Pályázati felhívás
Az Itthon Európában a Művészetért Alapítvány (ny.sz.: 4733) nyílt plakátpályázatot hirdet! A pályázatot a felsőoktatási művészeti intézmények hallgatói valamint rajztanárok számára írja ki az Alapítvány a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével együttműködve.
Az elkészítendő plakát célja, hogy a – Pécs 2010. Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében – Pécsett 2010. szeptember 18-19-én megrendezésre kerülő Art Para Fesztivál kulturális és művészeti programjairól tájékoztassa a látogatókat.
A plakát a rendezvény pécsi helyszínére készül. A plakátnak tükröznie kell Pécs – Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat arculatát. A nemzetközi Art Para Fesztivál célja, hogy a fogyatékossággal élő művészek, művészcsoportok világszínvonalú művészeti kulturális produkcióit megismertesse a nagyközönséggel.
Az Alapítvány civil szervezetként segíti az Art Para Fesztivál PR és marketing kommunikációs munkáját. A kreatív és a programokat jól kommunikáló plakáttervek elkészítéséhez a programkínálatot, továbbá a fellépő művészekről, művészcsoportokról és a kiállítási anyagról képi és szöveges információkat az Alapítvány a pályázó művészek rendelkezésére bocsájtja. A pályázók ezt az itthoneuropaban@gmail.com e-mail címen igényelhetik.
A pályaműveket tetszőleges grafikai vagy színes síktechnikával A/4 vagy A/3 méretben kell elkészíteni. A pályázatokat postai úton kell az Alapítványhoz benyújtani
A beérkezett pályázatokat az Alapítvány által felkért független szakmai zsűri értékeli. Az első három helyezett plakáttervet az Itthon Európában a Művészetért Alapítvány jutalmazza. A fődíj egy hat napos, ingyenes részvétel az Alapítvány művészeti alkotótáborában, a Mátrában.
A pályázat kiírásának időpontja: 2010. április 19.
A pályázat beadásának határideje: 2010. június 04., péntek.
A pályaműveknek eddig kell az Alapítvány címére beérkezni. Cím: 1147 Budapest, Ilosvai S. P. u. 11/a. A határidőn túl érkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.
A pályázati anyagon tüntessék fel nevüket, címüket valamint elérhetőségüket (e-mail, mobiltelefonszám). A borítékra kérjük, írják rá:
Art Para Fesztivál – 2010. Pécs
PLAKÁTPÁLYÁZAT
A pályázat eredményhirdetése: 2010. június 18., péntek. A beadott pályaműveket nem áll módunkban visszaküldeni. A nyerteseket elektronikus úton értesítjük, és nyereményük átvételéről szóban történik megállapodás.
Budapest, 2010. április 19.
Az Itthon Európában a Művészetért Alapítvány Kuratóriuma
2010. április 22.
Pályázat
Roots and Routes ösztöndíj Németországba
Az Európai Unió támogatta Eutropia program célja, hogy párbeszédet indítson az előadóművészek, a vizuális művészek és az audiovizuális művészek között.
2012. február 01.
Ösztöndíj-lehetőségek Párizsban
A párizsi főpolgármesteri hivatal ösztöndíjpályázata. A pályázatok beadási határideje: 2011. március 1. éjfél (párizsi idő szerint).
2012. február 01.
Felhívás
a XIII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencián való részvételre
2012. január 25.
Lépj közelebb!
A MEOSZ Ifjúsági Tagozata fotó- és videopályázatot hirdet Lépj közelebb! címmel.
2012. január 19.
Dunai kilátások - pályázat
A Budapesti Francia Intézet képzőművészeti pályázatot hirdet Dunai kilátások címmel.
2012. január 19.
Nemzetközi ösztöndíjfelhívás
Az Indonéz Köztársaság Nagykövetségének nemzetközi ösztöndíjfelhívása a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára
2012. január 17.
Az év bankkártyája 2011
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ) és a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) pályázatot hirdet forgalomban lévő sorozatgyártású bank- és hitelkártyadesign témában.
2012. január 05.
Kézzel-Dremel
A Robert Bosch Kft. Dremel Üzletága és a MKE Szobrász Tanszéke pályázatot hirdet a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszék hallgatói részére „Kézzel-Dremel“ címmel.
2011. november 18.