Pfisztner Gábor előadása
Február 24-én, 14 órakor
Pfisztner Gábor: A fénykép médiumának kritikai értelmezése a kortárs fotóban című előadása.
"Jeff Wall saját bevallása szerint azért szakított a konceptuális művészettel, mert úgy vélte, csak saját magára reflektál és referenciája is önmaga, miközben figyelmen kívül hagyja azt a világot, amelyben létezik. Ennek ellenére saját művészetében mindig fontos maradt az, amiként rákérdez a médiumra, amit használ, annak jelentésére és jelentőségére. Ez a kritikai reflexió az a mozzanat, amely felől az elmúlt három évtized legfontosabb történéseit érinteni fogjuk, és természetesen nemcsak Jeff Wall alkotói tevékenységén keresztül. Górcső alá vesszük, milyen módon jelenik meg más művészeknél is ez a "médiatudatos", reflexiós- önreflexiós gondolkodás, és milyen szerepet játszik ez a művek lehetséges értelmezésében a befogadó felől nézve."
Intermédia Tanszék
Budapest, Kmety György utca 27.
Mindenki jöjjön el, akit a kortárs fotóművészet és elmélet érdekel, mert megfelelő szintű hallgatói részvétel, érdeklődés, visszajelzések esetén lehetővé válhat az előadások folytatása, akár egy ilyen tematikájú kurzus indítása is!
2010. február 24.
Esemény
Digitális szobrászat és Motion Capture
Grőb Attila előadása a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén. Időpont: 2012. február 15. szerda 12 óra
2012. január 18.