Kilencedik évfolyam, 1910    |    Első szám    |    p. 10-22.    |    Facsimile
 

 

PESTI MŰVÉSZÉLET AZ ÖTVENES ÉS HATVANAS ÉVEKBEN

Valamelyik külföldön élő művészünk szülőföldjére utaztában a fővárosban egy ismert műkritikust és újságírót akart felkeresni. Bécsben egy közös ismerősüktől kérdezte lakcímét.

:— Ugyan minek? -- felelte az ismerőse -eredj végig délelőtt a Váci- meg az Úri-utcán s bizonyosan találkozol vele.

Úgy is volt.

Az akkori Pest életviszonyai olyan patriarchálisak voltak, nyoma nélkül a nagyvárosi életnek, akár manapság Pozsonyé, Debrecené vagy Kecskemété. A közélet szereplői ott sétáltak délfelé ebben a két utcában, hangosan tárgyalva az irodalom, a művészet vagy a társadalom eseményeit.

A Pesti Napló vezéremberei, az Akadémia kitűnőségei, a Nemzeti Színház jelesei, néhány képzőművész és zenész, többnyire láthatók voltak ez élénk csoportokban.

Az ötvenes évek nyomott levegőjében, mint minden, úgy a művészet s a művészek élete is a szabad mozgás s a társulhatás híjján, a nagy nyilvánosságtól elzárva s a kenyérkeresés küzdelmére utalva, pislákoló mécsként alig-alig világolt, épp úgy békóba volt verve, mint a társadalom.

Barabás, mint az arcképfestészet már európai hírű képviselője s a felsőbb körök kedveltje, volt a legtekintélyesebb művész. Érdekes és jellemző, hogy miként jutott ez időben egy felelte megtisztelő megrendeléshez. Valamelyik este rendes sétájáról hazatérve, a hírhedt Prottmann idézését találta asztalán. Megdöbbent s elgondolkozott, miféle kihágást vagy büntetendő cselekményt követhetett el tudtán kívül, hogy a hatalmas Prottmann maga elé idézte. Bizony-bizony rossz éjszakája volt.

Prottmann soká várakoztatta, végre színe elé bocsájtották.

- Hallja, Barabás - - így szólt hozzá a nagy úr - - maga a császárt fogja lefesteni. Aztán iratot vett elő s ebből felolvasta, hogy hol, mikor s hogyan kell megjelennie a munka átvétele végett.

- Figyelmeztetem, hogy összeszedje magát és becsületet valljon a munkájával - - tette hozzá búcsúzéra s kegyesen elbocsájtotta a felvidult művészt. Ez arckép egyik legkiválóbb alkotása Barabásnak, ma is látható a történeti arcképcsarnokban,

Barabáson kívül mint kiválóan jeles arcképfestő s a közönség bizonyos körének kedveltje volt Giergl Alajos s az Olaszországból rövid időre visszatért Kovács Mihály.

Mindkettő meleg s erőteljes színezetével s egyéni és teljesen eredeti felfogásával tűnt fel Kovács, mind Giergl oltárképeket is festett s az előbbinek a polgárdi templom számára festett oltárképe úgy kolosszális méreteivel, mint erőteljes meleg színezésével nagy hírre jutott. Igen érdekes oltárkép-pályázatról - épp az ötvenes évek vége felé - - tartott fenn egyet-mást a szájhagyomány.

Valamelyik kegyes grófnő két oltárképet rendelt, az egyiket egy vidéki, a másikat egy fővárosi templom számára. Giergl Alajos s az olasz származású Rostagni Alajos voltak a megrendelés teljesítői. Mindkét oltárképet kiállították a szerviták templomában s a művészeknek és műbarátoknak afelett kellett dönteni, melyik küldessék a vidékre s melyik maradjon a fővárosban. Giergl részén voltak a művészek s néhány komoly, értelmes, jó-ízlésű műbarát. Rostagni, ki főúri házaknál rajzórákat adott s olasz dalokat énekelt, szintén számíthatott pártfogókra. Nagy lótás-futás s hosszas korteskedés után végre is Giergl győzött.

A hazai történeti festészet ismertebb képviselőjeként Kiss Bálint múzeumi képtárőr s orlai Petrich Soma; Petőfi fiatalkori barátja szerepeltek. Mellettük Molnár József tűnt fel egy Münchenben festett történeti képével, "Dezső önfeláldozásá"-val, mely itthon mint a technikai kezelés világcsodája, nagy elismerésben részesült.

Kiss Bálint békésen csibukkozott a Nemzeti Múzeumban s őrizte a képeket.

Két történeti képe maradt az utókorra. Az egyik Dobó Eger vár védelménél, amint ágyúval célozgat valami kegyetlen török basára. Műlapnak is kiadták kőnyomatban. A másik történeti festmény, mely a Diana-fürdő emeletén levő kiállítási helyiségekben került bemutatásra, Nagy Lajos királyt ábrázolta, amint Velence köztársaság békét kérő követeit fogadja.

E kép arról volt nevezetes, hogy mindenik velencei követ egy és ugyanazon arc volt, más és más fordulatban: a festő maga. A bölcs Kiss Bálint ugyanis két-három tükröt felállítva szép csendesen a saját arcképét csempészte a történeti képre.

— No, nem tudom, - - jegyezte meg Barabás a képet nézve - - vajjon Kiss Bálint, ha a saját arcképét festette volna, ilyen jól adja-e a hasonlatosságot, mint ezen a képen?

Orlai Petrich Soma mint pár excellence történeti festő ura volt a helyzetnek.

"Kun László és udvara" című történeti képe egyike volt a legelsőknek, melyeket itthon festett. Némileg Rahl modorában a színezést illetőleg, rajzban s kompozícióban a müncheni mesterek nyomain haladva, az akkori időnek számottevő alkotása volt. Nagyban emelte a kép érdekességét, hogy Kun László király alakjához Szerdahelyi Kálmán, a Nemzeti Színház kitűnő bonvivant színésze ült modellt. A kép egy másik alakján pedig, Pákh Albert, a "Vasárnapi Újság" akkori szerkesztője, jellegzetes fejét örökítette meg a művész.

Than és Lotz ez időtájt Bécsben dolgoztak Rahl mester iskolájában.

Than két igen meleg színezetű történeti képet állított ki a Diana-teremben rövid egymásutánban. Pekri Lőrinc és Nyáry Dénes elfogatása Szolnok várában a törökök által volt az egyik kép. A másik Imre királyt ábrázolta, amint pártütő öccsét, Endrét elfogja táborában. Mindkettő látható a Szépművészeti Múzeumban.

Lotz, ki szintén Rahl tanítványa volt, egy a huszáréletből vett jelenetet állított ki; úgy e kép, mint az előbbiek méltó feltűnést keltettek. Pejacsevich János gróf, a széles körben ismert műbarát s Rahl mester pártfogója vásárolta meg.

Ugyancsak a nemes gróf felszólítására, Rahl lejött a fővárosba arcképeket festeni. Néhány főurat s magasabb rangú katonát festett le, rövid itteni tartózkodása alatt. A Barabás képeihez szokott fővárosi műbarátok véleménye Rahl képeiről nem volt túlságosan hízelgő. Színezéséről azt az élcet kolportálták, hogy oly sötétek és vörösek az arcok, mint a húsvéti sonkák.

Ugyancsak ez időtájt az akkoron fiatal és nagy reményekre jogosító Madarász Viktor is lehozta Bécsből "Thököly álma" című festményét. A kép tárgya kissé aggasztotta a Diana-béli kiállítás rendezőségét. Thököly forradalmár volt, mondogatták, bajos a dolog, meg kell kérdezni Prottmannt, mit szól hozzá.

A fiatal művész maga ment Prottmannhoz s jó órában találván fogadtatásra, a rettegett férfiú kegyesen megengedte a mű kiállítását.

A rendezőség fellélegzett s miután írásban is megkapta a kerületi biztostól a "placet"-et, szép csendesen hagyták álmodni Thökölyt. A festmény méltó és nagy feltűnést keltett.

Az életkép-festők közül, kik a Diana kiállítási termeiben gyakori vendégek voltak, nagy kedveltségnek örvendett a fiatal Jankó János.

Tárgyait a pesti népéletből merítette, a dunavizes ember, a dunaparti kofa, a "Bum-szti pincze lovagja", "Szűrös atyafi Pesten", az "Almát áruló menyecske" a műbarátoktól keresett képek voltak. Nem csak tizenöt és húsz, de később némelyiket harminc sőt ötven pengő forintért is el tudta adni.

Jankó ezenkívül fára is rajzolt a Vasárnapi Újságnak, címlapokat a "Zengő lantok", "Kárpáti kürtök"-nek s a Jókai "Üstököséének állandó munkatársaként szerepelt.

Ez időtájt állítgatott ki először, Bécsből küldve dolgait, Szemlér Mihály, Klimkovics Ferenc s tűnt fel úgy élet- mint csendéletképekkel Ujházy Ferenc is.

A később oly nagyhírű Canon, akkor még Strasiripka János, mint dragonyos tiszt tartózkodott a fővárosban s Waldmüller egykori tanítványaként apró képecskéket festegetett s az öreg, ravasz Treuchlinger apó váci-utcai mű- és rézmetszet-kereskedésében állította ki. Később, hogy tiszti rangjáról le kellett mondani, a dunai uszodák egyikében úszómester volt s hébe-korba címerfestőknél is dolgozott.

Jacobey Károly, ki szintén Waldmüller iskolájából, Bécsből jött a fővárosba, negyedéletnagyságú arcképekkel tűnt fel. Finom technika, könnyed rajz, s tetszetős színezet keresetté tették a művész e munkáit.

Az olasz hadjárat balsikere s a Solferinó-és Magentánál szenvedett vereségei Ausztriának, szabadabb légáramlatot hajtottak a magyar földre. A Bach-rendszer megbukott s némi látszata az alkotmányos életnek kezdett mutatkozni. Már nem volt szükséges a régi "Pesti Napló "-ban, hogy Falk híres vezércikkeiben Schleswig-Holsteint és Dániát szerepeltesse, ami alatt Magyarországot és Ausztriát kellett érteni.

Eme szabadabb politikai légjárás hatása meglátszott a főváros művészetén s művészéletén is.

A Diana-béli műegylet, mely voltaképpen Bécsnek s a német művészeknek volt javarészben expozitúrája, s magyar műveket is elfogadott kiállításra, kevéssé felelt meg a legtöbb művész igényeinek. Kezdtek gondolkozni egy tisztán magyar művészek számára alapítandó műegyesületről. Megpróbáltak kiállítást rendezni teljesen függetlenül s Ujházy Ferenc és Klimkovics Ferenc buzgólkodása folytán s több művész támogatása mellett, a Nagy híd-utcában a belvárosban, egy sikeres műkiállítás jött létre.

E kiállításon szerepeltek Than Mór és Lotz Károly, Orlai Soma, Jankó János, Klimkovics Ferenc, Weber Henrik, Pecz Henrik, Jakobey Károly, Ligeti Antal. Ujházy Ferenc, Mezei József s a fiatal Telepy Károly, ki akkortájt tért haza Olaszországból.

Gróf Széchenyi István s gróf Teleki László halála alkalmából e két jeles hazafi arcképe kőnyomatban sok ezer példányban terjedt el a hazában. Barabás, Grimm és Marastoni, az ifjabbik, készítették a kőrajzokat. Barabás Széchenyije a kőrerajzolás művészetének valóságos remeke volt. El is terjedt mindenfelé, előkelőbb ház és nevesebb casinó alig volt az országban, hol e mestermű ne lett volna látható. Épp így a fiatal Forinyák arcképe is, kit egy jogász-tüntetés alkalmával lőttek agyon. A hatvanegyediki országgyűlés jeleseit s a régebbi hős magyarokat egyletek, casinók számára sokan festették le. E tekintetben Jakobey Károly és Grimm Rezső bámulatosan produktívek voltak, naponta kéthárom hőst vagy hazafit örökítettek meg gyors ecsetjükkel.

Mint a történeti festészet nagy reményekre jogosító csillaga tűnt fel ez időtájt Székely Bertalan.

Wagner- és Liezen-Mayerrel együtt a Piloty-iskolának már elismert matadora volt Münchenben, mikor II. Lajos holttestének megtalálását festette meg. A kép első vázlatait még Bécsben készítette el s ösztöndíjért folyamodva, benyújtotta az osztrák közoktatásügyi miniszterhez, ki aztán a budai helytartótanácsot utasította az összeg folyósítására. Érdekesen beszélte el a kitűnő mester életének ez epizódját, mikor először volt alkalma egy miniszter elé kerülni. Jóindulatú öreg úr volt, mint mondja, s afféle úgynevezett műbarát. Leült a vázlat elé, soká nézte, sohaj-tozott s aztán így szólt a művészhez:

- Óh, fiatal ember, miért fest ily szomorú képeket, hisz az élet úgy is elég szomorú, jövőre fessen valami vígabbat.

Valósággal esemény számba ment e kép kiállítása a fővárosban, sokszorosításban is megjelent.

Wagner Sándor, ki pesti születésű lévén, kiterjedt rokonsága is volt a fővárosban, gyakran látogatott haza Münchenből. "Dugovics Titusz hősi önfeláldozása" a legelső történeti festménye.

Than Mór Rahl mellett hosszabb időt töltött Bécsben s aztán Olaszországban folytatta tanulmányait; hazatért s a 60-as évek elején itthon a fővárosban letelepedett. "Medor és Angelica a barlangban" című képe nagy feltűnést keltett, s úgy arcképekre, mint oltárképekre sok megrendelést kapott. Vele együtt hazatért Lotz Károly is. A főváros új "Vigadó"-t építtetett s ennek kivitelével Feszi építészt bízta meg.

A külső oszlopokon látható szobrász-munkákat Alexy Károlyra bízták, ki Londonban dolgozott egyideig s a híres Brocky Károly festőművész barátja és protezsáltja volt.

Alexy Mátyás király szobrával, fél életnagyságban mintázva, tűnt fel először még a pozsonyi diéták idejében, negyvennyolc előtt.

A fővárosban a hatvanas évek elején kevés szobrász élt.

Marsalkó, Dunaiszky, Szandház voltak az ismertebbek.

Izsó Miklós is ez időtájt tért haza Münchenből s Bécsből. Márványból faragott "Búsuló juhász"-a közbámulat tárgya volt, mikor először kiállította. Izsó mint márványfaragó nagy virtuozitással használta a vésőt, s a keze alól kikerült arcmások, Arany János, Pákh Albert, művészeti esemény számba mentek kiállításukkor.

Báró Vay Miklós, szintén szobrász, Bécsben élt s fővárosunkban ritkán fordult meg. Vörösmarty Mihály ércszobra Székesfehérvár piacán, az ő keze munkája. Ez volt az első szobor, melyet negyvennyolc után, 1866-ban Magyarországon lelepleztek.

A Vigadó falfestményekkel való díszítésére Than Mór és Lotz Károly vállalkoztak. Nagy esemény volt ez akkortájt a művészvilágban. Lótás-futás, bizottsági ülésezések, hosszas tanácskozások előzték meg az ilyen dolgot. A legelső falképek a fővárosban, természetes, hogy mindenki roppant érdeklődött ez iránt. Than és Lotz Bécsben készítették elő tanulmányukat a kartonokhoz s a nagy terem mennyezet-képeihez.

A lépcsőház nagy falképét, Tündér Ilona lakodalmát s az egyes allegorikus alakokat Than, a mennyezet alatt körülfutó frízt Lotz festette.

A nagy táncterem négy nagy mennyezetképe enkausztikus modorban a Duna, Tisza, Dráva és Száva allegorikus ábrázolásban Than műve, úgy szintén az egyik oldal-terem nagy freskója: Attila lakodalma. Az étterem lünett-jei szintén Thantól erednek. Az Attila lakodalmával szemben lévő másik falképet, Mátyás király legyőzi Holubárt lovagi torna versenyen, Wagner Sándor festette.

1865 telén a Vigadó épületét átadták rendeltetésének, nagy ünnepségek keretében. Ugyancsak ez év őszén készült el a Magyar Tudományos Akadémia palotája, magában foglalva a második emeleten az Eszterházy-képtár helyiségeit.

Eszterházy herceg engedve több befolyásos, hazafias érzelmű főúr rábeszélésének, Bécsben lévő képtárát a magyar fővárosba szállíttatta, nagy értékű kézi rajz- és metszetgyűjteményével egyetemben. E szerint a magyar fővárosnak, két igen jelentékeny képtára volt, a Nemzeti Múzeumé s az Eszterházy-képtár.

Kratzmann Gyula nagyműveltségű s kiváló szakismeretű festőművész volt az Eszterházy-képtár igazgatója. Szíves, lekötelező modorával s előzékenységével a tanulmányozó művészek iránt, csakhamar kedvelt lett a fővárosban élő művészek s műbarátok között.

Hogy a gazdag kézi rajz- s metszetgyűjteményt megismertesse a szakemberekkel, a hét bizonyos napjain esténként nagy társaságot gyűjtött lakására s csendes poharazás mellett nagy élvezet kínálkozott a meghívottaknak.

Ugyancsak az Eszterházy-képtárral egy emeleten, de az udvari hátulsó helyiségekben volt elhelyezve a Képzőművészeti Társulat (mely a hatvanas évek legelején alakult) permanens kiállítása is. Permanens, mert évekig ugyanazok a képek függtek a falakon, s ha négy-öt újabb képet soroztak be, már új kiállításról beszélték.

Telepy Károly titkársága alatt, az öreg Vandrák András kacsa-festő, a piktorok nesztora, műtárnokoskodott a látogatóktól üres termekben s firniszelt szorgalmasan és lege artis minden újonnan érkezett képet. Vandrákon kívül egy öreg szolga bóbiskolt a pénztárnál s ha megtörtént, hogy egyszerre tíz látogató jelentkezett, zavarában alig tudott mit csinálni ily szokatlanul nagy tömeg láttára.

A hatvanas évek elején telepedett haza Székely Bertalan s Ligeti Antal.

Székely, elhagyva a müncheni Piloty-iskolát s megjárva Olaszországot, a főváros lakosa lett. Első itthon festett történeti képe "Dobozy" volt, ezt követték V. László és Cilley, s később a párizsi kiállításra készített "Mohácsi csata". Illusztrációkat is rajzolt báró Eötvös József költeményeihez s ez utóbbiak kőrajz útján sokszorosítva jutottak forgalomba.

Ligeti Antal, a híres Markó tanítványaként sokáig élt Olaszországban, hazajővén, Károlyi gróf pártfogásával Palesztinát s Arábiát utazta be. Gazdag tanulmányanyaggal tért haza a színgazdag keletről. Olasz s keleti tájképei igen kedveltek voltak a műbarátoknál. Mint történeti táj festő a hazai várakat, várromokat s nagy panorámát mutató motívumokat festett előszeretettel. A Magyar Tudományos Akadémia üléstermében négy nagy tájképe legjobban jellemzi ez időben kifejtett munkásságát. Ligeti mellett Brodszky Sándor, Molnár József s Keleti Gusztáv szerepeltek mint ismert nevű tájképfestők.

Ligeti 1867-ben, Kiss Bálint halálával a Nemzeti Múzeum képtárőre lett. E minőségben bő alkalma nyílt fiatal tehetségeket megismerni s pártjukat fogni, köztük elsősorban Munkácsy Mihályt s Mészöly Gézát.

1864-ben a képzőművészeti irodalom terén is történt valami.

Az akkori viszonyok közt ritka és szokatlan dolog. "Képzőművész" címmel szaklap indult meg. Maszák Hugó festesz, kőrajzoló s a "Pesti Napló" kritikusa szerkesztette s adta ki e lapot. Munkatársai közt szerepeltek Keleti Gusztáv, orlai Petrich Soma, és Spanyolországból írt leveleivel Kovács Mihály, az ismert nevű művészek közül. A lap első száma a híres Markó Károly arcképét s életrajzát hozta. Gazdag tartalom, érdekes, jó cikkek s gondos szerkesztés jellemezték a lapot. Sajnos, alig félévi pályafutás után az előfizetők csekély száma miatt be kellett szüntetni.

Már a hatvanas évek elején felmerült a terv, hogy gróf Széchenyi Istvánnak szobrot kell állítani a fővárosban az Akadémia palotája előtt.

1866-ban a porosz-osztrák háború kitörése előtt kiállították a beérkezett pályaterveket az Akadémia földszinti helyiségeiben közszemlére. Pályáztak Izsó Miklós, Engel József, Dunaiszky, Marsalko, Kugler, Szandház, báró Vay Miklós s a bizottság elnökének személyes ismerőseként egy igen jelentéktelen angol szobrász. A művészek többsége s a Pesti Napló kritikusa, Maszák Hugó, Izsó Miklós pályatervét tartotta alkalmasnak. A főúri mű-értők s bizottsági tagok s néhány művész Engel József érdekében foglaltak állást.

Nagy hirlapi vita indult meg, melyben Keleti Gusztáv is Izsót pártolva vett részt. A bizottság Engel javára döntött s őt bízták meg a kivitellel. Engel annyira járatlan volt a nagyarányú szobrok készítésében, hogy még becsületes vasszerkezetet sem tudott készíttetni.

A nemzeti lovardában berendezett műtermében, mikor az agyagtömeget teljesen felrakta, a rossz szerkezet összeesett a nagy súly alatt s a kis Engelt, ha idejekorán ki nem fut, a ledűlő agyag-szobor agyonütötte volna. A sors ez intése mit sem használt, a szobor mégis elkészült.

A legelső szobor, melyet a fővárosban lelepleztek, az öreg József nádor szobra volt, a József-téren, 1867 tavaszán a király és királyné s az egész udvar jelenlétében nagy ünnepségek keretében.

A szobrot a főváros még az ötvenes évek közepén készíttette Halbig müncheni tanárral.

Egy bizottság, melynek az akkori polgármester vezetése mellett Barabás is tagja volt, Münchenbe utazott a szobor átvétele végett. Jó tíz évig hevert a kész szobor a régi városháznál beraktározva, míg végre a hatvanhetcs idők fordulata átadhatta a nyilvánosságnak.

Már a koronázást megelőzőleg úgy a politikai, mint a társadalmi életben nagy mozgás, sürgés-forgás támadt.

Természetes, hogy ennek a művészet terén s a művészi életben is volt némi nyoma. A megyék és városok több jeles hazafi arcképét rendelték meg üléstermeik számára s néhány külföldön élő jeles művész hazánkfia költözött haza a távol idegenből.

E jeleseink közt elsősorban Kovách Mihályt s Madarász Viktort kell említeni. Kovács pár évet töltött Spanyolországban, a hol művészek s a spanyol udvar körében kitüntető fogadtatásra talált. A királyné udvari festőnek nevezte ki, s arcképei s a Prado múzeumában készített másolatai a legteljesebb elismeréssel s dicsérettel találkoztak.

Nejével, ki szintén jónevű festőnő volt s előkelő spanyol családból származott, még a koronázás előtti időben hazatért. Arcképek, részben kisebb oltárképek gyors egymásutánban kerültek ki ecsetje alól, hogy számos megrendelőit kielégítse.

A koronázás idejére a Képzőművészeti Társulat is kitett magáért s majdnem kétszáz műtárgyból álló kiállítást rendezett. S megtörtént az a hallatlan eset, hogy egyszerre harmincz-negyven látogató is tartózkodott a termekben. E kiállításon az összes fővárosi s részben vidéki művészek résztvettek, valamint néhányan a Münchenben élők közül. A hatvanhetediki párisi kiállítás képzőművészeti anyagából, egy fölötte érdekes s igen válogatott gyűjteményt szedett össze, hogy a fővárosban kiállítsa Henszelmann Imre építész, akadémiai tag s a magyar kormány párizsi megbízottja.

E gyűjtemény, melyben Cabanel, Gérome, Jules Breton, Hebert, Henner, Coque Cézár, Ziem s több igen kiváló francia festő szerepelt, szintén a Képzőművészeti Társulat helyiségeiben került kiállításra. Néhány igen kiváló német festő is részt vett a francziákkal egyetemben. Mint a gyűjtemény egyik kimagasló alkotása, Adam Ferenc Solferinója osztatlan elismerésben részesült.

Mint fönnebb említem, Madarász Viktor, a kiváló történeti festő is elhagyta Párizst s kecsegtetve néhány nagyobb megrendeléssel, hazatért.

A Magyar Tudományos Akadémia készséggel bocsájtott egy kisebb termet rendelkezésére, melyben megkezdhette működését. Nemsokára a városligeti fasorban telket vásárolt a művész s kényelmes műtermet s villát építtetett. E műterem volt az első, melyet a főváros területén építettek. E műteremben festette az "Ónodi országgyűlés "-t, a "Koronázást", "Izabellát és Szolimánt" s számos arcképet s vázlatait későbbre tervezett képeinek.

Ez időtájt Zichy Mihály is hazatért rövid látogatásra Pétervárról. Mint a hírneves s a francia kritika által elösmert művész, tüntető szívélyességgel fogadták. A könyv- és képkereskedések kirakataiban műveinek sokszorosításai voltak láthatók s előkelő egyéniségek vetekedtek őt vendégül láthatni. A Képzőművészeti Társulat művésztagjai a Margit-szigeten fényes bankettet rendeztek tiszteletére. Zichy sziporkázó szellemességgel válaszolt a felköszöntőkre s tapintatosan és szerényen kollegáira hárította a laikusok túlzó dicséreteit. A forradalom előtti Waldmüller-iskolának növendékei közül, kik Zichyvel együtt tanultak, Jakobey Károly, Klimkovics Ferenc szintén jelen voltak a felejthetetlen estén. A forradalom előtti bécsi időkről folyván a szó és adomázás, Zichy a menü-kártyák hátlapjára néhány tipikus alakját rajzolta az akkori Bécsnek gyors egymásutánban.

Ugyancsak ez időtájt volt kiállítva a Képzőművészeti Társulat egyik felújított tárlatán Munkácsy Mihálynak "Lakodalmi hivogatója" is.

A kép igen érdekelte gróf Andrássy Gyula akkori miniszterelnököt, de sokféle teendői miatt, bár hosszú ideig várták, csak akkor nézett be a kiállításba, mikor már Munkácsy festményét Bécsbe küldöttek színes sokszorosítás végett. Mivel Andrássy a képre igen kíváncsi volt, táviratilag visszahozatták s még néhány napig ki volt állítva.

Egy más, szintén érdekes eset híre járt ugyanakkor szájról-szájra.

Az eset szereplői Barabás (mint már akkor is nevezték, az öreg) s egy milliomos londoni bankár Pickersgill voltak. Pickersgill megrendelte egész alakú, életnagyságú arcképét Barabásnál s a kép árának meghatározását a művészre bízta.

A kitűnően sikerült képért Barabás ezerkétszáz forintot kért (jellemző az akkori viszonyokra) s a bankár ez összegen kívül ugyanily értékű ajándékot küldött a művésznek.

Barabás abban az időben igen sok a közéletben szereplő férfiú arcképét rajzolta kőre, átlag hetenkint két ilyen kőrajzot készített. A jelesek e Pantheonját Verebi Soma látta el a kellő anyaggal. Barabáson kívül az ifjabb Marastoni József és Grimm Rezső, sőt olykor Szemlér Mihály is segített honfitársakat örökíteni. A derék Verebi aztán a nevezett művészeknél körben forgott, leginkább akkor, ha bizonyos differenciák voltak a nervus rerumra nézve egyik-másikkal.

Ez időszakba esik a Borsszem Jankó alapítása is, melynek első címlapját Barabás tervezte.

Két régebbi élclap: az Üstökös Jókai szerkesztésében s a Bolond Miska Tóth Kálmán tulajdonában, uralta a helyzetet akkortájt. Mindkettő ellenzéki lévén, a Deák-párt intézői elhatározták, hogy kormánypárti élclapot fognak alapítani.

Szerkesztőül dr. Ágai Adolfot szemelték ki, a Bolond Miska előbbeni munkatársát. A kormányférfiaknál Maszák Hugó, akkoriban parlamenti gyorsíró s a Pedti Napló munkatársa járt el az ügy érdekében. Barabás címlapját a bécsi Kollarz rajzolta kőre s az első számokat még Jankó János az Üstökös és Bolond Miska rajzolója látta el a szükséges rajzokkal.

De nemsokára felfedezte Bécsben Ágai Klics Károlyt, a jeles karrikatura-rajzolót s lehozta előnyös feltételek mellett Budapestre. Minden szám valamelyik ellenzéki férfiú irgalmatlanul eltorzított, a groteszk karrikaturába átcsapó alakját hozta. Ötletgazdagság s kegyetlen szatíra jellemezték Klics rajzait. A Borsszem Jankó egy-egy száma éppen a rajzok révén, szinte mint művészi esemény állott a politikai s művészi élet központjában. Minő nagy és világra szóló ötletnek minősítették azt, mikor Klics Pulszkyt elefántnak rajzolta le roppant találóan. Az élet akkortájt s legfőképpen a művészeti, meglehetősen szűk mederben folydogált, dacára a nagy politikai változásnak s a művészek részéről táplált vérmes reményeknek, vajmi kevés történt, minek maradandó nyoma lett volna.

Szinte eseményszámba ment, ha például Kovács Mihálynak sikerült valamely megye részére rendelt arcképhez a királynak vagy királynénak egyszeri ülését kieszközöltetni, valamely befolyásos politikus révén. A "Pesti Napló" hosszabb tudósítást közölt az ülés lefolyásáról s a felségeknek e művészekről folytatott beszélgetéséről s a derék megye vezérférfiai boldogan várták a nagyértékű vásznat, melyen, habár oly rövid ideig is, uralkodók szeme pihent.

Az új korszak egyik vezéralakja, legkivált a művészeti életben Pulszky Ferenc volt. Mint régész és műtörténész szakférfiú s hivatalánál fogva a Nemzeti Múzeum igazgatója s a Deák-párt egyik vezérpolitikusa nagy befolyása révén a művészeti ügyekben döntő szava volt. Gyönyörű műgyűjteményt hozott haza s ennek megtekintésére és tanulmányozására vendégszerető háza, az érdeklődő szakembereknek mindig nyitva volt. Mint író s előadó lebilincselő közvetlenséggel s előkelő könnyedséggel tudott mindenről értekezni, mi legtávolabbról is érdekelte hallgatóját.

Működésének súlypontja mégis a hetvenes évekre esik, Trefort Ágoston minisztersége alatt.

KACZIÁNY ÖDÖN


MEZTELEN NŐ VESZTRÓCZY MANÓ FESTMÉNYE A LIPÓTVÁROSI KASZINÓ DÍJÁNAK NYERTESE
MEZTELEN NŐ
VESZTRÓCZY MANÓ FESTMÉNYE
A LIPÓTVÁROSI KASZINÓ DÍJÁNAK NYERTESE

HARMINC EZÜSTPÉNZ PENTELEI MOLNÁR JÁNOS FESTMÉNYE A BÁRÓ RUDICS-ALAPÍTVÁNYI ÖSZTÖNDÍJ NYERTESE
HARMINC EZÜSTPÉNZ
PENTELEI MOLNÁR JÁNOS FESTMÉNYE
A BÁRÓ RUDICS-ALAPÍTVÁNYI ÖSZTÖNDÍJ NYERTESE

JÉZUS SÍRBATÉTELE BORUTH ANDOR FESTMÉNYE AZ IPOLYI-DÍJ NYERTESE
JÉZUS SÍRBATÉTELE
BORUTH ANDOR FESTMÉNYE
AZ IPOLYI-DÍJ NYERTESE

LIGET BOEMM RITTA FESTMÉNYE
LIGET
BOEMM RITTA FESTMÉNYE

NŐI ARCKÉP GLATTER GYULA FESTMÉNYEI A KIS ÁLLAMI ARANYÉREM NYERTESE
NŐI ARCKÉP
GLATTER GYULA FESTMÉNYEI
A KIS ÁLLAMI ARANYÉREM NYERTESE

ZIVATAR A BISZKÁJAI ÖBÖLBEN MENDLIK OSZKÁR FESTMÉNYE A KIS ÁLLAMI ARANYÉREM NYERTESE
ZIVATAR A BISZKÁJAI ÖBÖLBEN
MENDLIK OSZKÁR FESTMÉNYE
A KIS ÁLLAMI ARANYÉREM NYERTESE

KIS-SVÁBHEGY BOEMM RITTA FESTMÉNYE AZ ESZTERHÁZY-DÍJ NYERTESE
KIS-SVÁBHEGY
BOEMM RITTA FESTMÉNYE
AZ ESZTERHÁZY-DÍJ NYERTESE

FORRÁS MOIRET ÖDÖN MŰVE A RÁTH-DÍJ NYERTESE
FORRÁS
MOIRET ÖDÖN MŰVE
A RÁTH-DÍJ NYERTESE

FALURÉSZLET EDVI ILLÉS ALADÁR OLAJFESTMÉNYE A MÜNCHENI 1909. NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS II. ARANYÉRMÉNEK NYERTESE
FALURÉSZLET
EDVI ILLÉS ALADÁR OLAJFESTMÉNYE
A MÜNCHENI 1909. NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS II. ARANYÉRMÉNEK NYERTESE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003