Komlovszky-Szvet Tamás szobrászművész Talentum Díjat nyert
Komlovszky-Szvet Tamás
A 28 éves szobrászművész Lebegés a Művészetben című pályázatával nyerte el a Talentum Díjat. Az elmúlt 6 évben a lebegés művészeti feldolgozásával foglalkozott. Munkájában nagy érdeklődéssel fordul a legújabb technikai elemek kínálta lehetőségek felé. Mind társadalom-kritikusan, mind kísérletezve használja fel ezeket a technikai újdonságokat. A Lebegés a Művészetben sorozat azon a tényen alapszik, miszerint a lebegés ma már megvalósított, sőt technikailag kivitelezhető és alkalmazott jelenség. A szobrászatban való alkalmazása viszont teljesen új lehetőségeket vethet fel. A lebegő test új gondolati tartalmakat és lehetőségeket vet fel. Szobraiban sokszor alkalmaz olyan elemeket, mint a fény, színek, mozgás, elektronika, melyek hatására a környező térrel együtt, valamint a nézők bevonásával, inkább installációként interpretálhatók. Lebegő szobrai egy olyan, gondosan kimért rendszerben léteznek, amelyet a tömeg, a gravitáció, a pozitív és a negatív pólusok, a vonzások és a taszítások együttese határoz meg. Megalkotásuk – a tudományos és technikai ismereteken kívül – végtelen türelmet és pontosságot, sokszor évekig tartó munkát igényel.
2007-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán Jovánovics György tanítványaként, doktori tanulmányait 2009-ben kezdte meg. Számos szakmai elismerés tulajdonosa. Rendszeresen vesz részt csoportos országos és nemzetközi kiállításokon, valamint egyéni kiállításokon is bizonyította tehetségét.
Bővebben:
Komlovszky-Szvet Tamás weboldala
CETA_sajtóközlemény.pdf
2010. április 22.
Oktatás
MKE Felvételi előkészítő kurzusok 2012
Képzős felvételi előkészítő- és szakmai kurzusok indulnak a 2011/2012 tavaszi félévben!
2012. január 28.
A nyelvvizsga követelményről
Tájékoztatás az oklevél megszerzéséhez előírt nyelvvizsga-követelménnyel kapcsolatos változásokról
2012. január 23.
Változott az Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia pályázatainak beadási rendje
Az ősszel meghirdetett Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia pályázatainak beadási ideje: 2012. 02. 10. (péntek)
2011. december 07.
TÁJÉKOZTATÓ a Leonardo mobilitási programról
Szakmai tapasztalatcsere a restaurálási gyakorlat terén és restaurálási szakmai irányelvek megfogalmazása a magyarországi gyakorlat számára, valamint a megszerzett tapasztalatok szakoktatásban való felhasználásának előkészítése című pályázat.
2011. július 21.