Nyolcadik évfolyam, 1909    |   Második szám    |    p. 73-90.    |   Facsimile
 

 

A GRAFIKAI MŰVEK NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁSÁNAK TANULSÁGAI

A nemzetközi grafikai kiállítás, melyet a Képzőművészeti Társulat áldozatkészsége néhány lelkesülő szakemberünk és műgyűjtőnk harmonikus együttműködésével február hó folyamán a Műcsarnokban létrehozott, oly jelentőségteljes esemény, hogy hullámverése messze képzőművészetünk szokott medrén túl is sokáig érezhető lesz. A kiállítás széles alapon volt szervezve s a szoros értelemben vett grafikán kívül a vízfestményt, pasztellt is felölelte. Bár e műfajok motívumai könnyed színességökkel rokonszenvesen oldották fel a "fehér-fekete" szigorúságát, bár a kiállítás képét vátozatossá tették, annak főérdeket a peintre-gravure adott, mely kimerítő átpillantást nyújtott az újabb kor grafikai értékei fölött. Intim hatásait bizonyára hátráltatták a Műcsarnok termeinek kedve-zőtlensége és sok más formális nehézség, mindannak dacára elsőrangú, eléggé meg nem becsülhető tényező lett: erőteljes ébresztője egy új kulturális akaratnak és öntudatnak. E reánk nézve rendkívül fontos momentum kedvéért - - a grafikán kívül - sem a kiállítás magyar részének aktualitásaira sem a külföld szépen képviselt vízfestmény- és pasztell-anyagára nem terjeszkedünk ki.

A Képzőművészeti Társulat e kiállítással fényesen dokumentálta kulturális misszióját.

Mi ugyan e kiállításon, mely annyi gazdagságot, annyi tartalmasságot tárt elénk, meglehetősen magunkközött voltunk. A "műveltek tömege" nem igen jött vele viszonyba s a sznobizmus bevallotta, hogy nincs vele semmi közössége. Nem talált sem talmit, sem reklámost, sem divatosan szenzációst s a kis zsurnaliszta zavart méltatlankodása: "hisz erről nincs mit írnom!" visszhangzott benne: "hiszen itt nincs mit néznem!" Viszont megnyugvással kell konstatálnunk az egyetemes, lelkes rokonszenvet, mellyel a kiállítás eszméjét és tanulságait művészeink fogadták", nyoma sem volt annak a konok ellenségeskedésnek, mellyel az utolsó, 1902-ben, Rómában létrejött grafikai kiállítást az ottani művészkörök kisérték s melyet Vittorio Pica az Emporiumban megbélyegzett.

Ehhez az előző, címzetten "bianco e nero" kiállításhoz a miénk méltón sorakozhatik, sok tekintetben még fölülmulta azt. A Bäcker-gyűjtemény bemutatásával a grafikai értékeknek évek hosszú során át, finom műízléssel és nagy fáradsággal összehalmozott kincstárát tette mindenki számára hozzáférhetővé. Az aktuális magyar részhez pedig preludium gyanánt kapcsolt egy retrospektiv visszapillantást, mely képzőművészetünk örökségét új, értékes adatokkal gazdagította. E retrospektiv rész javaműveit ugyan már ismertük, Szépművészeti Múzeumunk rézmetszetgyűjteménye ünnepelte bemutatásukkal megnyitását az új házban, két év előtt. De mintha most jobban éltek volna, mintha megértőbb lett volna a beléjök mélyedő pillantás, mintha nem lett volna az az indifferens múzeumpillantás, mely odaát bizonyára sokszor végigsiklott rajtuk. E retrospektív ugyan nem volt tekinthető fejlődéstörténeti dokumentálásnak, nem is akart az lenni. Dacára annak - - s ebben fekszik tagadhatlan jelentősége — oly adatokat hozott felszínre művészi fejlődésünk induló korszakából, melyek meglepően kiegészítik annak tradicionális képét. Egész sora a kitűnő mestereknek, kiknek alakja elmosódottan, sőt hamisan élt emlékezetünkben, itt nyert új, plasztikus világítást és kiderült, hogy jelentőségük éppen a bemutatott műfajokban nagyobb mint hittük volna, talán nagyobb mint egyéb műveikben.

RÓMAI RÉSZLET LIBAY LAJOS RAJZA
RÓMAI RÉSZLET
LIBAY LAJOS RAJZA

AMPERVÖLGY BÖHM PÁL VÍZFESTMÉNYE
AMPERVÖLGY
BÖHM PÁL VÍZFESTMÉNYE

Markó Károly, a kasszicisztikus tájkép egyik utolsó képviselője, vízfestményeiben is híve maradt a tiszta egű, buja lombozatú, ünne-pies szcenériáknak, a déli tájkép nagy formáinak, hol a sziklás hegykulisszákra átlátszó levegő borúi, mely nem zavarja a tiszta kontúrt, a messzi távlatot. Klette Gusztáv, Keletynk apja egy tájképpel érdekelt, melyben sok korszerűség van és sok elmélyedés. Kelety Gusztávnak pedig díszhelyet jelölnének a magyar tájképfestés történetében csak itt látott rajzai és vízfestményei is. Gyöngéd és szellemes a kezelésök, a formák szigorát már föloldotta bennök a hangulat intenzitása. A romantikus elem túlnyomó és ha dramatikus erejével szerencsés forma párosult, a kortársakra bizonynyal kinyilatkoztatásként hatottak. Ahol a természet közvetlen szemléletében inkább lírikus érzéssel reagált Kelety, minta "Csillagvölgy "-ben, "Budapest látképéi-ben ott hozzánk is közel áll. Vele éljük emlékeit e régmúlt nyári napoknak, mikor a hegytetőről változó érzéssel követte a felhőárnyékok futását a völgy fordulatain. Lazán odaírt ceruzarajzai ("Normafa", "Tölgyfacsoport") sok kéziratérdeket foglalnak magukban. A szénnel inkább festve bánt, az "Erdő" szines hatásossága jellemzi festőies felfogását. Ligeti Antal a tollrajz mestere. Milyen bámulatos merészséggel seperte a papírra a "Jeruzsálemi fensík" sziklás lépcsőzetét, a hosszan elnyúló talaj itt-ott kibukkanó csontvázát, erőteljes, csalhatatlan vonallal. E művek előtt vesszük észre, mennyire elnagyoljuk ma a tájkép architektúráját, az előtér konstrukcióját. Míg Ligeti tollvonása szűkszavú, pregnáns és tudatos energiával teljes, Mészöly Gézáé intimitásokat mesélő, színes, hajlékony, rokon a rézkarc vonalával. Szellemes hálója általszövődik a formákon és minden részletet becsesen megjelöl. ("Tyúkudvar", "Tanya a Hortobágyon".) Libay Lajosnak rajzai és vízfestményei előtt keserűséggel érezzük újból, hogy nem volt a miénk, sem tárgyaiban, sem felfogásában nem a mienk. E lehelletes, ezüstös rajzokban, lágyan érintő, gyöngéd ónnal Róma, Ischl, Tirol pittoreszk motívumait jegyezte le. Mélyen érző, költői kedélyre vallanak e jegyzetek, legyen a tárgy még olyan szerény - kereszt a sziklás domboldalon, lépcsős út, mely magasba visz a tótükör fölé — mindent átlelkesít művészete s a kis papírlapot annyi érzéssel tölti meg, míg úgy hat mint egy szimbólum. Vajjon hol lehetnek Libay állítólag tervbe vett "Magyarország albuma"-hoz készített vázlatai ? Gundelfinger Gyula, ki visszavonultan élt a Szepesség egy félreeső zugában, problematikus egyéniség volt, kinek néha sikerült romantikus érzést és naiv megfigyelést érdekesen összeolvasztani, mint a "Tornyos várrom "-ban. Gerhardt Alajos ("Kerti tó", "Hazatérő szénásszekér") szénrajzainak meleg tonalitásával érdekelt. Böhm Pál kezétől is láttunk egy transzparens kis aquarellt ("Ampermenti völgy"), melynek friss vizességén, üde színességén szívesen megpihent a szem. Szomszédjában függött Munkácsy , egyetlen kísérlete e műfaj terén, egy "Tájkép" a kolpachi parkból, mely amily gondtalanul lett is odacsurgatva a szemcsés papírra, barna, szürke, zöld színeinek sötétes összhangjával, tónusainak értékes skálájával geniális érzés lecsapódását jelenti.

TÁJKÉP MUNKÁCSY MIHÁLY VÍZFESTMÉNYE
TÁJKÉP
MUNKÁCSY MIHÁLY VÍZFESTMÉNYE

ERDŐ KELETY GUSZTÁV SZÉNRAJZA
ERDŐ
KELETY GUSZTÁV SZÉNRAJZA

KÖZÉPKORI LOVAG BROCKY KÁROLY VÍZFESTMÉNYE
KÖZÉPKORI LOVAG
BROCKY KÁROLY VÍZFESTMÉNYE

Ha a kérdéses műfajoknak figurális művészetünkben való fejlődését keressük, Brocky Károlyra bukkanunk. És meglepetten látjuk mennyire kiemelkedik egyénisége korának általános nívójából. A "középkori lovag" kicsi formátumában oly sugárzó intenzitás van, hogy egyenértéket talán az egész, nagy kiállításon hiába keresünk. Mily pompázó a nadrág vörös színe, a kékes páncél hideg villanása a sötét hátterén, az asztalterítő, közvetítő, tompa violaszínén. Csak Delacroix mert abban a korban ehhez hasonlót. A "Szerelmi dal" még gazdagabb akkordot hangol össze: zöldet, kéket és vöröst, csupa gyönyörűség e puha, illatos színeknek örömteljes melódiáját követnünk. Barabás Miklós tenyérnyi vízfestménye, a "Művésznő" szintén kis műremek. Csendes, nyugodalmas hangulatot áraszt ez a delikát ecsettel megfigyelt intériőr. A "Giardino Boboli"-t is érzékeny szemmel látta meg Barabás. Sterio Károlynak "Szoba belseje" aranyos világításával, a kék karosszékeknek csöndéletével szintén a magyar vízfestménynek ez első, sokatigérő korszakába tartozik, melyet azután valami megállított fejlődésében. A kedvezőtlen viszonyok? Annyi bizonyos, hogy a megállásnak, a meddőségnek stádiumáig az őszinte, igaz festőiségnek komoly értékei kerültek felszínre.

MŰVÉSZNŐ BARABÁS MIKLÓS VÍZFESTMÉNYE
MŰVÉSZNŐ
BARABÁS MIKLÓS VÍZFESTMÉNYE

Mi mindent vesztettünk el azontúl is. — Liezen-Mayert sem tudjuk másképpen bemutatni ez alkalommal, csak mint Schiller-illusztrátort, a "Harang"-hoz készült gyönyörű rajzaival, melyek Németország grafikai művészetét termékenyítették meg. Zichy Mihályt is Arany balladái és az "Ember tragédiá"-ja idegen földön inspirálták, hol legjobb erejének, közvetlen, élő szuggesztiójának mások vették hasznát. Hisz ezekben a rajzokban, melyeknek expresszív vonalára könnyű ködként borulnak a finom tónusok, útközben valami lehűlt, talán a vérnek az a forró buzogása, melyet a geniális vizionárius a magyar művészet ereibe önteni hivatott lett volna. Mi történik, ha Zichy fantasztikus szenvedélye itthon társulhatott volna Lotz olimpikus nyugodalmával ? Lotz mestertől keveset láttunk, vélet-lenségeket, egypár mozgásmotivumot, redő-tanulmányt, ezekből is kiáradt nagyterű architektonikája, nemes szcenirozása és az a fenkölt időnkívüliség, mely kiemel a köznapiasságból.

RUHATANULMÁNY LOTZ KÁROLY RAJZA
RUHATANULMÁNY
LOTZ KÁROLY RAJZA

PARASZTNŐ BENCZÚR GYULA RAJZA
PARASZTNŐ
BENCZÚR GYULA RAJZA

Benczúr Gyula mesteri rajzainak sorozata egyik fénypontját képezte a kiállításnak, úgyszintén Deák-Ebner vízfestményeinek tartalmas kollekciója. Velök a magyar grafikai művészet jelenéhez értünk, mellyel érdem-szerint foglalkoznunk egyúttal nem lehet. Csak két művészről kell még megemlékeznünk, a magyar peintre-gravure két halottjáról : Tahi Antalról, kinek szubtilis kis rézkarcai kedves emlékei egy szeretetreméltó művészegyéniségnek és Aranyossy Ákosról, ki szintén a rézlemezre bízta rövid művészi működésének legintimebb mondanivalóit. Aranyossy hivatott grafikus volt a "Bubics arckép", a "Mosónő" a kis "Téli táj" többi műveivel együtt becses inkunábulumai maradnak a magyar rézkarc induló korszakának.

TÉLI TÁJ ARANYOSSY ÁKOS RÉZKARCA
TÉLI TÁJ
ARANYOSSY ÁKOS RÉZKARCA

A fejlődési törvény, mely e visszapillantó kiállításban megnyilatkozik, nyilvánvaló: a grafika egy nemzet képzőművészetének, sőt egész, széles művészi intelligenciájának legmegbízhatóbb mértéke. Vele emelkedik vagy sülyed egy korszak művészi kulturnivója. Nélküle a legtörekvőbb akarat, a leglázasabb vágy is hiába küzd organikus kiformálás, végleges, örökös megtestesülés után. A grafikai s a kolorisztikus elemek úgy viszonylanak egymáshoz, mint irodalmi értelemben a tartalom s a forma s a művészet nagy korszakaiban szét nem bontható egységességet alkotnak. Ez egység ösztöne a kellően fegyelmezett középtehetséget jóleső, érett, sőt nemes, delikát alkotásokra képesítheti, a puszta céhpiktor is kulturális szempontból tisztességesen megállja helyét, nem akar többet, mint amennyit tud, formás, íziáses és tovább szövi a tradíciót. A tradíciókat, az iskolafegyelmet, a művelődésnek állandó vágyát ez egységesség korszakai mindig híven megőrzik, mivel hajlandók a leg-kissebb értékeket is fönntartani, megnyilatkozáshoz juttatni és arányosan fejleszteni. Mihelyt azonban e fundamentális elemek egyike a másik hátrányára túlfejlődik, megbomlik a klasszikus egység. Rendszerint a grafikus elem, a tartalmi, az intellektuális fejlődik túl és akademizmussá fajul el. A kolorisztikus elem, az érzékibb, a szenvedélyesebb lázadással felel s halomra dönt minden tradíciót. A kölcsönös önvédelemben minden érték bizonytalan lesz, a tehetségnek ritkán érik arany bőségig egy-egy műve, a középszerűség élvezhetetlen s a céhbeli egyoldalúság nem kevésbbé. Burjánoznak az állandóan sokatigérők, az örökké fiatalok, egyetlen érték sem tud kialakulni s a káoszban elvész minden kritérium.

Ez körülbelül ma a helyzet nálunk : még mindig a visszafelé lázadás kora. A diagnózis tünete, hogy a grafikai értékeknek alárendelt a szerepök, hogy még legjobbjaink között is akad aki mellőzné, vagy legalább is gondtalanul nélkülözné őket. Míg a végtelen módon traktálható és applikálható olaj festéknek minden legértéktelenebb optikáját sietünk importálni, az ellensúlyozó grafikai fejlődés előtt szinte erőszakosan szemet hunytunk. Iróniája a sorsnak, hogy tavaly ily állapotban éppen a leggrafikusabb nemzetnél voltunk kénytelenek vendégszerepelni, ne hallgassuk el milyen eredménnyel: egy fillér ára erkölcsi, művészi, anyagi haszon nélkül. De a grafikus értékek hiánya kíméletlenül lett konstatálva az egész vonalon.

Annyit magunknak is - - a múltba ma visszapillantva - - konstatálnunk kell, hogy elvesztettük a tradíciót, a történeti összefüggést egy korral, melynek értékes és komoly grafikai tudása és törekvése volt. Ez nemcsak formai veszteség, de tartalmi is mindenekelőtt. A magyar romanticizmus, a magyar humanizmus, a magyar klasszicizmus vele eltűnt képzőművészetünkből. Zichy, Lotz, Munkácsy neve, fonnyadó, száraz babérkoszorút jelent, oda jutottunk, hogy tátongó űr választja el a kevés jót s a sok rosszat, mit képzőművészetünk ma terem, közelmúltjától. És e megismerés sem volna gáncs, ha az idegen értékek után való állandó, lázas sóvárgásban nem vesztettük volna el már úgyszólván teljesen nemzetiességünk eszméletét.

A grafikai kiállítás tartalma alatt aktuálisan tapasztalhattuk, mennyire demoralizálta ifjabb művészgenerációnkat a minden tradicionális értéket ignoráló, sőt tüntetve megvető kolorisztikus váltóláz. Mintha a nyugat felől be-hömpölygő színes hullámzás nálunk ma már csak partot mosna el és iszapot kavarna fel. Legégetőbb szükség volt arra, hogy a külföld grafikus fegyelmezettsége véges-végre szintén utat találjon hozzánk. A mai zűrzavarban még komolyan működő, különösen a fejlődésben levő művésznemzedékre a Műcsarnok kiállítása jelentős fordulatot, majdnem életkérdést jelentett, mivel a művészi értékelés háttérbe szorult, fundamentális elveit újból, erőteljesen a felszínre hozta.

*

A nemzetek impozáns grafikai felvonulásában Angolország vezet. Egy hosszú hivatásos működés ott legtisztábban őrizte meg a tradíciókat. Még a mindenütt többé-kevésbbé érezhető japán befolyásnak is itt találjuk legkevesebb nyomát. Egységessége meglepő és öntudatos diszciplínája felénk tör a termek faláról, melyeket beborít. Fejlődésének újabb története majdnem szakadatlanul visszanyúl Turner-ig, ki a "Liber Studiorum" rézkarcsorozatával Claude Lorrain "Liber veritatis"-át akarta fölülmúlni. Wilkie, Geddes, Palmer művein át Whistler-hez vezetett útja. Az amerikai születésű J. M. N. Whistler öntött belé új életet, mozgalmas, szabad szellemet. Themse-sorozatában könnyű csuklóval, ideges újjal jegyezte föl a folyópart hangulatait, a hajók lassú mozgását, torlódásukat a hídoszlopok táján, a rakodókat, gyárakat s a füstös, melankolikus eget. E karcok nem festmény-szerűek, inkább vázlatosak, a tiszta, expresszív vonal közvetítője annak a "suggesstiveness"-nek, melyet Whistler többi lapjai is kisugároznak, mint a "Chelsea Wharf", "Fanny Leyland", "Dam Wood" és a "The twenty six" című velencei sorozat. A Backer-gyűj-teményben gyönyörű próbáit láthattuk fejlődése étappes-jainak, a "Blak Lion Wharf "-t, a "The Balcony"-t s egy sorozat kőrajzot, melyekben ugyanazon grafikus elveket vallja. A kőből különben oly lehelletfinom hangulatokat is tudott kicsalni, mint a "Nocturne" tónusos, ezüstszürke derengését.

Méltón mellé sorakozik Seymour Hadén. A "Dorsetshire dry-points" szerzőjének kézírása ugyan nem oly ideges, de telve van dramatikus erővel, nagy térben mozgó, széles ritmusú. "Az Agamenmon leszerelése" s a "Szélmalom a dombon", melyeket több lapjával itt láttunk, kitűnően jellemzik felfogását. Hadén, a "Royal Society of Painter-Etchers" alapítója, az angol rézkarc egyik legtevékenyebb, legtiszteletreméltóbb képviselője.

Mélyreható befolyással volt a műfaj fejlődésére a francia származású Alphonse Legros. Vele tartalmasságot kapott és nagyterű monumentalitást. Legros a jelenségek mélyébe merülve szinte belülről koncipiál. "A halál és a favágó" színtelen egyszerű vonala telve van engesztelő nyugalommal, Manning bi-bornok, Watts arcképe az öregkor méltóságteljes szimbólumai. Tájképeinek van valami régi-régi biblikus hangulatuk, mintha akkor látta volna meg őket, mikor a vizek elváltak a szárazföldtől.

Legros mint a Slade-School vezetője egész grafikus nemzedéket nevelt. William Strang a primitiv olaszok miszticizmusával egyesíti Rembrandt vonalát. Hittel telített és a vallás meséivel. Ha skót balladákat illusztrál, vagy Coleridge "The ancient mariner"-jét, akkor puritán vonallal, minden kellemes és szellemes iránt közönyösen a nagy stílus magaslatára jut. Arcképeiben ("Wolseley", "George Frampton") szintén érvényesül szigorú komolysága. Charles Holroyd műveiben szintén Legros befolyása érezhető, az a "leisurely and eco-nomical" vonalritmus, mely a metszet nemességét sokszor eléri.

GEORGE FRAMPTON ARCKÉPE WILLIAM STRANG RÉZKARCA
GEORGE FRAMPTON ARCKÉPE
WILLIAM STRANG RÉZKARCA

Frank Short a mezzontint-et használja előszeretettel az angol tengerpartról vett hangulatos motívumaiban. Watson biztoskezű, kissé józan felfogással biró architektura-karcoló.

Az angol architektúra-karccal érdemszerint külön fejezetben kellene foglalkozni. A francia Charles Méryon inspirálta, kit Hamerton a grafikus és író fáradozásai tettek Angolországban ismertté. Méryon a múlt század első felében, a francia romanticizmus hatása alatt alkotta meg bámulatos, bizarr építészeti hallucinációit, sötétes, középkorias, gótikus érzéssel. Ritka lapjainak egyik legszebbikét a "Párisi Morgue"-t a Backer-gyűjteményben láttuk.

A PÁRIZSI MORGUE CHARLES MÉRYON RÉZKARCA
A PÁRIZSI MORGUE
CHARLES MÉRYON RÉZKARCA

Méryon szomorú komorsága ("gloomy mur-kiness") már Hadent impresszioriálta. D. Y. Cameron "Vieux Paris" rézkarcsorozatában megtaláljuk e hangulat elemeit organikusabb> poetikusabb formában. Cameron a kiállításon méltón volt képviselve. Gótikus katedrálisok homálya, csúcsíves ablakok derengő titokzatossága, legendás várkastélyok düledező nagysága érdeklik őt. "Cambuskenneth", "Stirling Castle", a Stuartok ősi fészke, "Dryburgh" mind egy-egy ballada. Tájképei az "Esti pir a Find-hornon", "Csöndes vizek" szintén mély érzésből fakadtak. Muirhead Boné művein is meg-érezhető Méryon hatása, a fantasztikus épületállványok kedvelésén. Bone-nál az utca színpaddá változik át, melyen nyüzsgő, munkás élet folyik a házaknak magasbatörő kulisszái közt. írása pókhálófinom hidegtűkaparás az edzett vonal energikusabb vázában, mely elmerül a leglehetetlenebb részletekbe, anélkül, hogy kézírásos frissességét elvesztené. A "ten dry-points" sorozat lapjai technikailag bámulatraméltók, mint a "Gaiety-színház", "Chiswick", "Southampton". Amerikai születése dacára. Mac Laughlan-t is idetartozónak tekinthetjük, vonalai és témái elárulják a Méryon-romantikát, a "Pont-Neuf", "ruelle des Halles", vagy "Saint-Séverin". Laughlan energikus és pregnáns, finom clair-obscur érzéssel az intériörök megoldásában, a "tehénistálló"-bán vagy a "kis kovácsműhely "-ben.

AZ ÚJ ÉS A RÉGI GAIETY-SZINHÁZ MUIRHEAD BONE RÉZKARCA
AZ ÚJ ÉS A RÉGI GAIETY-SZINHÁZ
MUIRHEAD BONE RÉZKARCA

ESTI PÍR A FINDHORNON D. Y. CAMERON RÉZKARCA
ESTI PÍR A FINDHORNON
D. Y. CAMERON RÉZKARCA

MUIRHEAD BONE ARCKÉPE FRANCIS DODD RÉZKARCA
MUIRHEAD BONE ARCKÉPE
FRANCIS DODD RÉZKARCA

Legros, Cameron, Strang, Bone kiváló tagjai a "Society of twelve" egyesületnek. Ennek tagjai közül kívülök Francis Dodd jelent meg nagyobb sorozattal, egy értékes, nyugodt vonalú művész ("Campbell Dodson" arcképe, "Muirhed Boné" a rézkarcprésnél), Sturge Moore, a fametsző moralizáló paraboláinak értékes ciklusával. William Rothenstein, Charles Shannon szintén a tizenkettesek tagjai, a kő-rajzban kiválók. A Slade-School hatása megérzik műveiken. Legros, ki ezüstírón-rajzai-nak gyöngédségét a kőre is át tudta vinni, Tennyson, Longfellow arcképeivel e műfajban remeket adott. Shannon tőle vette át kőrajzai-nak ezüstszürke alaptónusát, mely könnyed fátyolossággal övezi preraffaelitikusan szűzies meztelenségeit a "Kagylószedők"-ben, vagy a "Vénus"-ban. Rothenstein, az "Oxford Characters" s az "English Portraits" arcképsorozatok szerzője inkább a Whistleres, puhán a kőre simuló, idegesen sepergető vonallal rajzol. Charles Ricketts is ideszámít, úgyszintén Oliver Hall, az érzékeny, gyors-kezű vázlatozó, bár ő a rézkarban is egyenértékűt nyújt.

BORDER="0" ALT="A VIHAR ALPHONSE LEGROS RÉZKARCA">
A VIHAR
ALPHONSE LEGROS RÉZKARCA

Frank Brangwyn az angol grafika e jelentős képviselői között is kimagasló egyéniség. Ő mindenekfelett monumentális. De az ő monumentalitása nincs rokonságban sem Millet szentimentális bensőségével, sem Meunier munkaarisztokratizmusával. Puszta formális energia, telve sötéten-szenvedélyes izgalommal, kaotikus nyugtalansággal. Témái mintha egy óriás szemével volnának meglátva és óriás ököllel odaírva. Kevés grafikust ismerünk, ki ilyen nagy arányokban mozog és szerény eszközeivel e nagy arányt méltóbban ki tudná tölteni. A mihez nyúl, az kolosszális lesz, egy hajóroncs hatalmas tömege, egy gyárzúg zsibongó, aggasztó lüktetése, kísérteties fehérségben felmeredező háztömegek, a kikötők zűrzavaros, mozgalmas világa. Lapjainak zsinórvastag vonalain megérzik még a bizsergő sav mérges, romboló dühe, karcainak van valami metallikus csengésük, mely visszaemlékeztet a műfajnak eredetére, a robusztus fegyverkovácsok műhelyére.

FŰRÉSZELŐK FRANK BRANGWYN RÉZKARCA
FŰRÉSZELŐK
FRANK BRANGWYN RÉZKARCA

Az erővel való takarékoskodás, a visszatartás, a jelenségnek legtisztább formáira való leszűrése képezi főelvét az angol grafikai művészetnek. Tudja, hogy a vonal csak addig életteljes, míg lekötötten meg nem áll, öntudatos egyoldalúsággal kerüli azért a rácsot, a vonalhullámok találkozását, mely az eleven mozgásnak optikai akadálya. Az edzett vonal éles stakkatóját azért a mélyekben a dry-point füstös bársonya váltja fel. Ezeknek az angol hidegtűfogásoknak egész tudományuk van. A rézsutosan tartott nehéz acéltű kurta energiával szaggatja fel a fémet, a tépett vonal mentén feltorlódó fémtaraj, a "szakáll" kényes, mulékony szépségének szívesen feláldozza az angol karcoló a nyomatpéldány mennyiségét.

Ez az angol grafikai nyelv minden műfajnál kifejezőbben faji jellegű. Nem retorika a régibb stílus értelmében, nem átgondolt, bő-beszédű körmondatok sorozata. Kurta, gondolatjeles, pillanatnyi érzésektől sugallt közvetlenség. Azt az "éclair de verve"-t, melyet Paul de St. Victor minden rézkarcban föltételez, ritkán hagyja kihűlni. Egyetlen elragadó mozdulattal mindent elmond nekünk, mivel a főmotivumnak folyását át tudja önteni a második, harmadik motivumba a legkevesebb térpazarlás nélkül. A grafikus értékek nagy, dagadó bőségét észrevétlenül helyezi el éppen oda, ahol lényegesek. A pauzát, az előadás eszközeinek e legfinomabbját és legnehezebbjét gazdagon használja, olyan természetességgel, oly szabadsággal, hogy minden mellette mesterségesen betanultnak, fá-.rasztóan elmondottnak tűnik. Végtelen nyugodt, néha közömbösen hűvös, hátterében mégis legfeszültebb jelenlét és éberség honol.

Ezek a grafikus értékek persze oly kincseknek átolvasztásai és fölhasználásai, melyeket emberöltök hordtak össze. Egy nagy metszetkorszak, a mezzotint-nek, ennek a legfestményszerűbb műfajnak virágzása készítette elő, széles munkálkodás és irodalom fejlesztette felszínre kerülésöket. A múlt század hatvanas éveiben Seymour Haden "About etching" című művében megformulázta az angol grafikai katekizmus igéit: a "rigid se-lectionu-t, a "concentration and reticenceu-t és a "omission"-t, az elhagyás törvényét, mely a mágusnak, Whistlernek varázsigéje lett. És Haden definíciója a karcról: "it is the cultivation of that spirit, it is the knowledge that is aquired by a life of devotion to what is true and beautiful" elárulják, hogy ez a tudatosság nem az érzést pótolja, de mellette és vele együtt jut megnyilatkozáshoz. Ez okból kelti bennünk tiszta tudatos benyomásokon kívül oly homályosabb érzések együtt-zengését is, melyeknek mint a zenében az egyes hangszereknek, külön sajátos színességök van. Érzéseket, melyek képzeteket kísérnek, sejtelmeit a mélységnek, melyből a fehér-fekete misztériuma fakad, a rejtélyesség, melybe Rembrandt világított először.

AZ AGAMEMNON SEYMOUR HADEN RÉZKARCA
AZ AGAMEMNON
SEYMOUR HADEN RÉZKARCA

Az angol grafikai nagyhatalom fönnemlített képviselői persze e kurta fejtegetés keretén belül csak csoportosíthatók, s nem kimerítően analizálhatók. Kimaradt: George Gascoyne, Richard G off, Alfred East, a finom tájképlirikus, Francis Thomas, Crawford, Finnie, William Nicolson, a szélesen egységesítő arcképfametsző, George Clausen, Edwyn John, tekintélyes sora a festői egyéniségeikből kiinduló grafikusoknak. Amerika, melynek grafikai művészetére Anglia, főleg Whistler szintén rányomta bélyegét, kívüle és Mac Laughlanon kívül Joseph Pennell műveivel volt képviselve. Ő, Stephen Parrish és Charles Platt képezik az ismert "három P"-t. Pennel elsősorban architekturakarcoló, találón nevezték el szülővárosa, Philadelphia Méryon-jának, bár Anglia és Olaszország pittoreszk motívumai is sokszor inspirálják.

RUELLE DES HALLES MAC LAUGHLAN RÉZKARCA
RUELLE DES HALLES
MAC LAUGHLAN RÉZKARCA

E széles, életerős művészetnek francia forrásai nyilvánvalók. Méryon nagy befolyással volt reá, Hamerton és Hadén voltak szószólói. Whistler izgató, aforisztikus grafikája francia talajból fakadt, Legros ott született.

A régebbi francia rézkarc Barbison-ból indult ki, a francia tájkép szülőhelyéből, őt is a fontainebleaui erdő szent berkei ihlették, Brie síksága, Vilié d'Avray tócsái, a Marne mocsaras partjai. Bléry után Charles Jaque, az idillikus tájkép- és állatfestő, kit a Bäcker-gyűjternény főműveivel mutatott be, egyik erős kezdeményezője. Jaque befolyásolta Dau-bigny, Rousseau, Corot, Miilet e műfajban tett kísérleteit. Méryon-nak a Bléry-tanítvány-nak működése a múlt század közepére esik.

Zilált életének tragédiáját Hadén e megrázó mondatba foglalja össze: "Évről-évre a Szalonba küldözgette komor munkáit és mindannyiszor visszakerültek hozzá egy megjegyzés, egyetlen bátorítás nélkül, végül meghalt az éhségtől és a sok csalódástól kimerülten". Ma e bizarr genie egy-egy lapjáért egész kis vagyont fizetnek' az amatőrök Tanítványának, Félix Braquemond-nak szelídebb vonala, szkeptikus humora már jobban érvényesült. Ismert állatkarcaiban ("a kacsa") szerencsétlen mesterének energiáját bizonyos a japánoktól eltanult dekoratív előnyökkel ügyesen tudja egyesíteni. Jules Jaquemart, a francia rézkarc egyik legkomolyabb, legszellemesebb képviselője kiállításunkon nem szerepelt, a szeszélyes Félix Buhot sem jellemzően. Claude Gaillard-tól láttunk egy szigorúan metszett fejet "Guéranger abbé arcképé"-t, a rézmetszet egyik utolsó, eredeti művét a hanyatlás korából.

GRANBERG ASSZONY ANDERS ZORN RÉZKARCA
GRANBERG ASSZONY
ANDERS ZORN RÉZKARCA

A modern francia rézkarc tudatos föllépése egy 1891-ben Durand-Ruel-nél rendezett kiállítással kezdődik, mely bemutatta mindazoknak művészetét, kik akkor közös lelkesedéssel összeállottak, hogy "bosszantsák a rezet" ("pour taquiner le métái"), mint a kor szaktekintélye e téren, Philippe Burty elkeseredetten megírta. Manet, kit Goya inspirált ("Lola de Valence", "Gitanos"), Besnard minden előítélettől szabad, laza vonalával, Zorn, ki innét indult, Delavallée, Lhermitte, Chaplin, Flameng, Leheutre, Goeneutte, Vierge, Rodin a szobrász és Auguste Lepére, festői puha ízlésével, a kedvelt contre-fény lumino-zitásával tán a leggrafikusabb közöttük ("Pont St-Louis", "Billancourt", "Utszéli fák"). J. F. Raffaelli, Edgar Chahine, Hellen, a hidegtű ízléses virtuóza ("a Louvre Watteau-rajzai"), Alexandre Lunois, az orgiasztikus, lázas kolo-rista, ki a kőrajz színességét a féktelenségig fokozza ("a tánc előtt", "Gallé Passión", "Novios"), Henri Riviére, a mindig változó és mindig érdekes, kinek "Estampes murales" és "Images pour l'école" kőrajzsorozatát a német színes kőrajz virágzása követte, az utolsó évek feltűnőbb képviselői. Toulouse-Lautrec dekádén sül finom idegességét, merész, ötletes rajzát, úgyszintén Carriére sejtelmes ködösségét sajnosan nélkülöztük kiállításunkon. Théophile Steinlen tűjének sietős, könnyed iramodását ("a munkából") is több lapján szerettük volna élvezni, valamint a régibb Fantin-Latournak a Wagner zenedrámáktól inspirált ünnepélyesen szcenirozó művészetét. Svédországé a formajelző vonal egyik leg-vakmerőbb kezelője, Anders Zorn, formátumban miniatürista, a jelenség meglátásában és lerögzítésében életnagysága. Impresszionisz-tikus, többnyire rézsútosan a lemezen végigsepert vonalai játszva megrezdűlnek, pillanat alatt megjeleznek egy formát, s eltűnnek nagy közös hullámzásban, anélkül, hogy észre-vennők, mely pillanatban cseréltek szerepet. Zornt nem érdeklik annyira a fehér-fekete titokzatosságai, minden átlátszóan vibrál, frissen, üdén. A vonal nyelvét nálánál nagyobb könnyedséggel, nagyobb merészséggel nem beszéli senki. Spontán intuíció buzog az energikus parallelizmusban, mely arcképein záporként végigzuhog. Mennyi mozgást, mennyi gondtalan biztosságot közvetít velünk. Szinte szemünk láttára készülnek művei, melyek durva hálója közelről csupa szertelenség, távolabbról finom, mesteri befejezettség. A "Renan arckép", "Granberg asszony", "A zongoránál", "A vízgyűrűk" a csodálatos kis női akttal, a sorozatban, melyet itt láthattunk, mintaképei voltak Zorn könnyen elolvasható, inkább stenografikus, mint grafikus stilusának.

ÚTSZÉLI FÁK AUGUSTE LEPÉRE RÉZKARCA
ÚTSZÉLI FÁK
AUGUSTE LEPÉRE RÉZKARCA

E rapszodikus genialitás mellett jólesik honfitársának, Karl Larsson-nak szeretetreméltó bensősége. Ő a legegyszerűbb eszközökkel fejezi ki intencióit, néha a kontúrjelölő vonallal megelégszik, mint "Brita és én" című karcában.

BRITA ÉS ÉN CARL LARSSON RÉZKARCA
BRITA ÉS ÉN
CARL LARSSON RÉZKARCA

FÜRDŐ GYERMEKEK MAX LIEBERMANN RÉZKARCA
FÜRDŐ GYERMEKEK
MAX LIEBERMANN RÉZKARCA

Németország grafikai művészete csak szórványosan szerepelt. Nem mintha nem jutnának benne is felszínre egészséges, szolid értékek, de mivel ezeknek már régen hasznát vettük. Max Klinger "Evocation''-ját láttuk a Bäcker-gyűjteményben. Egy formai monu-mentalizmussal koncipiált lapot. A skulpturális nagyságra való törekvés, a mitologikus-klasz-szikus és allegorikusan-misztikus eszmék konglomerátuma adja magyarázatát Klinger nagy grafikai tekintélyének Németországban, hol a Schiller-hellenizmus még mindig a műveltség egyik eszménye Ellenlábasát, a radikális Max Liebermannt a "Fürdő gyermekek" képviselték, legjobb rézkarcainak egyike, melyben nem nyilatkozik meg oly erőszakosan az a tendenciózus sommázás, mely szándékosan nem vesz tudomást arról, hogy részletekből szövődik össze a jelenség nagysága. Ubbelohde, Stuck, Menzel pár lapját láttuk még. Böhle-t, azt a tipikusan német, nehéz tűvel rajzoló grafikust nem szívesen nélkülöztük. Hollandiában a XVII. századbeli nagy virágzás óta sohasem szünetelt teljesen a grafikai művészet ápolása. Újabb története a "Pulchri studio" művésztársaság alakulásával indul meg, Joseph Israels, Anton Mauve s a két Maris e téren való működésével. Jelenleg Marius Bauer az, kinek egyénisége messze kimagaslik. Bauer vizionárius, álomlátó. Vonalának improvizáló stiiusa az ezeregyéjszaka meséinek pompáját idézi szemünk elé. Tűjét nem akadályozza útjában sem meggondolás, sem habozás, mindig kész eszköze egy kalandos, búja képzelőtehetségnek. A fantasztikus, miszteriózus világban a nagy ős, Rembrandt grafikus esztétikájának elemeit találjuk meg a modern technika előnyeivel párosultan. Az ó testamentum szaga árad ki abból, salamoni templomok nagyszerűsége, a kelet barbár ünnepélyessége, minden azzal a lázas kaparással megjelenítve, mely Rembrandt karcainak jellemző vonása. Vakító napos fénynek és árnyékos éjszakának széles ellentétjeivel Bauer grandiózus hatásokat tud elérni, melyek korunk egyik külön figyelmet érdemlő grafikusává avatják. "Jeruzsálem", "Lovasság", "Felvonulás'1, "Kapu" című művei kitűnően jellemezték geniális művészetét. Pieter Dupont a rézmetszet ölelő vonala által inspirált éles, metallikus lapjai ("Abrakoló ló"), kemény mozdulatlanságuk dacára komoly egyéniséggel ismertetnek meg. Jongkind, Zilcken, Witsen és Storm van's Gravesande gondtalan erőteljessége egészítették ki a hollandi grafika képét.

LOVASSÁG MARIUS BAUER RÉZKARCA
LOVASSÁG
MARIUS BAUER RÉZKARCA

A belga Henry Meunier-t, a heroikus paraszttájkép mesterét az utolsó téli kiállítás alkalmával jobban élvezhettük Az állítólag magyar származású Félicien Rops sensualizmusát is. Albert Baertsoen mindkét alkalommal jól volt képviselve puha, mélyen hangolt műveivel ("Kromboomsloot", ,.A zsákutca"), melyeken a grachtok nyugodalma, Brugesnek', Centnek a harangjátékok csengésétől alig zavart álmodozó csöndje honol.

KROMBOOMSLOOT ALBERT BAERTSOEN RÉZKARCA
KROMBOOMSLOOT
ALBERT BAERTSOEN RÉZKARCA

A kiállítás egyik termét a japán grafika töltötte meg, csupa fametszet. E technikában fejeződött ki Nippon művészeinek lelke. Ma már mily könnyen értjük meg ezt a még nemrégen szemünknek idegen világot, dekorativ felületek virágosságát, halkan ringó vonalak rímelését. Oly gyöngédek, oly könyedek e lapok, oly jólesőn pihen meg rajtuk az európai grafikától kifáradt szem.

ELŐKELŐ HÖLGY UTAMARO FAMETSZETE
ELŐKELŐ HÖLGY
UTAMARO FAMETSZETE

Első pillanatra azt hihetnők, hogy nincsen kor- és stíluskülönbség e művek között, hogy egyetlen művész kezétől valók. Amíg a tudós katalógus el nem verseli: Kiyocsune, Kiyomasu, Kiyonobu és meg nem magyarázza "Két alak", "Három nő", "Kilátás a Fuji hegyre". Észrevesszük, hogy a japánoknál a tárgymutató fölmondja a szolgálatot, mellékes is, kitől való a mű és mi a tárgya, elég, ha a szemünk megérti a csengő színt, hajlékony vonalat és szeszélyes távlatokból belepillanthat egy gyönyörűséges mesevilágba. A csilingelő nevű művészek úgyis régen halottak : Masanobu, ki a XVIII. század első felében vágta be a cseresznyefába a japán leányok édes, puha mozdulatait, Harunobu, ki annak második felében rajzolta őket hosz-szan leomló kimonóval, tánc közben, kertészkedve, a flótát fújva virágos ág alatt, krizan-témumok között, Schunscho, kit a színészek érdekeltek és groteszk álarcaik, tanítványa Kiyonaga, a mesterien komponáló és a japán művészet legérdekesebb egyénisége Kitagava Utamaro, egy vérbeli bohém, a Yoshiwara-negyed éjjeli mulatóhelyeinek állandó lakója, a kurtizánok graciózus kedvességének hajladozó S vonalának ábrázolója és dicsőítője, kinek rovarok, virágok, madarak után metszett lapjai, "az apály emléke" című kötete minden idők grafikájának legértékesebb alkotásai közé tartoznak. A sokoldalú Hokusai működése már a XIX. századba nyúlik át. Tizennégy kötetes "Mangva" című műve egy grafikai enciklopédia: nagyvonalú tájképek és mozgalmas színházjelenetek, mondák és háborúk, a falvak és városok képe és a japán nő életének minden legkisebb jelenetei meg vannak benne örökítve. Hiroshige-vel, a tájképmetszővel a múlt század közepe táján véget ér ez az egyetlen gyönyörű virágzás, melynek művészetünkben mindenütt megéreztük termékenyítő, éltető hatását. Manet, Whistler, Degas, Monet, az impresszionizmus, egész modern iparművészetünk a japán grafikára vezethető vissza, annak örökségéből él. Összes hangzatos elveink, összes kérkedő frázisaink onnan vannak egyenkint kikapkodva, csakhogy a velünkszületett, szerencsétlen doktrinarizmus a gyöngébb elműek kedvéért külön-külön nevet ragasztott minden legkisebb japán forgácsra.

*

A mintaszerű angol grafikán belül kettős, párhuzamos evolúció folyik : az egyik Legros és a Slade-School puritán nyugodt egyszerűsége, nemes klasszicismus felé törése, a másik Whistler-nek és követőinek kéziratos jellegű, impresszionisztikus "vonalszimfóniá"-ja. A kettő küzd egymással, nem a győzelemért, mert mindkettő máris győzött, de a mind nagyobb erőkifejtést igénylő ellensúlyozásért. Az eredmény az a Souriau értelmében vett "tökéletes vidámság" melynek Jules Dupré egyszer pregnáns magyarázatát adta : "Képet a festők minden órában festenek, vidámban szomorúban, a rézkarcul után azonban csak boldog pillanatban nyúlnak."

NOCTURNE JAMES McNEILL WHISTLER KŐRAJZA
NOCTURNE
JAMES McNEILL WHISTLER KŐRAJZA

Ennek a "sérénité"-nek visszfénye a Műcsarnok egyik kisebb fülkéjének faláról is felénk áradt. A magyar művészi grafika mutatta itt be kevés kivétellel legjavát annak, mit eddig produkált. Bár mi mindnyájan, kik egy tucat esztendővel késve, a külföldi harminchárom hasonló hivatási! egyesület között utolsónak, közös lelkesedéssel megalkottuk a "Magyar Grafikusok Egyesületé "-t, érezzük, hogy sok még a tanulni valónk és a fejlődés útja hosszú, azt is érezzük egyúttal, hogy e fejlődés alapkövét ma már letettük. Legjobb ambíciónkat serkenti, hogy a külföld, első sorban Anglia máris figyelni kezd reánk.

Úgy érzem, mintha az angol evolúció csirái nálunk is megvolnának és csak termőföld kellene és intenzivebb ápolás. Mintha a gödöllőiek, Körösfői Aladár és Nagy Sándor azt a nagyvonalú purizmust volnának hivatottak grafikailag is érvényre juttatni, melyhez ben-nök megvan úgy a lelki, mint a művészi diszpozíció. Körösfői kőrajzának "a hét vak parabolájá"-nak freskónagysága, Nagy Sándor tiszta rajzának filigránja egyenes úton oda visz. Paczka Kornéliát, kit ezúttal sajnosan nélkülöztünk, eszmeiséggel telített művészetét szintén e párton látom. Szélső ellensúlynak itt van Rippl-Rónainak izgató, merész egyénisége, ki már régebben Vuillard, Seurat, Bonnard társaságában a köböl ki tudta csalni a "tachisme" azon delikát, ízléses virágosságát, melyet ezúttal is bemutatott.

ZEBEGÉNYI TÁJ RAUSCHER LAJOS RÉZKARCA
ZEBEGÉNYI TÁJ
RAUSCHER LAJOS RÉZKARCA

Rauscher Lajos, magyar Seymour Haden-ként "le président de sa propre académie" uralja e kiállítást. Ő a festőiség híve, egy meleg, mély tonalitásé, melynek médiumát, az új, sajátos technikával kezelt aquatinta-szemcsét csak avatott szem tudja eléggé értékelni oly mesteri lapokban, mint a "Kórók", "Kapu Rothenburgban" vagy a gyönyörű kis "Zebegényi táj "-ban. Ismert szerénységével Rauscher e lapjaiban csak technikai kísérleteket szeretne látni. Mi másképp is értékeljük őket, mint egy nyugodt, szeretetreméltó művészi egyéniség vallomásait. Ha régebbi lapjait, mint a nagyvonalú vernis-mou "Bolgár kerek "-ét az újabbak egyikével összehasonlítjuk, mindkettőben majdnem egyenértékű a kifejezés ereje és őszintesége. Ennek oka tán abban lelhető, hogy Rauscher érett, kész egyéniség volt már; mikor a rézkarc érdekelni kezdte. Technikailag ő, ki évtizedek óta egy középkori alkimista odaadásával kutatja a fehér-fekete rejtélyeit, ma bízvást első szaktekintély.

GARAMPART ERDŐSSY BÉLA RÉZKARCA
GARAMPART
ERDŐSSY BÉLA RÉZKARCA

MONTMARTRE LÉVY RÓBERT RÉZKARCA
MONTMARTRE
LÉVY RÓBERT RÉZKARCA

Székely Árpád, grafikai művészetünk szintén régibb képviselője nagyméretűlapjainakhatásos sorozatával szerepelt. Tűjét többnyire a magyar falu motívumai foglalkoztatják, a borzas nádfedelek, düledező ólak, fonott sövények csöndéletei, melyek anyagszerűségébe lelkiismeretes, részletező szeretettel tud elmerülni. A pittoreszk "Szadai parasztudvar", a "Tövisi részlet" kitűnő példái vonala idillikus leíróképességének. Olgyai Viktor, kinek fejlődésével folyóiratunk utolsó száma részletesen foglalkozott, szintén méltóan képviselve volt. Külön helyet igényel Conrád Gyula, az eredeti fametszet lelkes úttörője nálunk. A szellemes absztrakció, meltyel a rajz mozgalmasságát, a szín bőségeit kevés döntő főtónusban szummarisan összefoglalja, szabad, naturalisz-tikus stílusérzéke, síkjainak dekoratív összhangja érvényesül műveiben, a "Müncheni külváros "-ban, az "Őszi szántás"-ban és a "Csöndes vizeken" című háromszín akkordban. A fametszetet pótló linoleummetszet, ez a speciálisan magyar grafikai műfaj, mely tavaly a magyar grafikának külföldi kiállításain Berlinben, Londonban érdeklődő figyelmet keltett, a jelen kiállításon fényesen beváltja a hozzá fűzött reményeket. Erdőssy Bélának e technikával készült lapjai, mint a "Havas út", a "Locs-pocs" megleptek tömör egységükkel. Bennök talán közvetlenebbül nyilatkozik meg szimpatikus művészegyénisége, mint festményeiben, "Garampart"-jának melankolikus téli hangulata pedig az aquatint s a vernis-mou finoman megérzett, egybeforrott kombinációja. Székely Andor linóleum-metszeteiben imponál a könnyűkezű frisseség, mely a vonalhullám ritmusát s a szélesebb folt ornamentikáját szerencsésen megérzi. A "Brugesi szegénysor", a "Béguinage", az "Interieur" sokatigérő grafikai hivatást árulnak el. Kubinyi Sándor a fát a linóleummal kombinálja. "Selyem és arany" című lapjában dekorativ monumentalitást ad és finom színösszhangot, a "Hazafelé"-ben artisztikusan érzett szilhouettet. Lévy Róbert karcainak kéziratos vonalával, vázlatosan jelző gondtalan-ságával már kifejezetten angol elveket vall, a "Parc Monceau", a "Lucskos reggel", "Piacé Blanche" eleven, intelligens grafikust ismertetnek. Baranszky László, a Brangwyn-tanítvány is új nyomon halad. "Gémes kút"-ja temperamentummal van a fémre firkáivá, dramatikus erővel. Raáb Ervin egyik legjobb lapjával a "Favágók"-kai szerepelt, melynek takarékos, visszatartó vonalát finoman összefoglaló aquatinta-tónusok egyesítik. Zichy Istvánt a kőrajz érdekli, a "Kapás asszony"-bán s a "Hunor és Magyar" színes kőrajzban elismerésreméltó kolorisztikus kvalitásokat árul el. Glatz Oszkár egy kőrajzában, a "Falusi borbély "-ban hatványozott kifejezésre juttatja a kiváló rajztudását.

BEGUINAGE SZÉKELY ANDOR LINÓLEUM-METSZETE
BEGUINAGE
SZÉKELY ANDOR LINÓLEUM-METSZETE

A "Magyar Grafikusok Egyesületéinek e tagjain kívül Helbing Ferenc vonja magára a figyelmet színes kőrajzainak sorozatával. Szolid technikai tudással és nagy ambícióval készült művek. Artisztikus érzés van a " Vizió"-ban, egészséges, napos színesség a "Kapá-lók"-ban. Megjelent az örvendetesen fejlődő fiatalság is, Tipary Dezső, ki úgy a karcban, mint a magas metszésben reményre jogosít, a töprengő, érdekes Tichy Gyula, Garzó Berthold, ki ügyes aquarellecsetének tapasztalatait rábízza az aquatintlemezre. a sokoldalú Bottka Miklós, Berón Gyula, Biczó Ilona, Edvi-Illés Jenő, Dienes János, Rakssányi Dezső. Markó Lajos, Vida Árpád és Krón Jenő.

Ez a mi grafikai művészetünk jelene- Képzőművészetünk öszszképét kiegészíteni van hivatva. E nagynívójú nemzetközi kiállítás keretében meglepetten állunk a fehér-fekete kíméletlen világításában. Mikor felénk hangzott a hívás, közös érzéssel, közös akarattal kívántuk: "Tűzbe felét!" És most. "Újra felét !"

Abban a komoly lelkesedésben bízva, mely-lyel a jövőbe pillantunk, nem haboznék. Sokkal fiatalabbak vagyunk, semhogy fel nem áldozhatnánk egy pár öregebb ágat a rügyező fiatal hajtások kedvéért. Tradíciónk úgy sincs, így csak előnyös, ha azt magunk mielőbb megteremtjük.

Mi mindnyájan kevés kivétellel, még benne vagyunk a festményszerűben. A festészetből indultunk ki s még nem tudtunk emancipálódni egy tiszta, grafikus céhszellem felé. Á festészet egész nagy apparátusával működünk. Ez ugyan még maga nem akadály, de a témákban s keresztülvitelükben nagyobb erőt igényel. Ez a kívánatos erő pedig még nem eléggé fejlett. Vonalunk rövid lélegzetű, talán még nem is önálló vonal, inkább tónustámasztó rács, színfogó "treillage". mint önmagáért élő organizmus. Nem lelkünkből szövődő melodikus vonal, inkább kurta, kuszáit, vékonyabb-vastagabb fonalvégecskéknek fáradságos egymáshoz varrása. Azért nincs belső élete és nem jelenthet nyugodalmassá-got, álmodozást, vágyódást, szenvedélyt. Művünk még nem szimfonikus, hanem szintetikus. Hirtelen nem is fog ez változni, mert a grafikában nincsen ugrásszerű fejlődés. De a jövő érdekében ezt konstatálnom kellett, ha másképpen nem : mint önvallomást

Helyzetünk nehéz, mindent meg kell teremtenünk még, a miliőt, a létföltételeket. Huszonöt év állítólagos grafikai nevelésnek semmi nyoma. A kis próbapréseken kívül az egész nagy hazában egyetlen mélynyomású gép, sem ahhoz értő nyomdász. Vállvetett erővel, mielőbb ki kell vergődnünk ebből a szűk vidékiségből. Nemcsak magunkról és művészetünkről van szó. Ha a grafikának szociális hivatására gondolunk, nem kételkedhetünk azon, hogy a közeljövőben mindinkább szélesedni fog hatásköre. Azokhoz is el kell majd jutnia, kiknek a művészet nem pusztán dísz és fényűzés, avagy műveltség bélyege, hanem örökös vidámság forrása, vigasz, aktiv erő és mindennapi életszükséglet.

A jelek biztatók. A külföldről a grafika eszméje sorsszerűén segítségünkre jött és ébredésünket serkenti. Arra tanít, hogy művészetünknek - - amíg őszinte érzés hatja át, míg egyénies értékeknek komoly kifejezését keresi - - nem kell sorsát féltenie.

Ez a Műcsarnok által rendezett nemzetközi grafikai kiállítás minden igaz műbarátnak tartalmas élvezetet és ritka fejlődési alkalmat nyújtoti. A grafika válogatott műveinek ily tanulságos, kimerítő összkiállítása ritka, egyhamar vissza nem térő esemény volt. Úgy hiszem nem volt kevés azoknak száma, kiknek felfrissülés, vigasztalás, boldogság volt végre egyszer a folytonos sivárságoktól megpihenni, ellentállás nélkül elmerülhetni. A grafika ugyan nem rendelkezik a festészet egész orkesztrumával, nem olyan pompázó, sem nem olyan hangos. Inkább intim kamarazene, diszkrét, előkelő, velünkszületett hajlandóságot igénylő. Kifejezésének szerény eszközei dacára hajlékony, változatos formákat teremtett, sőt kárpótlásul - - mivel a művészetben minden korlátozás, minden határolás szükségképpen stílusra ösztönöz — átszellemítette, átlelkesítette e változatos formákat, egyensúlyba helyezte tartalmi értékekkel. Kéziratos karaktere írásra készteti, a költeményre prózában magára a lüktető, rimelő, alliteráló

tiszta költeményre. A művészet kincséhez jelentős, új értékeket csatolt. Aránylag szűk körén belül kérlelhetetlen szigorral meg nem ingatható tradíciót teremtett s éppen ez önfegyelemmel oly erőt kapott, mely a legjobb művészeket legfokozottabb megnyilatkozásokra képesítette. Egy ennyire organikusan fejlett, öntudatában megelégülő, hivatása terén a legnagyobbra képesített műfaj jótétemény a mai desorganízációban, mely mindent akarna a kevésért, mit maga nyújt, melyben mindenki drága önmagánál kezdődik, senki sem akar helyet a közösségben és a legjobb törekvéseknek is előző, unszoló, ízléstelen cirkusz-programmra van szükségük.

Mi erre a kiállításra még sokszor fogunk hivatkozni.

OLGYAI VIKTOR

CSENDES VIZEKEN CONRAD GYULA FAMETSZETE
CSENDES VIZEKEN CONRAD GYULA FAMETSZETE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003