A MIKROCHEMIA A MŰVÉSZETTÖRTÉNET SZOLGÁLATÁBAN

Ha a képtárakat huzamosabb időn át látogatjuk, idegenkedéssel vesszük észre, hogy egyes képek alatt a mester neve túlgyakran változik. Továbbá mindig új és új képek merülnek fel, melyek mind híres mesterektől származzanak. Végül pedig egy mester neve alatt annyi festményt találunk, hogy akaratlanul is kételkedni kezdünk azok valódiságában.

Valamely festmény osztályozására, azaz a mester avagy iskola meghatározására eddig kétféle eszköz van: a fennmaradt kútfők és a stílkritika. Sajnos, oly írott kútfő, melynek hitelességéhez kétség nem fér, csak nagyon kevés van, úgy hogy főkép a stílkritikára vagyunk utalva. Habár a stíl kritika mint tudomány, az utolsó évtizedekben nagyon előrehaladt, mégis sok esetben - restaurált vagy átfestett képeknél abszolút igazságot tőle nem várhatunk.

Nekünk azonban még egy tudomány áll rendelkezésünkre, mely egyrészt az írott kútfőkre támaszkodik, másrészt a festmények anyagából kiindulva nem theoretikus, hanem reális alapon álló és abszolút biztos adatokat szolgáltat. Ez a mikrochemia.

A mikrochemia felvilágosít a képek festésénél használt festékanyagról, a felhígító és tapasztó anyagról, valamint az alapozás és az alap anyagáról. Ekként pozitív és negativ bizonyítékokat nyerünk,

A pozitív bizonyítékokat egyes városok, kolostorok, festőiskolák és mesterek levelei, festékvényei és egyéb írott kútfők képezik.¹ Itt az egyes meghatározott helyen és időben alkalmazott festékeket, azok felhígító és tapasztó anyagait, valamint az akkor használt alap és alapozások anyagait találjuk felemlítve, melyeket az ezen időből, ugyanazon iskolából vagy mestertől származó képeken is ki kell mutatnunk. Mivel azonban az írott kútfők nem mindig világosak, sőt egyes részletekben egymásnak ellent is mondanak, csak ugyanazon időből és iskolából vagy mestertől származó hiteles kép mikrochemiai vizsgálatából nyerhetünk abszolút biztos adatot.

A negativ bizonyítékokat a chemia történetéből vesszük, ahol az egyes festékek feltalálásának ideje van feljegyezve.² Ha a megvizsgált képen ezen festékek egyikét megtaláljuk, lehetetlen, hogy a kép a festék feltalálásának ideje előtt készült volna.. Ezen bizonyítékokkal finom, modern hamisításokat könnyen felderíthetünk.

Ebből látható, hogy a mikrochemia az írott kútfők és a stílkritika mellett a művészettörténetnek biztos támasza és a tudománynak mint ilyen fontos szolgálatokat tehet. Azonban a festmények vizsgálatánál nagy technikai akadályokba ütközünk ; ezek legyőzését tűztem ki feladatomul.

Hogy festményeket osztályozzunk, kivált átfestett vagy restaurált képeket, nem elégséges azon anyagokat és elemeket meghatározni, a melyekből állanak, hanem azt is kell tudnunk, mily sorrendben alkalmazták azokat és mily célra szolgáltak. Mindez valamely festményről leválasztott l mm2 nagyságú festékdarab 2.5-5 m³ vastag keresztmetszetén 500 - 1000-szeres lineáris nagyítás alatt tisztán látható. Hosszú kísérletezés után sikerült egy eljárást feltalálnom, mellyel az anyagok chemiai tulajdonságait meg nem változtatva, 2.5-5 m vastagságú keresztmetszeteket tudtam régi, valamint modern festmények darabkájából előállítani. Mikroszkóp segítségével 500-szoros nagyítás alatt rögtön észrevehető a régi és az új festmény közötti különbség. A régi kép darabkájában a festékszemcsék elég nagyok (kb. 8-10 m átmérőjűek), míg az új kép darabkájában elenyészően kicsinyek (0.1 -3 m átmérőjűek). Mivel a preparátumok nagyon vékonyak, ezeket úgy áteső fényben, mint ultrakondenzorral⁴ ráeső fényben le is lehet fényképezni. (Lásd 1. és 2. kép.) Amily szembeszökő a két anyag közt fennálló különbség, oly egyszerű annak magyarázata. A régebbi időben a festők maguk készítették festékeiket, maguk törték és dörzsölték azokat, továbbá főleg földfestékeket használtak, melyek meglehetőseri kemények és csak nehezen voltak a kőlapon avagy az üvegtáblán porrá morzsolhatok. A modern festékeket gyárakbari készítik és így finoman vannak megőrölve, továbbá legnagyobb részüket vegyi úton s így nagyon finom szemcséjű csapadékokból állítják elő. Ezért oly nagyok a festékszemcsék az első preparátumban és oly kicsinyek a másodikban.

1. KÉP: RÉGI KÉP KERESZTMETSZETE LINEÁRIS NAGYÍTÁS l: 500
2. KÉP: MODERN KÉP KERESZTMETSZETE LINEÁRIS NAGYÍTÁS l: 500

De mikroszkóp alatt nemcsak az egyes festékszemcsék, hanem már gyengébb nagyítás mellett a különböző festékrétegek is tisztán láthatók, így pontosan láthatjuk, hogy valamely festményen történt-e átfestés és milyen festékeket használtak ezen alkalommal. Ezután a festékrétegeket egyenkint külön vizsgáljuk.

A vizsgálat menete petrographiai vizsgálatokéval megegyezik. Először poláris fényben kezdünk dolgozni, figyelünk az áteső és a ráeső fényben mutatkozó különbségre. Ezen vizsgálatnál természetesen a preparátumot még diffúz nap- és lámpafénytől is óvnunk kell. Így térünk át a mikro-spektroanalizisre, mely a karmin- és anilinfestékek felismerésére szolgál. De mindezen vizsgálatok csakis akkor adnak megbízható eredményt, ha kromatikailag pontosan korrigált optikai készülékekkel végezzük.

Az optikai analizis után következik a tulajdonképeni chemiai vizsgálat, melynél legelőször az egyes festékrétegeket választjuk el egymástól s a megszilárdult folyadékokat, valamint a tapasztó anyagokat alkohol, benzin, xilol, Chloroform vagy desztillált vízzel, esetleg melegíthető tárgyasztalon próbáljuk feloldani ; a visszamaradt anyagokat, valamint a kapillárcsőbe felszítt oldatokat nedves úton vizsgáljuk tovább. Mivel az anyagokat előzőleg már optikailag megvizsgáltuk, a festékek összetétele pedig ismeretes, a nedves úton történő analizis előtt is már körülbelül tudni fogjuk, hogy mit keressünk. Az elővizsgálatokhoz a forrasztó csőanalizis⁶ ritkán használható, mivel a megvizsgálandó anyag meny-nyisége nagyon kevés. Spektrálanalizis villamos szikrában nagy szolgálatokat tett nekem; a mikroszkóp alatt kiválasztott festékszemcséket egyrészt egy kis (átmérő l'5 mm) platinakanálba tesszük, ez az egyik pólus ; a másik pólus egy platinatű, melyre szintén festékszemcséket izzítunk, Az analízisre egy Rhumkorf-induktor 4 Volt feszültségű áramának szikrája elegendő. Fémek felbontott vegyületei mikro-elektrolízis útján határozhatók meg.

Komplikáltabb a használt megszilárdult felhígító és tapasztó anyagokat kimutatni, azonban itt sem állunk legyőzhetetlen akadályokkal szemben. A fehérnyevegyületeket: tojásfehér-nyét, állati enyvet poláris fényben, valamint a Millon-féle reagenssel ismerhetjük fel. A cukoranyagok: méz, fügetej, mézga, alpha naftol- és kénsavval a furfurol színreakcióját adják. A zsírsavak peroszmiumsavval határozhatók meg, az elgyantásodott olajok a chloroform, xilol, benzin avagy alkoholban való oldhatóságukban vizsgálandók ; az alapozásban a keményítő jóddal könnyen kimutatható stb. Csupán egy bizonyos kézi ügyességre kell szert tennünk, hogy mindezen reakciókat a mikroszkóp alatt vihessük véghez anélkül, hogy a preparátumot elmozgatnánk. Rendesen 150 - 350-szeres nagyítás elegendő, csak az optikai analízisnél, továbbá a mérésnél kell erősebb, 800 - 1000-szeres nagyításhoz folyamodni.

Midőn így ezen eljárások használhatóságát kimutattam, azt hiszem, hogy az eddig oly kevésre becsült mikrochemia a művészettörténetben is honossá válik. Mivel továbbá a vegyelemzéshez csak minimális festménydarabkák szükségesek, melyeket a képnek a keret által elfedett részéről könnyen leválaszthatunk, az eredmény pedig kétséget nem enged: úgy reménylem, hogy rövid idő múlva nemcsak egyes képek eredetét sikerül a mikrochemia segítségével kimutatni, de a legrövidebb időn belül az olaj festés felfedezésének kérdésére is nemcsak kétséges írott kútfők alapján, hanem reális bizonyítékok segítségével határozott választ adhatunk.