Agents & Provocateurs & előtte & utána
Hock Bea prezentációja
Meghívott vendég: Tímár Katalin
Időpont: 2010. június 8., kedd, 19.30
Az Agents & Provocateurs (Illetékesség és provokáció) kiállítás a konfrontáció két válfajára összpontosít: az illetékességre és a provokációra, melyeket az egyet nem értés művészi cselekvés- és kifejezésformáiként értelmez. A projekt azt járja körül, hogy ezen magatartásmodellek milyen mértékben tekinthetők a tiltakozás hatékony módozatainak különböző – és változó – politikai környezetben.
A kutatáson alapuló kiállítás egyaránt válogat az egykori államszocialista Közép-Kelet-Európa ellenkultúrájának akcióiból, valamint korabeli és mai liberális demokráciákban megjelenő művészi intervenciókból. A provokáció és irritáció, azaz a művészi tiltakozás gyakran alkalmazott eszközeinek felmutatása mellett olyan munkák és projektek kerülnek fókuszba, amelyekben a művészek aktív társadalmi cselekvőként felismerik és mozgósítják saját illetékességüket, és készek stratégikusan fellépni az „ellenféllel“ szemben.
A projekt előkészítése során több, mint húsz ország szakembereivel konzultáltunk és nyolc országban jártunk kutatóúton. A kiállításon szereplő munkák egy részét mára ikonikussá vált művek teszik ki, míg másokat az Agents & Provocateurs alkalmával rekonstruáltunk vagy mutathattunk be Magyarországon először.
A kiállítás 2009 őszén a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben volt látható, jelenleg pedig a Hartware MedienKunstVerein új galériaterének nyitókiállításaként szerepel a németországi Dortmundban. Ez alkalommal a budapesti Laborban folytatjuk azon prezentációk sorozatát, melyek során eddig Pozsonyban és Berlinben ismertettük meg egy szélesebb közönséggel is a projekt koncepcióját, a kutatóutak tapasztalatait és a kiállítás két „kiadása“ közötti kapcsolódási és eltérési pontokat.
Kiállító művészek
Autoperforationsartisten (DDR), Tina Bara & Alba d’Urbano (D), Julius von Bismarck (D), Scott Blake (USA), Ondrej Brody (CZ), Jan Budaj (SK), Budapest Rekonstrukció (H), Civil Ellenőrző Bizottság (RU), Enyedi Ildikó (H), Jill Godmilow (USA), Ion Grigorescu (RO), Andris Grinbergs (LV), Igor Grubic (HR), Hajas Tibor (H), Harkai Doma (H), IRWIN (SLO), Istvan Kantor (CND), Kele Judit (H/F), Andreja Kuluncic (HR), Künstler informieren Politiker (D), Ivank Lazki (AR), Zbigniew Libera (PL), Magyar Kétfarkú Kutyapárt (H), Narancs Alternatíva (PL), Oravecz Tímea (H), Tanja Ostojic (RS/D), Ewa Partum (PL/D), Radek Közösség (RU), Klaus Staeck (D), St.Auby Tamás (H), Elaine Sturtevant (USA), Sugár János (H), The Yes Men (USA), Milica Tomic (RS), Új Kollektivizmus (SLO), U.R.A. FILOART, VALIE EXPORT (A), Zelimir Zilnik (RS)
A kiállítás kurátorai:
Hock Bea és Zólyom Franciska; a dortmundi kiadás társkurátora: Inke Arns
Web
2010. június 08.
Hírek
Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos
Megnyitó: 2012. február 3-án 18h
Megtekinthető: 2012. február 3–24.
Helyszín: Vízivárosi Galéria
2012. január 30.
éhes szajha morog II.
az FKSE új tagjainak kiállítása
Helyszín: Stúdió Galéria
2012. január 31-február 16.
Megnyitó: 2012. január 31. 18h
2012. január 29.
A képek állása
Zbigniew Rybczyński és Bódy Gábor – a média úttörői. Helyszín: ZKM | Zentrum für Kunst und Medientechnologie Karlsruhe
2012. január 26.
crosstalk
Video Presentations
helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége székház, 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
időpont: 2012.01.31. 19.00 -
kiállítás: 2011.01.31 - 02.17. K-P 12-18
2012. január 25.
Losonczi Béla
Megnyitó: 2012. január 27.,19h. Helyszín: MAMŰ Galéria. Megtekinthető: 2012. február 10-ig.
2012. január 20.
I. SZLOVÁKIAI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FÓRUM
a Pozsonyi Magyar Intézetben a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
2012. január 19.
NYOLC
A Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem Rajz Tanszéke tanárainak kiállítása a budapesti Szlovák Intézetben. Megnyitó: 2012. január 18. (szerda), 18.00h
2012. január 18.
Vas – Káldi Katalin kiállítása
Megnyitó: 2012. január 24. 18h Megnyitja: Tatai Erzsébet művészettörténész
2012. január 18.
Személyes tér
Érmezei Lili Zoe – Kaulics Viola
Megnyitó: 2012. január 18, 19h. Helyszín: ArtBázis. Megtekinthető: 2012 január 19. - február 17.
2012. január 16.
Nemere Réka
Megnyitó: 2012 jan. 16.-án, 17.30. Helyszín: Raiffeisen Galéria. Megtekinthető: 2012 jan.16. - márc. 11.
2012. január 09.
2011-BEN BARCSAY-DÍJJAL KITÜNTETETT művészek kiállítása
Megnyitó: 2012. január 13-án 17h. Helyszín: Szentendre, Dumtsa Jenő u. 10. Megtekinthető: 2012. már. 15-ig.
2012. január 08.
éhes szajha morog - az FKSE új tagjainak kiállítása
Megnyitó: 2012. jan. 10. és jan. 31. 18h. Helyszín: Stúdió Galéria. Megtekinthető: 2012. jan. 10- 26. és jan. 31- feb. 16.
2012. január 05.