bezárás

Chilf Mária

egyetemi tanársegéd
Festő Tanszék

Oktatási program

Tanársegédként az a feladatom, hogy bekapcsolódjam az osztályvezető tanár programjába és segítsek a hallgatók felkészítésében. Azok az impulzusok, amelyek tanáraik, illetve kollégáik révén érik, fontosak lehetnek a hallgatók számára saját útkeresési folyamatukban.

Szerintem az oktatás egyik alapelve az elméleti felkészülés és az alkotói tevékenység egyensúlya.

Fontosnaktartom, hogy a hallgatók tájékozottak legyenek, ismerjék a művészettörténetet és korunk művészeti és művészetelméleti kérdéseit. Lényegesnek tartom, hogy minél többféle technikát, festészeti módszert, médiumot ismerjenek meg és próbáljanak ki. Elméleti és technikai felkészültség mellett ugyanakkor lényegesnek tartom a nyitottságot, a kíváncsiságot, az intellektuális rugalmasságot, a kísérletező készséget, valamint a saját határok feltérképezését, tágítását is.
Mindezen ismeretek és készségek együtt hozzájárulnak a saját, önálló alkotói világ kialakításához.

Kiadott feladatok azI-IV. évfolyamoshallgatóknak ez év során. A kiértékelés az egész osztály részvételével közösen történik.

  1. Jó kép – Rossz kép. (A kiadott feladat meghirdetett szövege:)„A félév végére kell elkészülnie, majd egy jó kép kíséretében - ami egyébként a műtermi munka során feltételezhetően amúgy is születik - egy "házi" kiállításon prezentálni, amit csoportosan megbeszélünk, kielemezünk.
    Javaslat: minél bátrabban nekimenni a feladatnak, valami olyasmit kipróbálni, amit "sohasem jutna eszembe, hogy ezt csináljam". Cél lehet valami teljesen ellentéte annak, amin éppen dolgoztok, vagy csináltatok valaha (akár szemléletben, munkamódszerben vagy technikában), vagy amiről úgy gondoljátok most, hogy sohasem szeretnétek csinálni.
    Végezetül egy oldalban összegezni a munkátokat irányító szempontokat és a leszűrhető tapasztalatokat.”
  2. Előadás - A diákok egy saját maguk által kiválasztott kortárs művész munkásságát tanulmányozzák, feldolgozzák, majd egy vetítéses előadás során bemutatják, elemzik.
  3. Választott téma ötféleképpen. (A kiadott feladat meghirdetett szövege)
    „Bármilyen általatok választottaktuálistémát (csendélet, figuratív kompozíció stb.) 5 általatok választott festő stílusában megfesteni. Tehát ugyanazt a dolgot ötféle módon. Ehhez ajánlott egy viszonylag kis méret választása (kb. 30-40 x 50 cm). A technika is általatok választott (olaj, akvarell, akril, stb.).
    Tanulmányozni kell a választott művész szemléletét, színvilágát, technikai megoldásait
    .”       

A műteremben zajló egyéni korrektúra mellett fontosnak tartom, hogy kialakuljon egy rendszeresített, más osztályok számára is nyitott műhelybeszélgetés, ahol alkalmanként egy hallgató egy vagy több munkája kerül fókuszba, és amelyről a hallgatók beszélgetnek, véleményt cserélnek, vitatkoznak. Egy ilyen helyzet egyrészt alkalmas arra, hogy a hallgatók saját osztályközösségük és tanáraikon kívül más kollégák véleményével, állásfoglalásával találkozzanak, másrészt jó lehetőség a kommunikációs készség fejlesztésére, interpretációs kérdések ütköztetésére.