Tizenharmadik évfolyam, 1914    |   Nyolcadik szám    |    p. 392-399.
 

 

A FAJOK HARCA ÉS A MŰVÉSZET

A nemzetek, amelyek még imént látszólagos békében reménylettek egy kizárólag a kultúra jegyében fejlődő korszakot teremteni, két egymással ellenséges érdekszférában, mint két pólus körül koncentrálódtak és víjják élet-halál harcukat.

Lekerültek a napirendről a szocializmus világpolgárságot óhajtó elvei és soha jobban nem élt a nacionalizmus mint napjainkban. És míg - visszapillantva a múltra - - ez a nemzeti eszme a XIX. század közepe táján, amikor kizárólag az abszolút uralkodók autokrata felfogásai ellen küzdöttek csak a hazafiúi érzésben jelentkezett, egyebekben pedig - - mint kulturális fejlődésben és művészetben - csak másodrendű szerepet vitt ; addig a mostani helyzet a népek háborúi folytán egészen mást mutat, mert a legutóbbi idők kultúrtörekvései a nemzetek között levő faji különbségeket már régibb idő óta minden téren érvényre juttatták. Szinte azt mondhatnók, hogy a harc már e régiokban is jelentkezett. A legutóbbi idők jelenségeinek analizálása arról győz meg minket, hogy ez a harc főleg a művészetek terén vált különösen érezhetővé. És ez már nem kizárólag patétikus hazafiúi fellendülésből állott, hanem a nemzeti büszkeségnek, illetve a nemzetiesség hangos jelszavainak demonstrálása mögött tényleg rejlik valami, amit e kor értékes dokumentumának tekinthetünk, mélyebb értelemmel bír és helyeslésünkkel találkozik.

Tekintsünk néhány évtizeddel vissza, hogy pl. a képzőművészet terén a közelmúltban nemzeti szempontokból micsoda abszolút béke honolt. A francia impresszionisták forradalmi szelleme meghódította a különböző népek elavult művészeti világát. Az úgynevezett akadémizmus országonkint kiszenvedett, s egy az impresszionizmus fénykorában rendezett nemzetközi kiállítás sem szellemben, sem technikában nem mutathat fel lényegben eltérő különbségeket, csak egyik mű jobb vagy rosszabb lehetett mint a másik. Csak éppen a minőségről volt szó és ebben a már unalomig menő örökös egyformaságban jelentkezett a képzőművészet békéje.

De ime a külsőségekkel csordultig telt a pohár. Ami a franciáknak jó volt, az ürességgé kezdett válni más nemzetbelieknél. A vérmérsék most sem tagadta meg magát. Az egymásból való folytonos fejlődés új alakulatokat hozott létre.

Az impresszionizmus végre is lényegében a franciáké maradt. A nem franciák pedig a külsőségeibe (mert csak ezt tanulhatták el a franciáktól) idővel új és hatalmas tartalmat öntöttek. Valami egyénit vittek bele. Valamit, ami megfelelt ideáljaiknak, vérmérsékletüknek, paraszti, nyárspolgári vagy arisztokratikus világnézetüknek és életfelfogásuknak ; valamit amit azok is megértettek, akikhez képeikkel szólni akartak ; valamit ami abból a talajból fakadt, ahonnan származtak vagy bölcsőjük ringott, ahol érzik az anyaföld életet adó erejét, vagy ahol első életreszóló nagy benyomásaikat nyerték ; valamit ami összefüggésben van ősköltészetükkel és ősművészetükkel, ami nekik kedvesebb, mert emlékükbe idézi a multak dicsőségét és örömeit ; valamit ami kapcsolatban áll történetükkel, szokásaikkal és így tovább... Egyszóval ; a nemzetiességet:

Tudatára ébredtek annak, hogy ők nem franciák, hanem más nemzetbeliek: angolok, németek, osztrákok, magyarok, oroszok, lengyelek, finnek, olaszok, flamand és hollandok, skandinávok, spanyolok illetve amerikaiak stb. Így keletkeztek tehát nemzeti művészetek, mert a túlságos különbözőség a fajok között idővel a művészet terén is jelentkezett. Amikor e ténynek a pozitív tudatára ébredtek, vetődött fel a nagy nemzetközi művészeti kiállítások rendezésének eszméje. Ezek a művészeti csaták színhelyei. Ha összehasonlítunk egy nemzetközi művészeti kiállítást mondjuk pl. egy ipari nemzetközi kiállítással, a nemzeti eszme propagálására a művészeti kiállítás határozottan előnyösebbnek tartható, és pedig azért, mert egy nép kultúrájának milyenségére sokkal jellemzőbb. Itt röviden csak arra kell rámutatunk, hogy a képzőművészet organikus összefüggésben van az illető nép őskultúrájával és vérmérsékletével.

Felvetődött tehát épen a nemzetközi kiállításokkal kapcsolatban az az újabb kérdés, miként van hogy a természetes fejlődéstörvények ellenére kultúrailag egészen ifjú népek, a képzőművészet terén a nemzetek e versenyében döntő szerepeket játszhatnak, bár úgy tűnnek fel mintha a közbeeső lépcsőfokot kihagyták volna? Igy pl. a finnek, szlávok (lengyelek, oroszok) és a magyarok. A német esztétikusok (Fritz von Ostini stb.) megsejtették a dolog lényegét és körülbelül úgy fejezik ki, hogy: ezek művészetükben friss és elhasználatlan nemzeti erőt egyesítenek kultivált ízléssel. Ezt a kultivált ízlést annak a fejlődésnek tarthatjuk, amelyet az ifjú nemzetek előtt már más kultúrnépek tettek ; a hangsúlyt pedig a nemzeti erőre helyezték, Ez a nemzeti erő pedig az amely a fajok kultúrális harcában utat akar magának és utat is tör ; és amelyet már fentebb jellemeztem.

Ez a különbözőségre törekvő nemzeti erő, amely az egoizmus alapján akar érvényesülni és adott fegyvereket egymás ellen a nemzetek kezeibe, már sokkal előbb jelentkezett a nemzetközi művészeti kiállításokon is. A kultúrver-seny a nemzetek között tehát már régóta megvan, sokszor már a keserűségét is lehetett érezni. A versenynek e keserű színezete pedig lényegesen előmozdította a faji gyülölséget egyes népek között. A kultúra és művészet - - ahol csak békének, kölcsönös tisztelet és becsületnek kellene honolni - így közvetve belejátszik a világháború pokoli zenéjébe is. Hiszen szomorúan kellett tapasztalnunk, eltekintve a személyes kérdésektől (mint egy svájci és egy magyar festő nem túlságosan szimpatikus szereplésétől) utóbbi időben a fajok egyszerre milyen ellenségesen, lenézőleg vagy kicsinylőleg viselkedtek egymás kultúrája, művészete iránt.

Ezt pedig (kivéve a személyes eseteket) igazán nem lehet helyeselni. Jó, ám harcoljanak a felek és döntsék el fegyverrel az igazságot, mert a magasabb politika ezt a háborút jogosnak és igazságosnak tartja, de ne legyen ez gyűlöletes kihatással a jövendő kultúr- illetve művészeti munkásságra. A verseny, a küzdelem a nemzetek közütt ne legyen barátságtalan, a viszony lehetőleg jobb legyen mint a háború előtt. Legyen pedig a verseny qualitásban intenzivebb, és egy nemzet győzelme e téren olyanná váljék, hogy a művészet terén legyőzött nemzetek tisztelettel ösmerjék azt el.

Mert világos, hogy a háború után a faji különbség még szembetűnőbb lesz, bár már a háború előtt is alaposan éreztük a művészet világában. Külföldi neves esztétikusok állottak az ügy szolgálatában és praegnansan fejezték, ki a legutóbbi római, müncheni és veneziai nemzetközi kiállítások. Például a veneziaiakat említem, akik utóbb már annyira mentek, hogy a katalogusuk illusztrációi közé is csak oly képeket vettek fel, amelyek az illető nép vagy hely nemzeti karakterét tükrözték vissza. Ez a faji különbség a művészetben tehát, amelyet úgy hívunk, hogy nemzeti művészet és amely már eddig is létezett, lehetséges, hogy újólag sem túlságos barátságosan fog jelentkezni, de még inkább elő fog mozdítani egy olyan körülményt amit lényegében ismét csak szívből helyeselhetünk, a nemzeti művészetek eszméjének valódi felismerését, korának ragyogását és a nemzeti művészetek kölcsönhatásának szeparálását, még oly esetben is, ha azok akik azt aktiv gyakorolják a mesterségbeli részt (technikát) oly nemzet iskoláján szerezték, amelynek művészetétől most magukat teljesen abszorbeálni akarják.

Az az érdekcsoport tehát,amely jelenleg a szlávság összgondolatát szolgálja, azt a kérdést, amelyet a legnagyobb valószínűség szerint fegyverrel nem fog tudni diadalra vinni, a kultúra illetve a művészet terén akarja győzelemhez segíteni.

A szláv művészet (értve ezalatt főleg a modern orosz művészetet) már eddig is oly sikereket ért el, amely bennünket magyarokat a jövendő elsőbbsége kérdésében komolyan gondolkozóba ejthet. Ugyanis a művészet versenyterén ezentúl csak oly népek jöhetnek számításba, akiknek kincsesbányájuk még kellő tar-lammal van megtöltve. Azok a nyugati népek, amelyek eddig e téren vezető szerepet játszottak, kell hogy kiejtsék a kezökből vezérszerepüket. Az emberiség mindig újat és újat akar. A nyugatiak ezt az újat már nem produkálhatják. Vagy ismételgetni fogják magukat, vagy csak külsőségekhez fognak tapadni. A művészetben tehát újabban csak három fiatal nép jöhet számításba: a finnek, a szlávok (lengyelek, oroszok) és a magyarok. Mind a három faj a népi körülményekben árul el valami közösséget egymással. Mérlegeljük a helyzetet: mily szerepet tölthetünk be az új politikai alakulatok után a művészeti világversenyben?

Első sorban azt is meg kell állapítanunk, hogy nekünk magyaroknak igenis van oly művészetünk, amely nemzeti sajátosságainkat zárt alakban érvényre tudja juttatni, amely lényegében különbözik más népek művészetétől, amelyet tehát speciálisan magyarnak nevezhetünk. E megállapításhoz ugyan ezúttal reflexiókat kell fűznöm. A magyarság eddigi szereplése nagy külföldi nemzetközi kiállításokon nem volt általánosan döntő hatású. Oka pedig az, hogy a gyűjtemények összeállítása lényegében különbözött a fentebbi megállapítástól. Túlnyomó részben oly műveket válogattak össze, amelyek a tipikus művek előnyös szereplését lefontva más nemzetek javára billentették le mérlegüket. Itt újra rá kell mutatnom mindarra, amiket már pár év óta irdk külföldi kiállításokról szóló beszámolóimban.

Nekünk most végre komoly eshetőségeink vannak, hogy a legközelebbi művészeti világtornából győzelmesen kerülünk ki. A legkomolyabb ellenfeleink a szlávok itt is, akik utóbbi időben valami egész különleges művészettel kísérletezgetnek, De a világversenybe most a politika is bele fog játszani. A szláv művészet iránt való szimpátia helyébe mint érzelmi momentum a magyar szimpátia kerül nagy nyugati szövetségesünknél. A helyzet tehát a mi javunkra kezd alakulni és dőreség lenne ezt a helyzetet ki nem használni, Csak érteni kell a módját. Ez a mód pedig főleg abban áll, hogy a jövőben rendezendő külföldi magyar művészeti kiállítások anyagát nagy körültekintéssel kell megválogatni. Részletezzük a helyzetet. A jövőben kell, hogy főszerepet játszón az elmélyedéssel járó ambíció, amely művészeinket magasabbrendű művek megalkotására és nem könnyű sikerek hajhászására vagy vásári portéka készítésére ösztönözze. A siker fele pedig a nemzeti karakterben: a kizárólagos magyarságban fog rejleni. Ez az amit nem győzhetünk eléggé szem előtt tartani és hangsúlyozni, mert főfeltétel, hogy a műalkotásokban a nemzet egyénisége tükröződjék vissza, még pedig az «el nem használt frisseség és erő, amely kultivált ízléssel párosul» és amelyet már feljebb is kiemeltem, az a formanyelv amely a. nép pszihológiájából merítse kincseit ; az a temperamentum, amely bizonyos szuverenitással különözze el magát más népekétől ; a magyar faj minden jó tulajdonsága (a rosszak elhagyásával) ; mesterségbeli készsége, mely azonban nem technikai szemfényvesztés és kivételes szellemi fensőbbsége ; fajsúlybeli értéke, meg valami ujabbszeruségre való törekvése a nagyratörekvéssel és a jövő művészetében vezérszerepre való hivatottsága. Nekünk tehát most az a tennivalónk, hogy következetesen kiépítsük és szigorúan körülhatároljuk iövendő nagy nemzeti művészetünket. Ne hamis jelszavak alatt tömörüljünk, ne kizárólagosan idegen irányokra esküdjünk, de a közös faji összetartozást vonultassuk keresztül művészetünkön. Legyen hatalmas nemzeti kultúránk és erős magyar művészetünk. Tartsuk szem előtt a kultúra szerepét. Főleg a művészeti kultúráét. Mert ez sokkal inkább képes megvédeni egy faj emlékének életbenmaradását, mint különböző meddő közjogi elmefuttatások és viták. A leghelyesebb persze az, ha a jogi és politikai függetlenség a kulturális függetlenséggel párhuzamosan halad, de ha ez utóbbi az előbbi rovására háttérbe szorul, csak hazánk példája bizonyíthatja mily káros hatását érezzük. Míg a kiindulási esetet, hogy a kultúra a jogi vitatkozások felett áll, a finnek vagy lengyelek példája igazolja.

A művészet tehát így játszik szerepet a világtörténet nagy eseményei között.

Így látom összefüggésben a fajok harcát is a művészeti evolúcióval és amint ebből a fegyvertusából nekünk, a középeurópai szövetségnek kell kikerülnünk győztesen, a párhuzamosan folyó kultúrharcot is meg kell nyernünk. Még pedig az itt folyó háborúban, a nemzett művészetek újabb erejének első összemérésében nekünk magyaroknak kell és illik. Mienk. a jövő. Készüljünk erre a súlyos küzdelemre.

SOMOGYI MIKLÓS

A KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA HADIKÓRHÁZÁBÓL FERENCZY VALÉR RAJZA
A KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA HADIKÓRHÁZÁBÓL
FERENCZY VALÉR RAJZA

A KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA HADIKÓRHÁZÁBÓL FERENCZY VALÉR RAJZA
A KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA HADIKÓRHÁZÁBÓL
FERENCZY VALÉR RAJZA

KÜZDELEM SENYEI JÓZSEF RAJZA
KÜZDELEM
SENYEI JÓZSEF RAJZA

A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL OLASZ TÁJ MAGYAR MANNHEIMER GUSZTÁV FESTMÉNYE
A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL
OLASZ TÁJ
MAGYAR MANNHEIMER GUSZTÁV FESTMÉNYE

A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL CSŰR WAGNER GÉZA SZÉNRAJZA
A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL
CSŰR
WAGNER GÉZA SZÉNRAJZA

A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL VENUS SZÜLETÉSE. VÁZLAT. BRONZ RÓNA JÓZSEF SZOBORMŰVE
A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL
VENUS SZÜLETÉSE. VÁZLAT. BRONZ
RÓNA JÓZSEF SZOBORMŰVE

A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL SZÁZADOS FA DEÁK-EBNER LAJOS FESTMÉNYE
A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL
SZÁZADOS FA
DEÁK-EBNER LAJOS FESTMÉNYE

A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL KOPASZ FÁK NAGY ISTVÁN RAJZA
A KÉPZŐMŰVÉSZEK SEGÍTŐBIZOTTSÁGÁNAK MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSÁBÓL
KOPASZ FÁK
NAGY ISTVÁN RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003