SZÉKELY ÁRPÁD
Grafikus művészeink kis csapatát érzékeny veszteség érte ádámosi Székely Árpád halálával. A java korában levő, erős fizikumú művészt rövid egy heti betegség döntötte sirba május 10-én.
Székely Árpád, a nagy Székely Bertalan fia, 1861 feb. 26-án született Marschendorfban, Csehországban, ahol atyja éppen akkoriban művészi munkát végzett az Aichelburg grófok számára. Miután a középiskolákat Budapesten elvégezte, 1879. a Mintarajziskolába került, ahol atyjának, Schulek Frigyesnek és Rauscher Lajosnak volt tanítványa. 1885-től fogva atyja útmutatása mellett dolgozott, 1889-1891 Münchenben Wopfnernek és főképp Willroidernek volt tanítványa, 1891, hazajött s Lotz mesteriskolájának lett tagja. Ebben a minőségében részt vett a pannonhalmi freskók megfestésében is. Hasonló dekorativ feladat volt a budapest-ferencvárosi templom néhány ablaka üvegfestményének tervezése. 1894. a műegyetemen a rajz és az ornamentika tanszékén lett tanársegéd, később adjunktus. Itt, főképp Rauscher Lajosnak befolyása alatt, rézkarccal kezdett foglalkozni.
Míg eddig a dekorativ feladatok, táj- és állatképek festése körül serénykedett ; most megtalálta a neki leginkább való művészi technikát. Nagy szeretettel vetette magát a grafikára: rézkarcot, aquatintát, litográfiát készített szorgalmasan, nagy mennyiségben s a hozzá való előkészítő stúdiumokkal: kréta- és ceruzarajzokkal foglalkozott behatón. Egézs sor ily műve került a kiállításokba s ilyenekre kapta 1906 Milánóban a nemzetközi iparművészeti kiállítás díszoklevelét, idehaza pedig ugyanebben az évben a Nemzeti Szalon grafikai kiállításán a második díjat. Szerényen visszavonult s egészen a munkában elmerülő életét e két kitüntetés ékesítette fel.
Müveinek egy részét a Szépművészeti Múzeum grafikai osztálya szerezte meg. Olvasóink e grafikai lapok néhányát reprodukcióban látják viszont ebben a füzetben. A véletlen úgy hozta magával, hogy a boldogult művész néhány hónappal ezelőtt maga választotta ki e pár lapot a «Művészet»-ben való reprodukció számára, mint céljait és irányát kiválóan jellemző műveket. Kegyelettel iktatjuk ide e képeket, csöndes, meghitt órák szép termékeit.
E motívumok egyszerűsége szépen összecsendül élete elvonultságával. Mint boldogult atyja, ő is szerette a kis pestmegyei Szadát s annak házai, udvarai, fészerei, utcái készen adták neki azt, amit karcolótűje számára keresett: magyar levegőt, eredeti formákat. Szinte egészen elmerült ezekben s szive minden szeretetét pazarolta ezekre az egyszerű, szép lapokra, amelyek fönntartják nevét.
Pedagógiai munkálkodása épp ily szorgalmas és csöndes volt s mindazok a növendékek, akik a politechnikumon vele összekerültek, kegyelettel fogják megőrizni emlékét.
