Benczúr január 28-án volt 70 esztendős és születésnapjának a délutánján a Bajza-utcai mesteriskolában levő műtermében legelsőbben kereste fel őt Jankovich Béla dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klébersberg Kunó gróf művészeti államtitkár és Majovszky Pál dr. min. oszt. tanácsos, a művészeti ügyosztály főnökének a társaságában, hogy a jubiláló mesternek szerencsekivánatait kifejezze. Jankovich miniszter rendkívül meleg beszéddel üdvözölte a 70 esztendős Benczúrt és egyben tolmácsolta előtte minisztertársai jókivánatait is, amit a mester hálásan köszönt meg.

A Választmány diszülését, József főhercegnek, a Képzőművészeti Társulat védnökének egyenes óhajtására, január 30-án déli 12 órára tűzte ki, azonban a főherceg, váratlanul közbejött katonai szolgálati kötelezettsége miatt, nem jelenhetett meg az ülésen. De ha már kénytelen volt az ülésről távolmaradni, jelét kívánta adni a Benczúr művészete iránti nagyrabecsülésének és maga a mester iránt való rokonszenvének és ezért az ünnep napján, reggel kilenc óra után elment hozzá a műtermébe. A főherceg minden kiséret nélkül, egyedül jelent meg, tábornoki egyenruhát viselt, amelyet díszes rendjelei ékesítettek. József főherceg, mint a Képzőművészeti Társulat védnöke, meleg szivélyességgel üdvözölte a 70-ik születésnapját és kettős jubileumát ülő mestert és az Ég áldását kívánta további munkálkodására. Benczúr meghatottan köszönte meg a Fenségnek a jó kívánságait, s a főherceg az üdvözlés után tüzetesen végignézte a műteremben készülő-félben lévő alkotásokat és barátságosan beszélgetett el a mesterrel. A látogatás több mint egy óra hosszat tartott, s mielőtt József főherceg távozott volna, Lesskó János, a műcsarnok helyettes titkára, aki éppen akkor érkezett Benczúrhoz, megkérte a fenséget, engedje meg, hogy emlékül fényképen is megörökíttethesse az ő látogatását Benczúrnál. József főherceg a legnagyobb készséggel egyezett bele ebbe és Balogh Rudolf művészfotografus csakhamar több pompás együttes felvételt készített a főhercegről és a jubiláló mesterről.

Mialatt a főherceg Benczúrnál járt, odakünn a Városligetben egyre jobban népesedett a műcsarnok környéke, amelynek ormáról hatalmas, lengő trikolor hirdette, hogy ünnepe van a művészetnek. A kíváncsiak tömege egyre nőtt a palota körül, s ez alatt benn, az ünnepre káprázatos fénnyel és pompával gyönyörű szalonná varázsolt nagy kiállítási teremben megtették az utolsó előkészületeket. A termet teljesen bíborba vonták, s a baldachinos mennyezet alatt aranyos csillár halvány fényt árasztott a falakat ékesítő gyönyörű, drága gobelinekre, a terem pazar bútorzatára, csillogó ékességeire, s a parkettet borító antik szőnyegekre. Az elnöki emelvény a terem keleti falánál állott. A hosszú elnöki asztalt aranyszegélyes bíborbársony takarta, s az asztalon aranyba foglalt régi porcellán tintatartók ékeskedtek. Az asztal mögött reneszánsz karos székek, s az elnöki emelvénnyel szemben csupa szebbnél-szebb gobelin-bútorzat a választmány tagjainak ülőhelyül. Benczúrnak az elnöki emelvény és a választmány helye között elterülő mezőben helyeztek karosszéket, amely mögött ott állott a Stróbl Alajos mintázta kitűnő portrait-szobra, mellette pedig díszes asztalkán a Lipótvárosi Kaszinó ajándéka, egy drága porcellán váza, benne hetven pattanó piros rózsabimbó, s a rózsák közé halvány zöld rezedákkal beleírva a hetvenes szám. A gobelinek alá helyezett commode-okról a teremben mindenfelé szerteáradt a szines azaleák és gyönge tulipánok illata. Tizenegy órára elfoglalják helyüket az ünnepre szolgálatra kirendelt fővárosi csatlósok, akik világoskék Mária Terézia korabeli öltözéket viselnek, a palota kapui kinyílnak, s a terem ajtajától, a délszaki virágokkal díszített előcsarnokon át, a palota lépcsőjén piros bársonyszőnyeg fut le az érkezők elé, egészen a kocsiútig. Az épület előtt díszruhás rendőrök állnak sorba, a díszbe öltözött portások elfoglalják helyüket, s percek múlva az épület elé gördül az első fogat, amelyet nyomon követ a többi és a fogatokról huszárok és csatlósok ugranak le és nyitják azok ajtait. Az urak valameny-nyien gyönyörű díszmagyarban vagy frakkban, rendjelesen jelennek meg, s a műcsarnok előtt összegyűlt emberek éljenzése közben sietnek a palotába. A terem mindjobban benépesedik, a kép mindegyre tündöklőbben káprázatossá válik.

A választmány tagjai közül jelen vannak: Apponyi Sándor gróf, Andrássy Gyula gróf, Andrássy Géza gróf, Basch Gyula, Batthyány Lajos gróf, Berzeviczy Albert dr., Bosznay István, Brück Miksa, Dessewffy Arisztid, Dudits Andor, Egger Gyula, Forster Gyula báró, Fe-renczy Károly, Gách István, Gárdos Aladár, Hadik-Barkóczy Endre gróf, Hauszmann Alajos, Hültl Dezső dr., Hikisch Rezső, Jendrássik Jenő, Karlovszky Bertalan, Keményffi Jenő, Kernstok Károly, Kisfaludi Lipthay Kornél, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Lányi Dezső, Léderer Sándor, Matkovich Béla, Málnai Béla, Mérő István, Molnár Viktor, Poli Hugó, Róna József, Szinyei-Merse Pál, Szmrecsányi Miklós dr., Udvary Géza, Vágó József, zólyomi Wagner Géza dr., zólyomi Wagner Ödön dr. és Wekerle Sándor dr. ; a kolozsvári magyar kir. Ferenc József tudományegyetem képviseletében: Kenyeres Balázs dr., rector magnificussal, Dézsi Lajos dr. és Szádeczky Lajos professzorok, továbbá a Társulat tisztviselői közül: Ambrozovics Dezső dr. titkár, Lesskó János h. titkár, kápolnai Paur Géza mütáros, Mészáros Ferenc számvevő, Bán-révy Ferenc dr. ügyész, Simon Ignác, Gyulányi Béla, Weigerth Károly, Csuka Lajos és Beck Lajos számvizsgáló bizottsági tagok. Megjelentek még Benczúr mester rokonsága részéről: ifj. Benczúr Gyula dr. orvos, egyetemi adjunktus, a mester fia, Benczúr Béla festőművész, tanár, a mester fivére, ifj. Vastagh György szobrászművész, a mester veje és Éder Gyula festőművész, a mester unokaöccse. Azok a választmányi tagok, akik betegségük miatt vagy azért, mert távol voltak a fővárostól és nem jelenhettek meg a dísz-ülésen, mindannyian kimentették magukat.

A gyülekezés után féltizenkét órakor két gépkocsin Benczúrért küldöttség ment a Bajzautcai műtermébe, Forster Gyula báró titkos tanácsos alelnök vezetésével, amelynek tagjai voltak zólyomi Wagner Géza igazgató és Jendrássik Jenő h. igazgató. A műteremben Forster báró a következő beszéddel hívta meg Benczúr mestert a választmány dísz-ülésére:

Mélyen Tisztelt Mester, szeretett kedves Barátunk! A Képzőművészeti Társulat választmányának megbízásából vagyunk szerencsések Előtted megjelenni, hogy meghívjunk Téged arra a hármas jubileumi ülésre, melyet születésed, művészi pályád és a fiatal művész-nemzedék képzésének irányítása a hazába visszahivatásod évfordulójának ünneplésére hívott össze, hogy irántad való tiszteletének, ragaszkodásának, szeretetének és hódolatának adjon kifejezést és háláját nyilvánítsa azért a nagy műért, mellyel hazád és nemzeted dicsőségét szolgáltad.

Én különösen örvendek, hogy Előtted megjelenhettem, mert 30 évvel ezelőtt abban a szerencsében részesültem, hogy hivatalos állásomnál fogva jelen lehettem, midőn az ekkor felállított első művészi mesteriskola vezetését átvetted és a hazában indítottad meg fényes életpályád útjának folytatását, melyen a magyar névnek örök dicsőséget szereztél és soha el nem múló fényben ragyogó betűkkel írtad be nevedet halhatatlan műveid által a művészet történetének könyvébe.

Amikor a küldöttséggel Benczúr mester a terembe lépett, az egybegyűlt urak percekig tapsoltak és éljeneztek. A jubiláló mestert a teremben Andrássy Gyula gróf titkos tanácsos elnök üdvözölte és kisérte helyére. Ezután az egész választmány helyet foglalt, amire a szomszédos teremben elhelyezett honvéd zenekar játszani kezdett s a zenekar játékára az urak ismét mindannyian felálltak és áhítattal hallgatták végig a Szózatot.

Elhangzott a «Hazádnak rendületlenül...» s Andrássy Gyula gróf most megnyitotta az ülést:

Tisztelt Dísz-ülés! Köszöntöm az Urakat, akik itt választmányunknak, a választmány európai hírű művésztagja, Benczúr Gyula születése hetvenedik, művészi pályafutása ötvenedik és mesteriskolái igazgatósága harmincadik évfordulójának az alkalmából választmányunknak az ő tiszteletére tartandó dísz-ülésén megjelentek és köszöntöm elsősorban magát a jubiláló mestert. Most pedig a legnagyobb örömmel jelentem, hogy a mi szeretetteljes családi ünnepünkből, amelyen választmányunk kiváló tagját ünnepeljük, részt kért magának hazai művészetünk legelső pártfogója, a király is, aki a következő táviratot intézte Benczúr Gyulához:

Benczúr Gyula főrendiházi tagnak Budapest, Lendvay-utca 15.

Wien-Schönbrunn. Fényes művészi pályafutásának emlékünnepe alkalmából örömmel emlékezem meg kiváló alkotásairól, amelyekkel a hazai művészetet gazdagította és szívből kívánom, hogy sok éven át élhessen még változatlan erővel nemes hivatásának!

FERENC JÓZSEF s. k.

Lelkes éljenzéssel fogadta a választmány a király rendkívül meleghangú üdvözlő táviratát, amelynek felolvasása után Andrássy gróf bejelentette, hogy József főherceg, a Társulat védnöke katonai szolgálati kötelezettsége miatt legnagyobb sajnálkozására nem jelenhetik meg és nem elnökölhet a választmány dísz-ülésén ; de hogy ő is kivegye a részét a magyar képzőművészet és a védősége alatt álló Képzőművészeti Társulat ünnepéből, a kora reggeli órákban személyesen látogatta meg Benczúr mestert a műtermében és ott üdvözölte őt.

Elnöki bejelentései után Andrássy Gyula gróf elmondotta nagyszabású ünnepi beszédét, amely szóról-szóra így hangzik:

A nemzetek legnagyobb erőssége, legnagyobb dísze kultúrájuk tökéletessége, magas színvonala és elterjedtsége. A modern világban a kultúra képezi a népek igazi dicsőségének legméltóbb tartalmát, az biztosítja a közbecsülést, az ad tekintélyt nekik. A művelt világ szemében minden nemzet annyit ér, amennyivel munkája hozzájárul a közös kincsek gyarapításához, amennyit az emberiségnek használ. A kultúra adja a népeknek azt a hódító, azt a beolvasztó erőt, amelyre éppen nekünk olyan mérhetetlen szükségünk van.

Az egészséges kultúra a nemzet szellemi és erkölcsi erejének következménye, de ugyanakkor új szellemi és erkölcsi értékeket is termel. A kultúra az egyes egyének belső értékét fokozza és ezzel az összesség erejét növeli. Nincs nemzet, amely ne szorulna intenzív kulturmunkára, de nekünk magyaroknak önmagunk iránti különös kötelességünk kultúránk tudatos fejlesztése. Csak belső értékünk, csak hódító szellemi erőnk, csak kitűnőségünk tarthat fenn bennünket, Számunk csekély, nyerserőnk egymaga nem biztosithatja fenmaradásunkat Csak akkor dacolhatunk a bennünket környező veszélyekkel, ha lelki és erkölcsi képességeinket kifejlesztjük a nagyokban, a felsőbb osztályokban épúgy, mint a kicsinyekben, az alsóbb osztályokban. Az önművelődés, a kultúra ápolása nálunk minden egyeseknek nemcsak önmaga iránt, hanem nemzetével szemben is tartozó kötelessége.

Csiszoljuk lelkünket, ápoljuk tehetségünket, szilárdítsuk jellemünket, mert csak akkor tudunk a Duna és a Tisza között államot alkotni, ha a haladás útján el nem maradunk.

A kultúra az emberi törekvés egyik önálló célja, de nálunk fenmaradásunk egyik eszköze is és azt egyaránt kell ápolnunk a művelődés vágyából és a hazafiság ösztönéből. Ezért becsüljük meg a kulturmunkát, a kulturmunkást. Tiszteljük mindazokat, akik a béke ezen áldásos tevékenységében előljárnak, akik dicsőséget szereznek a magyar népnek, nemes tartalmat adnak életünknek.

Nálunk e tekintetben még sok a hiány, sok a pótolni való. Nem egy tudósunk nevét jobban ismerik a külföldön, mint nálunk. Művészeink csak nehezen bírnak megélni, neveiket csak alig ismerik. Legfeljebb költőink rendelkeznek azzal a népszerűséggel, amelyet minden kultur-munkás megérdemel és más államokban élvez is. Tudósok, képzőművészek szobrai nem díszítik fővárosunk tereit. S tudományos munkának nincs kellő keresete. Kizárólag a rang és pénz biztosítja a tekintélyt, a társadalmi pozíciót, nem pedig az érdem. Hiába, még nem vagyunk minden ízében átművelt kulturfaj, a politikában, a. gazdasági életben és a létért való küzdelemben merül ki tevékenységünk oroszlánrésze.

Ezért tulajdonítok olyan nagy jelentőséget az olyan ünnepnek, mint amilyent ma ülünk, melyben egy művész iránt érzett szeretet és nagyrabecsülés nyilatkozik meg.

Nem lehet, nem szabad a kultúra különböző ágai közül egyiknek nagyobb fontosságot tulajdonítani, mint a többinek, mindegyiknek meg van a maga pótolhatatlan hivatása, önálló szép köre ; mindegyik az embernek és a társadalomnak más-más tulajdonságaiból ered és más szükségletét elégíti ki ; de hozzám talán legközelebb a képzőművészet áll és ezért különös örömet, különös megelégedést okoz nekem, hogy ma olyan férfiút ünneplünk, aki Isten kegyelméből való festő is, igaz ember is, aki a megtestesült szerénység, aki nem keresi soha a feltűnést, az olcsó népszerűséget, akit valóban akarata ellenére művei toltak előtérbe.

Mérhetetlen hasznot hajtana erősen lüktető, a műveit társadalmat bűvkörébe vonó művészi élet. Éppen a huszadik században van reá szükség. Az intenzív művészi élet mindig áldásos ; ma azonban a lelki egyensúly fentartása szempontjából különösen fontos volna a művészi élvezet általános elterjedése és - - sajnos: -mindig nehezebb lesz a nagyszabású művészet fentartása s népszerűvé tétele, mert a század körülményei nem kedveznek neki. A társadalmi fejlődés külső megnyilvánulásai, a mindennapi élet keretei nem művésziesek. A gyár füstje, a gyorsan, a kölcsönvett tőke amortizációjának idejére épít házat, a tömegeknek a célszerűséghez és olcsósághoz alkalmazkodó ruházkodása, a gyorsan változó, a művészi ízléstől teljesen független, az üzlet érdeke által befolyásolt, örökké változó divatjai a jómódú hölgytársadalomnak, amely pedig annyit tehetne a művészi szép érvényesülésére, a művészi ízlés kialakulására, a létért való küzdelem nyomasztó súlya, a modern élettel járó idegesség, a modern világvárosok millieuje, a művészi ízlésnek és a művészeteknek szabad, erőteljes fejlődését hátráltatják.

Egy örökkévalóság választ el a renaissance idejétől. Hova lettek azok a színes, ízléses, gazdag, kápráztató ünnepek, hova lett a mindennapi életnek az a színpompája, amely a XVI-ik században megvolt s szárnyat adott az ízlésnek, kifejlesztette a stílust? Hol vannak azok a hatalmas maecenások. akik a nagy vagyonnal nagy műérzéket egyesítettek és azt a felfogást, hogy csak a fényűzés és a művészetek ápolása által felelhetnek meg a közönség várakozásának és saját állásuk nimbuszának? Valóban, a szürke, színtelen, nivellált modern világ nem alkalmas azon nagy művészet kifejlesztésére, amelyre a renaissance képest volt. Inkább a tudomány, a gazdasági munka, a technika fejlődése felé irányul a kor erélye és ma a számító ész a fantáziát háttérbe szorítja.

Pedig milyen szükség volna a művészetnek, az esztétikai élvezetnek az emberi leiekre való-behatására. Korunk főveszélye a materializmus, az opportunizmus, a fenkölt nemes érzés hiánya, a magasztos eszmények tehetetlensége, az aranyborjú émelyítő, lélekölő imádása.

És a nemzetrontó betegségeknek e legcsu-nyábbikától különösen féltem a magyart. Féltem attól, hogy különös gazdasági képesítés nélkül a materializmus fertőjébe fog sülyedni. Nemzetünk szellemének tipusa inkább gyakorlati, mint ideális, hisz a nemzet létfentartási küzdelmeinek hatása alatt fejlődött ki. Annak, aki a magyar nemzet lelkét, a magyar nép pszikológiáját meg akarja érteni, sohasem szabad elfelejteni, hogy a magyarnak legkifejlettebb tulajdonsága faji érzése volt és hogy faja századokig az enyészet veszélyeivel állott szemben s hogy ezért sokszor az alkalmazkodás, a nálánál nagyobb erők között való lavirozás vált mesterségévé. Az ideálizmus kifejlődésének nem kedvezett a magyar nemzet állandóan veszélyeztetett, kicsinyes, szegényes viszonyok között lefolyt élete. A magyar zoon politikon, a magyar opportunista maradt és ezért különösen ki van annak a veszélynek téve, hogy a materializmus martalékává válik.

Nagy szükségünk van ezért a magasztosabb eszmevilággal való érintkezésre. Nagy szükségünk van a művészetre, amely a gyakorlatban alkalmazott idealizmus. A legreálisabb művészet is ideálizmus, mert csak az az alkotás érdemli meg a művészet kitűntető jelzőjét, amely nem másol, nem fényképez, hanem eszményesít, szubjektív látást, egyéni impressziót, egyéni gondolatot testesít meg, azt a benyomást adja vissza, amelyet a külvilág a művész lelkére tesz. A művészetben oly nagy szerepet vivő szép fogalma, sőt az esztétikai széptől független művésziesség is az ideálizmus világából való és az embert ideális magaslatra emeli. Ki ne érezte volna magán az esztétikai élvezetnek nyugtató, nemesítő, emelő hatását, ki ne érezte volna, mennyire békíti idegeit, szépíti gondolatvilágát a művészi gyönyör az élet keservei, csalódásai és undorai között? Ki ne tapasztalta volna, hogy amikor valami csúnya, kicsinyes, mindennapi esemény lecsigázza erejét, az igazi mestermű kontemplálása, vagy a természet élvezete, melyre azonban szintén a művészet oktat a legjobban, a lelki egyensúly és harmónia helyreállását tetemesen elősegíti.

Igaz, hogy a legnagyobb művészi alkotások az erkölcsi depraváczió példáival egy korból valók, de a reneszánsz erkölcstelenségei közepette az olyan nagy művészek, mint Leonardo da Vinci, Rafael, Michelangelo a bűn által összehalmozott eszközöknek és a hatalom felhasználásával is birták szolgálni az emberi ideálizmust és tiszta jellemük talaján fakadt alkotásaikkal még a bűnt is az emberiség nemesítésére birták fordítani. A legnagyobb erkölcsi betegség között is képes volt a művészet az ideálizmusnak örök szolgálatot tenni és a Borgiák és a Peruzziak korából áldást, jót és nemest fakasztani.

Mennyit veszít az élet belső tartalomban a szépnek átérzése és kultusza nélkül, mennyi nemes gondolatot, fenkölt érzést, emelkedett hangulatot keltett századokon keresztül számtalan ember lelkében egy Botticellinek vagy egy Peruginonak gyönyörű vászna. Minden jó múzeum erkölcsnemesítő intézmény. Minden igaz művész az ideálizmusnak apostola és terjesztője.

Rendkívül üdvös tehát a mai ünnep, amely arról tanúskodik, hogy a társadalom a művészetet méltányolja. Valódi áldás, jótékony hatású a békének és harmóniának mai ünnepe, amikor díszt öltünk, hogy megtiszteljünk egy valódi művészt, olyan valakit, akinek nincs hatalma, aki nem tüntethet ki senkit, nem nyújthat anyagi javakat és akinek legnagyobb, egyetlen rangja, tehetsége és jelleme. S a Képzőművészeti Társulatot méltán büszkévé teszi, hogy választmányának egyik legrégibb tagját díszítheti az egész művelt társadalom helyeslése mellett az elismerés babérkoszorújával.

Benczúr mester csakugyan meg is érdemli az ünneplést. Neve ismert, népszerű, a közönség széles rétegeiben élénk visszhangra talál. Ünneplése alkalmas arra, hogy a művészet fogalmát népszerűvé tegye a dolgozó laikus társadalom előtt is, A külföld is ismeri nevét, méltányolja munkásságát, amit bizonyít a sok külföldön nyert díj és az, hogy nagyobb kompozícióinak többsége külföldön talált vevőkre. S tényleg igaz, komoly művészt bírunk Benczúrban. Nagy tudása van. A festészet tekniká-ját teljesen uralja. Megvolt az a szorgalma, amely nélkül nagy eredményt elérni soha semmiben sem lehet. Még a művészet sem tisztán az ihlet dolga, tudás és szorgalom nélkül, komoly törekvés hiányában az ember sohasem érheti el mindazt, amire tehetsége képesíti.

Semmi sem fáj nekem annyira, mint látni olyan tehetséget, amely elbizakodva, vakon híve önmagában, nem tanul, nem feszíti meg erejét kitartó munkában. A tehetségnek nem szabad lustának lenni. A tehetségtelen miattam lehet tunya. A tehetségnek azonban embertársai iránti kötelessége a komoly munka. Értékes tőke áll rendelkezésére, amelyet az emberiség javára kamatoztatnia kell.

Benczúr a szép iránt mélységesen rajongó, kiváló művészi lélek, ízléstelent az ő művében sohasem lehet találni. Színei és formái egyaránt szépek és gazdagok. Amikor képében egy bársonyt vagy szövetet szemlélünk, megértjük, hogy lelki gyönyört okozott neki e tárgyak színe és fénye s mireánk is átragad valami abból az érzésből, amely az ő lelkét a munka közben áthatotta. Ezzel az igazi művész hivatását tölti be. Az igazi művész az a kiválasztott egyén, aki belső lelki rokonszenvben a természet cseréjével, a természet egy-egy alapvonásával, a természet végtelen fenségével, alkotásaiban embertársai számára is megnyitja azt a paradicsomot, amelybe a benne élő isteni szikra neki betekintést engedett.

Benczúr abszolúte őszinte is, aminthogy igazi művész más nem lehet.

Én mindenféle művészeti nemet méltányolni tudok, csak azt nem, amely meg nem felel a művész egyéniségének, amelyet a külső körülmények, az opportunizmus, a hatáshajhászat vagy haszonvágy kényszerítenek reá. A művész csak akkor Mehet az emberiség jóltevője és tanítója, ha lelkének őszinte, igaz impresszióit fejezi ki.

Az kétségtelen, hogy Benczúr nem tudna másképpen festeni, mint ahogy teszi. Nem egyszer tapasztaltam nála, hogy a nem művészi alkotásokat, vagy amelyek eltérnek az általa becsült iránytól, alig tűri meg. Nem egyszer láttam, hogy igazi fájdalmat érez olyan alkotások szemlélésénél, amelyet nem helyesel és a mélységes elragadtatás fizikai élvezetét érzi a neki tetsző műalkotások szemléleténél. Kipirul az élvezettől arca, ha homogén művet lát s elborul a szomorúságtól, ha antipatikus munka akad eléje. Ezen erős művészi érzése és meggyőződése teljesen kizárja annak a lehetőségét is, hogy ne legyen őszinte. Különben festészete azért is őszinte, mert egyénisége egyenes és igaz. Hamis páthosz, póz és Benczúr jelleme lényegileg ellentétes fogalmak. A mester a megtestesült közvetlenség és őszinteség. A divatban levő portré-festők igen gyakran sablonos munkát végeznek. Benczúr mindig a legjobbat törekszik adni, amire adott viszonyok között képes.

Benczúr a szépet keresi, a gazdag formákat és pompás színeket. Ha portréjaiban intim megfigyelés és az egyéniségek helyes jellemzésének tehetsége is mutatkozik, igazi ereje talán mégis leginkább a dekoratív festészetben van, ahol gazdag színérzéke érvényesülhet és csak sajnálni lehet, hogy nincs tőle elég kompozíciónk és művészi fantáziája nem elégszer nyer szabad teret a teljes kifejlődésre.

De ma nem Benczúr művészeti irányát akarjuk ünnepelni, ma nem valamely iskola mellett foglalunk állást. A Képzőművészeti Társulatnak nem szabad egyoldalúnak lenni. Legyen vezérmotivuma mindig és mindenben a művészi szabadság legmesszebbmenő tiszteletben tartása. Törhetetlen meggyőződésem, hogy csak a szabadság kultusza segítheti elő a művészetet. A művészi ihlet az embernek olyan benső kincse, amelynek minden külső beavatkozástól mentnek kell maradnia. A művész teljes függetlensége, a művészet teljes szabadsága olyan szent előjoga az emberi lelkiismeretnek, amelynek megsértése a művészet ellen elkövetett főbenjáró bűn. Nem szabad a támogatás, segít ség ürügye alatt lelki kincseket letiporni, művészi lelkiismeretet gúzsba kötni akarni. A társadalom legnagyobb művészeti egyesületének minden becsületes, őszinte törekvése előtt meg kell kapuját nyitni és soha sem szabad egy irány szolgálatában állani.

Benczúr egyéniségét, művészi kvalitásait ünnepeljük ma, nem pedig azt az irányt, amelynek ő nálunk a legkitűnőbb képviselője s személyének művészi egyéniségén kívül nem a művészet bizonyos nemét, iskoláját akarjuk dicsőíteni és a magyar társadalomnak példaként odaállítani, hanem a szorgalom és kitartáson alapuló tudást, a becsületesen őszinte, idealista munkát, a nemes egyszerűséget és szerénységet, amelyet benne tisztelünk.

Amikor ezt tesszük, amikor az őszinte, az érdemes kultúrmunkást dicsőítjük, amikor az ideálizmus egy előharcosát tüntetjük ki a magyar társadalom előtt, a mai intim családi ünnepen, ezzel reá akarunk arra is mutatni, hogy ma a legnagyobb szolgálatot nemzetünknek talán az. teszi, aki az ideál elvont céljának szolgálatában kitart, azzal a becsületességgel és őszinteséggel, mint azt Benczúr mesternél látjuk, akit az ég áldjon meg hosszú, zavartalan munkaidővel.

Üdvözlöm ői a magyar művészet — a Képzőművészeti Társulat és a választmány büszkeségét.

Az ő üdvözlése után pedig proponálom a Tisztelt Választmánynak, méltóztassék elhatározni, hogy Benczúrt a legközelebbi közgyűlés soha el nem múló hálánk és szeretetünk kifejezésének jeléül válassza meg a Társulat tiszteleti tagjául, az itt látható mellszobrát pedig, amelyet Stróbl Alajos mintázott, örök időkre szóló példaképpen helyezzük el a választmány tanácstermében.

A választmány mindvégig feszült figyelemmel hallgatta Andrássy gróf magas szárnya-lású, kultúrhistóriai jelentőségű ünnepi szónoklatát, s azt tapsa és tetszése sokszor szakította félbe, majd mikor Andrássy gróf befejezte a szónoklatát, percekig tapsolt és éljenzett a választmány, amely az indítványokat egyhangú lelkesedéssel tette magáévá.

Róna József szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Egyesületének elnöke, a következő beszédet intézte Benczúrhoz:

Szeretett Mester! Amidőn ötven év előtt első műveddel megjelentél a magyar közönség előtt, a magyar képzőművészet és a művészet iránti érzék még gyermekéveit élték. Csak néhány apostollelkű hazafi látta a magyar képzőművészet fejlesztésében egyik útját a nemzeti újjászületésnek és amikor harminc évvel ezelőtt ezen apostolok hívó szózatot intéztek Hozzád, engedtél hazafias szíved sugallatának, ott hagytad eddigi nagy sikereidnek színhelyét, ahol még mint egészen fiatal ember a magyar névnek és a magyar művészetnek nagy dicsőséget szereztél, hazajöttél, hogy hazád kultúrájának szolgálatába szegődjél.

Azóta a harmincéves páratlan művészi tevékenységed, a Te nagy művészi egyéniséged irányt szabott nemcsak a magyar művészetnek, hanem a magyar közönség müizlésének is, és ha ma a képzőművészet szeretete és megértése a magyar nép minden rétegébe hatolt, az elsősorban a Te és tanaidat hirdető tanítványaidnak hervadhatlan érdeme. És hogy erre a szeretetteljes megértésre mily nagy szükség volt, azt láttuk az utolsó évtizedekben dúlt művész-testvérharcok alkalmával. A modern korszak idegessége mintha hatványozott mértékben ragadt volna át a művészet terére és az új irányok tülekedése közepette sokszor lábbal tiporták a legszentebb művészi tradíciókat is. Teljes anarkia fenyegetett nem egyszer. A vad harcok habzó hullámaiban ott láttuk küzdeni az új tanoknak erőteljes bajnokait, az új művészet martirjait, de haszonleső kalózait is. De a tomboló viharban toronymagasságú hullámoktól nyaldosva, ott áll a biztos révnél szilárd sziklatagokra építve a tenger világító tornya, fényével, sugározásával irányítva, segítve a hullámokban küzdőket, reményt nyújtva az elmerülőknek. Ez a világító torony - a magyar művészet világító tornya - ez Te vagy nekünk Benczúr Gyula! Évezredes művészi tradíció sziklatalajából tör a magasba sudár alakja és ott a tiszta űrben tündököl, csillog, melegít, világít és irányít a Te nagy, igazi, egyéni művészetednek fénye! Amit a magyar művészek megtiszteltetésképpen adhatnak, azt megadták Néked már régen: a Magyar Képzőművészek Egyesülete odaítélte Néked a nagy aranyérmét és tiszteleti tagjává is választott. Több kitüntetés felett nem rendelkezünk. De elhozzuk Néked azt, ami minden külső jelnél becsesebb: szívünk egész melegét és elkeli mondanunk ma is újra és újra, hogy: tisztelünk, szeretünk, büszkék vagyunk rád, Benczúr Gyula! A lelkes ováció elültével Kenyeres Balázs dr., a kolozsvári Ferencz József egyetem rektora üdvözölte a mestert a következő beszéddel: Nagyméltóságú Elnök Úr! Tisztelt Uraim! A kolozsvári egyetem nevében jöttünk el az ünnepségre, annak az egyetemnek nevében, amely Benczúr Gyula festőművész úr őméltósá-gát díszdoktorainak sorába iktatta. Eljöttünk, hogy a mai ünnepnapon ünnepeljünk és egyetemünk nevében üdvözöljük. Az ő doktorrá választásának mi tulajdonképpen csak formát adtunk egy már régebbi ténynek, mert hiszen doktor volt ő, vezető volt, tanító volt már azelőtt is a szó legnemesebb értelmében. Az az eszköz, amelylyel ő tanít, sok tekintetben még kedvezőbb, mint azok az eszközök, amelyekkel mi dolgozunk. Mi tanítunk szóval, de a szó elrepül és csak annak kebelében fogamzik meg, aki azt megérti. Mi tanítunk írással, de az írásból csak az tanulhat, aki azon a nyelven tud. Tudjuk és reméljük, hogy jönni fognak utánunk erősebbek, akik a mi munkák eredményeit fel fogják használni, tovább fogják tökéletesíteni és ezzel megőrzik a mi írásaink emlékét is. Benczúr Gyula művei örök életűek, mert azok nemzetközi nyelven beszélnek és tanítják a hazaszeretetet. Szeretve tisztelt tanár-kollégám! A bölcsészeti és nyelvtudományi kar egyhangú választással díszdoktorai sorába választott. Örömünkre és megelégedésünkre szolgál az a híradás, hogy a mi megtisztelésünknek átvétete céljából körünkbe fogsz jönni. Jöveteled elé nagy várakozással nézünk, mert ez meg fogja könnyíteni a mi feladataink nehézségét. Drága kincs, a legdrágább kincs, a szülőknek reménye, hazánknak boldogsága a mi kezünkbe van letéve a gondozásunkra bízott ifjúság révén. Mi igyekezünk kötelességünket tőlünk telhetőleg teljesíteni, de amint mondottam, a mi eszközeink korlátoltak. A szó elröppen, az írás a feledés homályába sülyed. Nekünk, hogy kötelességünket híven tudjuk teljesíteni, példákra van szükségünk. És ilyen példaképen állítunk téged a mi ifjúságunk elé. Mi nem igérhetünk ragyogó fényt, díszes pompát, mi egyszerű, szerény családi körben fogunk téged fogadni, azt akarjuk, hogy abban a mi szent csarnokunkban, amelyben évekkel ezelőtt doktorrá fogadtuk hazánk egy nagynevű jóltevőjét, fogadjunk doktorrá téged is. Azt akarjuk, hogy az a sok száz meg száz ifjú, aki össze fog gyűlni a Te ünneplésedre, szivébe zárja a Te képedet, leikébe rögzítse a Te ünneplésednek emlékét. És ha megjelensz a mi körünkben, ott szétnézve, ragyogó pompát nem fogsz látni. De ha belenézel a mi fiaink szemébe, ott látni fogod az irántad való lelkesedés, a hazaszeretet sugarát, amely minden ékszernél díszesebben ragyog, érezni fogod a mi szívünk dobbanását, amely minden hangnál és szózatnál ékesebb és ez a sok száz meg száz ifjú, aki ott a Te ünneplésedről apostolként szétmegy az egész világba, széles ez országba, mindenüvé magával viszi a Te képedet, a Te ünneplésednek emlékét. De ha lelki szemeimet a távoli jövő felé irányítom, egy megható látomány bontakozik ki előttem. Látom, hogy amikor már nem létezünk, a mai fiatalság mint galambősz hajú aggastyán, mint nagyapa maga köré gyűjti azokat, akiket legjobban szeret: fiait, unokáit és térdére ültetve a legkisebbet, a magyar festőművésznek és a Te műveidnek méltatásával magyarázza el neki a haza búját, bánatát, keserűségét, szerencsétlenségét, örömét és dicsőségét. És akkor ennek az öreg embernek a szívét elárasztja az emlékezésnek a melege és remegő ajkkal megszólal, mondván: Volt a magyarnak egy nagy művésze, volt az én egyetememnek egy kötelességeit híven teljesíteni igyekvő tanári testülete és én ismertem ezt a nagy művészt és ott voltam, amint ezek a tanárok őt társukul fogadták. És ekkor az öreg ember szívét elárasztó meleg szétsugárzik a körülötte állókra, megdobban a kései unokák szíve és ez a dobbanás a kötelességek becsületes teljesítésére és a hazaszeretetre fogja Őt sarkalni. Szeretettel, tisztelettel üdvözöllek Téged, egyetemem összességének, tanártársaink és a mi fiaink nevében.

Harsány tetszés követte a megható beszédet, amely után Benczúr mester emelkedett szólásra, de mély meghatottságában csak ennyit tudott mondani:

- Nagyméltóságú Elnök Úr, Mélyen tisztelt választmány! Szívből fakadó köszönetet mondok az Uraknak ezért a megható ünneplésért és megtiszteltetésért, amelyben részesítettek.

Falrengető éljenzés hangzott fel ezek után a szerény köszönő szavak után. Most felemelkedett a helyéről Andrássy Gyula gróf elnök és vele együtt az urak mindannyian és a következőleg rekesztette be az ünnepet:

Tisztelt Választmány! Kultúránknak, a magyar képzőművészetnek mai magasztos ünnepét, Választmányunk a Benczúr mester tiszteletére tartott dísz-ülését nem zárhatom be méltóbban, mint avval a szívből fakadó meleg óhajtással: Sokáig éljen a magyarok alkotmányos királya!

A zúgó tapsviharba és éljenzésbe, amely az elnök szavait követte, lágyan, majd harsányan olvadtak bele a zenekar hangjai, a tetszés zaja elült és a néma csendben szárnyalóan zengett nemzetünk imája:

Isten áldd meg a magyart!...

Áhítattal hallgatták végig a Himnuszt s azután mindenki Benczúrhoz sietett, hogy meleg kézszorítással is üdvözölje őt. Amikor az urak az ünnepről eltávoztak, mindenikük szívesen gratulált az ünnepséget rendező helyettes titkárnak, Lesskó Jánosnak.

A király és József főherceg, a képzőművészeti társulat védnökének szeretetteljes üdvözlése után kedves meglepetésben részesítette Benczúr mestert Izabella főhercegasszony. A főhercegasszony január 31-ikén, szombaton déli 12 órakor személyesen látogatott el a jubiláló művész műtermébe, hogy a maga és férje, Frigyes főherceg jókívánságait tolmácsolja. Kíséretében voltak: Wimpffenné Széchenyi Karolina grófnő főudvarmesternő és Prónay Gyula csász. és kir. kamarás, huszár alezredes. A Fenséges asszonyt a Bajza-utcai mesteriskola bejárójánál Benczúr mester a feleségével fogadta s az üdvözlés után a Főhercegasszony megfogta Benczúr kezét s így szólt hozzá:

- Magam jöttem el, kedves Mester, hogy hetvenedik születésnapja és jubileuma alkalmából úgy a magam, valamint férjem, Frigyes főherceg szívből fakadó jókívánságait Önnek kifejezzem és egyben kívánom, engedje meg a Mindenható, hogy Ön, kedves Mester még sokáig friss erőben és egészségben élhessen és sok szépet alkothasson mindnyájunk örömére.

Benczúrt mélyen meghatotta a főhercegasszony üdvözlése, amely után felmentek a mű-.terembe. Az udvari kiséret után egy udvari lakáj lépkedett a lépcsőn, aki nagy csomagot hozott. Fenn, az atelierben, a csomagot kibontották és a főhercegasszony két képet vett ki abból és születésnapi ajándékul kedves szavak kíséretében adta át Benczúrnak. A képek pompás fotográfiák Benczúr mesternek a főhercegasszonyról és fiáról, Albert főhercegről, meg Frigyes főhercegről festett portraitjairól. A fotográfiák drága, faragott antik keretekbe vannak foglalva, amelyektől a főhercegasszony csak azért vált meg, hogy Benczúrnak kedveskedhessek. Izabella főhercegasszony ezután sorba nézte a műteremben lévő összes alkotásokat, több izben fejezte ki elragadtatását, majd meg-igérte, hogy mindenről, amit látott, sok szépet fog mondani a királynak, akivel legközelebb találkozik. Végül melegen érdeklődött a Mester kiállítása iránt és kijelentette, hogy azt megnézni többször Budapestre utazik.

A főhercegasszony majd egy óra hosszat időzött a Mesternél és úgy a Mestertől, valamint a feleségétől igen szíves szavakkal búcsúzott el és Benczúrnét meghívta a háziiparszövetség egy délutáni ülésére, amelyen a főhercegasszony elnököl.

A jubiláló Benczúr mesternek Lónyay-utcai házát már a születésnapja előtt valóságos virágos-kertté varázsolták avval a sok bokrétával, amelyekkel tisztelői kedveskedtek neki, s a ház kapujának a kilincsét a gratulálok egymás kezébe adták át. Ezrével érkeztek az üdvözlő levelek és táviratok is, amelyek közül közöljük a következőket:

Születése hetvenedik évfordulója alkalmából legszivélyesebb szerencsekivánataimat tolmácsolom. Kóburg Fülöp kir. herceg.

A mai évforduló alkalmából igaz nagyrabecsüléssel üdvözöljük. Tisza István és neje.

Érzelmeim egész melegével üdvözlöm hetvenedik születésnapján. Isten adta géniusz lelkesítse még sokáig a Mestert, akinek ragyogó alkotásai örök dicsősége nemzeti művészetünknek. Régi igaz barátja Széll Kálmán.

Lelkem egész melegéből és régi barátságom hű ragaszkodásával üdvözöllek és kívánom, hogy mesteri alkotásaiddal még sokáig gyarapítsad hazánk dicsőségét. Wlassics Gyula.

Fogadja Méltóságod legmelegebb szerencsekivánataimat mai ünnepén. Isten tartsa meg sokáig hazai művészetünk dicsőségére. Burrián István báró.

Hármas jubileumára lelkem mélyéből kívánom Méltóságodnak, hogy halhatatlanná érdemesült nevét még hosszú s boldog élet sok új sikerének dicsősége övezze. Szmrecsányi érsek.

A dupla ünnep alkalmából szívemből kívánom, hogy munkaereje sokáig tartson mind-nzájunk örömére. Isten éltesse és áldja! Sztáray Irma grófnő.

Fogadjátok, kérlek, kedves férjed, a mi büszkeségünk, hetven éves születésnapja és többszörös jubileuma alkalmából legmelegebb sze rencsekivánataimat. A jó Isten tartsa meg Őt nekünk és a művészetnek az emberi kor legvégső határáig jó erőben és egészségben. Lelkileg köztetek van és szíves üdvözletét küldi hű barátsággal Ferenczy Ida.

A szerencsésen és dicsőségteljesen elért hetvenedik, ötvenedik és harmincadik évfordulódhoz szülővárosod díszpolgárát örömmel és igaz szívből üdvözli Majerszky Béla, Nyíregyháza polgármestere.

Igaz örömmel veszünk részt abban az ünneplésben, mely Méltóságodat, városunk nagynevű nevelt fiát, hazai művészetünk kimagasló büszkeségét körülveszi és szerencsekivánaíunk mély tiszteletünk s nagyrabecsülésünk őszinte kifejezésével szívből üdvözöljük. Kassa város tanácsa nevében Kriebel polgármester-helyettes.

A Bécsi Képzőművészek Egyesülete szívből fakadó szerencsekivánatait tolmácsolja a nagy Mesternek, Benczúrnak, születése hetvenedik évfordulója és kettős jubileuma alkalmából a művészetnek szentelt magasztos tevékenysége ért. Darnaut Hugó elnök.

A Bécstől jelenleg távol lévő tengerészeti parancsnok ő excellenciájának helyetteseként kérem Méltóságodat, szíveskedjék születése hetvenedik évfordulójának az alkalmából a legőszintébb szerencsekivánatokat szívesen fogadni. Kailer ellentengernagy.

Legmelegebb szerencsekivánatainak igaz szívvel ad kifejezést Hazai Samu.

Éljen! Ellen Key. (Wadtsenából érkezett.)

Szivemből üdvözöllek, mint művészetünk legnagyobb dicsőségét. Kossuth.

Méltóságos Uram! Gyengélkedésem - - ritka eset — gátolt abban, hogy személyesen fejezzem ki érzelmeimet ezekben a napokban, amelyekben a nemzet szine-java hódol Méltóságod nemes művészetének és a művészet forrásának, nem kevésbbé nagy egyéniségének. De nem tudok mégsem egészen távolmaradni e -kultúr-ünneptől és legalább írásban akarom megmondani, hogy minő tisztelettel, bámulattal és szeretettel szemlélem azt az életet, amely a legmagasabb művészi eszmények kultuszának van szentelve, mely soha le nem csúszott a magaslatokról a vásári reklám-művészet lapos tájaira, mely rettenthetetlenül lobogtatta az igaznak, a szépnek, az eszményí-tésnek zászlaját. Méltóságod nem veszekedett, nem polemizált, nem pártoskodott, de ott állt művészi egyénisége, mint élő tiltakozás a modern festészet aberrációi ellen; örök törvényeket képvisel, melyek nem állják útját a fejlődésnek, a haladásnak, az egyéniségnek, — ahol egéniség van, de biztosságot nyújtanak a rútba, a bizarrba való eltévelyedés és a tudatlanság felülkerekedése ellen. Méltóságod nagy kultúr-missziót teljesített és teljesít folyton hazájában. Adja Isten, hogy még sokáig teljesíthesse azt! Igaz tisztelője Apponyi Albert.

Méltóságos Uram! Engedje meg, hogy én is résztvehessek abban az őszinte, meleg ünneplésben, melyben hetvenedik születésnapján nagyszámú tisztelői jubilálják. Fogadja kérem ez alkalomból szívből jövő meleg üdvözletemet és őszinte jókívánságaimat. Szíves üdvözlettel igaz híve Harkányi János báró.

Táviratilag és levélben többek között üdvözölték még a jubiláló mestert:

Térey Gábor dr. és neje, Széchenyi Bertalan gróf, Széchenyi Andor Pál gróf, Széchenyi Géza gróf és neje, Keglevich István gróf és neje, Herczeg Ferenc a Petőfi Társaság elnöke és neje, Ferenczy Zoltán és Endrődi Sándor a Petőfi Társaság alelnökei, Dessewffy Emma, Bókay János, Riedl Frigyes, egyetemi profesz-szorok, Szily Kálmán a Tud. Akadémia főkönyvtárosa, Thallóczy Lajos külügyi osztályfőnök, Kármán Mór, Szily Adolf, Zichy János gróf volt közoktatásügyi miniszter és neje, idsb Vastagh György és neje, a Magyar Építőmővé-szek Szövetsége, Vágó Pál, Lechner Ödön, Lotz Kornélia, Korányi Sándor báró és neje, Nemes Marcell kir. tanácsos, Tausz Béla dr., Babarczy Erzsébet, Szánthó Bertalan dr. és neje, Rinyi Ede, ifj. Biás István és neje, Moeller István, Zichy Aladár gróf volt miniszter, Kozma Andor iro, orsz. képviselő, Szarvas Gábor özvegye, Tornay Gyula, Ormódy Vilmos főrend, Pintér Sándor, Huszágh református lelkész ; a müncheni művészek közül: Gábriel von Max és neje, Korneil von Max és neje, Kolomb von Max és neje, Emil Adam és neje, Richard Adam és neje ; Mikszáth Kálmán özvegye, Sebestyén Gyuláné, Koronghi Lippich Elek, Hatvany Deutsch Sándorné báróné, Károlyi József gróf orsz. képviselő, Szelefarmosi Bodó Pál, Szlányi Lajos, Weiss Manfréd udvari tanácsos és családja, Pejacsevich Katinka és Jolán grófnők, Deák Ebner Lajos az állami női festő-iskola igazgatója, Zilzer Antal, Zombory Lajos, a Műbarátok Köre, Festetich Pálné grófné, Innocent Ferenc, Ifkovits Sándor, Beér József, Elischer Vilmos dr. és neje, Elischer Gyula dr. és neje, Lassgalner Ödön, Blau Ede és neje, Ligeti Miklós és neje, Révai Ödön a Könyves Kálmán Műkiadó Társaság vezérigazgatója, Horváth Géza igazgató, a Nemzeti Szalon elnöksége, a Szépművészeti Múzeum igazgatósága, Dávidházy Kálmán, Madarász Viktor és neje, Sándor Ákos és neje, a Nemzeti Múzeum igazgatósága, Hubay Jenő és neje, Zboray Miklós orsz. képviselő, Fényes Adolf, Stróbl Alajos a szobrászati mester-iskola igazgatója, Királyfi Géza dr., Harkányi Frigyes báró, Kár-páthy Ernő, Benczúr Miklós dr., Moreili Károly dr. és neje, Rauscher Lajos műegyetemi tanár, Csernyi Lajos és neje, Aranyossy Lászlóné, Teleky Zakariás Sándor és neje, Jakabffy Istvánná és családja, Baross Pál és neje, Hor-nyánszky Viktor, Sipeki Balázs és neje, Répássy Miklós és családja, Barts Gusztáv dr. és neje, Ürmössy Boldizsár Ferenc, Egyesy Géza, Lip-pich István a Szolnoki Művészeti Egyesület igazgatója, Andrássy Kaunitz grófnő, Herczel Manó báró, Boross György és neje, Csekonics Endre gróf titkos tanácsos és neje, Hintz György dr..és neje, Muskovich Ágoston, Kornfeld Pál báró, Karátsonyi Jenő gróf titkos tanácsos és neje, Kosztolányi Kann Gyula, Zsilinszky Mihály titkos tanácsos és neje, Radi-sich Jenő az Iparművészeti Múzeum igazgatója,. Alpár Ignác a Szent György Céh elnöke, Edels-heim Gyulai Lipót gróf, Wickenburg Márk gróf titkos tanácsos, Baross Árpád és neje, Marcali Henrik dr., Banovits Kajetán, Blaskovits Ferenc apátkanonok, Rosenberg Auguszta (Harmincötezer magyar nő nevében), Wcdianer Arthur és Kauser József udvari tanácsososok, Kotál Henrik és neje, Nádler Róbert, Maróti Géza, Mándy Lajos, Gaál Jenő, Bothosné Sándor Klára, Salgo Jolán, Várkoly János stb. stb.

A kiállítási anyag hátralevő része: a festők művei, gazdagabb képet mutattak a rendesnél. Talán annak az új berendezkedésnek tudható ez be, amelynek értelmében kétféle zsűri munkálkodott ezidén a kiállítási anyag megrostálásán. Valóban minden irányból kaptunk itt látnivalót, elég, ha utalunk Schickedanz és Perlrotí képeire, mint két festői pólus megjelöléseire. Hogy így a különféle irányok egy tető alá hozásával színben s változatosságban meggazdagodott a kiállítás, az kétségkívüli.

Egy sor kitüntetést juttatott ez a tárlat is művészeinknek Mi a díjnyertes műveket ebben a füzetünkben reprodukáljuk. A kitüntetett művészek egy része jó ismerőse a Művészet olvasóinak. Iványi-Grünwald Béla és Ligeti Miklós életrajzát, művészeti fejlődésük adatait s műveik egy részét már közöltük ezeken a hasábokon. Most hátra van még a többi kitüntetett művész életrajzának rövid feljegyzése, amelyhez az adatokat maguktól a művészektől szereztük be.

Az egyik" állami kis aranyérem nyertesei Szamovolszky és Gách szobrászok, akik ezt a kitüntetést közös müvükre, a Budapesten emelendő Szabadságharc-emlék részletére kapták.

Szamovolszky Ödön született 1878 dec. 26-án Nagy-Beleznán (Ung-m.). A gimnáziumot a 4-ik osztályig Ungvárit járta, aztán átment ugyanott az agyagipari szakiskolába. El lévén határozva arra, hogy szobrász lesz, Budapestre ment az Iparművészeti Iskolába, ahol Mátrai vezetése és támogatása mellett öt évet töltött. Ezt követte egy tanulmányút, amelynek állomásai Paris és Róma. Először 1903-ban állított ki Budapesten, a Műcsarnokban egy képmást, Horvai János szobrász arcképét, amely ma az állam tulajdona. Horvaival együtt mintázta a rozsnyai Franciskaszobrot és a kassai Honvéd-szobrot. 1907-ben a Szabads,ágharc-szobor második pályázatán résztvett Gách Istvánnal közösen készített pályaművel: a két művész erre első díjat kapott s őket bízták meg a kivitellel.

Gách István született 1880 mare. 31. Budapesten. Itt járt a középiskolába, azután az Iparművészeti Iskolába iratkozott, ahol mintázni tanult. Ezt az iskolát kitűnő eredménnyel végezve, 1900-ban Zala György műhelyébe került, ahol, két éven át dolgozott, a többi közt a budapesti Andrássy-emlékszobor két domborművén (A berlini kongresszus és A koronázás) dolgozott. Közben pályázott a zalatnai Lukács-emlékre, még pedig két pályamunkával: az egyiket a bizottság díjazta, a másikat megvásárolta a múzeum számára.

E siker után Parisba ment s ott folytatta tanulmányait. Két év után hazatért, műtermet bérelt s attól fogva résztvett a Műcsarnok kiállításain. Szamovolszky Ödönnel társulva, 1907-ben elnyerte a Szabadságharc-szobor pályázaton az első dijat és a kivitellel való megbízást. Azóta több síremléket is készített, ilyenek a Gundel-család sírja (kerepesi temető), a Löw-család sírja (rákosi temető).

Pásztor János, az 1200 K-ás Ráth Györgydíj nyertese Békésgyomán született 1881-ben, de már három éves kora óta Hódmezővásárhelyre került, ahol gyermekkora évei lefolytak. Már zsenge korában szeretett rajzolni, főképpen mintázni és sárból gyúrt állataival, rögtönzött arcképeivel korán figyelmet keltett. Miután eltökélt szándéka volt, hogy szobrász lesz, a budapesti Iparművészeti Iskolába került, ahol némi ösztöndíjjal és tanára, Mátrai támogatásával töltött öt évet. Közben harmadéves korában megmintázta Hódmezővásárhely számára Nyizsnyay Gusztáv odavaló zeneszerző bronz-képmását 600 K államsegéllyel Parisba ment, ott két évig járta a Julián-akadémiát, ahol kétszer kapott első díjat. Hazajövet Hódmezővásárhelyen telepedett le, ahol főképpen a tipikus parasztéletet tanulmányozta. Itt készítette a pályázaton résztvett Munkácsy-t és a Búcsúzkodás c. parasztcsoportot. Ez utóbbi az ő első szoborműve, amellyel Budapesten a Műcsarnokban lépett a a nyilvánosság elé. Ez mindjárt meg is hozta számára 1906-ban a br. Harkányi-féle díjat, az állam pedig fába faragva vásárolta meg. Hódmezővásárhelyen öt évet töltött serény tanulmányozó munkával, ott mintázta a vizet merítő paraszt leányt, ott készült a torontálvásár'ielyi Kossuth-szobor. Az Alföldről Budapestre került, ahol eleinte az államtól adományozott várbazári műteremben dolgozott s állandóan résztvett kiállításainkon, melyekről az állam megvette a «Szégyen» és a «Vízhordó leány» c. szobrait.

1911-ben gyűjteményes kiállítást rendezett műveiből Budapesten Rudnay Gyula festővel. «Elűzött» című most kitüntetett szobrát a bírálóbizottság egyhangúan ajánlotta a Képzőművészeti Tanácsnak, hogy az állam számára márványba faragtassa. Ez az első eset, hogy a zsűri ilyen ajánlatot tett.

Komáromi Kacz Endréné Kiss Sarolta, a 600 koronás Esterházy-díj nyertese, Budapesten született. 1883 márc. 31. 1898-ban növendéke lett a budapesti mintarajziskolának, ahol 4 év múlva rajztanítónői oklevéllel került ki. Első jelentősebb szereplése 1912 tavaszán a Képzőművésznők kiállításán volt, ahol egy kisebb kollekcióval szerepelt. Ott egy intérieur-képével megnyerte a főváros által nők számára adományozott 200 K-ás festészeti díjat. Ugyanezen év telén a Műcsarnokban is volt két csendélete és 1913 nyarán elnyerte a Képzőművésznők Egyesületének ezüstérmét a legjobb akvarellre.

Zádor István, a Lipótvárosi Kaszinó díjának nyertese, született 1882 jan. 13-án Nagykikindán. Középiskoláit Budapesten végezte és az érettségi vizsga letétele után bankhivatalnok lett, Hivatalnokoskodása utolsó éveiben esti aktkurzusra járt Vajda Zsigmond, majd Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájába. 1906 őszén a hivatalnoki. pályát otthagyta és Parisba ment, hogy kizárólag festészeti tanulmányainak élhessen. Az Ecole des Beaux Arts-ban Gabriel Ferrier atelier-jében dolgozott. Később Th. A. Steinlennek is tanítványa lett. Parisban a nyári hónapok kivételével 1909 tavaszáig tartózkodott. 1908 nyarát, mint a Kohner-féle művészeti ösztöndíj nyertese, Szolnokon a művésztelepen töltötte. 1909—-10-ben Olaszországban művészettörténeti tanulmányokkal is foglalkozott. A Szépművészeti Múzeumban rézkarcain, litográfiáin és «Hegedűs Gyula arcképe» című ceruzarajzán kívül «Interieur zöld fallal» című olajfestménye függ a Múzeum modern képtárában. «Porcellánok vörös fal élőt» című képét 1913 tavaszi kiállításán a Képzőművészeti Társulat vásárolta meg a torontálmegyei kultúrpalota számára. 1913—14. téli tárlaton őfelsége a király számára vették meg «Ebédelő sarok a gödöllői királyi kastélyban» című képet. 1912. évi grafikai kiállításon nyerte el Mikszáth Kálmán műveihez készült illusztrációival az I. állami illusztráció-díjat, 1913 — 14. téli tárlaton pedig «Őfelsége dohányzó szobája a gödöllői királyi kastélyban» című olajfestményével a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díját. Első művészi sikerét 1901-ben érte el, mikor a «Művészet» borítékrajz pályázatán a második díjat kapta,

Éder Gyula, az Erzséoetvárosi Kaszinó díjának nyertese, született Kassán, 1875 dee. 25. Művészeti tanulmányait főkép Münchenben végezte, ahol mesterei Fehr, Hackl és Dietz voltak. Azután Benczúr Gyula mesteriskolájában tanult Budapesten. Olaszországi és hollandiai tanulmányút után Budapesten letelepedve arcképeket és nagyrészt mitológiai tárgyú, gyakran nagyméretű kompozíciókat festett, ezeket többnyire a Műcsarnokban állította ki, 1911 — 12-ben a Nemzeti Szalonban neki Ítélték a Nemes-Marcell-díjat, «El van rajzolva» című karikatúrája ugyanott 1912. ezüstplakettet kapott. Nagyszámú illusztrációt rajzolt a fővárosi képes lapokba s országszerte ösmerik a jóízű karikatúráit is, amelyek nagyon népszerűvé tették a művészt.

Czencz János, az 500 K-ás Halmos Izor-féle díj nyertese, született 1885 szept. 2. Ostffy-Asszonyfán, Vasmegyében. A gimnáziumot Felsőlövőn és Sopronban járta, onnan a győri tanítóképzőbe került. Ezt 1905-ben hagyta el s aztán két éven át Biharmegyében volt tanító Almássy Dénes gr. birtokán.

Miután már zsenge kiskora óta szeretettel foglalkozott festészettel, nem elégítette ki a tanítói állás s azért feljött Budapestre, ahol bejutván a Képzőművészeti Főiskolába, ott négy évig dolgozott Hegedűs László útmutatása mellett. 1909-ben lépett a nyilvánosság elé a Műcsarnokban «Cica» c. aquarelljével. 1911-ben rajztanári oklevelet szerzett. A következő évben Zemplényinél tanult a továbbképzőben.

Festményeit rendesen a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban szokta volt kiállítani.

I. Ő FELSÉGE A KIRÁLY VÁSÁRLÁSA.

Siligai Ferenc: Magyarkúti völgy. — Katona Nándor: Kézsmárki csúcs éjjel. — Zádor István: Szobasarok Gödöllőn. — Kléh István: Zagyvapart. — Lux Elek: Leányfej. — Glatz Oszkár: Törcsvári szoros. -Mérő István: Szomszédasszonyok. - Keményffi Jenő: Virágos erkély. — Vidovszky Bála: Interieur.

II. ÁLLAMVÁSÁRLÁS.

Szamovolszky Ödön: Horvay János arcmása. -Endrey Sándor: Festők. — Rudnay Gyula: Pihenő hegedűs. — Glatzné Wildner Mária: Maradékok. — + Csikasz Imre: Ifjúság. — Pásztor János: Elűzött. — Pongrácz Szigfrid: Tréfa. - - Éder Gyula: Bánkodás. — Pick Lajos: Táncoló nő. — Túry Gyula: Fenyvesek.

III. FÖLDMÍVELÉSI MINISZTÉRIUM VÁSÁRLÁSA.

Ujváry Ignác: Pajta kert, Aratáskor. — Edvi Illés Aladár: Borjúfej. — Katona Nándor: Napos téli reggel. - Börtsök Samu: Boglyák. — Nadler Róbert: Drávamenti parasztudvar Somogyban. — Báró Mednyánszky László: Kikötő. — Nyilassy Sándor: Estefelé..— Töl-gyessy Arthur: Virágzó fák. •

IV. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS VÁSÁRLÁSA.

Roskovics Ignác: Janó. — Udvary Géza: Patrícius. — Gulácsy Lajos: Rossz gyönyör.

V. KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT VÁSÁRLÁSA. Udvary Géza: Színfoltok. — Horowitz Ármin: Maternité.

VI. MAGÁNVÁSÁRLÁSOK.

Rottmann Mozart: Szerelmi vallomás ; vevő: dr. Wagner Ödön. — Pásztor János: Bűnbánó ; vevő: dr. Am-brozovics Dezső. -- Telcsné Stricker Gina: Plaquett, plaquett, Plaquett; vevő: dr. R. S. - - Vidovszky Béla: Interieur; vevő: Neumann Zsigmond. — Udvary Géza: Szt. György ; vevő: Fernbach Antalné. — Heyer Arthur: Veszekedés, vevő: Fernbach Antalné. -- Ta-mássy Miklós: Fényhatás ; vevő: Torna Szilárd. -Edvi Illés Aladár: Istálló részlet. Istálló ; vevő: Hermann Franz. — Zádor István: Ő felsége dohányzószobája Gödöllőn ; vevő: Hevessy Lajos. — Kőnek Ida: Hideg vacsora; vevő: Hevessy Lajos. - - Vastagh Géza: Orgonabokrok alatt ; vevő: Mauthner Ödön. -Pap Emil: Délutáni munka; vevő: Mauthner Ödön. -Romek Árpád: Rózsák ; vevő: Mauthner Ödön. — Heyer Arthur: Hollandi tehenek ; vevő: Msuthner Ödön. -Baditz Ottó: Megvan a nyúl ; vevő: Horváth A.János.— Vastagh György: Idyll a havasokon ; vevő: Mauthner Ödön. — Rubovics Márk: Roquefort é.s bor; vevő: Mauthner Ödön. — Brück Hermina: őszi barackok ; vevő: Mauthner Ödön. — Romek Árpád: Csendélet ; vevő: Hűvös Iván. — Koszkol Jenő: Apátsági könyvtár ; vevő: Meinl Gyula. — Udvardy Flóra: Lcvicoi részlet; vevő: Goldzieher Géza. — Jendrássik Jenő: Ülő leány ; vevő: Veith Béla. — Olgyai Viktor: Felhő ; vevő: Veith Béla. — Vastagh Géza: Baronifi csoport ; vevő: Horváth A. János. — Geritsen Vilmos: Csendélet; vevő: dr. Gschwindt György. — Reismann Miksa: Út a Holt tengerhez ; vevő: dr. báró Herzel Manó. — Báró Mednyánszky László: Tél ; vevő: dr. Delmár Emil. — Glatzné Wildner Mária: Szegfűk; vevő: Wolff Ernő. —Geritsen Vilmos: Csendélet ; vevő: Karácsonyi Andor. — Edvi Illés Aladár: Lóistálló, Tehénfejés ; vevő: Walder Gyula. — Tichy Kálmán: Pusztuló hó, Hársfák alatt ; vevő: Egger Gyula. -- Török Olga: Akt ; vevő ; Scheibner Emil. — Balla Frigyes: Nagyanyó ; vevő: Arad város. — Jávor Pál: Biedermayer-szoba ; vevő: dr. Brüll Dániel. - - Komáromi Katz Endre: Meditatio ; vevő: Deszberg Antal. — Schwalm Nándor: A várhegy ; vevő: Hegyi Nándor. — Komáromi Katz Endréné: Emlékezés, Nyugalom. Vidámság ; vevő: Fernbach Antalné. — Reinerné Istvánffy Gabriella: Pihenés; vevő: Braun Andor. --. Körmendi Frimm Jenő: Gondviselés; vevő: dr. Altstädter Ignác. — Gergely Imre: Saracen várrom Siciliában ; vevő; Kende György. — Hevessy Pál: Őszi délután; vevő: Széky Istvánné.

VII. NYERŐ TAGOK VÁSÁRLÁSA. Kallós Árpád: Csendélet ; nyerő: Klein Simon. -Stein János: Fürdő nő ; nyerő: Hoffmann Béla. — Ujváry Ignác: Tanyai út ; nyerő: Glasner Gyula. — Halász Hradil Elemér: Pihenő öreg ember; nyerő: Borsod miskolci múzeum. — Laszgallner Oszkár: Borvirág; nyerő: Freudiger Károly. — K. Spányi Béla: Erdőrészlet; nyerő: dr. Bauer Mór. — Neográdv Antal: Erdei flóra ; nyerő: dr. Gschwindt György. — Mérő István: Bevégzett munka ; nyerő: Wampetich Ferenc. — Pap Emil; Palotai udvar: nyerő: Erkel János. —Rottmann Mozart: Édes a nyugalom ; nyerő: dr. Fejes Béla. — Bednár János: Szobám; nyerő: dr. Nagy Árpád. — Pálfi János l Halászok Rovignoban ; nyerő Schuller János. — Erdössy Béla: Hetivásár Kolozsvárit nyerő; Eislsr Samu. — Kováts József; Kerekes kút; nyerő: Geittner Józsefné. — Bednár János: Mariska és a tükör ; nyerő: Steinfeld Andor. — Kezdi Kovács László: Este van ; nyerő: gr. Széchenyi Bertalan. — Vigh Bertalan: Manon Lescaut ; nyerő: dr. Csopey Dénes. — Romek Árpád: Csendélet ; nyerő: Deák Frigyes. — Kezdi Kovács László: Erdőrészlet ; nyerő: Novak József. — Szlányi Lajos: Erdő ősszel. nyerő: dr. Fauser Géza. — Br. Mednyánszky László: November ; nyerő: Perczel Lajos. - - Edvi Illésné: Hazafelé: nyerő: Póchy Béla. — Kezdi Kovács László: Hangulat; nyerő: br. Kétly Károly. — Br. Mednyánszky László: Víz partja ; nyerő ; Körösi Imre. — Gergely Imre: Kolostor udvar ; nyerő: dr. Környei Géza. — Ujváry Ignác: Diófa; nyerő: Ujváry Ignác. — Jávor Pál: Csendélet; nyerő: Róna Sámuelné. — Peske Géza: Estefelé: nyerő: Görög Gyula. — Nadler Róbert: Éjféli nap ; nyerő: Blaskovich Irén. — Szmrecsanyi Ödön: Erdő-mező; nyerő; Uri Club. — Neogrády Antal: September; nyerő: Coburg Fülöp herceg. — Zor-kóczy Gyula: Vágás az erdőben ; nyerő: Mokry Imre. - Wolff Károly: Merengés ; nyerő: Hlavay György. — Beszédes László: Kerülő; nyerő: Vinczehidy Ernő. -Zombory Lajos: Csacsifogat ; nyerő: Goldhammer Károly. — Keményfi Jenő: Hazafelé ; nyerő: Székely Tivadar. — Kunwald Cézár: Tájkép: nyerő: Hirschler Leó. — Déry Gyula: Apály az északi tengeren. nyerő: Vincenty Gyula. — Reinerné Istvánffy Gabriella: A kis kíváncsiak; nyerő: Türsch Nándor.—Vidovszky Béla: Nyírfák ; nyerő: Fleischl Sándor. - - Szmrecsányi Ödön: Palló; nyerő: Lechner Ödön. — Gerster Károly: A biblia; nyerő: szarvasi ág. év. tanítóképző önképző kör. — Deák Ebner Lajos. Zsibvásár; nyerő: dr. Mis-ner Ignác. — Csaba Imre: Phlox a kert alján ; nyerő': Ő felsége a király. — Lux Elek: Leányfej ; nyerő: Ő felsége a király.

A kiállításon részt vett 327 művész 845 művei, melyből nem eladó volt 145 darab.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tagjai az alapszabályok értelmében: pártfogók, alapítók és rendes tagok (művészek és műpár-tolók). Pártfogók azok, akik a társulat céljaira legalább 2000 koronát, alapítók azok, akik ezekre a célokra legalább 400 koronát alapítanak. A pártfogói alapítványok négy-, az alapítói díjak pedig két év alatt törlesztendők. A társulat rendes tagjai azok, akik kötelezik magukat legalább három éven át évenkint 20 korona tagsági díjat fizetni. A tagsági díj évenkint előre fizetendő be a társulat pénztárába (VI., Felsőerdősor 16—18. 1. 8.). A tagsági kötelezettség az alapszabályok értelmében a három év letelte után is csak akkor szűnik meg, ha a tag kilépési szándékát valamely év július elseje előtt ugyanazon év végére a társulat számvevőségénél ajánlott levélben bejelenti. A társulati tagok a társulat által a városligeti műcsarnokban rendezett minden tárlatot tagsági jegyeik felmutatása ellenében ingyen látogathatnak s ezenkívül évente öt darab egyszeri belépésre jogosító belépőjegyet kapnak a családtagok számára. A tagok külön díj fizetése nélkül kapják a társulat'választmánya által megállapított tagilletményt. Jelenleg ez a «Művészet» című folyóirat, mely évente tíz füzetben, összesen 480 oldalon s rajzok, képek, grafikai művek, szobrok és műépítészeti alkotások reprodukcióival gazdagon illusztrálva jelenik meg. Résztvesznek továbbá a társulati tagok — a hátralékosok kivételével - - a társulat által évente rendezni szokott sorsjátékban, melynek nyereményértékei 3000 koronától 200 koronáig terjednek. A nyereményértékek fejében minden nyerő a társulatnak az évi Tavaszi vagy Téli Kiállításából egy megfelelő értékű műtárgyat választhat. Figyelmezteti az igazgatóság a társulat igen tisztelt tagjait arra is, hogy a hátralékos tagoknak hátralékaik megfizetéséig minden joguk szünetel. Nevezetesen nem vesznek részt a képutalványok kisorsolásában, nincs igényük a «Művészet» évfolyamának már megjelent számaira (amelyeket utólag csak abban az esetben küldhetünk meg, ha a készlet ki nem fogyott) és a kiállításokat ingyen nem látogathatják. Hátralékos tagdíjaikat azonban még abban az esetben is megfizetni tartoznak, ha a tagságból származó előnyöktől éppen hátralékosságuk miatt elestek. Végül arra kéri a társulat igazgatósága az igen tisztelt tagokat, hogy ismerőseik körében a társulat számára lehetőleg minél több tagot gyűjteni s így a társulatot kulturális céljai elérésében szeretettel támogatni szíveskedjenek.