Nestea művészeti pályázat 2009
A McCann Erickson által zsűrizett pályázaton az első helyezett 5 000 Eurót, a második, harmadik, negyedik helyezett pedig 1 000 eurót nyerhet.
A projekt neve: Nestea - élvezd a kombinálást!
A pályázó diákoknak az a feladata, hogy a Nesteát kreatív környezetbe helyezzék, kreativitásukat a festésben pedig úgy fejezzék ki, hogy különböző anyagokat, technikákat, színeket kombinálnak.
A "Nestea művészet 2009"pályázat lépései:
- regisztrálni a www.nestea-nation.com/art2009oldalon
- kitölteni a jelentkezési lapot és maximum három fotót feltölteni az alkotásról
- a digitális munkák alapján a zsűri kiválaszt huszonöt eredeti alkotást
- a 25 eredeti munkából három nyertest választanak ki
(a jelentkezők száma nincs korlátozva, a részvétel ingyenes)
Határidők
- a jelentkezés 2009. december 7-től érvényes
- a jelentkezés határideje 2010. február 14. Az ezután érkezett pályamunkákat nem fogadják el.
- A pályázat eredményhirdetése 2010. március 12-én lesz. Amennyiben a nyertest semmilyen módon nem lehet elérni, úgy a zsűri fenntartja a jogot, hogy egy pót-nyertest nevezzen meg
Pályázati feltételek
- a pályázók maguk viselik a munkájuk összes anyagköltségét
- a pályázók csak egyszer jelentkezhetnek a pályázatra és csak egy pályaművet küldhetnek
- a beküldött pályaművek nem haladhatják meg a DIM A3-as méretet
- a beküldött pályaművek csak 2009. december 7. után készülhetnek
- az online regisztrációnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, elérhetőségét, az eredeti pályamunka pontos méretét, valamint a feltöltött csatolmányokat: három színes fotót a munkáról, amik nem haladhatják meg az 1 MB-t.
- a pályázóknak online el kell fogadniuk a jelentkezési feltételeket
- az eredeti pályamunkákat a pályázók nem kapják vissza
- a szállítási, kezelési, biztosítási költségeket teljes mértékben a pályázónak kell fedezni
Figyelem!
- ha a pályázó felhasználja munkájában a Nestea műanyagpalackot, akkor csak a félliteres citromos üdítős palackot használhatja
- a pályázónak követniük kell a Nestea védjegyével kapcsolatos utasításait:
- ne változtasson a Nestea logó színén és méretén
- ne válassza el a logóban található kék levelet a felirattól vagy a három zöld levéltől
- ne fedje le semmivel a Nestea logót
- ne vegye le a - jelzést a logó jobb alsó sarkából
- Nestea logó egy rögzített védjegy, bármiféle tipográfiai vagy design változtatás tilos
- A beküldött pályamunka nem lehet semmilyen módon kulturálisan, etnikai vagy etikai szempontból sértő
Szállítás és biztosítás
- a pályázóknak fedezniük kell műveik szállítási, kezelési és biztosítási költségeit
- minden anyag-, szállítási, kezelési és biztosítási költséget megtérítenek a pályázóknak
2010. január 07.
Pályázat
Ösztöndíj-lehetőségek Párizsban
A párizsi főpolgármesteri hivatal ösztöndíjpályázata. A pályázatok beadási határideje: 2011. március 1. éjfél (párizsi idő szerint).
2012. február 01.
Felhívás
a XIII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencián való részvételre
2012. január 25.
Lépj közelebb!
A MEOSZ Ifjúsági Tagozata fotó- és videopályázatot hirdet Lépj közelebb! címmel.
2012. január 19.
Nemzetközi ösztöndíjfelhívás
Az Indonéz Köztársaság Nagykövetségének nemzetközi ösztöndíjfelhívása a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára
2012. január 17.
Az év bankkártyája 2011
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ) és a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) pályázatot hirdet forgalomban lévő sorozatgyártású bank- és hitelkártyadesign témában.
2012. január 05.
Kézzel-Dremel
A Robert Bosch Kft. Dremel Üzletága és a MKE Szobrász Tanszéke pályázatot hirdet a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszék hallgatói részére „Kézzel-Dremel“ címmel.
2011. november 18.