Tizenegyedik évfolyam, 1912    |   Tizedik szám    |    p. 395-400.
 

 


KECSKEMÉT

Kecskeméten, magyar földön, magyar égbolt alatt, a műkért zöldelő fái között új hajléka van a magyar művészetnek. Kedves, intim, takaros hajléka, színestetetejű, barátságos kis házak, külsőleg, belsőleg arra berendezve, hogy az otthon melegségével öleljék körül a művészet embereit és kedvet, élénkséget, magabízó erőt szuggeráljanak nekik ahhoz a munkához, amelynek elősegítése kedvéért a kecskeméti telep létrejött. Nagyon vidám, nagyon bíztató látvány ez a kis telep most, amikor még a kezdetén van, mikor még olyan, mint az újszülött gyermek, akiben eljövendő nagyságok reményei, ígérete szunnyadoznak. Most megindultan és elszorult szívvel kell hogy reá tekintsünk és olyan jövőt jósoljunk neki, amennyi bizalom fészkel a szívünkben a magyar művészet életképességét illetőleg. Ma még csak azt tudjuk, hogy a magyar művészet új hajlékra akadt, hogy ismét megszilárdult egy pont, amelyen bátran, erősen megvetheti a lábát. Maga ez a tény nagyon örvendetes és mindenesetre megérdemli, hogy ünnepi hangulatban beszéljünk róla. Akármi is történik a gyermekkel, mire férfiúvá serdül, annyi bizonyos, hogy a gyermek napvilágot látott és megszületésével a magyar művészet a fejlődés, a megizmosodás új lehetőségéhez jutott.

Jövendölésekbe bocsátkozni és akárcsak hozzávetőleg is körülrajzolni a pályát, amelyet a gyermek megfutni fog, már igen nehéz dolog. Nemcsak azért, mert a jövendölés általában is nehéz mesterség, hanem különösen, mert az a világ, amelybe ez a gyermek beleszületett, legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a jövőre nézve bármiféle konzekvenciákat vonjunk le belőle: Ez a világ zavaros, homályos összevisszaság, átmenet, amelynek előzményeit ismerjük, de fogalmunk sincs arról, hogy az erők, amelyek most részint egymás ellen törnek, részint a legkülönfélébb irányokba húzzák a művészet szekerét, milyen rezultánsban fognak kiegyezni. A művészeti élet ma sem Magyarországon, sem bárhol másutt nem tömör, nem konszolidált, nem követ határozott célokat. Szétszórtság és határozatlanság uralkodik a világon. Csak az bizonyos, hogy a piktura leszámolt az impresszionizmussal és új utakat keres a boldogulás, a nagyszabású, általános művészet felé. De ez a leszámolás is csak elvben és az impresszionista festészet érdemi részében történt meg. Az impresszionista gondolkodás artisztikus konzekvenciái nem lelkesítik többé a művészeket, de fennmaradtak ennek a gondolkodásnak mindama tételél, amelyek különösen a művészre és a művésznek a művészethez, mint egy egyetemes és általános emberi cselekvési formához való viszonyára vonatkoznak. Fennmaradt első sorban az individualizmus, az egyéni látás és alkotás feltétlen, sőt túlzott tisztelete. És talán éppen ez okozza a művészeti élet szakadozottságát. Mert az impresszionizmus fénykorában az egyéni törekvéssel szemben vagy amellett ott volt egy hatalmas, mindent átfogó elv: maga az impresszionizmus. Az új dolgokat látó, forradalmi művészek az akadémiákkal szemben kijátszottak az individualizmus elvét, de az impresszionizmus érdekébén. Az akadémiák helyébe a független alkotás lépett, de általánosságban lehet állítani, hogy a művészek az újonnan szerzett függetlenséget arra használták fel, hogy alárendeljék az impresszionizmusnak. Az új természetlátás és a színnek, mint a festői kifejezés legfőbb eszközének diadalmas ereje összefogta a XIX. század egész piktornemzedékét és ez magyarázza meg azt a furcsa ellentétet, hogy egyetlen egy korszak sem volt céljaiban, ideáljaiban és módszerében annyira egyetértő, mint éppen az, amely az egyéni alkotás elvéből indult ki. Az impresszionizmus bukásával azonban ez az összetartó erő elmúlt, semmivé lett. Az impresszionizmusból nem lett akadémia, mert erre nem volt alkalmas, az impresszionizmus csak forradalmi jellegű művészet volt, amely nem erősíthette dogmákká a maga eredményeit. Kimúlt, de az individualizmus megmaradt és szinthetikus erő híjján azonnal éreztetni kezdte a maga robbantó erejét. Ma a robbanás teljes, az egész művészeti világ apró kottériákra bomlott, amelyek centrifugális irányban rohannak. Innen a szaka-dozottság, a zavart, elaprózott munka, innen a művészet arcának egész egyenetlensége.

Ezt az egyenetlenséget mi sem mutatja jobban, minthogy a művészeti világnak egy olyan aránylag kis területén, mint Magyarország, egyetlen egy ponton, Kecskeméten, egymás mellé telepszik egy tucat művészember és egyenlőre ez a kisszámú ember sem gondolkozik együtt. Ezt egészen nyugodtan meg lehet állapítani anélkül, hogy ebből akár a telep jövőjére, akár magukra a művészekre nézve bármi hátrányos'következtetést vonnánk le. Nem az ő hibájuk, csak az idő jele, hogy azok a művészek, akik az első nyarat Kecskeméten együtt töltötték, csak abban értenek egyet, hogy valamennyien komolyan, becsületesen, lelkesedve akarják és csinálják a művészetet. De egyenlőre mindegyik a maga feje szerint akarja és csinálja s a művészi elvek becsületességén és tisztaságán kívül nincsen más elv, amely ezt a tucat embert egy homogén egységgé hozná össze. Ebben különbözik idősebb testvéreitől: a nagybányai vagy a szolnoki művészteleptől. Nagybánya az impresszionista művészet diadalmas kirobbanásának a helye, egyetlen egy elvet, meggyőződést, művészeti krédót képviselt; a szolnoki művészeket is többé-kevésbé egyetlen egy gondolat, a magyar naturalizmus tartotta össze. Kecskemétnek nincs ilyen közös meggyőződése, elve, hitvallása. A kecskeméti művészek egy része még naturalista, egyenesen a szolnoki hagyományok letéteményese, másik része túl van a naturalizmuson és egészen új irányban kísérletezik. Egyik részük erősen dekorativ, a másik résznek a dekorációhoz semmi köze. És vannak közöttük egészen individuális talentumok, akiket nem lehet semmiféle közös elnevezés alá foglalni. A kecskeméti telep egyenlőre egy heterogén csoport, amelyet a művészet becsületes szeretetén kívül csak az együttlakás ténye tart össze.

Kétségtelen azonban, hogy maga ez a tény, a művészet jegyében való szoros érintkezés meg fogja tenni a maga hatását és létre fogja hozni azt az egységet, amely egyelőre hiányzik. Különösen azért várhatjuk ezt biztosan, mert Kecskemét nemcsak önálló művészek számára nyújt otthont, Kecskeméten iskola is van. Kecskeméten fiatal, kezdő növendékek vannak, akik éppen fiatalságuknál fogva ahhoz az irányhoz fognak csatlakozni, amely a jövő felé vezet. Egy csomó fiatalemberben, aki együtt egyenlő körülmények között, egy helyen kezdi el a munkát, ki kell hogy fejlődjék bizonyos lelki közösség és kétségtelen, hogy Kecskeméten is erőre fog kapni egy vezető elv, amely sajátos karaktert ad a kecskeméti művészetnek. Hogy milyen lesz ez az elv, ez az, aminek megjövendölésébe nem bocsátkozhatunk bele. Legfeljebb szemlét tarthatunk azok felett, akik a kecskeméti művészet első munkásai és kikereshetjük oeuvre-jükből azokat a jeleket, amelyek egy új, szinthetikus művészi irány kifejlődésével bíztatnak.

Ilyen körülmények között feltétlenül Iványi-Grünwald Béláról kell beszélnünk első sorban. Mert ő az a művész, aki miután egy megállapodott, biztos művészi irány első emberei közé küzdötte fel magát, egyszerre egy kataklizmát!kus változással szembefordult régi egyéniségével és egészen új irányok felé kereste az igazságot. Iványi Grünwald Béla művészetében meg van az új lehetőségeknek első feltétele: a múlttal való szakítás. Sőt ennél több is: a múlttal szemben új, más célok határozott, félre nem ismerhető hangsúlyozása. Ezekre a célokra ráismerni ma már nem nehéz, mert Grünwald Béla pálfordulása egészen határozott és világos volt. El a naturalizmustól, a szín túlhajtásától, a hirtelenségtől, a szétszórtságtól: a dekorativ stilizálás, a hatások koncentrálása, a nyugodt kompozíció az egység felé. Azelőtt vérbeli naturalista volt, színes foltokban felolvadó tájképek élesszemű mestere, ma nagy szimbolikus kompozíciókkal foglalkozik, amelyekben a tömegek egyensúlya, a vonalak rithmusa, a kompozíció, dekoratív hatása a fontos. Azelőtt csak festett úgy, amint a természet szeszélyes változatosságban eléje adta a festeni valót, ma tervez úgy, amint a lelkében feltámadt idea a színek és formák harmonikus egybeállítását megköveteli. Azelőtt a természettől kapta az impulzust, ma a lélkéből vetít kifelé a természetbe. Azelőtt a benyomások jegyében apró guerilla-harcot folytatott a természettel, ma nyugodtan, megfontoltan megy bele a küzdelembe, mint egy széles áttekintésű hadvezér. Régi pikturájában kis, elfoszló szépségelemeket kötött le, ma mindig és mindenütt az ideált akarja. Ezért skálája idealisztikus, rendező, szellemibb, öntudatosabb lett. Azelőtt képein kifejezte a világ szépségének egy-egy momentumát, színes jelenségeket, a fény pillanatnyi játékait, s a szépség harmóniájának egyetlen egy akkordját, ma nem hangsúlyoz semmit külön, ma a világ, a művészi alkotás szépségét akarja az összes rendelkezésére álló eszközökkel, a festői hatáskeltés minden lehetőségének egyenlő kiaknázásával és kiegyenlítésével.

Ez talán Iványi-Grünwald Béla újfajta pikturájának legfontosabb és legörvendetesebb jellemvonása. Az a törekvés, amely ellentétben az impresszionizmus színes egyoldalúságával a hatások koncentrálását akarja. Ez a törekvés sohasem hangsúlyoz egy tényezőt a többiek rovására, nem hanyagolja el a hatások nagy részét egyetlen egynek a kedvéért; ez a törekvés tudja, hogy a ritmus, a szépség, amelyet a festői alkotástól várunk, csak akkor lehet tökéletes, ha minden lehetséges eszközt a szolgálatába hajt, ha egyetlen egységbe foglalja a világon létező szépségnek minden elemét. Ez a törekvés Iványi-Grünwald Béla új oeuvre-jében határozott hangsúlyozást nyer, sőt tovább mehetünk: ez a törekvés többé-kevésbé az összes kecskeméti művészek alkotásain végigvonul. Kecskeméten nincsenek túlzók, Kecskeméten nincsenek egyetlen egy jelszóhoz ragaszkodó emberek, Kecskeméten a jelszavaknak nincsen értelme. A piktura egységébe vetett hit a kis csoportnak egyetlen közös kincse. Olgyay Ferenc, aki tájképein még tisztán foltokban olvasztja fel a világot, már nagy históriai kompozíciókra készül, amelyeken feltétlenül egyenlő szerepet kell hogy játsszon a szín és a forma. Hermann Lipót fantasztikus, dekorativ tehetsége kezdettől fogva egyenlő értéket tulajdonított minden artisztikus elemnek. És az egyenlő értékelést vallják a többiek is mind: Ferkai Jenő, Szabó Antal, Faragó Géza, Pólya Tibor, Pólya Iván, Fehérvári Erzsi; valamennyien, azok is, akikre nézve ez az új hitvallás a megtérés jellegével bír, azok is, akik fiatalabbak és már evvel az egységesítő elvvel indultak neki a művészetnek. Ez a józanság, nyugodtság, ez az összetevő, a művészi hatás maximumára törekvő felfogás a kecskeméti művészi koncertnek az alaphangja.

És ez a hang annyira erősödött, hogy csengése nem is marad meg az ecset művészete által limitált területen. Az egységesítő törekvés nemcsak a festészet belső dolgaira vonatkozik, hanem kiterjed arra is, hogy a kecskeméti telep összefoglalja a képzőművészet összes törekvéseit. A kecskeméti telepen nemcsak festők vannak, hanem építészek, szobrászok és iparművészek is. Janszky Béla, Szivessy Tibor, Csikasz Imre és Falus Elek. És Kecskeméten nemcsak festőiskola van, hanem kerámiai és textilműhely is. A telep művészeinek és a városnak is nyilván az a törekvése, hogy a kecskeméti telep ne festőkolónia legyen, hanem minden képzőművészeti törekvés összefoglalása. És valószínű majdnem bizonyos, hogy ez az intenció adja meg majd az egész eljövendő kecskeméti művészet karakterét. A múlt század képzőművészete festészet volt és semmi egyéb. De igazságtalan és balga dolog egyetlen művészet kedvéért lemondani minden többiről. Nincsen fontosabb és hasznosabb képzőművészeti akarás, mint az, amely a művészet összes elemeinek egyesítését célozza és ennek az akarásnak előjelei teszik a kecskeméti telep létrejövetelét oly igen örvendetessé. Nagy művészeti korok mindig akkor következtek, mikor ez a szinthézis meg volt, annak akarása mindenesetre a legelső lépés a nagyság felé.

Minden rendelkezésre álló eszközzel széppé tenni az emberi életet! ez a törekvés kezd kibontakozni a zsenge kecskeméti telep karakteréből s valószínű, hogy az a fiatal generáció, amely Kecskeméten fog kifejlődni ezt a törekvést fogja tettekre és eredményekre felváltani. Kecskeméten nem lesz forradalmi művészet. És ez jól van így, mert a forradalmakra már nincs szükség, a foradalmak ideje már lejárt. Most az akademizmusra van szükség arra a nemes értelemben vett akademizmusra, amely a forradalmak és a forradalom előtti idők, a művészet minden időinek eredményeit egyezteti össze. Erre az akademizmusra sohasem vágyott annyira a világ, mint most, mikor egy eredménydús forradalmi korszak hagyományainak rendezésére, a fejlődés menetébe való beillesztésére van szükség. Nagyon örvendetes dolog lenne, ha Kecskeméten az ilyenfajta akademizmus ütne tanyát és nagyon örülnénk, ha nem csalódtunk volna, mikor ennek az akademizmusnak előjeleit felfedezni véltük. Mert ez elyinne oda, ahol a művészet nagyságának, monumentalitásának lehetőségei rejlenek: a stílus felé. A kecskeméti gyermeknek ebben az irányban kell elindulnia. Azután már csak az emberi erőtől és tehetségtől függ, vajjon a jövendő férfi erős lábai azon a ponton fognak-e megállapodni, amely felé a gyermek a maga tapogatódzó lépéseivel igyekezett.

DR. SZTRAKONICZKY KÁROLY

FALFESTMÉNY IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA FESTMÉNYE
FALFESTMÉNY
IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA FESTMÉNYE

UZSONNA IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA FESTMÉNYE
UZSONNA
IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA FESTMÉNYE

KERTBEN SZABÓ ANTAL FESTMÉNYE
KERTBEN
SZABÓ ANTAL FESTMÉNYE

CSENDÉLET FEHÉRVÁRI ERZSI FESTMÉNYE
CSENDÉLET
FEHÉRVÁRI ERZSI FESTMÉNYE

NŐK AZ ERDŐBEN HERMANN LIPÓT FESTMÉNYE
NŐK AZ ERDŐBEN
HERMANN LIPÓT FESTMÉNYE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003