KOVÁCS MIHÁLY LEVELEZÉSE TÁRKÁNYI BÉLÁVAL

Kovács Mihály és Tárkányi Béla levelezéséből a Művészetben eddig az 1873-ik évig terjedő részt közöltük. A magyar művészettörténet szempontjából is érdekes levélváltás folytatását az alábbiakban adjuk.

1873 végén Münchenben dolgozik, hol egy baleset majd végzetes lett reá nézve. Szomorúan is számol be róla: "1873 december 30-án kelt soraidat csak Isten különös csudája által olvashatom ismét. Isten különös csudája által mondom, mert éppen Újév napján a modellasztalon lévő széken állva festek, minthogy képem magas lévén, a földről fel sem lehetett érni, a székről a modellasztalra léptem le, hogy képem hatását messziről láthassam, de ott elfelejtettem, hogy még nem vagyok a földön s így egész biztossági érzettel hátráltam azon szokott hely felé, honnan képemet con amore nézegethetem. Ha megettem szék vagy más függélyesen felállított bútordarab van: úgy agyon zúzom magam, de hála az Égnek, semmi csontom nem tört, csak jobb karom, kivált kezem csuklója nagy zúzódást és izomrándulást szenvedett, mely 14 napig sajgott. Képzelheted, mennyire megijedt Petra, nagyot sikoltva csak megmeredt, mozdulni nem volt képes." - De "ebcsont beforr" gondola, s egész jó kedvvel utaznak el a lagunák városába: Velencébe. Itt tudja meg, hogy Ipolyi arcképét szörnyen lecsepüz-ték. - - Velencéből ismét Bécsnek tartanak, hol bevégzi Tárkányi Béla balladájára írott "Mohácsi temetés" című nagyszerű vásznát.

- Az enyhébb éghajlathoz szokott nő, Petra betegeskedni kezd - ami a művészt nem csekély aggodalommal tölti el. - "A bécsi levegő nem látszik jót tenni Petrának. Én szívesen mennék vele meleg éghajlat alá, de ő azt mondja, hogy ahhoz költség is kell és ha az nincs, ő Pestre kívánkozik, hol baráti arcot is lát, nem úgy mint máshol, hol egész éven át indifferens idegen arcokat lát ; az ő életét azon rész teszi élvezhetővé, melyet férje és annak barátai közelében tölt, nem a kalmár lelkekkeli érintkezés, mint amely tapasztalást magyarhon és Spanyolországon kívül minden más országban bőségesen megszerezte, azért ő amellett van, hogy novemberben Pestre menjünk lakni. Képzelheted, mily irtózatos gondolat az nekem, ki azon boldogító reményben éltein, hogy a sors megkímélt oly csapástól és megelégszik azzal, hogy életem utolsó perceit valami bundaországtól távol eső helyen tölthetem el. Mindezen visszás dolgok onnan erednek, mert a gaz sorsnak kedve telik utolsó napjainkban rántani ki a pallót alólam és egész életem szorgalmának eredményét pokoli módon veti oly kezekbe, melyek azt nem szerezték ; én magamért már keresztüljártam volna ama nyomorult emberek sorsát vezető sorsnak az eszén, hanem két lény sorsáról és lételéről van szó. Tehát a türelemhez kell csúszni és várni, mi történik."

Betegség és munkanélküliségről tesznek tanúságot ezen sorok, a velencei képeken is csak lassan, minden kedv nélkül dolgozgat. Tárkányi ekkor "Szent Márk" képéért keresi meg, melyet igen szeretett volna gyűjteménye számára megszerezni. Erre nézve ad választ a művész Tárkányinak szintén eléggé elkeseredett hangulatban. "Bécs 1876 február 2. ... A Szent Márk képeket illetőleg végtelen sajnálatomra nem adhatok kielégítő választ. Ezen képeket, midőn nagy vajúdás után bevégeztem Petra ösztönzésére, mint tulajdont Petrának ajándékoztam, azt mondva: fiam, e képek a tieid, ha ma-holnap behunyom szemeimet és téged égető szükség kényszerítene: ezeknek eladásával valamit fogsz érte kapni. És bár senkinek birtokában nem akarnánk látni inkább, mint a Tiédben, mert senki sem tudná értékét úgy felfogni, mint Te, mégis a nyomasztó körülmények dacára sem válhatok meg azon árért tőlük."

Ezen levél ismét újabb tettre készté a derék papot, a lelkes mecénást. Összeír egy csomó képet a velencei képtárakból azon célból, hogy megbízza a művészt azoknak lemásolásával. A legnagyobb jóakarattal teszi ezt, de úgy, hogy alamizsnának ne látszódjék. - Kovács a legnagyobb örömmel vállalja a megbízást, hálával emlékezik Tárkányi e tettéről, Petra pedig csak úgy ujjong örömében, hogy a jó Isten még sem hagyja el az ő híveit. El is utaznak s megkezdődik a munka, s a munka után hosszú levelekben számol be Tárkányinak haladásáról.

"Szent Borbála be lesz fejezve négy nap múlva. Ezen képben a színpompa is nagy szerepet játszik, nemcsak az arckifejezés és ebben elég szerencsés valék az eredetit megközelíteni.

Kaptam, fogtam, egy délután jó világításnál az amerikai szomszédommal (ki még most is szuszakolja elcseneveszett képét) feltettük az én képemet az oltárra az eredeti mellé és így összehasonlíthattam. Nem kellett magát az enyémnek sem szégyenleni, ami kevésen segítségre volt szükség, azon rögtön segítettem és az nagy megnyugvásomra szolgál. A Szent Borbála általános tetszésben részesül ; itt nagyobbára laikusoknak van alkalmuk bámulni, de művészek és művésznők is megfordulnak naponta sokszor, nem is mozdulhatok tőlük, annyira ostromzár alá vagyok véve, már Isten áldását is kívánták mind a két kezemre (öt nap előtt). Három spanyol - egyik nő - - a római zarándoklók közül nagyon hangosan dicsérte a másolatot, mely neki még az eredetinél is jobban megtetszett én magamban nevettem, mert az ilyen laikus véleményeket nagyon is a maga értékére tudom ismerni. Amidőn a férj és feleség között az eszmecsere tetőpontját érte, t. i. mindkettő a szürkét tartván legszebb lónak a férj hozzám fordul, igen megelégedett hosszú arccal és hibás francia kiejtéssel monda:

"Tres bien Monsieur!"

"Muy bien" - - tévé hozzá spanyolul. Erre én is tüzet adtam spanyolul. A zarándokok igen meg voltak lepve s kérdtek:

- Ön is spanyol? Megmagyaráztam ki és mi vagyok s miért értek spanyolul. Letelepedtek mellém s kikérték látogatásom... (Aug. 21.) Ami a "Kánai asszony" című képet illeti, már jól előre haladtam vele, mert minden napon ébren talált a hat óra, oly nagy és folytonos izgatásban tart e kép. A "Megváltót" három nap alatt bevégzem, a két nő is előrehaladt. Az apostolok kifejezésével, dicséret nélkül legyen mondva, igazán szerencsés valék.

De van is ám néző! Azon mesterek, kik magukról azt tartják, hogy Tizián modorát feltalálták újra és ezeknek tanítványaik igen gyakran, hogy úgy mondjam naponta hátam mögé állanak, mindenki bámulja, hogy ily munkás képet, mely négy-öt hónapot igényel, hogy lehet azt kevesebb idő alatt úgy átdolgozni s oly híven adni. Sokat kérdezik, hogy a szürke előfestés után hogy folytattam, hogy az eredetit megközelítsem? Hát a palettán levő festékek közt addig keresgélek és próbálok, mint olyan nem lesz. (Évek alatt szerzett tapasztalásokat ők egyszerre le akarnak receptelni.) (Aug. 30.) Éppen ma történt, hogy majd megvették a képemet. Egy angol család: apa, anya, egy fiú, a hátam mögé állottak és minthogy a ciceronéval franciául beszéltek, tisztán kivehettem, hogy az egész familiának nagyon megtetszett a kép. Erre a cicerone hozzám fordult s kérdé, nem volna-e szándékom eladni e másolatot.

Felelém: nem.

- Miért? Talán meg van rendelve?

- Igen, - - felelém.

Mire ők sajnálatukat fejezték ki. Tegnap pedig a piktorok falaztak körül, szörnyű vizsga alá vetve a másolatot: közelről nézve az eredetit és úgy hasonlítva össze a kettőt Kettőből kitört, hogy mily híven vannak adva, az arcok kifejezése bámulatos - - ezt csak azért említem, mert hallottam. De magam is láttam, hogy lehet valami igaz a dologban. Egy harmadik piktor, ki az ő híresztelése szerint egyike azon most számosabbakra vergődő egyéneknek, kik újabban a Tizián modorát találták fel ; szörnyen nézte azt, ami kész s azt is, ami nem kész, de félszínekkel elő van készítve; csak "hm"-getett, de nem szólt mást."

A velencei képek befejezése után ismét Bécsben találjuk. Az anyagiakat illetőleg ismét csehül áll, de az egészsége se valami jó, de azért egyideig még van kedv! "Engem is éppen most fogott el ellenállhatatlanul a vázolás dühe s most a legnagyobb kedvvel és szeretettel ; éppen midőn a legnagyobb nehézségekkel kell küzdenem - - mint még soha életemben; de talán ezeket is le lehet győzni? vagy a bicska törik bele. Egy a kettő közül. De mindenek közül a legnagyobb élvezetet jelenlegi helyzetemben csakis a teremtés ad és azért arra én többé nem fordulok lesz-e munkámnak valaha anyagi sikere vagy nem ; hogyha egyedül futó vázlatban is egy pillanatot megmenthessek tétlenség által örökre elvesztett drága időmből bundaországban, hol a művészettel foglalkozó egyén szellemileg és anyagilag a csökönyösség átka alatt okvetlen tönkre megy. Ha fiatal volnék, fel sem venném a dolgot, mert élőről kezdhetném, de az én koromban az többé nem megy. És mint az állat, úgy élek, dolgozom, eszem amint lehet, lefekszem, felkelek és ez így megy folytonosan. Új képhez nem foghatok, mert ahhoz pénz kell, tehát csak elpiszmogom az időt, már meglévő szemetjeim bevégzésével, hogy legalább ne lopjam a Teremtő drága napját, így lesz már ez, míg szuszogok."

Felesége és két jó barátja Barna és Pollit-zer orvosok derítik fel néha-néha az egri orvosság mellett

1881 nyarának egy részét Tarna-Eörsön tölti. A kegyelet viszi oda, jótevőjének, pártfogójának báró Orczynak sírjához ... "nappal a temetőben dolgozom, csak 12 órakor megyek a kastélyba étkezni, azután ismét élvezem a temetői levegőt s azon töröm fejemet: az én felejthetetlen jóltevőm nyughelyét élvezetes képpé alakítani. Talán a héten bevégezhetem, bár a bárói egész család szeretné, ha az egész nyarat itten töltenem ; mindazonáltal a szokottnál is nagyobb figyelemben részesülök, de sietek haza Pestre, hogy vázlatomat folytathassam." 1883 július 11-én Pesten meglátogatja Markó Károly unokája. Megírja ezt is Tárkányinak: "Július 11-én betoppant hozzánk a nagy művész, Markó Károly szeniornak unokája. Igen talentumos fiatal táj festesz, kinél jobb talentumot Budapesten nem bírunk. A tájpiktor urak, köztük a tiszta lelkiismeretűek is nem szeretik a dolgot, mert ez az ifjú nagyon produktiv - - nem tud ugyan magyarul, de szépen beszél olaszul toskánai kiejtéssel... Szándéka volna itt maradni, ha művészetével meg tudna élni. Hiszem, hogyha a művészt ismerni fogja publikumunk, meg is fog élni".

1884-ben, midőn Tárkányi Rómában van, fölébred bennem a vágy ismét látni s gyönyörködni az örök városban: "Haj, de szeretnénk együtt élvezni veletek a római szent levegőt, égető vágy keletkezik bennünk csak hallattára is azon dicsőségnek, mellyel ő szentsége benneteket kitüntet. Ez aztán kitüntetés! A nálam látott üres vászon már be van festve, a kedves miniszteri fogalmazóné arcképe néz le róla a szemlélőre. Sohasem volt még modellem, aki nagyobb szeretettel ült volna és pontosabb lett volna nála. Sohase kötötte magát ahhoz, hogy eddig ül, vagy addig ül, hanem ült addig, ameddig én akartam és így lett is belőle valami az ő férje és családjának egyetemes örömére."

Tárkányi halála véget vet a levelezésnek... Ki tudja mily őrjöngő fájdalommal vévé egyetlen barátja halálát, aki művészi pályájának igazán vezérlő csillaga volt.

A nagylelkű pap végrendeletében 100 aranyat hagyott a művésznek, hisz ő, az áldott lélek nagyon jól tudta mindig, hol szorít Kovácsnak a csizmája . . .