Tizenharmadik évfolyam, 1914    |   Hatodik szám    |    p. 335-336.
 

 

A MŰCSARNOKBÓL

TÁRSULATUNK ÉS A HÁBORÚ. A július végén kitört világháború természetesen társulatunk rendes életét is gyökeresen fölforgatta. Az októberre tervezett jubiláns Benczúr-kiállítás, melynek előkészületei már serényen s a legszebb eredménynyel kecsegtetően folytak, elmarad s elmarad ezenkívül a rendes Téli kiállítás is, amelynek rendezése szinte legyőzhetetlen akadályokba ütköznék. Az elmaradásnak egyik oka az, hogy társulatunk elnöke, Andr.ássy Gyula gróf, mindjárt a háború kitörésekor a műcsarnokunk összes kiállítási helyiségeit hazafiúi lelkesedéssel fölajánlotta a budapesti térparancsnokságnak hadi célokra. Bár a helyiségek igénybevétele eleinte csak november hó végére volt esetleg tervbe-véve, a körülmények sürgető alakulása következtében az igénybevétel már szeptember 18-ikán bekövetkezett, úgy, hogy helyiségeinkben most több mint 400 ágygyal hadikórház van berendezve. Miután a háború művészeinket is a legválságosabb helyzetbe sodorta, amennyiben közülök sokan bevonultak és családjaikat részben a legszükösebb körülmények közt hagyták hátra, az itthon maradottak pedig az eladás csaknem minden lehetőségétől meg vannak fosztva, elnökeink és igazgatóságunk, a Magyar Képzőművészek Egyesületével karöltve, úgy a kedvezőbb helyzetben lévő művészek, mint a lelkes mű-barátok körében a legszélesebb körű akciót indították meg egy segítőalap létesítésére, mely a háború tartama alatt a segélyre szoruló művészek és családjaik támogatására szolgáljon. Társulatunk a maga hatáskörében is mindent elkövet a szükség enyhítésére, s az együttes akció eddigi eredménye remélni engedi, hogy sikerülni fog művészeinkre nézve e válságos időszakot elviselhetővé tenni. Az Egyesület és a Társulat az elmaradó Téli Kiállítás helyett a közel jövőben a Szépművészeti Múzeum néhány termében az említett alap javára a művészek által adományozott műtárgyakból szűkebb keretek közt kiállítást rendez, melynek egyik főcélja az, hogy azok a társulati tagok, akik az idei sorsoláson reájuk esett nyereményértékeket az ezévi Tavaszi Kiállításon nem érvényesítették, ezt most megtehessék, és az ily módon folyóvá válandó ősz-szeg szintén a segítőalaphoz csatoltathassék. Az aránylag rövid tartamú kiállítás végén aukció lesz, amely szintén elég kedvező eredménynyel kecsegtet, amennyiben egyes műbarátok már eddig is néhány ezer koronát kötöttek le magánvásárlás és az aukció céljaira. Ezen az úton is fölkérjük mindazokat a lelkes műbarátokat, akik békés időkben oly szeretetteljes érdeklődést tanúsítottak művészetünk iránt: ne hagyják el ezekben a súlyos időkben se derék művészeinket, küldjék be nagylelkű adományaikat Társulatunk számvevőségéhez (VI., Felső erdősor 9) és annak idején a jótékonycélú kiállításon gyarapítsák vásárlásokkal azt a segítőalapot, mely a hadbavonult és valamennyiünkért küzdő művészeink családjait és itthon lévő, de a háború révén szomorú helyzetbe jutott művészeinket van hivatva istápolni.

 

A MŰVÉSZET HALOTTAI A nyár elején a magyar művészetet és így társulatunkat is súlyos veszteségek érték. Alig 12 nap leforgása alatt hat érdemes művészünket vesztettük el, akik közül a legtöbben szinte pótolhatatlan űrt hagytak maguk után művészi életünkben. A szomorú sort Rauscher Lajos, a kiváló grafikus és műépítő, továbbá Juhász Árpád, a gödöllői művésztelep szorgalmas és rokonszenves tagja nyitották meg, akik ez évi május hó 30-án költöztek el az élők sorából Utánuk, június hó 1-én, Feszty Árpád, a leg-magyarabb piktor lehelte ki lángoló lelkét hazájától távol, Lovranában. Pár napra rá, június hó 10-én a zseniális Lechner Ödön halála borította gyászba a magyar művészvilágot, melynek az ősz építőmester egyik legeredetibb, vezető-alakja volt. Ugyanazon a napon és csaknem ugyanabban az órában távozott körünkből a mester testvérbátyja, Lechner Gyula, aki mint festő szerzett magának jó nevet és mint «Az ember tragédiája» német fordítója tette magát érdemessé nemzete soha el nem múló hálájára. Végül június hó 12-én K. Spányi Béla, a magyar tájkép ihletett poétája halt meg hosszú szenvedés után, őszinte gyásszal sújtva művésztársait és tisztelőinek szinte végtelen sorát, Lechner Ödönt, Feszty Árpádot és K. Spányi Bélát a műcsarnokból kísértük el utolsó útjára s közülük Lechner Ödön ravatalát a magyar állam hálás kegyelete állította föl a művészet fölszentelt csarnokában. Művészetünk kiváló halottainak élete folyásával és művészi jelentőségükkel a «Művészet» külön-külön és érdemlegesen is foglalkozik. Hálás kegyelettel jelezzük itt is szomorú elmúlásukat.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003