Halász András DLA

Oktatási program

Bevezetés

A modern festészetben az oktatásnak, a korábbiaktól eltérően, sokkal bizonytalanabb körülményekkel kell számolnia, akár a hagyományok, akár a korszerű lehetőségek áttekinthetetlen bősége miatt.
A tanulásnak sokkal több kritériuma van, mint bármikor. A ma kezdő művészeknek sokkal többet kell tudnia "gyakorlatilag" és "elméletileg" is mint elődeiknek. A művészet morális hangsúlyai is másutt vannak, nehéz, ha nem lehetetlen eligazodni.
Az érvényesülés stratégiáinak megválasztásakor a nemzetközi lehetőségek "korlátlansága" (globális perspektívája) egészen más követelményeket ró a növendékekre, mint például a 70-es években.
Akkor még joggal hivatkozhattunk arra, hogy az "elsajátított alapok", feljogosítanak bennünket a kísérletezésre, kutatásra. Ma, még a helyi viszonyok között sem elég a "rajzkészség", "ösztönös festőiség", de az esetleges konceptuális-ideológiai-elméleti felkészültség sem. Külön megnehezíti a helyzetet, hogy a korszerű művészet általános gyakorlatában az intézményes felkészültség nem mindig szempont, sőt az akadémizmus gyakran ellenszenves sokak szemében. Ennek ellenére hosszú távon az oktatásnak felbecsülhetetlenül nagy a jelentősége. A művészek sorsa személyes, de a művészeté nem. Legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy a hallgatók képesek legyenek bekapcsolódni az aktuális művészeti életbe.
Elég széleskörű nemzetközi tapasztalataim segítenek, hogy a magyar hallgatókat megismertessem azokkal a törekvésekkel, amelyek a világban körülveszik őket, és amelyeknek szándékom szerint aktív részesei is lesznek. Például, tapasztalatom szerint a művészeti centrumok egyáltalán nem utasítják el a magyar művészek részvételét (azon az alapon, hogy magyar), de erre fel is lehet (és kell) készülni. Természetes, hogy többről is van szó, mint szereplésről, vagy valamiféle "hasznos tudnivalókról". A művészeti oktatás része a vizuális kutatásnak, viszont a kísérletezés nem a problémák megoldását szolgálja, hanem az új felfedezéseket.
Megbízásom az idegen nyelvű növendékek tanítására is vonatkozik, ebből eredően a tanításban szerepet kap a magyar festői kultúra vagy igénytől függően az európai kultúra ismertetése is. Angol nyelvtudásom lehetővé teszi, hogy a nyelvileg legelvontabb művészeti kérdéseket is megértsem, és arra reagáljak. Felmerült, hogy más osztálybeli növendékek, akik angol nyelvű korrekturát szeretnének, forduljanak hozzám. Erre van lehetőség, de csak a művészeti munka részeként.

Részletes programterv 6 szemeszter felbontásban

Elöljáróban: a festőtanszéken belül a megbízatásom szerint a külföldi vendéghallgatók továbbtanulását, valamint a vendéghallgatók számára alapismeretek oktatását külön program írja le és szabályozza. A követelmények is mások. Az időbeosztásuk különbözik a rendes nappali tagozatosokétól. Gyakran "kész" művészek, akik nemzetközi tapasztalatokkal gazdagítják ismereteiket, vizsga-kötelezettségük sincs.

Első, második szemeszter

A hallgatók közös műteremben dolgoznak, ezért a feladatok természetesen nehezen elkülöníthetők évfolyamonként. Ennek ellenére, különösen az elsőévesek lehetőségei korlátozattak, munkájuk tanulmányjellegű. A korlátozás elsősorban a munkafegyelemre vonatkozik és a munkamódszerek kialakítására.
A korlátozás alatt azt is értem, hogy korlátozni kell azokat az olcsó romantikus elképzeléseket (ábrándozásokat), amik nem engedik egy Művész kifejlődését. Gyakran előfordul (szinte mindig) hogy a hallgató szűk családi körben egy hamisan vonzó művészszerepet képzel el, aminek kevés vagy, semmi köze nincs a művészeti élet realitásaihoz. Gyakran formátlan kitörési vágyak motiválják a tanulni vágyókat, és nem mindig a művészet szeretete. A nagyravágyást támogatom (ha formálatlan, akkor keresünk formát) Példa: az "olcsó romantika" nem biztos, hogy olcsó, és lehet, hogy egy szimpatikusan törékeny vagy brutális érzésvilágot takar. Nem az a kérdés mi az igazán olcsó, hanem a különböző szintek (alacsony-magas) tudatosítása és megértése. Így vagy úgy, a hallgatók rengeteg előítéletet hoznak magukkal a műterembe. Áthallások és utánérzések, emésztetlen referenciák hálójában - szó szerint - vergődnek. Ez szükségszerűen így van, szinte kivétel nélkül.
Az első szemeszter fő feladata, hogy a hallgatók megismerjék általánosságban és konkrétan azt, hogy egy mű elkészítéséhez a koncepciótól a kivitelezésig milyen szellemi és fizikai munkát kell elvégezni, hogyan kell forrásokat, referenciákat kikutatni, technológiai megoldásokat kikísérletezni és mik az alkalmazások alapvető sajátosságai. A tudatos munkamódszerek kialakítása, a festészetben elengedhetetlenül fontos. A munkamódszer művészietlen kifejezés, de ha hiányzik, ez már eddigi tapasztalataimból is kiderült, terméketlen zavar forrása.
Ebben a fázisban nem arról van szó, hogy mi a "jó" művészet/festészet vagy melyek lennének a követendő minták, hanem a lehetséges megközelítésekről. Példa: A hallgató eldönti, mit akar lerajzolni, megfesteni, lefotózni, ábrázolni stb. Képes legyen döntések sorozatára a felkészülés fázisában. A vázlatok készítése, a leírások, önutasítások, a technikai feltételek biztosítása (vagy azok hiányának tudatosítása), de a pszichikus gátlástól való mentesülés gyakorlata is ennek a ciklusnak a fő célja.
Anélkül, hogy mélyen elemeznénk a pszichikus helyzetet, itt csak az elsajátítható pszichikus energiák hasznosításáról van szó az alkotás folyamatában. Természetesen nem személyes problémákról, hanem az alkotással, annak mindennapos gyakorlásával járó "hasznos" mechanizmusok kialakításáról és azok megértéséről van szó. A feladatom az is, hogy a hallgatókkal megértessem, hogy a "körülmények" állandóan versengenek az "alkotók kegyeiért". A körülmények gyakran győznek, bénító hatásuk közismert.
A műtermi munka elsősorban produktum és teljesítmény-centrikus. Ebben a vonatkozásban a program alapkövetelménye a manufakturális tevékenységgel járó nehézségek leküzdése és az ismeretek gyarapítása. A romantikátlan megközelítés nem gátja a legtitkosabb vágyak "kivetülésének", "reprezentációjának", sem a festészet költészet szintjére való felemelésének. A felkészülés nem kíván különösebb felkészültséget csak belátást. Ez azért nem kis dolog és minden igyekezetünk ellenére nem is mindig sikerül.
Az alapismeretek elsajátítása alatt jelen esetben az élő modell utáni rajzolást, a térbeli viszonyok megértését és ábrázolását, a vizuális kultúra alapvető törvényszerűségeinek megismerését értem. Ezt a munkát a különböző szak-kurzusok is biztosítják, de folyamatos jelenlétét a műteremgyakorlatban is el kívánjuk mélyíteni. Az élő modell az egész műterem rendelkezésére áll, hogy a megszerzett ismereteket gyakorolják és elmélyítsék. Az "önálló" művészeti tevékenység sem nélkülözheti a látható valósággal való szoros kapcsolatot.
Kétségtelenül a hallgatók gyakran olyan programot jelölnek ki maguknak, amibe az élő modell utáni "hagyományos" ábrázolás nem fér bele. Ha úgy érzem, egy-egy hallgatónál, hogy az általa felvetett festői problémát csak egy élő modellen keresztül tudjuk tisztázni, akkor az évfolyamtól függetlenül személyre bontva megteszem. Például. A hallgató fotóról fest, de egy-egy kritikus résznél a fotó kifejezetten "hamis" információt sugall, vagy éppen elfed/elrejt valamit, akkor kell a segítség. A fotóról való festést sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem kifogásolom, én magam nem művelem ugyan, de sokat csináltam. A modern festészet jelentős része a fotogenikus szemléleten alapszik.
A második szemeszterben kerül sor a különböző festő és vizuális technikák, technológiák elsajátítására. Az első szemesztert bevezetésnek tekintem. A második szemeszterben a megoldások fegyelmezett, minden pszichikus problémáktól mentes "kézművesen" pontos elsajátítására kerül a fő hangsúly. Az iskola keretén belül (murális, restaurátor, komputer, fotó, hagyományos grafikai eljárások stb.) a különböző kurzusok és szakok a hallgatók rendelkezésére állnak, az estleges áthallgatás nemcsak megengedett, hanem bátorítani is kívánom. A műtermi gyakorlatban kívánom ellenőrizni a tanultakat. Külön foglalkozást (hogy kell az ecsetet bekötni, vagy mi tud a pasztellkréta, a szintetikus alapanyagú festék, hogy kell stukkózni, alapozni, aranyozni vagy mit tud a digitális kamera és a komputer) nem tartok, ha szükség van rá, bemutatom. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kézművesség ne fajuljon öncélúvá, a bütykölés nem iskolai tananyag. Kiváló könyvek állnak rendelkezésre hogyan fessünk olajjal, air brush-al stb.
Általánosabb szemléleti megközelítésről van szó, amit maga a művészeti/festői használatok sugallnak.
Példa: Lakner László első pop-os képeit bármennyire is Rauschenberg-szerűen szerette volna megoldani, mégis a korabeli magyar festői technikákból építkezett. Ugyanaz a gyorsan száradó lazúros barnák kitörölgetése, csorgatása faktúraképzése hatja át, ami Csernus, Korga, Szász Endre munkáit. Laknernél azonban a fotóhasználat manifesztált, ezzel egy időben tárgyait fehér puha környezetbe helyezi és elkülöníti. Érdekes, pop-os, eredeti festészetet hozott létre. A kitörlés nem jó vagy rossz, hanem szemléleti kérdés.
Elsősorban a munka közbeni tisztázásról és a hangsúlyokról van szó. Az az elképzelés, hogy a hallgatók akár az önálló, akár a tanulmányjellegű munkájukban használják, és gyakorlatban kísérletezzék ki a rendelkezésükre álló lehetőségeket. Az eddigi tapasztalatom, hogy az egyoldalú olajfestészet hihetetlenül elnehezíti a tanulóéveket. Az olaj száradásának lassúsága, tecnnológiai nehézségei a hallgatók legnagyobb részét türelmetlenné teszi. Minden új tapasztalatuk szürke koszos masszába fúl. A kiszolgáltatottság miatt mindig olyan részletbe kapaszkodnak, ami "könnyen adja magát", de még így is értelmetlenül hatalmas erőfeszítéssel állítanak elő "művészeti iskolás" festményeket, amiről azt szokták mondani, hogy az iskola évei után ezt el kell felejteni. Szándékom szerint olyan gyakorlatot képzelek el, amit az iskola befejezése után nem kell elfelejteni, sőt használni is lehet.
A kreativitási gyakorlatok nem kapnak nagy hangsúlyt, pedig fontosak, ezért bíztatom a hallgatókat, hogy ahogy lehetőségük és idejük megengedi, vegyenek részt más mesterek kurzusain vagy az iskolán kívüli idevágó előadásokon. Ugyanakkor a harmadik szemeszterben megkövetelem az önálló könyvtári munkát, különösen az említett témakörben és összhangban (időbeosztás) az iskolában folyó elméleti oktatással. Indoklás: A kreativitási gyakorlatokat Maurer Dóra mester asszony és Erdély Miklós vezették be a 70-es években. Az egyéniségük, személyes "varázsuk" nélkül nem látok lehetőséget a gyakorlatok folytatására. Ennek ellenére legalább két előadást a nevezett tárgykörben szemeszterenként megtartok. (A külföldi hallgatók részvételével, angolul is). A színelméletek az elméleti szaktárgyak körébe tartoznak, mint ilyenek pontos tudományos vizsgálódást igényelnek, ilyen kurzus van az Egyetemen. Az ilyen irányú hallgatói kezdeményezést (kreativitási gyakorlat, színelméleti kutatás stb.) a legmesszebbmenőkig támogatom, ha az rendszeres, és komoly.

Harmadik, negyedik szemeszter

Az a tény, hogy az első két szemeszterben elért eredmények csak gyakorlatilag és konkrét megvalósult munkák mentén tisztázhatók, logikusan meghatározza a második év munkáját. Vagy újra kell kezdeni az alapoktól, ha azok nem eléggé tisztázódtak korábban. A műtermi gyakorlati óra kiesései, a hallgatók személyes problémái, valamint a különböző képességűek eltérő "haladási" sebessége döntően befolyásolja a "magasabb" osztályba való lépést.
Az első év után reményem szerint körvonalazódik az irányultság, "szűkül az érdeklődési kör". Erre minden valószínűség szerint azonban kevés a lehetőség. Már az eddigi gyakorlatomban is mantraként hangsúlyoztam az idő hiányát és az iskolán kívüli és belüli verseny szorító gyakran kutyaharcát. Kétségtelen, hogy a rengeteg ismeretet, szellemit és gyakorlatit egyaránt, nem lehet elkülöníteni és azokat "menet közben" kell megszerezni. A felkészültség itt mintha sport hasonlattá válna. Pont az egyetemi szinten tartom fontosnak a realitások legmesszebbmenő figyelembevételét. A gyakorlat "közel" tartása, szemmel tartása ebben az esetben nem rendőri feladat, hanem legmagasabb szintű megértése azoknak a körülményeknek, amelyekbe a hallgatók belecsöppentek, és ahol helyt kell állniuk. Ez azt jelenti, hogy "továbblépünk". Ebben az esetben a hallgatók olyan munkákon próbálják ki az erejüket, melyekre korában nem volt lehetőség. Itt tapasztalatom is van. Az egyik elsőéves az iskolakezdés napján máris egy másfél méter átmérőjű kör alakú festménybe kezdett olajjal . Az egész vállalkozás intellektuálisan kérdéses volt, technikailag eleve kudarcra ítélt. Még odáig sem jutottunk el, hogy tisztázzuk, miért is kell a szemétbe kidobni a "művet", miközben egy nagyon tehetséges hallgatóról van szó.
A fentiekből következik, hogy a harmadik szemeszterben kötelezően az előzetes elképzelések méretes megoldásaira is koncentrálunk (a hallgatók tervei alapján). A festészetben a méret számít. Az ebből eredő tapasztalatok pótolhatatlanok. Az iskola elvégzése után a műterem csendjében, a galériák kereskedelmi őrlő malmában, a múzeumok kurátori önkényében ez tipikusan éles, perdöntő eleme a művészetnek. Olyan kérdés ez, ami majdnem független a művészeti mozgalmaktól is, legalábbis az alkotó szempontjából nézve. Nem mindenki alkalmas mindenre, az arányok ismerete kötelező. A művészeti tendenciák dinamikája az arányok dinamikája. Antropológiai értelemben a művészet csak megjelenési formáiban változott és változik, mely kijelentés csak dramaturgiai előfeltevés az oktatási programban és nem abszolút igazság.
A kompozíció kérdését is ebben a periódusban akarom tisztázni. Elsősorban gyakorlatban. Középre, előre, hátra, oldalra, fent, lent, zsúfolt nem zsúfolt, stb., az aranymetszésnek és az aránytalan metszéseknek a szabályait, törvényszerűségeit tesszük meg a vizsgálat tárgyává.
Sem külön elméletet, sem külön gyakorlatot nem szeretnék kierőltetni. Például: Ha azt az instrukciót adnám, hogy a hallgató fesse meg ugyanazt a tematikát kicsiben is és nagyban, az gyerekes, és értelmetlen lenne. Hangsúlyozom, az osztályban folyamatos munka folyik legfeljebb a hangsúlyok tolódnak el. Például: Valaki októberben elhatározta, hogy egy létező klasszikus festmény parafrázisát (appropriáció) festi meg, magyarul újraértelmez festőileg egy meglevő festményt. Természetesen segítek ebben, és alkalomszerűen tisztázzuk, hogy az eredeti festmény mekkora és az interpretáció mennyire követi az eredetit. Nemcsak, hogy nem mindegy a méret, hanem esetleg a kép létjogosultsága ezen múlik. A részletek elhagyása vagy kiegészítése, a kép vektorainak újraértelmezése, a színek átértelmezése, mind olyan tapasztalattal jár, ami egy élet munkájára kihathat. Az, hogy "kötelező" gyakorlatként a festői interpretációt nem írom elő (nem lenne gyerekes amúgy), az időbeli megkötöttségek miatt van. Ugyanazokat a festői problémákat másként is tisztázhatjuk, ugyanakkor az oktatás alapkérdése, hogy tudatosítsa a hallgatókban, hogy szerepük nem az első művész megjelenése a földön, hanem a meglévő kultúra folytatása. Ez nem az öntudat hiányát vagy a letörését jelenti, hanem amit már említettem, a realitások lehető legintelligensebb figyelembevételét.
A méret kérdése az előadásmód egy része, nem tilos tudni az előadásmódokról. A tudatos előadásmód általában nem erkölcsi kérdés, hanem ügyesség kérdése. Nem tilos, támogatott.
Ami leginkább verbális-elméleti megközelítést igényel a "mit fessünk" kérdésköre. Én idesorolom a negyedik szemeszterbe a kérdéskört, bár ennek nincs értelme, mert a művészek egy életen át küszködnek ezzel, különösen, ha a megélhetésükről is szó van. És mégis, bizonyos idő kell ahhoz, hogy beavassuk egymást "titkainkba", t.i. hogy mit is csinálunk művészet címszó alatt, ez a műhelytitok. Valamikor a firnájszt kezelték annak, ma a tematikát. A lehetséges ábrázolások témája döntő. A Mit hogyanja tisztázható és rendszeres figyelmet igényel. Példa: egy virágcsendélet megfestése éppúgy lehet kínos, giccses feladat, mint egy elegáns művészvicc. Lehet váratlan felfedezés, de lehet rágógumihoz hasonló butaság is. Ki lehet számítani, és el lehet sajátítani azokat a hatásmechanizmusokat, amivel az eredeti téma megjelenését szabályozni tudjuk. Az a kérdés, hogy egy formális oktatás keretén belül jogunk van-e erről beszélni. (Mondjuk egy biológusnak tudnia kell a sárgaborsó-zöldborsó öröklődési rendjéről, de ha virológiával akar foglalkozni majd egészen mást is meg kell tanulnia.) A művészeti hierarchia nem összehasonlítható a tudományos hierarchiával, de a mit hogyanja, szisztematikus mivolta teremti meg az elsődleges kapcsolatot az alkotók és a befogadók között . Elképzelhetetlennek tartom, hogy a témaválasztás megszűnjön központi kérdés lenni. Az a tény hogy én ezt szakmai titokként kezelem, ez a leendő művészek védelmét is szolgálja, messzebbre a programterv keretén belül nem mennék.
Gondolom a második év végén már le lehet "leplezni titkokat".
A témaválasztás a felvázolt programom egyetlen valódi demokratikus pontja. A hallgatónak az osztályban feltétel nélküli szólásszabadsága van, amennyiben ez képekben, tárgyakban nyilvánul meg. A képeken, rajzokon, tárgyakon kívüli véleményeket, megjegyzéseket, magyarázatokat a hallgatók egymás közt, esetleg kicserélhetik, nem velem. Ez nem az én arroganciám, hanem része a "felkészítésnek". Ez egy viselkedési minta, ami a leendő művészeknek kötelező lesz, és amit e jelen sorok írója sohasem tudott betartani. "Ha mondanivalód van, lépj elő és tartsd a szádat".

Ötödik, hatodik szemeszter

Az első két évet (négy szemesztert) az általános felnőttoktatás részének tekintem, nem zárom ki a lehetőségét annak, hogy a hallgató, ha nem érzi jól magát, vagy úgy érzi, hogy nálam nem lehet eleget tanulni, más mesterekhez menjen tanulni. Ugyanígy szívesen fogadok másokat, akik hozzám iratkoznak át. Ez benne van a szabályzatban is, mint lehetőség. Aki olyan anyag összeállításán dolgozik, ami az iskolán kívüli szereplést célozza, vagy közös munkára hívom meg, vagy az iskola védettségében, inspiráló légkörében lényegében önálló művészeti tevékenységet folytathat. Arra van kísérlet, hogy a hallgató otthon saját műtermében dolgozik, nem kötelező, de elvárom a rendszeres konzultációt. Szabad, de nem bátorítom, még pedig azért, mert főleg a vadkapitalista társadalmakban a művész amúgy is valahol kívülállóként orbitál (és Magyarországon is ez a jövő). Nem lesznek állami szervezetek, amik legalizálják az egzisztenciáját. Elég sokat lesz egyedül és fűtésre sem mindig telik. Az élet egyeteme helyett a hallgatók, amíg lehet, használják az igazit.
A hallgatók szereplési lehetőségeket, ösztöndíjakat pályázhatnak és pályáznak meg. Ebben, hallgatótól függően segítek. Egyetértek Körösényi mesterrel abban, hogy van, aki hamarabb érik be és semmi akadálya a szereplésnek, van, aki később. Nincs elég tapasztalatom, hogy ez mennyire érinti a műtermi munkát, amit az iskola keretén belül fontosabbnak tartok.
A "határidőre" készülő művészet a 60-as évek művészettörténeti sajátossága, a kiállítástól kiállításig tántorgás, az események kipipálása bevett gyakorlat. Gyakran a művek minőségének, színvonalának sokat árt a kiérleletlenség.
Egy komoly festészethez sok idő kell. Ez a kérdés messzire vezet, de a hallgatóknak alkalmat adok, hogy komolyan átgondolják egy adott esetben a lehetőségeiket. Fontos a szereplés, de sokat árthat is egy kezdő művésznek. Nem óvatosságra intek, hanem a jól felmért készenlétre. Senkit nem kell félteni a mélyvíztől, de érzek abban felelősséget, hogy a hallgatók saját erőfelmérésükben ne szakadjanak el a realitásoktól.
A pályázatokra, szereplésre való felkészítés más oldalról is része az oktató munkának. Ez is egy alkalom az eredmények és a rendelkezésre álló ismeretetek dinamikussá tételére.
Mint már a bevezetőben említettem az évfolyamok együtt vannak a műteremben, óhatatlanul kölcsönösen hatnak egymásra. Műtermünkben van a külföldi hallgatók többsége is, jelenlétük gyakran inspiráló.
Fölmerült az igény, hogy a mindenkori harmad-negyed- ötöd évesek a "katedra dobogós" oldalán sorakozzanak fel, hogy segítsék a "kicsiket". Viszont ez valami, amit szabályozni kell. Előfordult, hogy a "rangidősöket" mérsékletre intettem, a csoportos terápiás bírálatot kifejezetten elutasítom. Fontosnak tartom, hogy a hallgatók ne érezzék egy percig sem, hogy "osztályfőnöki órán vannak a suliban", vagy pszichoterápiás kezelésen.
A műtermi rendtartást fontosnak tartom. Minden kedden (munkanapon) közös eligazítást tartok elsősorban a munka biztosítása érdekében. Ha felmerül egy közös érdeklődésre számító művészeti probléma, azt rögtönzött előadás formájában megtartom. Gyakorlatilag a többi munkanapokon a tanítás (a szervezett előadásokon kívül) személyes konzultáció és korrektúra keretében zajlik.

Program kiegészítések és megjegyzések

Az MKE munkájában előadásokkal és publikációkkal is részt veszek igénytől függően, a meg levő programokkal és lehetőségekkel egyeztetve. Korábban már tartottam előadást az amerikai művészetről, ezt folytatom különösen a hazai művészet/festészet összehasonlításában.
A különböző iskolai rendezvényeken részt veszek, különösen, ahol jelenlétem segíti az iskola általános működését.
Lehetőség szerint a hallgatók iskolán kívüli és utáni tevékenységét figyelemmel kísérem, ha lehet, és ha képes vagyok rá, segítek. Kiállítások megnyitása, a hallgatók beajánlása galériákba vagy múzeumokba is fontos része az oktatói tevékenységemnek, természetesen szükség szerint és azok számára, akiket erre alkalmasnak ítélek.
A külföldi hallgatók esetében a feladatom elsősorban a "kulturális csere" jegyében zajlik. Ugyanakkor, ha szükség van rá, segítem őket a saját programjuk megvalósításában és a magyar művészet/festészet megismertetésében. Erről írtam a bevezetőben, és arról is hogy a "kevert" osztályt rendkívül jónak tartom. A lehetőségek évről évre változnak, több időre van szükségem, hogy a zökkenőmentes működést igazán biztosítani tudjam.
Visszatérve, megjegyzésként, a műtermi gyakorlatot nem tudom órára felbontani. Értelmét sem látom. Formális gyakorlatokat, geometrikus tervezést, ipari gyártást nem írok elő. Elméleti, "vizuális" kutatás nincs, de minden új mozdulat bátorítva van, amennyiben a tárgyra irányul. Az új tecnhológiák szabad használatát bátorítom, és segítem, ahol szükség van rá. Sem a festészethez, sem a az elméleti környezethez nincs királyi út. A minőség megszerzése és kiharcolása, megtartása több éves folyamat. Nem is mindig sikerül. De a folyamatos munkát tartom az elsődleges szempontnak, magam is folyamatosan tanulom, hogy mit tanítsak.
Nem célom a tehetségek megítélése, de a hallgatókban tudatosítom, hogy az iskolát rendeltetésszerűen használják. Az osztályzásban (credit) elsősorban az Egyetem normáit veszem irányadónak. Hogy kiből lesz jó művész vagy sem, azt nem tudom, de mint minden tanárnak, gondolom, nekem is a tehetség felé "hajlik a kezem".
Öntudatos egyetemi polgárokból felnőtt művészek kiképzését tartom az oktatás céljának.
Mint az Egyetem alkalmazottja, és mint önálló művész részt veszek a hazai művészeti életben. Rövid működésem alatt két esszét is publikáltam a Balkonban, mindkettő érinti az Egyetemet is. Hitem és felelősségem szerint az aktivitásomat az Egyetem működésének és jó hírnevének rendelem alá.
Hozzáteszem, hogy az eddigi nemzetközi tapasztalataim alapján a Magyar Képzőművészeti Egyetem színvonalban és felszereltségben messze megállja a helyét bárhol a világon.
Örülök, hogy az Egyetem munkájában részt vehetek és taníthatok