Dr. habil, DLA Hantos Károly
egyetemi docens
tanszékvezető
Pedagógia Tanszék
Oktatási program
Kurzusok
A rajz, festészet, plasztika, művészeti geometria-és térábrázolás tanításának szakmódszertana
Előadás (kollokvium)
A tantárgy célja, hogy felkészítse a hallgatókat a képzőművészeti képzés és fejlesztés tanári feladatainak ellátására. A tantárgy pontosabb megnevezése szakági didaktika és metodika; a képzőművész tanári (és művészetközvetítői) tevékenység alapvető elveivel, hagyományaival, alternatíváival, tennivalóival, és módszereivel foglalkozik. A szakágak közös és sajátos vonásainak figyelembevételével alkotói szemszögből ismerteti meg a hallgatókat az oktatói, fejlesztői, kutatói tevékenységek elemeivel, valamint a tanári munka részét képező - iskolatípustól és korosztálytól függő és független - tervező, előkészítő, előadó, szemléltető, gyakorlatvezető, korrekciós, értékelő, dokumentáló és szervezői feladatokkal. A tantárgy feladata, hogy elméleti szempontból is tisztázza a művészeti képzésben tradicionális (és egyben korszerű) mester és tanítvány viszonyból következő nevelési helyzet, a támogatott önképzés, az alkotó tanulás előnyeit, nehézségeit és lehetőségeit. A tárgy a képzőművészeti képzési szakok (műfajok) elméleti és gyakorlati ismeretátadásának, valamint a közös kiegészítő diszciplínák (tér- és tárgyábrázolás, anatómia, geometria, művészetelmélet és művészettörténet) nevelési, módszertani bázisára építve értelmezi a hallgatók művészeti képzéssel kapcsolatos megfogalmazható tapasztalatait, önálló elképzeléseit, támogatja, orientálja a művészeti neveléssel, az alkotói aktivitás terjesztésével, a tehetségkutatással kapcsolatos ambícióit.
A művészettörténet, új médiumok tanításának szakmódszertana
Előadás (kollokvium)
A tantárgy alapvető célja felkészíteni a hallgatókat a művészettörténet tantárgy oktatására. Ezen belül meg kell ismertetni a tanári előkészítő munka lényegét, a témakörök feldolgozásának időrendisége, a szemléltetés különböző formáinak számbavétele, a szakirodalom kijelölése és feldolgozása, valamint az értékelés különböző formáinak alkalmazása tekintetében. Különös hangsúlyt kell fektetni a kortárs, illetve a huszadik századi művészet sajátos megjelenési formáinak rendszerezésére, az új intermediális műfajok és új médiumok bemutatására. A modern művészet módszertani szempontú feldolgozása segíthet korunk művészetének, és az új médiumoknak a megismerésében és megértésében. A tantárgy tanítási programjában meg kell ismertetni az új szemléltető eszközök és rendszerek lehetőségeit is, a korszerű szemléltetés érdekében.
A művészeti nevelés története
Előadás (gyakorlati jegy)
A tárgy a vizuális nevelés és művészképzés történetét tárgyalja. Ez a tudományterület elsősorban a neveléstörténet, a művészettörténet, a kultúrtörténet és az esztétikatörténet határterülete. A tárgy így minden fejezetében érinti az általános neveléstörténet elemeit, az adott kor iskolarendszere szerkezetének bemutatásán keresztül. Érinti továbbá az esztétikatörténet vonatkozó (képző)művészeti elemeit, és bemutatja az adott kor kiemelkedő személyiségeit.
A tantárgy alapvető célja, hogy a hallgatók megismerjék az elmúlt korok vizuális nevelési formáit, rendszerét, módszereit, párhuzamosan az esztétikai nevelés elméleteinek bemutatásával. Másrészt ismertesse meg azokat az oktatási formákat és módszereket, melyeknek keretében, illetve melyek segítségével a különböző történelmi korszakokban a művészeket "képezték". Nem kevésbé fontos, hogy a hallgatók ismerjék meg a művészettörténet azon idevonatkozó és speciális emlékanyagát, mely a művészeti nevelést és a művészképzést mutatja be.
Művészeti nevelési gyakorlat
(A résztvevő oktatók: Hantos Károly, Mányoki Endre, Nagy Imre.)
Gyakorlat (gyakorlati jegy)
A tantárgy feladata, hogy a módszertani, művészeti és pedagógiai szakmai ismereteket integrálja a tanítás gyakorlata során, gyakorlati képességeket fejlesszen ki a tudás átadása, a személyiség fejlesztése, a kommunikáció, a gondolkodás, a szervezés, az együttműködés és az irányítás terén.
Három egységből épül fel:
- Csoportos óralátogatás különböző iskolatípusokban (Hospitálás)
- A tanítási gyakorlatot és a szakdolgozatot előkészítő intenzív kurzus
- Gyakorló tanítás, melynek része a tanítást megelőző személyes óralátogatás