Ari Kupsus Gallery
Art & Antique

a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak
kiállításmegnyitójára, amelyet 2010. május 5-én a Bródy Sándor utca 23/b-ben, du. 6 és 8 óra között tartunk.
A kiállítás 2010. május 29-ig tekinthető meg.
A kiállítást Dr. Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora nyitja meg.
A kiállítás fővédnöke Őexcellenciája Jari Vilén úr, Finnország nagykövete.
Az Ari Kupsus Galéria nemrégiben együttműködést kötött a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel, melynek értelmében a galéria az egyetem legígéretesebb negyedéves hallgatóinak ez évtől kezdődően minden májusban kiállítást rendez. A galériában kiállított műveket a zsűri közel 300 alkotás közül választotta ki a hallgatók által benyújtott portfoliókból. A kiállítás időtartama alatt minden, a nem kiállított műveket tartalmazó portfolió is megtekinthető lesz.
Az Ari Kupsus Salon Concert Társaság a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóinak támogatására irányuló jótékonysági tevékenységét most kiterjesztette a Magyar Képzőművészeti Egyetem tehetséges diákjainak támogatására. A februárban a Zeneakadémia hallgatóinak a Salon Concert Díjkiosztó Gáláján adományozott ösztöndíjakon túl az idén a Képzőművészeti Egyetem ígéretes festőhallgatóinak négy díjat oszt ki a Társaság a kiállítás megnyitóján.
Ezen kívül Őexcellenciája Jari Vilén úr is alapított egy díjat, amelyet személyesen ad majd át.

Exhibition Opening
of works by
students of the Academy of Fine Arts
at
Ari Kupsus Gallery
Art & Antique
on May 5th, 2010 at Bródy Sándor utca 23/b, 1088 Budapest, between 6 pm and 8 pm.
The exhibition will be on view till May 29th, 2010.
The exhibition will be opened by the President of the Academy of Fine Arts Prof. Frigyes König.
The exhibition opening is under the patronage of H.E. Finnish Ambassador, Mr Jari Vilen.
The Ari Kupsus Gallery has recently signed an agreement with the Academy of Fine Arts in regards to its intent to arrange art exhibitions for the Academy's most promising 4th grade students every May commencing this year. The works on display at the gallery were chosen by a jury out of approximately 300 works based on the portfolios submitted by the students. All the portfolios including the paintings not on display at this time will be presented during the exhibition period.
The Ari S Kupsus Salon Concert Society has extended its charity activities from supporting of classical music students of the Liszt Ferenc Academy of Music to the support of talented students of the Academy of Fine Arts. In addition to the scholarships awarded to the music students at the Gala Award Salon Concert last February, this year four scholarships in fine arts will be handed over to promising art students of the painting faculty at the Academy of Fine Arts at the exhibition opening.
H.E. Finnish Ambassador, Mr Jari Vilen will donate and hand out one additional scholarship.
2010. április 28.
Hírek
Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos
Megnyitó: 2012. február 3-án 18h
Megtekinthető: 2012. február 3–24.
Helyszín: Vízivárosi Galéria
2012. január 30.
éhes szajha morog II.
az FKSE új tagjainak kiállítása
Helyszín: Stúdió Galéria
2012. január 31-február 16.
Megnyitó: 2012. január 31. 18h
2012. január 29.
A képek állása
Zbigniew Rybczyński és Bódy Gábor – a média úttörői. Helyszín: ZKM | Zentrum für Kunst und Medientechnologie Karlsruhe
2012. január 26.
crosstalk
Video Presentations
helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége székház, 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
időpont: 2012.01.31. 19.00 -
kiállítás: 2011.01.31 - 02.17. K-P 12-18
2012. január 25.
Losonczi Béla
Megnyitó: 2012. január 27.,19h. Helyszín: MAMŰ Galéria. Megtekinthető: 2012. február 10-ig.
2012. január 20.
I. SZLOVÁKIAI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FÓRUM
a Pozsonyi Magyar Intézetben a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
2012. január 19.
NYOLC
A Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem Rajz Tanszéke tanárainak kiállítása a budapesti Szlovák Intézetben. Megnyitó: 2012. január 18. (szerda), 18.00h
2012. január 18.
Vas – Káldi Katalin kiállítása
Megnyitó: 2012. január 24. 18h Megnyitja: Tatai Erzsébet művészettörténész
2012. január 18.
Személyes tér
Érmezei Lili Zoe – Kaulics Viola
Megnyitó: 2012. január 18, 19h. Helyszín: ArtBázis. Megtekinthető: 2012 január 19. - február 17.
2012. január 16.
Nemere Réka
Megnyitó: 2012 jan. 16.-án, 17.30. Helyszín: Raiffeisen Galéria. Megtekinthető: 2012 jan.16. - márc. 11.
2012. január 09.
2011-BEN BARCSAY-DÍJJAL KITÜNTETETT művészek kiállítása
Megnyitó: 2012. január 13-án 17h. Helyszín: Szentendre, Dumtsa Jenő u. 10. Megtekinthető: 2012. már. 15-ig.
2012. január 08.
éhes szajha morog - az FKSE új tagjainak kiállítása
Megnyitó: 2012. jan. 10. és jan. 31. 18h. Helyszín: Stúdió Galéria. Megtekinthető: 2012. jan. 10- 26. és jan. 31- feb. 16.
2012. január 05.