Tizedik évfolyam, 1911    |   Hatodik szám    |    p. 251-260.    |    Facsimile
 

 

AZ ILLÉSHÁZYAK SÍRKÁPOLNÁJA TRENCSÉNBEN

Ismételt tűzvész, mindenféle ellenség pusztításai után, időnkint megújítva, a múlt században vajmi ügyetlenül "helyreállítva", a trencséni plébániatemplom amaz építészeti emlékeink közé tartozik, amelyek ősrégi eredetöknek már csak alig tüntetik föl gyér nyomait. A templom lényegében a XVI. század alkotása: eléggé tágas, de kiképzésében száraz, egyszerű épület, melynek alaprajzi elrendezése - - három hajóra van osztva - - talán az eredeti, román kori elrendezésen alapul. Sokáig a protestánsok kezén volt, csak 1671-ben került vissza a katholikus egyház birtokába. Belső berendezése, díszítése kezdetleges, szinte falusias. Szentélyének boltozatát nyilván a XVIII. században készült festmények díszítették ; ma már csak néhány folt árulja el, hogy - bizonyára megrongált állapotban - - még ott lappanganak a mészréteg alatt. Történeti hangulatba inkább csak a templom helye ringatja a látogatót: a várhegy oldalában, közvetlenül a hatalmas várrom alatt emelkedik, hasonlíthatlanúl szép kilátással a Vág völgyére, míg az alatta elterülő városnak szemközti részén emelkedik ki a piaristák templomának két vaskos tornya és üde sávként csillámlik elő a házak közül a hosszan vonuló főutcát szegélyező fák dús zöldje.

Van azonban a templomnak egy oly része, mely művészeti szempontból is nagy mértékben reászolgál a figyelemre. Az északi mellékhajó keleti végébe beépített kápolna, amely alatt az Illésházyak kriptája van, néhány érdekes, mai napig úgyszólván ismeretlen emléket őriz magában.

A kápolna egész szélességében, félköríves befejezésű nagy nyílásokkal nyílik a fő- és mellékhajóba. Amattól nagy, rendkívül díszes és erős vaskapuval, ettől alacsony, egyszerű vasráccsal van elkerítve. A vaskapu, a XVIII. századbeli kovácsmesterség figyelemre méltó remeke és általában a kápolna a XVIII. században nyerte mai alakját, műmárványnyal burkolt korinthusi félpilléreivel, erősen tagolt párkányaival. Már gróf Illésházy Miklós, majd különösen fia, József díszítette a család temetkezési helyét, a XVIII. század első felében.1

1. KÉP. ILLÉSHÁZY GÁSPÁR SÍREMLÉKE A TRENCSÉNI PLÉBÁNIA-TEMPLOMBAN
1. KÉP. ILLÉSHÁZY GÁSPÁR SÍREMLÉKE A TRENCSÉNI PLÉBÁNIA-TEMPLOMBAN

Az Illésházyak azonban már jóval korábban itt temetkeztek el. A bejárattal éppen szemben emelkedik gróf Illésházy Gáspár nagyszabású síremléke (1. kép). Illésházy István nádornak unokaöcscse és főörököse, egy másik nádornak, a hatalmas, dúsgazdag Thurzó Györgynek veje, trencséni, liptói és árvái főispán, Bethlen Gábor vezetése alatt tevékeny részt vett a harmincéves háború mozgalmaiban. Ötvenhat éves korában halt meg 1648-ban. Emlékét a sírkápolna padlójába eresztett egyszerű, feliratos kőlapon kívül a síremlék örökíti meg, melyet - - a rajta levő fölirat szerint - özvegye, bethlenfalvi Thurzó Ilona 1649-ben, tehát egy évvel férje halála után állíttatott.

XVII. századbeli síremlékeink sorában Illésházy Gáspáré mindenesetre a legkiválóbbak, legpompásabbak közé tartozik. Már szokatlanul nemes anyagával is kitűnik. Fekete és erősen erezett vöröses márványból épültek föl a falhoz támaszkodó síremlék architektonikus részei ; világosan emelkednek ki a. sötét keretből a zsíros sárga felületű alabastromból faragott figurális részek. A késő renaissance nehézkes gazdagsága, az építészeti tagok halmozása épúgy jellemzi az emlék stílusát, mint a különböző színű anyagok összeválogatása. Aránylag egyszerű talapzat fölött emelkedik az emlék predellára emlékeztető alsó része, közepén a feliratos táblával. Fölötte következik az emlék főrésze, mely erősen kiszélesedik és hatalmas két konzolon nyugszik. Három részre van felosztva. A középső, legszélesebb és legmagasabb részt fülke foglalja el, az elhunyt belehelyezett szobrával. A két oldalsó részen levő kisebb fülkékbe már csak egy-egy obeliszk jut, de mint kísérő, illetőleg befejező elem e keskenyebb részeket szerencsésen alkalmazott félig architektónikus, félig figurális alakok, ölükben virágot, gyümölcsöt tartó női alakokat ábrázoló hermák zárják le. Pompás hatású a női maszkokkal díszített talapzatokon emelkedő két nagy oszlop, gazdagon faragott fejeikkel. Hatásos a középső rész fölött vonuló fríz is, hadi emblémákkal díszítve. A legfelső részhez való átmenetet két oldalt egy-egy lapos női alak képezi, bőségszarút tartva és gyümölcsöt nyújtva az elhunyt felé. Fölül a nehéz, jellemző módon megtört párkány felett ismét feliratos táblát látunk, a felett még egy egyenes párkányt és végre legfelül, két puttó közé helyezett családi címer felett homokórát és szárnyas halálfejet, a múlandóság jelvényeit.

Erősen, határozottan tagolt, de zsúfolt szerkezetű a síremlék. A művész szinte dúskált a különböző alakú, természetű tagokban, melyek mindegyikének lehetőleg szigorú építészeti jelentőséget akart adni. Éppen az architektónikus hatásra való erős törekvés jellemzi ezt a művet. Teljesen hiányzik belőle a barokk művészet önkényessége, szeszélyes hajlékonysága. Szinte anakronizmusnak tűnik fel a XVII. század közepén.

Valóban anakronizmus. Ennek a jelenségnek azonban megvan a maga természetes magyarázata. Illésházy Gáspár síremléke egy azonos rendeltetésű, de jóval korábbi keletű műnek megközelítőleg hű másolata. 1616-ban, több mint harminc évvel Illésházy halála előtt, halt meg apósa, Thurzó György. Végső rendelkezése szerint ugyan Nagy-Bittsén temették el, özvegye Czobor Erzsébet azonban a biztonság kedvéért utóbb az árvai vár kápolnájában helyeztette örök nyugalomra.2 1626-ban már az özvegy is meghalt, így tehát ez előtt az idő előtt készült az a díszes síremlék, mellyel férje emlékét megörökítette. Az árvai vár kápolnájában levő síremlék (2. kép) lett a mintája Illésházy Gáspár síremlékének, valószínűleg özvegye, Thurzó György leánya akaratából.

2. KÉP. THURZÓ GYÖRGY SÍREMLÉKE AZ ÁRVAI VÁR KÁPOLNÁJÁBAN
2. KÉP. THURZÓ GYÖRGY SÍREMLÉKE AZ ÁRVAI VÁR KÁPOLNÁJÁBAN

Képeink a két emlék legszorosabb rokonságának bizonyítását feleslegessé teszik. A két mű kompozíciója, a felhasznált elemek és azok alkalmazásának módja annyira hasonlók, hogy ez esetben nem annyira utánzásról mint másolásról beszélhetünk, ámbár a másolás módját mai felfogásunk szerint meglehetősen szabadnak nevezhetjük. Az anyagban való eltérés - - az árvái síremlék architektonikus kerete vörös, az alakok fehér, a feliratos táblák fekete márványból készültek - nem éppen jelentékeny. Lényeges különbségek észlelhetők ellenben az egyes részek kivitelében, olyan különbségek, a melyek menten elárulják, hogy a másoló túl akart tenni az eredeti mintán, de nem volt képes annak harmonikus megjelenését, finom részleteit utolérni. A két emlék gondos összehasonlítása úgyszólván részletről részletre kimutatható eltéréseket, félreértéseket, eldurvulást árul el. így például a Thurzó-emlék oszlopainak hatásos és szükséges entazisa Trencsénben hiányzik. Az eredeti obeliszkek csinos, organikus talapzatai a másoló keze alatt durvákká, sematikusakká váltak és az obeliszkek fölött alkalmazott feliratos táblácskák finom keretei minden hajlékonyságukat, elevenségüket elveszítették. A legnagyobb különbségek azonban a figurális részekben tapasztalhatók. Itt a másoló művész nem állott feladata magaslatán és a Thurzó-emlék szép hermái, nem éppen szerencsésen elhelyezett, de finom kivitelű női alakjai helyett ugyancsak durva utánzatokat adott. Figyelemreméltó technikai készségre vall Illésházy szobrának gondos, a legkisebb részletig hű kivitele. A fej valóban szép és érdekes képmás, mely nincs híjával a nagyszerűségnek sem. De az alak - - merev frontalításával - - szinte félszeg módon hat, nem is jól illeszkedik bele fülkéjébe és teljesen híjával van annak a lendületnek, mely Thurzó magas domborművű alakját kitünteti és e helyen az egyenes vonalú keretek, a két nagy oszlop közt, szinte szükségszerű tényezője az egész mű művészeti ökonómiájának. Csak az árvái sírban levő síremlékekkel való összehasonlítás útján érthető meg Illésházy Gáspár síremlékének, a családi kegyelet és a XVII. századbeli pompaszeretet figyelemreméltó alkotásának művészeti jellege.

3. KÉP. A TRENCSÉNI ILLÉSHÁZY-KÁPOLNA OLTÁRA
3. KÉP. A TRENCSÉNI ILLÉSHÁZY-KÁPOLNA OLTÁRA

A kápolna legfőbb dísze azonban már a XVIII. századból való. Gróf Illésházy Miklós 150 rhénus forintot hagyott annak fenntartására és helyreállítására és unokája János, 1766 október 31-én kelt levelében ez összeg-kamatait biztosította, ámbár atyja, József (meghalt 1759-ben) már életében jelentékeny költséggel gondoskodott a kápolnáról.3 Gróf Illésházy József idejében keletkezett a kápolna pompás oltára (3. kép). A kápolna keleti falát teljes szélességében elfoglalja és oly magasan nyúlik felfelé, hogy úgyszólván csak a kápolnán kívül, az északi mellékhajóból tekinthető át egészen.

Az oltár a XVIII. századbeli barokk művészet jellegzetes alkotása. Magas, architektonikus tagoltságú talapzaton két oldalt két-két hatalmas oszlop emelkedik, a melyek erősen tagolt, befelé hajlott, rövid, de igen magas architrá-vokat hordanak magukon és ezeken nyugszik az oltár megkoronázó része, a cikornyákkal, virágfüzérekkel rendkívül dúsan ékített, szeszélyes formájú baldachin. A két-két oszlop közé díszedények vannak beállítva. A két oszloppár között levő főrész fülkeszerüen be-mélyed. Hátul, kaszettaszerű mezőkbe helyezett nagy rózsadíszekkel ékített architektonikus kerettől körülvéve a kereszt emelkedik, Krisztus életnagyságú alakjával. Az előtérben a kereszt előtt levő két halmon a legyőzött kígyó vonagló alakja látható, két oldalt a Krisztust gyászolók, balra Szűz Mária, jobbra Szent János. Az architektonikus részek műmárvánnyal vannak bevonva, a baldachin fából és stukkóból készült, Krisztus alakja és a kígyó ólomból van öntve, Mária és János tömör stukkó-alakok.4 A korinthusi oszlopfejeken, rózsadíszeken, baldachinon aranyozás teszi még gazdagabbá a hatást.

Az oltár szerkezetéhez, fölépítéséhez hasonlóval gyakran találkozunk a XVIII. századbeli oltárok sorában, mégis az alkalmazott architektonikus tagok tudatos csoportosítása, azok némely részlete első sorban a barokk művészetnek talán legkiválóbb, sajnos, elpusztult magyarországi ilyennemű alkotását, a pozsonyi koronázó templom egykori főoltárát juttatja eszünkbe (4. kép). A pozsonyi főoltár, mely, mint ismeretes, a templom helyreállítását a múlt század hatvanas éveiben intéző purizmusnak esett áldozatul, úgy hogy az oltár szobrászati részei, Szent Márton lovasszobra és a két nagy angyal is csak alig kerülték ki a beolvasztás sorsát, nagyságra, gazdagságra nézve természetesen jóval fölülmúlta a trencséni szerényebb művet. A két oszloppár az építészeti perspektívái hatás fő-tényezője, itt is, amott is, ámbár a két oltáron ellenkező - Pozsonyban konkav, Tren-csénben konvex - - alaprajzi elrendezéssel, végeredményben azonban mégis ugyanazzal a célzattal töltik be szerepöket, a középső fő rész optikai kiemelését. Pozsonyban is nagy díszes edények vannak az oszlopok közé állítva, egyenesen feltűnő azonban a felső részek megegyezése. Igaz, hogy a koronázó templom jellegének megfelelően Pozsonyban a magyar korona volt a baldachin helyén, de az a szeszélyes hajlású, gazdagon díszített váz, amelyen a legfelső rész emelkedik, teljesen hasonló a trencsénihez és, mint az, elől szép virágfüzérrel van díszítve. A pozsonyi hatalmas oltáron gyermekangyalok űzik játékukat a felhők között az architráv fölött, de Trencsénben is legalább két kis szárnyas angyalfej kandikál ki a baldachin virágfűzére mögül.

4. KÉP. A POZSONYI KORONÁZÓ TEMPLOM EGYKORI FŐOLTÁRA
4. KÉP. A POZSONYI KORONÁZÓ TEMPLOM EGYKORI FŐOLTÁRA

Ismeretes, hogy a pozsonyi főoltárnak Donner Rafael volt a mestere, ki tizenkét éven át 1726-tól 1739-ig élt Pozsonyban, Esterházy Imre hercegprímás szolgálatában és az oltáron kívül az ő sírkápolnáját, a barokk művészet kiváló remekét is elkészítette. Donner jelentőségét már kortársai fölismerték. Bél Mátyás, az Alamizsnás Szent János kápolnáról szólva, fennen magasztalja az osztrák művészt: "alig látott Hungária nálánál tökéletesebbet és joggal kételkedünk abban, vajjon Itáliában is vannak-e hozzá foghatók".5

Életének legtermékenyebb éveit Pozsonyban töltötte Donner - itt mintázta leghíresebb művét, a bécsi Neumarkton levő kút alakjait is -, valószínű azért az a föltevés, hogy Magyarországon még ismeretlenül lap-panganak Pozsonyban készített művei. Donner élete folyásáról feltűnően kevés adat maradt reánk, melyek nagyrészt Schlager kis könyvében vannak összegyűjtve.6 Az osztrák művészettörténeti kutatás azonban, amely mindinkább a maga körébe vonja a barokk művészet sokáig elhanyagolt emlékeit, legújabban behatóan foglalkozik Donnerrel is és egyrészt az ő művészetének jellegét és fejlődéstörténeti szerepét igyekszik megállapítani, másrészt azon van, hogy levéltári és stílkritikai alapokon kibővítse és biztos alapokra fektesse a nagy mester oeuvrejének ismeretét. E tekintetben különösen E. Tietze-Contat szerzett érdemeket.7 Fölsorolja mindazokat a pozsonyi műveket, oltárokat és dekorativ szobrokat, melyek ha nem is tőle valók, de műhelyében, vagy az ő hatása alatt keletkezhettek. A legkiválóbb ezek sorában a Szentháromság - templom pompás Mária - oltára, melynek kompozíciója és egyes részeinek kivitele is magának a mesternek kezére vall. A győri székesegyház két mellékoltárának nagy ólomdomborműveit (Szent István az országot Szűz Máriának ajánlja föl ; Szent László, Szent István sírjánál) már régóta Don-nernek tulajdonította a hagyomány, amelyet a művész egyéb műveivel való összehasonlítás teljesen igazol.

Donner magyarországi művei közé soroljuk a trencséni Illésházy-kápolna oltárát is, ámbár a hagyományon kívül - hiteles feljegyzések híján - csak magának a műnek művészeti jellegére támaszkodhatunk.

Az oltár architektúrájának, nevezetesen legfelső részének a pozsonyi főoltárral való megegyezése még nem döntő bizonyíték, mert az aránylag könnyen utánzásból is előállhatott, de az oltár fő része, a három életnagyságú alakból álló csoport, félreismerhetetlen benső rokonságot mutat a mester műveivel (5. kép). Első sorban a kereszten függő Krisztus alakjáról mondhatjuk ezt. E mellett szól már az a körülmény is, hogy ólomból van öntve. Donner különösen kedvelte ezt az anyagot, mely lágyságánál fogva még az öntés után is megkönnyítette az átdolgozást. A trencséni Krisztus formáiban is annyira megegyezik Donner egyéb műveivel, hogy valamely segédjének, utánzójának munkájára sem gondolhatunk.

5 KÉP. A TRENCSÉNI ILLÉSHÁZY-KÁPOLNA OLTÁRA. RÉSZLET
5 KÉP. A TRENCSÉNI ILLÉSHÁZY-KÁPOLNA OLTÁRA. RÉSZLET

Nem a szenvedő, hanem a holt Megváltót ábrázolta a mester. Szeme csukva van, töviskoszorús feje bal vállára hanyatlott alá, arcán a halál nyugalma tükröződik vissza. A kereszten való függés ábrázolása meggyőző, de nem erőszakos, nem borzalmas. Az élettelen test nem lóg szabadon, a karokat nem húzza le teljesen a nehéz tömeg. A test súlya részben a lábakra háramlik, amelyek két szöggel át vannak fúrva. A kínos helyzet, az élet-telenség ellenére is olyan állapot áll elő, amely bizonyos tekintetben az élet természetes statikájára emlékeztet. Azért olyan megnyugtató az ábrázolásnak ez a módja. Természetesnek, indokoltnak tűnik fel a testnek a függélyes tengelytől való elhajlása, egyes részek kitolódása, mások behúzódása. Hatásosan fokozzák a test sima formáinak hatását az ágyékot takaró ruha dús, de nem lobogó ráncai. Az emberi test mély ismeretét árulja el Krisztus alakja, de az anatómiai tudás nem érvényesül hivalkodó módon. Művészi mérséklet nyilvánul mindenben, kifejezésben, plasztikai motívumban, rajzolatban, a részletek megmunkálásában egyaránt.

6. KÉP. A DONNER-FÉLE FESZÜLET A HEILIGENKREUZI APÁTSÁGI TEMPLOMBAN
6. KÉP. A DONNER-FÉLE FESZÜLET A HEILIGENKREUZI APÁTSÁGI TEMPLOMBAN

A heiligenkreuzi kolostorban levő nagy krucifixuson kívül, mely Donnernek hiteles műve, a neki tulajdonított egyéb hasonló ábrázolások kérdése, melyre már Schlager reámutatott, még nincs tisztázva. A leghíresebb közülük a bécsi, Hofburg kápolnájának főoltárát díszítő nagy ólom feszület, melyet régi hagyomány fűz az ő nevéhez. A heiligenkreuzi feszület (6. kép) a választott motívum tekintetében - nem a holt, hanem a meg szenvedő, felfelé tekintő Krisztust mutatja be - ellentéte a trencséni Krisztusnak, de részletekben sok hasonlóságot tüntet fel. Itt is, mint a Hofburg feszületén és a szenvedő vagy holt Krisztust ábrázoló domborműveken kötél erősíti a ruhát a testhez, mely egyik oldalon fedetlen marad, hogy a szerves összefüggés benyomása annál határozottabb legyen. Tietze-Conrat mutatott reá egy oly mellékes, de jellemző vonásra, mely Donner alakjainak sajátsága: a láb második újjá erősen előrenyúlik a hüvelykujjon túl, az ötödik ujj pedig mintegy elkorcsosulva a többihez hozzásimúl. Ennek az alakításnak jellemző példája a trencséni Krisztus.

De maga a Krisztus típus is feltalálható Donner egyéb művein, első sorban a gurki székesegyház ólomból öntött nagy Pietáján is.

A domború homlok, erős, hegyes orr alatt az arc alsó része feltűnően rövid és a szakáll, bajusz is oly gyér, hogy alig módosítja a fej sajátságos alakításának ezt a benyomását. Általában a gurki holt Krisztus testének egész alakítása lényegileg nagyon hasonló a tren-csénihez, ámbár ott a fekvő alak bemutatása némi osztentációval jár és különösen a jobb láb túlfejlett izomzata feltűnő. A mellkas erős kiemelése a behorpadt has felett Donnernál nemcsak a függő alakok ábrázolásának állandó jellemző vonása, hanem oly eszköz, amellyel alakjainak erőteljes alkatát ki szereti emelni. Jellemző végül a trencséni Krisztuson a haj tömegének lágyan hullámzó, festői alakítása, anélkül a részletezés, erős ellentétek feltüntetése nélkül, amely Donner márványból faragott munkáin fordul elő. Az ólomnak mint plasztikai anyagnak ez a felhasználása szintén a mester sajátos vonásai közé tartozik.

A fémből készült fő alak finom megmunkáltságától nemcsak színben, hanem kivitelben is elüt a stukkóból mintázott két mellékalak. Ezeknél segédek közreműködését tételezhetjük fel, de kétségtelen, hogy az egész kompozíció, a plasztikai motívumok megállapítása magától a mestertől származik A három alak belső összefüggése, vonatkozása egységes koncepcióra megy vissza. A jobboldali alak, Szent János, felfelé tekint, Krisztus lehanyatlott arcára. A halál pillanatától mélyen megrendülve hirtelen fölemeli összetett kezeit. Mária nem képes a szörnyű látványt elviselni: elfordul a haláltól és kulcsolt kezei aláhanyat-lanak. A helyzet kifejezése ilyképen az alsó alakokban is ellentétes mozdulatokon alapult megfelelően a kereszten függő test helyzetének.

A mozdulatoknak ez az ellentéte az alapja a két alsó alak plasztikai alkatának. Amint az egyes alakok fordulata, taglejtése, a ruházat nehéz redőinek tudatos elrendezése megszünteti az emberi test szigorú szimmetriáját, úgy a két szereplő pszichológiailag is megkülönböztetett akciója változatosságot visz bele a kompozícióba. Enyhén, mérséklettel alkalmazott kontraposzt az egyes alakokban, -határozott, de nem erőszakos ellentét a két alak mozdulatában és ruházatuk ráncvetésé ben életet, kellő változatosságot visz bele az ábrázolás tárgyánál fogva szigorúan szimmetrikus kompozícióba.

Ámbár a két mellékalak elkészítése aligha tulajdonítható egészen magának Donnernek, ezeknek is vannak olyan vonásaik, amelyek az általános benyomáson felül is - - a mester egyes műveire emlékeztetnek. Szent János szobrának arctípusával, hosszú fürtös hajának elrendezésével, alsó karja izmos alakításával a pozsonyi Alamizsnás Szent János-kápolna oltárának baloldali nagy márványangyalán találkozunk. Mária fejének elaléló félrehajtása, mellén a csomóra kötött köpenyvéggel és ruhájának a mellhez simuló, erős, párhuzamos ráncaival - - igaz, sokkal nagyszerűbb formában - a gurki csoport Máriáján fordul elő.

Donner Rafael stílusának jellemző vonásait, alkotó elemeit az olasz vagy francia művészet erős befolyására igyekeztek visszavezetni ; igazán mélyebben Tietze-Conrat foglalkozott először ezzel a kérdéssel és a nagy osztrák mester művészetének némely sajátosságát a felsőolaszországi, nevezetesen velencei barokk-művészet hatásával magyarázta, melyet mesterének, Giovanni Giulianinak közvetítésén kívül Donner valószínű, noha még be nem bizonyított olaszországi utazása is megmagyarázna. Ez idegen hatások mellett azonban Donner művészetében olyan vonásokat is felfedeztek, amelyek az Észak művészeti hagyományaival, sőt éppen a középkor szobrászati gyakorlatával állanak összefüggésben. A trencséni oltár csoportja, egész hangulatával, a kifejezés tartózkodó eszközeivel valóban leginkább a középkori szobrászat alkotásainak hatására emlékeztet.

Az lllésházyak kápolnájában az oltáron kívül még egy másik mű is összefüggésben áll Donner művészetével. Gróf Illésházy József, aki a kápolnát helyreállíttatta és a Donner-féle oltárral ellátta, a maga emlékéről is még életében gondoskodott. Az emlék erősen profilozott széles ólomkeretbe foglalt domborművű mellkép, ugyancsak ólomból öntve. A keretet felül az Illésházy-család gazdag keretbe foglalt címere díszíti. Az egész architektonikus talapzaton nyugszik, amely hosszú feliratot visel magán (7. kép).8

7. KÉP. ILLÉSHÁZY JÓZSEF EMLÉKE A TRENCSÉNI PLÉBÁNIA-TEMPLOMBAN
7. KÉP. ILLÉSHÁZY JÓZSEF EMLÉKE A TRENCSÉNI PLÉBÁNIA-TEMPLOMBAN

Az életnagyságú mellkép gróf Illésházy Józsefet ábrázolja. Az ovális képsíkból sajátságosán, erősen kidomborodik a bal váll, melyhez képest a háromnegyed profilban ábrázolt arc szinte erőszakos fordulatot tételez fel. A simára borotvált, kövér arcot allonge-paróka veszi körül. A feszülő kabát hímzett gallérja felett a nyak körül csavart kendő ráncai látszanak. A gróf vállára vetett prémes mentét a bal karra csúszott lánc csatolja össze.

8. KÉP. ALTHANN GUNDAKER MEDAILLONJA (BÉCS, ÜDV. MÚZEUM)
8. KÉP. ALTHANN GUNDAKER MEDAILLONJA
(BÉCS, ÜDV. MÚZEUM)

Ismét Donner az, akinek művei sorában Illésházy József arcképének analógiáját megtaláljuk. Althann Gundaker gróf kiváló szépségű márványdomborműve, mely jelenleg a bécsi művészeti akadémiában volt, mozdulatban igen hasonlít az Illésházy-domborműhez. Még inkább megegyezik ezzel Althann grófnak a bécsi művészettörténeti múzeumban levő bronz-medaillonja (8. kép), melynek ott Daun tábornagy medaillonja a párja. Itt látjuk az Illésházy-mellkép sajátságos elrendezésének magyarázatát: a vérttel borított főúr mintegy heroikus mozdulatban áll előttünk. Büszke, diadalmaskodó magatartása még a mellkép szűk keretében is érezhető. Kevésbé illik ez a mozdulat Illésházy jól táplált, éppen nem hősies megjelenéséhez. E műveknek, a két Althann-féle képmásnak és Illésházy mellképének az összefüggése azonban kétségtelen. Nemcsak a feltűnő mozdulat közös bennök, hanem a dom-borművek stílusa, a képnek a dombormű alapjához való viszonya is, igen erős kiemelkedése is. A trencséni dombormű kivitele finomság dolgában nem éri utói sem a márványdombor-rnűvet, sem a két bronzmedaillont - - jellegzetes eltérés, hogy a szem csillagjának ábrázolása hiányzik róla -, de kétségtelen, hogy Donner pozsonyi műhelyében jött létre, ha csak a mester valamelyik segédjének munkáját láthatjuk is benne.

ÉBER LÁSZLÓ

 

1 Föliratok a kápolna déli bejárata fölött: Nata pater genitrix pátriae tria sidera gentis Hoc simul atque semel sünt tumul(a)ta loco.
Ileshazia gens orta domo procul este profani Hoc sibi curavit fieri moritura sacellum Quae vivis fuerit toties defensa sepultis Aedes pro meritis concedit amiea quietem.

A nyugati bejárat fölött, a teljes befejezés chrono-stichonjával:

Prosaplae DeCorI eCLesIae OrnaMento (1752).

2 Kubinyi Miklós, Árva vára. Történelmi tanulmány (Pest, 1872). 108. 1.

3 " . . . quantumvis quidem modo fatus Desideratis-simus Genitor noster praedeclaratum Mausolaeum non contemnendis sumptibus ad modernum statum perfectum, et decorem vita sua comité perducendo ad casum etiam prospecificatoruin 150 flor. quoque pacto contingibilis non exolutionis Menti et Voluntati praelaudati Dni Tes-tatoris sat abunde satisfecisse videretur ..." A levél másolata a trencséni plébánián.

4 Helyi tradíció, hogy eredetileg a két mellékalak is ólomból való volt, a Napóleon-féle háborúk alatt azonban az osztrákok eltávolították azokat, hogy golyókat önt-senek belőlük és pótlásul adták az eredetieknek stukkóból készült mását. Természetesen csak legenda, mellyel az alakok anyagának különböző voltát akarták magyarázni.

5 "Instruxit, cum molem uniuersam, tum in primis statuas, et. S. Johamis tumbam, Georgius Raphaël Donner, Austriacus sculpter, fusorque, quo consummatiorem vix unquam vidit Hungaria ; an vero pares habeat Italia, merito dubitamus". Notitia Hungariae Novae I. (Becs, 1735) 583. 1.
Érdekesen emlékszik meg Bél a pozsonyi koronázó templom régi főoltáráról, a melynek helyébe Donner éppen akkor készítette az ujat: " . . . altare summum in obtutu est, vetusti et turriculati operis, ne lucem, quam oriens adfundit, densi lemnisci intercipiant". Megjegyzés: "Dumhaec curis postremis, anno MDXXXIV. recognos-cimus, noua, idem altare forma, S. Martinum equitem, referente, instrui coepit; Donnero, quem mox laudabimus, artifice". U. o., 576. 1.

6 J. E. Schlager, Georg Rafael Donner. Ein Beitrag zur österreichischen Kunstgeschichte. Bécs, 1848. -Lényegében ezen alapúi Ilg könyve is: G. R. Donner, Gedenkschrift zum 200. Geburtstag des grossen österreichischen Bildhauers. Bécs, 1893. Nem találunk új adatokat a Donner-féle művek szép kiadványához Mayr által írt szövegben sem (Bécs és Lipcse, é. n.).

7 Unbekannte Werke von G. R. Donner. Jahrbuch der k. k. Zentral-Kommission für Erforschung und Erhaltung der Kunst- und historischen Denkmale N. F. III, 2. (Bécs, 1905), 195. hasáb. - Georg Raphaël Donners Verhältnis zur italienischen Kunst. Kunstgeschichtliches Jahrbuch der k. k. Zentral-Kommission, I. (1907.) 68. 1.

8 Siste viator et hoc dignum tantis cineribus mauso-laeum ubi vivus aeterna cogitât sibi et suis providet moriturus contemplare. Exe. ac I. D. C. Jos. Illésházy stb.

 

ERDŐ MÉLYE RÓNAY KÁZMÉR RÉZKARCA
ERDŐ MÉLYE RÓNAY KÁZMÉR RÉZKARCA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003