bezárás

Dr. habil. Hantos Károly DLA

egyetemi docens
tanszékvezető
Pedagógia Tanszék

Életrajz

Szakmai életrajzi adatok

Sz. év, hely: 1955, 05, 19, Baja.
Cím: H-1062, Budatest VI. Andrássy út 79, III. 28.
E-mail:
Munkahely: Magyar Képzőművészeti Egyetem, H-1062 Bp. VI. Andrássy út 69-71.
Tel.: 36 1/ 321-1932/ 20 Fax/tel.: 36 1/ 322-3460

Tanulmányok, oklevelek:

2006    habilitáció
2002    doktori fokozat (DLA)
1986    Magyar Képzőművészeti Főiskola tanár-továbbképzési program (Tanúsítvány)
1980    Egyetemi oklevél: Szobrászművész és Középiskolai Vizuális Nevelőtanár,  Magyar Képzőművészeti Főiskola (MKE)

Munkahelyek:

1987 -  Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanárképző Tanszék.
1995-  Tanszékvezető egyetemi docens, a képzési szak vezetője.
1981 - 1987     Budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskola. A plasztikai szakágak rajztanára.

Közalkalmazotti vezetői tevékenység:

2013 - Általános mb. rektor-helyettes, MKE
2003 - 2009 Általános rektor-helyettes, MKE
2002 - 2003 Tanulmányi rektor-helyettes, MKE
1995 - Tanszékvezető, MKE Tanárképző Tanszék.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem testületeiben jelenlegi választott vezetői tevékenységek:

2010 - A Szakvezetők Tanácsa elnöke (alapító tagként).
1997 - A Művészeti és Tudományos Kutatási tanács elnöke (alapító tagként).

Szakmai, társadalmi szervezetekben betöltött választott vezetői tevékenységek:

2009  - 2012    Magyar Akkreditációs Bizottság Művészeti Bizottság (elnökeként).
2005 – 2008    Művészeti Egyetemek Rektori Széke (főtitkáraként).
2006 - 2009    Nemzetközi Szimmetria Társaság (kuratóriumi tagjaként).
2005 – 2008    MRK Művészképzési Bizottság (társelnökeként).
1985 – 1989    International Time-Art Association Magyar Tagozata (főtitkáraként).
1988 – 1989   Fiatal Művészek Szövetsége. (elnökeként)
1987 – 1988   Fiatal Képzőművészek Stúdiója. (elnökeként)

A Magyar Képzőművészeti Egyetem testületeiben való aktivitás:

2004 - 2009 MKE Informatikai Tanács tagja (alapító tagként).
2004 - 2009 MKE Minőségbiztosítási Tanács külső tagja (alapító tagként).
2002 - 2005 MKE Gazdasági Tanács (az átalakult testület volt alapító tagjaként).
1997 - A Szakvezetők Tanácsa elnöke (alapító tagként).
1997 - A Művészeti és Tudományos Kutatási tanács elnöke (alapító tagként).
1995 - Egyetemi Tanács (ma Szenátus) tagja.
1995 - 2002 Rektori Tanács volt tagjaként.
1992 - 1995 MKE Lyka Károly Kör (alapító tagjaként).

Művészeti és tudományos közéleti aktivitás; tagság hazai és nemzetközi szakmai szervezetekben, testületekben:

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (a képzőművészeti szakmai kuratórium volt tagjaként).

Fiatal Képzőművészek Stúdiója (volt elnökként örökös tiszteletbeli tagság).

Fiatal Művészek Szövetsége (megszűnt szervezet volt elnökeként).

Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége (volt elnökségi tagjaként).

International Time-Art Association Magyar Tagozata (1989 előtt aktív underground szervezet volt főtitkáraként).

Magyar Pedagógiai Társaság tagjaként.

MTA Pedagógiai Albizottság (DPA) tagjaként.

MRK Művészképzési Bizottság (volt társelnökeként).

Művészeti Egyetemek Rektori Széke (volt főtitkáraként).

Bologna Bizottság, Pedagógiai Albizottsága (volt tagjaként).

Symposion Társaság tagjaként.

Magyar Szobrász Társaság tagjaként.

Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete (újra-alapító tagjaként).

ISIS-Symmetry, Nemzetközi Szimmetria Társaság (volt kuratóriumi tagjaként).

Nemzetközi Kepes Társaság (alapító tagjaként).

Magyar Akkreditációs Bizottság Plénuma tagjaként.

Magyar Akkreditációs Bizottság Művészeti Bizottság (volt elnökeként).

Magyar Akkreditációs Bizottság Doktori Bizottsága (volt tagjaként).

Magyar Akkreditációs Bizottság Egyetemi Tanári Bizottsága (volt tagjaként).

NKA Képzőművészeti Szakmai Kuratórium (volt tagjaként).

Díjak, kitüntetések, ösztöndíjak:

1997 A "Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett " miniszteri kitüntetés
1987 Derkovits Gyula Nívódíj
1986 Digit-art I. kiállítás I. díj
1986 Magyar (N.) Művészeti Alap országos egyéni kiállítási nívódíj                   
1986 - 1989Derkovits Gyula ösztöndíj

Oktatói tevékenység, kurzusok:

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanárképző Tanszék, Mentorpedagógus és Gyakorlatvezető mentortanárképzések:

2012 – A mentorpedagógia alapjai.
2012 – Kreativitásfejlesztés.
2012 – Mentorpedagógiai intenzív tréning (a szakcsoport tagjaként).

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanárképző Tanszék, nappali és levelező képzés:

2011 - Rajz, festészet, plasztika, művészeti geometria- és térábrázolás tanításának szakmódszertana.
2011 - A művészettörténet és az új médiumok tanításának szakmódszertana.
2010 - 2012 A művészeti nevelés története.
Művészeti nevelési gyakorlat (a szakcsoport tagjaként).

BME Építészmérnöki Kar, Rajzi és Formaismereti Tanszék kurzusa:

2011 - Az épített szerkezetek, épületek, nagyméretű plasztikák fény-árnyék viszonyainak hatásai.

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanárképző Tanszék, nappali és levelező képzés:

1995 – 2011 A rajztanítás szakmódszertana.

Szent György Szakiskola, Felsőfokú Multimédia Szakképzés:

2000 – 2002 Multimédiafejlesztő szakelmélet.

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Doktori Iskola:

1999 – 2002 Művészetpedagógiai előadássorozat.

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanárképző Tanszék, nappali és levelező képzés:

1987 – 1995 Pedagógiai módszertan.
1987 – 1995 Vizuális nevelési ismeretek.

Magyar Képzőművészeti Főiskola, Intenzív Tanár-továbbképzési Program:

1986 - Az új vizuális médiumok szerepe a vizuális nevelésben.

Budapesti Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola:

1981 – 1987 Rajz (a plasztikai szakágak rajztanáraként)


Részletes szakmai önéletrajz

1955-ben születtem Baján. Korán megmutatkozott a művészetek iránti affinitásom, zenei általános iskolában kezdtem meg tanulmányaimat. Tíz éves koromban a képzőművészet felé fordult az érdeklődésem. 1965-től a bajai Rudnay Kör-ben folytattam rajzi, festészeti tanulmányokat. A szabadiskolát Rudnay Gyula alapította, miután kényszerült elhagyni a budapesti Képzőművészeti Főiskolát, ahol addig festő osztályt vezetett. A bajai szabadiskolában B. Mikli Ferenc tanított, aki valamikor a mester tanársegédje volt, és folytatta a Rudnay metodikájára épülő művészképzési hagyományt. Így már ideje-korán megismerkedhettem a klasszikus művészeti akadémiai oktatási módszerekkel. Ennek megfelelően felkészülten jelentkeztem a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola felvételijére, ahol azután szobrász szakon végeztem a középiskolai tanulmányaimat. Szakmai tanáraimtól, pl. Tóth Sándortól, T. Nagy Iréntől, Kalmár Mártontól, Fritz Mihálytól rendkívül sokat tanultam. Évtizedekkel később a középiskola felkérésére szakmai érettségi elnökként újra áttekinthettem az iskola máig magas színvonalú szakmai működését. A szakközépiskola nagy hangsúlyt fektetett a művészeti technikai ismeretek átadására is, így a díszítőszobrászati, kőszobrászati ismereteket esetenként „élesben” is alkalmazhattuk. A szegedi Dóm tér árkádjai fölött ma is több olyan nagyméretű városcímer látható, amelyet magam faragtam kőbe. A nyári művésztelepi szakmai gyakorlatok is rendkívül hasznosak voltak, mert lehetőséget adtak például arra, hogy kővel dolgozó neves kortárs művészek munkáját segíthettük a Pécs melletti, villányi - nagyharsányi kőbánya területén működő alkotótelepen. Itt ismerkedhettem meg munka közben Keserű Ilonával, Bencsik Istvánnal, Botz Gyulával, Gulyás Gyulával, de az alkotótelep vendége volt Szentjóby Tamás is, akkoriban inkább még költőként, íróként alkotott. Segíthettem Pauer Gyulának is a nagyméretű pszeudo sziklafal műve kivitelezésében. Az alkotótelepi ismeretség alapján volt alkalmam jelen lenni később a balatonboglári permanens kápolnatárlatok (mára legendás) eseményein is, ahol megfordult a hazai képzőművészeti „avantgárd” majdnem minden ismert szereplője is. Természetesen nagy hatással voltak rám az ott megismert alkotók művei és új paradigmái, amivel kitágították a képzőművészettel kapcsolatos elképzeléseim és addigi ismereteim. A másik rendkívül hasznos nyári szakmai gyakorlat alkalmával a Parlament épületének kőfaragó munkálatain vettem részt a Kőfaragó Vállalat időszakos kőfaragójaként. Valahol az épületen van egy fiatorony, amelyet magam faragtam. Az érettségi után felvételiztem a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára, ahová elsőre felvettek. Az akkori szabályok értelmében „előfelvételesként” 11 hónap katonai szolgálatra köteleztek. A kiképzés ideje alatt kulturális szolgálatra vezényeltek, így alkalmazott képzőművészeti feladatokat láttam el több későbbi évfolyamtársammal együtt. A főiskolán Vígh Tamás növendéke lettem, aminek rendkívül örültem, mert ismertem a munkásságát és már akkor is igazán nemzetközi rangú művésznek tartottam. Az egyre bensőségesebbé váló mester tanítvány kapcsolatunk során a nagyrabecsülésem csak fokozódott. Rendkívül művelt és bölcs embert ismertem meg személyében, aki az egyetemi évek után atyai jó barátommá vált. A korrektúrái mindig szellemi természetűek, emelkedettek és rendkívül színvonalasak voltak. Mesterem morális szempontból is példamutató volt. Mindig megbecsüléssel emlékezem rá. A főiskolai évek alatt több nagy hatású professzorral, előadóval ismerkedhettem meg. Az ELTE-re is gyakran átjártam Marosi Ernő rendkívül színvonalas előadásait hallgatni. Ugyanakkor azok a diszciplínák is hasznosak voltak, amelyeket akkor nem így értékeltem. Abban az időben a főiskolán kevesebb elméleti óra és így több műtermi alkotói gyakorlati munkalehetőség volt. Mivel harminc fő alatti évfolyamok voltak, így az akkori körülményekre vonatkozó; „több tér és idő” érzete nem csak az emlékekből adódó illúzió. A főiskolai évek alatt a szobrászati stúdiumok mellett egyre többször grafikákat is készítettem, majd érdeklődésem az újabb médiumok képzőművészeti alkalmazása felé fordult. Fotóztam, filmeztem majd 1977 táján a számítógépes lehetőségek kutatása is előtérbe került. Vámos Tibor akadémikus jóvoltából az MTA SZTAKI-ban lehetőséget (gépidőt és operátort) kaptam abból a célból, hogy a számítógép képzőművészeti alkalmazási lehetőségeit kipróbáljam. Különösen az arányos torzítások, forma-modulációk lehetőségei érdekeltek. Akkoriban a számítástechnikai kutatóintézetben is csak vektoros képernyők és csőtollas plotterek voltak elérhetők, de a digitális tárhelyeknek is szűkében voltunk. Később a nyolcvanas évek elején kezdődött a mikroszámítógépek korszaka, amikor már lehetőség nyílt az önálló programozásra. Az egyetemi évek alatt (a Főiskola név megtartása mellett 1971-től egyetemi rangú lett) továbbra is érdekelt a hazai kortárs képzőművészet azon része is, amely az akkortájt már enyhülő három T doktrínája idején a tűrt és tiltott kategóriába tartozott. Az egyetemen belül is megismerkedhettem azokkal a hallgatókkal, akik feszegették a kortárs képzőművészet hagyományostól eltérő jelenségeitől eléggé elszigetelt művészeti képzés határait, így látogattam a „Rózsa Kör” eseményeit, ahol az egyetem három jelenlegi osztályvezető mestere Károlyi Zsigmond, Halász András és Drozdik Orshi is meghatározó szerepet játszott. Személyesen is ismertem az Erdély Miklós és Maurer Dóra által vezetett Ganz alkotókör (Indigó csoport, majd Fafej és Bercsényi Klub sorozat) tevékenységét, amely a későbbi művészetpedagógiai tevékenységemben kapott szerepet. Eljártam Beke László előadásaira, aki akkoriban a „vasfüggönyön” túli nyugati kortársművészet hazai bemutatásának misszióját vállalta. Noha nagyon sok többé-kevésbé underground képzőművészeti és társművészeti eseményen vettem részt, ez nem csökkentette érdeklődésem és aktivitásom a hagyományos műfajok, mint a szobrászat, festészet és grafika iránt. (Ma is úgy látom, hogy a tradicionális műfajok folyamatos megújulását egészséges esetben belső igény generálja, nem valamely külső körülmény, művészetpolitikai szándék, új műfaj, vagy trend nyomása. A művészettörténet tanulságai (és a kulturális entrópia törvényszerűségei) szerint; az új műfajok additív módon jelentkeznek, nem számolják fel a régebbieket, noha a hangsúlyok időnként jelentősebben áthelyeződnek. A rajz, szobrászat, festészet állandó jelenléte például túlmutat a megszokás alapú tradicionalitáson, sok évezreddel megelőzve az írott történelmi korszakokat, mindig szerves része volt az emberi kultúrának, és ez vélhetőleg, vagy remélhetőleg a továbbiakban is így történik.) Mesterem Vígh Tamás támogatásának köszönhetően osztálytársaimmal együtt alkalmam volt megismerkedni az akkori művészeti közélet jó néhány prominens személyiségével, rangos szobrászokkal és művészettörténészekkel is. Valószínűsíthető, hogy az akkori idők kortárs képzőművészetének széles skálájával kapcsolatban tájékozottabb voltam, mint a főiskola hallgatóinak döntő többsége. Az egyetem akkoriban általában nem igyekezett teljesíteni a hallgatók efféle igényeit, tehát az ilyen irányú tájékozottság többnyire a személyes ambíciókon és lehetőségeken múlt. 1980-ban az egyetemen belül kiírt szobrászati pályázaton első díjat kaptam. Ugyanebben az évben az első jelentősebb kiállítási anyagot a Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma MOME) mutathattam be. A művészetpedagógiai érdeklődésem a témakörrel kapcsolatos tapasztalataimból, kritikai felismeréseimből táplálkozott, de nem terveztem, hogy tanár legyek. 1979-ben kaptam diplomát, de élve az akkori lehetőséggel, egy évig a mesteriskola keretében a főiskolán maradtam. A mesteriskolások abban az időben önálló alkotói program alapján, maximum kétszemélyes műteremben dolgozhattak, így egy nagyobb léptékű reliefen dolgozhattam.  1980-ban Veres Gábor szobrászkollégámmal közös tanácsi üzlethelyiséget béreltünk műterem gyanánt, így önálló alkotói egzisztencia reményében elhagytam az egyetemi szobrászműtermet. 1981-ben váratlanul, a szakmai felügyeletet gyakorló főiskola javaslatára, egy előre beláthatatlan idejű tanári helyettesítésre kértek meg a Török Pál utcai Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában. A plasztikai szakágak rajztanáraként kellett egy önhibáján kívül távolmaradó kollégát helyettesíteni, aki végül később sem tért vissza az intézménybe. Így kezdődött a művészetpedagógiai pályafutásom. A „Kisképzőben” eltöltött hat év, életem legszebb emlékű és talán a legsokrétűbben aktív időszakává vált. Ebben az időszakban fedeztem fel a tanítással kapcsolatos örömöket és vetettem bele magam a képzőművészeti képzés teoretikus hátterének megismerésébe. 1981-ben, sikeres pályázat eredményeként részt vettem a Fitz Péter által vezetett velemi alkotótelep programjában. (Az 1970-es évektől a kortárs képzőművészetben jelentős nemzetközi sikereket ért el a textilművészek egy aktív csoportja (Pl. Droppa Judit, Pauli Anna, Szenes Zsuzsa, Lovas Ilona, Gulyás Katalin…). Ők alapító alkotói voltak a Velemi Szimpóziumnak. Minden évben két valamely társműfajban dolgozó művész kapott lehetőséget a programban való részvételre, így kerültem Szirtes András filmrendező társaságában oda. Rendkívül hasznos és tanulságos volt számomra a más művészeti műfajokból érkező, de képzőművészeti gondolkodású alkotókkal való közös munka. Nem előzmények nélkül (Villány), de akkor ismertem fel igazán az alkotótelepek, szimpóziumok szerepét és jelentőségét a képzőművészeti tevékenységekben, a művészeti közéletben és a művészetoktatásban. Ez a felismerés máig ható fontosságú az alkotói pályám, teoretikus-és művészeti közéleti tevékenységem szempontjából. 1987-ben tagja lettem a Képző és Iparművészek Szövetségének, és a szobrász tagozaton kívül a szakmaközi Szimpózium tagozatnak is. (Utóbbi 1990 után önálló társasági formában működik máig Symposion Alapítvány-és Társaság formájában (Magyarországi Alkotótelepek és Symposionok Társasága, röviden: Symposion Társaság), amelynek alapító-és máig aktív tagja vagyok. A tagszervezetek országos és nemzetközi szakági és szakmaközi alkotótelepeket foglalnak magukba. Máig számos országos szimpózium konferencián tartottam előadást. Előadásaim általában a szimpóziumok társadalmi szerepéről, lehetőségeiről, a szimpózium módszerről és a graduális művészeti képzésekbe, szakmai továbbképzésekbe való szerves beilleszthetőségéről szóltak. (A legtöbb előadás szövegét a periodikák (Symposion Újság) tartalmazzák.) Az éves országos Symposion találkozóktól némiképp eltérő, mégis emlékezetes volt például 1987-ben az Építőművészek Szövetségével közösen rendezett konferencia, ahol (állítólag) először hangzott el nyilvánosan a „rendszerváltás” kifejezés Miszlivetz Ferenc előadása közben. Az akkor elhangzott előadásom címe: „Vak vezet világtalant, vitaindító a vizuális nevelésről”. Az 1980-as évtized elejétől a műtermi szobrászati alkotói tevékenységem is lendületet kapott. 1981-ben olyan szoborsorozat megvalósításába kezdtem, amely a későbbiekben országos elismerést hozott; 1986-ban a Magyar (N.) Művészeti Alap országos egyéni kiállítási nívódíját kaptam. Szobrász szakmai szempontból nagyon tanulságos volt számomra, hogy részt vehettem több meghívásos lektorátusi köztéri szobrászati pályázaton, amelyek között egy nyertes terv esetében a szoborportré kivitelezésére is sor került. Szakmai szempontból jelentős és tanulságos kihívás volt, hogy néhány évig külsősként dolgoztam a MAFILM díszletkivitelezői részlegének, ahol akkortájt amerikai szuperprodukciók forgatásához grandiózus díszletek szobrászati munkáit készítettem, amelybe esetenként a végzős tanítványaimat is bevontam. (Azért hagytam abba, mert a rövid határidők folytán rendkívül megterhelő tevékenység volt, amely túl sok időt és energiát vont el a többi művészeti tevékenységeimtől.) Az 1980-as évek elején, a mikroszámítógépek elterjedésével újra, más szinten kezdtem foglalkozni a számítógép képzőművészeti alkalmazási lehetőségeinek kutatásával, így a mikroszámítógépes grafikai programozás terén is előreléptem. Ebben eleinte Énekes Ferenc programozó matematikus kollégám segített. Az 1980-as évek közepe táján a forma-modulációk, téranalízisek problematikája mellett, olyan számítógépes szerzői programok fejlesztésével foglalkoztam, melyek függvények segítségével folyamatosan átalakuló variációkat eredményeztek. Ez a munka vezetett el a „káosz és rend” problémájának művészeti és tudományos határterületeken mozgó vizsgálatához. Olyan algoritmusokkal dolgoztam, melyek az ál-véletlen generáló függvények paramétereinek változtatásai során a természetben lejátszódó fejlődési folyamatokhoz hasonló módon hoznak létre valamely összetett formát. 1996-ban két programozott művemmel részt vettem az első hazai számítógép-művészeti pályázaton és az eredményeit bemutató, a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Digit-Art I. kiállításon. „A rend koordinátái” és a „Végtelen variációk RND függvényre” című, számítógépen futó művemmel első díjat kaptam (megosztva). Akkoriban még kevesen foglalkoztak a számítástechnikai eszközök képzőművészeti alkalmazásaival, így a kiállítás kapcsán szinte mindenkivel találkozhattam, aki alkotóként is érdekelt volt ebben. Ma sem gondolom azt, hogy a számítógépes művészet (eszköz lévén) független önálló műfajjá válhatna, de a PC olyan univerzális eszköz, amelynek képzőművészeti alkalmazásai a továbbiakban is kutathatók, bővíthetők. Ezt a kutatást, egyéb alkotói tevékenységeim mellett, a mai napig is folytattam. Képzőművészeti tevékenységem elismeréseként 1986-tól 89-ig Derkovits Gyula ösztöndíjat kaptam, 1987-ben éves Derkovits nívódíjban részesítettek. A művészeti közéleti aktivitásom is a tárgyalt évtized második felében bontakozott ki. 1986-ban megválasztottak a Fiatal Képzőművészek Stúdiója alelnökének, Bukta Imre elnöksége idején, majd a legközelebbi tisztújítás alkalmával a szervezet elnöke lettem. (Volt elnökként ma is örökös tiszteletbeli tag vagyok.) Akkoriban a FKS a Művészeti Alap fenntartásában működő néhányszáz fős létszámú kiválasztott 35 év alatti képzőművészek társadalmi szervezete volt, éves nagy kiállításokkal, díjakkal, ösztöndíjakkal, műterem-lehetőségekkel. A különböző művészeti ágak hasonló korosztályi társadalmi szervezeteivel közösen alapítottuk meg 1988-ban a Fiatal Művészek Szövetségét. Olyan korosztályi művészeti szervezetek csatlakoztak, mint például a József Attila Kör (JAK, Kukorelli Endre elnök), Balázs Béla Stúdió (Durst György rendező kurátor) Fiatal Iparművészek Stúdiója (Kovács Péter Balázs elnök), de jelen voltak táncművész szervezetek Angelus Iván képviseletével és sok egyéb műfaji korosztályi szerveződés képviselői. Hozzávetőlegesen tizenkét- tizennégynégyezer fiatal alkotó állt a tagszervezetek hátterében. Kezdeményezőjeként a Fiatal Művészek Szövetsége, elnökének választott meg. A szervezet (sajnos) megszűnt, részben a rendszerváltozás körüli művészeti intézményeket és szervezeteket is érintő változások, részben az 1989 utáni a hosszabb Németországi tartózkodásom miatt. Az 1980-as évek második felében több egyéb művészeti szervezetnek tagja, ill. valamilyen választott tisztségviselője lettem: A Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége elnökségének (tárgyalási jogú) állandó tagja lettem Vígh Tamás elnöki ciklusa alatt. 1986-88 között a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete képzőművészeti szakmai kuratóriumi tagja voltam.1995 – 1998 között az International Time-Art Association Magyar Tagozatának (89 előtt aktív underground szervezet) főtitkára voltam.  A művészeti neveléssel, tanítással kapcsolatos gyakorlati tapasztalataim és elméleti ismereteim a nyolcvanas évek folyamán egyre bővültek. Ezekre alapozódott a művészeti nevelési teoretikus kutatási ambícióm, amely a későbbiekben szakcikkek írására és szakmai előadások tartására sarkalt. Részt vettem a középfokú művészeti szakágak központi programjának elkészítésében. Szerepet kaptam 1986-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola intenzív tanár-továbbképzési programjának megvalósításában. Minden bizonnyal ezek is közrejátszottak abban, hogy 1987-ben Szabados Árpád tanszékvezető meghívott az Magyar Képzőművészeti Főiskola (ma Egyetem) Vizuális Nevelés Tanszékére (ma Tanárképző Tanszék) tanítani. Abban az időben minden hallgató részt vett a tanárképzésben, mivel az egyetem (min.) kétszakos középiskolai tanári oklevelet adott, a művészeti szakág bejegyzésével. Szabados Árpád az évtized közepétől kezdte átalakítani a tanárképzés tartalmát és rendszerét, kitágítva a rajz, művészettörténet és ábrázoló-geometria tanárok képzésének addigi szűkre szabott szemléleti kereteit. Ebben az átalakító munkában is számított a közreműködésemre. Az 1990-es évek elején jelentős változások történtek az egyetem életében is, amelyek a szemléleti változásokon túl érintették a tanárképzés struktúráját is. Szabados Árpád (az előző időszakban kidolgozott) koncepciója és az Egyetemi Tanács (ma Szenátus) döntése nyomán, az addig minden végzett hallgatónak kiadott tanári oklevél helyett önálló művész-és emellett opcionális tanári oklevél került a továbbiakban átadásra. Ennek nyomán a művészképzésre épülő középiskolai tanári képzésben nem minden hallgató vett részt, csak akik erre külön vállalkoztak és a tanári alkalmassági vizsgán megfeleltek. Az új megoldás felmenő rendszerben került bevezetésre és közben alaposan megváltoztatta a tanszéki hallgatói létszámot és tanszéki munkarendet is. Ekkor valósulhatott meg az „elit tanárképzés” koncepciójának egyik legfontosabb eleme; amennyiben a több lépcsős nehéz felvételi eljárás nyomán bekerült hallgatókat (, ha a tanárképzésben is részt kívántak venni,) a további kritériumokat támasztó (íráskészség, beszédkészség…) tanári alkalmassági vizsgával tovább szűrtük. Ez a szisztéma lényegét tekintve ma is így működik. A szemléleti és szerkezeti váltás mintája (vizuális nevelés) nem maradt az egyetem falai között, hanem országosan elterjedt a művészeti tanárképzés területén. A művészeti tanárképzés megújításával kapcsolatos általános igények nyomán egyetemünk több tanárképzéssel foglalkozó intézmény bevonásával (MKE, MIE - ma MOME, BTF) konzorciumot hozott létre; a Vizuális Nevelési Kutató-és Módszertani Központ létrehozására.  A Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap (FEFA 1992-1995) támogatásával létrehozott intézményközi kutatási projektet eleinte Szabados Árpád vezette, majd átadta nekem. A kutatási program keretében közel négyszáz oldalas módszertani szöveggyűjtemény és azt kiegészítő vizuális háttéranyag született. Projektvezetőként a szerkesztésemmel született a záródokumentum, amely minden vizuális művészeti tanárképzésben érdekelt felsőoktatási intézményhez eljutott. 1994 és 96 között folytak az akkori új NAT előkészítő munkálatai. Ennek keretében felkérést kaptam arra, hogy vegyek részt a szakterületi szerkesztő bizottság munkájában. A közoktatási alaptanterv elkészítése meghatározó fontosságú volt a művészeti tanárképzés szempontjából. Egy évig dolgoztam a NAT szakterületi szerkesztő bizottságában olyan kiváló kollégákkal, mint például Bálványos Huba, vagy Bodóczky István. Az évtized közepe táján Szabados Árpád önálló festőosztály vezetésére vállalkozott, így elhagyta a Vizuális Nevelés Tanszéket. A tanszéki választás nyomán 1995-től tanszékvezetői megbízást kaptam, azóta több ciklusra újraválasztottak, jelenleg is vezetem (a szintén megváltozott elnevezésű) Tanárképző Tanszéket. 1995-től veszek részt az egyetemi Szenátus (előzőleg Egyetemi Tanács) munkájában. Az egyetemen kívüli művészeti/tudományos aktivitásom is fokozódott ebben az évtizedben. Köztestületi tagként részt vettem a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Albizottsága munkájában. (Mára ez a bizottság az akkori formában nem létezik, később a szerepét átvállaló Magyar pedagógiai Társaság vette át, amelynek máig tagja vagyok.) Az évtized végén a művészeti/tudományos aktivitásom nyomán, felkérésre részt vettem az 1999-ben a Magyar Tudományos Akadémia meghívására Budapesten megrendezett UNESCO és az ICSU Tudomány Világkonferenciájának (11 kiállítást is magába foglaló) kulturális kísérő rendezvényei (Láng István akadémikus által vezetett) országos kuratóriumának munkájában, a képzőművészeti rendezvények kurátoraként. (A Tudomány Világkonferenciája rendezvénysorozaton a hazai részvevőkön kívül kereken 2000 külföldi vendég volt jelen, 152 ország küldött hivatalos delegációt és 96 nemzetközi szervezet képviseltette magát. Ezen kívül több száz tudós volt jelen személyes minőségben.) 1999-ben kiállítóként részt vettem az MTA Kutatásszervezési Intézet és Szimmetria Alapítvány szervezte Tudomány a művészet tükrében – Művészet a tudományban elnevezésű programsorozat két rendezvényén. (Az MKE Barcsay Termében a program keretében megrendezett kiállítás kurátora Kőnig Frigyes volt.) Valószínű, az egyetemi tevékenységemen túl, a művészeti/tudományos közéletben kimutatható aktivitásom is közrejátszott abban, hogy 1997-ben a Magyar Köztársaság művelődési és közoktatási minisztere a „Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett” miniszteri kitüntetésben részesített. Az 1990-es évek elejétől (máig) számos művészetpedagógiai tárgyú konferencia-előadást tartottam, a legtöbb esetben ezek absztraktját, vagy teljes szövegét konferenciakötetek, vagy egyéb periodikák tartalmazzák.  A fontosabbak közé tartozik például az Európai Távoktatási Hálózat, az European Distance Education Network (EDEN) fővárosunkban megrendezett éves konferenciájához kapcsolódó, a Budapesti Műszaki Egyetemen a Nyitott és Távoktatási Laboratórium rendezésében 1997. júniusában „A Multimédia az Oktatásban” elnevezésű országos konferencián tartott „MM alkalmazások a vizuális nevelésben” című előadásom. A Symmetrion Alapítvány adott otthont a Nemzetközi Tudományfilozófiai Akadémia 1993. évi konferenciájának, ahol magam is szerepeltem. Bizonyos rendszerességgel (máig) előadásokat tartottam a Symposion Alapítvány országos konferenciáin, melyek szövegét az éves kiadványok tartalmazzák. 1997-ben a BME adott otthont a „Számítógépes kultúra: Kihívás és fenyegetés” című konferenciának, amelyet Dr. Galántai Zoltán jövőkutató tudománytörténész szervezett. Az ott elhangzott előadásom címe: „Az információs társadalom illúziója”. A konferencia nyomán született tanulmánykötet: Galántai Zoltán (szerk) „Számítógépes kultura: Kihívás és fenyegetés”. Budapest, Uranusz Kiadó, 1998. 1999 és 2002 között az MKE Doktori Iskolája képzési programja keretében szemeszterenként tartottam művészetpedagógia elméleti előadásokat. ("A Magyar Képzőművészeti Egyetem doktoriskolájában elhangzott előadások" című sorozat Sólymos Sándor által szerkesztett első kötetében (MKE DLA 01) is olvasható ebből az időből származó írásom.) Kutatóként is a művészet és tudomány határterületei érdekeltek és ezzel kapcsolatban mindazok a művészek és tudósok, akik szintén ezzel a témakörrel foglalkoztak. Alapító tagja vagyok a Nemzetközi Kepes Társaságnak. Kepes György munkássága is a tudomány és művészet határterületén mozgott. (Ő alapította és vezette a legendás MIT keretei között ma is működő Center for Advanced Visual Studies intézetet.) 1996-ban „Mű fény – mű-árnyék” címmel előadást tartottam a társaság I. Nemzetközi Fény-szimpóziumán (http://kepes.society.bme.hu/), ahol Kroó Norbert megnyitója után előadást tartott például; Mezei Ottó, Paul Earls, L. Menyhért László, Esa Laurema és Antti Maasaolo. Ebbe az interdiszciplináris kutatási körbe tartoznak a szimmetriakutatások is. 1996-ban kerültem kapcsolatba a kiváló Nagy Dénes matematikussal és matematika-történésszel, aki az interdiszciplináris szimmetria tanulmányok nemzetközi társasága (ISIS-SYMMETRY) elnöke ma is. (A nemzetközi tudományos/művészeti társaságnak olyan magyar származású alapító tagjai voltak, mint Teller Ede, vagy Gábor Dénes. A ma is aktív nemzetközi társaság alapítványának a későbbiekben kuratóriumi tagja is voltam.) Tőle hallottam Pólya György írásáról, amely nyomán Roger Penrose és C.M. Escher is kapcsolatba kerültek egymással. Az Escher centenárium alkalmával több kiállítás és konferencia foglalkozott a mester életével és személyén keresztül a művészet és tudomány kapcsolatával. Magam is több ilyen hazai és külföldi rendezvényen szerepeltem. 1997 és 1998 között a Magyar Képző- és Iparművészeti Társaságok Szövetsége (MKITSZ) delegáltjaként a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Képzőművészeti Szakmai Kollégiumának tagja voltam, így volt alkalmam megismerkedni a támogatást igénylő aktuális egyéni és csoportos projektekkel. Egy év elteltével abbahagytam a kuratóriumi munkát és újra az alkotói, kutatói és kiállítói tevékenységeimre koncentráltam. A legjelentősebb külföldi bemutatkozási lehetőség az 1999-2000-ben zajló csoportos Japán Escher Centenáriumi emlékkiállítás sorozat volt, az Extrasensory Museum szervezésében, amelyen több olyan művel szerepeltem, melyeket a matematikai, geometriai paradoxonok, ill. Pólya György, R. Penrose, ill M.C. Escher munkássága ihletett. A Japánban rendezett kiállítás-sorozatra kikerülő műveket a kurátor, Dr. Itsuo Sakane, rektor válogatta, aki ebből a célból Vásárhelyi Antal meghívására Budapestre utazott. A kiállítás sorozatot óriási érdeklődés kísérte, az összegyűlt nemzetközi anyagot több nagyvárosban mutatták be (Tokió, Sapporo, Nagasaki, Fukuoka, Tsukuba, Ginza, Matsuya, Marui Imai, Sendai, Kobe). A különböző tudományterületek kutatásai több ponton is érintkeznek a művészeti kutatásokkal. Ilyen terület az interdiszciplináris un. káoszkutatás is. Egyik kurátora (előadója és kiállítója) voltam a „Káosz és rend” konferenciának és a hozzá kapcsolódó Vigadó Galéria-béli csoportos kiállításnak, amely a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége és a Symposion Társaság és Alapítvány támogatásával 1999-ben jött létre. (A konferencia előadója volt például Vicsek Tamás hálózatkutató akadémikus is.) Ehhez kapcsolódott az MTV-1 „Mélyvíz" c. produkciójában egy beszélgetés "Káosz és Rend" címmel, Váradi Júlia moderátor beszélgetőtársai; Hantos Károly, Heller Ágnes, Péter Ágnes, Sólymos Sándor, Vitányi Iván. A 2000-ben megjelent, a konferenciához kapcsolódó tanulmánykötetet, amelyben „A káosz, mint a rend egyik képe” című írásom is megjelent, L. Menyhért László szerkesztette (ISBN 9630027372).  1999-ben kezdtünk tanszéki kollégáimmal egy OTKA támogatású vizuális nevelési kerettémába illeszkedő kutatási programot, amelynek kezdeményezője voltam. A kutatási program eredményeit egy tanulmánykötet tartalmazza: Halász László, Hantos Károly, Faa Balázs: Az interaktív művészeti CD-ROM hatása. Budapest, Balassi Kiadó és MKE, 2002. Az angol nyelvű rövidebb webes változat előbb jelent meg; „Study of the Effect of Reception of Works of Art through an Interactive CD-ROM”. Co-authors: Halász László, Faa Balázs, (2001CLCWeb) Comparative Literature and Culture: A WWWeb Journal, 2001, szeptember. 2002-ben az Egyetem tanulmányi rektor-helyettese lettem, majd 2003-tól, még Farkas Ádám rektori ciklusa alatt 2005-ig, majd Kőnig Frigyes első ciklusában 2009-ig, általános rektor-helyettes voltam. Ez alatt az időszak alatt számos tapasztalatot szereztem az egyetemközi diplomácia területén is. 2005-től 2008-ig a Művészeti Egyetemek Rektori Széke (MERSZ) főtitkáraként és ugyanebben az időben a Magyar Rektori Konferencia Művészképzési Bizottsága társelnöke is voltam. A neveléstudományi témakörben folytatott kutatásaim eredményeit több szakmai konferencia előadásban is megfogalmaztam. A jelentősebb szakmai konferenciák közé tartozik az MTA Pedagógiai Bizottsága szervezésében 2003 októberében megrendezett III. Országos Neveléstudományi Konferencia, amely az MTA székházában zajlott; Az európai tanulási tér és a magyar neveléstudomány címmel. Az akadémia dísztermében tartottam előadást; „Integrált képességfejlesztő feladatrendszer a képzőművészeti nevelésben” címmel. 2004-ben a BME Építészmérnöki Kar Rajzi és Formaismereti Tanszék nemzetközi szimpóziumot szervezett „Kontinuitás” címmel. Az ott tartott előadásom művészeti nevelésben lényeges tradicionalitás – innovativitás változó aránya kérdéskörével foglalkoztam. 2004-ben a Nemzetközi Szimmetria Társaság (ISIS-Simmetry) konferenciáján mutathattam be műveket és a hozzájuk kapcsolódó téziseket. A konferencia kiadvány: Károly Hantos: „The analytical anamorphosys In: Symmetry”. In: Lugosi György, Nagy Dénes (szerk.) Art and Science 2004, ISIS-Symmetry, Budapest. Kapcsolódó kiállítás: “Symmetry Festival 2004” kiállítás, Galéria IX, Budapest. 2007-ben a Parlament Oktatási és Kulturális Bizottsága „Adjon-e világképet az iskola” címmel neveléstudományi konferenciát rendezett Biatorbágyon. (Az előadók között volt pl. Pálinkás József, az MTA jelenlegi elnöke is.) A konferencián elhangzott előadásom címe „Harmonikus személyiségfejlesztés” volt. A művészeti nevelés személyiségfejlesztésben, közoktatásban betöltött fontos funkciójáról beszéltem. 2007-ben az MKE interdiszciplináris konferenciát rendezett „Művészet, mint kutatás” címmel. Az ott elhangzott előadásom címe „Kutatás-módszertani relációk a művészeti és tudományos tevékenységekben” A konferencia nyomán megjelent kötet: Kürti Emese (szerk.) „Művészet, mint kutatás” konferencia kötet, Magyar Képzőművészeti Egyetem - Semmelweis Kiadó, 2007, Budapest. 2006-tól az MKE Tanárképző Tanszéke munkatársai (Galántai Zoltán, Halász László, Hantos Károly, Nagy Imre, Szász György) máig működő művészetelméleti és művészetpedagógiai kutatócsoportot hoztak létre. A csoport első jelentős publikációja Galántai Zoltán: „Tudomány, művészet, jövő” címmel 2008-ban (szerkesztésemmel, bevezetőmmel és illusztrációimmal) került nyilvánosságra. (https://archive.org/details/galantai-zoltan-tudomany-muveszet-jovo). 2009-ben előadást tartottam a KPMG Akadémián. Az előadásra egy nem sokkal előbb megjelent írásom alapján kértek fel, amely „A kreativitás kreatúrái” címmel a Harvard Business Review magyar kiadásában jelent meg (Dr. Kövesi János (főszerk), Zöld Újság Zrt. 2009, 02, Budapest). Az írás (és rövidebben az előadás) a kreativitás-kutatás eredményeit tekinti át, majd követve a kifejezést ért folyamatos jelentésmódosulásokat, a főként a versenyszférában tapasztalható „fogalomerózióra” és a mögötte rejlő tendenciára exponált. Az utóbbi években magas szintű szakértői testületekben dolgoztam. 2009-től megszűnéséig tagja voltam a Nemzeti Bologna Bizottság Hunyady György akadémikus által vezetett Pedagógusképzési Albizottságának. 2006-tól 2009-ig dolgoztam a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) Művészeti Bizottságában, majd a miniszterelnök felkérésére 2009-től 2012-ig tagja voltam a MAB Plénumának, elnöke a Művészeti Bizottságnak, valamint a MAB Egyetemi Tanári és Doktori Kollégiumának. 2012-ben szülővárosomban, a belvárosi bemutatóteremben tematikusan válogatott nagyobb kiállításom volt „Organikus tér-modulációk” címmel. A bemutatott művek közel kétharmada az előzőekben még sehol sem bemutatott újabb munkáimból állt. 2013 nyarától tagja vagyok a Magyar Rektori Konferencia Pedagógusképzési Bizottságának. 2013 júliusától újra a Magyar Képzőművészeti Egyetem megbízott általános rektor-helyettese vagyok.