Kilencedik évfolyam, 1910    |    Második szám    |    p. 75.    |    Facsimile
 

 

PAPIRSZELETKÉK

 

TÁJKÉP

A szegényes fasor, az ő lombtalan, egyenes vesszőivel, valami sík és komor területen ugyanannyit mond a képzeletnek, mint akár a legma-gasztaltabb táj. A kis sziklevél, mely kibúvik a földből, az ibolya mely szertcszórja első illatát, valósággal elragadó. Én ezeket éppúgy szeretem, mint Olaszország piniáit, amelyek olyanok, mint a tollforgók, és a gyárakat, a melyek egy tájban olyanok, mint a csemegés tányérok. Éljenek a viskók! Éljen minden, ami a lélekhez szól!

Eugene Delacroix

*

Én falun minden sövényt, minden fatörzset és minden kis ösvényt szeretem: a míg csak tudom forgatni az ecsetet, mindig fogom festeni őket.

John Constable

*

Van egy sereg ostoba ember, aki azt képzeli, hogy így és így kell festeni a tájképet! Fognak egy festékes-dobozt s beleülnek hol ebbe, hol abba a tájba. Aztán hozzák a vásznaikat és azt mondják: ez itt Venezia, az ott az Alpesek ; ez meg a Pyreneusok. Üres beszéd! Ahhoz, hogy az ember megfessen egy tájat, ösmernie kell azt.

Gustave Courbet

*

Ha az ember a képet nézi, kell hogy a fákon hallja a madarakat énekelni.

Theodore Rousseau

*

Minden, festők által látogatott vidéken megvan az, a mit I. számú motívumnak neveznek. Ez az a hely, ahova minden újonnan érkezett legelőször siet, hogy ott csinálja meg első tanulmányát.

A kollegái szó nélkül mosolyognak, mert hiszen előzőleg már őket is ottcsípték mások.

Ám jó! De ez a motívum az egész környék legbanálisabb motívuma. De festőiesen találja föl a maga jelentéktelenségét, és mindenki, első pillantásra ott állítja föl a festőállványát.

Csak jóval később, olykor hosszas tapasztalás után fedeznek fel valami igazi szépséget, és olyan dolgokat, a melyeket eddig nem tartottak figyelemre méltóknak.

A pompa, a nagy látványosság lelkes de múló felkiáltásokat vált ki ; az egyszerűség, a diskréció, az igazi nagyság észrevétlenül de maradandóan áthatja a lelkünket.

Ez az oka annak, hogy a legegyszerűbb tájak a legmélységesebben szépek lehetnek. És figyeljük csak meg, hogy ezek a legkedveltebbek is. Mert ha meg is esik, hogy a nagyszerű külsőségek megtévesztik a szemet és a lelket, de a szív az nem megy lépre.

Az elgyötört, sivár és vonagló tájaké szédületes rémületünk, a havas csúcsoké megdöbbenésünk; a rónaságoké, a tengeré, a nyugodalmas völgyeké szeretetünk!

Oh az ég, a tenger, a rónaság! Oh minden, a mi látni engedi a nap ágyát!

De, ismétlem, ha a szív gyorsan érzi is mind ennek a báját, a lélek csak később érti meg a szépségeit.

Jules Breton

*

A víz és a hullámok nem akkor vannak jól festve, ha el van találva a színük, hanem ha a képben szinte halljuk a zúgásukat. A vöröses, őszi fa akkor van igaznak festve, ha a válásról és annak szépségéről beszél.

Wilhelm Steinhausen

Közli: T. H.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003