Nyolcadik évfolyam, 1909    |   Első szám    |    p. 30-037.    |   Facsimile
 

 

A VASBETON MŰVÉSZI FORMÁJÁRÓL

Amikor az emberi művelődés egy-egy újabb fordulóhoz ért és amikor az az új irányban erősebben fellendült: a végtelen élet lüktetése megnyilatkozott a művészetben is. Ezekből az időkből származnak az örökértékű remekművek.

Emberi fejlődésünk egy-egy nagy mozzanata kövült meg azokban.

Évezredek óta letűnt korok szelleme szunnyad az óriási gránittömbök formavilágában.

Álmuk titokzatos és mégis sokat sejtet: az emberiség akkori fejlettségének fokát, az emberiségnek a végtelenséghez való folyton változó viszonyát, szóval: az akkori világnézetet.

Ez a mindenkori művészetek forrása, alakító ereje.

Forrása az építőművészetnek is, sőt megnyilatkozása ebben a legközvetlenebb, mert magában foglalja a feladatot és a szükségletet is.

Kutassunk tovább azok után a lelki erők után, melyek az építőművészetet alkotják és fejlődésében irányítják.

Ezek a megismerés, amely a művekben fellépő fizikai erőket felfedezi, továbbá az a művészi képesség, amely ezeknek az erőknek a szerepét szép formában kifejezi, megérzékíti.

Világnézet, megismerés és művészi kifejező képesség az emberi leiekből induló művészetet alakító erők.

Az éghajlat és földrajzi helyzet alakító befolyása földünk viszonyaiból következik.

Magának a műnek a szempontjából az előbbeniek külső alakító erők és körülmények.

A belsők: a koronként divó anyagok belső fizikai és kémiai erői, az anyag ellenálló ereje: szilárdsági viszonyai és viharálló képessége.

*

Így alkotja meg lelkünk és az életünk körülményei a nagy korok építőművészetét.

Ez azonban csak a születés.

Az építőművészet élete és értéke abban az etikai hatásban nyilvánul, amelyet korára gyakorol: a természet örök erőinek és törvényeinek méltó művészi formában való megérzékítésében önkéntelenül gyönyörködünk és felemelkedik lelkünk azok fönségéhez. Másfelől a remekmű a korra és az egész emberiségre való visszahatásában felkelti, általánosítja és megerősíti a benne megnyilatkozó uralkodó eszméket, az uralkodó világnézetet.

Ez a hivatás annál nehezebb, minél kevésbbé hozzáférhető — már természeténél fogva is -egy-egy művészet és valamennyi között talán a legnehezebben hozzáférhető az elvont formákban megkövült építőművészet.

A jövő építőművészetének hivatása útjában még egy nagy akadály áll: érzékeink annyi ezer éven át megszokták az eddig uralkodó anyagnak, a kőnek egyszerű és csekély szilárdságából alakult formáit. A kő szilárdságát már átérezzük, megtudjuk ítélni. A betonban és vasban működő ötször meg százszor akkora erőket azonban még nem érezzük át, nem hisszük el.

Ebből azután az következik, hogy az új művek karcsú, de sokkalta biztosabb vasbeton építőelemei nem keltik fel bennünk a biztosságnak és ünnepélyességnek azt az érzését, amit a tízszerte vaskosabb -- de tulajdonképen gyöngébb - - kőszerkezetek.

Mi, akik számítjuk, a próbaterhelésekből tikijuk és szemeinkkel látjuk, hogy mily óriási terhet, igénybevételt bírnak el az új anyagok, egy-két évtized folytonos munkássága után már átérezzük valamennyire az új anyagokat a bennük működő ellenálló erőkkel.

Egy-egy valóban jól és szépen megoldott művet, ha karcsúbb is méreteiben, éppen olyan, sőt még inkább biztosnak és monumentálisán szépnek erezünk, mintha kőből volna.

Ilyen lényeges változáson ment át az építőművészet — mint később rátérünk — a rómaiak korában.

Megkezdették a boltozatokat.

Tudták, hogy a görög szerkezetektől eltérően ferde oldalnyomások is vannak, de azt még nem érezték át; ezer év multán már átment a közérzésbe — és megtalálta formáját a román és gót művészetben.

Sok esztendő fog tehát elmúlni addig, amíg az új anyagokat és különös szilárdsági viszonyait teljesen átérezzük és amíg az emberek összeségére is legalább olyan irányú hatásuk leszen, mint arra a néhány alkotó művészre.

Tekintsük át röviden a művészet történetét és ügyeljünk arra, hogy a nagy művészetet alkotó korokban mennyiben nyilatkoznak meg ezek a külső és belső alakító körülmények.

Emlékezzünk az emberiség bölcsője, India ősrégi, több mint tízezeréves gránit pagodáira és műveire.

A föld közelében az egymásra halmozott fantasztikus elemek ijesztően eltorzított földi formákból szövődnek össze.

A magasba nyúló kupolákat és tornyokat azonban teljesen elvont formaelemekből alkotta meg a dús képzelet.

Amazokat a földi élet megvetése, emezeket a végtelenség és a Nirvána felé való sóvár-gás sugallta.

Emlékezzünk a többi ázsiai és az egyiptomi kultúrára.

Művészetük világnézetükkel együtt folyton távolodik az indusokétól, hogy végül a nagy görög kor művészetében a harmonikusan szép földi életet fejezze ki.

Képzeletük az élet szimbólumait és isteneiket is földi formákban alkotta meg.

Remekműveiken és templomaikon általánosan jellemző a vízszintes - - a föld színével párhuzamos - kifejlődés.

Aminthogy képzeletük és világnézetük, úgy művészetük sem emelkedett fel a földről, de műveiben harmonikusan szépet, szinte tökéleteset alkotott. A többi külső alakító körülmény, a működő erők felismerése és azok művészi kifejezése évezredeken át folyton fejlődött a görög művészet tökéletességéig.

Mindkettő szorosan összefügg a belső alakító körülményekkel: az anyag szilárdsági viszonyaival.

Az indusok, egyiptomiak és görögök építőanyaga a kő volt, művészetük kőbe van teremtve.

Az eddig felemlített alakító körülmények korok és fajok szerint különbözők, az évezredek során át mindannyian változók voltak, csak egy volt állandó: az anyag belső ereje, a kő egyszerű nyomószilárdsága. Ez volt tehát az építőformáknak évezredeken át tartó fejlődésében a legáltalánosabb és a legmélyebben gyökerező alakító körülmény.

Az őskori pillérek hézagosztásai vízszintesek. Az assirok óriási kőtömbjei is csak vízszintes és függőleges síkokkal vannak határolva, a felfekvés mindenütt vízszintes a függőleges nyomás átadására.

Az ókor műveiben az erők szereplése igen egyszerű és világos volt. A tető és párkány gerendái egy-egy ponton összefutottak és átadták függőlegesen a súlyukat a széles oszlopfőre, az összegyűjtve azt az oszloptörzsnek adta tovább, amelyeknek sorai a szélesen elterülő lépcsőzeten nyugodtak. Á külső erő, a tetősúly megterhelése volt, ezt megbírta a kő, a nyomásra való igénybevételnek ellene állt a szilárdsága, az egyszerű nyomó szilárdsága.

A görög dór oszlopfő fenségesen komoly, ünnepélyes formájában a terhelésnek és ellenálló nyomó szilárdságnak már majdnem tökéletes kifejezését látjuk.

Az anyag rugalmas nyomószilárdsága nyilatkozik meg az annyira bájos, szinte nőiesen finom ión oszlopfőben is.

Ha az ókor építőművészetének ezeket a szerkezeteit és az azokban működő erőket élesebben megfigyeljük, még egy igen fontos jellemvonást találunk: a terhelés iránya mindig függőleges.

Ezt éreztetik az említett kőosztások is.

A függőleges terhelés számtalan párhuzamosan működő alkotóerőit, a klasszikus művészet egyszerűségével valóban gyönyörűen érzékítik meg az alaptörzsek kanelurái, függőleges barázdái.

Megállapított nézőpontjainkból tekintsük át a művészet történetének további korszakait is.

A rómaiak kora nem hozott új világnézetet, de továbbfejlesztette pompázó nagy arányokban a görög formavilágot.

Feltűntek a boltívek és boltozatok.

A görögöktől átvett elemeket változatosabbá, hatásukban gazdagabbá tette.

Lényegében nem változott meg semmi sem. Az anyag, a nyomószilárdság ugyanaz maradt, csak éppen hogy a terhelés iránya változott.

A boltozatokban és a támasztó elemekben fellép a ferde nyomás.

A rómaiaké azonban nem volt az alkotás kora. Hiányzott az új ferde erők felismerése és a művészi kifejezőképesség.

A szélső boltívek ferde oldalnyomásaitugyan-olyan oszloppal fogták fel. amelyekben a görögök éppen a függőleges erőket oly gyönyörűen megérzékítették.

Ezer évvel utóbb a keresztény művészet bontakozott ki a román és gót korban. Ez volt az utolsó nagy teremtő korszak.

Megváltozott a világnézet. Az emberi lélek ismét felemelkedett a földi vonatkozásokból a végtelen mindenség és az örök élet felé.

A mennybeli egy Istenhez sóvárgó lelkek megteremtették az égbetörő remekműveket, a magas, túlfinomult arányokat és csúcsos íveket. Műveik kifejlődésének uralkodó iránya - teljes ellentétben a görögökével -- a függőleges lett.

Élesen megismerték az alkotásaikban működő erőket és irányokat — és az új korszak erős lelke megteremtette az új szerkezeti elemek kifejező, fönségesen művészi formáit.

Hogy szabatos legyek, az eddig mondottakhoz egynéhány megjegyzést kell, hogy fűzzek. Az ókornak voltak olyan építőelemei is, melyeket nemcsak nyomásra vettek igénybe: a párkánygerenda és az ajtószemöldökkő. Ezek már behajlításra voltak igénybe véve. Aránylag azonban oly rövidek voltak, hogy szinte falazókőnek tekinthetők.

A kínaiak, perzsák és indusok műveiben felismerhetünk oly elemeket is, ahol a kitűnő minőségű kő és a lágy éghajlat alatt az anyag kohéziójával — a tömecseknek egymáshoz való tapadásával összefüggésével — is számot vetettek. A sziklába vájt indus templomok, a lemezekből összerakott kupolák, a hosszabb, sőt néha áttört kőgerendák és párkánygyámok a nyomószilárdságon kívül lényeges kohéziót tételeznek fel.

Végül a késői gót stílusban már oly elemeket is találunk, melyek határozottan húzásra vannak igénybe véve. Ilyenek a túlhajló boltozatbordák középrózsáinak a kövei, az oszlopnélküli kettős ívek vállkövei és egyéb, a kő természetes szilárdsági viszonyait túllépő elemek.

*

Az előbbeniekben említett nagy teremtőkorok óta sok száz év múlt el többé-kevésbbé értékes utánzásokban.

A renaissance-ok, a barokk és rokokó építői mélyebb megértés nélkül halmozták és keverték össze a hivatásukban és formájukban őszinte, nemes elemeket.

Ebben a zűrzavarban tűntek fel az új építőanyagok és az építőművészeket nagy életkérdés elé állították.

Láttuk, hogy sok ezer esztendő múlt el, amíg az építőformák a nyomószilárdság művészi kifejezését megtalálták a görög remekművekben.

És elmúlt ismét két évezred, amíg a keresztény művészet ugyanezt a nyomószilárdságot a boltozataiban nemcsak a függőleges, hanem az összes irányokban művésziesen megérzé-kítette.

A mi feladatunk még sokkal nehezebb. Építőanyagainknak, a vasnak és vasbetonnak szilárdsága összetett, mert nyomó és egyszersmind húzó szilárdsága is van.

A tiszta betonban az egyszerű nyomószilárdság a lényeges. Ezzel azonban a falakon és boltozatokon kívül semminemű szerkezetet nem készíthetnénk, még gerendát sem.

Képzeljük el, hogy a terhelés alatt a gerenda jól behajlik: ez csak úgy lehet, ha az alsó rétegek megnyúlnak, széthúzódnak, a felsők pedig összenyomódnak. Minél kevésbbé enged az anyag, minél nagyobb a nyomó és egyszersmind a húzószilárdsága, annál erősebb lesz a gerenda. A vasbetongerendában tehát a felső nyomott réteget meghagyjuk tiszta betonnak, az alsó húzott rétegbe pedig belebetonozzuk a vasszálakat. Tudjuk, hogy ezeknek óriási húzószilárdságuk van, tudjuk, hogy azok a gerenda alsó rétegeit annak hosszában összehúzzák, összefogják és ily módon az alsó rétegek megnyúlásának és a gerenda behajlásának ellenállának. Ez a vasbeton elve.

Meg kell tehát találnunk azt a művészi formát, amely az erőknek azt az összeszövődő játékát megsejteti, gyönyörködtetve megérzékíti.

A jövő formavilága ilyképen lényegesen el fog ütni a múltétól. És számot kell vetnünk azzal is, hogy nagy időbe telik, amíg a klassikus és a középkor tökéletességét elérjük.

A jövő formavilágából, mondhatnók, sejtetnek valamit az elmúlt koroknak azok a művei, melyeknek anyaga szilárdsági viszonyaiban többé-kevésbbé megközelíti a vasbetont.

Így az említett kinai és indus építőelemek, amelyek formájában a kő kohéziója, mint húzószilárdság érvényesül.

Tudjuk azonban, hogy ez nem lehet mintánk, már azért sem, mert a kő húzószilárdsága aránytalanul kisebb a nyomó szilárdságánál.

Feladatunkhoz már sokkal közelebb esik a fa építészete. Itt már jelentékeny a húzószilárdság, tehát szerkezeteiben összetett igénybevétellel van dolgunk, mint a vasbetonnál.

Két körülmény azonban örökké el fogja választani a két anyag formavilágát: az egyik az, hogy a fa húzó- és nyomószilárdsága majdnem egyenlő, míg a vasbetonnál a vasszálak elhelyezése szerint a húzott rész szilárdsága tíz-harmincszor akkora. A szilárdságok a különböző irányok szerint is eltérők. A másik elválasztokörülmény az, hogy a vasbeton alakja és mérete mind a három irányban (dimensioban) majdnem független.

A jövő építőművészetét kialakító legfontosabb erő — az új világnézetünk-- még erős izzásban van. Úgy érezzük, hogy nemsokára fellobog és lelkünket bevilágító tüze sokat magába olvaszt a görögök harmonikusan szép életéből, az első keresztények emelkedett lelkivilágából és korunk tudományának igazságaiból.

*

Az általános fejtegetések után térjünk a részletekre.

Műveim tervezésénél arra törekedtem, hogy a vasbeton formájában annak különös jellemző sajátosságait kifejezzem.

Munkásságom közben találtam néhány vezérelvet, amelyeket megvalósított példákon óhajtok bemutatni:

Ha a szerkezeti elemeket a lehető legkevesebb anyaggal oldjuk meg, tehát csak a húzott részekbe helyezünk szerkezeti vasat, úgy a nyomott részek keresztmetszete átlag húszszor nagyobb lesz, mint a húzott részeké. A nyomott rész tehát zömök', vaskos, a húzott rész keskeny, vékony lesz. Ez az első elvünk.

Ez olyan sajátság, amely egyedül a vasbetont jellemzi.

Egy drezdai mennyezet képe szép példa erre az elvre. (Első kép.) A mennyezet egybe van betonozva. A lemez a kazetták szegélyeivel együtt a felső, nyomott, vaskos tiszta betonréteg, alul magára marad a gerenda, ez a vasbetétes, húzott, keskeny réteg.

ELSŐ KÉP DREZDAI MENNYEZET
ELSŐ KÉP
DREZDAI MENNYEZET

Nagyszabású vasbeton-alkotás a boroszlói vásárcsarnok. (Második kép.)

MÁSODIK KÉP BOROSZLÓI VÁSÁRCSARNOK
MÁSODIK KÉP
BOROSZLÓI VÁSÁRCSARNOK

A fedelet tartó nagy parabolikus ívek csak vasbetonból lehetségesek. A vízszintes áttört szelemengerendák igen érdekesek. A felső nyomott öv zömök, az alsó húzott keskenyebb és a közepe felé homorodó. Mindezek a vasbeton-művek a bennük működő erők felismert irányai és nagyságai szerint vannak megszerkesztve. Megoldásaikban leplezetlenül őszinték, sőt érdekesek is, anélkül azonban, hogy szépérzésünket teljesen kielégítenék.

A nagy korok remekművei is őszintén voltak megszerkesztve, közvetlenül, könnyen áttekinthettük az erők játékát, az építőelemek' szerepeit de azontúl meg gyönyörködtetlek is. Szépek voltak.

Ha a dór-oszlop törzse helyébe mértani hengertestet állítanánk, a terhelést éppen oly helyesen és őszintén venné át, de ugyanaz sudarasítva, entázis szerint domborítva, már szép is.

Miben van tehát a különbség? Egy finom elváltoztaíásban, abban az igen fontos csekélységben, amely a fényképet a művészi arcképtől elválasztja: az érző lélek kifejezésében.

A sudarasításnak nemcsak az a célja, hogy az optikai csalódásból eredő nehézkes hatást elkerülje.

Az oszlop törzse felveszi a párkányzat súlyát. Hogy az ezt érző görög művészlélek a szemlélőben a hasonló érzést felkeltse: az oszlop törzsét sudarasította az entázis ruganyos, vonala szerint Ennek révén már érezzük, hogy a kissé domború törzs nyomásra van igénybe véve és érezzük azt is, hogy azt a nyomást ruganyos szilárdsággal el is viseli. A dóroszloptörzsön még egy fontos jellemzést találunk: a biztos állás jellemzését. A felső átmérő valamivel kisebb mint az alsó - - csak egyötödrészszel - - de a görög művész elérte a törzs megnyugtató hatását.

Be kell tehát hogy ösmerjük, az eddigi vasbetonműveink formavilága nem eléggé kifejező, nem művészi, nem él. Sejtetnünk, éreztetnünk kell műveinkben a természet örök erőinek játékát. Érdeklődve és gyönyörködve kell lássuk, mint a gótikus dómban, hogyan adják át terhüket a boltmezők és boltsapkák játszi könnyűséggel az összefonódó bordákra, hogy szinte gondos szeretettel hordja azokat az anyaboltöv, amely biztonsággal nehezedik a komoly, hatalmas és ünnepélyes pillérekre.

Mi is meg kell találjuk annak a kifejezését - a mi világnézetünk formáiban - - ahogy a vasbetonbordák, gerendák és ívek felveszik terhüket, ahogy tovább adják a nagy rácsos tartókra és oszlopokra, amelyek azt látható, nyilvánvaló nyugalommal és biztonsággal hordják.

De hogy érzékítsük meg a holt, merev anyagban az összeszövődő és összebogozódó húzó és nyomó erőknek ezt az örök küzdelmét ? Hiszen az erők és szilárdsági viszonyok tulajdonképpen mind teljesen elvont fogalmak!

A testvérképzőművészetek felelnek kérdésünkre: a cselekmény ábrázolása által. A festő és szobrász a történet, a mozgás egyetlen pillanatát keresi ki, de mindig a legjellemzőbbet és ez az utolsó pillanatok egyike.

Képzeljük el már most, hogy ruganyos anyagból való oszlopot megterhelünk és végre összerogy. Közvetlenül az előtt kissé összenyomódik, az anyag minden irányban kitérni igyekszik: kidudorodik. A hengertest kidomborodik. Ez a pillanat és ez a fonna jellemzi a nyomást.

Ha ruganyos anyagból való hengert széthúzunk, az elszakadása előtt kissé megnyúlik. Az anyag tömege majdnem állandó marad: tehát nagyobb hosszúságra megvékonyodik, behomorodik.

Ez a pillanat és ez a forma jellemzi a húzást.

Ez volna tehát a második főelvünk.

Tulajdonképpen nem is új. Láttuk, hogy a görögök is így fejezték ki a dor-oszloptörzs nyomását.

Igen megnyugtató az, hogy ma — csupán lélektani és szilárdságtani igazságokból következtetve - ugyanahoz az eredményhez jutunk, ahova évezredek előtt --a művészi formaképezéssel — a finom érzékű görögök. Ezek csak oly igazságok lehetnek, amelyek emberi lelkünk legmélyén gyökereznek.

Az így talált második elvünk szerint a nyomott elemek, tehát a vasbetonoszlopok, a rácsos tartók felső övei domborúan, entázis-sal formálandók, a húzott elemek a kötők, a rácsostartók alsó övei stb. homorúan — negativ enthazissal - - formálandók.

Ezek a görbék az egyenestől azonban csak kevéssé térhetnek el, hogy a vasbeton szívós és merev anyagát helyesen jellemezzék.

Mutassuk be azokat a kísérleteket, amelyekben az eddig talált elveket megvalósítani törekedtem.

A veszprémi színház összes mennyezete, tetői, lépcső és páholy szerkezetei, valamint nagy ablakai vasbetonból valók.

HARMADIK KÉP A VESZPRÉMI SZÍNHÁZ PÁHOLYAI
HARMADIK KÉP
A VESZPRÉMI SZÍNHÁZ PÁHOLYAI

A páholyok lemezét gyámok tartják. (Harmadik kép.) Lényegében véve rácsostartó, a magyar nép formavilágából kialakult és kifinomodott vonalakban. A felső öv húzott: a közepe felé homorodik, keskenyedik, az alsó öv nyomott, ez domborodik. A mintaformát párhuzamos deszkatáblák közé erősített faidomdara-bokból állítottuk össze, a helyszínén csömö-szöltük és megkeményedés után szemcséztük. A formálásnak ez a módja érezhető a párhuzamosan, mereven határoló oldalsíkok és az elevenebb körvonalak által.

A páholyok szerkezetéből rögtön megértjük, hogy a lemez és könyöklő terhét a gyámok fogják fel és az ívesen behúzódó könyöklő révén szinte az egészet a falba beköti. A gyámoknak, mint értékes szerkezeti elemeknek kiképzésével bátran elhagyhatjuk a felületre ragasztott gipszdíszítéseket.

A vasbeton különös szilárdsági viszonyai az oszlopfőben is megnyilatkoznak.

Az ó-kor kőgerendáinak felvételére kiszélesedő oszlopfejek alakultak, de ez a vasbetongerendák felvételére nem alkalmas. A nagy oszlopfő felső lapja felesleges és így nem is szép.

Falazaton nyugvó többtámaszú vasbetontartók éppen ellenkezőleg megkívánják, hogy lehetőleg kis, de pontosan beállított felületen feküdjenek fel. (Negyedik kép.)

NEGYEDIK KÉP A VESZPRÉMI SZÍNHÁZ TERRASZAI
NEGYEDIK KÉP
A VESZPRÉMI SZÍNHÁZ TERRASZAI

A lépcsőház oszlopát márványlapokkal borítottam és fent a közepe felé összehajló oszlopfőt egy darabból faragták. (Ötödik kép.) A felfekvés felülete csak annyi, amennyit az átveendő nyomás megkíván. Az alsó gerendák az oszloppal egybe vannak betonozva. Nincs tehát szükség semmiféle oszlop főre. A márványoszlopokat bronzövek fogják közre.

ÖTÖDIK KÉP VASBETON OSZLOP MÁRVÁNYBURKOLATTAL, BRONZ ÖVEKKEL
ÖTÖDIK KÉP
VASBETON OSZLOP MÁRVÁNYBURKOLATTAL, BRONZ ÖVEKKEL

A mi esetünkben vagy hatszor oly kis felület szükséges a felső vasbeton felfekvésre, mint az oszlopfő terhének alsó elosztására. A nyomást az oszlopfő domború formái fejezik ki, a vasbetonban lévő húzó szilárdságot pedig az összehúzó keresztbordák.

Kerítésoszlopoknál nincsen értelme az oszlopfőnek. Az a cél, hogy a vaskeret felső ívét kimerevítse: lefelé tehát szétágazik.

Elhagytam a porgala oszlopainak felső befejezését is. Itt fontosabb azok merevítése, az állásukban való biztosítás, mint a csekély teher felvételének megérzékítése. Ha az oszlopsor oldalt dőlne, a merevítő vasbeton ív be-görbiilne, mintegy betűrődne. Ezt sejtetik az ív alsó bütykei.

A felső idom homorú az oszlop mellett, mert többnyire húzott.

Egy további vasbeton-elv abban állana, hogy a szerkezeti elemeket, mint gerenda, borda, gyám és oszlop emeljük ki a térelválasztó vagy lefödő elemekből. Ezért képeztem ki a páholyok gyámjait és ehhez hasonlóan a kis erkélyek és a főpárkány gyámjait is. A párkány és erkély lemeze sírna, alárendelt szerkezeti elem. Ilyen az egyenletesen kiképezett könyöklő felülete is. Csak a sarkon fogják meg a zömök kis pillérek.

Amennyire fontos a lényeges erőknek — a főszereplőknek — határozott jellemzése, éppen oly szükséges, hogy a kisebb szereplőket és erőket elhanyagoljuk.

A sima, nyugodt lemez vagy az egyenletesen tovább fonódó áttört anyagban fellépő apróbb erőket már nem szabad jellemeznünk.

Így fogtam fel az ablakokat is. (Hatodik kép.) A vasbeton egyenletes hálót alkot, hogy az ablak felületét beüvegezhessük. A háló körvonalai a síkban maradnak, de a sima homlokzaton díszítő hivatásukhoz képest gazdag körvonalakkal.

HATODIK KÉP A VESZPRÉMI SZÍNHÁZ ZSINÓRPADLÁSÁNAK VASBETONABLAKAI
HATODIK KÉP
A VESZPRÉMI SZÍNHÁZ ZSINÓRPADLÁSÁNAK VASBETONABLAKAI

A színház fűtése és szellőzése központi, az ablakok nyitása tehát szükségtelen. Az üvegtáblák a betonbordák külső és belső hornyaiba vannak beragasztva és légmentesen zárnak.

Mint említettem, az ablakok bordáinak formai megoldása nem az erőktől, hanem tisztára az ott szükséges művészi folthatástól függ.

Csak a felső falpadkát födtem le zománcos cseréppel.

A főpárkány gyámjainak kiemelésére sötétbarna cserepet rakattam a falba. Ezzel van a párkányéi is lefedve.

A színház egyszerű homlokzatába az ablakok gazdag bordavonalai és a hangsúlyozott szerkezeti elemek öntenek életet.

Hogy összefoglaljam a mondottakat: a vasbeton művészi formájának megoldása sok új feladatot rejt magában.

Az építőművészetnek évszázadokra volt szüksége, hogy egy-egy új erőviszony tökéletes formában kifejeződjék.

Talán a mi feladatunk is évszázadokra szól.

Addig pedig törekedjünk arra, hogy az új anyagok szilárdsági viszonyait minél világosabban jellemezzük, műveink a mi népünk formanyelvén beszéljenek és azokban a mi korunk gyermekeinek lelke, a mi világnézetünk tükröződjék.

MEDGYASZAY ISTVÁN

A KISPESTI MUNKÁSLAKÁS-TELEP PÁLYÁZATA A HÁZ-TÍPUSOKRA KITŰZÖTT ELSŐ DÍJ NYERTESE FLEISCHL RÓBERT MŰVE
A KISPESTI MUNKÁSLAKÁS-TELEP PÁLYÁZATA
A HÁZ-TÍPUSOKRA KITŰZÖTT ELSŐ DÍJ NYERTESE
FLEISCHL RÓBERT MŰVE

A KISPESTI MUNKÁSLAKÁS-TELEP PÁLYÁZATA A HÁZ-TÍPUSOKRA KITŰZÖTT ELSŐ DÍJ NYERTESE FLEISCHL RÓBERT MŰVE
A KISPESTI MUNKÁSLAKÁS-TELEP PÁLYÁZATA
A HÁZ-TÍPUSOKRA KITŰZÖTT ELSŐ DÍJ NYERTESE
FLEISCHL RÓBERT MŰVE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003