Wechter Ákos

Oktatási program

„Most azon muszáj elmerengenem: / hogy...” (József A.)

„Lelkem mélyén mindig meg voltam róla győződve, hogy zseniális feltaláló lennék, ha hagynának.” – mondta Karinthy. Nagyon súlyos megállapítás ez, kellően filozofikus is. Vajon hány művésznövendék gondolt már, gondol, vagy gondol majd valami hasonlót?

A szakmai tudás megszerzése – nem csak szerintem – fontos cél a vizuális művészetet tanulók számára. Jean Clair ezt mondja:
„…Hogyan értékeljünk egy olyan művészi gyakorlatot, amely lehetségesnek tartja a mesterség, a szaktudás elsajátításának elhagyását? Nem akarom ezzel az akadémizmus vagy a kézművesség dicshimnuszát zengeni. Egyáltalán nem erről van szó. De mindenképpen igaz, hogy egy média kifejezőereje – bármelyikről legyen is szó – az általa felhasznált lehetőségek technikai sokoldalúságának függvénye. Mit csinál egy művész egész nap egyedül a műtermében, a zsenialitás terhével a vállán, miközben hiányoznak az eszközei, amelyek segítségével kifejezhetné idegrendszerének bonyolultságát? Nagyon kevés, ami megmarad, és ez elkeserítő és igen gyakran elkeseredett helyzetet szül.” (Monory M. András / Tillmann J. A.: Ezredvégi beszélgetések, Kijárat Kiadó, 1998.)

Na, ja. Tanuljon meg az a gyerek festeni, ne csak hadonásszon.

- „Bízom abban, hogy megfelelő oktatási metódus alkalmazásával…” stb., stb. (A pesszimista Wechter viszont… de mindegy. Végül is opt. és pessz. W. csak arról vallanak ellentétes nézeteket, ami nincs.)

Tehát higgyünk benne: létezik megfelelő oktatási metódus. Nem is egy, nem is kettő. Annyi, ahány hallgató. – Van egy mondat: „És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok.”  – (Az idézet annak szól, aki nem tudja, hogy mit hülyéskedik ez itt a Bibliával.) Egyébiránt a beszélgetős módszer híve vagyok. A hallgatók barátja akarok lenni. Nem tekintélyre, őszbecsavarodott halántékra, szakállra hivatkozom, nem szorul össze senkinek a gyomra, ha meglát (remélem). Igen, beszélgetni megyek a műterembe.  

Paolo Pini velencei festő (XVI. sz.) szerint az ideális művésznek irtóznia kell minden vétektől (kapzsiság, tisztességtelen játékok, mértéktelenség), tartózkodnia kell a szellem és értelem nélküli közösüléstől, mert az – többek között – melankóliát okoz; tilos hitvány emberekkel közeli viszonyba kerülnie. Olyanokkal kell barátkoznia, akiktől tanulhat, és akiknek ismeretségéből „haszna és dicsősége” származik. (R. Wittkower – M. Wittkower: A Szaturnusz jegyében, Osiris, Bp., 1996, 138. old.) Paolo Pini csak egy, aki próbált okos lenni. Tán kissé mókás ma már, ahogy összeválogatja a szempontjait. De azért. Lehet, hogy van néhány állandó ebben a képletben, mármint nem feltétlenül Piniében, hanem abban, amit keresünk? Ami nem változik a divattal? Ha igen, akkor ezekre kell felhívnunk a figyelmet.

És ez nem mond ellent annak, hogy mindenkit másképp kell hagyni, hogy zseniális feltaláló legyen.