A MŰVÉSZET TEMPLOMAINKBAN. Valamikor, az olasz reneszánsz fénykorában, a művészetek legnagyobb pártfogói egyházfejedelmek, papok voltak. Ha az utas végigjárja Olaszországot, csaknem minden kisebb városka templomában akad egy-egy féltve őrzött szentképre, mely annak a művészetben gazdag kornak ránk maradt emléke.

Ha a mi mai modern viszonyainkkal nem is lehet összeegyeztetni annak a kornak a társadalmát, sem az életnézeteit, sem pedig művészetét: tény az mégis, hogy a vallásos festészet művészi volta igen alkalmas a művészetek, különösen a festészet népszerűsítésére, terjedésére.

Ebből kiindulva, fel lehet vetni a kérdést, hogy miképpen lehetne a művészi egyházi festészet úgy a művészeteknek terjesztője, mint a művészeknek anyagilag és segítője?

Való tény az, hogy ha sorra vesszük hazánk templomait, csak elvétve akadunk azokban egy-egy művészi nivón álló festményre, szoborra vagy díszletre, általában véve pedig azok - - szomorú tény - a kontár és ízléstelen munkák siralmas gyűjteményei.

Látunk ott agyoncifrázott gipszkeretekben nagy oltárképeket idomtalan angyalokkal, lehetetlen formájú Szent Józsefekkel, szóval bibliai jeleneteket ízléstelen módon megfestve, amely képek a vallásos érzület felkeltése és az áhítat előidézése helyett csak az ízlés megrontói; és látunk szoborcsoporto-zatokat, agyonzsúfolva szintén formátlan figurákkal, kontár kezektől előállítva.

E cifra lim-lom nem ébreszt bennünk érzéseket, nem támaszt gondolatokat, tekintetünk szórakozottan jár-kel rajtuk, mintegy keresve egy művészi tárgyat, ahol megpihenjen, ahol felüdüljön.

Mindezek után az a kérdés, hogy a papság, amely hivatva van a vallásos érzület nevelésére, miért nem fordít nagyobb gondot arra, hogy Isten házában elhelyezett tárgyai e célok elérésére alkalmasabbak legyenek? Mert tény az, hogy, kivéve talán a főváros és egy-két vidéki város templomát, mindenütt, de mindenütt, még a nagyobb városokban is, e téren igazi művészetben való szegénységről panaszkodhatunk.

Okát e dolognak legjobban a papság hiányos művészeti érzéke magyarázza meg. Tisztelet a kivételeknek, - - mert tudunk, különösen főpapjaink között valódi mecénásokat is, -- de általábanvéve tapasztalt dolog, hogy papjaink legnagyobb része a művészet iránt még csak nem is érdeklődik, annak létezéséről úgyszólván tudomása sincsen.

Előttem a példa: Egy vidéki kis város plébánosa - megnevezni nem akarom — oltárképet óhajtván készíttetni, pályázatot hirdetett oly feltétellel, hogy a témát megadva, a pályázók a képet készítsék el s a kész képek közül fognak választani. Díjazás kikötve nem volt. Természetes, hogy erre a feladatra művészember nem vállalkozhatott s így egy szobapiktor képét vették meg elég magas áron. Tehát egy hozzá nem értő ember járatlansága miatt teljesen értéktelen képért dobtak ki annyi pénzt, amennyiért művészi munkát is szerezhettek volna.

Igen üdvös volna, ha az egyház emberei a papnevelő intézetekben az egyházi nevelés mellett a legszükségesebb művészeti felvilágosításban is részesülnének, hogy a művészi dolgokat megértve, hivatásuk körében annak oltárán is áldozhatnának.

Hiszen a művészet szeretete, a szép iránti érzék kifejlesztése csak nemesíti a lelket; összeegyeztethető az a vallásos eszmékkel és neveléssel, dacára, hogy vannak még mindig nagyszámmal elmaradott emberek, kik a művészetet meg nem értve, annak szerintük reális voltát a leiekre káros hatásúnak tartják.

Nem arról van szó, hogy a papnövendékeket festett vagy mintázott aktok szemléltetésével gyönyörködtessük, hanem arról van szó, hogy a művészetnek legalább alapfogalmaival megismertessük, és hogy a művészei iránti szeretetet— amennyire sikerül -felébresszük bennük.

Helyes nevelési módszer mellett tehát elérhetjük azt, hogy a papság a művészetet az ő körében ápolni és népszerűsíteni fogja.

Ahol ez az érzék nincs kifejlődve, ott hiányos a tudás, hiányos a lelki műveltség, és ez magyarázza meg azt, hogy templomainkban művészi becsű munkák helyett értéktelen dolgokkal találkozunk.

Pedig tévedés volna azt hinni, hogy ezek a mesteremberek készítette tárgyak nem kerülnek annyi anyagi áldozatba, mint a művészi értékkel bírók.

Láttam mar 2000 koronát fizetni szobafestő mesterembernek egy oltárképért; hát ennyi pénzért művészi festmény nem volna vásárolható? De igen! Mily jól esnék különösen fiatalabb, kezdő piktorainknak és szobrászainknak az ilyen megrendelés és ezzel a nálunk úgyszólván elhanyagolt egyházi festészet a művészek köréhen jobban fellendülne. Közbevetve megjegyzem, hogy még diákkoromban láttam a hódmezővásárhelyi templomban egy Hegedűs László-féle kis oltárképet, -- bizonyosan a művész ifjabb korából valót, — és ez a kis festmény mennyire odaillő, látása e helyen mily jóleső volt!

A papok ily irányban való oktatásán kívül másik mód volna, ha valamelyes intézkedés történnék az iránt, hogy az egyház által szükségelt képek, szobrok, művészeti tárgyak stb. díjazással egybekötött pályázat vagy megbízás folytán művészektől szereztessenek be.

A többi tárgyak, mint miseruhák, oltárterítők, zsámolyok, párnák, szentségtartók, oltárok stb. stb. - az iparművészet körébe tartozván, ezekre nem óhajtottam kitérni, de hazai iparművésze-lünknek e terén is sok tennivalója, sok feladata volna.

Mindez, amit bevezető soraimban leírtam, talán nem tartozik szorosan ide, de meg óhajtottam világítani e néhány sorral az utat, ahonnan Pogány Vilmos elindult és amelyen biztos léptekkel halad. Nem akarok eulogiumot írni, de ő távol áll minden művészi mozgalomtól és csak önmagát óhajtja megtalálni mindenkor, jóllehet néha utánzásba esik itt-ott, de azért azok közé tartozik, akiknek egy tarka kárpit, egy lepke szárnya adja az impressziót. Művészete abban csúcsosodik ki, hogy csak egy helyről pillantja meg a dolgokat, semmi ideges kapkodás, semmi mértéktelenség nem látszik munkáiban, mégis észrevesz mindent, amit látni akar, néha talán túlságos józansággal. A nagy művészi események kevéssé hatottak reá és csak igen rövid időre tántorították Beardsley, Moreau, Schwabe és a többiek őt el útjáról. Sehol sem állott meg huzamosabb ideig. Exotikus ízű művészetére legelsőbben az indusok voltak nagyobb hatással, Ő észrevette azt, ami mellett elmentek a jószeműek ezrei érdektelenül, a londoni "Wallace-Collection"-ban és a British Múzeumban felhalmozott műkincsek voltak részben az ő tanítómesterei, nemkülönben ősrégi primitiv rajzok, pergamenek, szekrények faragványai, fakorsók cifraságai adják néki az impressziót egy-egy rajzhoz. Ő elveti a tételt, hogy csak színt vagy vonalat kell adni-mondani és akar valamit, mint az indusok, akik mindenbe bele tudják tenni az ő csodás vallásuk szimbólumát.

A "kalandor", a nagy, lakatlan, kővel terhes városba baktató lovag híven adja vissza a tépe-lődő, gonddal vergődő embert. Magasra hajló az óriási szálfákból rakott híd, de im a lovag már elért a közepére, az útja már könnyebben visz lefelé az élet dele után, - de mi van ott, ha túl ért a hídon? ha betér a város sötét kapuján, hol nincsen élet, sem enyészet, csak kő, kemény és érzéketlen? Alatta mélyen a folyam árja mossa a halott várost körül és aki a városba akar jutni, csak az élet hídján keresztül érheti el.

Az "Idegenbe tévedt csoda" a megérthetetlen szép gondolat, mely eltévedt az eltörpült rút lények sokaságában, de megtartotta üde szépségét és csodálkozva néz abba a világba, amelybe nem való és amelyik idegen neki is, mint ő maga a tömegnek, amely körülállja.

A fiatal, alig huszonöt éves művész már évek óta él Angliában, hol ezidő szerint több jelesebb munkája van sajtó alatt. Egyik a "Welsh Fairy Book" illusztrációi, egy másik könyvének címe "Adventures o f a Dodo", melynek sajátságosan groteszk illusztrációi méltán fognak feltűnést kelteni.

A magyarországi építőmunkások országos szövetségének bérház-pályázatán az első díjat Vágó László és Vágó József, a második díjat Komor Marcell és Jakab Dezső, a harmadik díjat Rálint és Jámbor nyerték. Megvették Porges és Sugár, valamint Messinger Alajos terveit.

VÁGÓ DEZSŐ rajzolta a 281 és 306. oldal fejlécét. JUHÁSZ ÁRPÁD rajzolta a 299. oldal fejlécét.

LAKATOS ARTÚR rajzolta a 303. oldal záródíszét.

MEDVEY LAJOS rajzolta a 318. oldal fejlécét.

GYÖNGYÖSSY ELEMÉR rajzolta a 322. oldal fejlécét.

SARKADI EMIL rajzolta a 331. oldal fejlécét. PAP GÉZA rajzolta a 334. oldal fejlécét. POGÁNY VILMOS rajzolta a 309. oldal keretét.

A FRANCIA MŰVÉSZTESTÜLETEK. (A francia kiállítások múltjából. A négy nagy szalon. A kisebb testületek.) Ma éles kritika éri a nagy tárlatok vásári karakterét. De ahelyett, hogy valamely harmonikusabb megoldást keresnének az intézők, a tárlatok nagysága, különösen Parisban, egyre nagyobb arányokat ölt. Érdemes betekinteni a francia metropolis művészi életébe, mely évente termeli és egybegyűjti a tömeges mennyiségű művészproduktumot; viszont kár volna figyelem nélkül hagyni a multat, ha csak rövid visszapillantásban is, honnét az a méreteiben kolosszális művészi élet keletkezett.

Az első párisi mükiállítás 1673-ban nyílt meg; a tarlatok ezután két, sőt öt és tízévenkint nyíltak meg. Jelentőségük egyre csökkent, csak 1787-ben volt az első nagyobb kiállítás, hol mintegy negyven festő szerepelt százkét festménnyel, amelyek inkább halmozva, gyakran keret nélkül lógtak egymásmelleit. A következő evekben a forradalmi hangulatok miatt nem volt érkezés kiállítást rendezni, így volt ez úgyszólván Napóleonig, akinek idejében évente volt kiállítás, zsűrivel. Az 1848-iki forradalom a zsűrit eltörölte, a tárlatok egy-két évig a zsűri közreműködése nélkül nyíltak meg, de a kiállításokon gyakran olyan hangulatok keletkeztek, hogy a rendőrségnek kellett közbelépnie. A zsűrit visszaállították.

Először az volt a jelszó: a közösség érdeke az, egyes érdeke. S míg a művészi forrongások ki nem törtek, ez többé-kevésbbé bevált. A közös érdek után következett az egyes csoportok érdeke azoké, amelyek légiéiül álltak és magukhoz ragadlak annyi előnyt, amennyit csak lehetett. A hors-concoursisták, kik bizonyos számú kép-többletet állíthatnak ki, elszaporodtak és elhatalmasodtak, úgy hogy például az idén 1908-ban kétezerötszáz beküldött egyéb kép közül csak száznyolcvanat fogadtak el. Nyilvánvaló tehát, hogy nem a szabad művészi verseny célját szolgálja a champs-elyséei nagy Szalon, hanem főként a horsconcour-sistákét. Különösen nehéz érvényesülnie a modern művésznek e kiállításokon; csak látszatra vesznek fel egyet-kettőt; de ha nem intézkedik előzetesen, a képek olyan helyre kerülnek, hol vagy rossz a világítás, vagy alig találhatók meg. Évek óta a Nagy Szalon rendezi a művészileg leggyöngébb nívójú kiállításokat. És éppen nem csodálható, ha az öreg Meissonier 1890-ben Puvis de Chavannes-nal, Cazin, Rodin stb. művészek élén kivált és megalakította a nemzeti művészegyesületet (Société Nationale des Beaux-Arts, Champs-de-Mars). S míg az öreg Meissonier élt, a társulat alapeszméi nem maradtak csak papiroson; de azóta a champs-de-marsi Szalon societaire-jei hasonlóan cselekesznek, mint akik ellen évekkel ezelőtt szervezkedtek.

Vegyük csak a technikai beosztást: a champs-de-marsi szalonban minden associe (csak külföldi) 4 képet, a sociétaire (csak francia lehet) hat képet állíthat ki zsűri nélkül; a régi szalonban a hors-concouristák négy képet, az első és második medail-lonisták két képet küldhetnek be hasonlóképpen; ezután következnek csak azok, kik nem tartoznak a fonti kategóriákba.

E rendszer következtében és az évek folyamán egyre hasonlóbb lett a két szalon; a különbözet előnye mégis a Salon Nationale javára dől, amennyiben több egyéniséget mutat, nívója jobb, míg az "elyséei" szalon kiállítói nagyrészt az öreg mesterekből s ezek tanítványaiból kerülnek ki, kiket amazok atyailag segítenek.

A kiállítókra nézve nem abszolút kötelező a tagság, a fenti két szalonban; az évi tagsági díj 12 — 20 frank; csak a Salon d'Automne-ban kell fizetni tagsági díjat, évi 25 frankot, ha kiállítják a képet. E legmodernebb szalon törekszik egyébként az ideális művészi koncepciók megvalósítására, legalább — egyelőre így van. A Salon d'Automne-ban a kiállított művek alapján és közgyűlés útján történik a tag beválasztása, míg a másik két szalonban két tag ajánlata szükséges csupán. Csakis a két társulatban nyert kitüntetések érvényesek e helyeken.

A negyedik nagyobb egyesület a "független festőké" (Société des Artistes Indépendants), mely március közepétől május elejéig tartja nyitva kiállítását. Az egyetlen alapszabálya az, hogy a tagsági díj évi húsz frank s ez helyettesíti a zsűrit is... így történt, hogy a legutóbbi évben kiállított tárgyak száma meghaladta a hétezret.

A különböző sujet szerint is alakultak kisebb egyesületek; így: a pasztellisták, tájképfestők, tengeri festők, keletiek, havasiak; a nők szintén négy vagy öt egyesülettel bírnak. Ezek tagjainak száma ritkán haladja meg a negyvenet, nagyrészt magas tagsági díjat szednek, mely két-háromszáz frank is évente; de mindegyik befizeti az illetéket, mert eladják a képeiket, miután mindegyik ily apró egyesület megteremtette a miliőjét. A női egyesületek tagsági díja aránytalanul szerényebb. A fonti kisebb egyesületekbe csak egy-egy tag elhalálozása vagy kilépése esetén léphet be új tag.

Egyre-másra keletkeznek más, apróbb művésztestületek, melyekről senki sem tudja, miféle különösebb célt szolgálnak. Címet a legkönnyebb találni, elveket kiszínezni szintén, marad a kérdés, komoly-e mindez a törekvés? Valamivel később kisül, hogy mindez csak körözet, az eszme "magva" pedig abban rejlik, hogy egy-egy úr az elnöki székben óhajt pompázni, gyakran egy gazdag ambiciózus amatőr a "mag", aki valamely művét mindenáron kiakarja állítani valahol.

Hasonlóképpen érdekes tipusok az egész Európából Parisba áradó olyan piktorok, kik Parisban, a divat fészkében, óhajtanak beszéltetni magukról.

Ők azt hiszik, hogy a szajnai metropolis valamikép fölkapja az egyéniségüket, ha van egyáltalán. Mikor aztán látják, hogy hiába, izzadták ki a kibérelt helyiségekért járó napi két-háromszáz frankokat és anyagilag nem használtak önmaguknak, egyéniségükben, nevükben nem emelkedtek semmit, akkor veszik észre tévedésüket és különösképpen azt, hogy a művészetben elvégre is leglényegesebb -maga a művészet.

EHN BERNÁT. Mai viszonyaink között nem könnyű feladat olyan festőművészek élettörténetével és hátrahagyott képeivel foglalkozni, akik a lezajlott évtizedek alatt a művészetet hivatásból ugyan, de mégis, hogy úgy mondjam: csak mellékesen, inkább kedvtelésből, mint kenyérkeresetből űzték. Ilyen példája ennek Ehn Bernát kath. pap, aki 1812-ben május 20-án született Vácon. Atyja Ehn Tamás, polgári szűrszabó volt, az akkori Sáros-utcában saját háza volt, amely a mostani Széchenyi-utcában 3. számmal van megjelölve.

A kis Bernát a festészet iránt már kora gyermekségében nagy hajlandóságot mutatott, amiben bzonyára része volt az édes apja műhelyében készített művészies csínnal kivarrt cifra szűröknek, de leginkább azon műemlékeknek és hagyományoknak, melyek gróf Migazzi püspök óta Vácon napjainkig feltalálhatók. Ehn Bernátot 1834 nov. 22-én szentelték pappá, különféle helyeken tizenötödfél esztendeig volt káplán, ahol üres idejét a legnagyobb szenvedélylyel használta fel a rajzolásra és festésre, így többi közt Rékason, ahol szintén segédlelkész volt.

Mikor a szabadságharc kitört, helyettes-lelkész volt Nagykőrösön; de népszerűnek éppen nem mondhatjuk, mert, míg barátját, Bolgár Mihályt, hazafias szónoklataiért halálra ítélte Haynau, Ehn Bernátot pecsovicsnak kiáltották ki, s mint alesperes és kerületi jegyző működött Roskoványi Ágoston püspök fenhatósága alatt a Bach-korszakban.

Mikor 1859-ben a váci egyházmegyét Peitler Antal foglalta el, Ehn Bernátot, mint plébánost a nógrádmegyei Borsosberinkében találjuk, ahonnan 1861-ben Nándorra ment lelkésznek s 1865-ben alesperese lett a rombányi egyházkerületnek s nagy buzgalmat fejtett ki a népoktatás fejlesztése körül, sokat rajzolgatott és festegetett, így többi közt egy oltárképet emlékül a nándori templom számára.

Mondják, hogy azoknak, akiket szeretett, bizonyos alkalommal pénz helyett saját műveivel kedveskedett, amiket aztán az illetők nagy tiszteletben tartottak, különösen, ha azok hivatkozással voltak készítve, bizonyos emlékezetes napokra, nagy eseményekre. Ehn Bernátot a Somogyi egyházi névtára szerint 1878-ban, mint szilágyi plébánost találjuk Nógrád megyében, ahol életét 1893 jan. 31-én fejezte be. Festményeiből mintegy négyszáz darabot vásárolt meg Velzer János, azokat Vácra szállíttatta s a szent Ferenc-rendiek zárdájában helyezte el, s olcsó áron onnan árulgatta. Köztük, mint mondják, befejezett oltárképek is találtattak.

Mikor Velzer János a váci "Műcsarnok" kávéházat alapította, egy egész szobát rendezett be az Ehn Bernát képeiből, a szobát most is kapcsolatba hozzák a festő nevével; de az abban elhelyezett képek között már csak négy festmény őrzi a művész emlékét, úgy mint a 25. számú gombaszedő cigány leány; a 26. számú Magdolna, melyet a nagyterembe helyeztek át;.a 37. számú szent László csodatétele s végül a 39. számú csendélet, virágokból.

Mondják, hogy azt a tamburán játszó nőt is Ehn Bernát festette, amely a Makart öt érzéke mellé van felfüggesztve; nem eredeti, hanem állítólag Caravaggio festményének másolata.

Ehn Bernát kepeiből több darab van a Velzer Kálmán váci kereskedő, valamint gyermekeinek birtokában, így többi közt a Falcsik Dezső pozsonyi jogtanár birtokában is. —262

Miks Ferenc a nógrádmegyei Tugáron született 1814-ben, Losonc tőszomszédságában. Családja, úgy látszik, cseh származású volt, atyját Henriknek hívták, szintén építőmester volt, az ő oldala mellett sajátította el Ferenc az építészet alapelemeit. Hajlama és tehetsége már 18 éves korában feltűnt, mikor vándorló-könyvét, amelyet 1833-ban Vácon állítottak ki,Tugáron april 7-én Liszka, a város jegyzője approbálta s feljegyezte, hogy atyja oldala mellett ötnegyed évig szorgalmasan dolgozott, onnan útját egyenesen Bécsbe irányozta s ott a jeles Zitterbarth különféle vállalatainál egy évig alkalmazta. Miks 1834 április havában visszatért Magyarországba, ahol Clair Hild adott neki munkát s az Ullmann-féle ház teljesen az ő felügyelete alatt készült. A következő évben megint elment Bécsbe, ahol mint másodpallér a Korompay Adolf vállalatainál foglalatoskodott s már 1836-ban azzal a szándékkal utazott külföldre, hogy Európa legnevezetesebb épületeit szakszerűen tanulmányozza s csak három év elteltével tér majd szülőföldjére vissza. Legelső útja Berlinbe vezetett, ahonnan Hamburgba, Koppenhágába, Lübeckbe, ment. Bejárta a Majna melletti Frankfurtot, Stuttgartot és Augs-burgot s ugyanezen év őszén vétetett fel a müncheni királyi műépítészet! iskolába, ahol nemcsak derekasan kiképezte magát, hanem a másfélezret meghaladt) növendékek között, akik a kontinens különféle államaiból sercglettek ide, egyike lett az elsőknek; nemcsak az, építészeti rajzban, hanem a díszítő szobrászatban is kitüntette magát és prémiumot nyert.

Miks Ferenc előmeneteléről nagy megelégedéssel emlékezett meg a "Wiener Zeitung" 1837. évi szept.5-iki 203. számának tudósítója.

Hazájába visszatérve, előbb Losoncon, majd Vácon próbált szerencsét, ez utóbbi helyen különösen azért, mert ennek a városnak voltak abban az időtájban nagyobb szabású építkezései, melyek gróf Migazzi bíboros és váci püspök kezdeményezése folytán országos hírre tettek szert. Mikset is Vácon vették fel a céhbe, ahová a losonci illetőségű építőmesterek tartoztak s csak mint ilyen vállalhatta el az építészeti munkálatokat a br. Eötvös családja részére Ercsiben.

Miks építette a gácsi posztógyárat; Pesten pedig a mostani Ferenc József-téren az egykori Európa-szállodat, amely homlokzatával büszkén fordult a budai királyi palota felé s fent egy, a bika szarvaiba kapaszkodó hölgy jelezte, hogy az a mithológiából merített alak a szálloda címere volt; de amelyet, akkor, mikor ezen épületbe az államrendőrség elhelyezkedett, eltávolítottak.

A Miks Ferenc tervrajzai annak idején vetélkedtek Európa jeles építészeinek rajzaival, nemes egyszerűségre, klasszikái stílre törekedett mindenben, úgy hogy még arra is bátorságot érzett magában: Clark Ádámmal kelni versenyre s pályázni a budapesti Lánchídra és amint állítják, a terve tetszett is, csak a megkívánt kaución mult, hogy vissza kellett vonulnia.

A budapesti árvíz alkalmával is nagy buzgalmat tanúsított. Az 1839. év tavaszán Vácon több száz munkást toborzott össze s így jelent meg a szerencsétlenség színhelyén s bejelentette közreműködését az ország nádorának, hogy építeni fog, építeni akar, de nem haszonlesésből, hanem hazafisághói s ezen munkából derekasan kivette a maga ét. Vállalatai felett a hatóság gyakorolta a felülvizsgálatot és ellenőrzést.

Ez az l839. esztendő azonban fordulópont volt a jeles építész életében. Mikor Gömör és Kishont vármegye főispánját, gróf Andrássy Károlyt székébe iktatták, ez a nemes gondolkodású főúr az installáció költségeit egy az árvíztől való védekezésre megírandó pályaműre szánta. Rimaszombat varosa pedig úgy akarta jövő fejlődését legszebben biztosítani, ha egy a kor összes követelményeinek megfelelő redout-épületct emel, miután a "Három rózsa "-hoz címzett régi vendégfogadó kezdett kimenni a divatból. Küldöttség járult tehát innen a 25 éves ifjú műépítészhez, aki ezt a meghívást nemcsak elfogadta, de hogy igazán jogcíme is legyen: Rimaszombatban böjtmás hava 26-án polgárjogot váltott, megnősült, elvette Sztolár Annát.

Az az új, akkor modern épület ma is fennáll Rimaszombat városának piacán, a tér délnyugati sarkán, azon a helyen, amelyet annak előtte "Curia" néven ismertek. Az a katonaköteles legény, akit fogdosáskor erre a helyre be tudtak protezsálni, nem szolgált mint katona, ez a kiváltság 1848-ban megszűnt.

Hogy ez a "Fekete sas "-hoz címzett épület vendéglő nem volt soha, vagy ha volt is, ez csak rövid tartamú lehetett, igen jól tudjuk; mert a szabadságharc leveretése után 1849-ben abban rendezte be hivatalát a legelső megyefőnök, Mumchardt János s innen intézte a vármegye közügyeit egy évtizeden keresztül Koreska József is.

Mikor I. Ferenc József 1858-ban Gömör vármegyében járt, ennek a kultúrpalotának szánt épületnek első emeleti szobáiban lakott, ablakaiból köszönte az éljenző közönség hódolatát. Különösen emelte ezen épület díszét a homlokára felvont egyfejű fekete sas, Rimaszombat városának címere, amelyet az alkotmányos élet helyreállításakor egy este, térzene alkalmával erőszakosan döntött le a nép.

Az alatt a 40 esztendő alatt, amelyet Miks Ferenc Rimaszombatban töltött, nemcsak Gömör vármegye legszebb épületei eredtek tőle, hanem működése kiterjedt a szomszéd Nógrád, Zólyom és Borsod vármegyékre is.

Tanítványai közül említést érdemelnek Feszl Károly és Bobula János Budapesten. Mondják, hogy az ötvenes évek elején egy ideig Izsó Miklós szobrászt is foglalkoztatta, mikor ez Rimaszombatban a Ferenczy István tanítványa volt s a Jakowetz Antal műtermében dolgozott.

Miks pályafutása már az 1857. év őszén véget ért. Végzetes volt reá nézve, hogy egy Kőbányánál a robbantás alkalmával a váratlanul elsült lőpor elszakította két munkásának a karját, s ő, midőn saját személyében meg akarta akadályozni a veszedelmet, maga is élte legszebb idejében, 43 éves korában, a levegőbe repült s agyrázkódást kapott, amelynek nyomai halála órájáig megmaradtak s a buzgó és fáradhatatlan építész a budai országos tébolydában, 1879-ben végezte be életét.

E sorok írója legutoljára ugyanazon év húsvéti ünnepeiben akarta felkeresni az élőhalottak eme szomorú hajlékában, de orvosa, dr. Laufenauer Károly ellenezte a bemenetelt. "Valóságos jótétemény — monda - - a többi betegekre a Miks jelenléte! Rettenetes az a papir, festék és irón amit ez a szerencsétlen beteg elhasznál. Most is éppen egy khinai kuglizót épített nekik papirosból s azzal mulattatta a többieket"..

1879-ben ősz elején kiszenvedett. Rajzai közül 117 darabot leánya, Stelkovits Istvánné szül. Miks Anna úrnő a gömörmegyei múzeumban helyezett el, amihez 200 olyan nyomatott műrajz járult, amelyet mintalap gyanánt motívumoknak használt a tervezéseinél.

Miks Ferencet a "Gömöri Közlöny" 1879. évi okt. 12-iki 15. száma parentálta el, amint megérdemelte rokonszenvesen, melegen. -263.

Hogy különc ember volt, mutatja, hogy már Bécsben gyakran meggyűlt a baja a rendőrséggel. Mint volt katonatiszt, az osztrák fővárosban műtermet rendezett be s nem annyira embereket tartott modellnek, hanem állatokat, többi közt egy óriás kígyót s egy nagy majmot, amelyektől nemcsak a szomszédai féltek, hanem a háziura és a házmester családja is. Forster Gusztáv egy alkalommal elhatározta, hogy egyik barátjával hosszabb tanulmányútra indul a Dunán s leeveznek csónakon Konstantinápolyig. Útitársa gyümölcsöket és virágokat szeretett festeni.

Az útitársak csak Vácig bírtak eljutni, ugyanis a Büki-sziget mellett baleset történt, a füzes irányában hirtelen vizimadarak repültek fel. Forster, mint kitűnő lövő, célba vette az egyiket, de mielőtt fegyverét elsütötte volna, az véletlenül úgy sült el, hogy a golyó társának oldalába fúródott. Forster erre a fegyház irányában partraszállott s míg a sebesültet a váci irgalmasok kórházába szállította, ez az eset annyira megzavarta a város lakosságának nyugalmát, hogy mindenki agyonlövést emlegetett.

A megsebzett útitárs az irgalmasoknál annyira magához tért, hogy rövid idő múlva vissza lehetett vinni Bécsbe, ahol szerencsésen megoperálták s egy ideig életben maradt.

Forster Gusztáv vagy azért, hogy a rendőrség további zaklatásait elkerülje, vagy hogy a váci irgalmas-ren-diek előkelő, finom és jóakaratú bánásmódját megszerette, Bécsből visszatért Vácra s ott újra állatképeket festegetett, leginkább pedig gyönyörű kutyákat. A Forster szép állatképei legelőször Muzslay Bertalan rádi földbirtokos figyelmét vonták magukra, csakhogy neki inkább csataképek, történeti ábrázolatok meg genre-képek kellettek s miután a váci papság a festőt szabad gondolkozása és vallástalan hírneve miatt vonakodott pártolni, hát a mecénások úgy segítettek Forsteron, hogy vele a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában képeket másoltattak, amelyek jól sikerülvén, foglalkoztatták bibiti Horváth Móricz bodonyi, majd gróf Crouy Frigyes petényi földbirtokosok, a nyolcvanas évek elején pedig Sipos István váci kereskedő és dr. Freysinger Lajos kir. közjegyző és többen.

A Forster Gusztáv korában Vácon azért volt nehéz megélni, mert a műpártoló közönség — úgyszólván húsz év óta - menyői Török Edét s ennek tanítványát, Lenes Vilmost pártolta, akik közül az előbbeni Vácon született s az utóbbi is gyermekkorában került ide Győrből.

Forster a maga műtermét eleinte a Bogányi (később Fajcsik-féle), majd a Farkas-Kovács (utóbb Strba-féle) házba helyezte el, ahol különösen Velzer János kávés látogatta s az ő általa festett képek érlelték meg benne azt a gondolatot, hogy a Schleer-féle kávéházat, amely a Kossuth-téren mai nap is fennáll, ilyen, nemesebb élvezettel kecsegtető szórakoztató helyiséggé avassa, a mi sikerült is.

Öreg napjaiban Forstert olyan szerencsétlenség érte, amely reá nézve végzetessé vált. Műtermében most már nem majmot, de hollót tartott s egy alkalommal, midőn harmadmagával vadászatra rán-dult, seréttel egy gémet sebzett meg, amelyet még elevenen helyezett a kocsijába s el volt telve az örömtől, hogy mennyi mulatságot okoz majd az a holló neki, ha annak ezt a gémet vendégül bemutatja.

Mikor Forster Gusztáv kocsija a festő műterme előtt megállott; a kocsis a gémet a művésznek éppen át akarta nyújtani mikor Forster a fejét félrefordította, a gém feléje kapott s a balszemét kivájta.

A katonaviselt ember a fájdalomtól felsziszszent, de a jobb kezével torkon ragadta a madarat s úgy vágta a falhoz, hogy az élettelenül hullott a porba. A gémet aztán az atelirjében kiterjesztett szárnyakkal az ajtó fölé szögezte s járó-kelő vendégeinek magyarázgatta, hogy az az átkozott gém mennyi keserűségnek, mennyi szerencsétlenségnek az oka.

Akinek a beteg festő Vácon legtöbbet köszönhetett, az a gróf Crouy-család volt, úgy hogy az állandó foglalkozást is szeretett volna neki itt biztosítani, hanem ez akkor már lehetetlen volt, mert a külföldi, leginkább a német sajtó bizonyos termékeinek olvasása úgy tüntették fel a festőt, mint aki azt képzelte, hogy a vett jótéteményekre neki is jogcíme volna.

A lelki egyensúlyát elvesztett embert csakugyan be kellett a budai irgalmasrendi szerzetesek kórházába szállítani. Mondják, hogy később a Lipótmezőn is gyógyították, de ez nem valószínű, mert Forster először a szemevilágát veszítette el s csak azután borult el az elméje s a budapesti Szent-Rókus-kórházból temették el.

Báró Prónay földbirtokos részére festette a sol-ferinói ütközetet s emlékül egy szép képet a váci irgalmas rendű kolostornak.

Képeit 1888-ban árverezték el Vácon. Néhány képét Velzer János kávés a "Műcsarnok"-kávéházban helyezte el, ahol az 51. számú G. F. betűvel jelölve "Rózsa Sándor a börtönben" Lenes Vilmos állítása szerint csakugyan az övé, míg a 33. számú képet "Rákóczy Ferenc kiszabadulása", a 34. számú "Zrínyi Ilona, a munkácsi vár meg-mentője" s a 35. számú "Nőrabló kun" ugyanott a Lenes másolatai s azokat tévesen jegyezték a katalógusba, mint a Forster műveit.

Arcképeket is festett a művész, nevezetesen Muzslay Bertalanról, Cacciari Alajosné szül. Drechsel-mayer Franciska úrnőről, Pech Sándorról s bizonyos Neustadl nevű váci kereskedőről.

Az elárverezett képek közül Velzer Kálmán lisztkereskedő tulajdonába is került néhány, de ő azokat leginkább gyermekei között osztotta szét, egyik-másik Pozsonyban van a dr. Falcsik Dezső jogtanár tulajdonában. —265

Dnnaiszky Lőrinc 1784 július 15-én született Libetbányán.¹ Atyja asztalosmester volt s fiát is az iparos pályára szánta; igen fiatalon Beszlercebányára küldte, ahol egy Barger nevű képfaragónál² tanulta mestersége első elemeit. Bargerről Besztercebányán semmi adat vagy följegyzés sem maradt fenn, Dunaiszky különös érdeklődéséből azonban a kisebb faszobrok iránt s ezek kitűnő technikájából visszafelé következtetve, talán feltételezhető, hogy Barger esztergályosmester lehetett, aki esetleg emberi alakokat is faragott. A fiatal Dunaiszky Nyitránn és Pozsonyon át³ Bécsbe ment, ahol 1804-ben a bécsi művészeti akadémiába lépett be. Itt öt évig, 1801-ig tanulta a szobrászati tanfolyamot, amikor kitűnő bizonyítvánnyal az intézetből elbocsájtották.⁴

Ebben az időben Zauner, II. József Lovasszobrának a készítője, volt az intézet igazgatója. Az intézet maga virágzásának magas fokán állott, általános elismerésnek és tekintélynek örvendett, de az iskola tanítási módja, valamint a tanítók művészi képzettsége sem volt alkalmas arra, hogy határozott művészeti egyéniségeket fejlesszen ki.

Zauner maga, e kornak kétségtelenül legkiválóbb és legtörekvőbb osztrák szobrásza, röviddel azelőtt lett igazgató s a tanítástól teljesen visszavonult.

A szobrászatba Dunaiszkyt Johann Martin Kischer vezette be, míg a rajzra Heinrich Füger, e kor egyik legjelentékenyebb becsi festője tanította. Az architektúrai rajzot valami Exner nevű rajzolótól tanulta,⁵ aki azonban, úgy látszik, kívül esett az akadémiai tantestület körén, legalább Lützow, aki a bécsi akadémia történetét írta meg,⁶ nem tud róla semmit sem.

Dunaiszky iskolájának kiváló tanítványa volt, 1807-ben a szobrászati kis díjat nyerte meg egy görög Geniussal,⁷ az 1809-ben kiállított hivatalos bizonyítvány szerint, úgy szorgalma, mint rátermettsége által igen ügyes művésszé képezte ki magát. Bizonyára mindent megtanult, amit megtanulhatott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mint határozott művészi egyéniség igen értékes legyen. Tudjuk, hogy ép a művészetben a mesteriskolák anyagának pontos elsajátítása nem mindig a legjobb ajánlólevél a művész jövőjére nézve. Még kevésbbé az, ebben a korban, amikor az új klasszicizmus általános formai sémái, amelyek minden intuitiv munkát, minden invenciót eleve kizárnak, olyan.föltétlenül uralkodnak, mint ez ekkor Bécsben történt. Lényegesen hozzájárult, hogy ez az újklasszicizmus itt nem is elsődleges tennék, nem itt született, hanem Olaszországhói importált elemeken tengődött, tehát még a közvetlenség termékenyítő melege is hiányzott belőle, amely pedig nagyon kedvező hatású lehet. Fokozta ezt az a körülmény, hogy Fischer maga igen jelentéktelen s alapjában roppant tehetségtelen, művészi teremtő fantáziával meg nem áldott tudákos karakter volt, aki nézeteinek tanítványaira való oktrojálásában látta az oktatás egyetlen biztosítékát. Műveiben is, tanításában, irataiban is bizonyos az antikból, esetleg Canovából leszűrt általános jellegű sémák kialakítását tartja szem előtt, amelyek utánzása a művész kizárólagos feladata. Fősúlyt a testalkat megismerésére, az anatómiám fordítja, de itt sem az egyes esetekben az élő test speciális alakulatával törődik, hanem általános testformációra helyez súlyt. Egy antik szobor, Myron Diskosvető-jének és egy erre a testalkatra igen emlékeztető, nagyon szép hullatest alapján fából egy testalkatot állít össze. Ez az anatómiai minta, amely a tanítás kánonját szolgáltatja. Az egyes testrészek a hulla után vannak külön-külön előállítva s az egész az egyes részletekből a Dyskos-vető helyzetében összeállítva. Tanítványainak ezt a mintát kellett másolniuk, s pedig az egyes részletek szerint, amint az anatómiai kanon maga is készült. Ezekből a részletekből azután össze kellett tákolniok a kívánt szobrot. A szükséges elméleti útbaigazításokat Fischer maga adta meg, sőt két ízben nyomtatásban is kiadta őket.⁸ Dunaiszky a dolgozásnak ezt a módját teljesen elsajátította, egész életében mindig általános sémák után dolgozott, hagyatékában egy könyv is maradt fenn,⁹ amelyben művészek számára egyházi és klasszikus tárgyú allegóriák és más művészeknek utánzás céljaira szükséges alakok voltak összeállítva. Két szobra is maradt fenn fából, egy kis Feszület és egy alig 15 cm. magas Flóra, amelyek minta gyanánt szolgáltak neki. Valahányszor ilyen alakokat kellett csinálnia, a formákat a kész minta után lemásolta. A Flóra után készült hű, nagyított másolat kőből ma is látható a Bálvány-utca 20. sz. házának udvarán. A Feszület több apró darabból készült, s az utána készült másolatok is a részletek szerint állíttattak elő, a szobor darabokban is maradt ránk, s csak a jelenlegi tulajdonosnő állíttatta össze. Ezt a részletekben való dolgozást szintén Fischertől sajátította el.

Füger, akitől a rajzot tanulta, Fischernél mindenesetre sokkal jelentékenyebb művész. Antik hatás alatt állott ő is, de azért a természetet is kellő figyelemre méltatta. Kortársai a "portrait miniatu-ristá"-nak nevezték, apró kis portraitképeiért, amelyeket nagy kedvvel s nagy ügyességgel festett. Ezek igen kis terjedelmű, alig néhány cm2 területet elfoglaló fej- vagy mellképek, amelyeken azonban általános, tipusjellegű formák mellett nem egyszer az ajak és szemizmok mozdulatával egyéni lelkiállapotot is fejez ki.¹⁰ Ezt Dunaiszky is eltanulta tőle. Csak két portraitja maradt fenn fából, egyik Alvinczy generálist ábrázolja (Történelmi Arcképcsarnok birtokában) életnagyságú, a másik, amannál sokkal tökéletesebb, alig néhány centiméter nagy, ismeretlen férfit ábrázol, különösen a szemek és ajkak körül számos apró, finom, ujjunkkal egyenként letapogatható formákkal, amelyek különös kesernyés hangulatot fejeznek ki.

A bécsi akadémiai tanulmányok befejezése után még 1809-ben Pestre jön, ahol letelepülési engedélyt kér. Ezt az engedélyt még 1809-ben megkapta.¹¹ Műhelyt nyit, s előbb egyedül, majd több legénynyel dolgozik. Üzlete gyors virágzásnak indult, még 1824 előtt jövedelméből a Holló-utcában házat vehetett magának, miután 1816-ban Pesten polgárjogot kért és kapott s a polgári esküt is letette.¹²

Rendkívül kiterjedt munkásságot folytatott s az ország minden részéből kapott megrendelést. A szó szoros értelmében üzletet folytatott, sőt fenmaradt üzleti könyvéből¹³ úgy tűnik fel, arra is lehet következtetni, hogy fizetett ügynöke is volt, aki neki munkát szerzett. Tanultsága nem nagyon kedvezett arra nézve, hogy magasabb művészi ambiciók bántsák, tót szülőktől származó, elnémetese-dett ember volt; de főkép üzleti könyvében fenmaradt számos üzleti leveléből s fiához írott leveléből¹⁴ következtetve, igen alacsony fokon álló iparos műveltségénél fogva sem tudta az épp akkor lassan meginduló magyar nemzeti kulturélet jelentőségét megértetni vele, s így nem keletkezhettek olyan hazafiúi ábrándokon nyugvó művészi ideái sem, mint amelyek valamivel fiatalabb kortársát Ferenczy Istvánt lelkesítették.¹⁵ Az ország általános műveltségének rendkívül alacsony foka, a művészet iránti teljes érdektelenség, ajnelyben Ferenczy hajótörése is gyökeredzett, szintén nem nyújtott komolyabb művészi ambíciókra természetes talaját.

Így lett Dunaiszky és maradt mindvégig kitűnően képzelt, jó iskolával, elég jó ízléssel bíró igen szorgalmas és ügyes mesterember, aki azonban kisebb fából készült dolgaiban - - mint az említett portrait. Alvinczy, Flóra, Feszület és egy Ecce homo tanusága szerint (Szépm. Múz.) megállapítható -a maga korához viszonyítva értékes dolgokat is tudott alkotni. Kedvezőbb viszonyok között talán magasabbra fejlődött volna.

Üzletét haláláig 1837-ig¹⁶ vezette, halála után fiai vették át az üzlet folytatását, akiknek a kezében minden sokkal alacsonyabb niveaun állott. Fiait mind kőfaragásra tanította, de csak László árult el nagyobb tehetséget. Ez Donnernél Bécsben segé-deskedett, majd Münchenben tanult s apja üzletétol függetlenül, apjánál jóval nagyobb művészi ambícióval s tudással dolgozott késő aggkoráig.

Dunaiszky Lőrinc művei a Tudományos Gyűjtemény I818. IX. füzet 108. 1., 1819. I. füzet 1-3. 1. (Tudósítások a honyi művészekről és az ő míveikról), Michael v. Kunits: Topographische Kcselireihungen des Königreichs Ungarn und seiner einverleibten Provinzen. I. Band. (Pest, gedruckt bei Ludwig Landerer 1824) c. könyvéből, Dunaiszky Lőrincnek fiához intézett leveléből (1831. III. 18.) es üzleti könyvéből állapíthatók meg. Az első négy forrásban említett művek mind elkészültek, az üzleti könyvben csak az "akordiert" jelzéssel ellátottak készültek el biztosan, a többiről ez nem állapítható meg. Az alábbi csoportosításban csak a biztosan elkészült műveket soroljuk fel, a bizonytalanok közül csak a legeslegfontosabbakat említjük.¹⁷

1. Hiteles és ránk maradt

l. Oltár fából, Sz.t. István, Imre herceg, két térdelő angyal és a Religio szobrával - - egy kis Feszület -- Szob - plébániatemplom 1816.

1. III. Flora -életnagyságnál nagyobb kőszobor— Budapest. Bálvány-utca 20. sz. ház udvarában 1818.

I. III. Alvinczy generális portrait-ja - Történelmi Arcképcsarnokban.

II. Krisztinavárosi plébániatemplom Buda: Szt. Adalbert szobra, amint Szt. Istvánt koronázza, Szt. Gellért, Szt. Borbála, Szt. Katalin szobra.

II. Mezöberény - - ev. templom oltára és szószéke - - két angyallal és egyéb faragványokkal díszítve 1819-ből.18

III. V. 29. Békéscsaba ev. templom főoltára és szószéke l 822. (Két angyal rajza a Szépművészeti Múzeumban.)

IV. Krisztinavárosi templom Buda: Szt. Krisztina 1831.

IV. V. 115. Orosháza ev. templomában egy orgona díszítése 1831.

V. l — 2. Muzsla r. k. plébániatemplom tabernaculuma — két angyal, Feszület 1818.

V. 29. Velence r. k. plébániatemplom taberna-culuma -- két angyal, Feszület 1818. (Jelenleg szétszedett állapotban - - az alakokat a plébános őrzi.)

V. 75. Budapest Síp-utca és Rákóczi-út sarkán levő Salvator-gyógyszertár fölött cégérül akasztva Salvator féldomború mellképe 1828.

Síremlék a Szépművészeti Múzeumban.

Ecce homo a Szépművészeti Múzeumban.

Kis mellszobor a Szépművészeti Múzeumban. (A három utolsó D hagyatékából vásárolva.)

Flóra kis faszobor.

Feszület — több darabból, a jelenlegi tulajdonosnő állította össze. (E két utóbbi özv. Káspár János-nénak - - Dunaiszky László örökösének a birtokában.

Végül ide kell sorozni a Bálvány-utca 10. sz. ház homlokzatának a díszítését is, amelyre ugyan nincs hiteles adat, de amelyen Flóra alakja - - a Bálvány-utca 20. sz. alatti Flórával s még jobban a Dunaiszky hagyatékában fenmaradt kis minta-Flórával feltűnően megegyezik. Ide kell még számítanunk hat darab rajzot, amely a Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. A rajzok igen tiszta, jó iskolarajzok benyomását teszik. Egy ceruzavázlat a békéscsabai oltár két angyalához készült - terv. Három oltárterv — építészeti rajz - - egyik 1826. aug. l dátummal-- Inkey v. Pallin megrendelésére (aláírva) -- üzleti könyvvel való egybevetés alapján — Ihalos-Bönny temploma számára. A másik 1829-ból való — Feszület, Mária-, János-, Magdolna-szobrokkal -- üzleti könyv alapján Taks temploma, számára készült. A Helységnévtár egyik helyet sem ismeri. A harmadik Endrődy József megrendelésére történt kidolgozásnak szolgál alapul - a megrendelés 1823, XII. 3-án történt Temesvár számára. Maga a rajz 1819. dátummal van jelezve. Még két szószékterv van, amelyeknek azonban ismeretlen a vonatkozása. Az egyik figurális, a másik pusztán ornamentális díszítésű.

Ennek a művészgárdának volt tagja Rákosi Nándor. A közönség most már aligha emlékszik nevére, a lexikális művek som tudnak róla semmit. A mi adatot összegyűjthettünk munkálkodásáról és élete folyásáról, azt íme itt adjuk.

Rákosi Nándor Szegeden született, 1832. október l 7-én. A művészetre való hajlamot ott örökölte a szülői házban. Atyja, Krebsz Mihály, németes hangzású neve ellenére is nagy barátja volt a magyar festészetnek. Szegedi háza kis képtárnak is beillett. összegyűjtött mindent, a mi érdekes volt, csakhogy minél teljesebb legyen gyűjteménye. Eleinte maga sem gondolt arra, hogy Nándor fiából festő lesz. A mint a fiú elvégezte a hat osztályt, csak annak szánta, miből maga is vagyont szerzett: beadta Aradra egy ottani nagy vaskereskedésbe. Alig töltött Krebsz Nándor Aradon egy évet, kiütött a szabadságharc és az a mindent magával ragadó ár arra bírta a tizenhatéves ifjút, hogy szintén oda álljon a névtelen gyermekhősök közé. Atyja, a mint erről értesült, hallani sem akart róla, hogy ily fiatalon a zászló alá sorakozzék és ha sikerült is őt visszatérésre bírnia, nemsokára ismét elhagyta a szülői házat, hogy résztvegyen, mint hadnagy, utóbb mint zászlótartó, -daliás alakja, mintha erre predesztinálta volna — a zentai és szent-tamási ütközetben. A szabadságharc lezajlása után üldözték, s bujdosnia kellett, de csakhamar elfogták és azután hosszabb ideig ott sinylett a temesvári várban.

Utóbb besorozták, mint közlegényt az osztrák hadseregbe és a volt Ferdinánd-huszárt különösen az equitációnál használták. De egy alkalommal lebukott a lóról, agyrázkódást szenvedett, úgy, hogy kénytelenek voltak őt szabadságolni. Gyógykezelését Balassa a nagyhírű orvos, vette át, a ki két évi fáradságos ápolás után gyógyultan bocsátotta el.

Katona korában kezdett Rákosi Nándor rajzolgatni. Kórágyon feküdve, gyakran unalomból, előelővette a rajzónt. Utóbb, mikor elhagyta a kórházatrendszeres oktatást vett, az akkor gróf Károlyi István által segélyzett, hazánkbakerült Rostagni Luiginál. Ez volt első tanára. Mikor tehetségéről rokona, a Brüsszelben élő Horváth Mihály püspök értesült, váltig unszolta, hogy jöjjön Belgiumba, tanuljon Gallet-nál, de minden utánjárás ellenére Rákosi, a "megbélyegzett rebellis", nem kapott külföldre szóló útlevelet és így útjáról egyelőre le kellett mondania.

1855-ben nagyobb tanulmányutat tett atyjával és ekkor végre megvalósíthatta régi vágyát: tanulmányozhatta a java képtárakat, bejárhatta az érdekesebb múzeumokat, nemesbíthette ízlését. Bécs, Prága, Drezda, Lipcse, Frankfurt, Strassburg, Paris, London, Brüsszel, Köln, Berlin elég alkalmat szolgáltatott arra, hogy végre elhatározza magát, hogy kizárólag a művészetnek él.

Velencében telepedett meg, hol Telepi Károlylyal is találkozott és ott laktak együtt a Palazzo Canaleban. Itt Blaas Károly volt a mestere, a kiváló osztrák festő, kinek freskói a fóthi templomot is díszítik. Ennek hálása meg is látszik a tanítvány ez időbeli festményein. Hogy jelesen oldotta meg a tanára által kitűzött munkákat, annak legjobb bizonyítéka, hogy az Akadémián a második ezüstdíjat nyerte munkáival.

Öt évig volt Blaas tanítványa és ez időszakból több eredeti festményét ismerjük. Ezek közül özvegye birtokában vannak ma is a következő darabok: "Olasz leány", "Olasz férfi", "Orosz festőnő", "A Blaas-fiúk", azonkívül Tiziano Flórájának másolata. A kor művészeti áramlatához simulva, nagy kedvvel látott hozzá a nagyobbszabású történelmi kompozíciókhoz is, e nembeli művei közül kiemeljük "Martinuzzi meggyilkoltatása "-t, "Mátyás király bevonulása Budán" című festményét, mely az Akadémiában rendezett kiállításon is feltűnést keltett. Ebből az időszakból való az a vázlata is, a mely Hunyady Jánost ábrázolja, a mint az aranyláncán összevesző törökök közül kettőt megsza-laszt, az egyiket pedig levágja. Velencében kezdte, de csak utóbb hazatérve, Szegeden fejezte be ama festményét, mely Hunyady László elfogatásáról szól. E képpela párisi világkiállításon is résztvett. 1860-ban nagyobb külföldi utazást tett mestere, Blaas kíséretében. Érdekes naplójegyzetek szólnak ez útjáról. Azután Rákosi megvált mesterétől, és két éven át Firenzében és Rómában élt, majd pedig a koronázás előtti évben hazájába tért vissza.

Az akkor felpezsdülő fővárosban telepedett le, a hol különösen a mágnások foglalkoztatták, a kik ekkor már nagyban készülődtek a küszöbön álló koronázásra. Számukra temérdek kosztüm-tanulmányt készített. Erkel Ferenc "Brankovics György" című operájához is Rákosi tervelte a jelmezeket. Ezenkívül még más megrendeléseket is kapott, közöttük egy óriási méretű Mária-képet, a mely a koronázás alkalmával egy fehér zászlót díszített.

1869-ben megnősült és atyja halála után Szegedre költözködött, hogy a hagyatékot átvegye. Eleinte még foglalkozott a festészettel - Reizner János is említi "Szeged történeté "-ben (III. köt. 407. L), hogy feltűnt különösen arcképeivel és olasz földről hozott másolataival — de utóbb bátyja példáját követte és gazdálkodáshoz fogott. Atyja bonyolult öröksége és új foglalkozása teljesen elvonta a festészettől. De a sok anyagi gond, majd egy rokona öngyilkossága arra késztetik, hogy otthagyja szülőföldjét és művészi, ideális felfogásával ellenkező foglalkozását ismét felcserélje az ecsettel.

1876-ban jött vissza a fővárosba. Ekkor leginkább oltárképeket festett az egri, szepesi és kalocsai egyházmegye részére. Különösen sikerült ez időben festett Madonna-képe a gyermek Jézussal, melyben sok oly vonást találunk, a mely Blaas Károly színeinek lágyságára emlékeztet. E mellett számos megrendelést kapott, mint arcképfestő, de dolgozott ekkor az éle-lapoknak is.

1879-ben kinevezték a m. kir. állami felső leányiskola rajztanárává és mint ilyen, nyugodtabb munkakörben, ismét több munkakedvvel folytatta a festészetet. Ekkor a Magyar Tudományos Akadémia megbízta Horváth Mihály, a történetíró arcképének festésével, a melyet a díszteremben helyeztek cl. Fraknói Vilmos írta e képről 1880. III. 14. kelt levelében: "A minap e festmény gr. Andrássy Gyulát egészen frappirozta. Azt monda, hogy ez az egyetlen jó arckép a teremben". Ekkor készült el a királyné arcképe is, a melyet báró Kemény Gábor a kereskedelemügyi minisztériumban helyezett el. A felső leányiskola részére pedig megfestette Trefort Ágoston arcképét. Dolgozott ez. időtájt József főhercegnek is, a ki sajátkczűleg írt, l884. V. 29. kelt levelében felemlíti, hogy a küldött rajzok "általános elismerésben részesültek és kis munkám díszítésére szolgálnak". Művei legjavához tartoznak azok a tájképek és tájvázlatok, a melyeket kirándulásai alkalmával festett, így vászonra vetette az "Apponyi várromok"-at, az "Apponyi plébániá"-t, a "Szegedi boszorkánysziget" részleteit két pendant képben..Szülőföldjére emlékeztet az a kép is. mely egy szegedi külső-városi utcát ábrázol.

A családi képek közül meg kell itt említenünk atyja és neje fiatalkori arcképét.

Utolsó alkotása az a vázlat, mely a szerbek betörését ábrázolja Szeged városába. A télviz idején lefolyt csatározásban hősiesen verte vissza a szegedi nép a betört lázadókat. Ezt a jelenetet akarta Rákosi az l885, évi országos kiállításra megfesteni. De csak a vázlatig jutott. Betegsége, a tüdővész, mindinkább sorvasztotta és végre sírba vitte 1884. november 26-án.

Ravatala fölött, a melyet a felső leányiskolában állítottak fel. Bercez Antal, a kiváló pedagógus, mondott búcsúztatót. Meleg hangon emlékezett meg a festőről és a jeles tanárról, a ki működésével, zajtalan tevékenységével, áldott, jó szivével, nemes gondolkodásával oly szép sikert mutathatott fel a festői es a tanári pályán.

Ráikosi Nándor emlékezetet újította fel az a meleghangú nekrológ is, a melyei egykori tanártársa, Révy Ferenc írt a felső leányiskola 1884—1885. évi értesítőjébe. E két kartársának meleg búcsúztatója különösen a gyöngéd szívű, rendkívül derék ember és tanár kepét hozza emlékezetünkbe. Mint festőt az e füzetben reprodukált festményekben mutatjuk be. Ezek egyike Dunaiszky Lászlónak, a szobrásznak arcképe, még Rómában készült s ma is Dunaiszky gyűjteményében van. —267.

Miután Brestyánszkyról, erről az igazán érdemes szobrászunkról eddig sehol sem publikáltak megbízható életrajzi adatokat, az elhunyt művész öcs-csének szíves közlései nyomán közreadjuk a következőket:

"Brestinai Brestyánszky Béla 1832-ben született Budafokon, ahol atyja Ignác, József nádor prefectusa (úgy tudom egyértelmű a mai jószágkormányzó tisztjével) akkor lakott. Mint legfiatalabb három fitest-vére közt (a legidősebb Antal volt, atyám) katonának szánták s a székesfehérvári katonai nevelőintézetbe került. Neveltetésének eszközei közt volt rajzolás és festés is a szülei háznál, ő ezeket kedvelte jobban a katonai nevelésnél és talán Brestyánszky Béla tihanyi apát, nagybátyja befolyásának folyományaként, aki a szülői házat sűrűn látogatta mint rokon és az ő keresztatyja, a katonai nevelőintézetet úgyszólván még gyermekéveiben otthagyta és Casagrande Márk olasz művészhez szegődött. A mester megkedvelte 16 éves tanítványát és Esztergomból, ahol a bazilikán dolgozott, elvitte magával Olaszországba, ahol őt kiképezte. Mint önálló művész rövid idő után Velencében fordult meg. Itt készítette Capolino olasz szobrász síremlékét, majd Triesztbe telepedvén át, 1863-ig ott dolgozott. Jónevű művész lehetett már ekkor, mert egy oklevél szerint az ottani "Studio di Scultura Capolino fornito di lavori artistici in marmi, in plastica e monumenti, diretto dall' Artista Bres-tyánszky Béla" volt. Mint nős került ekkor Pestre, hol Alexy, Izsó, Marsalkónál dolgozván, a Vigadó és a kassai dóm szobrászati munkáit végezte. Rövid idő multán a honi gyászos viszonyok folytán ismét visszatért Velencébe, innen hosszú tartózkodásra Bécsbe. A 80-as évek elején jött állandóan Budapestre vissza, itt halt el 1895-ben.

Alkotásai közt van egy gyászoló géniusz, egy Madonna relief (az én tulajdonomban), a zeneakadémia, az operaház, az államvasutak homlokzatának és az országház előcsarnokának egyes szobormüvei, a Deák-szobor pályázatra készült díjnyertes mintázat, Garay János egy szobra, Edelsheim Gyulai mellszobra és számtalan más. Az operaházon van két szoborműve: Melpomene és Terpsychore. Az országházban Mátyás király, Miksa és Batthyány alakjai. Általánosan ismert a Kálvin-téri nyilvános kút, de sok a magánemberek rendelésére készült mű, melyek elszórva egyes családoknál őriztetnek.

Leányát Karolint, mint özvegy nem nevelhetvén otthon, távoli rokonához, dr. Schallerhez adta, ki Székesfehérváron, mint hírneves orvos élt. Ott is maradt és mint zongoraművész élt ott. Ő kedvéért Béla bátyám sűrűn fordult meg Fehérváron, ott található talán legtöbb alkotása is."

Ennyit közölt velünk az elhunyt művész öcscse. Kivánatos volna, hogy azok, akik még egyebet is tudnak róla, adataikat hozzánk juttatni szíveskedjenek. —268.

(Folytatás)

VIII. sorozat 1. füzet. Parasztházak és munkáslakóházak. Mintaszerű kivitelben. A homlokzatok és metszetek l: 1UO, az alaprajzok l: 200 mértékben, (1 — 12 1.) 8.—

IX. sorozat, l füzet. Állami és községi építkezések. Kiváló tervgyűjtemény. Kisebb városházak, postaépületek, kisebb és nagyobb iskolák, kórházak, törvényszéki épületek, könyvtárak, szegényházak, tűzőr-ségi laktanyák, melegedő szobák, népfürdők stb., stb. kiváló gyűjteménye, (l—0. 1.) 8.—

X. sorozal. l füzet. Modern építészeti részletek. Kiváló tervgyűjtemény ablakok, ajtók, előcsarnokok, risalit-kiképzések, oszlopfők, falpillérek, zárkövck és más díszítő részletek nagyobb léptékben. Kiadja kiváló építészek és építőmesterek rajzai után Reiffenstuhl Károly i l —12. 1.) 8.—

ÉRDY JÁNOS. Erdély érmei. 24 réztáblával. (N. 4-r 186 I.) IVst, 1862. Akadémia. 14.—

-- A boszna és szerb régi érmek. 63 rézmetszettel es egy kőrajztáblával. Budán, 1857. A cs és kir. egyet. nyomd. 1.40

ERNSZT LAJOS. Magyar műtörténeti adatok. Ld:

Adatok.

- Szemlér Mihály. Megjelent a "Nemzeti Szalon Tavaszi Tárlata" ez. műben. Ld.: Tárlata.

Hesz János Mihály tervezete 1820-ban magyar képzőmivészeti akadémia felállítása iránt. (S-r. 14 1.) Bpest, 1808. Athcnaeum. —.60

- Schauff János tervezete 1790-ből egy magyar nemzeti oszloprendszerről. Ismerteti —. Három ábrával. (8-r. l3 1.) Bpest, 1900. Athenaeum r.-t. bizománya.

ERTL BERTALAN. Az építészeti és ékítményo styltan kézikönyve. Különösen az ékítményi rajzoktatás előmozdítására és magánhasználatra készítette —. 171 ábrával. (8-r. VI.. 71, l I.) Szombathely, 1878. Seiler Henrik könyvny. Szerző sajátja 4.—

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ-emlékmű pályázat. (Folio, 30 fényképtábla.) Bpest, 1902. Erdélyi fényképész.

- II. emlékmű pályázata (Folio, 30 fényképtábla.) Bpest, 1903. U. o.

ÉRTESÍTŐJE:.A m. kir. orsz. mintarajziskola és rajztanárképző évi —. 1879—1904-ig. Minden iskolai évről külön-külön. (8-r.) Bpest. Franklin-Társulat könyvny.

ESzTEGÁR LÁSZLÓ DR. A szamosujvári emlékszobor ügyében. (8-r. 8 1.) Szamosujvárott, 1894. Todorán Endre könyvny.

ESZTERHÁZY-képtár, Az —, eredeti fényképekben. Szövegéi írta Keleti G. 10 képpel, (ívrét, 40 1.) Pest, 1871. Ráth M. Díszköt. 44.

U. a. (4-r, 40 1.) Pest, 1871. LI. o. 24.—

ÉVKÖNYVE. Magyar képzőművészeti társulat —. Kiadja az igazgató-választmány. (8-r.) Pest, Kertész József könyvny.

1861 — 1862. (94 1.) 1863.

1864. (140 1.) 1865.

1865—1866. (245 1.) 1867.

ÉVKÖNYVE. A pesti nemzeti képcsarnok-egyesület 1845 — 1851. Pesten, 1851, Ny. Trattner-Károlyi betűivel.

U. a. Második korszak. VIII—XVII. ev. 1852—1861. (8-r. 91.) Pesten 1862. U. o.

ÉVKÖNYVE. A pesti műegylet —. Jahrbuch des Pesther Kunstvereins. Szerkeszté Ritter Sándor. (8-r.) Pest. Nyomatott Landerer és Heckenastnál.

1853-ra, (123, l 1.) 1854.

1854-re, (107, l 1.) 1855.

1855-re, (115, l 1.) 1856.

1856-ra, (119, l 1.) 1857.

1857-re, (115, l 1.) 1858.

1858-ra, (111, l 1.) 1859.

1859-re, (97, l 1.) 1860.

1860-ra, (79, l 1.) 1861.

1861-re, (67, l 1.) 1862.

1862-re, (63, l 1.) 1863.

1863-ra, (79, l 1.) 1864.

1864-re, (61, l 1.) 1865..

1865-re, (53, l 1.) 1866.

"Ex LIBRIS" könyvjegyeinek lajstroma, Az esztergomi főegyházmegyei könyvtár —. l színnyomatú és 12 eredeti rézmetszetű képpel. (8-r. 56 1.) Esztergom, 1903. Esztergomi főegyház kvtár.

FEJÉR GYÖRGV. A szép mesterségek alapvonatokban philosophiai tekéntetből. (8-r. 50. 1.) Budán, 1838. A m. kir. egyetem bet.

FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ. Magyar címeres emlékek. (Monumenta Hungáriáé Heraldica.) I. füzet. 25 színes melléklettel. (4-r. 87 1.) Bpest, 1901. A M. Tud. Akadémia támogatásával kiadja a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság. Ranschburg Gusztáv bizom. 20.—

FEKETE JÓZSHF. Magyar festők műtermeiben. Legújabb képek ismertetése, ik. 8-r. 103 1.) Bpest, 1893. Magyar Szalon kiadóhivatala. 1.60

FELMÉRI LAJOS. Vezérfonal az elemi rajztanításban. Ld.: Kozma Ferenc.

FÉNYKÉPEK. 1882. évi könyvkiállítás. Magyarországi, 1711-ig megjelent nyomtatványok címlapjai, betűi, vig-nettei stb., 34 tábla.

FERENCZY JÓZSEF. Aesthetikai és műtörténeti cikkek. (8-r. 256 1.) Bpest, 1898. Országos ügyvédi nyomda.

FERENCZY JÓZSEF DK. A szépművészetek Spanyolországban és Murillo. (8-r. 255 1.) Kolozsvár, 1900. Gombos Ferenc kiadása. Lampel R. bizom. Budapesten. 3.—

FERENCZY KÁROLY képei. November 19.— december 15., 5 képpel. (4-r. 19 1) Bpest, 1903. A Nemzeti Szalon kiadása. Stephaneum könyvny.

FERENCZI ZOLTÁN. Értesítő a kolozsvári erdélyrészi technológiai iparmúzeum, az államilag segélyezett építő-, fa- és vasipari tanműhelyek s a központi felsőbb szakiparrajziskola működéséről az 1887 — 88, 1889—90. tanévben. Kolozsvár, 1890. Kereskedelmi és iparkamara.

FERENCZI ZOLTÁN. Az erdélyrészi techn. iparmúzeum története, (8-r,) Kolozsvár, 1888.

FESTÉSZET. A —, fejlődéséről Magyarországban. Irta K. O. különlenyomat Matlekovits "Magyarország az ezredik évben" című kiállítási főjelcntés. V. kötetéből. (8-r. 11 1.) Bpcst, 1898. Pesti könyvny. r.-társ.

FESTMÉNY a törvényszék előtt. Tanulmány egy elvi határozat fölött, (k. 8-r 48 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor könyvny.

FESTMÉNYEK, A szépművészeti múzeum részére vásárolt —, plastikai művek és graphicai lapok lajstroma. (Ivrét, 52. 1.) Bpest, 1896. Hornyánszky Viktor könyvny.

FESTŐK, Modern —. Magyar és idegen művészek alkotásai az eredeti színekben és magyarázó szöveggel. Szerkeszti Térey Gábor. Első füzet. (Royal alak 6 kép és G 1. szöveg.) Bpest, 1904. Franklin-Társulat Egy-egy füzet 3 60

U. a. 2. füzet. (7—12 kép) Bpest, 1904. U. o. 3 60

U. a. 3. füzet. (6 kép) Bpest, 1904. U. o. 3.60

U. a. 4. füzet (6 kép) Bpest, 1904. U. o. 3.60

U. a. 5., 6., 7. füzet (6—6 kép) Bpest, 1904. U. o. 3.60

FESTŐMŰVÉSZET REMEKEI, A —.A régi mesterek leghíresebb alkotásainak gyűjteménye színes másolatokban. Az előszót írta Térey Gábor dr. (o. 4-r.) 6 részben. Mindegyik rész külön tokban. Bpest, 1901 —1904. Lampel Róbert. Egy-egy rész 40.—

Első rész: 1 — 20 tábla és 16 1. szöveg.

Második rész: 21—40 tábla.

Harmadik rész: 41 — 60 tábla. Negyedik rész: (51—80 tábla.

Ötödik rész: 81 100 tábla.

Hatodik rész: 101 — 120 tábla.

FIRTINGER KÁROLY. Nemzetközi grafikai szaklapok kiállítása. Rendezte lovag Falk Zsigmond védnöksége alatt a könyvnyomdászok szakköre 1894 április 22—24. napjain. Kiállítási katalógus. Összeállította —. (8-r. 16 1.) Bpest, 1894. Pesti könyvny. r.-t. —.20

FIRTIRGER KÁROLY. Ötven esztendő a magyarországi könyvnyomtatás közelmúltjából. Számos ábrával és hasonmással kiadta a Könyvnyomdászok Szakköre. (8-r. Vili, és 222. 1.) Bpest, 1900. Pesti könyvny. r,-t. 2.—

FISCHER JENŐ, Farkasházi. A Della Robbia család. Szakasz az olasz renaissance történetéből. 14 képpel. (4-r. 85. 1.) Bpest, 1896. Ráth Mór. 10.—

FISCHER JFNŐ, Farkasházi. Palissy élete és művei, (n. 8-r. 127. 1.) Bpest, 1887. Pallas részv.-társ. 5.— FIUMEI KIKÖTŐ. Összeállította a fiumei kikötő m. kir. építészeti hivatala. Hely és év sz.

BROCKY KÁROLY FESTŐMŰVÉSZ ÉLETE. Irta dr. Szentkláray Jenő. A művész arcképével és londoni sírjának ábrájával. — Temesvár, 1908. — A temesvári Arany János Társaság szép célt tűzött ki, midőn alig pár éves fennállása után, a kezdet nehézségeivel küzdve, máris abba a nem könnyű munkába fogott, hogy részletes művészettörténeti műben bemutatja Brocky Károly életrajzát s műveit.

Ez a kis munka kellő kritikával összefoglalja mindazt, amit eddig Wilkinson, Nyári, Szana, Hevesi, Rónai, Pesti, Esztegár. Divald stb. Brockyról inkább egyes részletekben írtak; azután Temesváron elkezdve, hol a művész született, Bécsen és Londonon keresztül végzett szorgalmas kutatás anyagával bővíti ki a Brockyról szóló, sokhelyt hiányos vagy téves tudósításokat. Brocky kalandos, regényszerű pályafutását, aki a borbélyinas tisztes, de szerény életpályáján kezdte és mint londoni háziúr végezte, — mindvégig kellemesen, érdekfeszítően s híven adja elő Szentkláray, úgy hogy az ő műve nem nagyon gazdag művészeti irodalmunkban hézagot pótol. Brocky művészeti méltatásáról közli ügy kortársainak, mint újabb méltatóinak nézeteit; különösen a nagy Turner és Wilkinson angol művészek elismerő nyilatkozatait.

Cím szerint összeállítja Brockynak 99 ismert művet, ezek pedig csak mintegy harmadát teszik összes műveinek! A művész beható önálló méltatásába nem fog, mivel ennek tüzetes kritikáját Nyári-ra bízta a délvidéki Arany János Társaság.

Brocky életének főbb vonásai Szentkláray műve alapján a következők:

Született 1807 május 22-én Temesváron, mint atyjának, odavaló borbélymesternek és Paulics Katalinnak, fehértemplomi polgárlánynak természetes fia. A család a Délvidékre telepített olasz eredetű, s családi hagyomány szerint is nevét Brokki-nak ejtették. Anyjának nővére egy német vándorszíntársulat igazgatójához ment férjhez, atyja pedig innentúl a színtársulat fodrásza lett, s így persze a kis Brocky is a színészekkel kalandozott Laibach- és Marburgtól Temesvárig, ahol még szintén német színivilág volt. (Innen eredhetett az a mese, hogy Brocky maga is vándorszínész lett volna.) Elemi iskoláit elvégezve, (még bizonyítványait is felkutatta Szentkláray) atyja mesterségre fogta, ami sehogysem volt ínyére. Szerencsére ekkor édesanyja egy másik nővérének férje, Weldin Ferenc (kinek családja ma is él Temesváron) becsületes pékmester, vette pártfogás alá és érdekes kultúrádat az is, hogy az 1822—23. években a városi rajzískolában és egy Melegh Gábor nevű versééi festőnél már elsajátíthatta az ifjú Brocky a művészetének alapelemeit. Ez időből egyik életírója azt a valótlan adatott közölte, hogy egy szélhámos fényes ígéretekkel Bécsbe csalta volna s ott a legnagyobb nyomorban elhagyta. Művészünk életében a bécsi út és a festóakadémiába való bejutása fordulópont, de mint Szentkláray igen szépen kideríti, ezt egy derék művelt magyar földbirtokosnak, Itebői Kis Antalnak, nyug. torontáli alispán pártfogásának köszönheti, ki őt magával vitte Bécsbe 1823 őszén.

Ott nyomorúságos volt az élete, s volt idő, hogy tekebábokat állítgatott külvárosi korcsmákban és félévig az istállóban hált. De a vézna emberke hatalmas akarata győzött s 1826-ban már akadémiai pályadíjat nyert s tanárai: Ender és Daffinger melegen pártját fogták. Innentúl sikerei egymást élik, buzgón tanulmányozza és másolja Rómában és Firenzében a nagy olaszokat, bejut az udvarhoz, festi Ferenc császárt s a. 30-as években keresett s a mellett vagyonos művész az osztrák fővárosban.

Művészi vágyai azonban túlszárnyalták még váratlan szerencséjét is. Parisba vágyott, honnan ép kiindulóban volt a klasszikus akadémiák ellentéteképcn a győzelmes kolorizmus, hogy egyidőre meghódítsa a világot Az, 1837-ik év őszén már Párizsban találjuk, egyik innen keltezett levelét, melynek alján tollrajzban saját arcképét veti oda. Ernst Lajos szerezte meg, ki azt nemrég a temesvári múzeumnak ajándékozta. Két és fél évet töltött Parisban, hol már ekkor az első barbizoniak (Th. Rousseau) kezdték ostromolni az akadémia kapuit; l839—40-ben azonban már Londonban telepedett meg. Kérdés, nem jobb lett volna-e az új művészet friss hullámverése közt Parisban maradnia, hol dicsősége hazáját is közelebbről érhette volna.

Szinte mesemódra jutott Londonba. Turner-nek, az ekkor már hatvanharmadik évében járó híres művésznek pártfogása és tetszése vitte Londonba s állította egyszerre a legkitűnőbb angolok közé. 1854-ben már az akvarell-festők akadémiája tagjai közé választotta, föstötte Viktória királynőt s az angol arisztokrata világ divatos portraitistája Brocky volt, az egykori koldus bohém. Igen érdekesen festi Szentkláray a londoni életét, a királynőhöz való kitüntető viszonyát, melyről Wilkinsonnak több mulatságos adomáját eleveníti fel; barátságát a magyar emigránsokkal, kik közül Kmetty és Mészárosról festett képe (szerintem nem nagyon okosan, mert a Szépművészetibe valók volnának) a budapesti Történelmi arcképcsarnokban vannak. Szerencséje két kézzel emelte a nagyon rokonszenves, kedves, elmés Brockyt, kiért Albert kir. herceg kocsija gyakran várakozott betegsége idején, hogy sétára vigye. Fényes anyagi helyzetét mutatja, hogy londoni háziúr lett és teljességgel nem a nyomortol való félelem vitte sírba, mint némelyek írták. "Ah, ha úgy körülnézek szobáimban. — monda Rónai-nak, a nagy emigráns papnak, — alig bírom elhitetni magammal, hogy ez mind sajátom, — hogy az a kis elhagyott fiú, ki egykoron éhesen, rongyosan járt Bécs utcáin, — most londoni háziúr!" Kropf Lajos londoni lelkes hazánkfia kutatásai nyomán számot ad Szentkláray mindazon képekről, melyekkel Brocky a Royal Academy kiállításain 1839-től fogva 1853-ig részt részt vett, melyek azonban csak csekély része Londonban készített műveinek. Már 1853-ban kezdett Brocky betegeskedni, májbaj kínozta, mely elől hasztalan keresett menedéket; 1855 júl. 8-án hunyt el az idegen földön. Hű angol barátja, Pontet Edvárd családi sírjában nyugszik, hová angol szokás szerint vendégül fogadta, a nagy Kensall Green temetőben. Kropf pontosan leírja sírja helyét, hogy a Londonban átutazó magyarok feltalálhassák. Igen érdekes végrendeletét, melyben legkisebb számítással 10,000 font sterlingről rendelkezik, szintén közli Szentkláray _ A képeit, négy kivételével, melyek haza kerültek, tanulmányait, mely utóbbiakat 1000 fontért Munro skót lordnak nem akart eladni, angol barátja, Colnaghi műárús örökölte. Ezekből bizony egy lap se került haza; árverés alá jutottak azok 1855 aug. 12-én. 1000 fontot Bécsben elmaradt kedvesének, 200 fontot bécsi rokonainak, 300 fontot a késmárki líceumnak hagyott. Az Orsz. képtárnak Psyche, Psyche és Cupido képeit s a fentemlített két tábornok arcképét hagyta.

"Félszázada múlt 1905-ben, -- írja Szentkláray -hogy Brocky Károly a londoni sírkertben szunnyadja a halál álmát. Azóta magyar ember még nem kereste föl hamvait. A délvidéki magyar írók temesvári Arany János Társasága küldte az első koszorút bemohosodott, elfelejtett sírjára — szülőföldjéről, Temesvárról!"

MODERN DUETT
KOBER LEO RAJZA

SÍREMLÉK
DUNAISZKY LŐRINC MŰVE

A SZEGEDI BOSZORKÁNYSZIGET RÁKOSI NÁNDOR FESTMÉNYE

RÁKOSI NÁNDOR, FÉNYKÉP

DUNAISZKY LÁSZLÓ ARCKÉPE
RÁKOSI NÁNDOR FESTMÉNYE

ARCKÉP
RÁKOSI NÁNDOR FESTMÉNYE

A BLAAS-FIÚK
RÁKOSI NÁNDOR FESTMÉNYE