Dr. habil, DLA Molnár György
egyetemi docens
tanszékvezető
Látványtervező Tanszék
Publikációk
A mozgóképes alkotói terület egyik specifikuma, - a színházművészethez hasonlatosan -, hogy sokkal több cikk, tanulmány jelenik meg ezekről a művekről, mint esetleg más műfajban született alkotásokról. Így a Molnár György által rendezett munkákról, illetve a személyével kapcsolatos írásoknak az összegyűjtése szinte lehetetlen.(vidéki és külhoni lapok stb.).
Szinte valamennyi rendezéséről, legkevesebb 3-4 írás jelenik meg országszerte.
Évente, átlagosan 15-ször, 20-szor nyilatkozik a televízióknak, rádióknak.
Időnként maga is publikál.
Szemelvények Molnár György cikkeiből, tanulmányaiból:
Rádió és Televíziós Évkönyv (televíziós tematika) 1970-76
Rádió és Televízió Újság, Televíziós arcok, önálló rovat, sorozat 1969-1976
Kritika (a mozgóképkultúráról, a televíziózásról) 1980-81
Filmkultúra (forgatókönyv) 1986
Premier (Jancsó Miklósról, Csáth Gézáról) 2001, 2002
Kortárs (Esszé Gelléri Andor Endréről) 2006
Filmvilág (a filmdíszletről és Trauner Sándorról) 2007. július
Cinefest (magyar díszlettervezők a világ klasszikus filmgyártásában) előadó 2009
Duna TV „Tűnt idők mozija” (magyar filmtörténeti sorozat) előadó 2010-2011
Szemelvények Molnár Györgyről íródott cikkekből, tanulmányokból, stb.:
Rádió és Televíziós Évkönyv 1977-1989
TV Könyv 1988
Filmlexikon
Magyar Rendezők könyve 1999
MTV Bevezető kisfilm a "M. Gy. filmjeiből" sorozat elé 2004
Játékfilmek 1931 - 1998 (2004)
Új Filmlexikon 2005
Fotókiállítás M.Gy. filmjeiből 2006
Moving Pictures 1993. febr.
Magyar Narancs 1993. márc. 14.
Filmpanorama (Milano) 1994
Magyar Hírlap 1998. jul. 31.
Demokrata 1997/5
Magyar Hírlap 2001. jan. 25.
Magyar Hírlap 2000. szept. 15.
Kritika 2000. Febr. 17.
Könyvhét 2000. Febr. 27.
Mediatechnika 2001. Május.
Népszabadság 2004. Január 17.
Az elmúlt öt év, tárgyhoz illő szakmai publikációhoz:(válogatás)
2005. Portréfilm (M. Gy. film-sorozat bevezető, MTV)
2006. „Árvai Művek” – interjú, elemző emlékezés
2006. május. Fotókiállítás Molnár György filmjeiből.Specziar Galéria, Szentedre
2007. május. (többször ismételték) portréfilm M.Gy.-ről (Vitray Tamás: 50 éves az MTV sorozatában)
2008. június-szeptember. Fotókiállítás Molnár György filmjeiből, Filmesház, Budapest
2008. november. „Kulissza” (MTV) stúdióbeszélgetés
2009. június. „Hol élsz Te?” portréfilm M.Gy.-ről (MTV)
2009. november 13. „ A rossz orvos”, Római Magyar Akadémia (Egy mini-sorozat első része, amelyben M. Gy. Kosztolányi, illetve Csáth adaptációi kerülnek bemutatásra. A továbbiak: „Tavasz, nyár, ősz”, „A Varázsló álma”)
2010. február. „Hogy volt” – Alfonzó (MTV)
2010. április 3. „Hogy volt” (többször ismételték) két órás tévéműsor M.Gy. alkotói munkásságáról (MTV)
Szemelvények Molnár György műveiről íródott cikkekből, tanulmányokból, kritikákból stb.:
Vigyázat! Mélyföld!
Új Tükör 1988. Jun.
Alapképlet
Cineclub (Roma) 1989 dec. 4.
A Varázsló álma
Évkönyv, The Museum of Broadcasting, New York, 1990-től
Vörös Vurstli
Kritika 1992/7
Kritika 1993/3
Népszabadság 1993. febr. 6.
Moving Pictures (UK, Italy, France, Spain) 1991/ szept.
De Cine de Donostia 1991
The New York Times 1992 febr. 22.
Variety 1992 márc.
Élet és Irodalom 1992 máj.
Magyar Narancs 1992 febr.
Magyar Narancs 1992 máj.
Magyar Hírlap 1992 máj.
Új Magyarország 1992 febr.
Filmkultúra 1992/4
Heti Magyarország 1992 jun.
Filmvilág 1992/5
C.T.M. (Moszkva) 1992 szept. 7.
Krytycky o Filmie 1992/6
Kinas (Vilnius) 1992/7
Három idegen úr
Népszabadság 1995/6
Új Magyarország 1996 dec. 24.
Anna filmje
Beszélő 1993/2
Magyar Nemzet 1993 febr.10
Népszabadság 1993 febr. 10.
Népszava 1992 dec 18.
Variety (N.Y.-Los Angeles) 1993. Febr 22.
The New York Times 1993. febr. 20.
Cinema Nuovo (Roma) 1995 ápr.
Rzechpospolitica (Warsawa) 1993 okt. 13.
Gazeta Wyborcza 1993 okt. 18.
Kurir Polski 1993 okt. 17.
Kino Revue (Praha) 1993/8
Kinas (Vilnius) 1994/4
Cineforum (Roma) 1994/6
Alfazeta (Parma)
Amicus (Praha) 1993/8
Panorama (Cairo) 1994/12
Mannheimer Morgen 1993 nov. 18.
Zycie Codzien (Warsawa) 1993.okt. 17.
Kurier Polski 1993
Molnár - Kosztolányi
Magyar Nemzet 1995. Márc. 12.
A rossz orvos
Magyar Nemzet 1997 jan. 10.
Népszabadság 1996 dec. 27.
Variety 1996 ápr. 14.
The New York Times 1996 ápr.12.
Népszava 1996. márc. 3.
Magyar Hírlap 1997. Jan. 27.
Élet és Irodalom 1997. Jan. 20.
Gazeta Wyborcza 1997
International Film Guide 1996
Sok hűhó Emmiért
168 óra 1998. máj. 19.
Magyar Nemzet 1997. Szept.
Reform 1998.
Egyszer élünk
Magyar Nemzet 2001. jan. 25.
Filmvilág 2001/1
Népszava 2001 jan. 17.
Népszabadság 2001. jan. 25.
Magyar Hírlap 2001. jan. 25.
Élet és Irodalom 2001. Jan. 26.
Magyar Narancs 2001. Jan. 25.
CK HOBOCTU (Moszkva) 2000. Dec 11.
Variety 2001. Febr.
The New York Times 2001. Febr. 27.
Tavasz, nyár, ősz
magyar.film. hu 2007-8 (több cikk, írás)
Filmvilág 2007. szeptember
Ki/BE Tawaret
Film New Europe 2010. február
Magyar Narancs 2010. február 4.
Magyar Nemzet 2010 február 8.
Népszabadság 2010. február 8.
Cinemateatro 2010. február 15.
Novoszty Kino 2010. március
Filmvilág 2010. március
Cineuropa 2010. március