A POTAISSAI (TORDAI) RÓMAI BRONZSZOBROCSKÁK

Amint azt az évről évre felmerülő újabb és újabb leletek igazolják, Dácia lakói nagyon kedvelték a művészi kivitelű műtárgyakat, melyekben kiválóan a nagyobb városok, pl. Apulum, Ulpia Trajana és Potaissa lehettek gazdagok. Míg Apulum és Ulpia Trajana inkább kőszobrokban és márvány-domborművekben bővelkedett, az eddigi leletek tanúsága szerint Potaissa lakói inkább a bronztárgyakat, nevezetesen a bronzszobrocskákat kedvelték. Sajnos, az itt talált bronz-szobrok közül már évtizedek hosszú során át oly sok vándorolt külföldre, hogy annak se szeri se száma. Néhány a Nemzeti Múzeumban, néhány a kolozsvári múzeumban, néhány a nagyszebeni Bruckenthal-múzeumban is látható. Itt-ott egyeseknél is, továbbá pár iskola (a nagyenyedi és a besztercei főgimnáziumnak) gyűjteményében is található egy vagy két példány. Tordán jelenleg 12-ről van tudomásom.

1. A TORDÁN TALÁLT BACCHUS

Mindannyi között és talán az eddigelé Dácia egész területén talált összes bronzszobrocskák között legszebb az a Bacchus, melyet 1886-ban, a tordai castrum-hegy déli lejtőjén, az úgynevezett Szindivölgy-szőlőben találtak és amely az apósom, dr. Wolff Gyula tulajdona. Br. Orbán Balázs- "Torda város és környéke leírása" című művében nagy elragadtatással így ír erről a szoborról: "Bacchust ábrázoló bronz-szobor valódi remekmű, melynek alakzata finom, tagbeosztása arányos s izomzata oly tökéletes, hogy még az olaszországi leletek közt is ritkítja párját. A szobrocska teljesen ép volt, csak egyik lábfejét ütötte volt le a felfedező csákánycsapás és a vállról lecsüngő lepelt tartó balkar forrasztása vált volt le, amit könnyen vissza lehetett volna illeszteni, csak az a kár esett rajta, hogy a találó aranynak vélvén, a levált kart tűzbe tette, miáltal a szirony leégett róla s azt többé semmiféle mesterséggel vissza nem lehet adni."'

2. A TORDÁN TALÁLT BACCHUS

2. A TORDÁN TALÁLT BACCHUS BALKARJA

Az első kép a szobrot úgy tünteti fel, amint a letörött darabok is lehetőleg az eredeti helyökre vissza vannak téve, a 2-ik képen a szobor egyes darabjait külön-külön is szemlélhetjük. Az egész szobor 24 cm magas, tehát a dáciai nagyobb bronz szobrok sorába tartozik. Kissé előre nyújtott jobb kezében kecskeszarv kürtöt tart. A hajdan baljával fogott tárgy hiányzik, de az ujjak állásából következtetve, valamely tárgyat azzal a kezével is fogott. Bal vállán gombszerű fibula foglal össze egy keskeny leplet, mely festői finom ráncokban hull onnan az alkarra és az alkarról tovább. Szakáll- és bajusztalan arca nagyon szabályos és kiválóan szép. Dús haja ketté van választva és hátul konty-szerű csomót képez. Fejét szőlőgerezdekből és levelekből alakított koszorú övedzi, mely szalaggal van odaerősítve és a szalag végei kecses csigákban omlanak a vállakra. Bal lába a bokától fogva hiányzik, jobb lába a térdnél letörött ; lábán kothurnust visel. A művész, ki ezt a remeket készítette, a szobor balkarját külön öntötte meg és azután ragasztotta a szobor vállára. Az egész szobor sötétzöldes patinával van borítva. Az alak magatartása nyugodt, nézése merengő s minden része természetes és könnyed mozdulatú.

3. A TORDÁN TALALT SZATIR

Hasonlóan igen finom és remek szép mű, de az előbbinél kisebb az a 107 milliméter magas szatír, melyet a 3-ik kép tüntet fel. Ez is a pottaissai várhegy déli lejtőjének Szindó-völgy nevű részéből került elő. Nagy kár, hogy a bronz-szobrocska jobb karja letörött, balkarja a könyökéből hiányzik s mindkét lábfeje lecsonkult. Teste igen szép és arányos s izomzata a lehető legtökéletesebb. Egész teste s kiválóan szakállas és nagybajuszos arca, meg a nyitott szája felindult állapotot tüntet elő. Homloka fölött a szatírt jellemző dudor úgy van alakítva, mintha kettős homloka volna. Dús haja e dudor felett előre hajló csomót képez. Meglévő jobb füle a disznó füléhez hasonlít. Hátán a derék táján ott látjuk az összekunkorított lófarkat, mely így összecsavarva, egyszersmind arra is szolgált, hogy annál fogva ezt a szobrot fel lehessen akasztani. Balkarján párducbőrt tart, mely finom redőkben úgy omlik onnan alá, hogy azzal a kidolgozott állatbőrnek bársonyos puhasága is fel van tüntetve. A balkarjának a könyökön alól következő része külön lehetett öntve és az a rész csak be volt az állatbőr össze-hajlása által képezett kis üregbe ragasztva. Onnan akkor hullott ki és törött össze, mikor a szőlő forgatásával dolgozó munkás 70 cmnyi mélységben egy római épület alapfalainak szétdúlásával kínlódva csákányával nagyot csapott az ott keményen egymásba gomolyodott épület-törmelékek közé. Ott a sok római tégla, faltörmelék és edény darab között rejtőzött ez a kincs is s véletlenül a csákány éppen a szobor balkezét érte és zúzta össze. (A romokból oly vastag mészréteg rakodóit volt e tárgyra, hogy azt csak több nap múlva és meleg vízben való ázta-tással meg szappanos mosással lehetett lehámoznom róla.) Az egész tárgyat remek szép fényes zöld patina borítja. Az a szobrász, aki ezt a Szatírt így megformálta és bronzba öntötte, oly magas képzettségű művész lehetett, ki az emberi testet annak minden egyes izmát és annak a körülmények szerint előforduló változásait egy mindent megfigyelő tudós és egy boncoló orvos tudományával ismerte. Bizonyosra veszem, hogy sem ez a Szatír sem az előbb ismertetett gyönyörű Bacchus nem lehetett daciai művész készítménye.

Az ellentét feltüntetése céljából is bemutatom a habokból kikelő Vénusznak valóban eredeti felfogással előállított azon bronz-szobrocskáját, melyről azt hiszem, hogy ezt dá-ciai mester formálta és öntötte (4. kép) Nem csak azért vélem ezt daciai - sőt éppen potaissai - gyártmánynak, mert az előbb ismertetett szobrokhoz hasonlítva ez valóban primitív mű, hanem azért is, mert éppen ily szobor Potaissa romjaiból már régebben és újabban is került elő. Igaz, hogy azok mellől a fürdőkád hiányzott, de hiszem, hogy eredetileg azok is így - káddal -voltak komponálva, csakhogy az a hozzámellékelt tárgy Potaissa elpusztításakor valahol elveszett, míg a gyűjteményben lévő szobrot az eredeti helyén és állásában sikerült megtalálni. Ez a körülmény is nevezetessé teszi ezt a kis szobrot, valamint az is, hogy teljesen ép példány, ami szintén nagy ritkaság.

4. A POTAISSAI HABOKBÓL KIKELŐ VÉNUSZ

A szobor 10 cm. magas és úgy a szobrot, mint a mellette lévő, de tőle teljesen el is különíthető bronz-kádat szép zöld patina vonta be. Vénusz a kád szélén ül, a kád széléhez támaszkodik félig álló és ülő helyzetben. Teste sovány, hosszú dereka feltűnően karcsú, balját a könyökéből előre és kissé balfelé nyújtja, balkeze hüvelyk- és mutatóújjával könnyedén egy almát fog. Jobbkezét tenyerével felfelé fordítva előre tartja. Kezei s kiválóan az ujjai hiányosan vannak kidolgozva. Mosolygó arca elég szépnek volna mondható, ha egyik szeme nem volna kisebb, mint a másik és ha szemei az archoz ará-nyítva igen nagyok nem volnának. Magasra fésült haja a füleket is eltakarja. Fejkötőjének első része pártaszerűen magasra emelkedik, hátsó része pedig egy sipkaformájú oly kontyban végződik, melyet hajfonat vesz körül. A fejkötőn kívül más ruhaféle nincsen is ezen a Vénuszon. A fürdőkád azon része, ahol az istennő hozzá támaszkodik, félkörű behajlással úgy van alakítva, hogy abban a mélyedésben a szobor lábszárai, combjai éppen elférnek. A kádnak felfelé emelkedő négy füle közül egyet a szobor megtalálása alkalmával azért törtek le, hogy anyagát jobban megtekinthessék. (Ez már itt így szokás.) Kissé megreszelték a szobor alsó lábszárának hátsó oldalát is, nehogy aranytárgyat adjanak át nekem réz gyanánt.

Egy ehhez hasonló szobrocskát a Várhegy keleti lejtőjén is találtak. Az a múlt század nyolcvanas éveiben külföldre, - talán Bécsbe - került. Egy méreteiben és minden részletében az enyémhez hasonló Vénusz-szobrocska az említett Várhegytől délkelet felé, a hegy tövében elterülő fapiacon 1908-ban az országút áthelyezésének földmunkája közben félméternyi mélységben s sok-sok római tégla, cserép és faltörmelék közelében került napfényre. A lelőhely tulajdonjogán ehhez a szoborhoz a város formált jogot. Amint már említettem, e mellől a két Vénusz mellől a kád hiányzik, de a szobor állásán s kiválóan a comb hátrészénél jól felismerhető, hogy ez is fürdőkádhoz támaszkodott. Hihetőleg ezek a Vénusz-szobrok ugyanegy öntőmintából kerültek ki és egy mesternek a gyártmányai.