RÉGI MAGYAR FESTŐK
MEZEY JÓZSEF
Magyarország műtörténelme kevés olyan festőt tud felmutatni, akinek annyira változatos volt az életpályája, mint Mezey Józsefnek s ha a férfikor delén el is veszítette szemevilágát, de megőrizte lelki derültségét, ami legjobban bizonyítja, hogy a szelídebb múzsák megkülönböztetett, igazán hivatott kedvence volt.
Mikor a festő 1823 május 11-én született, édes atyja Kislétán, mint szerény gazdatiszt működött Szabolcs vármegyében; de hamar kincstári szolgálatba lépett s Mezey József a gondatlan gyermekéveket Miszticén, egy igénytelen ruthén faluban töltötte.
Írni, olvasni édes atyja oldala mellett tanult, s érdemes barátom Lehoczky Tivadar feljegyezte, hogy mikor a gyermek a harmincas évek elején Mária-Pócson az elemi iskolában járt s a máramaros-szigeti kegyesrendi gimnáziumban tanult, a komolyságra hajlandó gyermek már festegetett; arról, hogy az irodalommal is korán foglalkozott, alantabb akarok megemlékezni.
A gimnázium III. osztályát a szatmárnémeti gimnáziumban, mint az ottani püspöki tápintézet növendéke végezte s mire a filozófiai tanfolyamra került, édes atyját elragadta a halál s ő egészen a saját szorgalmára hagyatkozva, előbb mint nevelő; később azután mint mérnök-gyakornok kereste meg a kenyerét.
Mezeynek ifjúkori rajzait és olajfestményeit bizonyos modorosság jellemezte, amiről csak akkor kezdett leszokni, midőn a szabadságharc befejezte után Pestre jött lakni.
Ha Mezey soha egy képet se festett volna is, nevét halhatatlanná tette az a barátság, amelylyel hozzá a nemzet nagy énekese Petőfi ellenállhatatlan erővel ragaszkodott. Daróczy Bálint mérnök oldala mellett rajzol-gatott, midőn 1846-ban Petőfivel Szatmáron megismerkedett. Riskó Ignác író mutatta be a festőt Petőfinek s az ő közbenjárására ült modelt a költő s azt mondják, hogy nem a festő hibája, hogy a képen Petőfinek kemény tartása és merev nézése van. Az a költő modorából került így a Mezey ónja alá. A képet egyébiránt még 1879-ben kiadta a "Vasárnapi Újság".
Mezey 1848 december 15-én Nagybányára ment, ahova harmadnapra vonult be Bem József tábora, a kinek oldala mellett együtt harcolt Petőfivel. Az igaz, Mezey festegetett is, verseket is írt, hanem azért mint katona felvitte a főhadnagyi rangig.
Az első arcképe, melyet készített Besztercén a Nigrajsz-üteg parancsnokának a képe volt. Ebből a városból csakhamar tovább vonultak.
Az erdélyi hadjárat tartama alatt különben lefestette Czecz ezredest, Bayert, a Bem hadsegédét, azután Müllert, a tüzérek parancsnokát s egy román származású honvéd kapitányt, akit Popescunak hívtak.
Petőfivel január 28-án Szelindeknél találkozott újra, aki kitörő örömmel fogadta.
- Hoztál-e festéket Józsi? — volt az első szava Petőfinek, aki éppen akkor forgatta az elméjében, hogy lefesti tábornokát Bemet.
- A vízfestéshez való szereimet mindig magammal hordozom - - válaszolt Mezey s amire nem tudták rávenni, már majdnem sikerült a tisztikarnak, amely Petőfivel együtt küldöttségileg járult Bem elé: kérvén, engedné magát Mezey által megörökíttetni.
Bem hajlíthatatlan maradt, de a festő úgy megnézte a tábornokot és annak jellegzetes arcát, kiálló pofacsontját, hogy ő is, valamint Petőfi akárhányszor lerajzolta homokba, sőt olajfestményt is készített róla, amely Borsos fényképész másolatában később forgalomba került.
Bodon József, aki a Mezey naplóját 1880-ban a "Vasárnapi Újság "-ban sajtó alá rendezte, így jellemezte a tábornokot: "Kistermetű gyönge roskatag ember volt Bem, zöldesszürke szemmel, kiálló pofacsontokkal, szürke hajjal. A kenderszín bajusz és rövidke szakái szintén szürke volt. Ehhez a csupa szürkeséghez nem rosszul illett a fekete viaszos vászonnal bevont kis csákó kócsagforgóval."
Fehér kalapot Bem csak akkor tett a fejére, mikor tavasszal a tüzérek is ilyent kaptak. A tábornok kalapján fehér szalag volt, a Petőfién piros s a szalagjának vége leért a háta közepéig.
Szelindeknél január 30-án támadta meg Puchner Bemet, de a derék Vilmos-huszárok visszaverték a támadást Zsurnay vezérlete alatt.
Február 14-én egy kis baleset érte. Ágyúit hamarabb vezényelte a völgybe, mint a hogy kellett volna s ezért az ezredese Czecz elbocsátotta, de másnap egyet gondolt s mikor a tüzérek az ágyúkat Medgyesen a piacon felállították, érte küldölt s azt mondotta a hadnagynak:
- Hallom, hogy ön csinosan fest, hát fessen le engem is.
Mezey vízfestékei Vízaknán maradtak, hanem mégis kerített festéket valahonnan s a Czecz arcképe néhány nap múlva elkészült.
A Bem tábora Medgyesen soká vesztegelt, itt készítette Mezey József a Maróthy János huszárkapitány arcképét s Zágonyi Károly huszárhadnagyét, az utóbbi az egész világ figyelmét fel tudta kelteni Észak-Amerikában s arcképét 1862-ben közölte a "Vasárnapi Újság".
Medgyesről március 2-án távozott, éppen midőn egy előkelő szász úrnak a nejét rajzolta.
Mikor Nagyszebenben állomásozott, a híres Bruckenthal-féle gyűjteményt szerette volna megtekinteni; de először két székely őr állottá útját s midőn ő mégis belépett két huszár kivont karddal jelentette ki előtte, hogy fogoly. A képtár ugyanis szigorú őrizet alatt volt, hogy meg ne rabolhassa senki.
Mezey utóbb alaposan szemügyre vette az egész gyűjteményt s a Guido Reni azon festményét találta benne legértékesebbnek, amely szent Jeromost ábrázolja s szerinte harmincezer forintot megér.
Emlékei maradtak a festőnek ruszka-bányai, de különösen lugosi tartózkodása idejéből.
Báró Apor Pétert ezen időtájban lőtte le egy szerezsán. Lúgoson temettette el Bem. A gyászmenetben Petőfi is jelen volt s azon a fekete paripán nyargalt, amelyet Nagyszebenben kapott ajándékba Bemtől. A különben lusta hátas ló ezúttal annyira jól viselte magát, hogy a tábornok mosolyogva jegyezte meg:
- Látszik, hogy költőt visz, Pegazus lett belőle!
Bemet ekkor látogatta meg herceg Woronieczky Micislav, kinek sajátszerű egyenruháját nagyon megbámulta a nép s akit a legtöbben osztrák tisztnek nézték.
Mezeyt Lúgoson egy Lévay nevű öreg úrnál szállásolták be. Ennek a derék embernek a leányai Anna és Mari, annyira kitüntették a festőt, hogy testvérökké fogadták s a frigyet egy csókkal meg is pecsételték. A leányok közül az idősebb elvált asszony volt, aki azért hagyta el a férjét, mert nem tartotta magyar érzelműnek.
Temesváron történt, hogy Petőfit német tolmácsnak használták s Mezeyt megtette Bem főhadnaggyá.
A honvédtáborban vígan éltek; néha eldalolták a Bem dalát, amely így kezdődött: "Osztrák ármány...", a marseillaise nótájára, gróf Bethlen Gergely tanította be a kedélyes fiúkat.
Mezey Mehádián lerajzolta a báró Dőry Pál huszárkapitány lovát s papírra vetette a vadregényes Csernavölgy rablóbarlangjait. Visszaemlékezéseiben érinté a Jókai Mór "Csataképek" című novelláját, a Bárdy-család jellemzését s az oláhok kegyetlenkedéseit stb. Egyébként részt vett a vízaknai csatában is, ahol Petőfivel együtt harcolt.
1849-ben augusztus hóban jelentkezett Urbannál s a következő évben hat hónapig tanulmányozta a festészetet a Marastoni Jakab műtermében Pesten, azzal a szándékkal, hogy a festészettel fogja megkeresni kenyerét.
Mezey eleinte Nagybányán festegetett s itt tervezte az odavaló rom. kath. templom számára megrendelt hat mellékoltár elkészítését, amelyet csak 1852-ben állott módjában teljesen befejezhetni, mikor Pestre jött lakni.
Ezen idő tájban vette feleségül Guzmann Paulinát, ki hűségesen ápolta és vigasztalta hosszas betegsége alatt, amidőn a fővárost elhagyni kényszerült s a szatmári egyházmegye részéről nem csak ötven oltárképre kapott megbízást, hanem arcképekre, csend-életi és genreképekre is. A pesti műtárlaton leginkább tájképeit keresték és vásárolták meg.
Tíz év múlva esett meg vele, hogy az a hölgy elküldötte Mezeynek azt a befejezetlen arcképet, amit Medgyesen 1849-ben abban kellett hagyni, mikor Puchner a magyarokra rontott.
Az 1857, év őszén Munkácsra ment, ahonnan egy hosszabb vargabetűt csinált, hogy a nagylucskai orosz templom főképeit megfesse. Ezen a télen hűlt meg, úgy hogy a kettős látás gyötörte, amiből az orvosok Bécsben sem tudták kigyógyítani s így húzta négy álló esztendeig Munkácson, ahol a nagylucskai templom hátralévő apró képeit fes-tegette; de ez a munkája már erőltetve ment. Beteg szemével készítette a munkácsi templom számára Szűz Mária és Szent János oltárképeit, a felső-schönborni és szerednyei templomokba kettőt; egy Szentháromságot ábrázoló oltárképet Tövisfalvára, egy Szent Imrét az ardói kápolnába, a boroméi Károly képét, mint főoltárképet Máramarosszigetre s itt-ott különféle egyházi díszleteket javítgatva. Másodszor 1862-ben hűlt meg s az utolsó műve az a Szentháromság volt, amelyet 1863 február havában a nagybányaiaknak festett. Ezen a nyáron még el akart menni Erdélybe, hogy a báró Orbán Balázs által megírt "Székelyföld" című munkához az illusztrációkat elkészítse, de ez a terv már hiú ábránd maradt, mert mikor visszaérkezett Nagybányára, már a világtalan művész vezető nélkül nem tudott járni.
1864-ben a Siklóssy-féle vízgyógyintézetben kísérletezett, de sem ez nem segített rajta, sem a hasonszenvi gyógymód. Elővette azért a lantot s először a "Fővárosi Lapok "-bán adta ki költeményeit Vadnay 1866-ban; majd négy évre rá összegyűjtötte mindazt, amit írt s ami akkor szokatlan jelenség: verseire kétezernégyszász előfizető jelentkezett s a versei egymás után három kiadást értek.
Íme az a Mezey, aki alig hogy felcseperedett, hát verseket farag; tizennégy éves korában olyan regényt ír, a melynek kézirata ha el nem kallódik, hát talán egész életében író marad; negyven éves korában visszatér gyermekkori ábrándjához, felcsap költőnek, hanem most már megizmosodott vénával.
Mezeynek különben egy háromfelvonásos gyermekkori színdarabját, valamint egy pásztorjátékát is nagy dicsérettel emlegették, ami csak vigasztalásul szolgált neki, hogy kétségbe ne essék, mikor kicsavarta az osztrák a markából a kardot s később az ecset is kihullott kezéből.
De élettársa is kivette részét az élet komor küzdelmeiből. 1877-ben megtanulta Pesten a postakezelést s alkalmazást nyert Budafokon, mint postamesternő, ahol világtalan férje másfélévtizedet meghaladó vaksággal sújtva 1882 szeptember 8-án jobblétre szenderült.
A hazai festészetet jellemző irodalmi dolgozatai közül kiemelhetjük azt az egyet, amely "Néhány szó a magyar művészet érdekében" cím alatt a "Magyar Sajtó" 1861. évfolyamának 31. számában jelent meg.
Visszaemlékezéseit barátja Bodon József rendezte sajtó alá, aki vele Budafokon annyiszor megosztotta a borús napok gondterhes óráit s aki 1908 nyarán Rimaszombatban hunyt el, a kíméletlen sors által meglátogatva, hogy a maga Múzsája oldala mellől elkerülve súlyos szívbaja ne hagyja gyönyörködni abban az irodalomban, amely neki is eszményképe volt utolsó lehelletéig.
FARKASFALVI IMRE
A NEUHAUSER TESTVÉREK
Midőn Kazinczy 1816-ban Kolozsvárott járt, megemlíti, hogy a normális iskola mellett "prof. Neuhauser, testvére Ferencnek a szebeni professzornak" volt rajztanítóként alkalmazva. Őt először Zsibón látta 1805-ben «a szállót festve s a szobákat, s ezeknek egyikét, vászonra olajjal.»
Neuhauser Ferencről Trausch Schriftsteller-Lexikona (III. k. 16. és köv.) úgy emlékezik meg, mint a rajz és építészet tanáráról a nagyszebeni főelemi iskolában. Született 1763-ban, meghalt 1836-ban. Főleg a tájképfestészet terén tűnt ki. Azonfölül restaurátora is volt a Bruckenthal-féle képtárnak Nagy-Szebenben. Úgylátszik nagyon alaposan képzett szakember lehetett, mint azt Trauschnál följegyzett irodalmi dolgozataiból sejthetjük. Emez elméleti műveinek címei a következők: 1. Lehre vom Licht und Schatten (Hermannstadt 1821.) 2. Anfangsgründe der Zeichenkunst (u. o. 1823.) 3. Anleitung zur Thier-zeichnung (u o. 1822—3.) 4. Blumenbuch für die Jugend, (u. o. 1823.)
Wurzbach Lexikona (XX. k. 255 lap) egy Neuhauser József nevű nagyszebeni rajztanítóról tesz említést, mint aki 1807 ben az erdélyi viseleteket tárgyaló nagyobb munkát kezdett kiadni. Ebből csupán egy füzet jelent meg, tőle magától radírozott 6 lappal. Wurz-hach nem tudja eldönteni, vajjon folytatta-e ezen vállalatát, vagy az az első füzettel megszűnt.
Kérdés, vajjon a Wurzbach Neuhauser Józsefe egy és ugyanazon személy-e a T rausch Neuhauser Ferencével?
A kolozsvári Neuhauserről tudjuk Kazinczy leveleiből, (IV. k. 563. l) hogy ő tanította a festésre B. Wesselényi Miklóst. Ő volt a rajzban mestere a híressé vált Falka Sámuelnek, a stereotyp betűk öntése föltaláló -jának.
Kazinczy levelezéséből azt is megtudjuk, hogy a kolozsvári Neuhausernek keresztneve János és nem József, mint Wurzbach hiszi. Ez adott ki egy rajzgyűjteményt, de nem kosztümé-képeket, mint Wurzbach hiszi. E munka címe: Gegenden und Alterthümer aus Siebenbürgen. Für Anfänger im Zeichnen.... Schwarz und illuminirt nach der Natur gezeichnet und gestochen von Joh. Neuhauser. Ezt a munkát a «Neuere Annalen der Literatur des öest. Kaiserthums» 1808-ban kegyetlenül leócsárolta. Azt írta, hogy ami a lapok rajzát, metszését és színezését illeti, éppen arra jó, hogy a fiúk azt tanulják meg, hogyan nem kell rajzolni. Ez a bírálat az erdélyi urak közt bosszúságot költött. Cserey Farkas, kíméletlennek, faragatlannak nevezi a bírálót. Ő ismeri a "derék művész" Neuhausert, nem is képzelheti el, hogy ilyen bírálatra méltó volna. «A Recensensnek bizonyosan a Verlegerrel volt baja s a szegény Neuhauseren töltötte ki bosszúja mérgit» írja kedélyesen Cserey.
Ugyanez a Cserey Farkas már 1807-ből úgy emlékezik meg róla, mint «Erdélyben az első festőről,» ki épp most fejezte be B. Bruckenthal gubernátor arcképét «mely mint írják, igen szép munka.»
Cserey Farkas közelebbi összeköttetésbe is lép Neuhauser Ferenccel s atyja emlékének «ideáját» vele készítteti el. Az a szándéka, hogy Szebenben személyesen fogja reá bírni őt a «Bruckenthal galleriájának jó módon, artistái ízléssel és tulajdonnal való» leírására. Cserey ugyanis még gyerekkorában látta ezt a képtárt s így semmi ítéletet nem tehet róla. Most más szemmel fogna ítélni róla.
Ez a terve sehogyse sikerült Csereynek Szebeni útjának eredményét 1812. évi szept. 3-iki levelében a következő módon beszéli el. «Neuhauser nem volt jelen most Szebenben, hanem a Galleriában észre vettem, hogy ő nem egyéb, csak egy festő, az az ecsetjével le tud valamit vászonra festeni, de tudományosan nem ért a dologhoz, azaz nem artista a maga fachjába»... (V. ö. Kazinczy levelezése V. k. 257. - - VI. k. 9. lap. - IX. k. 482. 1. - - X. k. 41. - - 63. — 85 és 98. lapokkal.)
A Neuhauser testvérektől tehát eléggé ellentétes adatok maradtak ránk. Művészi munkáiknak s elméleti dolgozataiknak szakszerű fölülbírálása alapján e ránk maradt adatok ellentmondásait könnyű lesz helyreigazítani.
Neuhauser Ferenc nevével még a 30-as években is találkozunk. Horvát István a «Széchenyi Országos Könyvtár Őrzője» ezeket írja az általa szerkesztett Tudományos Gyűjteményben (1833, VI. k. 124. lap): »Tudós Neuhauser Ferentz, a Rajzolástudománynak Szeben Városában Erdély Országban rendes Tanítója, a' Magyar Nemzet eránt viseltető haladatossága jeléül a' Verespataki Erdélyi Bányáknak hív Rajzolataikat a Magyar Nemzeti Museumnak ajándékba küldötte».
Neuhauser F. tanítványai közül Barabás Miklós a legnagyobb hírnévre tett szert.
B. J.
