterei buzdították, ő maga bizalomteljesen, egyre fokozódó ambícióval dolgozott; nézzük meg, hogy mi-kép? A mesterség legalaposabb megismerésére törekedve, tanulmányfejek, arcképek és genre-képek sűrű egymásutánban kerülnek ki ecsetje alól, mind a leggondosabban megmunkálva, apró formák halmozása után, a kellő biztonság elnyerésével, mind szélesebb formalátásban. Mert íme, apja arcképe,25 melyet 22 éves korában festett, tulajdonképen modell-tanulmány, figyelő szemmel yégigtanulmányozott apró formák halmaza, nem szinhatásra, hanem a rajz szabatosságára ügyelve. A háttér barnásviolás színéből emelkedik ki az erősen megvilágított fej, melynek részletezettségével csak a könyvet tartó csontos balkézé vetekedik. Itt a formák érdekelték a fiatal művészt. Ugyanez időből való26 egy ősz szakállas férfi tanulmányfeje, mely hasonlókép formaelemzés, de már szélesebb ecsettel, a fény és árnyék ellentétjéből kiemelkedő formákkal, ahol még a tónusba tett szem is megvan rajzolva, hasonlókép a hófehér szakáll is, a fehér ragyogását a sötét háttérrel előidézett kontraszttal hozva ki, miközben a barna aláfestés a nagy fehérségből ki-kicsillog. E két mű közé bizonyára a régi mesterek tanulmányozása ékelődött s a Rubensről, Van Dyckről megmaradt kópiákon kívül Rem-brandi tanulmányozását is fel kell tennünk, különösen, ha többi tanulmányait, barátjáról, Sperlről készített, de csak félig befejezett Sancho Pansa-tanulmányt,27 ahol a fényvezetés kérdése érdekelte s az itt először közölt, ugyancsakSperl után készült vázlatot28 vesszük figyelembe. Itt pozitív színekkel is találkozunk: a rozsdavörös-kabátos férfi ül a mély támlásszékben, jobbjában agyagpipája, baljában kékes erezetű söröskorsó. Ül mozdulatlanul s néz maga elé, — kifejezéstelenül. A fej ismét részletesen megtanulmányozva, (különösen a két szem) a sötétbarna háttérből kimodellálva, tompavörös reflexekkel telehintve, — itt tehát már kolorisztikus törekvésekkel találkozunk. A müncheni akadémiát az agyagpipa, de főleg a söröskancsó árulja el. Ezek a csendéletrészletek, pontos textúra-tanulmányok, Piloty közellétét sejtetik. Bemutatják a magát nagy energiával a kor művészi gyakorlatának színvonalára felküzdő fiatal művésznövendéket, aki a haladásra, fejlődésre sovárogva, kész örömmel fogadja Parisból hazatérő művészbarátait, elsősorban az egyenes Courbet-hatás alatt álló Müller Viktort, akik a Lettenbauer-korcsma asztalánál nagy emfázissal beszélnek Courbet festésének tónusszépségeiről. Mikor aztán megbízást kap, hogy egyik művésztársának, Ciedonnak feleségéről arcképet készítsen, úgy itt, mint egy készülő genre-képén (A kritikus) figyelembe veszi az új tanulságokat.

10. A harmadik akadémiai növendék, Szinyei Merse Pál (sz. 1845-ben) egynémely pontban Leiblhoz áll közel, de viszont élesen megkülönböztethető. Amíg a német ifjú komoly és szótalan, érzelmeit magába fojtó természet, aki hatalmas energiáját szüntelen érvényesíteni kénytelen — addig a magyar csupa gondtalan vidámság, akinek leiekből felszakadó hatalmas kacajából világlátásának tiszta és önzetlen derűje hangzik ki. Az a láz, mely a párisi világkiállítás híreire elfogta társait, benne jóleső derűt keltett csupán, érezve, hogy amit a franciák hirdetnek, ő intuitive — lelke adományakép— előre, régen átérezte. Münchenbe apja, az akkori sárosi alispán vitte, minekutána a gimnáziumi években (úgy Eperjesen, mint Nagyváradon) kiderült, hogy tudományos pályára nem igen való. Bizonyítványában arról panaszkodnak tanárai, hogy hanyagul látogatja az előadásokat, de ennek az oka abban rejlik, hogy megismerkedettMezey Lajos(l820 — 1880) festővel, akinek műtermében töltötte minden szabad idejét, sőt amikor tehette, az iskola helyett is odajárt rajzolni.29 Mezey Lajos is a müncheni akadémián képezte ki magát és mint arcképfestő telepedett le Nagyváradon, megnősült és Nagy váradon rekedt. Hogy megélhessen, fotográfiai műtermet is nyitott, de amellett nem hanyagolta el a festészetet sem. Arcképei, vallásos képei az iskolás színlátás bilincseiből kialakuló festői felfogásról tanúskodnak, akinél a rajzos alap a fődolog s így természetes, hogy felismerve fiatal tanítványa tehetségét, a rajz gyakorlására buzdította.

De Szinyei kolorisztikus hajlandósága korán megnyilatkozott. Őt már ekkor, diákkorában a színek és nem a részletezőn felfogott formák, annál kevésbbé a szabatos vonalvezetés vagy a pontosan letett belső formavilág érdekelték. Korai munkái közt (1863) egy zöldség-csendélettel találkozunk,30 krumpli, retek, uborka, kancsó köré helyezve, melynél a rajz biztonságánál jóval jelentősebb a zöld, a barna és vörös élénk színakkordja. Mezey Lajos rábeszélésére adta aztán apja festőpályára, ő maga vitte el fiát (1864 tavaszán) Münchenbe, ahol készséggel vették fel az antikosztályba, onnét ő is Anschütz festőosztályába és végül (1867-ben) Piloty mesteriskolájába került, tehát éppen úgy, mint Leibl, végigment az előírt, hivatalos akadémiai kurzusokon. S valóban azt látjuk, hogy ő is, mint Leibl, gipszmásolások, majd az élő modell tanulmányozása/ rajz-, akt- és mozgás-stúdiumok révén kereste a bizonytalan színtanulmányozásból az önálló kompozíciókhoz vezető utat. De abban aztán eltér Leibltól, hogy a tanulmányok nehézségeit nem győzte le játszi könnyedséggel, neki küzdenie kellett az előírt kalligrafikus kontúr rajzolásával s csak mikor festékhez jut, nyilatkozik tehetsége. Már korai akt- és fej tanulmányaiban színekből hozza ki a formákat s természetrajongása tájképtanulmányokhoz vezeti. De itt mindjárt ellentétbe került társaival, akik - - csakúgy, mint ő -egy meghatározott tájkép-ideálról tanultak. Ez a tájkép-ideál formában apró részletek összekomponálásán, színben barnalátáson alapult. És Szinyei szemébe vakítóan ragyogott a nap, aranyos fénybe mártva mindent, amin átsuhant. Kereste, kereste a barna árnyékokat, de nem találta sehol. Ő színektől vibrálónak látta a természetet. Várt napjafosztott időkre, felhőtakarta éggel, amikor a finom szürke levegő-égen felcsillan az esthajnali csillag, a vízparton nyugodt öntudatlansággal álldogál az elhagyott kolostor, kíváncsian letekintve az alatta csillámló víz tükörébe.31 Társai kinevették. Hol van a barna árnyékú előtér s rajta az ember? Hol az előtéren megkívantato, az ember jelenlétét eláruló, sötét díszletként álló rom vagy megmívelt vidék, amelynek finom vonalai elvezessék tekintetünket a középtér felé, melynek intenzív világítása után megnyugtasson a gyöngéd háttér, elvesző körvonalaival? Szinyei beszéli, hogy "a csufolódók egyik képére, amely mezőt mutatott, azt mondták, hogy az a "merőleges mező", mert sehogy sem tudtak az ő szemével látni".32 Az iskolával azonban meg kellett alkudnia és festeni próbált kompozíciókat, sőt történetieket is, ő, a csupa jókedv, véres tárgyakat keresett ki, hogy az iskolának (elsősorban Pilotynak) kedvébe járjon. Ösmerjük egy ilyen kompozíciójának vázlatát, mely a francia forradalom egy rémes jelenetét ábrázolja. Sötét, viharos az ég, a hóhér áll a guillotine mellett s várja az áldozatot, amelyet lenn hoznak, hosszú menetben.33 A jelenet hátborzongató voltát az élénk színek csak fokozzák, az egész, főleg mint színösszehangolás, érdekes. Több, mint valószínű, hogy csak vázlat maradt, Az ő képzeletét nem ilyen képek foglalkoztatták s mikor (1867) Pilotyhoz került, érzése megnyílását egészen más inspirációnak köszönheti. Megismerkedett Böcklin (1827—1901) néhány alkotásával, melyek problémájához közelebb vitték. Tájképi háttérbe alakokat belekomponálni, a kettős feladatot harmonikusan megoldani a Böcklin műveiből kiolvasott tanulság segítségével kísérlé meg. Böcklin ekkor már több képpel volt képviselve Münchenben. A Schack-galeriában A páni félelem, A pásztor panasza, a Pinakotékában Pán a nádasban hatottak főleg rá. Böcklin itt elsősorban tájképfestő, dyonisusi hangulatok kifejezője. Mikor a Pán a nádasban Münchenben megjelent (1857-ben), Pecht elbeszélése szerint, nagy feltűnést keltett s a Pinakotéka azonnal megvásárolta. Egy új színfelfogás nyilatkozott meg benne s vele együtt egy új kompoziciós megoldás és az újonnan ébredező rajongás a klasszikus ókor iránt. Az új színfelfogás a derűs színek finom összehangolásában állott. Az új kompoziciós megoldás pedig abban, hogy egy nagy egész alakot belehelyezett tájképi háttérbe. Színei felélénkültek, sőt itt-ott égett is a napsugár, napfoltok játszadoztak a talajon és Pán testén, az előtérben a nádas közt kicsillogó víz felragyogott, a háttér felé kinyílva, hogy a nyíláson át szabad pillantás essék a távoli hegyekre. De mindez lágy, egymáshoz viszonyított tónusokban, az előtérben puha fény-árnyba helyezett alakkal, melyet aranyos galériatónus ölel át. Schack grófnál főleg A páni félelem (1860-ból) áll e harmóniához közel. Déli nap süti a Campagnát, de e világítás még nyugodt s a Pán megjelenésétől rémüldözve menekülő barna pásztor még megőrizte formáit, az erős mozgás sem szakítja szét a harmóniát, sőt a gondos formaelemzés még emeli. Nem lehetetlen, hogy a Kunstverein kiállításaiból ismerte Böcklinnek a Pan és nympha (1854-ből)34 vagy a Kentaur és nympha (1856-ból) c. műveit is, melyekben éppen olyan élénkek a színek, de összehangoltak és az erdőmélye tompa fényárnyának mélyébe helyezett kisebb alakok, mint egy-egy színes folt hatnak csupán. Mindez utat talált a fiatal Szinyei leikéhez. Gimnáziumi emlékek, a latin auktorok mithologiája, ragyogó görög derű vették körül és bontották ki képzeletét. Faunt fog állítani ő is a szabad természetbe. Iskolai tanulmányai alapján fogott hozzá, külön tanulmányozva az alakot, külön a tájképi részleteket s összehangolta az egészet a galériák meleg arany tónusában ő is. A fa alatt sípoló faun csalogatja a távolból a piros ruhás nimfát. Az első vázlaton35 a faun igen is árnyékban; a fák között áttör a napsugár, napfoltokat hullajtva el a földön. A második vázlaton36 a napfény a háttérben ragyogó sávokban hullámzik és behatol a falomb között, napfoltokat sjórva el a sípoló faun testére. A tiszta színek szeretete jóval erősebb, mint Böcklinnél, vörös ruha, zöld fa, piros virágok, kék ég s mindezt egységbe foglalja a meleg, lágy levegő-ég fénye. Megfestette ezt azután nagyobb alakban is.37 A gondos részlettanulmányozás használt az alak rajzának, de ártott a színek tüzének. A vázlatokon meg-érezzük a hirtelen együtt látott kép őszintén visszaadott színeit, melyek a kidolgozás megmunkálásai között, a szabatosságra ügyelés aggásai közben egyre veszítettek erejükből, de még mindig beszédes szószólói a fiatal művész kolorisztikus hajlamainak. Ez a jellegzője a többi, hasonló szellemben fogant vázlatának is: a nimfát rabló faunnak,38 hol a barna alapból a kék és piros tüze világlik ki; a kedvesét szenvedelmesen, pogány ittasultsággal átölelő kecskelábú faunnak,39 (Pogányság a címe), ahol kék ég világlik ki a lak közül s alattuk az ifjú párt a félhomály gyöngéd fátyola öleli át. A férfi csókra sóvárgó mozdulata kitűnően jellemzett, a két test karnációja, mint kolorisztikus tanulmány is jellegző, hatását fokozza az előadás változatossága, a puha, lágy, egymásba ötvénye-zett zománcos fény a női testen és a szélesen felrakott barnásszín a férfién.

11. Konstruált világ, konvenciókkal körülbástyázott realitás, romantikusán meseszerű élet: ime a művészi ideál, mely az akadémiai ifjúságot körülvette. Az új művészet pedig erősen dörömbözött az Akadémia kapuján, vágyód be, hogy ajtót, ablakot tárva, őszinteséget, a természetnek igaz szeretetét felébresztve, a föltétlen reálizmus elvét kitűzhesse.

12. Ezt azután elősegítette valami. "Festő pajtásaim - - beszéli Szinyei40 - kik megjárták a párisi világkiállítást, csodákat beszéltek a francia piktorokról. Hogy azok nem komponálnak s mily őszinték színeikben! Hiszen ezek azt csinálják - - gondoltam - - amit én szeretnék, így lett belőlem a francia festők tanítványa, holott egyetlen egy francia festményt sem láttam. Utánoztam őket. Ab in-visis."

Ez nemcsak vele esett meg. Munkácsy kiment a franciákhoz, Leibl és Szinyei csak közvetve tanultak tőlük.

Keresni fogjuk a tanulságot, amire a francia kiállítás oktatta ki őket.

LÁZÁR BÉLA

 

1 A. Fontaine, Conférences inédites de l'Acad. royale. 32. 1.

2 U. o. 57. 1.

3 Amaury-Duval, L'atelier d'Ingres. 80. 1.

4 R. Schick, Tagebuch-Aufzeichnungen über Böcklin. 309. 1.

5 Bürger-Thoré, Les Salons. III. 420.

6 Művészet. II. 68. lap.

7 Művészet. I. 293. lap.

8 Malonyay: Munkácsy Mihály. Második kiadás. (Művészeti Könyvtár) 17. lap.

9 Ilges, M. von Munkácsy. 22. lap.

10 Munkácsy, Souvenir, Második kiadás. Paris, 1897. 247. lap.

11 U. o. 255. lap.

12 U. o. 269. lap.

13 U. o. 272. 1. (de felhasználtuk Munkácsy kéziratát is Cl. Vento közlése alapján. Ilges, Munkácsy, 27. lap; jelentékenyen eltérve Malonyaytól, Munkácsy Mihály, II. 187.1.)

14 Malonyay a berlini Mitterdorfer-család tulajdonában lévő Felolvasást tartja Munkácsy első képének (rajzát közölte: Munkácsy élete. 2. kiad. 216.lap),pedig az első kép tárgyát a mester kétségbevonhatatlant megadja: "lány félrehajolva, türelmetlenül várakozik valakire a szobában" (Souvenirs 272. lap). Mikor Munkácsy Gerendásról Pestre érkezik, siet megösmerkedni a neves festőkkel s Ligeti említi, hogy magával hozott képét, A regélő honvédet bemutatta neki s ő a Képzőművészeti Társulattal megvétette kisorsolásra. (Bud. Szemle, 65. köt.) így került a kép a Pongrácz-család tulajdonába. Noha a képen rajta volt az eredeti jegy: MM 63, a család mégis megkérte Telepy Károlyt, hogy az 1894-ben Pesten tartózkodó művésznek mutassa be a képet aláírás végett, amit az készségesen teljesített is, -- amint azt Telepy levelében olvassuk.

15 A Szépmüv. Múzeum raktárában. Itt először közölve.

16 Lakótársa, dr. Engel Gyula leírása. Közölve Malonyay Munkácsy-életrajzában,2 112. lap.

17 Dülberg, Die deutsche Jahrhundertausst. Leipzig. 39. lap.

18 Az itt felsorolt képek mindegyike a Szépművészeti Múzeum raktárában.

19 Mindkettő a Szépműv. Múz. raktárában.

20 Szépművészeti Múzeum kézirattára.

21 Szépművészeti Múzeum, Munkácsy-terme, 31. sz. Közölve Malonyaynál a 128. lapon.

22 Szépművészeti Múzeum, Munkácsy-terem, 23. szám. Most először közöljük.

23 Budapesti Szemle, 65. köt.

24 Jul. Mayr, Wilhelm Leibl, 8. lap.

25 Közölve Gronau: Leibl (Künstler-monographien) 4. lap Eredetije a kölni múzeumban.

26 Közölve Gronau: Leibl-jában. 7. lap. Eredetije Seeger E., tanácsosnál, Berlinben.

27 Eredetije Berlinben Seeger tanácsosnál. Közölve Gronaunál, 10. lap.

28 A Szépműv. Múzeumban XIV. ter. 10. szám.

29 Mezey Mihály kir. közjegyző úr levele.

30 Mezey Mihály úr (Nagyvárad) birtokában.

31 Wolfner Gyula úr (Budapest) birtokában.

32 "Müncheni emlékek" c. cikkében. A Hét, 1906. márc. 18.

33 Wolfner Gyula úr birtokában.

34 Jelenleg a drezdai képtárban.

35 Wolfner Gyula úr birtokában.

36 A Szépműv. Múzeumban (XII. ter. 6. szám.)

37 A Szépműv. Múzeum raktárában.

38 Wolfner Gyula úr birtokában.

39 A Szépművészeti Múzeumban. (XII. ter. 9. szám.)

40 Malonyay Dezső: Szinyei Merse Pálról. Művészet II. 230.

 

TÉLI TÁJ UJVÁRY IGNÁC FESTMÉNYE
TÉLI TÁJ
UJVÁRY IGNÁC FESTMÉNYE

RÖCK BÁCSI ARCKÉPE MUNKÁCSY MIHÁLY ISMERETLEN RAJZA SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
RÖCK BÁCSI ARCKÉPE
MUNKÁCSY MIHÁLY ISMERETLEN RAJZA
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

REGÉLŐ HONVÉD MUNKÁCSY MIHÁLY ELSŐ ISMERT FESTMÉNYE PONGRÁCZ GÉZÁNÉ TULAJDONA
REGÉLŐ HONVÉD
MUNKÁCSY MIHÁLY ELSŐ ISMERT FESTMÉNYE
PONGRÁCZ GÉZÁNÉ TULAJDONA

FELOLVASÁS MUNKÁCSY MIHÁLY FESTMÉNYE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
FELOLVASÁS
MUNKÁCSY MIHÁLY FESTMÉNYE
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

ARCKÉP MUNKÁCSY MIHÁLY FESTMÉNYE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
ARCKÉP
MUNKÁCSY MIHÁLY FESTMÉNYE
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

ÁRVÍZ MUNKÁCSY MIHÁLY FESTMÉNYE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
ÁRVÍZ
MUNKÁCSY MIHÁLY FESTMÉNYE
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

GUILLOTINE SZINYEI-MERSE PÁL FESTMÉNYE WOLFNER GYULA GYŰJTEMÉNYE
GUILLOTINE
SZINYEI-MERSE PÁL FESTMÉNYE
WOLFNER GYULA GYŰJTEMÉNYE

TANULMÁNY WILHELM LEIBL FESTMÉNYE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
TANULMÁNY
WILHELM LEIBL FESTMÉNYE
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

ESTHAJNALI CSILLAG SZINYEI MERSE PÁL FESTMÉNYE WOLFNER GYULA GYŰJTEMÉNYE
ESTHAJNALI CSILLAG
SZINYEI MERSE PÁL FESTMÉNYE
WOLFNER GYULA GYŰJTEMÉNYE

RABLÓ FAUN SZINYEI MERSE PÁL FESTMÉNYE WOLFNER GYULA GYŰJTEMÉNYE
RABLÓ FAUN
SZINYEI MERSE PÁL FESTMÉNYE
WOLFNER GYULA GYŰJTEMÉNYE

A FAUN ÉS NIMFA ELSŐ VÁZLATA SZINYEI MERSE PÁL FESTMÉNYE WOLFNER GYULA GYŰJTEMÉNYE
A FAUN ÉS NIMFA ELSŐ VÁZLATA
SZINYEI MERSE PÁL FESTMÉNYE
WOLFNER GYULA GYŰJTEMÉNYE

LÁSZLÓ JÓZSEF SZÍNMŰVÉSZ ARCKÉPE SZAMOSI ELEK RAJZA
LÁSZLÓ JÓZSEF SZÍNMŰVÉSZ
ARCKÉPE SZAMOSI ELEK RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003