BERLINI LEVÉL
Berlin, 1914 január.
A berlini krónikás az elmúlt hónapok képzőművészeti eseményeiről sokat jegyezhet fel, ámde semmit, ami német, ami idevaló termék, ami e földben gyökerezne. A szecesszió válságával és bomlásával megszűnt az új és legújabb német nemzedéket legjellegzetesebben bemutató intézmény, a művészek java hazátlanná vált s ezentúl műkereskedőknél elszórva fogja bemutatni új munkáit, — a fiatal, még nem akkreditált generáció azonban hajléktalanul áll, az akadémikus egyesülések be nem fogadják őket a műkereskedők meg nem nyitják ajtaikat előttük s hacsak nem alakul hamarosan valamely új és a szecesszióhoz hasonló tekintélyű társaság, ez a hontalanság súlyos erkölcsi és. anyagi zavart hoz majd a fiatalokra, akikre mostanában rossz idők amúgy is.
A «Juryfreie Ausstellung» ahol tavaly a párisi «Indépendants» mintájára bemutatkozhattak, az idén csődöt mondott sok okból: egyrészt mivel fő-emberei másutt is teret kaptak s így nem állott érdekükben a szervezéssel vesződniük, másrészt, mivel a tavalyi silány anyagi eredmény után nem mertek újból megpróbálkozni költséges kiállítással. A hivatalos, úgynevezett «nagy» kiállítás minden fiatalság elől kénytelen elzárkózni, mivel Vilmos császár múlt tavasszal még a túlhaladott és akadémikus számba vett öregedő Stuckot is «vad fiatalnak» bélyegezte és haragosan kifakadva fordított hátat képeinek.
Maradnának hát a műkereskedők és azok közt különösen a «Neue Galerie», ahol az igazán vad fitalok kerülnek bemutatásra. Ezúttal a francia Derain és a belga Ensor töltik meg a termeket. A katalógus nem hoz évszámokat s így nem tudjuk, alapos-e a gyanú, hogy a kiállított Derain-képek legnagyobb része egészen régi s a legújabb stílus, az utolsó étappe-ja nincsen is képviselve. Azok közül a kubista tanulmányok közül, amelyeket tavaly más kiállításokon láttunk, itt nincsen egy sem. Ellenben van egész sor feltűnően Cézanne hatása alatt, igen finom színérzékkel festett tájkép, akad néhány alapjában véve akadémikus és csak egyes külsőségeiben ultramodern vászon. Egy-egy csendélet, amelyeken lebilincselően őszinte és szinte puritán a meglátás és kifejezés és módja. Fájdalmas és kellemetlen közvetlenül ezek mellett egészen felületes, a párisi festés-argot-t beszélő nyers színekkel és érdektelen rajzzal harsogó képeit látnunk. Van egy-két csendélete, amelyeken finom színek keresett és megokolatlan rajz-vázra vannak felrakva; egészen akadémikusan megrajzolt tárgyak, csak éppen a perspektíva önkényes: az asztal rálátással nézve, a rajta fekvő játékbárcák szintén, a mellettük heverő kártyák már függőlegesen szemben állanak, míg egy szék alálátással van feltüntetve. Miért, - nem magyarázza semmi, - - holott Derain holbeini szeretettel is tud rajzolni, amint azt néhány ceruzarajzú, igen intenziven érzett és kifejezett tájképe mutatja. Sok vászon előtt bosszankodva kell konstatálnia a nézőnek, hogy a festőműterem ez intimitásainak magányos kereséseknek, másokra nézve értéktelen feljegyzéseinek nem kellene a nyilvánosság elé kerülniök ; régi nagymesterek egy-két ecsetvonása is lett volna ennyire érdekes a közönség szemében s mégis -- sokkal jobban tisztelték a maguk művészetét és a közönség ítéletét, semhogy minden effortnélküli gondolatukat nagy keretbe helyezve feltálalták volna. Maga a művész hibás-e ebben, vagy a kiállításrendezők szedik-e össze a műtermek szögleteiből a heverő «remekműveket» - - ki tudja?
James Ensor rézkarcai nagyrészt olyan benyomást tesznek az emberre, mintha egy felnőtt gügyögne és gyerekmódra mászkálna: ez a raffinált teknikákhoz ugyancsak értő hatvan éves úr erőltetetten naiv, arca verejtékében fantasztikus, Breughel poklai felé kancsalít, de ügyetlenebben, gondolat- és képszegényebben. Egészben véve egy pillanatig sem hagyja a szemlélőt az a benyomás, hogy ez az ügyetlenül irodalmaskodó úr nagyon korlátolt eszű lehet s «eszméi» felett inkább mosolygó vállvonogatással kell napirendre térnünk.
Gurlitt gyenge németeket hoz: a müncheni Caspar szegényes képzelőtehetségű «modern» bibliai tárgyfestő. Valeurben hamis képein erőszakos szineket halmoz össze, kompozíciói banálisak és érdektelenek. Cassirernél az újonnan felfedezett Magnasco, akit Greco és Goya mintájára és pótlására új -istennek kezd kikiáltani a műkereskedők trösztje, — kiállítása nyilt meg több mint hetven képpel. Már több mint két éve készítik elő a talajt a beavatottak ennek a tizenhetedik századbeli génuai festőnek, akit eddig alig méltattak figyelemre. Megkönnyíti megértését és mai méltánylását Goyához való feltűnő rokonsága az egyszínüségben és inkább éles világításokra való törekvésében, — s hasonlósága Grecohoz fantasztikus és szenvedélyes tárgyaiban és belső érzésében. Egyes tájai még Salvatore Rosara, sőt olykor Ruysdaelra emlékeztetnek, — de temperamentuma oly izzó, merészsége oly korlátlan, hogy sokkal közelebb áll hozzánk ennél a két nyugodtvérű festőnél. Patétikus, idegesen szónokoló modora megkap ; tengerei szinte az impresszionista iskola nervozitását adják, hajóvontatói, erősen mozgalmas kikötőjelenetei, egy csoport barátnak vagy apácának kavargó, nyugtalan mozgású s mégis félelmesen összhangzóan komponált képe megdöbbentő frissességgel hatnak. Vannak tájai, amelyek a legérzékenyebb színlátással és igaz poézissel vannak megfestve, vannak apró, színtelen vázlatai, ahol csupán egy-egy testprobléma megoldását kutatja, féktelen erővel hozva harmóniába azt egy penetránsan hatásos érzéssel. Példák: két kis különböző felfogású, keresztre feszített Krisztusa, amelyekben a magányt és megkínzottságot a Megváltó testének ki-nyulása, lógása adja meg. Minden in megfeszül, minden izom fájdalmasan megnyúlva dagad ki. Kompozíciói hol a legtisztábban a régi tanokat követik, hol a legmerészebb utakat vágják maguknak, mint például az «Apácák iskolája» című két képén, ahol minden csoport külön él, egykét alak összetartozik, az egész egy sajátos, de mégis harmonikus káosz. Éppen ilyen a «Genuai kikötő» kaotikus tömege is, ahol az alakok és hordók, kövek gomolyagának elosztása önkényes és mégis végtelenül összhangzatos Egyes egészen modern problémával is megpróbálkozik, mint amilyen egy vonal merészen aláhúzott megismétlése ; egy derékszögben behajló kar és elfordítva lenéző fejfölött közvetlenül megismétli ugyanezt a két mozdulatot ugyanígy anélkül, hogy egyhangúvá és üressé válna holott a kis képen egyéb nincs is, mint e két alak. Érzésben és a kifejezés erejében páratlanok a barátokról festett kis művei. Itt szó sincs édeskés klastrom-jelenetekről, bortkóstolgató, almátkinálgató papokról: ezek megfeszített izmokkal vezeklő, extátikus imában vonagló, kemény kárhoztató beszédek súlya alatt görnyedő barátok, - s a festő maga érzi ezt és kínlódva, velük görnyedve dolgozik. Magnasco, az új régi ismeretségén kívül egy még újabb, még régebbi műv sz bemutatkozásának lehettünk tanúi: Thutmes egyiptomi szobrász műtermét (Krisztus előtt 1350 tájban élt) hozták felszínre a Tell-el-Amarna-beli ásatások. IV. Amenophis királyt, feleségét és leányait ábrázolják félig kész és befejezett művek, amelyek elképesztő tökéletességgel a stilizálásnak oly tapintatos és fölényesen átgondolt művészetét mutatják, amelyet mind mai napig sem múlhatott felül művész. Annál becsesebb ennek a stilizálásnak föltétlenül tudatos volta, mivel a leletek között van egész sor élő ember fejéről elvett gipszöntvény, amelyek a maguk természetes realizmusával nem zavarták meg és nem terelték a valóság szolgai utánzásának útjára ezt a halhatatlan művészt. Tudatosan összefoglalva, egyszerűvé, de mindent sejtetővé faragta fejeit ; egy-egy húsos száj kemény sarkai, meleg, puha közepe, egy-egy csípő húsos hajlása, egy-egy élettől szinte reszkető mell tanuságtételei Thutmes csodálatos, évezredeken túl is hódító örök művészetének.
A múzeumi képtár egy új Van der Goes-képpel gyarapodott, melyet egy spanyol kolostortól vásárolt az állam. «A három királyok imádása» erőszakosabb színezésű, mint a mester többi ismert képei a flórenci triptichon finom szürkéi helyett itt a megszokottabb barna az összefoglaló tónus, a rajz keményebb s a drapériák a Van der Goes jellegzetes élesrajzú redőzetei. Az elgondolás minden szépsége mellett is a kép nem oly egyéni s főleg nem oly poétikus, mint a mester egyéb művei.
VÉSZI MARGIT
