bezárás

Kőnig Frigyes: 2010 Blues

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 100×110 cm
A FUGA
Budapesti Építészeti Központ
tisztelettel meghívja Önt és barátait
2010. január 29-én, pénteken 18 órára

Kőnig Frigyes festőművész, grafikus
2010 Blues
című kiállításának megnyitására

A kiállítást megnyitja Lengyel András festőművész

 

Helyszín: Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.

A kiállítás megtekinthető: 2010. február 20-ig
hétfőtől vasárnapig 11-22 óráig


Kőnig Frigyes: Az Oszlopsor című sorozat - Néhány évvel ezelőtt a zadari Szent Donát-templom látogatása során lettem figyelmes arra, hogy az épület alapozásához ókori épület elemeit, illetve töredékeit használták fel. Jól megfigyelhetőek voltak faragott részletek, kannelúrás oszloptöredékek. A IX. században épült keresztény templom a római kori Fórum területén, az egykori bazilika maradványai felhasználásával készült. Az egykori szakrális épület elemei egy új templom fundamentumául szolgálnak. Ezek az oszlopok nem tartanak semmit, nem hordoznak nehéz terheket, a növekedés stádiumában vannak. Az értelem és rendezettség oszlopai: ugyanazok, amelyek a világrend és jogrend megjelenítőiként egykor törvényeket hordoztak önmagukon, ugyanazok, amelyek Platónnál a törvény és a rend tartópillérei. Megegyeznek a Jób Könyvében is említett ég oszlopaival, avagy a Föld oszlopaival, amelyek még, ha inog is a Föld, erősen tartják azt.

Ráció, szépség, tudás, arányosság, szilárdság, fragmentum. Hívószavak, amelyek éppúgy felkavarják a kollektív emlékezet mélytengerét, ahogy egy zadari utazás efemer élménytöredékeit. Ikonográfiailag telített - fontoskodik a bölcsész. És valóban: a dór oszlopokban ott zeng az antikvitás nagy tradíciója, a rendezettség és befejezettség megvalósult teljessége. Oszlopokból szőtt erdő - így az író. És szemünk előtt az architektúra őserejű organizmusként burjánzik, növekszik, majd beomlik, szétmállik, elporlad. 2010 Blues - gondolja Kőnig Frigyes. És belátva a múlt hibátlan rekonstrukciójának képtelenségét, vállalva az emlékezés szabálytalanságát, maga is romokat konstruál, szinkópa ritmusba rendezett, nosztalgia-kékbe mártott, lélek-kékbe merített, tradíció és modernitás vizéből egyaránt táplálkozó saját képi rendet. Rajzol, akvarellezik, fest, mintáz, olykor leíró aprólékossággal, máskor expresszív lendülettel, egyszer a porózus anyag bűvöletében, másszor elvont térélmények alkotójaként. A felgyűrődött időrétegek /korstílusok, iskolák, trendek/ itt kisimulnak. A dolgok azok - amik: faragott kövek, porózus matériák. Csakhogy ezek a romok nem egy visszavonhatatlanul letűnt világ maradványai, hanem olyan töredékek, amelyek mélyen jelenünkbe ágyazottak, múlhatatlan szépségük pedig a szüntelen növekedés, újjászületés ígéretét hordozza magában. Nem kevés ez, így 2010-ben Európa szívében.
Révész Emese

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 50×60 cm

Kőnig Frigyes
Aquarell 19×28 cm

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 30×40 cm

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 64×80 cm

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 30×45 cm

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 70×100 cm

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 30×40 cm

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon Ø 84 cm

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 100×70 cm

Kőnig Frigyes
Olaj-vászon 81×86 cm

Kőnig Frigyes
Aquarell 22×55 cm

Kőnig Frigyes
Aquarell 19×28 cm

Kőnig Frigyes
Műanyag 33×65 cm

Kőnig Frigyes
Bronz 62×85 cm

Kőnig Frigyes
Bronz 32×41 cm

Hírek

Helyreigazítás / Rectification

Megnyitó:  2012. febr. 20. 20h. Helyszín: Godot Galéria. Megtakinthető: 2012. márc. 17.

2012. február 10.

Emlékezz az utazásra - Ötvös Zoltán kiállítása

Megnyitó: 2012. február 17. 19:00 h. Helyszín: Dovin galéria. Megtekinthető: 2012. április 4.

2012. február 10.

NAGY GÁBOR

Megnyitó: 2012. febr. 9-én 18h. Helyszín: Józsefvárosi Galéria. Megtekinthető febr. 23-ig.

2012. február 06.

Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos

Megnyitó: 2012. február 3-án 18h
Megtekinthető: 2012. február 3–24.
Helyszín: Vízivárosi Galéria

2012. január 30.

éhes szajha morog II.

az FKSE új tagjainak kiállítása
Helyszín: Stúdió Galéria
2012. január 31-február 16.
Megnyitó: 2012. január 31. 18h

2012. január 29.

A képek állása

Zbigniew Rybczyński és Bódy Gábor – a média úttörői. Helyszín: ZKM | Zentrum für Kunst und Medientechnologie Karlsruhe

2012. január 26.

crosstalk

Video Presentations
helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége székház, 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
időpont: 2012.01.31. 19.00 -
kiállítás: 2011.01.31 - 02.17. K-P 12-18

2012. január 25.

Téli Pétervár

A Szentpétervári Képzőművészek Szövetségének fotókiállítása.

2012. január 23.

I. SZLOVÁKIAI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FÓRUM

a Pozsonyi Magyar Intézetben a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

2012. január 19.

NYOLC

A Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem  Rajz Tanszéke tanárainak kiállítása a budapesti Szlovák Intézetben. Megnyitó: 2012. január 18. (szerda), 18.00h
 

2012. január 18.

Vas – Káldi Katalin kiállítása

Megnyitó: 2012. január 24. 18h Megnyitja: Tatai Erzsébet művészettörténész
 

2012. január 18.

Személyes tér

Érmezei Lili Zoe – Kaulics Viola
Megnyitó: 2012. január 18, 19h. Helyszín: ArtBázis. Megtekinthető: 2012 január 19. - február 17.

2012. január 16.

Nemere Réka

Megnyitó: 2012 jan. 16.-án, 17.30. Helyszín: Raiffeisen Galéria. Megtekinthető: 2012 jan.16. - márc. 11.

2012. január 09.

2011-BEN BARCSAY-DÍJJAL KITÜNTETETT művészek kiállítása

Megnyitó: 2012. január 13-án 17h. Helyszín: Szentendre, Dumtsa Jenő u. 10. Megtekinthető: 2012. már. 15-ig.

2012. január 08.

éhes szajha morog - az FKSE új tagjainak kiállítása

Megnyitó: 2012. jan. 10. és jan. 31. 18h. Helyszín: Stúdió Galéria. Megtekinthető: 2012. jan. 10- 26. és jan. 31- feb. 16.

2012. január 05.